Illés Adrienn: Pézsmapimpő és a nyavalyatörés (részlet)

Illés Adrienn: Pézsmapimpő és a nyavalyatörés (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

„Kedves Gyerekek!
Ígérjétek meg nekem… vagy az anyukátoknak vagy az apukátoknak… vagy magatoknak, esetleg bárkinek, hogy SOHA, da SOHA nem fogjátok senkinek azt mondani: Törje ki a nyavalya!
(Ha mégis megteszitek, akkor jajj, nagy- nagy jajj!)

Boszorkányos üdvözlettel: Pézsmapimpő ”

*

1.fejezet: Pézsmapimpő és a nyavalya

Rozi morcosan állt az erdő szélén. Haja bal oldalról szépen felfogva egy piros szalaggal, de jobb oldalon szabadon lebegett, lobogott, fújhatta a szél bátran.

Néhány pillanattal ezelőtt még két copffal, varkocsait átkötve sétált hazafelé az erdő mellett. Most meg félig rendezett hajjal, félig pedig bozontosan álldogált a fák előtt.

Nem is értette, mi történt, hiszen a szalag, mintha csak megunta volna a fekete, fürtös hajköteg összefogását, egyszer csak letekeredett és beszállt az erdőbe. A kislány már csak azt vette észre, hogy nyakába omlik sűrű haja, s hiába kereste a földön az elveszett szalagot. Aztán látja ám, ahogyan repül a levegőben a fényes, piros csík, ami nem más, mint az ő szalagja. Még meg is dörzsölte szemeit, hogy valóban jól lát-e. De bizony ám, jól látta! Sőt, még azt is láthatta, ahogy néhány méterre onnan, ahol ő meghökkent ábrázattal állt, a piros hajkötő lesuhan a földre, ahol egy patkányféle állat a szájába veszi és beszalad vele a rengetegbe.

Szóval Rozi igencsak mérgesen álldogált ott, de aztán úgy gondolta, nem ácsorog itt tétlenül, hanem megkeresi azt a patkányt vagy pockot, vagy ki tudja, milyen féle-fajta állatot, és visszaszerzi tőle a szalagját.

Ha már kifundálta, akkor el is indult arrafelé, amerre elnyelte az erdő a kis állatot. Éppen odaért, éppen tolta szét a mind sűrűbbé csoportosuló faágakat, amikor valamilyen erő felemelte a talajról, s mintha csak repülőszőnyegen utazna, hussant a fák között, libbent balra, lobbant jobbra, s minden ág elhajolt előle, mintha utat engednének egy furcsa varázslatnak.

Addig- addig rippent- röppent, míg egy öreg, roggyant faházikót pillantott meg a sűrűben. A faházikó előtt pedig megszűnt a varázs, s ő lehuppant a földre.

– Áúúú!- kiáltott fel, mert a huppanás nagyra sikeredett.

– Bocsánat!- szólt hozzá egy piciny állatka, aki a házikó mögül szaladt elé.

– Te beszéltél?- húzta fel maga elé lábait Rozi.

– Én! Látsz itt még valaki mást is?- csattant fel a rágcsáló mérgesen.

– Na, várjunk csak!- nézte meg alaposabban a kislány. – Te loptad el a szalagomat, ugye?

– Én!- állt két lábra az állatka.

– Kérem vissza! És máskor ne lopdoss el tőlem semmit! Nagyon neveletlen patkány vagy!

– Még hogy patkány?- rázta meg magát felháborodva a rágcsáló. – Én egy pézsmapocok vagyok! Vagyis…- fordított hátat a kislánynak- Pézsmapimpő vagyok! A legszebb Pimpő, aki pézsmapocokká tud változni!

Mielőtt a lányka rákérdezhetett volna, hogy mit jelent az a pimpő, és miért kellene átváltoznia, a pézsmapocok felborzolta a szőrét és nőtt, egyre csak nőtt, míg aztán egyik pillanatról a másikra elvesztette pocok alakját, s mindinkább hasonlatos lett egy emberhez. Egy olyan emberhez, akinek többrétegű tarkabarka szoknyája, csúcsos, indigókék süvege és felkunkorított orrú cipője volt. A nagy tarkabarkaságban akadt csíkos és pöttyös, meg kockás és harántvonalas, sőt, még virágmintás is. A színek pedig! A színek, mint zöld, piros, kék, fehér, rózsaszín meg halványbarna és citromsárga.

