Interjú: Ecsédi Orsolya

Interjú: Ecsédi Orsolya

Ecsédi Orsolya hihetetlenül szórakoztató meséje az V. Aranymosás irodalmi Válogatón tűnt fel. Cirrus a kisvírus minden szempontból kilóg a sorból: nem elég, hogy a neve nem a vitéz kezdőbetűvel, azaz v-vel kezdődik, hanem még mintha olyan furcsa, felhőszerű is lenne időnként. Persze az, hogy képes az alakját változtatni, hétpecsétes titok. De aki figyel, az lát…

A szerzővel Róbert Katalin szerkesztő beszélgetett

*

Cirrus egy egészen formabontó vírus, aki egy hihetetlenül szórakoztató világban él. (Legalábbis nekünk, olvasóknak szórakoztató, neki nagyon is komoly.) Hogyan született meg az ő karaktere és a vírusok virulens és vidor világa?

Nehéz utólag visszaemlékezni, hogy a sok ötlet közül miért pont ebből lett regény, és nem mondjuk csak egy vers. Annyi biztos, hogy szeretem a számítógépeket és az online világot. A másik, ami biztos, hogy nem köt le egy egész könyvhöz elég ideig olyan téma, amit már sokszor megírtak. Valószínűleg ennek a két tényezőnek a kombinációjából jött létre a Nagy Szerver és a vírusok. Az pedig, hogy Cirrus legyen a főszereplő, eléggé adta magát, mert a vírusok szigorú rendjébe nagyon kellett valaki, aki azt a puszta létével bomlasztja. Szeretem az ilyen karaktereket, akik nem szándékosan feszegetik a határokat, hanem azért, mert egyszerűen olyanok, amilyenek. Olvasni is szeretek róluk és a való életben is egyből szimpatikusak az ilyen emberek.

Amellett, hogy kapunk egy izgalmas történetet, a meséd egyik legmeghatározóbb része a háttér és a rengeteg (nyelvi) humor. Szerettél volna olyan szöveget írni gyerekeknek, ami stílusában is elüt a legtöbb mesekönyvtől, vagy egyszerűen csak ez a hang passzolt Cirrushoz?

Vagy hozzám. 🙂 Nem hiszem, hogy tudnék máshogy írni. És az sem biztos, hogy akarnék. A gyerekek a vicces dolgokat szeretik, azokra könnyebben reagálnak, a humor lejjebb viszi nekik azt a küszöböt, amit át kell lépniük ahhoz, hogy egy könyvet igazán megértsenek és átérezzenek. A másik oldalról pedig nem tudom biztosan, mert nem vagyok sokkönyves profi író, de úgy tippelem, hogy mindenki nagyjából úgy ír, olyan stílusban, amit olvasni is szeret. Vagy legalábbis van előtte egy ideál, ami a rá legnagyobb hatást gyakorolt könyvekből és a saját erősségeiből áll össze, amihez aztán igazodni próbál, nem is feltétlenül tudatosan. Nekem gyerekként Békés Pál és Lázár Ervin meséi voltak a kedvencek, hát igen, egyik sem a száraz és tényszerű szövegek irányába vitt. Ráadásul verseket sokkal régebb óta írok, mint meséket, és többen mondták, hogy ez beszivárgott a szövegbe is.

A mesében fontos szerepet kap az, hogy Cirrus más mint a többi, és nem lehet olyan könnyen és világosan megítélni, mi a feladata, kvázi mi lesz belőle, mint a legtöbb vírusból. Úgy érzed, hogy a gyerekek gyakran találkoznak azzal a kérdéssel, hogy mi lesz belőlük, vagy elvárásokkal, hogy hogyan kellene viselkedniük?

Á, nem, csak sok Vekerdyt olvastam mostanában, hogy a tehetség szükségszerűen deviáns is, és nehéz neki a keretekbe illeszkedni. 🙂

Vannak benne személyes élmények is, de nem csak azok. Rólam például nem hogy kicsiként, de még tizennégy évesen is pontosan meg tudta mondani egy egyébként kedvelt tanárom a sok év pedagógiai tapasztalatával, hogy belőlem soha nem lesz semmi. Nálam még kérdés sem volt, mint Cirrusnál, tudta, és kész. Az általános iskolát elég nehezen viseltem. Ábrándozós típus voltam, soha, egy percig sem foglalkoztam azzal, ami az órán történik, ilyen emlékem egyszerűen nincsen, csak olyan, hogy rajzolok vagy egyszerűen bámulok ki az ablakon (van egy elméletem az oktatási rendszer és az írással próbálkozó honfitársaink elképesztően nagy száma közötti összefüggésről, ha valakit érdekel…). Tengtem-lengtem nyolc évet, konfliktusom sok volt, sikerélményem kevés, kilógtam, de nem emelkedtem ki semmiben. Aztán gimnáziumba kerültem, ahol először tűnt fel, hogy az eltérő gondolkodás nem csak problémák forrása lehet, aztán jött az egyetem, és minden gondom elmúlt. Ott már kiugróan sikeresnek számított ugyanaz a képességeloszlás, és később a munkában is. De gondolom ez nem annyira különleges tapasztalat, sok dobozból kilógó gyerek élményeit írtam le ezzel. Most pedig a fiam is hasonlóan küzd az iskolával és az iskola vele. Meg az ismerőseim gyerekei, aránytalanul nagy számban és egyre korábban. Szóval sok történet fonódik egybe Cirrus karakterében, olyan is, amit mástól hallottam vagy olvastam.

Amellett, hogy megjelenik a más, a sorból kilógó kisgyerek képe, még egy nagyon fontos kérdés merül fel a mesében: vajon igaz az, hogy valaki rosszra, rombolásra született, vagy mindenki tehet jót is? Ha valaki elolvassa Cirrus történetét egyértelmű választ kap – ezért én nem is erről kérdezném a véleményedet, hanem arról, hogy mennyire fontos az, hogy egy mese komolyabb kérdésekkel is foglalkozzon?

Szerintem a szórakoztatás elég komoly cél önmagában is. Az csak személyes ízlés kérdése, hogy én pont az olyan meséket szeretem legjobban, amik azért foglalkoznak komoly témákkal. Mert ahogy egy felnőtteknek szóló könyv izgalmasabb, ha van igazi, súlyos, sorsfordító tétje a történéseknek, úgy egy gyerekkönyv is. Engem is jobban érdekelnek a bátrabb könyvek, mint a nagyon simák, egy rendesebb erkölcsi dilemmán például egy csomót lehet izgulni. Ha ráadásul pont sikerül olyan kérdést felvetni, ami most, a 2010-es évek végefelé éppen foglalkoztatja a gyerekeket, és esetleg marad is utána valami új gondolat, ami támasz lehet, amikor éppen kell, az csak a bónusz.

Cirrus történetében sok vers is megjelenik, és te is publikáltál már sok gyerekeknek és felnőtteknek szóló verset is. Mit jelent neked a próza és mit a líra? Másra figyelsz, ha gyereknek vagy ha felnőttnek írsz?

A versek irányából közelítettem a prózához is, nem csoda, hogy a Cirrusban is vannak limerickek. Ami érdekes, hogy vannak prózás időszakaim és lírás időszakaim, és amikor prózás van, nem tudok verset írni, amikor pedig lírás, mesét nem tudok. Ez azért jó, mert mindig lehet izgulni, hogy vajon örökre múlt el az a képességem, vagy visszajön majd egyszer, csak ki kell várni. Elég idegesítő tud lenni. Felnőtteknek külön nem szoktam írni, csak ha olyan élményem van, ami már végképp nem gyerek-kompatibilis. De témájától eltekintve az sem különbözik nagyon a gyerekeknek szólóktól, bárhogy próbálkozom, olyan lesz, mint egy felnőtteknek szóló gyerekvers. Szóval kezdem belátni, hogy jobb a gyerekeknél maradnom.

László Maya készítette a könyved borítóját, illusztrációit. Te csak a végeredményt láttad, vagy egyeztettetek? Hogy tetszik az a Cirrus, akit ő papírra vetett?

Nagyon tetszik. Én máshogy képzeltem el kicsit a vírusokat, kevésbé emberinek és inkább gépiesnek, de Maya látásmódja meggyőzött. Nagyon jó összhangot alkotnak a kedves karakterek és az apró technikai részletek, amikkel az illusztrációkat feldobta. Mayát három éve ismerem, a Moly.hu könyves közösségi oldal egyik antológiájának kapcsán találkoztunk először, amikor szenzációs illusztrációt készített a Sherlock című versemhez. Nekem az volt az első valódi profi illusztrációm, és komolyan meghatódtam rajta, hogy mi mindent ki lehet hozni egy témából. A Cirrus kapcsán koncepcionálisan beszéltünk pár karakterről, a végleges rajzok viszont teljes meglepetést jelentettek. Kellemes meglepetést.

Milyen további terveid vannak? Újabb, szórakoztató mesekönyv? Esetleg gyerekversek?

Mindkettő. A következő mese ugyanennek a korosztálynak fog szólni, tehát a felső tagozatosoknak. Ők kicsit mintha el lennének hanyagolva, kevés az olyan könyv, ami nem leegyszerűsített ifjúsági témájú, hanem rendes mese, pedig szerintem egy tízéves gyerek nem olyan nagy még, hogy ne igényelné. Nagyjából összeállt a fejemben, de most, hogy írnám, természetesen verses időszak jött rám, szóval épp azt várom, hogy váltson. És persze gyerekverses kötetet is szeretnék, mert már bőven lenne miből válogatni, össze tudna állni egy olyan, amiben nincsenek feleslegek, nincsenek töltelékek, csak olyanok, amikkel tényleg elégedett vagyok. De érdekes, a verseskötettel kapcsolatban semmi türelmetlenség nincs bennem, nem tudom, honnan szedtem, de úgy vagyok vele, hogy előbb-utóbb úgyis lesz, nekem csak hátra kell dőlnöm, és várni, hogy a legjobb lehetőség bekopogjon az ablakon.

*

Cirrus a Tűzfalon – Egy rendbontó vírus kalandjai

„Amelyik vírus nem terjed rendesen, azt konyhai szolgálatra osztják be, mielőtt annyit mondhatna, telepítés.
A súlyos esetek szobájának ajtajára pedig cetlit ragasztanak, amin az áll piros betűkkel, hogy vigyázat, nem fertőző. Ennél kínosabb helyzetbe egy vírus nem is kerülhet.”
Cirrus születése megszokott dolog lenne, hiszen a számítógépes vírusok gyorsan szaporodnak. Mégis felforgatja a Nagy Szerver életét az utolsó áramkörig. Mert ő soha, semmit nem képes rendes vírus módjára intézni.
Nehezen megy a rombolás. Gondot okoz a törlés. A megsemmisítésről, lopásról, olvashatatlanná tételről ne is beszéljünk.

Mégis eljön a nap, amikor a vírusirtókkal folytatott háborúban az iskola kétbalkezes tanulója kap főszerepet.
Cirrusnak van egy különleges titka.
Egy olyan képesség, ami átsegítheti a kíméletlen Tűzfalon. Oda, ahonnan még soha, senki nem tért vissza…

Cirrusnak nem csak magáért, hanem a társaiért is ki kell állnia. Persze ezt sem úgy csinálja, ahogy a többiek elképzelik.

Ecsédi Orsolya

Ír, költ. Versei antológiákban és folyóiratokban jelentek meg. A Cirrus a Tűzfalon az első meseregénye.

https://www.facebook.com/EcsediOrsolyaLittlewood
Versek: http://mslittlewood.blogspot.hu/

*

*

*

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.4/10 (5 votes cast)

Leave a Comment