Johhny Silver: Csatornapatkányok (részlet)

Johhny Silver: Csatornapatkányok (részlet)

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

A merénylet

– Hamarosan valami rossz fog történni, meglásd! – szólalt meg a függöny sarkánál leselkedő kertész.

Az Égi Hajó vaskos fehér gőzfelhőt eregetett maga mögé, ahogy átúszott a házak fölött. A St.Cyr ikertornyai fölött éles fordulóba kezdett, majd lassított a felhőtlen eget uraló Hold fénylő tányérja előtt. Az oldalgondolák elfordultak, a vízszintes helyzetbe kerülő légcsavarokkal a láthatatlan kormányos játszi könnyedséggel tartotta egy helyben a harci gépezetet. A ködkürt öblös hangja korbácsként hasított bele az éjszaka csendjébe, mintha a kapitány szándékosan akarná felhívni magára a figyelmet.

Hens Jensen csak résnyire húzta el a függönyt, hogy végigmérhesse a vasszörnyet. A hajótestet borító burkolat ránézésre megvolt két hüvelyk acél, amit látszólag szegecsek nélkül illesztettek össze a mérnökök. A fedélzet még a középvonalban sem érte el a húsz láb szélességet, az első ütegsor után pedig kecses ívben szaladt össze egy fenyegetően tarajos vágóorrba. A három árbóc messze felemelkedett az ablakokkal telezsúfolt félköríves híd fölé. Vitorlát nem lehetett látni, minden bizonnyal a doboz formájú vitorlarudakban lapulhattak felcsévélve. A tatot rézszínű csillogással uralta a kormányszerkezetbe épített ikerlégcsavar. A fedélzet kihaltnak tűnt, az üres zászlórúd és az azonosító feliratok hiánya azonban mégis egyértelmű fenyegetést sugallt.

Az inas még egy pillantást vetett a házak fölött várakozó hajóra.

– Felesleges huhogni, öreg! Semmi nem fog történni – mondta, azzal leengedte a súlyos bársonyt.

– Utoljára akkor járt itt, amikor a Parlament megfosztotta a tróntól a királyt, az meg kénytelen volt elmenekülni a bakó elől – folytatta az idősebb férfi, anélkül, hogy a másikra nézett volna. – A bolond lordok az hitték, megváltják a világot, ha elűzik maguk felül a koronát, és maguk kormányoznak. Hát mond meg nekem, jobb lett? Egy frászt! Vitatkoznak vég nélkül, meg bajt hoznak ránk, szegényekre. Ostoba fajankó egytől egyig!

– Nincs elég bajod, öreg? – csóválta meg a fejét Hens, ám a másik csak legyintett. – Valaki meghallja, miket beszélsz, azután még az utcába sem teheted be többet a lábad!

– Te engem ne csitítgass! Én már akkor rohadt krumplival  dobáltam a képviselőket, amikor te még csak anyád körül totyogtál. Ki is verték cserébe a két fogamat a rendőrök!

Az inas elmosolyodott.

– Múltkor még arról volt szó, hogy azokat egy gárdista verte ki puskatussal, amikor egymagad próbáltad elfoglalni azt a gyilkos üteget a domb tetején.

– Megint összekeversz valamit! – bújt ki a függöny mögül a kertész. – Az a gárdista egy másik történet.

– Majd máskor elmondod, öreg! Későre jár, úgyhogy mindketten jobban járunk, ha elindulsz végre haza. Még betoppan érted az asszony, aztán az urak előtt veri el rajtad a port!

A idősebb férfi sértődötten ráncolta a homlokát, ám mielőtt valami csípőset válaszolhatott volna, gőzkürt harsant az utcán. Hens arcáról eltűnt a mosoly.

– Tűnj el, öreg! Ne kelljen még egyszer mondanom!

A kertész a kis asztalra tette a színházi távcsövet,  leakasztotta a kabátját az akasztóról, és búcsú nélkül kilépett az ajtón. Hens a jelzőtáblára nézett, ahol egy pillanattal később a megszólalt a „Bejárat” feliratú csengő. Belenézett a tükörbe, majd biccentett magának. Eljött az idő. Elhelyezkedett az ajtó mellett az árnyékban, ahonnan rálátott a nyikorogva kitáruló kapura.

A kürt újra felbőgött, amikor Wiestfield márki gőzautója begördült a Vörös Mars Klub udvarára. A kovácsoltvas kapu tövébe felállított őrbódé előtt várakozó őrmester feszes vigyázzban merevedett egy pillanatra. A géppuskafészekből két acélsisakos gárdista a követte a tekintetével az aranydíszítéses jármű útját. A kazán mellett kormos arcú gyerek kapaszkodott, vastag talpú csizmájával támasztotta a félig nyitott ajtót. A vörösen izzó széndarabok közül szikra pattant ki, aztán szisszenve kihunyt nyári zápor áztatta köveken.

Hens komótosan előbicegett a benyílóból. A gázlámpa fényében olajosan csillant a rövidre vágott fekete haja. Világos bőre megfeszült magas járomcsontján, orrát kissé felhúzta, vékony bajusza pedig idegesen megbillent. Gyors mozdulattal megigazította a mellkasán feszülő libériáját, eltüntetett egy láthatatlan porszemet a vakítóan fehér kesztyűről, közben egy pillanatra sem vette le a szemét a csikorogva lassító járműről. Megvárta a fékkar ropogó kattogását, csak utána indult lefelé a lépcsőn.

Az egyenruhás sofőr mellett szürke árny mozdult. Mosdatlan izzadságszag tódult ki a kivágódó ajtón, amit egy farkasbundába öltözött férfi követett. Az autó megbillent a Wiestfield báró testőrének súlya alatt, majd kavics csikordult a vasalt csizma alatt. Engur közelebb lépett, és félrecsapta Hens kezét, amikor az inas a címeres ajtó felé nyúlt.

– Nem! – A torokhangú vakkantást tömény alkoholbűz kísérte.

Hens belebámult a fölé magasodó férfi lapos arcába, közben  a körmeit a tenyerébe mélyesztette. Engur vérben úszó szemmel, pislogás nélkül állta a kutató tekintetet, végül az inas engedett. A pillantása a rosszul borotvált tokára kúszott, ahol kétujjnyi seb fehérlett. Valaki egyszer közel jutott ahhoz, hogy megszabadítsa a világot a bűzlő férfitól, ám a penge nem hatolt elég mélyre. Engur nyakában lógó bőrszütyőről az a pletyka terjengett a Városban, hogy a támadója levágott ujjait tartja benne.

A testőr megrántotta a vállán átvetett szürke bundát, amit egy farkasfejet formázó ezüst kapocs fogott össze. Alatta egykor fehér ing virágmintás gallérja villant elő. A buggyos szárú, csizmába tűrt nadrág cári viseletnek tűnt, a fejmagasságba emelt revolver csöve viszont határozottan a birodalmi szabvány szerint készült acél volt.

Hens gerince mentés hideg borzongás futott végig, ahogy végignézett a hatszögletű csövön. Az imbolygó lámpafényben gonoszul csillogtak a forgótárban sorakozó golyók. Az inas megköszörülte a torkát, ismét megigazította a kézelőjét, majd sarkon fordult. Merev léptekkel felfelé indult a lépcsősoron. Nem nézett hátra, csak amikor felért a súlyos pántokon nyugvó tölgyfa ajtóig. Kezét a kilincsre tette, azonban nem nyomta le, hanem szemöldökét felhúzta, úgy nézett vissza a fegyveresre.

Wiestfield márki testőre a derékszíjába tűzte a revolvert, majd egy bőrszíjra erősített ismétlőpuskát húzott elő a bunda alól. A fényesre kopott tus szinte eltűnt a férfi hatalmas kezében. Engur két lépést tett a bejárat felé, közben látványos mozdulattal csőre töltött. Kihajtotta az ikerlencséket, és a távcsövön keresztül végigpásztázta a környező épületeket. Ráérősen emelte tovább a puskát az egyik irányból a másikba, néha pedig váratlanul visszatért egy-egy ponthoz annak ellenére, hogy az ablakok többsége sötét volt, csupán néhány helyről szűrődött ki keskeny fénysugár a spaletták között.

Eltelt egy hosszú perc, Engur azonban továbbra sem mozdult a lépcső aljából. A gőzkocsi motorja még járt, a fűtő sem szállt le hátulról. Hens a fogait csikorgatta, közben az izzadó tenyerét gyors mozdulattal a nadrágjába törölte. Előbb a fegyveresre, majd oldalajtó felé nézett, végül a helyén maradt. Nem sürgethette a vendéget azzal, hogy kinyitja a bejáratot, hiszen azzal csak magára hívta volna fel a figyelmet. Nagy levegőt vett, és lassan kiengedte.

Valahol a távolban légvédelmi sziréna visított fel, amihez másodperceken belül tucatnyi hang csatlakozott. A magasban csillagként villódzó magnéziumláng izzott fel, mire reflektorok kezdték kutatni az eget. A cikázó fénykörök hosszú kötélen ringatózó légvédelmi ballonok árnyait festették a lassan mozgó hasas felhőkre. Némelyik alján láthatatlan kosárban, vaskos ruharétegekbe bugyolált önkéntes fagyoskodott, ám a többségük csak az éjszaka a Város fölé lopakodó léphajókat próbálta valamennyire akadályozni a mozgásban. A folyó túlsó partjáról tompa dörrenés hallatszott, majd vörös lángnyelv emelkedett a magasba. A felugató ütegek egymást keresztező sorozatai a gázgyár fölött keresték a sötétben bujkáló támadót. A robbanást újabbak követték, a felhők mögül pedig gyorsan mozgó árnyak zúdultak alá, hogy a következő pillanatban szétrebbenjenek a légvédelem tüze elől.

A folyó irányából motorzaj közeledett, mire az őrmester a bejárat felé nézett. Hens megrázta a fejét. Az altiszt rákiáltott az embereire, hogy az utcát figyeljék, aztán kezébe vette saját fegyverét, és leguggolt a homokzsákokból rakott mögé. A járókelők sietősre fogták a lépteiket, igyekeztek mielőbb eltűnni a nyílt utcáról. Legtöbben mereven előre szegezték a tekintetüket, amikor elhaladtak a lőállás előtt, egyetlen gyerek nézett a katonák felé, ám őt szülei elrángatták a kapu elől, amikor kérdezősködni kezdett. A szemközti bérház kapuja előtt konflis fékezett, a kocsis hangosan káromkodva sürgette az utasait. Szürke zsakettet viselő férfi lépett elő hajadonfőtt, hogy kezét nyújtsa a kiszálló kalapos nőnek, közben az eget kémlelte.