Amint emberi alakot öltött, megfordult és most, mint ember mutatkozott be az őt tátott szájjal bámuló kislánynak:

– Pézsmapimpő vagyok! Az erdő boszorkánya- hangja olyan reszelősen szólt, mintha smirglipapírt dörzsölnének egy göcsörtös deszkalaphoz.

Rozi felállt a földről, s így szólt:

– Engem Rozinak hívnak. Remélem, nem vagy gonosz, gyerekeket elrabló banya!- nézett mélyen a boszorkány szemébe.

– Kikérem magamnak ezt a feltételezést!- csattant fel Pézsmapimpő.- Én nem vagyok sem rossz, sem jó, én csak egy erdei banya vagyok!- bosszúsan megvakarta ráncos arcát, s még bosszúsabban hórihorgas orrát.

– Ne haragudj, ha megbántottalak- szólt kedvesen a kislány. – Igazán nem akartam.

– Jól van, jól – reszelt Pimpő hangja.

– De a masnimat visszaadhatnád. Nézd, milyen torzonborz így a hajam- mutatott félig loboncos fürtjeire a gyerek.

– Hoppá!- csettintett a boszorkány. – Máris!- azzal suhantott bal kezével, és a zsebéből kiröpült a piros hajkötő, ami oda szállt Rozi hajához, s ott rátekeredett a fürtjeire, elegánsan masniba kötve magát.

– Köszönöm! mosolygott a kislány, s már éppen el akart köszönni Pézsmapimpőtől, aki gyorsan elé ugrott.

– Rozi!- nézett rá könyörgő tekintettel. – Nem véletlenül repült ide a hajadból a szalag! Nem ok nélkül varázsoltam le a fejedről! Hetek óta te vagy az első gyerek, aki erre jár!

– De miért kell neked egy erre járó gyerek?- kérdezte gyanakodva a kislány.

– Mert egy gyerek átkát csak egy gyerek veheti le rólam!- jajveszékelt a boszorkány smirglipapír hangján.

– Megátkozott egy gyerek?- csodálkozott a masnis.

– Meg bizony!- rázta meg rengeteg tarkabarka szoknyáját Pézsmapimpő.- Pedig én csak játszottam! – hajtotta le hórihorgas orrát szomorúan.

– Na, és mit játszottál?- érdeklődött Rozi.

– Hát…- húzta a szót a boszorkány…- Éppen csak szórakoztam egy kicsit- köhécselt zavartan.

– És mégis mit?- vonta össze szigorúan szemöldökét a lányka.

– Szélviharosat- kuncogott halkan a tarka ruhás.

– Az milyen?- ráncolódott tovább a szemöldök.

– Az olyan…- kezdett bele halkan a banya. – Olyan, hogy megkavarod a levegőt- felemelte a fejét- és kutyulod, összerázod!- lelkesen folytatta. – Majd magasba emeled és megforgatod!- már csillogott a szeme, amint mesélte, hogy miként találta ki egyedül ezt a varázslatot, ami pontosan eltalálta azt a kék sapkás kisfiút, akinek a fejfedőjén volt egy piros villámdísz.

A sapka beleforgott a forgószélbe, ami Pézsmapimpő háza előtt tette le a küszöbre. Az a kisfiú pedig szaladt nagy dérrel, dúrral, faágakat tépdesve, szabdosva és kiabálva, mert bosszantotta, hogy elrepült tőle a legkedvencebb fejfedője. Addig futott, addig loholt, míg megtalálta a sityakot a küszöbön.

– Tudod mit tett, amikor a küszöbömhöz ért?- kérdezte fortyogva, mortyogva a boszorkány.

– Mit?

– Belerúgott az én csodálatos palotámba- mutatott a rozoga kunyhóra a banya -, és azt mondta- tartotta vissza szörnyülködve lélegzetét -, hogy a nyavalya törje ki!

– Ez a baj?- csodálkozott a kislány.

– A nya- va- lya?- dülledtek ki Pimpő szemei. – A nyavalya a legrosszabb átok, amit egy banyapalota kaphat!

– Nem is gondoltam volna- mondta halkan Rozi.

– Az a fiú sem gondolta!- térült, fordult ruhát forgatva a süveges kalapú. – Mert amint kimondta, feltette a fejére a sapkát, és itt hagyott a kitörő nyavalyával együtt!

Pézsmapimpő a lányka elé állt, megfogta a vállait, s mivel majdnem egy fejjel kisebb volt a gyereknél, még lábujjra is kellett állnia, hogy szemtől- szembe mondhassa:

– Ugye segítesz megszabadulni a nyavalyatöréstől?

Rozi megsajnálta ezt a furcsa boszorkányt, aki úgy látszik, hogy csintalansága miatt magára haragított egy átokszóró kisfiút. Mit is mondhatott volna mást, mint:

– Persze, hogy segítek!

Pimpő örömében nagyot dobbantott lábaival, s így szólt:

– Akkor nem maradt más hátra, minthogy bemutassam neked Mókustappancsot!

Ráncos, csontos ujjaival megfogta a kislány kezét, s behúzta a roggyant viskóba, vagyis a boszorkánypalotába.

*

2. fejezet: Mókustappancs és a lámpa

Rozi sokszor hallotta otthon azt a mondatot, hogy: ”Hihetetlen ez a rendetlenség a szobádban!” Mi tagadás, valóban megesett olykor-olykor, hogy nem pakolta el a játékait maga után, vagy otthagyta a földön a ceruzáit, amelyekről aztán megfeledkezett, és hol ő, hol a szobájába belépő rájuk lépett.

De az ő szobájában lévő rendetlenség apró porszemecskényi problémának tűnt a Pézsmapimpő kunyhójában szétterülő irdatlan összevisszasághoz képest.

Mindent félhomály borított, így ugyancsak nagyra kellett nyitnia a szemét, hogy ne ütközzön neki semminek, és ne lépjen rá valamire.

Szanaszét hevertek törött székek, egy asztal három lábon álldogált, a fal mentén körös-körül pókhálók. A szoba ugyanis, amibe beléptek, nem négyszögletű, hanem kör alakú volt. Romos szekrény támaszkodott neki egy rozoga fotelnak. A másik félkörnél egy ócska tűzhely állt, rajta koszos, foltos edények halomba sorakozva, míg a földön poharak, merőkanalak. A falon maszatos dísztányérok lógtak, amelyeknek már nem is látszott a mintája. Mindezek tetejébe irtózatos, orrfacsaró dohszag lengte be a porfelhős helyiséget.

– Hogy tudsz te ilyen koszban élni?- szaladt ki a kislány száján a kérdés.

– Ó! – nézett körül a banya, mintha csak most vette volna észre az otthonában lévő keszekuszaságot. – Nem vagyok hozzászokva a látogatókhoz- szabadkozott a boszorkány. – Tudod, két napja, amióta beütött a nyavalya, nem is takarítottam.

– Két nap alatt lett ilyen rendetlenség nálad?- ámuldozott a gyerek.

– Hát persze!- érkezett a válasz. – Az erdei banyák palotája hamar koszolódik!- majd legyintett bal kézzel, dobbantott jobb lábbal.

A szoba ablakai kitárultak, és a falnak támaszkodva szomorkodó seprű és lapát életre kelt, s olyan szorgos takarításba kezdtek, hogy Rozi alig győzte szemmel követni. Aztán a felmosó fa és a vödör elevenedtek meg, és haladtak a seprű és a lapát nyomán. A törött tárgyak összeálltak, helyre tevődtek, az edények fényesre sikálódtak, és besorakoztak a polcokra, az asztal negyedik lába beilleszkedett a többi mellé. Néhány pillanat alatt olyan fényes és tiszta lett minden, hogy a kislány alig hitt a szemének.

– Nincs is más hátra, mint hogy bemutassalak…- kezdett bele a mondatba Pézsmapimpő, de nem fejezte be, mert nem látta sehol, akit be szeretett volna mutatni.

– Hol vagy?- reszketett aggódva rekedtes hangja. – Hol vagy tündér egy szál mazsola kis királyfim?- járkált körbe-körbe a kör alakú szobában.

– Egy királyfi lakik veled?- kérdezte Rozi.

– Dehogyis!- ráncolódott össze a ráncos arc. – Csak így becézem Mókustappancsot. Ő az én hősöm!

– Egy hős?

– Az bizony!- és ebben a pillanatban nyávogás hallatszott az ajtó elől. – Hát itt vagy tündérkém!- szaladt a bejárathoz Pimpő.

Kinyitotta az ajtót, amin besurrant egy cirmos cica, akinek négy lábán, mintha csak négy zoknit húztak volna rá, hófehér volt a szőr.

Leült a boszorkány elé, és akár ha beszélne, nyávogni kezdett. Pézsnmapimpő pedig csak bólogatott és hümmögött, miközben hallgatta cicáját.

– Érted, amit beszél?- suttogta a kislány.

– Persze, hogy értem!- kuncogott a boszorkány. – Azt meséli, hogy újabb mókusokkal barátkozott össze.

– Mókusokkal?

– Igen- simogatta meg cirmosát a banya. – Mókustappancs legjobban a mókusokat szereti.

– Nem kergeti meg őket?

– Ugyan!- fortyant fel a smirglis hang, és mellé a macska is hangosan nyávogott. – Mókustappancs egyáltalán nem tesz ilyet! Ő még húst sem eszik!

– Egeret sem?- kérdezte a gyerek.

A cica kényesen megrázta a fejét, Pézsmapimpő pedig hevesen bólogatott, hogy: Nem!

– Patkányt?

– Nem!

– Pockot?

– De hiszen éppen ő mentett meg!- emelte ölébe Mókustappancsot a boszorkány. – Egy éhes sas akart elkapni, amikor az én tündérkém a szájába kapott, és bemenekített az erdőbe. Ha ő nincs- vakarta meg a cica fülét-, talán már én sem vagyok!

A macska éleset nyakkantott.

– Igen! Igen! Igazad van- tette le a padlóra Pimpő. – Hadd mutassam meg a nyavalyát!

A banya összetette két tenyerét, hórihorgas orra alatt mormogott valamit, mire a szekrény odébb tipegett, mögötte pedig kitárult egy ajtó, ahonnan szikrázó fény áradt ki a szobába. Rozinak egy pillanatra el kellett takarnia az arcát, amíg szemei megszokták a szikrázó fénysugarat.

De nem csupán a fény sugarai terítették be a szobát, hanem egy fülsüketítően vékony hangocska is.

Pézsmapimpő és Mókustappancs befogta a fülét.

– Gyere!- intett a kislánynak a banya, és hívta maga után a világító szobába.

Odabent minden arany színben pompázott. Arany a mennyezet, a falak, minden bútor, csak a lámpa nem. A lámpa, ami ezt a sírós, pityergős hangot kiadta.

– Sír a lámpa?- álmélkodott a gyerek.

– Két napja, amióta kitört a nyavalya! – felelte Pimpő. – Hiába minden varázslat, minden varázsszó és krikszkraksz, ő csak sír és ettől mindig magasabb lesz a láza.

– Láza van?- nézett a virágmintás ernyőjű állólámpára a lányka.

– Az bizony! De nem használ a lázcsillapító – horgas orrát tanácstalanul rázta -, sem a méz, sem a gyömbér, semmi. Szegénykém pedig csak zokog, mert még soha nem volt lázas.

– Értem- szólt Rozi, bár valójában nem értette, hogyan lehet ez a kedves arcú lámpa lázas. Mindenesetre megkérdezte:

– Milyen hőmérsékletet mértél nála?

– 50 fokot.

– Az nagyon magas!

– A lámpáknál nem! – szólt gyorsan a banya. – Náluk a legjobb a 38 fok. Tudod, ha világítanak, felmelegszenek!

A kislány belépett a szobába és odament a lámpához.

– Áramtalanítalak- súgta a zokogó lámpának. Kihúzta a falból a dugóját.

– Nem segít ez sem- tipegett melléjük Pézsmapimpő.

– Nos!- gondolkodott hangosan Rozi. – Az emberek világában nincsenek lázas lámpák, nálunk csak olyan létezik, hogy lámpaláz.

A síró lámpa abbahagyta a sírást, és az ernyőjén lévő virágminták már nem világítottak olyan hevesen, pirosan, kezdtek rózsaszínné válni.

– Lámpalázról akkor beszélünk, ha valakinek sok ember elé kell kiállnia, és zavarban van, megijed, vagy éppen fél. Még az is lehet, hogy elpirul, nem tud megszólalni, csak nagyokat nyelni.

Az állólámpa már csak szipogott, és figyelmesen hallgatta a gyerek szavait, Pézsmapimpő pedig összecsapta kezeit.

– Elmúlt!- kiáltására beszaladt Mókustappancs is. – Megszűnt a láza!- ugrált a sokszoknyás banya.

A lámpa virágai egészen kifehéredtek, és mindannyian mosolyogtak a kislányra.

– Köszönjük!- örvendezett Pimpő.

– Igazán nincs mit!- állt értetlenül Rozi. – Nem is csináltam semmit.

– Csak elmagyaráztad, mi az a lámpaláz, és az én lámpámnak ettől elmúlt a láza

Táncolt a banya, a macska és a lámpa is, a kislány meg csak nevetett rajtuk vidáman. A körtánc aztán véget ért, és az állólámpa zsinórja megragadta Rozi kezét, hogy aztán egymás után szökkenve kitáncikáljanak a szobából.

– Mit kérsz a segítségért cserébe?- kérdezte az ugrálástól zihálva Pézsmapimpő.

