Horváth Klaudia: Szélese világ (részlet)

Horváth Klaudia: Szélese világ (részlet)

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
*

1. Csodaajtó

Ez a történet egy eltűnő popóval kezdődik, és ez a popó az egyéves Bercibaba tulajdona. Hogy miért is olyan érdekes ez, és hova tűnt Berci hátsófele, no meg vele együtt a többi része is? Ejj, hosszú út vezet még eddig a titokig.
A majdnem hét éves Zsombor reggelizett. Nagyon szerette a reggeleket, mert ilyenkor volt kakaó is, és kalács is, és mindenki együtt evett. És ilyenkor mindenki kíváncsi volt a másik álmára, de valójában senki sem emlékezett rá. A reggelben még az volt a legeslegjobb, hogy a szeme sarkából megláthatta a hazafelé iszkoló koboldokat, manókat, tündéreket, no meg egyéb fura lényeket. Azért a szeme sarkából, mert már majdnem hét éves volt, ezért az Idő (az a rettenetes szerzet, akinek vas foga volt, ólom szárnya, hét méteres szakálla), pókhálót kezdett szőni a szemére. Így van ez, sajnos. A felnőttek csak a villanásokat látták, a pislogást a szekrény mélyéről vagy a könyvespolc alól, viszont nem tulajdonítottak ennek jelentőséget. Minél idősebb az ember, annál sűrűbb a háló és annál kevésbé látja meg a csodavilágot, hisz nincs már ideje ilyenekkel foglalkozni. De mivel még csak majdnem hét éves volt, ha nagyon koncentrált, akkor tisztán látta a manókat, és kicsit elmosódottan a tündéreket.
Aznap reggel látott néhány tündért és koboldot, ahogy szaladtak az ágy alatti vagy a fotel mögötti ajtó felé, de nem fordított különösebb figyelmet rájuk. Ma iskolába kellett mennie, mert megbeszélte a legjobb barátjával, Petivel, hogy a szünetben játszanak a Transformerekkel. Nem volt ideje, hisz még csak pizsamában volt és fél pár zokni volt a lábán. A tündérek egyre távolodtak, mögöttük pedig ott totyogott Berci, aki nem csak a szeme sarkából látta őket, hanem együtt is tudott még játszani velük. Ma éppen mászott utánuk, keresztül a csodaajtón, csak a pelenkás popója lógott ki onnan.
Zsombor először arra gondolt, hogy vajon Berci most a padlószőnyegről fűre ért-e át, aztán arra, hogy mindezt miképpen mondja majd el a szüleinek, és ők hisznek-e majd neki, végül arra gondolt, hogy Bercinek akár baja is eshet, ezért rohanni kezdett a halványodó csodaajtó felé, ami az öccse hátsóját is rég elnyelte. Felkapta a cipőjét (pedig csak fél pár zokni volt rajta), és maga sem tudta hogyan, de négykézláb mászva átpréselte magát a bezáródó ajtó utolsó centijein. A túloldalon ujjaival belekapaszkodott a puha, zöld fűbe.
Berci lelkesen totyogott a kacagó tündérek után, azt sem vette észre, hogy már nem az ismerős tárgyak veszik körbe, sem azt, hogy nem hallja az anyukája hangját. Csak az járt a fejében: meg kell fognom azokat a csillogó valamiket, amik kiállnak a hátukból és jól megráznom. Mint minden határozott céllal rendelkező, de szeleburdi kisbaba, ő sem figyelt másra, kizárólag a tündérekre, ezért nem vette észre az előtte magasodó embert és puff, neki is ment a lábának. Az ember megfordult, arcán ezer meg ezer ránc futott végig, ahogy elmosolyodott, majd értetlenül picit oldalra billentette a fejét.
– Hát te pici? Manó vagy kobold vagy? Netán cseppnyi óriás? No, nem hagyhatlak egyedül, gyere, nehogy elvessz itt nekem teljesen. Megkeressük majd a szüleid, ahogy lesz egy kis időm. – harsányan felnevetett, kivillantotta vasfogait, aztán becsomagolta Bercit a hétméteres szakállába és a magasba repült.

 

2. Bozobó

Zsombor ott állt a csodák földjén, ahol roppant elveszettnek érezte magát. Ennek nem így kellett volna történnie. Boldognak, felszabadultnak kellett volna lennie, amint nyalókavirágokat szopogatva, dúdolgatva indulna a kistestvére keresésére. Ehelyett félt, álmos volt, pisilnie kellett, fogalma sem volt, merre induljon, semmi nem volt cukorból és úgy érezte, hogy figyeli valaki.
Egy félfülű makimanó toppant elé, gomb szemeit résnyire összehúzta. Alig volt nagyobb, mint Berci, csak nem hordott pelenkát, cserébe viszont volt egy szép, hosszú farkincája. Narancssárga ruhája elütött a zöld tájtól és barna bundájától, szőke haja kócosan keretezte majomszerű, hosszúkás arcát. Hamiskásan elvigyorodott, majd kántálni kezdte:
– Embergyerek, embergyerek, de elveszett, feje kerek! Embergyerek, embergyerek, de elveszett, feje kerek… – hol hangosabban, hol halkabban, hol csúfondárosan, hol szomorkodva mondta a versikét, miközben Zsombor körül ugrándozott.
– Ne csináld már, hagyd abba, kérlek! – szólt rá a fiú dühösen. – Nincs időm nekem rád, meg kell keresnem a kisöcsém. – ezzel hátatfordított a manónak.
– Idő… idő… Azt sem tudod, mit jelent. Ideje csak Időapónak van. Ő viszont mindenhol ott van és mindenre fordít figyelmet. Szóval ideje, végül is, mindenkinek arra van, amire akarja szánni. Én éppen arra, hogy téged csúfoljalak kerekfejű embergyerek. – ezzel újra kezdte a versikét.
– Ó, hagyj már! Én nem vagyok embergyerek… vagyis az vagyok, de engem Zsombornak hívnak, és nem is kerek a fejem. – mérgelődött. A makimanó ekkor leállt a tánccal.
– Az én nevem Bozobó. – mélyen meghajolt. – És kerek a fejed. – hangosan nevetett, mire Zsombor a dühtől fortyogva elindult az egyik irányba. Fogalma sem volt róla, hogy jó felé megy-e, egyszerűen távol akart lenni a manótól, a többit meg, gondolta, majd kitalálja, ha végre csend lesz körülötte. – Hova? Hova? – futott utána Bozobó – Egyedül sosem találod meg a testvéred Szélese világon. –
– És ki fog nekem segíteni? Talán te? És miért széles ez a világ? – morgolódott Zsombor.
– Én biztos nem! – nevetett a makimanó. – Viszont ismerek valakit, aki igen, Kerekfej. – hamiskás mosolya újra előkerült, szeme gonoszan villant, megragadta a tiltakozni képtelen fiút és maga után rángatta. – És azért, mert ez a neve. Szélese világ. –
Zsombor egy idő után feladta a küzdelmet, teljesen kimerülten hagyta, hogy Bozobó maga után húzza az egyre sűrűsödő erdőben.
Hosszú és unalmas menetelés volt, néha úgy érezte, sose érnek oda, néha úgy, körbe-körbe mennek és egészen biztos volt abban, hogy Bozobó csak szórakozik vele. A némaságukat csak néha törte meg a makimajom dúdolása és a fiú türelmetlensége.
– Hová megyünk? – tette fel ezredszerre is a kérdést.
– A kebelbarátomhoz, Kerekfej. A kebelbarátomhoz. – hangzott a válasz, és többet nem szóltak egymáshoz, egészen addig, amíg egy odúházhoz nem értek. A makimanó szertartásosan megköszörülte a torkát, aztán bekopogott.
Zsombor először nem látta, hogy ki nyitott ajtót, de mikor a makimanó elállt az útból, a földbe gyökerezett a lába. A saját legrégebbi, legrémisztőbb, legrosszabb rémálmával találta szemben magát: a Vavával.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.5/10 (40 votes cast)

Leave a Comment

18 hozzászólás

  1. Jajezvalamiritkaaranyos volt!! csak csak kár, hogy rövid. Isten bizony úgy olvastam volna tovább így hétfő kora-reggel. Az első bekezdés pöppet döcögött a fülemben, de aztán éppoly könnyen és gyorsan belelendült Zsombor és az öcsi a történtekbe, mint egy igazi-klasszikus mesében, úgyhogy vmit asszem ritmikailag nagyon jól sikerült elkapnod. (Bár tudnék én ilyen tempósan írni). Nyilván klisé a manós-tündéres átjáró, de számomra még ez sem zavaró, inkább érdekelne, mi van tovább az arrafelé-világban. (azon nevettem, hogy Vava nevű személy nálam is van, de ő jóboszi). Mindenesetre nagy-nagy grat az első fejidhez, utoljára ennyire az a tavalyi erdős mese tetszett a varacskos disznókkal. Sok sikert és további ihletet!!

  2. Persze, hogy klisé, de mondj az eddigiek közül egy klisémentes pályaművet… Nincs ezzel semmi gond, klisét használni nem bűn. Sőt, szerintem ez pont egy érdekes dolog, akár ilyen pályázatot is lehetne kiírni: Ki mit hoz ki az adott kliséből. Az elején nagyon féltem, hogy ez egy APG klón lesz, és a legnagyobb konfliktus az lesz bene, hogy kakaó vagy tejeskávé legyen-e reggelire. Ehhez képest még külön öröm is az átjárós-tündéres-koboldos vonal.
    Innentől aztán több lehetőség van: Arról szól, hogy maradj kicsit gyerek? Vagy épp az ellenkezőjéről, hogy nőj fel, és engedd el a gyermeki szorongásaidat? Netalán szülőtámogató tanmese a szobatisztaságról? Ez mind benne van a pakliban, és ennyi kérdés már bőven figyelemfelkeltő és ok az olvasásra.

  3. Gratulálok a kikerüléshez! Nagyon aranyos mesének indul 🙂 Az első mondattal szerintem meg is vetted a piciket, valamiért a popó szó hallatán mindegyikük szeme felcsillan, és vigyorogni kezd. 🙂 Néhány apróság, az elején azt ígéred, csak sokára derül majd ki hová került a pici, aztán egyből megtudjuk, hogy Szélese világra. Az persze nem derül ki időapó hová viszi, gondolom erre utaltál. Időapó megjelenítése számomra félelmetesebbnek hatott, mint Züzüke a Pöttöm Pöttyben, pedig ő alapvetően nem is gonosz karakter 🙂 A vasfogak, a szakállba csavarás és hogy el is repül vele. Az olvasottak alapján az idősebb testvér nem volt látótávolságban időapó segítő szándékú ténykedése alatt.
    Jó kis kalandnak ígérkezik, egy érdekes utazás Szélese világon. Ha végig ilyen, biztosan elnyeri majd a lektorok tetszését is.

  4. Kedves Klaudia! Csodálatosan, fantasztikusan, tündérien írsz. Az egyetlen gondom az, hogy ezzel a nagyon választékos szöveggel vajon melyik korosztályt lehet elérni. Mert a sztori egyértelműen inkább a kicsikhez szól, viszont a szöveget meg talán inkább a felnőttek érthetik, értékelhetik. Gratulálok a kikerüléshez, és kívánok neked további sok sikert!! (Annyit még, hogy talán következőre érdemes lenne nekünk is írnod valamit.) 🙂

  5. Kedves Klaudia!
    Gratulálok a kikerüléshez!
    (a mesékhez nem tudok érdemben hozzászólni, bocsánat:)

  6. Gratulálok a kikerülèshez! 🙂

  7. Ami a korosztályt illeti, szerintem ez inkább egy felolvasós, este mesélős könyv, mint saját olvasásra szánt.

  8. Kedves Lobo Marunga! Ez egyértelmű, hogy felolvasásra való mese, mivel alapból kb. a 7 év alatti korosztályt lőném be célközönségnek. De a csodásan, választékosan megírt szöveg nekem mégis inkább a szülőknek, mint a kicsiknek szól, nekik értelmezhető, számukra élvezetesebb. Az apróságok ezekben talán könnyebben elveszhetnek.

  9. Értelek, Krisztina, de szerintem emiatt ne aggódj. Fontos, hogy amit a szülő vagy óvónéni vagy bárki a gyereknek felolvas, azt ő maga is élvezze, számára is élmény legyen. Ez segíti a felolvasását, mesélést is. Azonfelül egyáltalán nem gond, ha a gyerek nem ért meg mindent. Nyugodtan kérdezhet, beszélgethetnek róla, akár a mesélő is visszakérdezhet. Ha a gyerek csak az ő szintjén érthető szöveget kap, attól nem fejlődik sehova a kifejezőkészsége, szókincse… stb. Persze van egy határ, de szerintem ez a szöveg ezt még messz nem lépi át.

  10. Kedves Szerző!

    Hát én most… nem is tudom, hogy mit mondjak. Ledöbbentett a párbeszédek központozása, és akármilyen aranyos is a szöveg, a rengeteg szóismétlés miatt legszívesebben klaviatúrára kaptam volna, hogy bétázzam neked.
    A felvázolt világ érdekesnek tűnik, a cselekmény is szépen pörög, a kíváncsiságot felkelti, saját tapasztalataim szerint a gyerekek szeretik az ilyesmit. A klisék engem nem zavartak, századszorra is szívesen elolvasom a kis tesó megmentésére indult nagy tesó kalandjait. Nem értek a meseíráshoz, talán kicsit több szót fordítottam volna a csodaajtóra, hogy jobban el lehessen képzelni, illetve a koboldok világát is alaposabban részleteztem volna.
    De a szöveg írástechnikai része szerintem értékelhetetlen, teljesen jóindulatúan javaslom a szerzőnek, hogy a központozásnak nézzen utána, és próbálja meg kigyomlálni a szövegből a szóismétléseket.

    Gratulálok a kikerüléshez!

  11. Gratulálok a szerzőnek!

    Azon tűnődöm, mely korosztálynak készült a mese. Az első bekezdés azt sugallja, hogy a kisebb gyerekek a célközönség, de véleményem szerint nekik szorongást okozhat a bemutatott részlet.

  12. Kedves Klaudia!

    A kitett részlet alapján nem tudom meghatározni a korosztályt, de az biztos, hogy aranyos kis történetnek indul. 🙂
    (Kicsit hosszabbak a mondatok, ebből azért arra következtetek, hogy 8 év felettiek lennének a célcsoportod.)

    A mesékhez érdemben én sem tudok hozzá szólni, viszont szeretem őket! 🙂

    Gratulálok a kikerüléshez és további sok sikert kívánok! 🙂

  13. Gratulálok a kikerüléshez!
    Nagyon tetszett az ötlet, hogy a gyerekek még látják a manókat és tündéreket, és hogy ezek a kis lények ott szaladgálnak körülöttünk. A makimanó volt a kedvencem.
    Ami viszont zavart az olvasásban, az az első fejezetben lévő nézőpont váltás. Szerintem egy mesében szerencsésebb ha egy nézőpontból mutatod be a történetet, itt pl. Zsomboréból. Engem nagyon kizökkentett, mikor egyszer csak átugrottunk az egy éves Berci nézőpontjába.
    Többen említették, hogy nekik túl választékos a szöveg, nekem egyedül a párbeszédeknél volt ezzel gondom pl. “Nincs időm nekem rád, meg kell keresnem a kisöcsém” ez a mondat kifejezetten szúrta a szemem.
    A kíváncsiságomat mindenesetre felkeltetted. Sok sikert a továbbiakban!

  14. (moderálva)

  15. Egyébként eszem ágában sem volt lehúzni a történetet, csak az első mondat okozta sokkot kellett kiírnom magamtól. Azon viszont én is csodálkozom hogyan kerülhetett ki ennyi hibával:
    “És kerek a fejed. – hangosan nevetett,..”
    “A némaságukat csak néha törte meg a makimajom dúdolása és a fiú türelmetlensége.” – a türelmetlenség nem hang, ergó…
    “gomb szemeit”
    “A felnőttek csak a villanásokat látták, a pislogást a szekrény mélyéről vagy a könyvespolc alól, viszont nem tulajdonítottak ennek jelentőséget.” – nem egy horror-olvasó család, az biztos
    “Ma iskolába kellett mennie, mert megbeszélte a legjobb barátjával, Petivel, hogy a szünetben játszanak a Transformerekkel.” – vagyis ha nem játszanak a szünetben akkor nem kell iskolába mennie?
    “A saját legrégebbi, legrémisztőbb, legrosszabb rémálmával találta szemben magát: a Vavával.” – Talán a családi mikroszubkultúra szivárgott a történetbe, ahhoz hogy ütős legyen a nevén kívül mást is tudni kéne a Vaváról.
    “az Idő (az a rettenetes szerzet)” kontra “Az ember megfordult, arcán ezer meg ezer ránc futott végig, ahogy elmosolyodott” – ellentmondás (ugyanazokat a jelzőket használod rá, innen gondolom hogy az Időbe futott bele)
    Még lehetne. Szerintem mint mese jól megállhat a lábán, ha átesik egy könyörtelen szerkesztésen és kikerül benne az ismétlődő, és szerintem csöppet sem vicces, inkább erőltetett popózás.

  16. Rövid ez a kis részlet, ennyi alapján még nem tudok sarkos véleményt alkotni. Várom a folytatást! 🙂

  17. Kedves Klaudia!
    Édes kis mesét alkottál, ez már ennyiből is látszik. A helylesírási és írástechnikai gondokat felsorolták előttem, ami azonban nekem feltűnt, az a nézőpontváltás, amikor a nagyobb testvér fejéből hirtelen átkerültünk a kicsiébe. Lehet, ez csak nekem zavart be, nem tudom. Egyébként a szöveg szépen megírt, én érzem benne a tehetséget, és az nálam lényegesebb a hibáknál. 🙂 Gratulálok a kikerüléshez, csak így tovább! 🙂

  18. A nyelvezete nem egységes: a nagy része nekem lebutítottnak hat. Látszik, hogy igyekeztél gyerekes nyelvet, humort beleszőni és nagyon-nagyon aranyosnak lenni, de ettől erőltetettnek tűnik.
    Másrészt pedig használsz olyan kifejezéseket, mondatszerkezetet, amit csak felnőttek értenek.
    Na de hadd dicsérjelek is:
    A sztori szuper, a karakterek jók, és pozitív, hogy humorosra tervezted. Szóval az alapötlet remek, csak a kivitelezésen lehetne csiszolni.
    Szeretnék gratulálni és sok sikert kívánni neked!