Megyeri Judit: A múlt bűnei (részlet)

Megyeri Judit: A múlt bűnei (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi válogató pályázati anyaga

*

Prológus

A nap lassan bukott le a parton álló fák sűrű lombkoronája mögött. A levegő mozdulatlan volt, súlyos és párás. Egy távoli morajlás sejtette, hogy nincs már messze a vihar, ez azonban cseppet sem zavarta a tóban lubickoló társaságot. Végre túl voltak az utolsó vizsgán, és elkezdhették kiélvezni a nyár örömeit. Néhány órával korábban étellel, itallal bőségesen felszerelkezve érkeztek a partra, és nem terveztek korai távozást. Végre ismét volt idejük a szórakozásra, a pihenésre. Az előttük álló két hónap minden percét ki akarták élvezni.

Mint általában, most is a fiú volt a társaság lelke. Szőke üstöke csak úgy cikázott barátai között. Mindenkivel beszélt, mindenkivel viccelődött, kacagása messze szállt a vízen. Igazán jóképű volt széles vállával, természet adta hullámos hajával, élénkzöld szemeivel. A lány elmélázva nézte. Az elmúlt két év még mindig túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen. Derűsen lubickolt a tó kellemesen langyos vizében, és nézte a fiút, akit annyira szeretett. Egész testét, minden apró porcikáját elöntötte a felhőtlen öröm.

A zivatar, amit az újságok később az évszázad viharaként emlegettek, váratlan erővel kezdett el tombolni. Egy erős széllökés kidöntött egy korhadásnak indult fát, ami nekicsapódott a kávéház teraszának, hatalmas robajlással összeroppantva a tetőszerkezetet. A közvilágítás pislákolni kezdett, majd elsötétült minden; a csillagok rég eltűntek a sötét felhők felett. A korábban békés tó hullámai a parti fövenyt csapkodták. A kis társaság pánikolva menekült.

Csak később, a vihar elvonulása után derült ki, hogy eggyel kevesebben vannak. A lány szerelme, a mindig nevető szemű fiú nem volt sehol. Hiába loholtak fel-alá a megtépázott strandon a nevét kiabálva, hiába lestek be minden lehetséges búvóhelyre, nem találták. Később aztán a rendőrség vette át a keresést. Átfésülték a partot, a közeli erdőt, a tavat, de ők sem akadtak a nyomára.

Soha többé nem látta senki.

*
I. rész

„Nincs híd, amely a múltba elvezessen
Hozzád, halott szerelmem!”

*

1.

Fanny néhány éve örökölte meg nagyanyja falusi házát egy hatalmas kerttel, ami tele volt gyümölcsöktől roskadozó fákkal és dús zöldséges ágyásokkal. Először csak azért jött el, hogy előkészítse a házat az eladásra, de aztán valahogy itt ragadt. Angel’s Hope-ban töltötte gyerekkora legszebb nyarait, és abban a pillanatban, ahogy hosszú évek után ismét belépett a buján zöldellő kertbe, megrohanták a kedves emlékek. Apró, gömbölyded nagyanyja, hófehér kötényével, ami a sütemények édes illatát árasztotta. Az izgalmas felfedező körutak a szomszédos erdőben, ahol mindig akadt valami új és érdekes látnivaló: fürge mókusok, sebesen repdeső madarak, a szivárvány színeiben pompázó virágok. A hosszú séták, a biciklizések, az ódon illatot árasztó könyvek, a lebilincselő történetek, amiket a nagyanyja felolvasott belőlük, a mosószappantól kemény paplanok, amik alatt olyan mélyen lehetett aludni, és olyan kipihenten kelni, mint sehol máshol.

Az érkezését követő első reggel, mikor kilépett a harmattal borított, reggeli napfényben fürdő kertbe, és lepillantott a völgyre, ahol az apró házakat még ködfoltok pöttyözték, olyan nyugalom szállta meg, ami az elmúlt években egyszer sem. Akkor már tudta, hogy maradni fog. Korábbi nagyvárosi élete, ami leginkább csak monoton munkából állt, egy pillanatig sem tartotta vissza attól, hogy komolyan gondolja a letelepedést. Nagyanyjától leste el a konyhai fortélyokat a régi, boldog nyarakon, és azóta is imádott főzni. Az alapanyagok könnyen elérhetőek voltak a kertben és a környékbeli piacokon, így szinte önmagától adódott a lehetőség, hogy ebből próbáljon megélni. Eleinte csak alkalmanként rendeltek tőle süteményeket az elfoglalt asszonyok, nem sokkal később pedig már ő látta el étellel a helyi kávézót, miközben folyamatosan érkeztek tovább a külön megrendelések is.

Azon a reggelen, melyen a történet kezdetét vette, a vekker sípoló hangjára ébredt. Megkönnyebbült, hogy elszabadulhat ködös álmától, amiben sűrű, sötétzöld aljnövényzetben menekült. Hogy ki elől, arra már nem emlékezett. Kint még szürkület volt, bár a távoli hegyek sziluettje körül már felsejlettek az első napsugarak. Korán volt még, de Fanny nem bánta a hajnali ébredéseket, se a korareggeli sütés-főzést. Miközben elkortyolta a kávéját, összekészítette a hozzávalókat a gyümölcsös piskótához, aztán mindent összekevert a robotgéppel. Ezután következett a pogácsa, aminek a tésztáját már előző este összegyúrta, és hagyta, hogy éjszaka a hűtőben pihenjen. Kiszaggatta, és tepsibe pakolta az apró gömböcöket. Aztán nekilátott összeállítani a quiche-t. Amint elkészült berakta a hűtőbe, és ott is hagyta egészen addig, míg mind a piskóták, mind a pogácsák kisültek. Míg elősütötte a tésztát, összeállította a spenótos és a kolbászos tölteléket. A spenót a kertjében termett, a kolbászt pedig, ami puha és kellemesen fűszeres volt, egy helyi gyártótól szerezte be.

