Jassó Judit: Diszlájk 2. részlet

Első részlet

*

Anya összeszorított szájjal dagasztotta a tésztát. Ha az én kezembe adta volna, akkor imádtam püfölni, nem idegesen, hanem úgy erővel. Ritkán használtunk konyhagépet, pedig a korábbi évek karácsonyi ajándékainak formájában a szükséges eszközök ott sorakoztak a konyhaszekrény felső polcain. Szerény véleményem szerint korszerűbb lett volna például muffint sütni, de inkább hallgattam, mert anya úgyis a saját feje után ment.

A hívek gyerekeinek jó lesz olyan süti, amilyet anya kigondolt.

Kiderült, hogy kár volt annyira sietnem haza, mert végül csak a limonádét dobtam össze. Töltöttem magamnak egy nagy pohárral, és az ablakhoz mentem, ritka pillanatnak lehettem szemtanúja, ugyanis Bálint füvet nyírt. Annyira elmerült benne, hogy észre sem vette a szomszédban monokiniző nőket, akik ráadásul jó hangosan hallgattak zenét a telefonjukon, és mire a bátyám megpillanthatta volna őket, már visszafordultak a hasukra.

Ebben a házban születtem, na, jó, ide hoztak haza a kórházból. Mi nem tartottunk kutyát, mert apa mániákusan ragaszkodott a szépen nyírt gyephez, és a házunk előtti kertrész mindig az idénynek megfelelő virágoktól tarkállott. A kaputól keskeny út vezetett a ház bejáratáig, ide és a kerítés mellé apa sövényt ültetett. Hátul már nem volt annyira fontos, hogy takarásban legyünk, úgyis mindig ugyanazok az arcok néztek ránk. Kivéve a napozó nőt azzal a másikkal, őket még nem láttam eddig.

Amíg hűltek a tepsik, kiültünk a kertbe borsót pucolni és azért, hogy anya kedvenc témájáról beszélgessünk.

A jövőmről.

Általában így kezdődött:

– Ákos hogy van?

– Megvan – feleltem.

– Mit fog csinálni érettségi után?

Azt le kellett szögezni, hogy ők ketten még alig váltottak pár értelmes szót. Pedig anya is felnevelt egy fiút, és ha igazán akarja, biztosan megtalálta volna a közös hangot a barátommal. De kényelmesebb volt úgy nézni rá, mint egy idegenre, egy betolakodóra. Ha Ákos eljött hozzánk, anya megállt az ajtóban és addig nem tágított onnan, amíg fel nem mentünk a szobámba.

Anya mindig úgy viselkedett, ahogy – szerinte – bizonyos szokások megkövetelték. Sajnos ez időnként apára is hatással volt, aki csak azért csinált dolgokat úgy, ahogy, mert anya elvárta tőle.

Nekem pedig résen kellett lenni, nehogy összeromboljam az illúziókat. Ne rontsd el a kedvem, Emese – hú, de rengetegszer hallottam ezt gyerekkoromban. Olyankor tudtam, hogy inkább maradjak a szobámban és ne terheljem anyát a dolgaimmal. Megszoktam, hogy magamnak tegyem fel a kérdéseimet és meg is keressem rájuk a válaszokat.

Anya mindig talált alkalmat arra, hogy kifaggasson, persze a neki tetsző témákról és az általa alkalmasnak tartott időben. Állandóan vizsgáztam előtte, hiszen fontos volt, nehogy elrontsak valamit. Mert annak számított bármelyik tantárgyból a négyes, vagy ha lecsúsztam a dobogóról az iskolai vers- és prózamondó versenyeken, akkor anya azt mondta, nem hajtottam eléggé, és még, hogy inkább el se indultam volna. Ha kiosztott, bementem a szobámba és magamra zártam az ajtót. Nem sírtam, nem ütöttem ököllel a falat és bulimiás se lettem. Örültem, hogy kizárhatom anyát és a furcsa meglátásait, holott ő ezt pont fordítva érzékelte. Ahogy vesszük, nekem sosem jelentett problémát, hogy álláspontjaink szinte mindig különböznek, hiszen tizenhét éven keresztül túléltem őt az elvárásaival együtt.

Bálint végzett a fűnyírással és leült mellénk egy pohár hideg fehérborral. A vak is látta, hogy anya milyen más szemmel nézett rá, pedig a bátyám mindig csak magára gondolt. Ő jó volt úgy, ahogy volt, legalábbis anyának. Egyszer apa valamiért azt mondta mérgében, hogy Bálint „javíthatatlan” és ha viszi is valamire az életben, azt mindig másnak köszönheti majd. Talán az olvasónaplói miatt volt kiborulva, mert mindig anya írta meg a bátyám helyett. Sokat gondolkodtam ezeken a szavakon, és úgy sejtettem, bár beszélni nem tudtam róla senkivel, hogy burkoltan szemrehányás tett anyának.

Mert Bálint mintha semmit nem akart volna az élettől, jól elvolt és annyi. Max pár évente lecserélte a kifeküdt kanapéját, de tíz szökőévben egyszer kérdezte meg, hogy akkor most mi van velem vagy anyáékkal. Ezért aztán mi is nagyon keveset tudtunk róla, persze azt láttuk, hogy van egy munkahelye, ahol nyilván rendes fizetést kapott, mert gyakran bevásárolt és időnként kisebb kölcsönöket is adott, főleg apának. Anya Excel-táblában vezette a kiadásokat és kilencvenkilenc százalékban arra költöttek pénzt, amire ő jónak látta. A bátyám hetente egyszer kitakarította a szobáját, felporszívózta az emeleti nappalit – gondolom, ha betoppant volna élete nője, akkor kizárólag vasárnap tehette volna, a hét többi napja effektív reménytelen volt ilyesmire -, nagyon néha főzött valami egyszerűt és anya annyira hálás volt neki ezekért, hogy külön mosta ki a szennyes ruháját, sőt, előbb mindig az ő ingeit vasalta ki és csak utána apáét.

Ha a szomszédok átnéztek a kertünkbe, azt látták, hogy mi hárman nagy egyetértésben ülünk az asztalnál, a két nő halkan eszme cserélve zöldséget hámoz, a nagydarab vállas fickó pedig cérnamosollyal a száján pislog maga elé.

– Holnap templom után elvisszük a gyerekeknek a süteményt – mondta anya, és én tudtam, hogy ez nekem szólt. – Megyek, megnézem, hogy kihűlt-e, aztán összekészítem. – Ilyenkor letettem az edényt, amibe eddig szorgalmasan gyűjtögettem a borsószemeket. Nehéz volt megfelelni az itthoni normának, mert fogalmam sem volt, mennyi idő alatt és mekkora adagot kellett megtisztítanom. Anya becsomagolta a maradékot és a két edény tartalmát összeöntötte, majd kényelmes, lassú léptekkel bement a házba.

Normális esetben Bálinttal beszélgethettünk volna, magunkról, a világ dolgairól, ehelyett bőszen hallgattunk. Elmondhattam volna, mennyire várom, hogy júliusban két hétre áttesszük a főhadiszállást Lellére, ahol Ákos nagyszüleitől ránk maradt egy rozzant nyaraló. Egy kicsi nappali lent, egy pici padlásszoba fent, körül óriási kert, sőt, villany és víz is volt a házba vezetve. Annyi programot beterveztünk, ami egy hónapra elég lett volna. Azt terveztem, kikönyörgöm anyáéktól, tovább is maradhassunk, úgysem kértem tőlük egész évben szinte semmit.

Jellemző volt rám, hogy ha tobzódtak a fejemben a gondolatok, akkor egy idő után muszáj volt megszólalnom. Tök mindegy, hogy egy idegenhez vagy a szomszéd kutyájához, csak beszélhessek.

– Mész valahova nyáron? – kérdeztem bizonytalan hangon a bátyámtól.

Nem válaszolt rögtön, jellemzően hatásszünetet tartott vagy arra várt, hogy megismételjem a kérdést. Lassan felém fordította az arcát, amit már sikernek könyvelhettem el.

– Aha – mondta szűkszavúan. Nyilván minden férfi tudja, hogy azzal lehet őrületben kergetni a nőket, közöttük a saját lánytestvérüket is, ha csak azért sem tartják be az udvarias társalgás szabályait, és úgy tesznek, mintha harapófogóval kellene kihúzni belőlük minden egyes hülye szót. Mintha ők lennének a legérdekesebb emberek az egész univerzumban, vagy egyenesen süketnek tettették magukat, amivel szintén azonnal a középpontba kerülhettek, és szegény kérdező azt hitte, vele van a probléma. – Elrepülök Egyiptomba.

Paff voltam. Innentől kezdve aligha lett volna érdemes eldicsekedni a lellei házikóval és hogy mennyire önállóak leszünk ott két hétig Ákossal. De a bátyám udvariasnak szeretett volna tűnni, úgyhogy visszakérdezett.

– Ti?

– Semmi extra – mondtam fintorogva. – Csak a szokásos. – Persze kíváncsi lettem volna, tudja-e a szó jelentését, vagy azt hiszi, hogy Ákos ideköltözik a szobámba, a kertben felállítunk egy úszómedencét és a szüleink vigyázó szeme előtt nagyokat pancsolunk, délutánonként pedig elmegyünk a két utcával arrébb található családi fagyizóba,.

– Szerintem a te mobilod csörög.

Másodpercekbe telt, amíg visszazökkentem a pufogásból és meghallottam az egyik kedvenc dalom refrénjét, ami a konyhaablakon keresztül szólt. Kiugrottam a székből és rohantam felvenni a hívást.

A kijelzőn Orsi barátnőm neve villogott.

– Este parti – kezdte köszönés nélkül azon a szuper, doromboló hangján, amire akkor is lenyugodtam volna, ha az ellenségeim hergelnek órákon keresztül.

– Nem tudom – mondtam, mire felnevetett.

– Csak a szokásos „mesis” válasz!

Komoran álltam és hallgattam, a homlokom elfelhősödött. Meg kell kérdeznem Ákost.

– Meg kell kérdeznem Ákost – mondtam ki hangosan, de Orsi heves tiltakozásba kezdett.

­– Várj, várj, várj, várj, várj! Eszedbe ne jusson! Ott van nálatok?

– Nem, de …

– Akkor gyere ki, mert itt állok a kaputok előtt!

Rohantam beengedni a barinőmet. Úgy látszott, ez már csak egy ilyen nap, csupa meglepetés. Egy csendes délután, amikor kiderült, hogy a bátyám egy luxusutazásra készült, és ha az ég – vagyis anya – is úgy akarja, akkor készülhetek is egy fullos házibulira. Igen!

Tényleg szerencsém volt, mer anya – bár alig ismerte jobban Orsit, mint Ákost – rábólintott a tervünkre. Ettől annyira elcsodálkoztam, hogy úgy kellett berángatni a szobámba, kiválasztani nekem egy sima elmenős outfitet, sortot és pólót, mert Orsiéknál úgyis átöltözünk és sminkelünk, mielőtt elmerülünk a házibuli örömeiben, és itthon legfőbb volt a látszat. Lehet, hogy anyát is a barátnőm kék, ártatlan szeme és természetes szőke haja tévesztette meg, amit nappal leengedve hordott, így eltakarta a tarkójára varrt koponyás tetkót. A szülők előtt pedig olyan udvariasan viselkedett, hogy attól én jöttem zavarba. Kevesen ismerték Orsi másik arcát és ennél azért valódibb természetét, de én közöttük voltam és nagyokat derültem a jólneveltségén.

Ottalvásról volt szó, ezért engedelmesen beraktam a pizsimet – rövidgatya trikóval -, a fogmosószettemet tarcsi fogkrémmel. Orsi röhögve dobta oda a fésűmet, és hozzátette, hogy reggel szükségem lehet rá, mert a felismerhetetlenségig át fogja alakítani a fejemet. Volt egy kis lelkifurdalásom, így fizettem meg az árát annak, hogy anyával egy csomó dologról nem lehetett normálisan beszélni.

Például a szexről, vagy arról, ha kettest kaptam. A zsebpénz emeléséről, mert még zsebpénzem sem volt, csak szülinapi meg karácsonyi pénz. A névnapomra apától mindig járt egy extra mobilfeltöltés, amiről csak ketten tudtunk. Mert előfizetést is egyszer próbáltam meg kérni, tizennégy éves koromban, de anya rögtön elutasította, mintha, nem is tudom, kétszemélyes föld körüli útra szerettem volna elutazni egy nálam kétszer idősebb idegennel. Már előre féltem, mi lesz a szalagavatómon, úgyhogy félretettem valamennyi pénzt varrónőre.

Bálint is bejött hozzánk a kertből és számomra ismeretlen okból megkérdezte, hogy hozhat-e valamit inni. Orsi narancslevet kért a szobámba, és ettől mindketten röhögőgörcsöt kaptunk. Ismerte a bátyámat, egy éve még bele volt zúgva. Tutti hangulatban hagytuk el a házat és beültünk Orsi extravagány, kék kisautójába.

Én is nagyon szerettem volna egy ilyet a jogosítványt. Anya egyelőre nem bólintott rá, pedig felajánlottam neki, hogy bármikor kérhetne tőlem fuvart a templom számára. De éreztem, hogy az idő nekem dolgozik, mert tavaly is dolgoztam augusztusban, és idén is arra készültem, hogy a nyári szünet egy részét munkával töltöm.

Még nem döntöttük el, mihez kezdünk négy héten keresztül. Orsi azt mondta, legfeljebb kisorsoljuk. Ő rendszeresen vigyázott a családja ismerőseinek gyerekeire, és tolmácsolt is az édesapja cégének. Nagyon szívesen lettem volna a barátnőm helyében, és vezettem volna egy saját autót, enyém lett volna egy teljes szint a családi házunkban és akkor jöttem-mentem volna – ráadásul a nyári szünetben -, amikor csak akarok. Igaz, neki nem volt barátja, én viszont senkivel nem cseréltem volna el Ákost.

Ákos. Nem szóltam neki az estéről, és egyelőre én sem tudtam többet, mint hogy Orsinál tartjuk. Ez biztonságérzetet adott, mert nem szívesen merészkedtem idegen terepre. Az osztálytársak, barátok és barátnők az iskolából rendben voltak, és részben az ő ismerőseik és barátaik is. Tudtam róla, hogy Orsi néha vadabb dolgokat is csinál, volt már egyéjszakás kalandja, kavart nős férfiakkal és időnként olyan érzésem volt, hogy engem is ilyen dolgokra bíztat. Persze, hogy izgalmas nagy nőnek érezni magunkat és a felszínen ki ne vágyott volna ekkora szabadságra? Csakhogy én máshonnan jöttem, mint ő. Annak, hogy mi barátnők voltunk, apró hazugságokkal fizettem meg az árát. Ezért nem is tudtam teljesen elengedni magam egy ilyen házibulin, de legalább nem otthon ültem és az életemen gondolkodtam a hosszú nyári esték egyikén.

Támadt egy fura sejtésem. Piros lámpát kaptunk, úgyhogy megragadtam az alkalmat és Orsihoz fordultam.

– Ugye ő nem lesz ott?

– Kicsoda? – Orsi lufit fújt a rágójából, kipukkasztotta és kuncogott.

– Jaj, ne csináld már. – Védtelen kismacskának éreztem magam, akit két hatalmas kéz lendített egy kád víz fölé.

Farkasszemet néztünk. Orsi látványosan sóhajtott és kipréselte a levegőt a száján.

– Elvileg meghívtam. Tudod, Facebook- esemény.

– Na, jó, én erről nem tudok semmit! Ez így nem érvényes.

– Ha tudnád, kik jönnek el, akkor tuttira kimaradsz belőle. Ezért nem kaptál külön értesítést, hanem személyesen fuvarozlak el a buli színhelyére.

Ránk dudáltak, mert a lámpa zöldre váltott. Orsi intett a visszapillantó tükörbe és gázt adott. Amúgy nem volt annyira kellemetlen a gyomrom tájékán keletkező és lassan a torkomig felcsúszó bizsergés. Úristen. Nem haragudtam senkire, bár ezzel együtt jogomban állt kérdezni, mielőtt fejest ugrottam volna a buliba. A háziasszony legjobb barinője voltam, úgyhogy kitüntetett figyelem övezett. Vállat vontam, mert mI bajom lehetett? Nem a szavannára mentünk oroszlánt etetni, amúgy pedig két nap múlva Lellén leszünk Ákossal és  a haverjaival. Általában én tudtam meg mindent legutoljára, így azt is, hogy melyikük hozza magával a barátnőjét. Lehet, egyikük sem, és amíg ők jól ellesznek a pasis dolgaikkal, naphosszat gyümölcsöt szedhetek a kertben, vagy a manzárdban fogok olvasni, esetleg magányosan fogok úszkálni a Balaton vizében.

Orsiék házában gyanús csönd fogadott. Vártam, hogy mikor jönnek elő a vendégek a sok szoba valamelyikéből, hatalmas kiáltással, hogy „meglepetés!”. Hát tévedtem. Tényleg nem volt náluk senki, ellenben az én feladatom lett a pizza rendelés, míg Orsi behozta a piákat a garázsból.

– Mit szólsz, milyen rendes bátyám van? – A barátnőm vigyorgott, mint a legmegátalkodottabb halloween-i töklámpás. Eszembe jutott a tegnapelőtti éjszaka emléke, és hogy eltereljem a figyelmemet, a hűtő pedig amúgy is nyitva volt az üvegek bepakolása miatt, megkérdeztem:

– Mit lehet enni?

A menü hideg gyümölcsleves volt, és párolt hús rizzsel. Orsi családja ott csökkentett kalóriát, ahol tudott. Az anyukája aerobik edzőként dolgozott az apukája termeiben, és ebben a családban mindenki azt csinálhatta, amihez kedve volt, mind a három gyereküket így nevelték. Úgyhogy levettem az anyám szemüvegét és elhatároztam, hogy az este hátralevő részében a saját szememen keresztül követem az eseményeket.

A meghívottak egész pontosan érkeztek. Előtte még volt időnk és Orsi elmondta, hogy kikre számíthatunk. Aztán eljött az a perc, amire a leginkább vártunk. Porsche Cabriójával leparkolt a ház előtt „a” Bende, aki az évfolyamtársunk volt, kitűnő tanuló és kiváló sportoló, azon kívül youtuber, és ha ez így még nem lett volna elég, akkor mindezek tetejébe még szingli is.

A fiatalabb lányok majdnem leugrottak az emeleti teraszról, csak az volt a kérdés, milyen sorrendben. Mondjuk, megértettem őket, Bende volt a lányos anyák álma. Visszamentem a a nappaliba, ahol rajongóktól körülvéve hamarosan ott ült Bende, kezében egy pohár narancslével, ami a védjegye volt.

Egymásra néztünk. Hangtalan hellóval és felvont szemöldökkel üdvözölt, erre bátortalan kézmozdulattal intettem. Hát igen, éreztem én, hogy lesznek itt bajok, ha ennyi friss hús veszi körül és ennek ellenére észrevett. Persze jól esett, de ilyenkor mindig lefutott a fejemben egy kisfilm kettőnkről, úgyhogy muszáj volt sürgős elfoglaltságot keresni magamnak, különben ott álltam volna egy félórán keresztül a nappali közepén, mint aki transzba esett.

Szerettem ezt a kisfilmet. Egy fiúról és egy lányról szólt, akik elváltak és megint összetalálkoztak, egy darabig együtt úsztak, majd elsodorta őket az ár. Aztán a lány egy napon úgy döntött, hogy felhívja a fiút és találkozót kér tőle, hogy mindent megbeszéljenek. A telefoncsörgésre nem volt válasz és a lány összejött valaki mással. Két nappal később kapta a hírt, hogy a fiú élet-halál között lebeg, mert a felelőtlen bátyja részegen árokba borult és ő ott ült mellette, pusztán azért, mert az anyukája könyörgött neki, hogy ne engedje el a bátyját egyedül otthonról. Majdnem feláldozta érte az életét. A bátyja belehalt a sérüléseibe, és a fiúnak hosszú, kemény hónapok alatt sikerült felépülni a saját súlyos sérüléseiből. Rengetegen szorítottak érte és még többen imádták őt azóta, hogy egy csomó témáról szót ejtett Youtube-csatornáján. Igazi celeb lett a suliban. A testén, több helyen ott viselte a baleset nyomait, forradások voltak az arcán, és csak azért nem hordott fogszabályzót, mert a lány egyszer azt mondta, neki tetszik, ahogy picit össze-vissza állnak. Nem volt annyira helyes, mint mondjuk Liam Hemsworth, de nagyon egyedülálló volt a maga nemében. A házibulikon ő volt az, aki felvezette az estét. Soha nem ivott és autogram helyett motiváló idézetekkel teleírt kártyákat osztogatott a rajongóinak.

Tényleg szingli volt.

– Hol jársz, kis szívem? – mondta Orsi, akinek hangja a semmiből érkezett és visszarepített a jelenbe. – Ja, tudom, a filmetek.

– Maradj már csöndben – suttogtam és rémülten néztem körül a konyhában, ahol folyton felbukkant egy-egy vendég. – Totál zakkantnak fognak nézni miattad. – Jól oldalba böktem, mire ő visszabökött és ebből mindig vicces lökdösődés alakult ki.

– Nem hiszem, de azért szerintem tiszta hülye vagy, hogy nem használod ki a lehetőségeidet. – Szerettem volna válaszolni, erre Orsi egy feltartott pizzaszeletelővel belém fojtott a szót. – Igen, képzeld, még mindig nehezemre esik elhinni, hogy Bende helyett Ákosba vagy belezúgva. Mellette semmi esélyed sincs a normális életre. Figyelj – azzal a szeletelő vészes közelségbe került velem, egyenesen az orrom síkjába. – Soha sehova nem visz el téged. Vagy nálatok ültök, vagy a hatkerben csöveztek. Igen, tudom, egyik jobb, mint a másik. – Orsi gyorsan felkapta a vizet, pedig mindig ő hozta elő a témát. – Mesi, tudom, mit érzel Ákos iránt, de jobbat érdemelsz.

– Ha annyira odavagy érte, miért nem jössz össze vele te? – Masszív sírhatnékom támadt, és ingerülten hadonásztam magam körül.

– Nem nincs belém zúgva, ennyi.

– Jegelhetnénk a témát? – A fejem csóválva tányérokra tettem a pizza szeleteket és az egyiket Orsi felé nyújtottam. – Menj és törődj inkább a vendégeiddel.

Egyedül maradtam a konyhában, a gondolataim annyira összekuszálódtak, hogy úgyis képtelen lettem volna elvegyülni az óriási nappaliban hangos zenére ugráló fiúkkal és lányokkal.

Ákosnak sem hiányoztam annyira. Írt egy üzenetet, hogy haverozik és pár fotót is küldött. Legalább ő nem kérdezősködött a kis estémmel kapcsolatban, szerencsére annyira nem is voltam fontos ember, hogy bekerüljek a hírek közé, tehát mástól is kis valószínüséggel tudhatta volna meg, hogy „Holló Emese a bff-je privát partiján csapatta vasárnap este”, vagy ilyesmi.

– Szia, Mesi, Orsi mondta, hogy itt kint vagy.

Az egyik bárszéken üldögéltem és a mobilomat nyomkodtam. Végignéztem Ákos összes haverját, hátha egyikük tett fel infót arról, hogy merrefelé vannak. Volt néhány tippem, hogy a Gellért téren, vagy csak szimplán összegyűltek a Deákon … Nem vettem észre, hogy Bende belépett és leült velem szemben.

– Helló. – Megpróbáltam nagyon semleges maradni, de hirtelen éreztem, hogy az ajkam teljesen kiszáradt. Megfogtam a poharamat, hogy vizet töltsek a csapból, de ő megelőzött és elém tolt egy pohár jéghideg narancslevet.

– Gondolom, felesleges megkérdeznem, hogy tetszik a buli.

– Ó, semmi baj, tényleg. – Ezt most pontosan mire mondtam? Legyűrtem a narancslé felét, és megmordult a gyomrom. Szerencsére annyi zaj szűrődött be, hogy remélhettem, csak én hallottam meg.

– Éhes vagy?

Bende perceken át győzködött, hogy menjek el vele és keressünk a közelben egy helyet, ahol kajálhatunk.

Nem. Úgy akartam visszamenni ősszel a suliba, hogy többé nem nyomaszt az, ami soha nem is történt meg közöttünk. Ahogy hallgattam, mennyire szépen kérlelt, egyre dühösebb lettem Orsira. Tényleg ezt akarta elérni az állandó szervezkedésével?

De én megérdemlem, mert csak csettintett egyet és már ugrottam is. Hazudtam anyának, közben pedig magamban szidtam a rendszert.

– Mesi, komolyan szeretnék beszélni veled.

Bende odaült mellém, és ettől annyira megrémültem, hogy erősen ráharaptam az ajkamra. Megérintette a vállamat, és így elérte, hogy ránézzek.

A rohadt életbe, gondoltam, igaza lehetett Orsinak. Annyira más volt, mint Ákos, mintha tényleg vele jobban összeillettünk volna. Ákos alig volt magasabb nálam, de úgyis ritkán hordtam magas sarkút. Míg ő egy tömörfából faragott masszív harcos volt, Bendén pedig érezni lehetett mindazt, amin átment, hogy összetört, de megragasztották. Az ember törékeny, és mégis annyi mindent kibírhat.

Csak néztem őt és egyre inkább éreztem, hogy nekem eredetileg ő volt megírva.

– Tudom, hogy ezek baromi nehéz dolgok, és én arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem.

– Ezt hogy érted? – A saját vérem ízét éreztem a számban és a szívem örült tempóban lüktetett a halántékomon.

– Nem voltam ott, amikor szükséged lett volna rám. Igaz, eléggé bátor sem voltam ahhoz, hogy beszéljek neked az érzéseimről. – Mélyet sóhajtott. – Mesi, ami volt, az már a múlté. Szeretnék tiszta lappal kezdeni veled kapcsolatban. Csak mint … barátok, de tényleg. – Megint megérintette a vállamat és magához húzott. A többit a fülembe suttogta.

– Bármikor, ha szükséged lenne rám, akkor megtalálsz. Örülnék, ha valamikor eljönne ez a nap. – Ami fagyi kelyhen a tejszínhab, az Bende puszija volt a homlokomon.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 5.6/10 (15 votes cast)
7 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Nagyon izgat hogyan folytatod. 🙂
    Nem volt rossz rész, de várom, hogy úgy igazán beinduljanak a dolgok.

    Pár apróság:
    „hogy burkoltan szemrehányás tett anyának.”, hiányzik egy „t” betű.
    „Én is nagyon szerettem volna egy ilyet a jogosítványt.”, ezt gondolom te is látod.
    „Visszamentem a a nappaliba”, felesleges „a” betű.
    „Nem nincs belém zúgva, ennyi.”, nézd meg a szövegkörnyezetét, mert vagy egy vessző hiányzik, vagy át kéne fogalmazni.

  2. A folytatás engem is érdekel, habár most egy leheletnyivel több elütést olvastam, mint az előző részletben, s ami már nekem is sok volt, az a „tarcsi”. Egy-két bétával több lehet nem ártott volna.

    Kíváncsi vagyok, mi lesz a történetedben, mi újat mutatsz még 🙂

  3. Kedves Judit!

    Te vagy az egyik, akinek még szurkolok, szerintem jó kis YA regény lenne. Furcsa, de ez a részlet jobban tetszik, mint az első, és a néhány elütést nem veszem figyelembe, azokat könnyebb javítani. Még azt is sikerült elfelejtetned velem, hogy magyar környezetben játszódik (amit én nem kifejezetten kedvelek, de ez az én szegénységi bizonyítványom).
    Gratula! 🙂

  4. „…és vezettem volna egy saját autót, enyém lett volna egy teljes szint a családi házunkban és akkor jöttem-mentem volna…” Sajnálatra méltóan nyomorult szegény lány sorsa. Hiába vágyakozik a normális élet után, az a nyomoronc anyja megérthetné végre, hogy ezek járnak egy középiskolásnak.
    Ilyen egy elkényeztetett, nem túl okos, duzzogó, önző plázacica valamelyik népszerű tévésorozatban. Porsche Cabriós vágtatások, bulik. Fiúként azt mondja az egyik banda – nem éppen hízelgően: „csak a buli meg a pia meg a haverok!!!” Ez az írás ugyanez ridikül kiadásban. A legnagyobb probléma a világban, hogy nem sikerül überelni a bátyót, aki Egyiptomba repül a nyáron, és az anya gonosz módon csak a lellei házban eltöltött két hetet – vagy mennyit – tesz lehetővé Ákossal. Hát ez tényleg gáz. Űbergáz.
    Az elfogadható stílus mellé valami téma sem lenne rossz. Tartok tőle, hogy csak az én kifacsart ízlésem csuklik a jenkiktől levetett klisés tartalomtól, és végül bestseller lesz a kis elnyomott leány sanyarú sorsának leírásából.

  5. Egy tini álmodozhat dolgok után, az irigység is oké. Én még nem felejtettem el, milyen volt annak lenni, mindig jobbat akartunk, s lepipálni másokat.

    Klisé-nem klisé, manapság már mindenre lehetne mondani, hogy írtak már róla. A stílus alapján meg ez inkább tinilányoknak íródott, mint bármely más korosztálynak (esetleg tinédzser srácoknak).

    Jó lesz ez, szorítok a pozitív elbírálásért 😉

  6. Nagyon röviden fogok fogalmazni az eddigi részekből ítélve…

    A jövőben az ilyen féle regények miatt fogják nemsokára mondani, hogy a könyv úgy butít, mint a tévébeli szappanoperák.

  7. Szia Judit!
    Még mindig tetszik a stílus. Érdekes, hogy ez a fejezet nekem is könnyebben lecsúszott. Talán azért, mert a főszereplő most nem tűnik annyira meggondolatlannak. És józan volt 😀
    Arra viszont kíváncsi vagyok, merre halad a történet, mert az első fejezetben felvetetted a fiatalkori terhesség problémáját, de az itt valahogy eltűnt?
    Szerettem a magyar helyszínt, ám ez a részlet eléggé tengerentúlira sikeredett.
    Egyébként kíváncsi vagyok a továbbiakra, már az első fejezetben felvetett probléma miatt is. Sok sikert!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük