Interjú: Róbert Katalin

Interjú: Róbert Katalin

Róbert Katalin új regénye egy középiskolai történet. A vadóc Róka és a mindig megfelelni próbáló Kisherceg korrepetálás közben találkozik, azonban hamar kiderül, hogy Rókának nem a matekóra tananyagával van baja. Kisherceg mégsem adja fel, igyekszik megtalálni a lányhoz a kulcsot. A szívmelengető történet Saint-Exupéry híres regényének, A kis hercegnek a parafrázisa, a történet modern, iskolai újragondolása.

A szerzővel Kozma Réka szerkesztő beszélgetett

Írtál már gyerekkönyvet és felnőtteknek szóló regényt, de most először írtál kimondottan ifjúsági történetet. Milyen élmény volt? 🙂

Általában úgy kezdek írni, hogy van egy történet, ami beugrik, vannak karakterek, akik befészkelik magukat a fejembe, és róluk mesélnem kell – ilyenkor nem foglalkozom a zsánerrel vagy a korcsoporttal, hanem arra fókuszálok, hogy mit is akarnak ők tőlem. Ebből a szempontból nem volt különbség az ifjúsági vagy a felnőtteknek, esetleg nyolc év körüli gyerekeknek szóló történetekben.

Másfelől viszont nyilván oda kell arra figyelni, hogy ilyen-olyan módon megfeleljen a zsánernek a kész mű, illetve tényleg lekösse a célcsoportot, úgy érezzék, hogy nekik szól. Valószínűleg visszanyúltam kicsit a saját kamaszkoromhoz, hogy én akkor hogyan éreztem magam. Beszélgettem az egyik régi tanárnőmmel is a készülő műről – nagyon jólesett, amikor a válaszaiból kiderült, tényleg rengeteg középiskolás néz olyan kérdésekkel, problémákkal szembe, mint a karaktereim –, előolvasónak pedig nemcsak a jól bevált előolvasóimat kértem fel, hanem középiskolás diákot és tanárt is.

Mindettől igazából pont olyan volt ezt a történetet megírni, mint a többit: jött az ötlet, beleéltem magam a figurák érzéseibe, elképzeltem, hol és hogyan vannak „találkozási pontjaink”, és amit nem ismerek (már) eléggé, annak utánajártam. Általában így írok. 🙂

Az eddigi regényeidre is jellemző volt, hogy több szereplő nézőpontjából bomlik ki a történet. A Szelídíts meg!-nél is rögtön tudtad, hogy két főszereplőd lesz?

Róka karaktere és hangja született meg először, de abban a pillanatban, amikor eldöntöttem, hogy regényt írok ebből a történetből, biztos voltam benne, hogy Kishercegnek is kell adni önálló szálat és hangot. Egyfelől azért, mert ezt igényelte a játék, amit az eredeti A kis herceggel csinálok; elég furcsa parafrázis lenne, ha a főhős háttérbe szorulna.

Másfelől mert ez a történet így kerek, ez a két karakter hat egymásra. Róka esetében ez talán látványosabb, hiszen az ő múltjából kibukik egy titok, ő megbékél a családtagjaival, a helyzetével és saját magával is. Kisherceg esetében jóval visszafogottabb ez a hatás, de ő is szépen, finoman megtanul dolgokat. Felismerni, hogy mire vágyik és elfogadni, hogy nem lehet mindig tökéletes, kiállni az akaratáért.

Nagyon nagy szükség volt ehhez arra, hogy mindkettejüket lássuk külön, önálló jelenetekben, más karakterek mellett. Úgy lehetett igazán szépen végigvezetni a figurák változásait, ha megmutattam, hogyan viselkednek egy-egy helyzetben a másik jelenléte nélkül. És persze azt is, hogy melyikük hogyan éli meg a közös perceket, órákat, mikor mit éreznek, mi foglalkoztatja őket.

Adódik a kérdés, hogy milyen személyes kapcsolatod van A kis herceggel? Miért pont ezt a művet dolgoztad fel a regényedben?

Amikor foglalkozni kezdtem a történet ötletével, a játék és a kíváncsiság vezérelt. Egy írócsoportban ötleteltünk, én pedig végig akartam gondolni, hogyan lehetne középiskolai világba helyezni Saint-Exupéry művét. És ahogy gondolkozni kezdtem rajta, a karakterek nagyon hamar megszólítottak.

Saint-Exupéry meséje gyerekkoromban olyan távoli volt, mintha az ember a csillagos eget nézné: szép, lenyűgöző, de elérhetetlen. Néhány mondat kicsit túl nagy jelentéssel bírt, a finom humort és tengernyi magányt pedig felnőtt vagy kamaszfejjel talán jobban értettem, gyerekként legfeljebb éreztem a szomorúságot. Mégis nyilván meghatározó volt, hiszen éveken keresztül eszembe jutott később is egy-egy gondolat, mondat belőle.

Az az érdekes a Szelídíts meg!-ben, hogy tisztán felismerhetők benne Saint-Exupéry alakjai, de ettől függetlenül minden szereplő olyan, mint egy valódi tizenéves. Mennyire volt nehéz ezt írás közben kiegyensúlyozni, hogy kapcsolódj is az eredeti történethez, de azért el is távolodj tőle annyira, hogy valami frisset és újat nyújthass?

Volt, akit nagyon könnyen meg lehetett ragadni. Rozi rózsája például gyönyörűen adta magát, élmény volt vele dolgozni. Róka karaktere pedig jóval kevesebbet árul el magáról az eredeti műben, így itt volt szabad tér is, igazán meg lehetett alkotni egy figurát. A legnehezebb talán Kisherceg volt annyiban, hogy ez a kisfiú végtelenül magányos és idegen a világban – de ha hozok egy teljesen gyökértelenül lebegő főszereplő fiút, az nem lesz túl hiteles egy középiskolában.

Itt tehát meg kellett találni a megfelelő átmenetet, hogy Kisherceg jelen is legyen a mai világban, az osztálytársak, barátok létezzenek, de mégis távol érezze magát tőlük. Ehhez az adta a hátteret, hogy ő nagyon sok energiát fektet a tanulásba, és egészen a barátnőjére fókuszál a szabadidejében – így pedig kialakulhat, hogy a régi barátságai megkoptak, úgy érzi, egyedül kell megoldania nagy kérdéseket. (Szerencsére nem kell egyedül megoldani, mert akkor felbukkan a róka… 😉 )

A két főszereplőd, Róka és Kisherceg nagyon sokban különböznek egymástól, szinte egymás ellentétei. Melyik karaktered volt az, akiről azt mondanád, hogy közelebb áll hozzád?

Valószínűleg mindkettejükből van bennem valamennyi. Tudok nagyon szabadszájú lenni, de sosem voltam olyan szúrós kamasz, mint Róka. Valószínűleg mindig inkább megfelelni akartam az elvárásoknak, de nem vagyok annyira csendes-rendes, mint Kisherceg.

Róka elutasító viselkedése önvédelem, amit komoly munka lebontani, de a tüskés felszín alatt szerintem egy baromi jófej csaj bújik meg, akivel érdemes barátkozni. Kisherceg pedig látszólag talán könnyen irányítható, de amint elkezdi megtalálni a saját hangját, egyre izgalmasabb lesz.

Kishercegnek nagy dilemmát jelent a pályaválasztás. Te is hasonlóan élted meg ezt a dolgot, vagy te pontosan tudtad, hogy gimnázium után hol szeretnél továbbtanulni?

Tizenegyedikes koromban azt hittem, hogy tudom. A jogra akartam menni – aztán elmentem egy ügyvédhez (egy hasonló iskolai program keretében), és hirtelen mindent akartam, csak azt nem. Utána azért választottam mást, és elég nagy meggyőződéssel jelentkeztem a Corvinuson egy vegyes, közgazdász és kommunikáció képzésre. Óvatos voltam, akkor már nem mentem el egy közgazdászhoz, nehogy megint csalódjak, inkább megnéztem, mit csinál egy hangmérnök. Na, az érdekes volt egyszer, pár órára 😀

Egyébként hatalmas döntésnek tűnik, de azért nem életre szóló. Manapság nagyon kevés ember megy onnan nyugdíjba, ahol elhelyezkedett tizennyolc-huszonnégy évesen (mint a nagyszüleim tették…), sokkal kanyargósabbak az életutak, és az emberek sokszor harminc körül, után gondolják újra, hogy mi érdekli őket.

Szerencsére tanulni és pályát módosítani sosincs késő.

Az egyik karakterednek a múltjában történt egy traumatikus esemény, ami utána is kihatással van az életére. Te mennyire tartod azt fontosnak, hogy a fiataloknak szóló regények foglalkozzanak ilyen és ehhez hasonló problémákkal?

Nagyon fontosnak érzem hogy a könyvek okosan, finoman segítsenek feldolgozni, megérteni, elfogadni akár traumatikus élményeket is. Az olvasás persze szórakoztat és kikapcsol, de nagyon jó, ha el is gondolkoztat, kérdéseket vet fel és válaszol meg, érzékennyé teszi azokat, akik nem éltek át hasonló nehézséget, segít azoknak, akik átéltek.

És nem csak arra gondolok, ami ebben a könyvben jelenik meg, bármilyen „nehéz téma” kaphat helyet és szerepet az irodalomban. Nálam sokszor fel is bukkannak ezek, mert az élet részei, és én arról akarok írni, milyen az élet. Jó és rossz oldaláról egyaránt.

Mindannyian ismerjük A kis hercegből vett népszerű idézeteket, mint a „Jól csak a szívével lát az ember.” vagy „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”, de neked személyesen mit üzent a mű, és mi az, amit a saját regényedben ebből át szerettél volna adni?

Nem hiszek abban, hogy egyetlen üzenete vagy olvasata lehet egy könyvnek, sőt, szerintem mi magunk ahányszor elolvassuk, annyiszor ragad meg minket más. Nekem A kis hercegben sokáig nagyon fontos volt a megszelídítés, mint az egymásra figyelés jelképe. És az, hogy nem lehet régi kapcsolatokat csak úgy elfelejteni, örökre nyomuk marad az emberben. Ezért is kapott Rozi és Kisherceg viszonya végig nagy szerepet a műben.

De rengeteg minden jelenik még itt meg; a felnőtt-lét fásultsága, a mindennapok üressége, a látszólag értelmetlen tevékenységek, amiknél néha csak annyi kell, hogy maga, aki végzi, értelmesnek érezze. Ja, és hogy álljunk meg naplementét nézni, mert olyan gyönyörű, szomorúság esetén külön ajánlott!

Azt remélem, hogy több helyzetben is jól jöhet a Szelídíts meg!. Útját kereső fiataloknak, gyereküket megérteni vágyó felnőtteknek, csak egy édes történetre éhezőknek, nehéz helyzetben lévőknek. Kinek-kinek adhat valamit.

Van még olyan kedvenc olvasmányod, amit szívesen feldolgoznál? Vagy a következő könyvedhez más terveid vannak? 🙂

Persze, A Pál utcai fiúk… De nem, nem fogok hozzányúlni (és nem csak a szerzői jogok miatt). Ahogy ez egy játékból született, születhet más is hasonló játékból, de egyelőre nem ez a tervem. Gondolkozom új regényen, éppen a tervezős fázisban vagyok (mert leülni és írni még nincs időm…), de az nem dolgoz fel semmilyen irodalmi művet. Egyelőre. 🙂

***

Szelídíts meg!

Róka kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.

Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok a nyakába varrják Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is, hogy korrepetálja matekból.

Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…

Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.

A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra?
Képesek lesznek meglátni a szívükkel azt, ami a szemnek láthatatlan?

Merülj el a történetben és hagyd, hogy a te szívedhez is szóljon Róka és a Kisherceg új, mai üzenete.

Róbert Katalin

1986-ban született Budapesten. Iskolás kora óta ír, prózáival többször is sikeresen vett részt különböző pályázatokon, 2013-ban az Aranymosás irodalmi pályázaton, amelyben a nyertesek közé került.

Szerkesztő és íróiskolai oktató, imád szép pillanatokat lefotózni, van két macskája, gyakran dolgozik kávéházakban, rendszeresen sportol.

2014 nyarán megjelent Nalávia titka című meseregénye, 2014 őszén jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál a pályázatban részt vett Szívből, színből, igazán című regénye.

2015 végén jelent meg Kezdjetek el élni! című regénye a Könyvmolyképző Kiadó Arany Pöttyös sorozatában.

2017-ben pedig Szelídíts meg! című ifjúsági regénye a Könyvmolyképző Kiadó Vörös Pöttyös sorozatában

Írói blog: http://robertkatalin.blog.hu/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/robert.katalin.iro
Instagram: https://www.instagram.com/robert.katalin/

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)

Leave a Comment