A vártnál korábban elkészült az ételekkel. Hét órára már minden tálcákra és ételhordókba volt pakolva, csak arra várva, hogy kirakodja őket az autóba. A nap már most teljes erejéből sütött, a kertben egyetlen levél se rezzent – újabb forró nap ígérkezett. Még arra is jutott ideje, hogy lezuhanyozzon. Alig pillantott bele a tükörbe, míg leengedte hosszú, feje búbjára kontyolt haját, és néhány hatékony mozdulattal átfésülte. Magára kapott egy rövidnadrágot és egy lenge felsőt, kirámolt a kocsiba, majd útnak indult.

A kávézó, ahová naponta szállított ételt, Angel’s Hope főutcáján állt. Az utca maga is ódon hangulatot árasztott a macskaköveivel és apró, szőlő- és borostyán futtatta házaival. A kávézó tökéletesen beleillet a képbe. Ugyanolyan kicsi és ódivatú volt, mint a többi ház. Egyedül az utcafronton kialakított terasz tűnt ki a képből, de Kate, a tulajdonos, ügyes kézzel rendezte be. A csak leheletnyit ütött-kopottnak tűnő székek és asztalkák tökéletesen kényelmesek voltak, a rózsa és szőlőlugasok pedig kellemes árnyékot adtak a legnaposabb órákban is.

Fanny leparkolt a kávézó mellett, és beengedte magát a pótkulcsával. Ilyen korán még nem volt senki bent. Kate rendszerint csak később ért be, miután elvitte az óvodába Markot. A gimnazista lány, aki besegített a felszolgálásnál, pedig leginkább délutánonként dolgozott. Elkezdte bepakolni a hűtőpultba az ételeket, és már majdnem végzett, mikor Kate befutott. Molett, lángvörös hajú nő volt, széles, kifejező vonalú szájjal, állandóan röpködő kezekkel. Egyetlen mozdulattal kibújt kardigánjából, bekapcsolta a kávéfőző gombját, és egy gyors ölelésbe vonta Fannyt.

– Mi a mai napi kínálat?

Fanny mosolyogva elsorolta az ételeket, miközben papírdarabokra írta a nevüket, hogy berakja a tányérok és tálcák előtt sorakozó tartókba. A Kate-ből forgószélként áradó optimizmus mindig jó kedvre hangolta.

– Remekül néz ki minden! – dicsérte meg a nő, mint minden reggel. – Van időd meginni velem egy kávét?

– Egy kicsit még ráérek, de aztán sietnem kell – pillantott Fanny az órájára.

Kate lerakta a csészéket a legközelebbi asztalra, és leült az egyik székre. Fanny követte a példáját, majd nagyot kortyolt az illatos kávéból, belefeledkezve az ízébe.

Néhány békés csevegéssel töltött perccel később erőteljes kopogás hallatszott a bejárati ajtó felől.

– Még bőven van idő nyitásig – jegyezte meg Fanny, de Kate már felpattant, hogy ajtót nyisson.

– A rendőrség az – szólt vissza a válla fölött, miközben zsebében kutatta a kulcsát. Örök-vidám arcát aggodalom árnyékolta be.

A kitárt ajtóban két egyenruhás rendőr, és egy civilbe öltözött alak jelent meg. Biztosan nyomozó, gondolta Fanny, és pislogva próbálta kivenni az arcukat a kitárt ajtón betűző nap fényében.

– Miss West? – kérdezte a civil ruhás mély baritonján Kate-től.

– Igen, miben segíthetek?

– A wellville-i rendőrségtől jöttünk…

– Ugye nem a kisfiammal történt valami? – vágta közbe elsápadva Kate.

– Nem, semmi ilyesmi, ne aggódjon, csak néhány rutin kérdést kell feltennem – nyugtatta meg a férfi. – Mindent elmondok, csak előbb bemehetnék? Menjetek tovább a következő házba, ezt majd én elintézem – fordult az egyenruhások felé a parancsok osztogatásához szokottak könnyedségével.

A két rendőr távozott, a nyomozó pedig beljebb lépett. Magas férfi volt. Fekete pólójából elővillanó karjai és ugyancsak fekete nadrágba bújtatott combjai nem voltak olyan vastagok, mint a kor felfújt izomzatú testépítő-ideáljáé, mégis erő áradt belőle, ami azonnal érzékelhető volt, amint bejött a helyiségbe. Sötét haja hosszabb volt a szokásosnál, kissé a nyakába lógott, félig hullámosan, félig kócosan, mintha épp azelőtt túrt volna bele, mielőtt bekopogtatott a kávézóba. Kate, aki újra lendületes önmaga volt, miután eloszlatták aggodalmát, a pult mögé lépve nyomban serénykedni kezdett.

– Készíthetek valamit önnek, esetleg egy kávét, Mr…?

– Kougar, köszönöm, egy kávé…

A mondatot félbeszakította a hangos koppanás, ahogy Fanny a meglepetéstől nagyobb erővel tette le a poharát az asztalra, mint szerette volna.

A férfi odafordult a zajra, és Fanny most már jól látta az arcát. A jellegzetes sasorrot, a rideg fekete tekintetet, a szigorú vonalú szájat, és a vonásait, amik annyira mások voltak, mégis összességükben kísértetiesen hasonlítottak ahhoz az archoz, ami egykor a sajátjánál is kedvesebb volt számára.

– Minden rendben van, Fanny? – kérdezte Kate, aggodalmasan pillantva rá.

– Fanny? – kérdezte Kougar tétován, ezúttal alaposabban szemügyre véve a fal mellett ácsorgó nőt.

– Helló Alexander. – A lány udvarias mosolyt erőltetett az arcára.

– Fanny Farlow! – A férfi arcán átfutott a felismeréssel vegyes meglepettség. – Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk.

– Én sem. – És ugyan nem tette hozzá, de mindenkettőjük számára érezhetően ott lógott a levegőben, hogy ha rajta múlik, a találkozás sosem történik meg. – Ha jól hallottam az előbb, kérdéseket akartál feltenni Kate-nek. Addig én megcsinálom azt a kávét.

