Hogyan írjunk kritikát?

A cikkben nem a műelemzésről és nem is az újságírásról lesz szó, erre vannak megfelelő kurzusok. Ennél sokkal földhözragadtabb, de napi szintű jelenség a nem irodalmárok által írt internetes kritika. Annak is egy szeletéről lesz szó, a kezdő szerzők által írt kritikákról.

Először oszlassunk el egy téveszmét: nincs olyan, hogy objektív kritika. Minden mű megítélése szubjektív, ugyanis nem csak a csatornától függ (mű nyelvezete), hanem a befogadó ízlésétől, háttértudásától, pillanatnyi hangulatától, korától, nemétől, sőt, az adathordozótól is. Illetve függ attól, hogy kik vagyunk (olvasó, kezdő szerző, ismert szerző, könyvesblogger, kritikus), miről írunk (neten publikált félkész mű, egész mű, vagy már megjelent regény), miért írunk (mert rossz/jó a könyv; mert mindenről írunk, amit olvastunk; mert szakmai szempontból érdekel, mert recenzióra kértek), hol írunk (saját blog, amatőr könyves oldalak, másféle weboldalon színesítésül, szakmai oldal), milyen a viszonyunk a szerzővel (ismeretlen, ismerjük).

Nem objektív kritikát kell írnunk, hanem pártatlant. Vagy legalább becsületeset.

A kritikák nagyobb csoportjai:

1. Olvasói vélemények

Azt gondolnánk, hogy ezeket olvasók írják, de ez nagy tévedés. Az olvasók olvasnak, és csak legritkább esetben közlik, mit gondolnak. Ilyen szórványos eset, ha nagyon dühösek vagy nagyon tetszett egy könyv nekik, és ezt fórumokon vagy más blogján hozzászólásban közlik. A többi „olvasói” vélemény valójában nem az, lásd fentebb.

Az „olvasói vélemény” inkább a formára vonatkozik, nem az elkövetőre. A szerzője nem akarja, vagy nem tudja megfogalmazni, miért tetszett a könyv, vagy miért utasítja el. Egy benyomást közöl, és hangsúlyozza, hogy ez szubjektív. Burkolt reklámtól kezdve mindent olvashatunk e néven. A szubjektivitás jó takaró arra, hogy azt műveljünk, amit akarunk, és ne kelljen még a pártatlanság felelősségét sem fölvállalnunk.

Ha kezdő szerzők vagyunk, akkor előbb-utóbb szembekerülünk a problémával, hogy viszonozni illene a művünk kritikáját valami írós weboldalon. Ha nem tesszük, idővel mi sem kapunk kritikát.

Az első lépcsőben sokan öntudatlanul pozitív véleményt adnak a pozitív értékelőik művéről és kritikusabbat a negatív véleményt adók művéről. Ez egy teljesen normális emberi reakció. Érdemes tudni, hogy nem ott ártunk többet, ahol kritizáltunk, hanem ahol agyatlanul dicsértünk. (Ha egy wannabe író mindenkit körbenyal, akkor válaszul szintén nyalást kap, vagy rosszabb esetben is udvarias hallgatást, ami kialakít egy hamis írói képet magáról. Ha jót akarunk neki, ne nyaljunk vissza.) Idővel bejön egy olyan szerző, aki imád minket, de képtelenek vagyunk pozitív véleményt adni, olyan rossz a műve. Ilyenkor udvariasan hallgatunk. Ne tegyük! Ha megrekedünk ezen a szinten, akkor a saját fejlődésünket is gátoljuk.

A kezdő szerző fejlődését gyorsítja a kritikaírás. Meg kell tanulnunk észrevenni más hibáit, mert egyszerűbb, mint a sajátot és később annyira beidegződik, hogy automatikusan javítjuk magunknál is. Illetve meg kell tanulnunk leírni a véleményt. Ha nem helyezkedünk bele a kritikus szemszögébe, nem látjuk, mennyi idő, mekkora felelősség, és mennyire indokolatlanul sértődik meg a szerző, akkor később nagyon nehéz lesz feldolgozni, amikor mi kapunk kritikát.

Sokan félnek attól, hogy a kritika visszaüt, és majd bosszút áll a másik fél. Amíg kezdő szerzők vagyunk, ezzel ne törődjünk, igazi kárt nem okoznak ezek az emberek. Ha kötekednek, udvariasan köszönjük meg a véleményt, és felejtsük el az illetőt. A bosszút amúgy segít elkerülni, ha nem lépünk a szerző egójára, illetve kizárólag magáról a műről beszélünk. (Figyelem: a szerző tehetséges/tehetségtelen volta is személyeskedés, nem csak az elmeállapota.) Illetve írjunk jobban nála. Ezt sose várjuk el a saját kritikusainktól, de várjuk el önmagunktól.

(Ha ismert szerzők vagyunk, addigra már úgy is tudjuk, hogy a véleményünket rég nem olvasói, hanem szakmai véleményként kezelik. Illetve a pályatársak nagyon hálásak a véleményért, ugyanis a rossz könyv ismérve a kollégák kínos hallgatása.)

2. „Írókörös” kritikák

Ezek aprólékos elemzések, gyakran mondatokon lovagolva. Nagyon fontos ez a szint, annak is, aki adja, és annak is, aki kapja. Érdemes a kritikát úgy felépíteni, hogy dicsérő nyitómondat, negatívumok és pozitívumok felsorolása, majd zárásként egy összbenyomás, melynek a vége dicséret. A jó kritika tartalmazza a mű erősségeit és gyengéit is. Nem öncélú nyelvtani lovaglás, hanem belemegy a szerkezetbe, és amennyire tud, tanácsokat ad a jövőre nézve.

A következő szint, mikor a word korrektúra funkciójával dolgozunk, és szerkesztői szintű véleményt adunk. Ez már inkább személyes levelezésben történik, vagy a zárt, levlistás írókörök sajátja. Sajnos, kevesen jutnak el eddig. Törekedjünk rá!

Mire figyeljünk, ha ilyen, majdnem szerkesztői véleményt adunk?

Ne erőltessük rá a szerzőre a saját hangunkat. Egyrészt ne okoskodjunk, és ne írjuk át a művet. Másrészt ne gyomláljuk ki a tőlünk idegen stíluselemeket, pusztán jelezzük a szerzőnek ezeket.

Kérdezzük meg, hogy milyen olvasórétegnek való az írás, és így javítsuk. (Ha a szerző sem tudja, akkor az régen rossz). Más korcsoport/olvasóréteg másként gondolkozik. Pl a szlenget kamaszregényben kevésbé kell javítani. Vagy pl az ötvenes férfiak elfogadják a történelmi regényben az egy tömbben hagyott technikai információt.

A javítás függ a témától. A dramaturgia és a karakterábrázolás kapcsán máshogy kell javítani egy romantikus írást, máshogy egy krimit, sci-fit, szépirodalmat, mivel máshol van a hangsúly. Agatha Christie nem a karakterábrázolása kapcsán híres, Stephenie Meyer sem a bonyolult, intellektuális kihívást nyújtó cselekményről. Orwell sem vádolható hatalmas szókinccsel. A szépirodalmi művekben nem feltétlen kell, hogy valami történjen, de egy Teminátor regényben igen.

A javítás függ a szerző adott szintjétől. Ha az írónak az alany-állítmány egyeztetése kihívás, vagy még nem jött rá arra, hogy a magyar nyelvben a szórend felcserélhető, és amit előre tesz, az nyomatékosabbá válik, akkor hiába beszélünk dramaturgiai ívről. Ha segíteni akarunk és nem az agyunkat játszani, akkor azt és olyan formában kell átadnunk a szerzőnek, amit hasznosítani tud. A többivel csak frusztráljuk. (Nyilván segítsünk minél többet, és alapvetően feltételezzük a szerzőkről a legtöbbet, de ha látjuk, hogy nem megy, akkor elsőre a fogyasztható információkat adjuk át, és idővel a többit).

A javítás függ a szerző korától, személyiségétől. Pontosabban a vélemény megfogalmazása. Máshogy kell közölnünk egy 16 évessel a hibákat, mint a negyvenes emberrel. Illetve próbáljuk meg a szerző fogalomrendszerében megfogalmazni a gondokat, különben nem érti meg.

*

A fentiek mind megjelenés előtt álló regényekre vonatkoznak. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy teljesen más lesz a véleményünk ugyanarról a műről, ha megjelenés előtt áll, illetve ha megjelent.

