Darcy Graham: Pikkelyszirom (részlet)

Darcy Graham: Pikkelyszirom (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

Reményik Sándor: Madonna Del Mare
Hullám felett, halász felett
Magasan állsz, Madonna.
Imádva, el nem érve.
És jól van így, hogy ily magasban állsz.
De nézd, Madonna, a szegény halászt
Viszi a tenger és viszi a vére,
S annyi a szirén, sellő, hableány…
Ne neheztelj, Madonna.
A tenger zúg és zúg a vére,
Száz szirén énekel.
Azért, Madonna tenger szirtfokán,
Ne fordulj tőle el.
Mert habbá lesz, mi habból vétetett,
Kihal a csalfa ének.
Te megmaradsz a tengerek felett
A lelke jobb felének.
Imádva, el nem érve.
Hát ne neheztelj, ha viszi a tenger,
A tenger és a vére.
Ne neheztelj, Madonna.

*

1.

Oliver Jonathan Hensey kapitány több hónapnyi távollét után szállt partra Portsmouth kikötőjében. Legénységét kifizette, majd útjukra engedte a megfáradt tengerészeket. Csak egyetlen állandó bajtársa volt, a kormányosa, James Hillbury, a többi matrózt ő maga válogatta különös szigorral és gondossággal. Kemény kézzel fogta az embereit, ha tengerészéletek vagy a rakomány forgott kockán, nem ismert kegyelmet, s meglehetősen nyersen tudott szólni, ha fölhorgadt benne az indulat. Akadtak, akik egyenesen megszállottnak vélték, s néha tán annak is bizonyult. De az apjától, az idősebbik Hensey kapitánytól azt tanulta: ha nincs fegyelem, nincs biztonság, a tengert csakis vasakarattal lehet megzabolázni. Ennek megfelelően járt el minden egyes út során.

Ennek ellenére mindig akadtak bátor vállalkozók, akik a híres Hensey kapitánynál kívántak szolgálni, aki mindig épségben hazatért. Sokan újra és újra jelentkeztek, amikor ismét toborzott. Örült is ennek, hisz könnyebb volt olyasvalakikkel együtt hányódni a vízen hosszú heteken, hónapokon át, akiket ismert. De csakis Hillbury kezébe helyezhette habozás nélkül az életét, csak róla tudta, hogy akár már másnap ott támasztaná a hajókorlátot, miközben dohánylevet köpköd a tengervízbe.

Együtt hagyták el Oliver hajóját, a Szirént. Egymás mellett, nagyokat hallgatva vágtak át a zajos, haltól bűzlő mólón. A legkülönfélébb áruk cseréltek gazdát a hajók hintázó árnyékában, ifjú küldöncök futottak a dolguk után, hajóskapitányok káromkodtak, matrózok vedelték a rumot. Mégis, ez az örvénylő zajzuhatag és szagorgia édesebben kényeztette Oliver érzékeit, mint bármi. Az élettől hemzsegő mólón és a himbálódzó fedélzeten volt az ő igazi élőhelye, ahol igazán önmaga lehetett.
– Mikor kelünk ismét útra, Hensey kapitány? – morogta Hillbury, miközben pipájára gyújtott.

Azt a különösen fűszeres, indiai dohányt kedvelte, amely még Oliver ínyenc ízlésének is túlontúl erősnek bizonyult. A kissé fanyar illat sajátos parfömfelhőjébe vonta Hillburyt, ahogyan mindig. Oliver ezer közül is megismerte volna.

– Hamarosan. Hiszen tudod jól, Hillbury, hogy nem nyughatom soká itthon – nevetett öblösen Oliver.

– Azt bizony tudom, kapitány. No, de búcsút veszek, vár az asszony – mosolyodott el Hillbury.

Oliver hálát érzett, amiért bajtársa nem pillant rá sokat sejtetően, igyekezvén őt is házasságra ösztökélni, mint annyian a környezetében.

– El nem képzelhetem, hogyan hagyhatod magára ily gyakran a szép Mrs. Hillburyt – tréfálkozott Oliver, mire a társa megvonta széles, erős vállát.

– Az én gyönyörűségem tudja, mi a kötelességem. Ő az én talizmánom, kapitány. Miatta térek haza minden útról épségben – mondta Hillbury, s mindig marcona ábrázata ezúttal ellágyult kissé, ezzel mosolyt csalva Oliver szája sarkába.

Eztán elbúcsúztak egymástól. Hillbury még vacsorára is meghívta, s a kapitány örömest elfogadta a szíves invitálást. Hillbury bájos Minnie-je igazán kiváló főzőtudománnyal dicsekedhetett.

Oliver magára maradva megindult az egyre ritkuló emberáradatban, elgondolkodva, de nem elkomorulva Hillbury szavain.

Elsőként betért egy ivóba, felhajtott egy korsóval abból a sörből, amelyet igencsak kedvelt, mert úgy hitte, efféle ízt csakis szülővárosában érzett. Bármilyen különleges tájon járt is, hiába kereste a portsmouth-i sört. A világos, kissé zavaros nedű törleszkedett a torkához, akár egy macska, amely hiányolta gazdáját.

Csak eztán indult komótos, mégis öles léptekkel otthonába. Az utcákon néhányan ismerősükként köszöntötték, ám ő nem állt meg, hogy szóba elegyedjék bárkivel. Éppen eleget tartózkodott a tengeren ahhoz, hogy ne szerezzen közeli ismerősöket, ám a város tisztelte s ismerte a nevét. Így amikor néhanapján felbukkant a macskaköves utcákon, végtelen udvariassággal emeltek előtte kalapot, ám ismervén tüzes természetét, kevesen merték útját állni, hogy kalandjairól faggassák.

A háza meglehetősen jó környéken állt, noha inkább volt otthonos és takaros, mint tágas és fényűző. De nem is érezte szükségét szellős szobáknak és hivalkodó bútoroknak, hisz asszonyi ízlésre nem kellett adnia, csupán Rogersék osztották meg vele a házikót. Ráadásul igen ritkán lépett a hazája ismerős, ködös földjére, így gyakorta előfordult, hogy az otthon hónapokig nélkülözte az urát. Fölöslegesnek tartotta hát hívságokkal telezsúfolni a házat. Az ő szalonjában nem találhatott a kíváncsiskodó apró porcelánalakokat vagy horgolt, hímzett terítőket. Csak utazásai során gyűjtött kincsei bukkantak fel itt-ott, kellemes kavalkádot alkotva.

Az intézője, Walter Rogers megszokott barátságos kézfogásával és keresetlen, de szeretetteljes szavaival üdvözölte, a felesége, Edna, aki a háztartásra viselt gondot, esetlenül pukedlizett.

Azután Mrs. Rogers az apró, pasztellszín étkezőbe vezette, ahol már ott várta a ház urát a pompás ebéd a vörösfenyő asztalon. Rogersék magára hagyták. Oliver elmélyülten kanalazta a forró levest, majd jóízűen elfogyasztotta a sültet és a burgonyát. A kiváló ebéd után pipára gyújtott, bort töltött magának, úgy figyelte intézőjét, aki az étkezőbe óvakodott, megszimatolva a különleges illatú füstöt. Edna tiltotta urának a pöfékelést, szíve szerint bizonyosan Oliverre is rápirít, ha az ő gyermeke. Így Walter csak a füstöt tüdőzte titkon, ám ura cinkos kínálására bőszen rázta a fejét.

– Nem lehet, kapitány, hisz tudja. Az asszony megpróbálja rajtam a sodrófáját – nevetett, kerek, pirospozsgás arca még vörösebbre gyúlt.

– No, nekem ugyan egyetlen asszony sem tiltaná a füstölést, vagy bármi egyebet! – kedélyeskedett Oliver.

– Nem tudja még, jó kapitányom, milyen az, egy asszony kegyében járni. Sok mindenre képes olyankor a férfiember – mondta az intéző.

csend nyúlt, fojtott, akár a legsűrűbb köd. Oliver felpillantott. Mr. Rogers a kezét tördelve, jelentőségteljesen nézett rá. Oliver kérdőn és kissé türelmetlenül meredt a jó öregre. A hajón hozzászokott a gyors, pattogós parancsokhoz, ezért nem akaródzott kivárnia az intézője udvarias felvezetőjét. Ugyanakkor igyekezett fékezni magát: a Szirén fedélzetén használt, mindig haragosnak ható szavak megbánthatták intézőjét, s ezt a világért sem kívánta. Elvégre Mr. Rogers mindig csak jót akart neki.

– Kedves Rogers, ne kerteljen, kérem, mondja csak! Kendőzetlenül és sebesen, még ma meg akarom látogatni a nővéremet – szólt, a lehető legkedvesebb sürgetés félig tréfás hangján.

– Akadna néhány házasulandó hölgy – habogott Rogers.

Oliver felsóhajtott. Akármikor parta szállt, a jó Rogers mindig efféle hírekkel várta őt, elszántan keresgélvén ura számára a megfelelő hitvest. Tán az állhatatos kutakodásban szerepet játszott Mrs. Rogers is, aki bizonyosan unta már, hogy csupán egyetlen személyre kell gondot viselnie az urán kívül. Oliver úgy hitte, a szorgos Edna asszony szívesen kápráztatná el a leendő Mrs. Henseyt a főztjével. Finom, úriasszonyi holmikat kívánt keményíteni, mosni és vasalni, úrnője parancsait teljesíteni. Idővel egy gyermek körül segédkezni. Női szóra vágyott, s gyakran hangoztatta is Olivernek: egy ifjú asszony kívánkozik ebbe az otthonba, ő meghozná a napsütést a komor falak közé, ő elérné, hogy az uraság ne kalandozzon folyvást.

– Hadd halljam! – mondta beletörődő sóhaj közepette Oliver.

Megfordult a fejében, hogy Mr. Rogers tán szándékoltan sápítozott a megtiltott pipázás miatt, hiszen így az asszonyokra terelhette a szót. Már a feltételezés is bosszúságot csalt a szívébe.

– Nos – ragyogott föl Rogers arca –, akad itt néhány csodaszép hölgy. Miss Eleanor Willby, huszonhárom esztendős, kiváló jogász az édesapja. Törékeny a termete, kék a szeme, szőke a haja. Azt mondják, igen kifinomult és szelíd teremtés.

Oliver fáradtan biccentett. Miss Eleanor Willby bizonyosan kedves és szemrevaló kisasszony lehetett, de az ő kíváncsiságát egyetlen pillanatra sem csigázta föl. Minél többet járta a világot, annál biztosabban érezte: a sápadt, hervatag angol hölgyek között nem találja meg a párját. Szenvedély parázslott a bensejében, olyasvalakire vágyott, akiben visszatükröződni látja indulatait, aki nemcsak eltűri, hanem élvezettel viszonozza is az érzéseit, az ölelését. Úgy hitte azonban, hogy efféle asszonyt a hazájában nem lelhet, legföljebb a félvilágiak közt, de szajhák után sosem járt, bennük bízni képtelenség.

– Miss Margaret Clearmont. Húszesztendős, az édesapja képviselő. Magas és sudár, szőke, barna szemű. Azt hallottam, igen halkszavú és engedelmes ifjú leány – folytatta a papírjaiba mélyedve Rogers.

Oliver kibámult az ablakon, elmélyülten simogatta gondosan ápolt, fekete körszakállát. A figyelme elkalandozott, sötét szeme követte a ház előtt magasodó fa ágainak hajladozását.

Maga elé képzelt egy hitvest, aki a legkevésbé sem szelíd vagy halkszavú, aki nem bólogató marionettbábu a férje kezének ügyében, hanem kellemes beszélgetőpartner. Egy ifjú kedvest, aki véleményt cserél az urával, akkor is, ha mindez vitába torkollik. Hisz az sem baj: az összekülönbözés tüzes vulkánját könnyedén lerombolja a szenvedélyes békülőcsókok mohósága.

– Mr. George Allbryte özvegye, Florence Whitehill. Harmincesztendős, a gyászév éppencsak letelt. Mézszőke, királynői termetű. Társasági körökben igencsak népszerű, jó asszony, hisz olyannyira kedves és jámbor, akár egy ártatlan bárány. S végezetül Miss Elsie Radford, aki…

– Hadd találjam ki! Szőke, kék szemekkel, szelíd, engedelmes, halkszavú leány – vágott a szavába Oliver, elveszítve maradék türelmét.

Végképp torkig volt a világosra szívott hajakkal, a savószín szemekkel, az élettelenül sápatag bőrrel. Fehérségen szétfutó pírra vágyott, csillogó, eleven szempárra, természetes színű fürtökre, legyen az bármilyen.

– Valóban, Hensey kapitány, de én… – hebegett Rogers, azonban az ura ismételten félbeszakította.

– Igazán értékelem a fáradozásait, Rogers. De nem kívánok házasságot kötni semmiféle szőke, szemérmes teremtéssel, akinek megalszik a tej a szájában. – Oliver fölállt, s már indult is az ajtó felé.
Rogers a döbbenettől hápogva nézett utána. Tán még sosem hallotta ily nyíltan kitörni, noha tudta, hogy csupán udvariasságból hallgatja meg a házasulni kívánó hölgyekről összegyűjtött tudnivalóit.

– De hát mégis kire vágynék akkor, Hensey kapitány? – tört ki a férfiból.

– Magam sem tudom, Rogers. De valaki másra, annyi szent. – Azzal Oliver kilépett a nedves délutánba.

Jólesett felforrósodott arcának a hűs szellő. Az utcákat szegélyező fák esőcseppeket szórtak a hajába, s ő bele-belelépett a sekély pocsolyákba, akár hajdanán, kisfiúkorában, nevelőnője nagy bosszúságára.

Elmerengett Rogersnek mondott utolsó mondatain, miközben nővére otthona felé poroszkált. Utazásai során megtapasztalta az idegen asszonyok különleges ölelését, kávébarna bőrük simaságát, amelynek még az illata is más volt, mint amit odáig érzett. Ám ha leendő feleségére gondolt, mindig hófehér bőrt képzelt el, olyat, amelyet szeplőkkel hint be a napsugár, amelyet néhány mézédes szóval ő maga pirosíthat. Nézett már mandulavágású szemekbe, markolt ébenfekete hajakba, simított különleges, széles arccsontokat. Ám leendő feleségét sosem találta, csak ábrándokat szőhetett róla.

Olyasvalaki ködlött fel előtte, akiért akár a tengert is örökre elhagyná, de aki lázas szerelemmel várja őt mindig, amikor csak vízre száll. Olyan asszonyt akart, aki akár a hajóra is követné, ha azt kívánná tőle. Egyszóval olyasvalakire áhítozott, aki őt elfogadja, szenvedéllyel szereti és vágyja, aki maga is kissé vadóc, akárcsak ő.

Mindezt természetesen nem mondhatta el Rogersnek, de néha úgy gondolta, másnak sem beszélhet erről. E visszafojtott titok tovább tüzelte a lelke mélyén fortyogó, hamu alá rejtett szenvedélyeket, amelyet, úgy hitte, csak a tenger vad szerelme enyhíthet.

Míg mindezt átrágta magában, megérkezett nővére otthonához. A néhai Elizabeth Anne Hensey Portsmouth legelőkelőbb negyedében élt, távol a tenger kellemetlenségeitől, ám az ablakokból még éppen látni lehetett a víz távoli csillogását. A meglehetősen puritán küllemű falak minden igényt kielégítő, ízléses szobákat rejtettek, amelyek visszafogottan sugallták a jólétet.

Amint Oliver bekopogott a sötétzöldre festett, aranygombos ajtón, még mindig csinos, ám már nem ifjú cseléd nyitott ajtót takaros, fekete ruhában, fehér kötényben. Olivert különösen elegáns pingvinre emlékeztette, s ez a gondolat nevetésre ingerelte. Tudta, mennyire bosszantaná ez az illetlenség a nővérét.

– Hensey kapitány, mily öröm, hogy üdvözölhetem! Kérem, fáradjon be, Mrs. Crossgrove a szalonban várja! – mondta a cseléd.

Oliver rövid biccentéssel viszonozta a köszöntést, majd belépett. A házat jól ismerte, s mióta utoljára itt járt, csak néhány apróság változott. A keskeny előszoba falára kikerült néhány új festmény – Elizabeth ügyesen bánt a ceruzával és az ecsettel, a szenvedélyéről Oliver nagy örömére a házasélet kedvéért sem mondott le. A kapitány végignézte a tengeri csendéletet, az angyali gyermeket, a könyvet olvasó nőt a sötét keretekben. Úgy vélte, nővére egyre pompásabban műveli kedves foglalatosságát.

Az előszobából jobbra nyíló ajtó tárva állt, s ő belépett a levendulaszín szalonba. A bézs pamlagon ült egyenes derékkal, teát kortyolgatva a nővére, Mrs. Crossgrove, az ő kedves Elizabeth-e. Nem vitte rá a lélek, hogy személytelen kézcsókkal üdvözölje a testvérét, mesterkéltnek érezte. Magához ölelte hát a sudár alakot, csókot hintett Elizabeth sötét, csinos kontyba tekert hajába. A nővére csöndben tűrte, a kék indákkal díszített csészére gondosan ügyelt, nehogy egyetlen csepp tea is beszennyezze lila selyemruháját.

– Drága öcsém! – mosolygott visszafogottan Elizabeth, miközben hellyel kínálta fivérét.

Teáért intett, kérette a gyermekeit. Oliver végignézte, hogyan vezeti be szigorú arcú nevelőnőjük a három kicsit. Edward tizenkét esztendős volt, sötét hajával és szemével édesanyja komoly kis mása. A tízéves Mary lenszőke fürtjeivel, kék, ártatlan pillantásával tökéletesen megfelelt a kor elvárásainak. Oliver úgy hitte, sosem lesz gondja az engedelmességgel s a felé támasztott kötelezettségekkel, sosem lázad majd. Jó feleség válik belőle, ahogyan Edwardból tisztes ügyvéd, akárcsak az apjából. A nyolcesztendős Annabeth azonban már más lapra tartozott, s titkon Oliver őt zárta a legmelegebben a szívébe. A kisleány fekete hajával, dacos, sötét szemével és vadóc, szilaj jellemével, amely ifjú kora ellenére is kiforrottnak tűnt, belopta magát nagybátyja szívébe. Iránta táplálta a legtöbb büszkeséget, noha Elizabeth éppen legfiatalabb gyermekére panaszkodott a legtöbbet.

Míg Edward és Mary kifogástalan, a felnőtteket idéző öltözetben álltak meg nagybátyjuk előtt, addig Annabeth duzzogott, kék ruhácskájának mellkasán folt éktelenkedett, a hosszú hajából font koszorúból néhány tincs elszabadult. Edward és Mary tisztelettudóan köszönt, ám Annabeth Oliver karjába vetette magát, aztán megcsókolta az arcát.

– Úgy örülök neked, Oliver bácsi! – csicsergett.

– Én is neked, kicsi Annabeth-em! De most menj szépen Mary nővéred mellé, mert az édesanyád mérges lesz! – súgta Oliver a kislány fülébe.

Annabeth engedelmesen visszament testvérei mellé. Oliver mosolyogva fordult Elizabeth felé, aki rosszallóan csóválta a fejét. Intett a nevelőnőnek, aki megkeményedett, vonallá préselődött ajkából ítélve alapos fejmosásban kívánta részeltetni a legkisebb Crossgrove-t.

– Zabolázhatatlan gyermek! Éppoly vad, mint amilyen te voltál gyermekkorunkban – mondta Elizabeth rosszallóan.

Ám ha azt gondolta, fivére helyesel majd, csalatkoznia kellett. Oliver jóízűen felkacagott, kis híján aranygombos tengerészkabátjára löttyintette a teát.

– Nem vad, csak ifjú. Hadd jegyezzem meg, drága nővérem: ha valaha lesz gyermekem, ilyen életrevaló teremtést szeretnék, mint Annabeth – mondta Oliver.

– Éppen ideje volna, hogy belevágj a családalapításba, Oliver! Harmincöt esztendős vagy. Nem lehet örökké a tenger a hitvesed! – korholta Elizabeth.

– Tán megházasodom egyszer. Ha megtalálom azt az asszonyt, akit szeretek – mondta nyugodtan Oliver.

– Szerelem…! Édes öcsém, mindig is ábrándos természet voltál – sóhajtott Elizabeth, ám azután nem firtatta tovább a dolgot, öccse mélységes megkönnyebbülésére.

Oliver hamarosan átadta az ajándékait. Különleges színekből álló festékkészletet a nővérének, apró, színpompás kagylókat, csigaházakat és fából faragott nyakláncokat a gyermekeknek, míves, faagyú pisztolyt a sógorának. Elizabeth és a gyermekek is elbűvölten forgatták az egzotikus tájról érkezett tárgyakat, amelyeken még érzett a tenger sós zamata. Annabeth ragyogó bogárszemmel leste szeretett bácsikáját, miközben apró fülét egy hatalmas kagyló kürtjéhez szorította, fürkészve a benne zúgó tenger titkait.

Azután Oliver elbúcsúzott a nővérétől, búcsúcsókot nyomott a három gyermek feje búbjára és az édesanyjuk arcára. Nem törődött Elizabeth méltatlankodó kis sóhajával. Csak Annabeth huncut mosolya számított. Miközben kilépett az ajtón, búcsúzóul rákacsintott a kisleányra, aki felszabadult kacagással integetett utána.

A családjával töltött idő ezúttal is, mint rendesen, vegyes érzelmekkel telítette el. A szeretet s a megannyi, kimondatlan kérdés súlya keserédesen ülte meg a szívét. Arra vágyott, hogy a családja azt akarja, amit ő: igaz szerelmet, egy asszonyt, aki önmagáért, s nem kötelességtudattól vezérelten van mellette. Szerelmet kívánt és szenvedélyt. Fájt éreznie, hogy a nővére, az egyetlen, aki még a gyermekkorhoz kapcsolta, ennyire nem érti meg.

Elmélázva indult haza, miközben elhatározta, hogy mielőbb ismét tengerre száll. A háborgó hullámok és Hillbury ugyanis sosem faggatta nősülési szándékairól.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.1/10 (54 votes cast)

Leave a Comment

39 hozzászólás

  1. Kedves Darcy,

    Gratulálok a kikerüléshez. Látszik, hogy gondosan fésült szöveget adtál ki kezedből. Helyesírás rendben,zsánert nem tudtam belőni, mert kezdetben kalandregényt vízionáltam, de inkább valami Jane Austen lett belőle.

    Az írásod végig a Viktoriánus stílust idézte, mind tartalmában, mind megfogalmazásban. Nekem a sílus végtelenül modorosnak tűnt, ami a tökös tengerimedvét szárazföldi puhapöccsé változtatta (elnézést a szóhasználatért, nem akarok senkit megbántani vele). Nekem hiányzott a szövegből a tűz, vagy legalább a Jane Austen-i kritikus karakterábrázolás.

    Remélem a regényed megtalálja az olvasóját, sok sikert hozzá.

  2. Kedves Szerző,

    Először is gratulálok a kikerüléshez!
    Sajnos engem nem győzött meg a részlet. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy végtelenül csalódott vagyok a történet jelenlegi alakulásától. Ennél egyértelműbben és többször nem lehetne sugallni, hogy márpedig a kedves kapitány igenis találkozni fog a tűzrőlpattant szerelmével hamarosan… És egy ilyen ezerszer látott történet engem nem érdekelne, ha könyvként találkoznék vele. Pedig nagyon örültem volna egy jófajta tengerészes-kalandos regénynek. Nekem nem volt gondom a stílussal, olvastatta magát, bár tényleg volt néhány furcsa vagy hibás megfogalmazás, amik megakasztottak.

    Mindenesetre sok sikert!:)

  3. Kedves Szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez!
    Viszont engem ez a részlet, és a további történet sejtetése egyáltalán nem győzött meg. Elképzelhető, hogy ez a néhány oldal csak arra szolgál, hogy egyfajta bevezetőként elénk tárja a főszereplő jelenlegi körülményeit, de nincs benne semmi, ami felkeltette volna az érdeklődésem. Bár szinte biztos, hogy nem én vagyok a célközönség, mert én inkább a kalózok szemszögéből szeretem látni ezt a fajta világot (Jack Sparrow), ahol van kellő humor és kaland, itt ezeket egyelőre nem találtam meg. Ráadásul, ahogy a korábbi hozzászóló is írta, annyira egyértelműnek tűnik, hogy találkozni fog ezzel a bizonyos asszonnyal (talán kihajózik, viharba keverednek, esetleg csak ő éli túl, vagy elsodródik egyedül egy idegen szigetre, ahol… stb, stb).
    Mindenesetre sok sikert, biztos lesz, akit magába fog szippantani a történet 🙂

  4. A regény nyitófejezetében szépnek szánt mondatok vártak az ízlésemnek kicsit bőségesen dagadó jelzőkkel szerkesztve, látszólag rendben lévően elrendezve. A tartalom kicsit rejtőzködik a gondosan, ám nem tökéletesen fogalmazott szövegben, itt-ott a semmit mondás világát megidézve.
    A háttér némi túlzással ábrázolva szemléletesen jelenik meg előttünk, a karakterekről is megtudunk néhány fontos információt. „E visszafojtott titok tovább tüzelte a lelke mélyén fortyogó, hamu alá rejtett szenvedélyeket, amelyet, úgy hitte, csak a tenger vad szerelme enyhíthet.” Őfelsége kapitányának szokásos habitusát ilyen túlfűtötten fogalmazni akkor lenne indokolt, ha a szövegben az idézethez hasonlóan indulatos jeleneteket látnánk, csakhogy a cselekményben szinte félvállról vett magyarázatot kapunk a „visszafojtott” indulatok helyett.
    Számomra nem érthető, miért nevezi a szerző „néhai”-nak Elizabeth Anne Henseyt. A szemelvényből úgy tűnik, ő a kapitány nővére, és még él. Attól, hogy a férje után most Mrs. Crossgrove a neve, még nem lesz „néhai”.
    A viszontlátás örömeit sugárzó jelenetet magam elé képzelve kissé valószerűtlennek látom a mozdulatokat. Állva megölelni az ülő hölgyet, és csókot hinteni (értsd: többször megcsókolni) a kontyát, miközben az áldozat a kék virágokkal díszített csészében lötyögő teát óvja, körülményesnek tűnő mutatvány.
    Ha a regény témája a kapitány nősülése lesz, akkor alighanem körbejártuk a téma megnyitását, ez esetben kaptunk pár infót is erről. Amennyiben másról szól a regény, akkor az titokban maradt előttünk.

  5. Kedves Szerző! Annak ellenére, hogy meglehetősen kényelmesen indul a történet, nekem tetszett. Van hangulata, szerintem a leíró részek sem fárasztóak, jól olvasható, gördülékeny a szöveg. Engem a jelzők vagy modorosság nem zavartak, mindenkinek más a stílusa, a Tied ilyen. Én speciel pont szeretem ezt a stílust. 😀 A kapitány nyilván találkozni fog a szerelmével, a romantikus regények kedvelői az első fejezet után biztosan rágják majd a körmüket, vajon ki lesz az a különleges hölgy. Ha ezt a későbbiekben meg tudtad spékelni némi kalanddal, izgalmas cselekménnyel, akkor ez szerintem egy kiváló regény lett. Gratulálok a kikerüléshez!

  6. Kedves Szerző!
    Az eddig felkerültek közül ez a legelső részlet, ami “megfogott”. Mint az egyik hozzászóló megjegyezte, valóban a viktoriánus stílust idézi a műved, ami nekem igen tetszetős. 🙂 A főszereplő érdekes, jól kidolgozott figurának tűnik és az alapsztori (feleségkeresés) is felkeltette a figyelmemet. Miért baj az, ha rögtön tudjuk, erről lesz szó a későbbiekben?
    Nagyon szívesen elolvasnám ezt a könyvet, érdekel, hogy hol és mikor fog találkozni azzal a különleges asszonnyal.
    Sok sikert a továbbiakban, gratulálok!

  7. Kedves Szerző!

    Vegyes érzelmeim vannak, tetszett is, meg nem is. Nem szeretem a túlírt történeteket és bár tudom, hogy ez a kor sajátossága, engem idegesített. Néha furcsák a megfogalmazások, sokszor zavaros a mondat és csak nehezen tudom kiszűrni a lényeget. Csatlakozom az előttem állókhoz, annyira a házasságra van kihegyezve az egész (nyilván szerelmi történet, de akkor is), hogy igazából nem kell majd azon izgulni, hogy megtalálja-e a szerelmét, pedig én pont ezt szeretem egy történetben. Persze egy részletből nem lehet sok mindent tudni az egész történetről, én mégis ezt érzem.
    Viszont maga a kor leírása nagyon átjön! 🙂

  8. Kedves Szerző!
    Apróbb hibáktól eltekintve nagy gondot nem láttam a fogalmazásban, mégis hiába próbáltam megszeretni a szöveget olvasás közben, sajnos nem sikerült, számomra unalmas volt, sajnálom. A romantikus regények kedvelői remélhetőleg szeretni fogják.

  9. Gratulálok a kikerüléshez!

    Tetszett is, meg nem is. Mint, ahogy azt mások is leírták már, egyértelmű, hogy miről fog szólni. Lehet túl rövid a részlet ahhoz, hogy engem megfogjon. Hiányolom azt, amiért tovább akarnám olvasni. Pont az az apróság maradt le számomra, amikor jönne, hogy mitől lesz olyan izgalmas ez a történet. Szeretem a kor, amiben játszódik, ez tetszett benne. A romantika részével ebből a kis részletből hiányolom azt az eszeveszett vágyakozást, amit másik könyvnél imádtam. Sőt! Rajongtam érte.

    Egyetlen egy helyesírási hiba ütötte meg a szemem, de az is orvosolható és nem vészes (szerintem). Egy párbeszéd és pont után kisbetűvel indult az új mondat. Biztos elgépelés, nálam is szokott lenni, csak felém szól a Word 🙂

    Gratulálok! Biztos sikeres lesz! Ha kicsit többet olvashatnék, hogy felcsigázzon, biztos gyorsan a végére is érnék, mert nem tudnám letenni. 🙂

  10. Kedves Szerző! Gratulálok a kikerüléshez. Tetszett a stílus, jók a leírások, oda tudtam magam képzelni a kikötőbe. A történet is jónak ígérkezik. Gratulálok 🙂

  11. Nagyon tetszik, eddig ez a kedvencem.
    Csalódott voltam, mikor vége lett, olvastam volna tovább.
    Mivel én ezért a zsánerért vagyok oda, elég sok romantikus könyv megfordult már a kezemben.
    Szépek a mondatok, a szereplők izgalmasak, a párbeszédek felkeltik és fenntartják az érdeklődést.
    Drukkolok, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

  12. Kedves Szerző!
    Ez a történet abszolút elnyerte a tetszésem 🙂
    Először megijedtem,hogy “na ez egy olyan sztori lesz,amit én unni fogok”
    De teljesen mást kaptam! 🙂
    Eddig azonban a sztori nekem kicsit lapos :/
    Azonban nekem ez a nagybácsi-unokahúg szál nagyon tetszett 🙂
    Az elején az volt a véleményem,hogy nincs szükség arra a versre,azonban mégis dobott egy kicsit a sztorin 😀
    További sok sikert kívánok a jövőre nézve! 😀

  13. Tetszett a stílus, kellemes volt olvasni… de csak egy ideig. Aztán beleuntam. Szerintem nem a megfogalmazással van gond, nekem nincs most hangulatom ráérős történeteket olvasni. Volt egy-két dolog, amin lehet még finomítani, de hát melyik szövegen nem? A “néhai” nekem is feltűnt.
    A műfajt viszont nem annyira tudtam belőni. Ha romantikus, akkor különös, hogy férfi szemszögből látjuk az eseményeket, az ilyesmit valahogy jobban el tudnám képzelni egy női szereplő szemén keresztül. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle a végén. Most megint nagyon sajnálom, hogy nem kapunk legalább valami fülszövegfélét, hogy tudjuk, nagyjából miféle történetre számíthatunk.

  14. Klisés romantikus sztorinak tűnik. Kíváncsi vagyok a folytatására. Egyelőre egy hatost tudok rá adni.

  15. Kedves Darcy!

    Kaptál itt mindenféle kritikát a részletes (és szerintem felesleges, mert ezt majd a szerkesztők megoldják) kielemezésen keresztül a fanyalgáson át a tetszésnyilvánításokig. Én nem is ragoznám, csak azért írok, hogy megerősítselek abban, hogy szerintem ez helyes és jó irány. Én százszor szívesebben olvasok ilyesmit, mint a lerágott csont fantasykat és középiskolás tinitörténeteket, úgyhogy gyorsan meg is támogattalak 10 csillaggal és egy lájkkal.
    Hajrá 😉 Idén nyerhetne már egy történelmi és/vagy kalandregény, ezekből eddig 3 darab került fel, és gyakorlatilag mindegyiket minimum furcsán vették a kommentelők. Pedig ha nem az ilyen írások formálják már át végre az olvasói elvárásokat (és szokásokat), akkor mi? Maradunk a fentebb említett témáknál? Remélem, hogy nem, ezért bereklámozlak pár helyen.
    Puszi 🙂

  16. Szeretem a régi Angliában játszódó történeteket, így ez a történet-részlet is tetszett. Azt hiszem, szívesen elolvasnám az egész regényt!
    Gratulálok a kikerüléshez, Darcy Graham. 🙂

  17. Nincs bajom a lassabban induló, a mások által “modorosnak” hívott írásokkal. Annyira azért soha sem rohanok, hogy ne tudjak 5-10 oldalt is várni, hogy beinduljon a cselekmény. (itt a részlet nyilván nem volt olyan hosszú, hogy a többiek is megtalálják benne a horgot.) Úgy tűnik, hogy ötvözni fogja a kedvenc zsánereimet: a romantikus-, a történelmi- és a kalandregényeket, így nem is adhattam rá mást, mint 10 csillagot. 🙂
    (Persze, ha szerkesztő lennék, akkor én is kihúznék néhány túlzó mondatot, konkrétan azt is, amelyiket Demeter Attila is kiemelt)
    Gratulálok a kikerüléshez! Ennek a regénynek is szurkolni fogok!

  18. Nekem az első gondolatom az volt, hogy a kapitány egy sellővel fog összejönni, de legalábbis valaki természetfelettivel. A részlet tökéletesen leírta a kapitány jelenlegi helyzetét. A fogalmazás nekem néhol kicsit körülményesnek tűnt, de hát ez stílus kérdés. Ebből úgy látszik, hogy a szerelmi szál lesz a fő, legalábbis erős a történetben.
    Gratulálok a kikerüléshez! Sok sikert!

  19. Gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez!

    Annyira reménykedtem egy tengeres, kalózos, hajós kalandregényben, hogy ennek hála koppantam. Persze lehet, hogy csak még. 🙂 Ki tudja, hol van a főhős szíve választottja… 🙂

    Én kicsit untam. Nekem sok volt a leírás. Végig az járt a fejemben, hogy nem lapozhatnánk-e, nem mehetnénk-e már a tengerre? És nem kaptam meg. Persze, ha megkapjuk a folytatást, akkor igen, úgyhogy kíváncsi leszek. 🙂

  20. Reggel túl morcos voltam ahhoz, hogy végigolvassam, de most sikerült. 🙂 Kedves kis részlet, ügyesen megírt.
    Amirával hasaonlóan én is arra gondoltam, hogy ebből sellő szerelem lesz, nekem ezt sugallja a cím és a vers is az elején.
    Furcsáltam, ahogyan a kapitánynak dolgozó inas beleszólt az ügyeibe, hacsak nincs közöttük egy mély, apai, esetleg baráti viszony, ezt abban a korban nehezen tudnám elképzelni.
    Azt jobban szeretem, ha megmutatják, mennyire heves vérmérsékletű egy szereplő, mint azt, ha többször elismétli az író, szinte szájbarágósan. A tettei alapján szeretném megítélni a karaktert. A részlet alapján nyugodt, sőt, mélabús. Egyszer sem kapta fel a vizet, amiért mindenki belszól a magánéletébe és nősíteni akarja. Enyhén irritált volt, ennyi.
    Ettől még továbbolvasnám. 🙂
    Szépen átjött a kikötő hangulata, ahogyan az utcákat is magam előtt láttam.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  21. Gratulálok a kikerüléshez! A szöveg maga összességében olvasmányos, bár nagyon sok a mondatszerkesztési hiba, némileg túlért, és van benne jó néhány bizarr hasonlat, ami nagyon kirí a szövegkörnyezetből. Szegény “néhai” húg pedig elég élőnek tűnt. 😀 Ezért érdemes alkalmanként utánanézni néhány szó jelentésének, ha nem vagyunk biztosak benne. A történet maga – ha jól vettem ki – akkor egy áltörténelmi, romantikus regény lenne. Ha valóban az, biztosan megtalálja majd a maga célközönségét, mert elég népszerű zsáner. Engem sajnos nem igazán fogott meg, mert ha valóban csak egy feleségkeresésről lesz szó, akkor az önmagában végtelen unalmas. (Ha esetleg várható némi kaland, akkor viszont továbbolvasnám :).)

  22. Almira, elnézést a tévedésért!

  23. Kedves Szerző! Kedvelem a hasonló regényeket! Bár véleményem szerint lassan indul be a történet, kapunk egy kis ízelítőt mi vár a kapitányra és elmélázgatunk kicsit az életén és az őt körbeugráló legénységén. Az írás görgülékeny, leírások élethűek a korral és a környezettel, de én több izgalmat vagy humort vártam, mire elolvastam ezt a részletet. Ennek ellenére tovább olvasnám! Remélem, továbbiakban fellendül a regény és igazán izgalmassá válik! Sok siker! 🙂

  24. Jó belecsöppenni ebbe a halszagú világba. 😀
    “Egymás mellett, NAGYOKAT HALLGATVA vágtak át a mólón.” – Ezen kifejezés elnyerte a tetszésemet.
    “– No, de búcsút veszek, vár az asszony.
    – El nem képzelhetem, hogyan hagyhatod magára ily gyakran a szép Mrs. Hillburyt.
    – Az én gyönyörűségem tudja, mi a kötelességem. Ő az én talizmánom, kapitány. Miatta térek haza minden útról épségben.”
    Hihetetlen, hogy pár mondatban mennyire őszinte, giccsmentes szerelmet lehet lefesteni. Szívesen olvasnék még az ő kapcsulatukról. Jobban érdekel, mint a kapitány sorsa.

    Egy kicsit zavaró az elején, hogy mindkét vezetéknév H betűs.
    Külön dícséret a Reményik versért! Szeressük a költőt.

  25. Tetszett a hangulata, szerintem, ha rendes könyvként, kézben tartva olvastam volna, biztosan a fülszöveg döntene arról, megvegyem-e vagy sem. Véleményem szerint jó kis bevezető, nem zavartak a leírások és a nyelvezet. Sok minden kialakulhat még belőle, a kapitány biztosan rá fog bukkanni élete szerelmére, a kérdés már csak annyi, hogy hol és hogyan. Az elején lévő vers remélhetőleg arra utal, hogy a történet során bőven kapunk majd tengeri jeleneteket, remélhetőleg kalandot is, ha pedig ez igaz, akkor kíváncsi lennék, hogy alakul Oliver sorsa. Ha viszont tévedek (ami ugyanúgy lehetséges) és maradunk a szárazföldön, még gondolkoznék, hogy érdekel-e vagy sem.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  26. Kedves Mindenki, aki csak elolvasta a kikerült részletemet! 🙂

    Ha nem bánjátok, így, egyben fogalmaznám meg a reakciómat, mert ahogy többször is elolvasgattam a kommenteket, hasonló dolgok fogalmazódtak meg.
    Először is nagyon-nagyon köszönöm, hogy itt lehetek, mikor először megláttam tegnap reggel, nem hittem a szememnek, és vissza kellett lépnem ide később, valamivel higgadtabban, majd nyomtam egy csendes őrjöngést a mosdóban, mert a munkahelyemen nem akartam visongani 😀 Szóval köszönöm!
    Rengeteget jelent ez a sok komment, korábban el sem tudtam képzelni, mi lesz, ha esetleg kikerülök ide, és mások elolvassák, véleményezik. Sokkal jobb érzés, mint vártam 🙂
    Akik arra gondoltak, hogy ez romantikus regény lesz, jól hitték. De lesz kaland is bőven, lesz sok tengeri jelenet, a regény java a vízközelben játszódik. Valóban, a lényeg a párkeresés/találás, de ezzel az első fejezettel még bőven nem lőttem le minden poént. Annyit hallani, hogy jó, ha azért (nagyjából) körvonalazódik, miről fog szólni, ennek próbáltam eleget tenni úgy, hogy valamennyi infót csepegtetek, de közel sem mindent.
    A néhai húg kérdése, hát igen. Meglehetősen tisztában vagyok a szavak jelentésével, többen is elolvasták az egész írást, még többen az első fejezetet, én milliószor, de ez a hiba bizony becsúszott, nincs rá mentség.
    Annak nagyon örülök, hogy a viktoriánus kort idéző stílus ennyire átjött, kinek úgy, hogy nagyon szerette, kinek úgy, hogy túlírtnak találta. Tisztában voltam vele, hogy ez megosztó lesz, és tudom, még lehet és kell is finomítani, néhol egyszerűsíteni a szövegen, attól még megmaradhat a stílus.
    Hillbury és kicsi felesége még több szerepet kapnak a továbbiakban, ezt ígérhetem 🙂
    Összességében tényleg, szívből köszönöm mindenkinek, hogy időt szánt az olvasásra és a véleményezésre, biztos, hogy sok mindent hasznosítani tudok a gondolataitokból. 🙂

    Darcy

  27. Tiszteletem a Szerzőnek!
    Nem egyszerű megírni egy ehhez hasonló történetet, visszanyúlva a régmúlt korba, vitorlás hajóra szállni, küzdeni kiszolgáltatottan a természet elemeivel, egyben megeleveníteni a kor embereit, életkörülményeit. Én úgy éreztem, teljes mértékben sikerült elénk tárni a helyszint.
    Én a mai naptól csak a stílust és a gördülékenységet figyelem. Sokszor becsapódtam mikor az első oldalaktól katarzist vártam. A lelkem pont tegnap este tettem helyre, mikor elkezdtem olvasni Danielle Steel regényét: A csók”- ot. Az elejétől fogva végig lelki monológos könyv. Mégis hajnal kettőkor tettem le, annyira sodró volt az írás. Pedig az ilyen könyvekre mondják, hogy túlírásos. A lélek ezernyi rezdülését, az érzelmek miatti gyötrődést, vagy éppen a beteljesült boldogságot nem lehet tőmondatokban, csak tényként közölni. A regény pont ettől regény, aki elkezd egy történetet olvasni, teljesen eggyé tudjon válni a szereplőkkel. Neki is érezni kell azt, amit érez a főhős, fájjon, izguljon, nevessen vele együtt. Sok sikert kívánok a Szerzőnek!

  28. Tetszett a részlet, szívesen olvastam volna tovább. Jó a korszakábrázolás, nekem a szöveg sem tűnt modorosnak. Egy ilyen történethez ilyen stílus illik. Érdekesnek ígérkezik az alapsztori, a valószínűleg hamarosan felbukkanó álomfeleségre kíváncsi vagyok. Az unokahúg figurája is tetszett. Gratulálok a kikerüléshez, sok sikert!

  29. Gratulálok a kikerüléshez! Jól megírt a szöveg, de annyira nem fogott meg, valami másra számítottam.

  30. Kedves Darcy!

    Jó dolog, ha az olvasó már az első oldalaknál tudja, nagyjából milyen történetre számíthat majd, de itt mintha túl sok lett volna az utalás arra a bizonyos tüzes teremtésre, akire a kapitány vágyik. Gondolom, a regény lényege, hogy végül is majd megtalálja.
    Nem vagyok oda a romantikus irodalomért, talán csak ezért találtam túl soknak, hogy nagyjából minden második mondat a házasság sürgetéséről szólt. Értem én, hogy épp ez a kapitány problémája, hogy ezzel zaklatja mindenki, de amikor már a nővére is ezzel jön neki, már nem csak őt idegesítette, hanem engem is. 😀
    Az első fejezet alapján nekem túl szájbarágósnak tűnik a szöveg: számtalan említés a kapitány haragos természetéről – bár példát nem láttunk rá, nehéz is volt ilyennek elképzelnem -, hogy ideje házasságot kötnie, hogy milyen nőre vágyik, stb.

    Gratulálok a kikerüléshez és további sok sikert!

  31. Ez a részlet annyira nem nyerte el a tetszésemet.
    Az nyilván az én hibám, hogy nem figyeltem oda kellőképpen olvasás közben, így máris van egy-két homályos folt a fejemben, aminek talán nem kéne annak lennie.
    Úgy érzem, nem az én műfajom a történet, aminek a vége már az első fejezetben tisztán látható.
    Nem volt annyira rossz kezdés, sok mindent ki lehet belőle még hozni, mert azért a téma nem egy olyan, ami minden második könyvben előfordul, így csak gratulálni tudok és sok sikert kívánni a továbbiakban! 🙂

  32. Kedves Darcy Graham!

    Örültem hogy az előszűrőn átjutott egy tengerészes történet. Majd meginogtam, látva a főoldalon, hogy verssel fog kezdődni. Nem baj, majd olvassuk a hozzá passzoló kalandregényt – gondoltam.
    Kezdeném az elején. Az első bekezdés miatt minden nap feladtam az olvasást a kikerülés óta. Most elolvastam, de onnan olvastam, hogy elhagyják a hajót.
    Narrátornak kit szántál? Mert nekem egy Miss Marple jellegű összeszedett, idős angol nénike jutott eszembe végig. Nem amikor bűntényt old meg, hanem amikor kötöget és piskótát süt, közben mesél a szomszédasszonynak a kerti növények védelméről és hasonlókról. A dohánynál már vártam azt, hogy elmondja, melyik unokaöccse szívott ilyet.
    Nem tudom, mi bajom van vele. Technikailag nem volt bajom az írással. De az unalmas miliőben sorjázó jelzőhegyek azokat a suliban kötelező, unalmas írásokat idézték, amiket remekül lehetett elemezni, csak inkább mást olvastunk, hiszen voltaképpen nem mondtak el nekünk semmit.
    Az unalmat csak Annabeth megjelenése látszott megtörni. Reméltem történik végre valami. De tévedtem. Ha elidézel ott, és részletesen mesélsz a látogatásról, a főszereplő gondolatairól, amíg a kislánnyal beszél, és hasonlók, valamit megtudhattunk volna róla a hiteltelen felhorgadásain kívül – utólag elolvastam valahogy az elejét, kár volt.
    A helyedben rövid novellákon gyakorolnék, mert 15000 szóköz nélküli karakterben olvastam a következőt: Egy kapitány, akit egy, fura szagú dohányt kedvelő emberét leszámítva mindenki rühellt, hazament, elgondolkodva, nem komorulva, komótos, de öles léptekkel, miután megivott valami gusztustalan sört, amitől mintha egy szőrös macska lenne a torkában, ott egy pofátlan intéző húzta az idejét, feleségjelölteket ajánlott neki, majd átment a nővéréhez, mert nem akar nősülni, ahol van két unalmas, és egy életteli gyerek, utóbbi szereti a kagylókat, és nem engedik, hogy a nagybátyját megölelje, és nősülést ajánlanak neki, amitől visszamegy a tengerre. (470 karakter szóköz nélkül)
    Arra ötletem sincs, mi lesz a könyv, mert a legvalószínűbb unalmas szerelmes históriától a nőktől menekülő, megbízásból felfedező vált kapitány unalmas leírásán át a viselkedésén fellázadt legénységig (amitől egy fordulattal még izgalmassá is válhat, csak nem valószínű) mindenről szólhat. Némi zombiszint vitt bele, hogy a halott (néhai) nővérénél van vendégségben, akivel beszél.
    (Mellesleg ha a nő nem állt fel, akkor semmi se indokolja sudárságot emlegetni és ölelgetni erősen illetlen, miközben teázna, még ha el is tűri mert arra nevelték. Mellesleg2: jól nevelt nő letette volna a teát, és úgy fogadja a testvérét.)
    Bocs, de nagyon nem…
    És most megyek hozzászólásokat olvasni 🙂

  33. Szépséges mondatok, érzékletes leírások, magával ragadó atmoszféra… Ami pedig a cselekményt illeti, azt inkább a teljes könyv elolvasását követően értékelném! 🙂
    Gratulálok a Szerzőnek!

  34. Oliver szemlélete a világról teljesen megfogott. Úgy érzem, neki a szabadsága a mindene, ami ebben az esetben a tenger hullámait jelentette. A férfinek nem arra van szüksége, amire a korban mindenki másnak. Tetszett, hogy olyan társat akar, aki nem engedelmes, csöndes asszonyka, hanem kellemes beszélgetőtárs, és szerelemből akar házasodni. Teljesen a férfival tudtam érezni, hiába vagyok lány. Megértettem, hogy mit szeretne, és a szabadság vágya megkedveltette velem a karaktert.

  35. Szép munka! Egyelőre csak a felvezetését kaptuk meg a történetnek, így még nem jutottunk el az izgalmas részhez, de gyanítom, hogy a kapitányt a kalandjai el fogják vezetni a szerelemhez, és lesz itt még nősülés 🙂 Kíváncsi vagyok, milyen lesz a hölgy, aki megdobogtatja a szívét.

    Szép volt a fogalmazás, egyedül egy helyen akadtam meg: “A néhai Elizabeth Anne Hensey Portsmouth legelőkelőbb negyedében élt” – a néhai az halottat jelent, a kapitány nővérének meg csak a neve változott a családi állapotával, esetleg lehetne “hajdani”.

    Gratulálok a kikerüléshez, és sok szerencsét kívánok a lektorihoz!

    Judit

  36. Többször is nekiálltam, hogy hozzászólást írjak, de valahogy nem sikerült jól megfogalmaznom, mit is érzek ezzel a történetrészlettel kapcsolatban. Egyrészt tetszik, mert szépen van megírva, a stílusod olvastatja magát, de közben valami mégis hiányzik. Azt mondanám, hogy nem sikerült belőnöm a kort, mert egy ilyen “generic régi” érzésem volt, de attól függetlenül, akár fantasyt, akár történelmi regényt olvasok, a hitelesség nálam sokat számít. Valahogy ebben a történetben nem éreztem, hogy ki lennének dolgozva a részletek, az egésznek volt egy kis képeslap-hangulata. Tovább olvasnám, mert kíváncsivá tettél, és gratulálok a kikerüléshez!

  37. Kedves Szerző!

    Gratulálok a részlethez, érdekes expozíció volt. Különösen tetszett a vers az elején; gyönyörűen bemutatja, milyen feleségre vágyik a kapitány. Aztán az egész jelenetben szépen kijön, hogy ez a regény egy pártalálásról fog szólni, mindenki nyaggatja… és az is teljesen világos, milyen nőre vágyik a kapitány.
    Amit viszont nem értettem, hogy miért? Ez még messze nem a feminizmus kora, itt a nő legyen szép, engedelmes – ezt a korszellemet jól is ábrázoltad, csak azt nem értettem, mitől más a kapitány? Ekkoriban a férfinak férfi a társa, nő az asszonya. Ha Hillbury a társa, minek akar akkor egy nőnemű társat maga mellé? Nem a messzi tájak miatt, akkor a barátja látásmódjában is megjelenne ez, ráadásul akkor nem ragaszkodna fehér hölgyhöz.
    Azon is csodálkoztam, hányszor hangsúlyozza a narrátor a kapitány lobbanékonyságát, miközben legtöbbször önuralmat tanúsít a részletben.
    A másik, aki már elsőre nagyon szimpatikus, és érezhetően főbb szereplő-gyanús, az Annabeth. Jól ábrázoltad apróságokkal a lány szeleburdiságát és a társadalmi konvenciókat, és azt is gyönyörűen előkészítetted, hogy Annabeth kimegy a tengerre. (Természetesen biztos nem lehetek benne, hogy kimegy, mert nem olvastam a többit, de nekem ennyi alapján úgy tűnik, és remélem is, mert ennek a kislánynak a szerelme a tenger.)
    Az is tetszett, hogy még a kapitány vágyai sem hibátlanok, bár alapvetően szép az a kapcsolat, amit elképzel, a társított ideális konfliktuskezelési módszer (megbeszélés helyett békülőszex) azonban nagyon is emberi.
    Az egyetlen, amin komolyan meghökkentem, az ez a pár mondat: “Nem törődött Elizabeth méltatlankodó kis sóhajával. Csak Annabeth huncut mosolya számított. Miközben kilépett az ajtón, búcsúzóul rákacsintott a kisleányra, aki felszabadult kacagással integetett utána.”
    Ennek kapcsán gondoltam ugyanis végig, hogy Annabeth lenne az ideális feleség a kapitány számára… És akkoriban szokás is volt mind a kicsit távolabbi rokonok házassága, mind a lányok tizenpárévesen történő férjhez adása. Szóval, az akkori korba belefér, a maiba egy fokkal kevésbé… Bár a Lolita is az elmúlt száz éven belül íródott.
    Összességében érdekes írói ígéreteket kaptam, és egy remek atmoszférát. Ez az indulás, minden értelemben, kíváncsian várom a tényleges kalandokat!

  38. Kicsit sokat kapunk itt az elején, de egyelőre engem nem zavar. Bár nem tudtam leszűrni, mi lesz a történet fő mondanivalója. A nyelvezet néha kissé dagályos, de még belefér. Tetszik a sítlus, a kor is érdekel, amiben játszódhat. Mindenképpen adnék még neki egy esélyt.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  39. A kezdés nem fogott meg, de utána találtam szép mondatokat a szövegben, van hangulata, olvasnám tovább.