Három repülő zúgott el a Klub épülete felett, egyikük megbillegtette a szárnyát, majd meredek emelkedésbe fogott. A  kísérők tovább repültek a ballonokat kerülgető árnyak felé. A körbepásztázó reflektorok fénye mellett tűzijátékként robbanó gránátot világították meg az eget. A felhők közül előbukkanó háromfedeles bombázók körül fürge vadászgépek köröztek, a felizzó géppuskasorozatok pedig mind közelebb kerültek a támadókhoz. A találat nyomán tűz lobbant a magasban, majd egy bombázó nagy ívben zuhanni kezdett. A sápadt holdfényben is jól látszottak a fehér virágként nyíló ejtőernyők. A lángoló repülő sivító motorral átszáguldott a házak felett, a becsapódás hangját viszont elnyomta a felerősödő tüzérségi tűz.

Az inas a testőrre sandított. A távcső lencséjén megcsillant a telihold ezüstös fénye, ezért ő is arra felé nézett. Az Égi Hajó még állt a város fölött, de a kéményekből már sűrű füst gomolygott. A hatalmas propellerek egy helyben tartották a repülő erődöt, aminek a fedélzetén reflektorok gyúltak egymás után. A keresőfények lefelé és oldalra pásztáztak, messze elkerülték a város felett dúló harc helyszínét.

Az első géppuskasorozat hátulról érte a hajót, a híd mellett szikraeső lobbant. Magányos támadó átrepült a szórványos válaszlövések között, majd pörögve tért ki a fedélzeten felcsapó láng elől. A következő sorozattal az orr-részből kiálló tömpe szárnyat támadta. Az Égi Hajó oldalán tűzrózsák nyíltak, a levegő pedig megtelt világító lövedékek hosszú sorozataival.

Engur leeresztette a fegyverét.

– L’mpa! – csattant a parancs.

Henset lekötötte az egyenlőtlen csata. A háztömbnyi méretű páncélos hajó és a cikázó vadászrepülő harca, a fedélzeten gyúló tüzekből ítélve, a támadó fél javára állt.

– Lám-pa! – ismételte a közelebb lépő fegyveres, ezúttal érthetőbben.

Az inas elfintorodott a mosdatlan szagtól, majd szó nélkül elfordult Kinyitotta az oldalajtót, de nem lépett be, csak kitapogatta a fali kapcsolótáblán a szabályzókart, és fordított rajt egyet. A udvar bejárat felőli része sötétbe borult, mivel a magas kerítésen kívül álló gázlámpák fénye csak a gárdisták állásáig világított el. Az autó már csak egy bizonytalan folt volt a lépcső aljában, csupán a félig nyitott kazánajtón kiszivárgó vörös fényből lehetett biztosan tudni, hogy hol áll. Engur kiköpött, ahogy a kocsi felé indult.

Hens a kapcsolótábla alatt lógó kabátból egy rövid csövű revolvert húzott elő, aztán kezét a háta mögé rejtette. A kaput védő katonák felé nézett, akik tátott szájjal bámulták az eget, ezért felnézett ő is. A lángoló vadászgép pörögve zuhant lefelé, ám nem látszott ejtőernyő a holdfényben. A becsapódást követően az Égi Hajó fedélzetén kihunytak a keresőfények, a fedélzetet emésztő tűz egy utolsó lobbot vetett. A kémények szikrát szórtak a csillagok közé, ahogy felpörögtek a rotorok. A páncélos gépezet lassú fordulóba kezdett, a hosszúkás testből egyre kevesebb látszott.

Az inast a lépcső aljából hallatszó káromkodás térítette magához. A fiatal férfi a testőr után nézett. Csak egy árnyékot látott a gőzkocsi sziluettje mellett. A bicegés álcáját lerázta magáról, ahogy nekilódult a lépcsőnek, és közben célra emelte a revolvert. Három lépés választotta el Engurtól, aki mozdulatlanná dermedt a kakas kattanására.

– Sokkal rosszabbat érdemelnél! – mondta Hens, az ujja pedig éppen a ravaszra feszült, amikor elsodorta a robbanás ereje.

Az idő lelassulni látszott arra a néhány szívdobbanásnyi időre, amit a levegőben töltött. Előbb tágra nyílt szemmel bámult bele a környéket bevilágító éles fénybe, aztán megpróbálta maga elé emelni a kezét, amikor homok és véres húscafatok jelentek meg körülötte. A kéz nem engedelmeskedett, ahogy a fejét sem tudta elfordítani. Bénult testtel, ám annál tisztább tudattal élte meg az abszurd képet, ahogy a megsemmisülő lőállásból elröppenő géppuska az utca túloldalán ellenállás nélkül átszakította a bérkocsit vontató ló oldalát. Véres kígyóként tekergő belsőségek fröccsentek szét a ház falán, az állat pedig egyetlen hang nélkül összerogyott. A légnyomás a házhoz felvezető lépcsősorhoz vágta a fogatot, a megremegő épületből alázúduló cserép, tégla és üvegzuhatag pedig maga alá temette a kocsist és a párt egyaránt.

Hens bordái megreccsentek, ahogy a fal tövébe zuhant, a világ pedig egy hosszú pillanatig elfeketedett körülötte. Levegőért kapkodva tért ismét észhez, ám a körülötte terjengő füsttől köhögni kezdett. Attól tartott, hogy ha ismét elájul, megfullad, ezért a fogát összeszorítva ülő helyzetbe tornászta magát, ám cseppet sem lett jobb a helyzete. A füle élesen sípolt, az oldala szűrt, a tarkója pedig folyamatosan lüktetett, a szeme előtt színes karikák kergetőztek. Óvatosan tátogott párat, majd egyik oldalról a másikra billentette a fejét. Vér kezdett szivárogni a bal füléből, de a sípolás enyhülni kezdett. Zsebkendőt kotort elő, a szája elé kötötte, közben óvatosan megtapogatta a kupáját, ahol egy jókora dudort sikerült kitapintania. Az ujjai nem lettek véresek, ettől kissé nyugodtabban mérte fel maga körül a helyzetet.

A por forró örvényként rohant keresztül a klub udvarán, hosszú pillanatokra elfedve a mindenfelé heverő testeket. Az őrbódé maradékát emésztő tűz hosszú árnyékokat vetett a komor épületre. A kettétört ősi tölgy koronája beszakította a tetőt, a vaskos ágai tucatnyi ablakot törtek be. A sötét bársonyfüggönyökön parázs izzott, füst kígyózott kifelé az épületből. A zsanérokon lógó bejárati ajtó mögül kiáltozás és lábdobogás hallatszott ki.

A férfi nyögve ellökte magát a faltól, és négykézláb araszolni kezdett a hangok felé. A leszakadt ajtón keresztül látta, ahogy két férfi egy harmadikat támogatott át az előtéren a dohányzó felé. A ruhájukból ítélve vendégek voltak mindannyian. Az előtér egyik sarkában aztán megpillantotta az első ismerős arcot. Az iszákos komornyik feje valószínűtlen szögben kitekeredett, mégsem tudta sajnálni az elvesztését. A főpincér még élt, az emeleti fordulóban a korlátnak dőlt, az arcát a homloksebéből szivárgó vér borította. Két kézzel  hadonászott, azonban senki nem nézett felé. Lerúgott maga mellől egy vázát, ami ezernyi szilánkra robbant a mozaiklapon mégsem nézett felé senki.

Hens a lassan megfordult, majd araszolni kezdett az egykori díszudvar felé. Óvatosan kikerült egy parázsló függönyt, arrébb tolt zubbonyos kart, aztán megbillent, és legurult az utolsó két fokon. Fájdalmasan felnyögött, ahogy egy fémdarab nyomódott az oldalába. Ismét felküzdötte magát, aztán magához húzta a földön heverő a puskát. A távcső lencséiből csak a meggörbült foglalat maradt, a závár pedig mozdíthatatlanul beszorult. A keze ügyébe tette a használhatatlan fegyvert, azután nekifeszült, és a szürke bundába kapaszkodva átfordította a hason fekvő testőrt.

Engurt szinte csak a ruha maradványaiból lehetett felismerni. A bal szeme alá csillogó szélű fémdarab ékelődött, a lefittyedj ajkak közül dohánytól megsárgult fogak villantak elő. A jobb füle helyén fél tenyérnyi vérző lyuk tátongott, amiből sötét vér szivárgott. Jensen elvette a halott revolverét. Egyik kézzel a testőr fejének támasztotta a fegyvert, a másikkal a sebesült torkán próbálta kitapintani a pulzust. A kutató ujjai tépett szélű sebet tapintottak ki a megperzselődött ing alatt. Az ujját a ravaszra tette, ám végül mégsem húzta meg. Sietve végigtapogatta a zsebeket, zsebre vágta a lőszereket és a pénzt, majd a hullára támaszkodva felállt.

A márki kocsiját szökőkút romjai között pillantotta meg. Az orrészre dőlt fejetlen szobor égnek meredő karjai aló sistergő gőz tört elő. A levegőben forgó kerék torokkaparó füsttel égett. Az inas görnyedten indult az autó felé a fehér kavicsos udvaron. Jobb lábbal kilépett, a balt maga után húzta. Menet közben kipattintotta, és átpörgette a tárat. A szerkezet akadás nélkül fordult körbe.

Hens megtorpant a rózsaágyásban heverő test láttán. Előbb helyére csattantotta a lőszereket, felhúzta a kakast, csak azután markolta meg a vaskos bőrkabát vállát. A sofőr leforrázott arcába mélyen belenyomódott az autós szemüveg fém kerete, ami alól élettelen szemet meredtek az égnek.

Az inas körbenézett. A kerítésbe egy tépett ruhájú alak kapaszkodott. Fedetlen fején megperzselődött hajszálak meredtek az égnek. Rémülten nézte a vizelettől átázott nadrágját, aztán lerogyott a kövezetre és zokogni kezdett. A túloldalon a felborult bérkocsi roncsa alól a zsakettes férfi vigyázva kiemelte a nő ernyedt testét, majd lefektette a lépcsőre. A segítségkiáltása beleveszett a félig eltemetett kocsis fájdalmasan ordítása. Az emeleti ablakot üvegszilánkos keretéből egy asszony bámult ki az utcára, aztán feltűnt mögötte egy férfi, aki nagyot taszított rajta. A nő röviden felsikított, aztán a feje érett dinnyeként loccsant szét a törmeléken.

Hens elfordult. Előbb megkerülte az autót, bemászott a sofőrülésbe, aztán odébb tolta a fekete selyemfüggönyt az ablakból, és benézett az utastérbe. Egy pillanatig mereven bámult, aztán nagyot csapott a kocsi tetejére. A vörös bársonnyal bélelt fülke üres volt.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.9/10 (44 votes cast)

Leave a Comment

26 hozzászólás

  1. Mindenekelőtt: Először szemet szúrt az árbóc, de nem, nincs gond, a 12. kiadás szerint így helyes. 1:0 oda, ez szép volt. 🙂
    Mellékesen: A részletek minden pillanatban való cizellálása (szagok, színek, anyagok, mozdulatok, fények… stb.) egy darabig jó, de az egész szövegben végig már fárasztó kissé.
    És a lényeg: Végre egy pályázó, aki úgy tűnik, nem akar semmit tanítani, nem fejteget (legalább is ebben a részletben) nagy elméleteket, nagy társadalmi problémákat. Nem mintha bajom lenne az ilyesmivel, de ez igazán üdítő.
    Elöljáróban: Biztos jöm majd, hogy nehéz besorolni, fantasy-e vagy történelmi regény, meg hogy nem lehet eldönteni, hol játszódik és mikor. Egyrészt az egészből nyilván el lehet, másrészt minden ilyen kérdés egy-egy indok az elolvasására

  2. Nagyon sok szeretettel gratulálok! 🙂

    Amikor bétáztam a regény elejét, engem beszippantott a világ, nagyon jó karakterekkel találkoztam, egymást követték az akciók, mégsem éreztem soknak őket.
    Nagyon örülök, hogy kikerültél! 🙂
    Drukkolok!

  3. Elkezdtem olvasni, de félúton megálltam, mert úgy érzem, a reggeli kómás agyam nem tudja befogadni 🙂 Nagyon sűrű, odafigyelve kell olvasni, hogy követni lehessen, ki, kicsoda, és mi történik éppen. Egyelőre annyit tudok róla írni, hogy végig azt éreztem az olvasása közben, hogy hatalmas lendülettel írhattad, mert sok az elkóborolt névelő, ami általában akkor szokott előfordulni, ha valakinek annyira pörög a fejében a történet, hogy ha lépést akar tartani vele gépelés közben, akkor nincs idő bekezdésenként leállni, hogy visszaolvassa és javítgassa. Később, frissebben visszatérek, mert érdekel a részlet, csak hirtelen túl sok volt 🙂

  4. Kedves Johhny Silver!

    Őszintén szólva nagyon nehéz volt olvasni a részletet, olyan érzésem volt végig, mintha valami össze akarna nyomni a fejemtől fogva. Rettenetesen sűrű a szöveg, több helyen zavaróak a szóismétlések, a nyakatekert hasonlatok, valamint a tucatnyi idegen szó egy bekezdésen belül. Nem tudom, hogy a kapkodás-e az oka, de számos helyen félre vannak írva a szavak, névelők vannak rossz helyre beékelve, ami a sokadik után még tovább nehezítette az olvasást.
    Jobb lett volna, ha néhol hagysz egy kis lélegzetvételnyi szünetet, például könnyed párbeszédekkel. Fentiek okán nem is tudtam eldönteni, hogy pontosan hol is játszódik a történet, ki kicsoda, csupán annyit érzékeltem, hogy valamilyen csatáról, harcról van szó. Nem tudom, hogy mi volt a célod, de kicsit azt éreztem a részlet alapján, hogy a saját szórakoztatásodra íródott.
    A részletet végigolvastam, de ha nem itt jelenik meg, hanem a polcról veszem le egy könyvesboltban, akkor a harmadik bekezdésnél tovább nem hiszem, hogy olvastam volna.

  5. Kicsit elfogult vagyok, mivel ismerem az írót és tudom milyen fantasztikus világokat tud alkotni. Úgy érzem itt is hasonlóra lehet számítani, a steampunk vonal mostanában úgyis nagyon érdekel, úgyhogy a világ nálam telitalálat. Hens karaktere is felkeltette az érdeklődésemet.
    A kezdés az én ízlésemnek egy kicsit lassúra sikerült, néha úgy érzem elvesztünk a részletekben, úgyhogy én egy kicsit húznék itt-ott a szövegen.
    Gratulálok a kikerüléshez és drukkolok! 🙂

  6. Kedves Szerző!

    Látszik, hogy rutinos, sokat olvasott író vagy, aki pontosan vissza tudja adni a fejében pörgő jeleneteket. A cselekményt szépen el lehet képzelni, a háttérvilágról is ejtesz szót, így azonnal lehet tudni, mi az alapfelállás. A képi világ alapos, részletes, de annyira aprólékosan bemutatsz mindent, hogy nagyon nagy odafigyelést igényel a szöveg. Ettől függetlenül szép, összeszedett írásnak gondolom.

    Gratulálok!

  7. A tipikus steampunk környezet leírásához jellegzetesen száz évvel korábbi stílusú szöveg párosul, ez kissé avittá teszi az epizódot. A leírás mai szemmel olvasva túlzottan részletesnek tűnik, sok a jelző és a hangulatfestő szó. Az itt-ott bennfelejtett névelők zavarnak, ettől még eléggé élvezetes a szöveg, viszont az baj, hogy a “bele a közepébe” típusú kezdésben nem épült ki a szereplők és köztem, az olvasó között semmiféle érzelmi kapocs, nem azonosultam senkinek a lelkivilágával. Igaz, a részlet nem túl hosszú, de mégis jó lenne pontosabban sejteni, ki a főszereplő, és én, az olvasó, kinek az oldalán fogok állni.

  8. Kedves Johnny! Először is gratulálok a kikerüléshez. Sajnos nem tudtam végigolvasni, mert ez nagyon nem az én világom, de ameddig eljutottam, addig azt mondhatom, hogy míg a leírások (még, ha olykor túlzóak is), egész jól mentek, addig a párbeszédeket kicsit döcögősebbnek éreztem. Nem beszélve már a helyesírási és stilisztikai hibákról: mond (mondd), fejük felül (fejük fölül), fajankó egytől egyig (fajankók…). Persze ezeken a szerkesztők tudnak segíteni. A leírásokra még annyit, hogy véleményem szerint ide is passzol a kevesebb több mondás. Nem jó, ha az olvasó elveszik a sok leírásban. Bár az író ezzel segítené, hogy jobban el tudja képzelni a látványt, de egy ponton túl már inkább idegesítő és zavaró. Mindezekkel együtt kívánok további sok sikert neked!

  9. Kedves Szerző!

    Először is gratulálok a kikerüléshez. Mindenek előtt pedig szeretném leszögezni, hogy nagyon kedvelem a steampunkot, mint műfajt, így könnyű lett volna megnyerned engem. Azért csak volna, mert a szöveg nyelvileg nekem nem hozza azt a fajta gördülékenységet, amit szeretek olvasás közben. Egyrészt engem nyomtatott szövegben az is nagyon zavar, ha oldalanként vannak elütések, beragadt szavak, helytelen toldalékok vagy szókapcsolatok, ebben a részletben pedig szinte minden harmadik mondatban megtalálható valamelyik. Érdemes lett volna beküldés előtt egy olyan molyoló bétára bízni ezek kigyomlálását, amilyen én is vagyok 🙂 Így, ebben a formában sajnos nagyon zavaró a szöveg egy hozzám hasonló monomániás olvasónak. A másik nyelvi probléma szerintem az, hogy szinte minden főnévhez tartozik egy jelző, sokszor olyanokhoz is, ahova teljesen felesleges (pl. mosdatlan izzadtságszag). A másik a határozó szavak túlzó használata. Ettől a kettőtől válik nagyon nehézzé a szöveg, és az ember olvasás közben úgy érzi, hogy vesszőfutásra van kárhoztatva. Az olvasó fuldoklik, mert nem hagysz elég levegőt, hogy fellélegezzen. Nem feltétlenül kell párbeszéddel lazítani a szövegen, elég ha erősen meghúzod a jelzőket és a határozókat. A szöveg nem veszt az értékéből, viszont nem lesz ennyire nehezen befogadható. A cselekményről is ejtenék pár szót, de ez a nehezebb feladat. Azért nehéz, mert a kezdő jelenet annyira részletes leírásokat tartalmaz, hogy tulajdonképpen teljesen jól eltereli a figyelmet arról, hogy nem tudjuk, mi az alapszituáció. Ha nem lenne a fejezetcím tényleg elképzelésem sem lenne, mi folyik itt. Egész egyszerűen nem tudni, hogy mi és miért történik. Így borzasztóan nehéz lekötni az olvasók figyelmét, mert akit nem szív be a stílus, az hiányolni fogja az alapfelállást (lásd én).
    Ennyiből engem nem nyertél meg, de még egyszer ennyi részletet elolvasnék azért, mert nagyon szeretem a steampunk világokat. Ha viszont abból sem derülne ki a cselekmény, akkor választanék egy másik könyvet a zsánerből.

  10. Gratulálok a kikerüléshez 🙂 Igazán tartalmas írás, talán már túl sokat is akar nyújtani, ami miatt nagyon észnél kell lenni olvasása közben. Lehetne mit kihagyni, kihúzni, ezáltal gördülékenyebbé téve a szöveget. Ettől függetlenül látok benne, és benned is lehetőségeket 🙂

  11. Yessssss!

  12. Kedves Johhny!

    A te műved az első, ami igazi kíváncsiságot keltett bennem. Már a címe is ütős. Kicsit olyan apokalipszis utáni Mad Max stílus ugrott be róla. Tetszik.
    Nagyon érdekes a világ, amit felépítettél, holott még fogalmam sincs róla hol járunk térben és időben. Az elején nagyon beszippantott, végre úgy éreztem, hogy te benne élsz a történetedben, ismered a világod minden szegmensét. Ám vigyázni kell, hogy ez ne legyen túl sok. A részlet közepe táján elvesztettem a fonalat. Már azt sem tudtam ki a főszereplő, mert a környezet leírása elvette a figyelmet a történésektől. Szerintem túl sok a gesztusok, kézmozdulatok leírása is, inkább az akcióra kéne koncentrálni, mert azok izgalmasak tudnak (majd) lenni. Eddig is azok, de elfáradtam a koncentrálásban. Ami még nagyon tetszett: végre egy író, aki nem kertel, nem szépítí meg a valóságot. Ha agyvelő darabkák röpködnek, hát röpködjenek. A valóság néha fáj, de ettől lesz élvezhető, reális.
    Te vagy az első, akinek a műve megragadt a fejemben és remélem a lektoraink is így lesznek ezzel. Nagyon sokat kell rajta húzni, csiszolgatni de határozottan van benne fanzázia.
    Gratulálok a kikerüléshez, és drukkolok! 😀

  13. Engem ez most nem tudott magába szippantani, de ez lehet az én magán szoc problémám :-)Szépen írsz, adsz a részletekre, ami egyrészt jó, másrészt viszont nem mindig tartja fenn az érdeklődést. Egy kicsit túltoltad szerintem, de legyen ez is az én bajom 🙂 Gratulálok a kikerüléshez!

  14. Felkeltette az érdeklődésemet, és ez nagy dolog, mert egy ilyen rövid részlet nem is érhet el mást.Néhol kissé töménynek éreztem, ugyanakkor nálam nem lépte át a befogadhatóság határát.Kifejezőek a leírások, a karakterek érdekesek.

    Gratulálok a kikerüléshez!

  15. Gratulálok a kikerüléshez. A helyszínre vonatkozó apró utalásokból nekem úgy tűnik, egy alternatív 19. századi Londonban járhatunk. A századnál a gázlámpák és gőzüzemű gépek voltak segítségemre, a Lordok és elűzött király, valamint a folyó pedig Londont sejtetik. Érdekes a gőzzel működő autó, illetve a vízen közlekedő hajóhoz hasonlatosan felvázolt léghajó. Ezekből jöttem rá, hogy alternatív valóságban járunk, és lett némi Vernéhez hasonlítható íze az egésznek, ami nagyon megtetszett. A részlet végére érve már sajnos felemás érzésekkel hagytam abba az olvasást. Az igazság az, hogy kétszer kellett elolvasnom ahhoz, hogy teljesen átlássam a dolgokat. Szokott olvasási tempómban elsőre csak képek sorozata maradt meg bennem. Olyanoké, amik valamiért nagyon érzékletesre sikeredtek, és megragadták a képzeletem. Ekkor a cselekményről fogalmam sem volt. Másodjára kifejezetten arra koncentráltam hogy ki mit mikor csinál, így már összeállt valamennyire. Alapvetően az az érzés fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a művet az utolsó írásjel leütése után azon melegében beküldték a pályázati címre. Bőven van rajta csiszolni való szóismétlések, illetve következetlenségek terén egyaránt. Az első sorokban még felhőtlen az ég, majd a kipattanó parázs az esőáztatta kövön hal el, hogy később a vaskos felhők alatt cikázzanak a léghajók. Főhősünk elpöccint egy nem létező porszemet a hófehér kesztyűjéről, ami egy nagyon erős festés, azonnal meg is jelent a képzeletemben, hogy aztán pár sorral később értetlenül álljak az előtt, hogy körmeit tenyerébe vájja. Kesztyűben hogyan? Tényleg egy gyorsan leírt szövegnek tűnik, ahol a szerzőnek nagyon jó gondolatai vannak, látszik, hogy pörögnek a fejében az események, de a rohanásban megfeledkezik a következetességről.
    Mindez persze egy alapos átfésüléssel és egy jó szerkesztővel javítható, kérdés mekkora munkát kellene belé fektetni. Ezt csak a teljes írás ismeretében lehetne megítélni.
    Ily módon ismét csak a lektorok majdani álláspontjára helyezkedem, ha pozitívat kap, biztosan megéri tovább foglalkozni vele 🙂

  16. Jobban belegondolva nem feltétlenül alternatív 19. század, játszódhat akár a jövőben is, amennyiben valamilyen módon eltűnt az elektromosság 🙂

  17. Valóban vannak benne bosszantó szórendi, helyesírási hibák, de engem nem igazán zavarnak, egyrészt itt kezdő szárnypróbálgatók vannak, másrészt egy jó szerkesztő ezt majd kigyomlálja.( a túl sok jelzővel együtt)
    Elsősorban arra figyelek, hogy az írás magával ragad-e, leköti-e a figyelmemet, és hogy édekelne-e a folytatás?
    A válasz pedig egyértelműen igen!
    Gratulálok!

  18. No most már alaposabban vévigolvasva, részemről csak Gorzó János észrevételeit tudnám ismételni: jó ez, de bőven van még csavar a gépezetben amit még egyszer meg kellene húzni. Főleg a szereplők bevezetésekor szaladt fel a szemöldököm párszor, pld rögtön az elején: “– Hamarosan valami rossz fog történni, meglásd!” – ez eddig ügyes szerzői ígéret, nade aztán: “szólalt meg a függöny sarkánál leselkedő kertész.” Kertész a függöny mögött? WTF? Aztán az inas: ki ez és kinek az inasa? Hens Hensen mint vélelmezhető főszereplő megjelenséről nem tudom mit gondoljak, végül is belefér hogy majd csak egy-két oldallal később derüljön ki, ki is ő és mit akar.
    Kíváncsi vagyok hogyan szerepel az írásod, mert azért a steampunk sajnos csak egy kis rétegnek szóló műfaj (az amúgy jókat író Lobo Marunga sem tudta hova tenni). Kíváncsi vagyok, hogyan tudod a viktoriánus disztópia/utópia/sci-fi világát magyarul leírni. Szerintem ugyanolyan kihívás mintha mondjuk a XIX. századi magyar betyárokról angolul kéne írni.
    Páran kifogásolták a megszokottnál kissé összetettebb nyelvezetet. Én abszolút nem érzem avíttnak a szöveget és inkább elszomorít, hogy ha egy szöveg nem a mobiltelefonokra szabott, faék egyszerűségű, élőbeszédként is pongyola stílusban van megírva, az egyeseknél máris befogadásbeli nehézséget okoz. SOk sikert!

  19. Kedves Johhny Silver!
    Kedvelem a steampunkot, és kedveltem ezt a részletet is, másodszori olvasásra. Elsőre – talán a kávé hiánya miatt? – nem minden került azonnal a helyére. Hol vannak a szereplők térben, hogy mozognak, kiért izguljak és miért és ki a végső célpont. A hajó, a támadás, az inas tervei és a robbanás kavargott – és nem mutattál nekem követhető utat, hogy pontosan mire figyeljek. Olyan érzésem volt, hogy van egy kép a fejedben, és próbálod az egészet elmesélni, de nincs egy vezérfonal, ami mellett haladsz, és így belecsúsztak hibák. (Apróság, de talán segít: egy okos embertől hallottam, hogy ha csatát, küzdelmet írunk, akkor praktikus ha az olvasót már a küzdelem leírása előtt képbe helyezzük a helyszínnel kapcsolatban, és akkor magára a küzdelemre koncentrálhat, nem kell megszakítani a gyors cselekményt a leírásokkal.)
    Az elírások engem nem zavartak különösebben, sosem szoktak, ha visz a sztori, akkor nekem nincs arra időm, hogy azt figyeljem.
    Ha ráncbaszeded egy kicsit, hogy könnyebben követhető legyen a narráció, az alapötlet, a világ miatt szívesen olvasnám tovább.
    Gratulálok a kikerüléshez!
    ui: abszolút kedvencem volt a kertész – rohadt krumplit a képviselőkre!

  20. Az az igazság, hogy a scifi/steampunk zsáner nem az én világom, nem is szoktam ilyet olvasni. Ami nekem a részletből lejött, hogy a háttérvilág, a történet nagyon izgalmas, de a túl apró részletek, a túl sok jelző zavarossá teszik a képet. Ha ezt a túlírtságot megszüntetnéd, és helyette jobban bemutatnád a szereplőket, a helyszínt, a világot, akkor szerintem nem csak a szöveg válna gördülékenyebbé, hanem könnyebben lehetne követni az eseményeket, és a szereplőkhöz is tudnánk kötődni. Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  21. Kedves Johhny Silver!

    Gratulálok a kikerüléshez, mert ez azt jelenti, hogy a Te regényed tudott vmi újat mutatni, ami eltér, magasabb színvonalú az átlagoshoz képest. 🙂

    Nem vagyok otthon a steampunk műfajban, így csak az olvasás utáni saját benyomásaimat tudom leírni.
    Amúgy is azt gondolom, nagyon nehéz véleményt alkotni úgy, hogy csak egy kicsi részletet láthatunk a történet elejéből.
    (Egyre inkább egyetértek azzal, amit korábban olvastam, hogy (főleg kezdőként) nehéz építő jellegű kritikát megfogalmazni, akár pozitív, akár negatív.)

    Nekem nehézkes volt a szöveg olvasása. Engem zavartak az indokolatlanul használt névelők, de ezt egy szerkesztő ki tudja javítani. Szerintem még egyszer át kellett volna olvasni az egészet egy-két hetes pihentetés után, és akkor Te is könnyedén észrevetted volna a helyesírási hibákat, vagy az elütéseket (pl.: “Hens gerince mentés hideg borzongás futott végig, ahogy…”).
    Volt olyan mondat, amit újból el kellett olvasnom, mert elsőre nem értettem: “A segítségkiáltása beleveszett a félig eltemetett kocsis fájdalmasan ordítása.”

    Összességében érdekes a regényed témája, vannak szépen megfogalmazott leírások benne. Lehet, hogy csak az első pár oldalt kellene javítani (néhol kihúzni), a többi rész pedig már egy teljesen átlátható világot mutat be az olvasónak.
    De ezt úgy is eldöntik a lektorok, akik az egészet egyben is olvasták.

    További sok sikert kívánok, és még egyszer gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  22. Olvasóként elégedetlen vagyok, mert kaptam egy rakás tökéletesen kidolgozott pillanatképet, ami végül nem állt össze mozgóképpé, pedig nagyon szerettem volna szeretni. Egy rakás dolog maradt tisztázatlan, mondjuk, hol a les, ahol a katonák vannak: lent, fent, a kapu mellett, felett, toronyban, kertben, utcán? És ez csak egy ilyen dolog volt. Elvesztem a térben. Egyébként izgalmas világ, gratulálok a kikerüléshez!

  23. Kedves véleményezők!

    Nagyon köszönöm mindenkinek az olvasást, ahogy az értékes észrevételeteket is!
    Aki ismeri az írásaimat, az már találkozhatott könnyedebb olvasmánnyal is, amiket írni is sokkal vidámabb. Ez a történet kevés lehetőséget adott a könnyedségre. hiszen arról szól, hogy a látszat mindig csal, ha az igazságnak csak egy részét ismerjük.
    Egy komor világot az útjára indítani nagy kihívás, és így különösen örülök annak, hogy a szöveg töménysége ellenére mégis akadtak, aki látott bent fantáziát, sőt érdekelné az egész történet. A kor és idő tájolása nagyjából helyes, bár a krimi háború végkimenetelét nem egészen a történelemnek megfelelően kezeltem.
    Az elkóborolt betűk az utolsó utáni kapkodás jelei, ezért a bétázót megkövetem, hiszen ő lelkiismeretesen javította ezeket.

  24. Nagyon 10-es. Eddig a legjobb írás.

  25. Elkezdtem olvasni, de nem jutottam sokáig, mert nehéznek éreztem a szöveget, és nem is az én műfajom.
    Azért sok sikert és gratulálok! Nagy dolog ide kikerülni!

  26. Kedves Silver!

    Kezdjük az elején, nagyon tetszett ez a steampunk világ; olyan vernei, de mégis izgalmas, bár a részletezés kicsit sok. Érdekes lenne, ha bekerülne egy ilyen történet is, mivel imádom ezt a stílust; bár inkább fantasyval együtt, de London inváziója aeronautikával (léghajó, éterhajó vagy bármi más) és gyalogsággal érdekes.

    Hajrá!!

    Lily