Örült, hogy hátat fordíthat, és a pult mögé mehet, ahogy annak is, hogy lefoglalhatja a kezeit valamivel. Alexander Jamesre emlékeztette, amitől végigfutott a hátán a hideg, pedig a két testvér jobban nem is különbözhetett volna egymástól. James melegszívű volt, barátságos, mindenkivel elbűvölő, tréfáival mindig mindenkit megnevettetett. Alexander ellenben zárkózott volt, és olyan tüskés, akár egy sündisznó. Istenadta tehetsége volt ahhoz, hogy gúnyos megjegyzéseivel mindenkit megsértsen. Különleges kötelék fűzte össze őket, amit Fanny, aki sosem jött ki jól a bátyjával, mindig is irigyelt. James kedvéért, aki bálványozta a bátyját, próbált összebarátkozni Alexanderrel, de sosem járt sikerrel. A férfi megközelíthetetlennek tűnt. Fannynak fogalma sem volt róla, hogy csatlakozott a rendőrséghez. Mikor utoljára látta, még arra készült, hogy átvegye apja jól menő bútoripari vállalatát.

Miközben a pult mögött tevékenykedett, hallotta, ahogy a másik kettő leül egy távolabbi asztalhoz, de a beszélgetést a kávéfőző morajától már nem tudta kivenni. Csinált egy sima eszpresszót Alexandernek, és hogy legyen oka tovább távol maradni, előhalászta a pogácsás tálcát, és kirakott párat egy tányérra. Aztán menekülhetnékjét legyűrve mindkettőt odavitte az asztalhoz.

– Köszönöm – nézett fel rá Kougar, ahogy letette elé a poharat és a tányért. – Lenne egy perced? Szeretnék neked is feltenni pár kérdést.

Fanny helyet cserélt Kate-tel, és várakozóan a férfira pillantott. A vonásai élesebbek lettek, és le merte volna fogadni, hogy a szája sarkában húzódó ránc nem a nevetéstől mélyült el ennyire. Hiába telt el több mint tíz év, a mogorva Alexander egy cseppet sem változott, és ez fura mód kicsit megnyugtatta.

– Hallottam Miss Westtől, hogy hivatásos szakács lettél.

– Igen, ide a kávézóba szállítok ételeket, süteményeket rendelésre, és időnként partiszervízzel is foglalkozom.

– Régóta csinálod?

– Mióta visszajöttem. Lassan három éve.

– Azt hittem, hogy még mindig külföldön vagy.

– Én sem ezt terveztem, de valahogy mégis így alakult – válaszolta Fanny kissé ködösen. – Mit szeretnél kérdezni?

– Jártál a régi malom környékén az elmúlt napokban? – kérdezte Alexander az arcát fürkészve.

– Nem. Nem igazán esik útba.

– Találkoztál esetleg idegenekkel? Ismeretlen járművel, ami szokatlan helyen parkolt?

Fanny elgondolkozott, hogy hová is vezethetnek ezek a kérdések. Talán betörtek valahová?

– Nem – jegyezte meg végül.

– Nem láttál bármi szokásostól eltérő dolgot? Valakit, aki máshogy viselkedett, mint általában?

– Nem tűnt fel semmi ilyesmi.

– Ha mégis eszedbe jut valami, szólj – nyújtott át neki egy névjegyet a férfi.

– Mi történt? – érdeklődött a lány elsüllyesztve a farmerja zsebében a névjegyet.

Kougar kiismerhetetlen pillantást vetett rá. Fanny most először gondolt arra, hogy a szemei ugyanolyan tökéletesen el tudták rejteni a gondolatait, mint egy sötét, vastag függöny, amit a színpad elé eresztenek le, hogy elrejtsék a következő jelenet előkészületeit a nézők elől.

– A gondnok észrevette, hogy megállt a kerék a régi malomnál. Azt hitte, meghibásodott, ki is hívott egy szerelőt, aki ma reggel kiment, és megnézte, mi történt. – A már-már monoton beszámolót hallva Fannyt hatalmába kerítette valamiféle rossz előérzett, amitől borsódzni kezdett a háta.

– És mi volt a gond?

– Egy hulla. Beszorult a malomkerék alá.

 *

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.1/10 (35 votes cast)

Leave a Comment

41 hozzászólás

  1. Kedves szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez. Ez nekem határozottan tetszett! A szöveg lendületes, sodró, összhangban van a zsánerrel. (Egyedül a prológusban a kamaszfiú? egyetemista? “kacagása” lógott ki kicsit).

    Először az képzeltem, hogy a Balatonon vagyunk, és kicsit sajnálkoztam Angel’s Jope hallatán. Lehetne ez egy magyaros krimi is!
    És ha már angol nyelvnél tartunk: a rendőr neve (Kougar) az angol sleszngben fiatal fiúkra “vadászó” idősebb nőt jelent. Ha “beszédes” neveket ketestél, akkor ez bezavarhat a későbbiekben. (Írd át Balatonra, a történetet, és legyen Rideg törzsörmester… 🙂

    Sok sikert!

  2. Kedves Judit!

    Nem szeretem a prológust, de szépen, gördülékenyen van megfogalmazva, a hangulata jó. Az eltűnés érdekes, elvégre nem hurrikán volt. Egyedül arra tudtam gondolni, hogy valami fejbe verte, törlődött az emlékezete, és elkószált.

    Majd jött, amiért utálom a prológust, fogalmam sincs mi van azzal, ami érdekelt, majd megint nem történik semmi, csak szép, gördülékeny leírás 😀 Nem tudom, érdekelni fog-e a történet, hiszen most derült volna ki valami abból, érdemes-e kézbe venni és elolvasni. A stílus jó, de történtekből eddig semmi. Még azt se tudom, mi lesz. Krimi? Beleszeret valakibe a lány? A rendőrbe? Előkerül a 10 éve eltünt férfi? Ki a hulla?
    És mindezek hogy fognak összefüggeni a könyvvel? 😀

    Szóval ha az egész előttem lenne, és kihagyva az első oldalakat beleolvasnék magába a történetbe, amiről még semmit se tudunk, kiderülne számomra, elolvasnám-e. Ennyi alapján csak azt mondhatom, szépen íródott amit láttam.

  3. Nagyon tetszett a részlet, szívesen olvasnám tovább 🙂 Én egyedül abba tudnák belekötni, hogy túlságosan soknak éreztem a ‘volt” használatát. De lehet csak azért, mert egyszer már nekem is felhívták rá a figyelmem és azóta igyekszem kerülni a használatát.

    Gratulálok a kikerüléshez.

  4. Óóó! Én ennek most örültem! 🙂 Elnézést a rajongóktól, de arra gondoltam, hogy végre nem fantasy.
    Egyébként nem rajongok a Prológusokért, és talán itt is elhagyható lenne, de most jó volt olvasni, hiszen benne van egy komoly konfliktus, ami nélkül talán annyira nem fogott volna meg a részlet. Amikor kiderül, hogy a srác eltűnt, belőlem rögtön heves érzelmet, szomorúságot váltott ki a dolog, olyannyira átvettem a lány szeretetét a gondolataiból, hogy 5 sor után is csalódtam. Ügyes. 🙂
    Megfogtál a nagyszülős nyarakkal, mert az legszebb gyerekkori emlékeimet én is a papáméknál szereztem vidéken. Bár első olvasásra azt hittem, hogy Angel’s Hope a farm neve, de ez részletkérdés.
    Egyetlen olvasói negatívumot tudok felhozni: nekem már kicsit terjengősek a leírások. Érzékletesek, sokat finomítanak a képen, hogy pontosan hogy is néz ki a helyszín és a szereplők, és ezt a legtöbben szeretik, én nem annyira. Szeretem, ha több szabadságot kap a képzeletem. De ez sem hiba.
    Összességében nekem nagyon bejött ez a részlet, szerintem ez eddig az egyik legjobb, amit a pályázaton olvastam.
    Gratulálok a kikerüléshez és a minőségi munkához! Nagyon szurkolok! 🙂

  5. Kedves szerző!
    Gratulálok a kikerüléshez. Ez sajnos újfent nem az én műfajom, ezért nem is mondhatom, hogy tetszett vagy sem. Érdekes történet, jónak ígérkezik, de én nem olvasnám el, mint mondtam, nem szeretem a krimiket.

  6. Rohanós volt az eleje.
    A leírások szépek, de a sietség érezhető. A szemszöget is túl távolinak éreztem ahhoz, hogy kényelmesen eldöntsem, ki a szimpatikus karakter. Sok információ összesűrítve, “legyünk túl rajta, aztán már jön is a lényeg”-fíling. A karakterek klisések, a nagyvárosból a gyerekkori emlékek hatására visszatérő lánnyal az élen. A prológusban sajnálni kellett volna az eltűnt fiút, de nem volt rá idő. Nekem lassúbb tempóra lenne szükségem ahhoz, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. Már tudni szeretném azt is, kiért szoríthatok.
    A nyelvi szint időnként döccen az olyan szavaknál, mint alapanyag, aljnövényzet, civilbe öltözött alak. Szerintem Paula Hawkinstól lehet trükköket ellesni a zsánerre vonatkozóan, nyelvi eszköztár és infóadagolás szempontjából is.

  7. Hű, ez nagyon tetszett!! A “kacagása” szót (én ezt csak lánynál használnám) és egy db szóismétlést leszámítva számomra tökéletes volt a fogalmazás, mennyiségre is pont jó, a történet is megfogott. Gratulálok! Tíz pont.:)

  8. Kedves Judit!
    Nekem nagyon tetszett ennek az írásnak a hangulata, a szöveg ritmusa, gördülékenysége. A prológus jobban kibontva szerintem simán lehetett volna első fejezet.
    Egyetlen apró dolog akasztott meg az olvasásban, a nyomozó bemutatása, az én ízlésemnek túl részletes volt.
    Szurkolok nagyon ezért az írásért! Gratulálok!

  9. Nem a zsánerem, amiben íródott a mű, de ennek ellenére tetszett. Sőt, számomra a leírások terén az összes eddiginél jobb volt. Láttam magam előtt a helyszíneket, a történéseket, karaktereket. Nagyon filmszerűen írsz, amit szeretek. Lehet, hogy sokaknak hosszúnak tűnhetnek a leírásaid, de nekem pont ezért tetszett a részlet. Bár, ha később húzni kell belőle, az sem baj, mert van elég alapanyag. A történet is felkeltette az érdeklődésemet. Ki a hulla? Hova tűnt az elején a fiú? Az is eszembe jutott, hogy a kettő egy és ugyanaz, de a 10 év időugrás miatt nem igen lehet, max, ha időutazás keveredik a dologba, de azt meg nem gondolnám, így marad a kíváncsiság az iránt, hogy a részlet eleje és vége hogy függ össze. Gratulálok a kikerüléshez! Én biztosan továbbolvasnám.

  10. Gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez! 🙂
    Nekem tetszett a történwt, szeretem a krimiket nagyon, így közel áll a szívemhez. 🙂 Érdekel a folytatás. 🙂

  11. Diplomás pontossággal fogalmazott mondatokkal nyit ránk egy regény, amely a szemelvény végére jut el a történet kezdetéhez. Sokadik nekifutásra érkezünk meg a lényeghez, amely tízezer karakter után mutatja meg a kezdőpontot.
    Bizonyára sok olvasó szereti megismerni a legutolsó mellékszereplő külalakjának pontos jellemzőit, de valljuk be, csak kevéssé viszi előre a cselekményt az effajta túlrészletezett háttér. Itt, a pályázat olvasójaként nagyjából tízezer karakterből kell kitalálnunk, hogy számunkra kedves vagy érdektelen olvasnivaló került-e elénk, de a könyvesboltban sem válogatunk sokkal tovább a kötetek között, mint amennyit a barátkozásra itt felhasználhatunk. Az ennyire aprólékos bemutatást, amelyik a lényeget nem okvetlen érinti, jobb a regény későbbi fejezeteihez csatolni. Az sem bizonyos, hogy a képzelőerő nélküli olvasó, akinek szüksége van az író által a hóna alá gyömöszölt mankóra, nem kíváncsi a cselekményre. Itt kaptunk egy prológust, ami pillanatnyilag semmit sem közöl velünk a lényegről, aztán egy leírást az enyhén valószínűtlen háttérről, majd néhány további leírást a talán lényeges, talán érdektelen szereplők külalakjáról; ugyanakkor semmit sem tudunk meg a karakterek valódi tulajdonságairól és a regény hátteréről. Valami nyilván összeköti majd a Balaton-part szerű táj viharát az amerikai(?) (kis?)város kávézójával, de halvány fogalmunk sincs róla, hogy mi, és a horog a nem akadt be mélyen ahhoz, hogy túlságosan vonzó legyen. Azután megjelenik a feltételezett főszereplő(?), aki egy személyben teljesen véletlenül szakképzett kertész, szakács és kávéház tulajdonos(?), ami fiatal korban(?) eléggé valószínűtlen, mint ahogy az is valószínűtlen, hogy ilyen háttérrel az agyon szabályozott Amerikában(?), ahol a mikrosütőkre azt is ráírják, hogy „Ne szárítsd meg benne a macskát” a hatóságok működési engedélyt adnának egy ilyen hátterű üzletnek.
    A szellemi kalandtúra utolsó sorában végül megérkezünk a történet első sorához: „– Egy hulla. Beszorult a malomkerék alá.” Innentől olvasnám. Eddig csak azért olvastam, mert az eddigi szemelvényeket is elolvastam. Cserébe elviselnék némi felületességet az írós tanfolyamokon oktatott leíróleckékből, és még a mondattani zűrökből is elviselnék ezt, azt, pedig arra tényleg kényes vagyok.
    Eddigi mondataimban mellékesen kitettem néhány kérdőjelet. A fekete pólóból kikandikáló vastag, de nem kigyúrt, ám mégis erőt sugárzó karoknál nekem többet jelentene, ha ezekre választ kapnék.

  12. Gratulálok a kikerüléshez!
    Szerintem a prológus részt ki lehetett volna dolgozni egy kicsivel jobban, mondjuk belevéve egy kis érzést a tények felsorolása helyett. A karakter, Fanny túlságosan semmilyen, olyan érzelemmentes volt. Alig volt leírva, mit érzett halott(?) szerelmének a testvérének viszontlátása alkalmával. Míg Kate tele volt èrzelmekkel, a többiek semlegesen vettek rèszt a történetben. Kougar mint nyomozó jól le volt írva, de Fanny nekem nem nyerte el a tetszésemet.

  13. Kedves Szerzo!
    Eloszor is gratualok a kikeruleshez, szerintem krimit irni mindig nagyon nagy kihivas, es mire a reszlet vegere irtam, ugy voltam vele, hogy oke, akkor most felkeltetted az erdeklodesemet.
    Viszont azt ereztem, az elejen kicsit nehezen talalod a hangot, a prologus kicsit steril volt, ahogy utana az a resz is, ahogy gyorsan, par mondatban felvazoltad, hogy kerult a faluba a hosnod. Szamomra a tortenet igazabol ott kezdodik, amikor elindul az autojaval kiszallitani az etelt, minden mas olyan informacio, amire nem feltetlen az elso fejezetben lennek kivancsi.
    Szerintem nagyon nehez elkezdeni egy krimit, mert az az erzesem, hogy egy romantikus szalnak is megalapoztal, es ilyenkor a szerzo nem tudja eldonteni, mennyi informaciot osszon meg az olvasoval, hogyan epitse fel az elvarasait. Kivancsi leszek, hogyan folytatodik a tortenet, es sok szerencset kivanok az elkovetkezendokre!

  14. Csak azt tudom mondani, hogy Demeter Attilának teljesen igaza van.
    Miért nem lehetett egyből a kávézóban kezdeni, amikor megérkezik a nyomozó és a későbbi fejezetekbe kifejteni hogy mit-meg hogyan csinál otthon a lány.
    Nekem például hiányzott az érdeklődés felkeltése. Rengeteget elidőzünk szerintem fölösleges dolgokon.
    “Fanny leparkolt a kávézó mellett, és beengedte magát” – innen kellene kezdeni és akkor jutna idő a lényegi cselekményre, ami valóban izgalmat sugallana.
    És igen… fölösleges minden szereplő kinézetét, matematikai pontossággal megalkotni. (Pl: Szőke haj, széles váll, erős kisugárzás- 2 mondatban ki lehet fejteni ezeket). A közeljövőben ügyelj arra, hogy pörögjön az a cselekmény.
    Gratulálok a kiikerüléshez!

  15. Kedves Judit! Grautlálok a kikerüléshez! Szeretem, ha egy történet izgalmasan indul, de itt a sok leírás számomra kissé lassította a történetet, annak ellenére, hogy nagyon érzékletesek voltak, a prológussal együtt. Fanny még nem lopta be magát a szívembe, viszont Alexander egy izgalmas karakternek tűnik, remélem végig az is marad. Az utolsó mondat felkeltette az érdeklődésemet. Tovább olvasnám! 🙂

  16. Én is azt hittem, hogy a Balaton parton vagyunk. Még a nagymamától örökölt kis házat is valami Balaton felvidéki falu egyik cuki házacskájának véltem (aminek angol fantázia nevet adtak). Én is csalódást éreztem, amikor rájöttem, hogy mégsem egy magyar történetet fogok olvasni. Egyébként nem értem, hogy magyarként miért írunk folyton Amerikában játszódó regényeket?? Ha a a szerzőről tudom, hogy még nem járt kint, nem olvasom tovább a könyvét. Attól kezdve nem hiteles az egész.

  17. Gratulálok a kikerüléshez. Szerintem a prológus elég gyengére sikeredett. Nem igazán fogott meg a történet,nem az én műfajom, egyedül csak a hulla keltette fel a figyelmem a végén.

  18. Gratulálok a kikerüléshez. Végig olvastam a kritikákat, véleményeket és természetesen a kitett részt. A kritikák itt elég kemények, de szerintem ebből sokat lehet tanulni. Nekem tetszett az írás annak ellenére, hogy nem szeretem a krimiket. Még egyszer gratulálok. 🙂

  19. Már az jó pont, hogy nem fantasy. El tudnám képzelni úgy, mint a népszerű amerikai szerelmes típusú bestsellereket. Szóval nekem bestselleres. 9-est adok rá.

  20. Szépen, igényesen megírt részletet olvashattam, gratulálok az írónak!
    Már többen írták, én is csatlakozom: zavarban vagyok a helyszínnel kapcsolatban. Nekem mindenképp Nagy-Brittania jött át és ahogy Demeter Attila is említette, Amerikában minden agyon van regulázva, senki sem sütkérezhet kedvére odahaza, ha az ételt eladásra szánja.
    Prológus drámai volt, talán ehhez akart hozzáadni a kávéház teraszára dőlt fa, de olvasóként nem lehettem biztos abban, hogy helyszínt váltottunk-e, esetleg volt kávézó a tó mellett, amire a fürdőzők ráláttak.
    A nagyis rész képeskönyv idilli volt, az ódon illatú könyvekkel, amik számomra csak dohosak lettek volna, de ez az én bajom. A leheletnyit ütött-kopott azonban ellentmondásos számomra, mert az utóbbi kifejezetten azt jelenti, hogy valami nagyon használt már.
    Az erőt sugárzó férficombok kirántottak az egyébként élvezetes olvasgatásból.
    Akkor a kávézó most Katé vagy Fanny-é?
    A Kougarral való ellenvetésem már olvasható az első hozzászólásban.
    A lány álmából kifolyólag gondolhatnám azt, hogy ez nem csak egy egyszerű romantikus krimi lesz, de lehet, hogy csak belelátok dolgokat, amik ott sincsenek.

  21. Most, hogy elolvastam az összes véleményt, egy kicsit rosszul érzem magam, hogy az enyém is túl keményre sikeredett. Pedig a történet igenis érdekelne. Ha tisztázódna a helyszín (mosószappantól kemény paplanok, kiszaggatott pogácsák is Magyarországot idézik) és az illegálisnak tűnő otthonsütögetés problémája, szívesen tovább olvasnám a regényt. (Főleg, ha egy Amerikában élő személy is leellenőrizné a szokásokat illetően)

  22. Sziasztok!

    Köszönöm, hogy elolvastátok, és köszönöm az eddigi észrevételeiteket is! 🙂

    Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy a felkerült részlet nem a teljes első fejezet. Gondolom, túl hosszú lett volna, ezért kellett ketté szedni. Sok minden azok közül, amiket említettetek (pl. helyszín kérdés) a fejezet második részéből derül ki.

  23. Teljesen kivagyok ettől a történettől. Na, nem az a gond, hogy nem tetszik, érdeklődve olvastam. Az író körültekintően irányítgatja a figyelmet, a helyre, a cselekményre, a szereplőkre. Olvasmányos, hömpölygő írás. Valami mégis zavart. Ezért átolvastam újból. A fiatalok vizsgáik után kerültek a vízpartra, kikapcsolódni, pihenni. Ebben a jelenetben eltűnik a viharban a főhős szerelme. Később több év múlva egy vidéki házban vagyunk, ahol folytatódik a történet. Ugyancsak van egy kávéház, de nem az,/szerintem/ amire viharban a fa dőlt. Az egy városban lehetett, vagy az ottani tó partján talán, nem egyértelmű nekem a helyszín leírása, a kávéházban valaki végig bent tartózkodott a vihar alatt, mivel információt kapunk, hogy megszűnt benne a közvilágítás. / Mennyire fontos ez az információ a cselekmény szempontjából? Mivel mindenki a tóparton volt mikor a vihar lecsapott, csak azért kérdezem. /Tíz év telik el közben, a lány úgy dönt, hogy végleg letelepszik a megörökölt nagymamai házban, abban a gyerekkori falusi környezetben, ahol kislányként nyaralt azelőtt csak. Tehát nem itt volt a szerelmi kapcsolata a fiúval, mivel nem ott tanult, ott csak nyaralt gyerekként. Váratlanul megjelenik az eltűnt fiú bátyja, mint rendőr. Hogy került oda? Valami támpont kellene. Remélhetőleg a folytatás választ ad rá. Gratulálok a kikerüléshez, sok sikert!

  24. Gratulálok a kikerüléshez! Igazán gyönyörűek, szinte líraiak a leírások, csak éppen valahogy nem igazán érzem krimihez illőnek az ilyen kezdést. (Persze lehet, nincs igazam.) Valahogy olyan érzésem volt, mintha három különböző szövegrészletet olvasnék. A prológus egy meghatározhatatlan helyszín nyári pillanatképe, amikor van valamilyen vihar, és eltűnik egy fiú. Mivel a szereplők nagyon távoliak, nem kerülünk hozzájuk közel, így nem tudtam átérezni a helyzet drámaiságát. Ráadásul a vihart sem éreztem valahogy fenyegetőnek, egyszerűen sehogy nem hatott rám. Aztán az első fejezet egy idilli falusi leírással és egy nosztalgikus visszaemlékezéssel kezdődik (igazán hangulatos részlet, csak inkább valamilyen bájos lányregénybe illőnek érzem). A végén pedig egy krimibe csöppenünk. Az utolsó mondat viszont nagyon ütős, így szívesen olvasnám tovább, mert kíváncsi vagyok mi fog történni, és hogyan áll össze a történet teljes egésszé. Összességében érdekel a történet, valamiért úgy érzem, jó kis krimi lesz belőle, de az elejét érdemes lenne egy kicsit lerövidíteni, és bármilyen szépek a leírások, kivenni őket. Sok sikert kívánok!

  25. Gratulálok a kikerüléshez, jó a téma és a kivitelezés is 🙂

  26. Nehéz ügy, összességében tetszett, meg egy picit nem is. A prológus felkeltette az érdeklődésemet, bár lehetett volna egy csipetnyivel hosszabb. Utána belassult a szöveg, ami nem zavart, sőt, könnyedén végigolvastam a leírásokat, minden jól elképzelhető volt. Akadt egy-két számomra furcsa mondat, de ez simán javítható. Ami (vagyis inkább aki) nem igazán nyerte el a tetszésemet, az Fanny. Persze, nem várhatom el, hogy már az első fejezetben azonnal megkedveljem, ez később biztos változna, de jelenleg kicsit laposnak éreztem. A nyomozó karaktere viszont tetszik, a kedvencem a részletben mégis a legvége volt. Ha az első fejezet miatt nem is garantáltan, de az utolsó hullás mondat miatt biztosan tovább lapoznék.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  27. Kedves Molnár Petra!
    Kint éltem 8 évig, ezért is volt merszem hozzászólni ehhez az aspektushoz. 🙂 Ezért érzem úgy, hogy a helyszín inkább Anglia, ahogyan a vízimalom is inkább arra a vidékre jellemzőbb, akárcsak az indákkal benőtt házak.

  28. Kedves Szerző!

    Elolvasva a kommenteket érdekesnek találom, hogy sokan azt írják, túl részletesek a leírások, néhányan meg keveslik. 🙂
    Szerintem pont elég volt – ahogy már korábban is írtam – és az iskoláskorom kötelező olvasmányaira gondolva, amiken végigküzdöttem magam, nekem valahogy természetes, hogy egy könyv leírásokkal kezdődik.
    Nálad megfelelőnek érzem a bevezetést, közben történtek események, pont annyi, ami kíváncsivá teszi az embert. Én nem akarok mindent az elején tudni, akkor minek olvasnám tovább? Szeretem, ha sok kérdőjel marad bennem kezdetben, majd az olvasás során jönnek az “aha” élmények. 🙂

    Sok sikert a továbbiakhoz!

  29. Nemrég olvastam Paula Hawkinstól A víz mélyént, annak a könyvnek volt hasonló a hangulata, indítása – régi emlékek színterére költözés, rejtélyes, vízhez kötődő haláleset. Persze nem teljesen ugyanaz a helyzet, csak felelevenítetted bennem a történetet 🙂

    A prológusban zavart, hogy a lányt és a fiút nem nevezted nevén. Gondolom, az volt ezzel a cél, hogy a későbbi részekben ne lehessen kapásból beazonosítani, hogy kikről volt szó (most úgy látom, Fanny és James voltak azok), de mégis jobb lett volna konkrét neveket mondani.

    A másik zavaró rész számomra itt volt:
    “Azon a reggelen, melyen a történet kezdetét vette, …” – ezzel a narrátor valahogy kirántott a szövegből (nem tudom jobban megfogalmazni), hiszen eddigre már elkezdett megelevenedni előttem a történet. Kicsit olyan volt, mintha elkezdtem volna nézni egy filmet, és 10 perc után szólalt volna meg a külső hang, hogy kezdő lökést adjon a történetnek.

    Ezeket leszámítva tetszett a részlet, a fogalmazás szép volt, éreztem a hangulatát a környezetnek, és kíváncsi lennék, milyen nyomozások lesznek a továbbiakban. Talán még annyi, hogy lehetne egyértelműsíteni, hogy ez a falu és a prológusbeli tó egy helyen vannak (ha így van), hogy jobban érzékelhető legyen a kapcsolódási pont.

    Gratulálok a kikerüléshez, és itt is várom a folytatást!

    Judit

  30. Kedves Judit!

    Olyan keveset tudunk meg ebből a részletből, hogy egyelőre nem tudom eldönteni, érdekelne-e a folytatás vagy sem. Hiába vet fel egy bizonyos problémát a prológus, túl rövidre sikeredett, hogy igazán átérezzük a helyzet drámaiságát. Így is átjött, sajnáltam a fiút és a szerelmét is, de csak úgy, mintha épp a híradóban hallanám, ahogy pár szóban ecsetelik az esetet. Teljesen nem tudtam átélni, pedig valószínűleg ez egy igen fontos mozzanata a történetnek.

    Az első fejezet pedig ennek az ellentéte, mintha itt minden nagy hangsúlyt kapna, csak éppen maga a történet nem. Hiába szépek a leírások, valahogy úgy érzem, mintha ezeket már ezerszer olvastam volna – mesés falusi idill, ugyanilyen mesés nagymamával -, ami még nem is lenne kimondottan probléma, csak nem volt más, ami miatt úgy érezném, ebből egy jó történet lesz.
    Izmos, hullámos hajú férfiak ide vagy oda, ez még kevés, hogy megtetszen egy regény. Egyelőre nem tűnik túl érdekesnek a sztori, ami persze a későbbiekben még változhat, elvégre még csak most tűnt fel a hulla. 🙂

    Gratulálok a kikerüléshez!

  31. Kedves Szerző!

    Az utolsó mondattal sikerült felkeltened az érdeklődésemet, szívesen olvasnám tovább a regényt. 🙂
    Néhány észrevétel:
    Magát a stílust tetszetősnek találtam.
    A prológus szerintem megérdemelt volna egy teljes fejezetet. Ha közelebbről is megismernénk a benne szereplő karaktereket, jóval nagyobbat csatanna a fiú eltűnése.
    A leírásaid gyönyörűek. És pont. 🙂
    Hogy a főhősnőnk miként kerül az évekkel korábbi történéseket követően jelenlegi élethelyzetébe, szerencsésebb volna tán későbbi fejezetekben “becsepegtetni”.
    Gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert kívánok a krimidnek! 🙂

  32. Egyetértek az előttem szólókkal annyiban, hogy jó néhány bekezdést el lehetne hagyni az elejéből, és bár a krimi nem az én műfajom (inkább a képernyőn szeretem, könyvben kevéssé), egész jól indul a sztori. Abban is csatlakozom a többiekhez, hogy először én is magyar helyszínt képzeltem el és meglepetésként ért, hogy nem itthon játszódik a történet.
    Egyébként a sütés, a kisváros és a gyilkosság miatt a Joanne Fluke-féle Hannah Swensen titokzatos eseteire emlékeztetett. 🙂
    Összességében tehát érdekesnek tűnik, bár persze ennyiből nehéz a teljes sztorira következtetni.

  33. Kicsit elkéstem a véleményemmel, rám is pirítottak, hogy hová lettem. A prológus kicsit olyan ” legyünk már túl rajta” érzést keltett, viszont a szöveg többi része ezt bőven kárpótolta. Számomra a vidéki hangulat tökéletesen átjött, és ezt anélkül érte el az író, hogy hosszan ecsetelte volna a mókuskákat és a madárfüttyöt. A szöveg teljesen emészthető, jó stílusban megírt, gördülékeny, olvasható, maga a cselekmény izgalmasnak tűnik. A prológus és a malomkerék alá szorult hulla kombója további kíváncsiságot kelt, Fanny és a nyomozó találkozása bennem összeesküvés elméletet szőtt, itt románc várható. Szívesen olvastam volna tovább. Gratulálok, nálam tíz csillag.

  34. Sziasztok! Kellett néhány nap, hogy leülepedjenek a vélemények. 🙂 Most szeretnék néhány dologra reagálni.

    Többen írtátok, hogy sok minden nem derül ki ebből a részletből. Ennek egyrészt az az oka, hogy ez csupán az első fejezet nagyjából fele. Az első fejezet egészét olvasva már jobban látszik, merre fog haladni a történet. Persze nem lesz azonnal válasz minden kérdésre, de egy krimi esetében, azt hiszem, ez nem is lenne szerencsés. 🙂

    Láttam, hogy sokan nagyon ódzkodnak a prológusoktól úgy általában. Én szeretem őket. 🙂 Azért érzem itt szükségét, mert akkor indul el a történet. Azért nem lett ennél jobban kifejtve, mert később még lesz szó arról az estéről bőven.

    Az ország, és ebből kifolyólag a helyi szokások kérdése is felmerült többször is. Az ország nincs megnevezve a regényben. A falu, a városok, a helyszínek mind kitaláltak, ahogy az ország is. Amikor írtam, szinte láttam magam előtt a térképét, a domborzatát, és azt, hogy hol helyezkednek el az egyes helyszínek. Talán jobban tudatosítani kellett volna ezt, és gondolkozom is rajta, hogyan lehetne belecsempészni a szövegbe, de egyelőre még nem jutott eszembe jó megoldás.

    Leszűrtem jó pár dolgot a véleményeitekből, ami hasznos lesz a későbbiekben. A sok „volt” például fel sem tűnt, de újra elolvasva a részt van benne valami… 🙂 Aztán ott van az a mondat („Azon a reggelen, melyen a történet kezdetét vette…”), amivel én sem igazán voltam kibékülve, csak eddig nem tudtam, hogy miért. Na meg a Kougar név, amit én egy teljesen más nyelvi aspektusból választottam (cougar latinul puma). Aztán a szereplők bemutatása, ami esetleg túl részletes… Mindig van mit tanulni! 🙂 Köszönöm még egyszer, hogy elolvastátok az írást, és vettétek a fáradtságot, hogy véleményt írjatok róla! 🙂

  35. Kedves Judit!
    Esetleg mégis megnevezhetnél egy országot. Mittomén Magyarország, Brazília, Kína, Kanada, akármi. Vagy fantasy regény, de akkor tényleg találd ki, hol játszódik! Ha láttad magad előtt a helyszínt, akkor keress olyan országot, ahol van olyan helyszín, és nevezd meg azt 🙂
    Ha fantasy, pontosabb leírások kellenek, ha nem az, akkor nem árt tudni, hogy Tahiti 2048, vagy Németország 1800. Különben az olvasó elveszti a lába alól a talajt, ő próbál találni egyet, és ha valami abba nem passzol, hiba lesz számára…

  36. Kedves Anikó! Érdekes, amit írsz. Én úgy gondolom, ha megfelelően be van mutatva a környezet, a főbb helyszínek, akkor nem hinném, hogy ekkora zavart okozna az, hogy nincs megnevezve az ország.

  37. Gratulálok a kikerüléshez!
    A szöveg megfogalmazása gördülékeny, olvastatja magát. A történettel vannak problémáim, az ugrás a prológus után elég zavaró volt számomra. Ezenkívül sok volt a kitöltő rész, mielőtt történt volna valami, ami beindítja a történéseket. Lehet, hogy ezeknek az apróságoknak lesz jeléntőségük később, de én akkor is kicsit soknak érzem.

  38. Kedves Szerző!
    Nekem ez a mű is nagyon tetszett!
    Először azt gondoltam,hogy egy egyszerű nyári sztorit fogok kapni,de a történet másfelé vette az irányt.
    Már a helyszín is elnyerte a tetszésemet ebből a rövid leírásból,ugyanis imádom az ilyen kis “eldugott” helyeket 🙂
    A történet könnyen olvasható és elvarázsolja az embert 🙂
    Nagyon kíváncsi lennék a folytatására,remélem egyszer olvashatom is 🙂
    További sok sikert kívánok! 🙂

  39. Nem értem, miért ez a kép került ki a szöveg mellé. Hiszen habár hasonló jelenettel indít, de a szöveg hátralevő része abszlút eltérő stílusában.
    Na mindegy, ez biztosan nem az írón múlt.

    “A lány szerelme, a mindig nevető szemű fiú nem volt sehol” – nekem többet mondana, ha inkább nevek lennének a prológusban.
    A prológus és a rejtély a végén figyelemfelkeltő. De egyébként nem fogott meg.
    Sok sikert az írónak és szeretettel gratulálok a kikerüléshez!

  40. Pontosan nem tudnám behatárolni, hogy mi tetszett benne annyira, de számomra talán ez az a részlet, ami a legjobban tetszett a kikerültek közül. (és amiket elolvastam)
    Könnyen olvasható, érthető stílus, a kellő borongós hangulattal megfűszerezve. Nagyon szeretem a krimiket, olyan szívesen olvasnám tovább, hogy mi fog kisülni ebből az egészből.
    Szerintem a szereplők leírását egy kicsit lehetett volna még hagyni, mindig többet adagolva, nem pedig “úgy ömlesztve” az egészet.
    Nekem nincsen bajom a prológusokkal, ennél a történetnél pedig igazán tetszett, emellett pedig megkockáztatom azt is, hogy igazából szükségszerű.
    Gratulálok a kikerüléshez, remélem egyszer majd olvashatom tovább is! 🙂

  41. Kedves Judit!
    Imádom a jó krimiket, úgyhogy már csak az utolsó mondat miatt is szívesen tovább olvasnám a történetedet. Viszont hihetetlen módon bosszant, hogy nem tudtam rájönni, hogy hol játszódik a regény: először én is Magyarországra gondoltam (és érdekes módon csalódás volt, amikor rájöttem, hogy nem), aztán a gasztro rész miatt Franciaországra, a nevek miatt viszont angolszász részek ugrottak be. Azt hiszem jobban élveztem volna, ha már az elején tisztázódik számomra ez a kérdés. (Még két apróság: a mosószappantól ha helyesen használják – ahogy azt a nagymamától elvárom – nem lesz kemény a ruha; illetve a vekker nem sípol, nyilván van olyan ébresztő szerkezet ami sípol, de az meg nem vekker.)