Interjú: Eszes Rita

Interjú: Eszes Rita

Hamarosan megjelenik Eszes Rita új regénye, az Illangók-trilógia második része, a Perkák. Mark és Patrick az előző részben megjárta Pokolsárt – habár utólag kétségek ébredtek bennük, hogy valóban megtörtént-e minden kaland. Most viszont elmúlik a kétségek ideje. Mark talál egy kártyát a farmerzsebében, és az illangók visszatérnek az ikrek az életébe…

Eszes Ritával a sorozatírás kihívásairól, a Perkákban használt mondákról, kinetikus homokról és karakterek fejlődési ívéről beszélgettünk.

A szerzőt Róbert Katalin szerkesztő kérdezte

 

Hamarosan megjelenő regényed az Illangók folytatása. Mesélj röviden arról, mit kell tudni erről a világról – hátha van, aki még nem ismeri –, és hogy mire számíthatunk ebben a kötetben.

Az Illangók című regényemben egy fiú ikerpár keres némi kalandot Erdélyben, ahol aztán szembesülnek vele, hogy a világ közel sem csak annyiból áll, amennyit ők látnak belőle. Az illangók amolyan tündérszerű lények, akiknek feladata a világ egyensúlyának fenntartása. Sajnálatos dolog, hogy ők sem teljesen értenek egyet abban, hogy ezt hogyan is kéne tenni. Még sajnálatosabb, hogy az ikerpár egyik tagja, akinek az illangók szerint öröksége és kötelezettsége is lenne a feladat ellátása érdekében teljesíteni egy küldetést, egyáltalán nem lelkes a dolog iránt. A másik meg, aki a balhésabb, hallani sem akar róla, hogy kimaradjon belőle.

Szóval egy elég szedett-vedett csapat indul útnak, hogy megelevenedett mitológiai lényekkel megküzdve legyőzzenek egy csomó akadályt, de talán a legnagyobb feladat éppen az egymással való együttműködés megtanulása és az ellentéteik áthidalása. Mire a főhősök megjárják Pokolsárt, sok szempontból tisztába jönnek önmagukkal, de felmerül egy csomó új kérdés az egymáshoz való viszonyukkal kapcsolatban. És mivel a küldetés végrehajtása közben elkövetnek egy hibát is, a kalandjaik még közel sem érnek véget.

A második kötetben már nagyobb hangsúly van a személyes vágyaikon, és persze megint megpróbálják megmenteni a világot, de legalábbis nem felégetni maguk körül. Ez elég nehéz, ugyanis az illangók között olyan politikai játszmákba is belekeverednek, amiknek eleinte egyáltalán nem értik a szabályait sem. Amúgy én nagyon szeretem ebben a négy karakterben, hogy nem igazán tipikus hősök. Hőbörögnek, ügyetlenkednek, néha elrontanak dolgokat és félnek. Ki ettől, ki attól.

Tudjuk, mik azok az illangók, de kik-mik a perkák? Az eredeti mitológiában is ugyanazt a szerepet látták el, mint nálad?

Nem, itt több dolgot összeboronáltam. Valóban léteztek a magyar hitvilágban olyan lótestű lények, úgynevezett vízi csikók (milyen kellemetlen, hogy a víziló szót már kilőttük másra), akik hajlamosak voltak a gyanútlan embert lerántani a mélybe. Ezt egyes helyeken közvetlenül a vízből kiemelkedve tették, máshol ki is mentek a partra és gyönyörű paripaként kellették magukat kicsit. Mivel a magyar mitológiában az emberek elől elbúvó tündérek kastélyai sokszor tavak fenekén állnak, kézenfekvő volt, hogy a regényben az illangók világába való átjáró is víz mélyén legyen, ahol a közlekedést ezek a lovak segítik. A perka nevet csak én aggattam rájuk, ugyanúgy, ahogy az illangót a tündérekre. Mindkettő ősmagyar női név egyébként, az előbbinek az a jelentése, hogy gyorsan pergő, izgő-mozgó, az utóbbinak szélsebes, elillanó. Szóval jelentésükben stimmelnek.

A Perkák egy második kötet, és azt mondják, sorozat második kötetét írni egyszerre könnyű és nehéz. Te milyennek érezted? Mennyire született meg könnyen ez a történet? Mi okozott mégis nehézséget?

A három regényből, amit eddig írtam, ez volt a legnehezebb, de ezt csak magamnak köszönhetem. Először is egyszer félbehagytam, mert éppen valami nehézségbe ütköztem a közepe táján, és úgy voltam vele, hogy pihentetem kicsit, írok addig mást. Ezt ugye sokszor hallani gyakorlott íróktól, hogy remek taktika… hát nekem úgy bevált, hogy véletlenül írtam helyette egy komplett másik regényt, a Rókatündért.

Szóval jó hosszú kihagyás után tértem vissza ehhez a kézirathoz, újra fel kellett vennem a fonalat. Ráadásul a fejembe vettem valamit még a legelején, ami egyáltalán nem működött, én mégis nagyon nehezen engedtem el. Így is négy nézőpontkarakterem van, de még többet hoztam volna be, ami túlbonyolította a történetet. Éreztem én, hogy nem jó az irány, de nagyon berögzült, hallanom kellett mástól is, hogy a kevesebb több. Ilyenek miatt például nekem nagyon fontos és bizalmi kapcsolat, hogy van egy szerkesztőm. Te, egyébként, szerintem nem titok.  Szóval nagyon örülök, hogy a javaslatodra lemondtam a plusz nézőpontokról, mert így igazán jó kis sztori lett ez a mostani, azt gondolom. (És utólag az is hasznára vált, hogy pihent kicsit.)

Korábban elmondtad, hogy Firtos és Tartod esetében is igyekeztél igazodni ahhoz a személyiséghez, amit az erdélyi mondákból ismerni lehet. De egy regényhős személyisége – különösen egy sorozaton keresztül – mindig változik. Ki változott a legtöbbet? Ki lepett meg leginkább téged a szereplők közül?

Mind a négyen rengeteget változtak szerintem, és tudom, hogy ez most borzasztóan hangozhat, de én imádom ezeket az embereket (és illangókat) és olyan büszke vagyok rájuk, hogy ennyit fejlődtek! (Mert nyilvánvalóan léteznek a valóságban is, a saját kis dimenziójukban, szóval teljesen normális, hogy érzéseim vannak feléjük.)

Szeretem, hogy Patrick megtanult elköteleződni és felelősséget vállalni, hogy Mark felismerte a saját korlátait és a saját igényeit. Talán a második kötet végére azt mondhatom, hogy Tartod változott a legtöbbet, merthát… nála tényleg hűha kategória ez a változás, de igazából nem lepett meg, mindig is tudtam, hogy milyen mélységei vannak. Aki viszont leginkább meglepett, az Firtos. Ő annyira finoman indított, hogy egy csomó ideig az orromnál fogva vezetett. Mostanra viszont úgy látom, teljesen letért arról az útról, amit a sorozat végére szántam neki, és a makacssága még a többiek végkimenetelét is befolyásolhatja majd.

Az előző kötetben Pokolsárba ereszkedtek le a hősök, és ismert mondákat idéztek meg. Most viszont az illangók földjére megyünk – itt is létező mondákra építettél, vagy saját kútfőből kellett kitalálnod ezt a világot?

Sokan szerették a valós mondaalapot az első kötetben, ezért igyekeztem itt is felhasználni belőlük. Maguk a perkák, az út az illangók világába, egy-két konkrét legenda és ráolvasás is bekerült a könyvbe (a ráolvasásokkal mindenki bánjon felelősen!). De magáról az illangók világáról nem voltak leírások, eltekintve attól, hogy minden aranylóan csillogó, fényűző és pompás.

A mitológia szerint azonban a tündérek és az emberek ideje másként jár, ezért aki valaha átkerült ebbe a Boldoghonnak is nevezett, másik világba, sokszor már nem tudott visszatérni és elmesélni a tapasztalatait. Ha pedig mégis visszajött, valahogy nem igazán tudta szavakba önteni, mit élt meg. Ez adta az ötletet, hogy ebben a világban, ha már az idő állandó, akkor a tér ne legyen az. Így az én illangóim otthona állandóan mozog és változik, színek olvadnak össze, formák alakulnak és hullanak szét.

Ahogy az első kötetben az illangók buborékból való születését a kisfiam éppen buborékfújós korszakából vettem, itt a világ megteremtésénél segített sokat az aktuális játéka, a kinetikus homok. Ez egy nagyon jópofa anyag, a gyurma és a homok keveréke, és marha jó nézni a mozgását, akár perceken át. Szerintem mindenki keressen rá a YouTube-on, hogy kinetic sand!

Mennyire volt könnyű vagy nehéz megteremteni az illangók társadalmát és otthonát? Egy ilyen időtlen helyhez más társadalmi berendezkedés dukál?

Mindenképpen, de nemcsak az idő állandósága, hanem az emberekétől teljesen eltérő életcélok miatt is vagy akár csak azért, mert náluk nincsenek szülők és gyerekek, így például vérszerinti örökösödés sem. Tizenkét uralkodóval indultam, aztán ezt kétszer is csökkentettem, végül heten maradtak, mint a gonoszok. Vagy a hétfejű sárkány – talán nem véletlenül. De az egyhelyben álló idő is valóban, mindenképpen befolyásolta a viselkedésüket, viszonylag lassan reagálnak dolgokra, nehezen látják át, hogy mások számára az idő fontos tényező. Ez a lassúság az emberekre nézve amúgy általában meglehetősen kellemetlen, de itt most szerencsés is volt: ha nem ilyenek lennének az illangó uralkodók, attól tartok, hogy Marknak és Patricknek ezúttal nem lett volna reális esélye túlélni a kötetet.

Te magad gyakran posztolsz környezetvédelemmel kapcsolatos bejegyzéseket, és a Perkákban akadnak olyan illangók, akik az emberek szemére vetik, hogy hagyják pusztulni a bolygót. Szerinted van okunk optimizmusra, vagy tényleg el kellene fordulni az emberektől?

Elkeserítő válasz következik: optimizmusra szerintem semmi okunk. Ha nem lennék erősen érintett a kérdésben, én már biztosan feladtam volna az emberiséget, de sajnos még nem találtam meg a kutat az átjáróval egy ténylegesen jobb, másik világba. Merthogy az illangóké vajon az-e, az erősen kérdéses. Szóval itt vagyunk összezárva, és ahhoz, hogy túléljünk, a többségünknek meg kéne próbálni együttműködni. Lemondani dolgokról. Átértékelni a szokásit. Én rajta vagyok, mert egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy ez az egyetlen világunk van és tényleg megmentésre szorul.

Rutinos íróként már dolgozol egy új köteten, vagy most várod izgatottan a megjelenést és még csak fejben tervezel?

Hát, az az igazság, hogy nagyon is dolgozok. Összeraktam szépen, hogy mit szeretnék az Illangók-trilógia zárókötetébe, amikor jelezte felém a kiadó, hogy noha a Rókatündér nem volt sorozat, ez a japános téma nagyon betalált, és szeretnének tőlem megint egy ilyesmi könyvet. Egyrészt borzasztóan meghatódtam, hogy itt tartok, hogy már kérnek tőlem valamit, másrészt teljesen kétségbeestem, hogy baromi rövid a határidő, és a semmiből elő kell rántanom egy történetet.

Szóval egy délután alatt összeszedtem magamban, hogy mi az, amit a Rókatündérben nem mondtam el, mi az, amit elmondtam egyféleképpen, de mással máshogy eshetett volna meg, és aztán egy esti vonatút és némi otthoni plafonbámulás után összeállt a fejemben egy szerintem szuper történet. Annyira szeretném jól elmesélni, de nagyon rá kell feküdnöm, hogy határidőre elkészüljek vele, úgyhogy a drukkolás nem árt.

Ami pedig a sztorit illeti, talán már megszokott dolog tőlem, hogy itt is nagyon különböző kultúrák fognak találkozni egymással, lesz benne szó a japán őslakosokról, belekeveredik némi brazil ritmus, és egy réges-régi szobor is, ami bejárta az egész világot. Nem merek róla többet mondani, de nagyon várom, hogy az olvasók elé tárhassam. Igyekezni fogok, hogy mielőbb sikerüljön!

 

Perkák

Az illangók kicsinálnak!
Mark és Patrick megjárták Pokolsárt. Vagy mégsem?
Fél év eltelt a kaland óta, és semmilyen bizonyíték nincs az illangók létezésére. Most azonban dühös garabonciások támadnak a fiúkra, és felbukkan Firtos is, aki szerint csak a másik világban lehetnek biztonságban. Csakhogy amikor megérkeznek, egyáltalán nem azt találják, amire számítottak.
Patrick Tartodot akarja, bármi áron, de ő mintha újra az emberek ellen fordult volna.
Vajon létezhet mindent elsöprő szerelem? Át lehet hidalni ezeréves ellentéteket és akár világokat is? Mekkora árat kell fizetni azért, ha valaki szembe megy minden szabállyal?
Mark keményen küzdött, hogy elfelejtse a Macskarévben történteket. Most rájön, becsapták, és a feladata még korántsem ért véget… Ha a tét hatalmas, megteheti, hogy közben magára is gondol? Mi lenne a jobb, ha Firtos megmaradna eszményi álomképnek, vagy ha kiderülne, ő is lehet gyarló és esendő?
Kitört a háború és az illangók földjén semmi sem az, aminek látszik.
Az erdélyi mondavilág izgalmas újraálmodása.
Döntsd el, mi számít igazán, és harcolj érte!

 

Eszes Rita

Gyerekkorában elszánt családfa kutató és régész tanonc, felnőttként kommunikációs szakember, majd mindezt egy üstben összekotyvasztva: mitológiai témákat boncolgató fantasy író. Elvarázsolják a legendák, a mesék, a természetfeletti, ezekről – de igazából bármi másról is – képes órákig beszélni szünet nélkül. Szereti a misztikus helyeket, az elnéptelenedett házakat, a sötét erdőt, a régi romokat – viszont, ha elragadtatja magát, képes sikítva távozni ezekről a helyekről. Jelenleg Tatán él a családjával és ott próbálja elmosni a valóság és a fantázia közötti határokat.
Első regénye, mely a Könyvmolyképző Kiadó V. Aranymosás Irodalmi Válogatóján Public Star díjat kapott, 2017-ben jelent meg, Illangók címmel, és az erdélyi mondavilágba kalauzol el. A Perkák ennek a kötetnek a folytatása.
2018-ban megjelent regénye a Rókatündér, melyet egy Japánban töltött iskolai év és az ott született életre szóló barátságok inspiráltak.

Honlap: www.eszesrita.hu
Facebook: www.facebook.com/eszesrita
Instagram: www.instagram.com/eszes.rita

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.7/10 (3 votes cast)

Leave a Comment