– Semmit!- kacagott a gyerek. – Megígértem, hogy segítek.

– Ha esetleg lesz még nyavalya, akkor hívhatlak?- kérdezte a smirgli hangú banya.

– Persze!- vágta rá a lányka. – Csak ne a szalagomat vedd el!

– Akkor érted küldöm Mókustappancsot!

– Rendben- felelte Rozi. – Most mennem kell haza!

Az ajtó kitárult, és a távolodó kislányt sokáig kísérte az integető kis csapat, Pézsmapimpő, Mókustappancs és az állólámpa.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.4/10 (25 votes cast)

Leave a Comment

27 hozzászólás

  1. Tartalmilag nagyon tetszett a mese, ötletes, bájos, jónak ígérkezik a történet.
    Formailag sok hiba van (pl. gondolatjelek, szóközök hiánya), de az könnyen javítható. Kicsit sok a szöveg, szerintem rövidíteni kéne a korosztályt figyelembe véve.
    Aranyos mese, gratulálok!

  2. Kedves szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez. Tetszett a mese, érdekes helyzetet, szereplőket mutattál be. Egyedül a konfliktus feloldása tűnt túl egyszerűnek. Sok sikert a folytatásra!

  3. Kedves Szerző!

    Aranyos kis mese, látszik, hogy nem cél nélkül, tanító szándékkal íródott, amit az eddig mesékből kicsit hiányoltam. A mesék nem csak arra jók, hogy a gyerek elaludjon rajta, én azt szeretem van plusz mondanivalója, amiből megtud valami újat, vagy amiből le tudja vonni a tanulságot.

    Őszinte leszek, nem tudott megfogni, valahogy nem tűnt mesésnek az egész, inkább olyan, mintha igyekeztél volna beletenni a kötelező elemeket, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és közben valahogy elveszett az egész hangulata. De nem én vagyok a célközönség, a szerkesztők ezt jobban látják.

    A párbeszédek központozásának nézz utána, gondolatjelet “CTRL” és “numerikus mínusz” együttes lenyomásával tudsz varázsolni, de a szóközöket se felejtsd el odabiggyeszteni!

    “– Igazán nincs mit!- állt értetlenül Rozi.
    – Nem is csináltam semmit.

    – Csak elmagyaráztad, mi az a lámpaláz, és az én lámpámnak ettől elmúlt a láza”

    Az ilyen részek szerintem teljesen fölöslegesek, vágjuk a szitut, és a gyerekek is érteni fogják, de ezektől soknak tűnik a szöveg, ami a korosztályt figyelembe véve nem túl szerencsés.

    Gratulálok a kikerüléshez, a tanító szándékot figyelembe véve nálam ez a részlet tíz pontot ér!

  4. Szia!

    Engem levettél a lábamról ezzel a mesével, sziporkázóan ötletes és nagyon aranyosak a figurák! Alig várom, hogy kiderüljön, milyen nyavalyák bukkannak még fel, ez egy annyira jó kiindulási pont, hogy úgy érzem, itt nem fogunk belefutni abba a gyakori problémába, hogy jó alapötlet és kezdés után gyorsan kifullad az egész.

    A fogalmazás is nagyobb részt rendben van, annyi tippem lenne hozzá, hogy a párbeszédeknél kevesebb hozzátoldás is elég lenne a megszólalásokhoz, mert helyenként már túl soknak érzem (pl. “ráncolódott össze a ráncos arc” – ez annyira nem is hangzik jól, és egy az egyben kivehető)

    A lázas lámpa vs. lámpaláz gondolata zseniális, nagyon tetszett. Amikor Rozi elmagyarázta, mi az a lámpaláz, először arra gondoltam, hogy jaj, elindultunk a didaktikusság irányába, aztán láttam, hogy itt mindenképpen kell a magyarázat, mert ez a megoldás az első nyavalyára, de jó lenne megfogalmazásában kissé gyermekibbé tenni a magyarázatot, mert így kicsit kilóg nekem. Mondjuk rákérdezhetne a boszi a lámpalázra, hogy “az meg mi?”, és Rozi egyszerűen azt felelné, hogy “tudod, amikor sok ember előtt kell beszélned/szerepelned, és gombóc lesz a torkodban!” Persze, nem feltétlenül ezekkel a szavakkal, a lényeg, hogy valami rövidebb, egyszerűbb legyen, ne szótárszerű.

    Az utolsó észrevételem, hogy van egy apró, könnyen javítható logikai ellentmondás a szövegben: az első részben azt mondja Pézsmapimpő (szuper név!), hogy hetek óta nem járt az erdőben gyerek, míg a második részben azt, hogy két napja tört ki a nyavalya, ez így nem stimmel.

    Összegezve nálam az ötlet és a szereplők 10-es, a kivitelezés 8-as, így kilenc csillagot adok, és nagyon drukkolok, hogy pozitív legyen az a lektori, jó megérzéseim vannak ezzel kapcsolatban! 😉

    Gratulálok a kikerüléshez!

    Judit

  5. Ó, ez nagyon aranyos volt! Bájos történet, könnyen olvasható, gördülékeny szöveg és nem öncélú! Óvodás kislányomnak biztosan tetszene. Ahogy látom, rövid fejezetekre van tagolva, így esti meseként is olvasható lenne. Vannak benne formai, helyesírási-központozási hibák, de ez szerkesztéssel biztosan olvosolható probléma. Gartulálok a kikerüléshez és sok sikert a szerzőnek!

  6. A részlet kerek, egész és nekem tetszik. Azt hiszem, hogy a gyerekeknek is tetszeni fog.
    A történet újszerű, és ékesen bizonyítja, hogy még nem írtak meg előttünk minden mesét, történetet, találhatunk ki még újat.
    A mesében a csoda hétköznapi, helyesebben szólva elérhető, kézzelfogható. A szekrény odébb tipeg, a törött lábú asztal talpra áll, ez közel hozza a kisgyerekhez a csodák világát, élővé, valóságossá, továbbgondolhatóvá teszi a varázslatot, megmozgatja a gyermek fantáziáját.
    A szerzőnek humora is van. „Az emberek világában nincsenek lázas lámpák, nálunk csak olyan létezik, hogy lámpaláz.” Remélem, hogy a szerkesztők nem fogják elutasítani a járatlan útra lépő szerzőt az eddig kihasználatlan gondolatért, szerintem a gyereknek el lehet magyarázni a tréfás szókapcsolatot, és a szokatlan és újszerű párhuzamtól szépen tágul a képzelete.
    Örülök a nyelvi szintnek, hibát elvétve, szigorúan az elfogadható mennyiségen belül találok, a szerző ügyesen keveri a bevált fordulatokat a megismerésre váró újszerű ötletekkel.
    Remélem, hogy a szerző több fejezeten keresztül képes tartani a szintet, és a mese kötetbe fűzhetően átadható a gyermekes szülőknek, óvó néniknek, bácsiknak.
    Gratulálok és sok sikert kívánok!

  7. Kedves Szerző! Gratulálok a kikerüléshez. Jó hangulatú, kedves kis történet, remélem végig ilyen epizódokból áll. 🙂 A gyerekek szeretni fogják, fantázia dús, jó leírásokkal. Gratulálok 🙂

  8. Teljesen egyetértek Ildikóval, én is azt éreztem, hogy kicsit erőltetett, bár nem tudnám pontosan megfogalmazni, miért.

  9. Kedves Adrienn!

    Nézzük az újabb mesét 🙂 A név máris jó!
    Itt-ott kicsit túlírt. Már tudjuk a reszelős hangot, nem kell mindig megemlíteni a smirglit. Tudjuk hogy a szoknya tarka, elég, ha simán megrázza szoknyáját, stb. A nevek nagyon tetszenek. És a nyavalyatörős átok is jó ötlet.
    A kislány kicsit tudálékos, amikor a lámpalázat emlegeti. Lehetne gyermekibb a megfogalmazás.
    Szívesen felolvasnám egy kicsinek.
    Van új, nem primitív, nem faksznis gyermektörténet a nap alatt 🙂

  10. Tisztelt Olvasók! Kedves Mindenki!
    Köszönöm a hozzászólásokat! Nagyon!
    Valamit megfogadok, valamiól pedig “juszt sem”! engedek!
    … remélem, megtudjátok, miért…

  11. Nekem tetszett, ötletes, aranyos, jó eséllyel megvenném a gyereknek, aztán esti meseként többször is tálalnám.
    De szerkeszteni nem ártana semformailag, sem tartalmilag, pl. a szalag tovalibbenése erősen hosszúra sikeredett, elképzelem az 5 évesemet, ahogy sóhajtozva forgatja a szemét, hogy mikor lesz már végre vége a piros pántlika utazásának.
    Kifejezetten tetszett, hogy a szórakoztatás mellett némi plusz ismeretet is csempész a gyerekbuksikba.

  12. Tisztelt Szerző! Nagyon aranyos mese lett! Erdő is van, boszi is van, csúcs! Ilyenkor sajnálom, hogy már nem vagyok gyerek, mert A.D. valahogy nem emlékszem viszonylag szimpi boszorkányokra mindenféle erdőkben. Volt Baba Jaga, de ő inkább félelmetes volt a koponyás kerítésével, a Tiéd viszont aranyos a kupijával a házában. És aranyos a kislányod is, szóval szívből örülök a mai mesének. Amúgy is minden mű jó, amiben van erdő – még ha az az erdő kissé félelmetes is. Felnőtt fejjel is köszönöm a mesét: SzM

  13. Szerintem a kislány semmire nem úgy reagál, ahogy egy 4-5-6 éves gyerek reagálna. Bár lehet, hogy a kislány idősebb, ha már egyedül kószálhat az erdő szélén…
    A párbeszédek túlírtak, a nyavalyatörés feloldása pedig rendkívül erőltetett. Olyan kuszának hatott a történet, mint a boszorkány szoknyája.
    Azért teszek egy próbát, és este felolvasom a két kis “célközönségemnek” is. Bár, egy mesekönyv esetében – szerintem – először mindig a szülőket kell meggyőzni. Ők mennek el a könyvesboltba és nyitják ki a pénztárcájukat. De ebben a túlírt formában, egyelőre nem venném meg a történetet. Pedig a címe alapján úgy éreztem, hogy valóban bájos mesét olvasok majd.
    Voltak benne kedves ötletek, a lámpaláz szóvicc is megmosolyogtatott. Gratulálok a kikerüléshez! És sok sikert kívánok!

  14. A nyavalyatörés az epilepszia szinonim szava…és ez így egy mesében? Ami hemzseg a szóismétlésektől…..Bocsi, de ez nálam csak egy 2-es. Nálam a mese az Ezeregyéjszaka szépen megírt történeteitől kezdődik.

  15. Szerintem nagyon aranyos mese, tetszett a hangulata, a gyerekek is szívesen olvasnák. 🙂

  16. Ezek a mesék. Nem könnyű mesét írni, úgy hogy a gyermek személyisége ne utazzon zavaros vizekre. Egy hihetetlen történet elolvasása után, mindig jön a magyarázkodás…– persze tudod, hogy nem, vagy igen, azaz… ez csak egy mese. Mert a mai gyermekek intelligensek és okosak. Mesék hallgatásán nőttünk fel a szépirodalomhoz. Egy mese tartalmazhat hihetetlen elemeket, de tartsa be az aranyszabályokat. A hűséget a szép magyar nyelvhez.
    Mire gondolok?
    „Szóval Rozi igencsak mérgesen álldogált ott, de aztán úgy gondolta, nem ácsorog itt tétlenül”,/ Itt – ott/
    „tolta szét a mind sűrűbbé csoportosuló faágakat” / / sűrű-csoportosuló/
    „libbent balra, lobbant jobbra”/ a lobban szerintem csak a lángra érthető/
    „rippent- röppent”/ Így, ilyen szóhasználat, számomra nagyon új/
    A 38 fokos lámpa – minimum 170 fokon melegít egy égő. A láz a gyereknél lehet 38 fok. Mi van, ha a gyermek, otthon az égőre egy vizes ruhát tesz, mivel ezt látta az anyjától? /Az égő felrobban. / Eszembe jutott Varró Dani: Jó dolog a konnektor
    Szóval nagyon nehéz jó mesét írni. Hogy jót is írjak. Hangulatos, könnyed mese, nincs benne fajsúlyos negatív elem. Még a macska is vegetáriánus. Gratulálok a kikerüléshez.

  17. Szia!
    Nekem nagyon tetszett a meséd! Varázslatosan írtad le a gondolataidat. Szerintem biztosan tetszene ez a mese sok gyermeknek. Elküldtem egy ismerősömnek is, akinek gyermekei vannak, és izgatottan várom, hogy mit reagálnak rá.
    A nevek is tetszettek, ötletesnek találom őket.
    Hibaként megemlíteném, hogy sok helyen elhagytad a szóközt, de ez orvosolható. 🙂
    Én is gratulálok, hogy sikerült egy ilyen aranyos mesét megírnod! További sok sikert kívánok!

  18. Kedves szerző, gratulálok a kikerüléshez!
    Tetszik a mese, tartalmilag nagyon jól meg van írva, gyorsan olvasható. A gyerekeknek biztosan tetszeni fog, mégegyszer gratulálok!

  19. Ez a név! 😀 Imádom!
    Aranyos történet, ötletes megoldások, megfogott a hangulata!
    De egy ragadozó állat miért lett vegetáriánus? Remélem, nem divatból!
    Egyéb észrevételeimet már mások felsorolták, miért ismételném őket! 🙂
    Gratulálok a kikerüléshez!

  20. Olvasva a hozzászólásokat ma is tanultam valami újat: rettentően restellem, de fogalmam sem volt róla eddig, hogy a nyavalya az epilepszia szinonimája… Nyavalya, fene, kórság – biztos a fene is valami betegséget jelentett, de ma már senki nem erre gondol, ha azt mondja, hogy a fenébe/ fene egye meg, ez csak egy bosszús felkiáltás, mint a “francba”, “pokolba”, szelídebb formában “a csudába”, “a csoda vigye el”. Szóval még ha tudtam volna is, hogy a nyavalya az epilepsziát jelent, ezen biztos nem akadnék fenn mesekönyvet vásárló szülőként, hogy jaj, nem gyereknek való, úgysem tudják, mi az az epilepszia, a nyavalyából is csak annyit értenek, hogy valami rossz (egy “jajj, nagy jajj” átok.) Olyan felkiáltást meg lehet, hogy máshol hallottak, nagyobbacskák olvastak is, hogy “a nyavalyás!”, és biztosra veszem, hogy nem álltak meg tőle a fejlődésben.

  21. Még egyszer köszönöm a hozzászólásokat.

  22. Nagyon aranyos és ötletes kis mese. Még csak nem is találkoztam eddig hasonlóval, kimondottan tetszett.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  23. Gratulálok a kikerüléshez! Az alaptörténet nagyon ötletes, egyedi, a karakterek szerethetőek, kedves figurák. Nagyon tetszenek az ötletes szófordulatok. Azonban a rengeteg szóismétlés, szerkezetek ismételgetése rendkívül zavaró. Érdemes lenne jól átfésülni a szöveget. A párbeszédek helyenként semmiről sem szólnak. A vége pedig elég kurta-furcsa lezárás. Nagyon hiányérzetem volt. Összességében azonban nagyon ötletes, kreatív történetnek tartom.

  24. Nem értek a mesékhez, a gyerekekhez végképp nem, ezért most csak annyit írok, hogy bájos. 🙂 A nevek kreatívak, az alapötlet újszerű, Rozi pedig tündéri kislány.

    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  25. Gratulálok a szerzőnek a kikerüléshwz! 🙂
    Én jókat nevettem a történeten, aranyos. 🙂 Az nagyon tetszett, hogy sok szónak a sajátos használatát is belefűzte a szerző (smirglipapír pl), ami a gyerekekben kérdéseket vet fel. Már az elején van tanulság, szerintem ez is szuper. Én nagyon szívesen olvasnám a gyermekemnek.
    Sok sikert a szerzőnek! 🙂

  26. Igazából tetszik is, meg nem is. Tetszik, mert olvasmányos, édes történet, amivel könnyedén lehet haladni, a gyerekeket minden bizonnyal megmosolyogtatja. Egyedi felvetés, jónak ígérkező kezdéssel. Amit viszont kifogásolok az az, hogy az érzelmek nem jönnek át túlságosan. A párbeszédek gyengére sikeredtek, csapong az érzések között. Az egyik pillanatban még dühről van szó, utána már szomorúnak tűnik a szereplő. Tartalmilag ezt kifogásolom, szerintem ezen lehetne finomítani és egy-két szó használatot is, mert sokszor azt éreztem hogy annyira meg akarta csavarni a szerző a kifejezéseket, hogy a végére nem túl sok értelme lett. Formailag javítandó pár elgépelés és persze a szóközöket is pótolni kell, mert így zavaró volt az olvasás. Szerintem nem kell minden párbeszéd végére és közepébe odatenni hogy ki beszelt és mit csinált közben. Elvégre két szereplőről van szó, a gyerekek is képesek fejben tartani, hogy mikor következik és egy kis fantázia sem árthat meg nekik, nem kell minden egyes mozdulatot leírni. Továbbá ez vontatottá teszi az olvasást, én azt javaslom, hogy egy-két helyen nem baj, ha nincs annyi magyarázás.
    Mint említettem ez egy érdekes kezdés volt, gratulálok a szerzőnek, remelem megtalálja a közönségét.

  27. Mindenképp humoros, kissé viszont erőltetettnek hat számomra a stílus.
    Valahogy biztosan lehetne “lazítani” a szövegen, mert ez így talán sok.
    Sok szeretettel gratulálok a szép munkához!