Ez kevert hatás, és általában öntudatlan.

Egyrészt amiért pénzt adunk ki, attól magasabb szintet várunk el, mint egy ingyenes dologért. Másrészt egyeseknél előjöhet egy tekintélytisztelet, vagyis a kiadott mű az eleve minőség, míg a kiadatlan bizonyára rosszabb (hiszen, ha jó lenne, már kiadták volna). De előjöhet a wannabe szerző keserűsége, hogy az övé bezzeg jobb, mégse jelenik meg. Ha találkoztunk a kézirattal korábban, és bármilyen véleményt adtunk rá, akkor a megjelenés után gyakran akaratlan önigazolást végzünk.

Fontos a hordozó közeg is. Papíron jobban előjönnek a hibák. Ez nem csak a nyelvtanra vonatkozik, hanem a szerkezeti hibák is kiugranak. A régi szerkesztők nem csak a szem kímélése miatt kérték papíron az írásokat. Az könyvesbloggerek is esetenként egy papírkönyvet lehúznak, de egy hasonló szintű netes művet megdicsérnek.

3. Nyilvános szakmai vélemény

Ki a szűken vett „szakma”? Hazánkban most, 2011-ben a zsánerirodalomban csak a sci-finek van hivatalos szakmai élete, azaz van SF Szakosztály az Írószövetségben, az ELTE tart sci-fi történeti szemináriumot, van Magyar Sci-fi Történeti Társaság és az Avana Egyesület évente kiosztja a Zsoldos Péter Díjat, illetve amatőröknek a Preyer díjat.

A fantasy most próbál hivatalos szakmai réteget kialakítani, 2012-től kiosztásra kerül a KIMTE Fantasy Díj. Más zsáner még nem mozgolódik.

A „szakma” fogalom a gyakorlatban tágabb. Ha rendszeresen publikáló szerzők vagyunk, vagy gyakran írunk kritikát, akkor idővel azon kapjuk magunkat, hogy beleszámítanak a szakmába. Esetleg apróbb novellapályázatok zsűrizésében is részt veszünk, és akkor már Isten se mossa le rólunk, hogy szakmabeliek vagyunk.

Mielőtt komolyan vesszük magunkat, ismerjük fel, hogy a szakmabeliség címkét gyakran pozíció vagy nyüzsgés és nem feltétlenül tudás alapján kapjuk. Ez nem baj, de törekedjünk kiérdemelni.

A szakmai vélemény legyen pártatlan. Mire ide jut egy kezdő szerző, addigra kialakulnak a barátságok, vagy antipátiák szerzőkkel, kiadós munkatársakkal és bizony nagyon nehéz a személyektől elvonatkoztatni. Gyakori jelenség, hogy az ember csak akkor ad véleményt, ha elvárják (pl zsűrizés kapcsán), illetve, hogy inkább kezdőket, külsős folyóiratokat, idegen kiadókat véleményez, így elkerüli az aknamezőt, ellenben a pártatlanság és a kritikusi aktivitás látszata megmarad.

Ha nem akarunk kifejezetten kritikusi pályát, vagy gyanítjuk, hogy elfogultak vagyunk, akkor felesleges erőltetni az írótársak nyilvános véleményezését. Tegyük meg magánban. A barátaink hálásak lesznek, ha még megjelenés előtt szétszedjük a műveiket, az ellenségeink meg akkor, ha a kiadott regényről nem írunk kritikát, de élőszóban elmondjuk a gondokat.

Ha viszont nagyon jó írók vagyunk, nagyon jól meg tudjuk fogalmazni a hibákat, és úgy tálalni, hogy a pályatársak kibírják, sőt várják, akkor félistenek leszünk. Vagy az igazi szakma.

*

Ha már kritikaírás, akkor kanyarodjunk el a könyvesbloggerek felé. Egyes kezdő szerzők aktív bloggerek is. Ha fel akarjuk hívni magunkra egy kiadó figyelmét, kezdhetjük azzal, hogy írunk a könyveikről. Viszont tévedés azt hinni, hogy a folyamatosan ajnározás megnöveli a publikációs esélyeket. A kiadó munkatársai jobban felfigyelnek, ha vegyesen pozitív és negatív a vélemény, és mellette minél higgadtabb és konkrét indoklás áll. Idővel kialakulhat egy netes kommunikáció, és valamelyest személyesebb kapcsolat. Utána a beküldött írások közül a bloggerébe kíváncsiságból biztos belenéznek. Gyakran nem is a kiadó munkatársai, hanem a szerzői járnak csevegni a bloggerhez, és idővel (ha jó), akkor beajánlják a kéziratát.

Másik jelenség a szórakoztató kritika. Általában nagyobb weboldalakon bukkan fel, és erős szarkazmussal taglalja a könyv hibáit vagy a szerző tehetségtelenségét, vidám perceket okozva az olvasóknak, és agyvérzést az írónak, kiadónak. Ezt nem ajánlom a kezdő szerzőnek még álnéven sem.

Összességében a kritikus a megjelenés előtt álló műveknél hatalmas segítség. Ha a könyvet kiadták, akkor viszont nem az a dolga, hogy írni tanítsa a szerzőt, hanem hogy tájékoztassa az olvasót. Ha megadjuk a szerzőnek a minimális emberi tiszteletet, akkor általában elkerülhető a vita.

(Varga Bea)

8 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Remek cikk, élvezettel olvastam végig. Végre átláttam, mikor melyik típusú kritika mit takar (vagy mit kéne takarnia) a Nagy Könyv szerint, mire kell odafigyelni megfogalmazásukkor.

  2. Veronika, örülök, hogy hasznos volt. De ez nem “Nagy Könyv”, hanem simán az általam tapasztaltak. Ezeket az írástechnikai vagy félig pszichológiába hajló cikkeket nem szabad feltétlen valóságként kezelni, pusztán egy szubjektív véleményként, még akkor is, ha egy kiadó oldalán van. Illetve nem is minden az én véleményem, inkább sok-sok írós vita végeredménye.

  3. Jó lett a cikk, Bea, bár a cím alapján én kicsit technikai jellegűbb, semmint pszichológiai megközelítést vártam. 🙂
    (De előbbiből van elég – még én is gyarapítottam a sort -, szóval tetszett, amit írtál).

    “Ha viszont nagyon jó írók vagyunk, nagyon jól meg tudjuk fogalmazni a hibákat, és úgy tálalni, hogy a pályatársak kibírják, sőt várják, akkor félistenek leszünk.”

    Az a tapasztalatom, hogy mindegy, milyen szépen csomagoljuk a kritikát, ha a pályatárs képtelen kezelni a legkisebb lehúzást is, nagyjából ugyanúgy fog reagálni, mintha durván gúnyolódtunk volna vele.

    “Mielőtt komolyan vesszük magunkat, ismerjük fel, hogy a szakmabeliség címkét gyakran pozíció vagy nyüzsgés és nem feltétlenül tudás alapján kapjuk.”

    Ez különösen tetszett, bár még élesebben fogalmaznék, ha a szűk online hazai SF-F életről (szakosztályostul, díjastul, mindenestül) van szó: “gyakran” helyett “szinte kizárólag”. 😀

  4. Jud, szerintem nincs baj a személyes kritikával, csak az ember udvariasan tegye.
    Nem akartam a szokott szakmai-nem szakmai gumicsontokon rágódni, pláne, hogy akkor idecsődül a fél sf élet. Ezt a balhét tartogassuk nyárra, a hivatalos flémidényre.
    A cikk tényleg szociálpszichós lett. Majd a konkrét hibalistát megírom az írókörösöknek szánt cikkekben. Ott se unatkozzunk.

  5. Nagyon érdekes meglátások és hasznosak is.
    A végén pedig jót nevettem, a szórakoztató kritikáról szóló részen. Magam is olvastam már ilyet, volt, hogy olyan könyvről, amit alapvetően szerettem, és bár a kritikusnak is sokban igaza volt, az írását olvasva sem bántam meg, hogy olvastam a regényt. Volt olyan is, hogy pont emiatt lettem kíváncsi valamire, és persze olyan is, hogy azt mondtam, akkor ezt a könyvet egyelőre inkább elfelejteném. Gondolom, ez utóbbi miatt lesz a kiadónak agyvérzése…

  6. Gabi, szerintem műelemzésre gondolsz. Nézz utána Szerb Antalnak, az esetleg segít. Mi a kiadóban nem ezzel az oldallal foglalkozunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük