Cassy Blacksmith: Snitt és kész (részlet)

Cassy Blacksmith: Snitt és kész (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

1. fejezet

Amikor suliba iratkozom, mindig apával megyek, mert ő nem csinál indokolatlan drámát abból, ha nem jelentkezek máris egy csomó fölösleges tantárgyra. A két szülőm közül ő az, aki megérti, milyen nyomasztó új diákként érkezni a tanév közepén.

Ez az év más. A frász kerülget a gondolatától is, hogy megint suliba kell járnom. Ahelyett, hogy magántanuló lettem volna a gimi utolsó évére, anya kitalálta, hogy jobb lesz nekem, ha megint iskolába járok. Mindezt azután fundálta ki, hogy hét hónapig jóformán ki sem mozdultam a házból. Azt mondta, ez egyfajta terápiás módszer, hogy végre elfelejtsem, mi történt. Valószínűleg azért döntöttek így apával, mert ők látták, min megyek keresztül nap, mint nap, hogy úgy viselkedem, mint egy nebáncsvirág, ezért jobbnak látták, hogyha ismét beíratnak iskolába. A szüleim mindketten pszichológusok – csak apa közben elpártolt a tréningek felé –, anyu még mindig magánpraxisában fogad betegeket. Az elmúlt hónapokban mindketten rajtam gyakorolták a különböző módszereiket, mindenféle freudi szarságot, amik véleményem szerint nem értek fabatkát sem.

Eleinte rossz ötletnek tartottam, ám később meggyőztem magam, hogy talán elég idő telt el azóta, hogy mindenki hallotta a nevem nem csak a nashville-i gimiben, de a városban is. A költözés nemcsak másik államot, másik iskolát jelentett, hanem egy új kezdetet. Új személyiséget akár. Ezúttal bárki lehettem, aki akartam.

Május végén voltam utoljára ennyi ember között. Megijeszt az a rengeteg fiatal, akik fél nyolckor már az iskola környékén sürgölődnek. Tudatosan kerülöm a pillantásukat, amíg apuval végigmegyünk a parkolón, és belépünk a bejáraton. Próbálom nem felhívni magamra a figyelmet, kicsire húzom össze magam, hogy elvesszek a folyosón szaladgáló diákok között. Apára ütöttem, így a legtöbb gimnazista jócskán túlnő rajtunk.

A tanulmányi iroda a főépületben van a tanári szoba mellett egy tágas helyiségben, diófa asztallal, légkondival, a sarokban egy amerikai és egy savannah-i városi zászlóval. November harmadik hetében járunk, mégis meggyulladok a levegőtlen helyiségben. A titkárnő anyával egyidős lehet, a rúzs a száján a kerti padunkra emlékeztet, amikor a sok napsütéstől levedlette magáról a festéket, és a haja pedig olyan, mint amikor apa félévente egy csomó összeragadt hajszálat operál ki a lefolyóból.

A nő megkér, hogy foglaljunk helyet, mert az igazgató egy másik tanulóval beszélget. Apa körbenéz a szobában. A falakon az iskola büszkeségei üvegezett tablókon, mindenféle oklevél állami– és megyei tanulmányi versenyekről. A savannah-i Jenkins gimi szimbóluma – egy indián fejdísz – az ajtó melletti szekrényben csücsül néhány poros sportkupa kíséretében.

Amíg apu elandalog az iroda másik felébe, én figyelem, ahogyan a gyógypapucsot és gingham kockás bő ruhát viselő titkárnő az eBay-en kutat nővérke jelmezek után. Azt hiszi, hogy nem látok rá a gépére, de a monitor tükröződik a háta mögötti vitrines szekrény üveglapján. Először azt hiszem, hogy egy megkésett halloween-i partira készülődik, de aztán egy sokkal obszcénebb kép jelenik meg teljes nagyságban a képernyőn.

Undorító.

Amikor a nő észreveszi, hogy őt lesem, megkínál tejkaramellával az asztalon lévő bödönből. Egyszer olvastam róla egy cikket, hogy tömérdek bacilus lappang az ilyen cukrokon, így visszautasítom, ki tudja, hol járt előtte a keze.

A nő elszopogat egy karamellát, mire az igazgatói ajtaja kinyílik és egy borvörös hajú lány csapódik ki rajta. A vállára akasztott szegecses bőrtáskájának a szíja olyan hosszú, hogy csaknem a földet súrolja, bakancsával jó hangosan trappol.

Amikor felállok, elszáguld mellettem, és csak annyit mondd:

– Üdv a purgatóriumban!

Egy rántással felnyitja a folyosóra vezető ajtót, majd bevágja maga mögött. Egy ideig nézek utána, amikor apa megszólal mögöttem.

– Mi jövünk, Prücsök!

Apa bizakodó arccal, széles mosollyal lép be előttem az irodába. Örülök, hogy legalább neki nem szegi a kedvét semmisem, meggyőződése, hogy nekem itt a helyem.

Az igazgató egy köpcös, csaknem kopasz férfi, akinek foltos inge alatt átsejlik a szőrtől burjánzó mellkasa, és aki szabadidejében előszeretettel barangol felnőtt tartalmú oldalakon, ezt jelzi a böngészősávjának tetején elmentett weboldalak listája: Házinyusziházhozmegy.comkisférfiaknagyszeretők.com, szexfelsőfokon.us. Tyrell igazgató az íróasztalára helyezett fotókból ítélve viszont egy háromgyerekes családapa, aki gyakran fordul meg country klubokban, és városi tekebajnok. Azt hiszem, a titkárnő és az igazgató között titkos viszony van, és ez világossá is válik, amikor a férfi megkéri őt, hogy hozzon apának egy kávét. Lucille egy kacér mosollyal és néhány csípőringással jutalmazza az iskola fejét.

Azon gondolkodom, hogy az ilyenekre hogy’ a fenébe nem létezik törvény? Miért nem gátolja egy hivatalos jogszabály, ami az iskolában való felvételkor kötelező mindenkivel aláírni és kemény büntetés jár érte, ha megszegik? Miért mindig a diákokat szívatják mindenféle házirenddel és hasonlókkal?

– Isten hozta önöket a városunkban! – szólal meg a férfi, szőrős karját kinyújtja apa felé. – Szóval maguk Morganék?

– Így van – helyesel apu, megrázza Tyrell kezét, aztán rám néz. – Ő itt a lányom, Bess.

Kiskoromban nem tudtam normálisan kiejteni a nevemet, ez miatt később is kezdtem az iskolát. A szüleim rám ragasztották ezt az egyszerűbb verziót. Áldom őket most ezért, hogy hagytak nekem lehetőségeket.

Miután az igazgatóval végigjutunk a formaságokon, és Lucille ellát minden szükséges információval, házirenddel, könyvtári kölcsönző kártyával és kicsöngetési renddel, elköszönök apától, hogy még az első óra előtt megkeressem a szekrényemet. Nem nehéz eltéveszteni, a bejárattal szembeni párhuzamos folyosókon sorakoznak a bordóra festett szekrények. Az enyém a „B” szekció végén van, könnyű megjegyezni: 111 a száma.

Elforgatom a zárat a kapott számkóddal, amikor észreveszem, hogy valaki toporog mögöttem, bakancsán fityegő láncok fémes csilingelése ismerősnek tűnik.

– Mi a neved? – mordul rám az igazgatóinál látott gót lány. Ezúttal sincs sokkal finomabb arckifejezése, az orrában lévő karika csak úgy remeg.

Hirtelen arra gondolok, hogy felismert, és azért jött oda, hogy hozzám vágjon valamit. Nem ez lenne az első alkalom, Nahsville-ben élő céltábla voltam. Akárhányszor átmentem valamelyik folyosón, a kapucnimban és a táskámban mindenféle szemetet találtam: összegyűrt alufóliagalacsint, kajamaradékokat, wc-papír gurigát, tamponokat, óvszert. Csak a disznóvér hiányzott volna.

Hátamat megvetem a szekrénynek, hogy a lány ne kapjon kísértést.

Végignézek rajta, és arra jutok, hogy ő sem az a tipikus iskolai menő arc, akit annyian kedvelnének, látván a fizimiskáját, szegecses ruháit, a bőrbakancsát, és a fekete sminkjét. Nem árt már az első napon csatlósokat szeretni, ezért készségesen válaszolok, megfeledkezve modoráról.

– Bess vagyok. A tanulmányiban találkoztunk.

– Tudom, ezért kérdeztem – mondja, odalép a jobboldali szomszédos szekrényhez és egy mozdulattal feltépi. – Én leszek a hadsegéded.

– Az mit jelent? – tudakolom, amikor bevágja a könyveit a polcra. Messziről lerí, hogy övé a szekrény: ajtaját mindenféle metál banda, Kurt Cobain képe és számtalan kézzel rajzolt koponya díszíti.

– A Jenkinsben így hívják azt a balekot, aki az új diákokat elkalauzolja az iskolában. Hozzám fordulhatsz, ha bármilyen nyűgöd van. De ha kérhetem, akkor ne nyavalyogj túl sokat, mert van jobb dolgom is ennél – kéri unottan. – Nem kínálom fel a vállam, ha bőgni akarsz, nem érdekel, hogy milyen defekted van, mennyire vagy depis, és nem csinálom meg helyetted a házi feladatodat!

– Majd észben tartom.

– Megkaptál mindent a banyától? – kérdezi végignézve rajtam. Beletelik egy kis időbe, mire leesik, hogy Lucille-ről beszél.

– Ja, azt hiszem.

Egy hosszú pillanatig bámul, én pedig kezdem kényelmetlenül érezni magam. Lenéz a kezemben tartott térképre.

– Ugye nem vagy olyan nyomorék, aki a tantermeket sem képes megtalálni?

– Egészen jól alkalmazkodok. – Összehajtogatom a térképet és elrejtem a táskámban. A legjobb taktika, ha a bunkóknak a saját stílusukban vágunk vissza. Fogalmam sincs, hol hallottam, de egy biztos, a szüleimtől tuti nem. – Ez a negyedik suli, amibe járok, szóval azt hiszem, túlélem nélküled is. Nehogy még a végén úgy érezd, nélkülözhetetlen vagy.

Felvonja a szemöldökét és kivár.

– Az első óránk matek lesz, a 214-es teremben. Kitalálod, merre van?

– Csak nem a reálszárnyban a másodikon?

Most először elmosolyodik.

– Lenyűgöző – válaszolja, és becsapja a szekrényét. – A nevem Harper. Jobban teszed, ha figyelsz és tartod a tempót – mondja, és már ott sincs, meglódul a folyosón. – Rajtam kívül, nem számíthatsz másra.

Megindulok utána. Amikor elérjük a lépcsőt egy szemüveges srác egy hatalmas papírmasé földgömbbel egyensúlyozva kissé meglöki Harpert, aki erre paprikavörös fejjel ráordít.

– Mi a frász van veled, suttyó?! Nem látsz?

– Sajnálom, Harper! – motyogja a fiatal srác, hallom, ahogy félelmében összekoccannak a fogai. Aztán kikerülve minket elmasírozik az egyik folyosón. Néhány diák pillantása megakad rajtunk, a lépcső az épület mértani középpontjában kapott helyet, így tulajdonképpen az iskola bármelyik sarkából jól lehetett látni az iménti jelenetet.

Harper tüzes szemekkel néz körbe a tömegen.

– Mit bámultok, kriplik? – kérdezi, mire minden diák úgy tesz, mintha az imént nem is rajtunk legeltette volna a szemét.

Lenyűgöz az a magabiztosság, amivel Harper képes irányítani a környezetét. Tud a csaj.

– Na, mi van, letáborozol? – förmed rám, amikor pár lépcsővel előttem jár. Megszaporázom a léptemet, és amikor melléérek, lejjebb veszi a hangját, hogy csak ketten halljuk. – Első szabály: ha az emberek félnek tőled, akkor tisztelni is fognak az első naptól kezdve. Vili?

Bólintok, majd továbbmegyünk.

– Legyek mindenkivel tuskó?

Elérjük a matektermet, Harper feltépi előttem az ajtaját.

– Nem tuskó, csak határozott. Akkor nem fognak eltiporni.

– Szeretném, ha kedvelnének az emberek – mondom, mire becsapja az orrom előtt az ajtót. Haragos szemmel néz rám.

– Ki a frász vagyok én neked?

Döbbenten pislogok rá. Először nem is értem, mire gondol. Aztán beugrik.

– A hadsegédem?

– Az hát, a szentségit! – Szája széle elhúzódik, valamiféle mosoly akar lenni, de inkább úgy néz ki, mintha a sátán vicsorogna rám. – Azt fogod csinálni, amit mondok!

– Oké – felelem beleegyezően.

Kinyitja előttem az ajtót és betessékel.

– Isten hozott a Jenkinsben!

Azt hiszem, ez egy fura barátság kezdete lesz.

Azt mondják, az ember nem képes gyökeresen megváltozni. Hogyha gyárilag valakit összeraktak valahogy, akkor nem képes másnak mutatni magát, vagy ha megpróbálja, akkor felszínes lesz.

De mi van akkor, ha egyszer nincs más választásunk?

Harper szerint mindenki megjátssza magát, és ez az, ami a leginkább pusztítja a világot, hogy mindenki más akar lenni, mint ami. Ő azt mondja, ha valaki bunkó, akkor maradjon is az, ne változzon meg senki kedvéért. Ezért nem is próbál meg kedves lenni az emberekkel, azt mondja, csak azt adja vissza, amit ő kapott másoktól.

Az ebédlőben ülünk, amikor arról mesél, hogy kisebb korában sokat csúfolták, mert raccsolt. Végigjárta az összes környékben fellelhető logopédust, sőt a szülei egészen Atlantáig ráncigáltak, hogy találjanak egy olyan szakembert, aki képes kigyógyítani a betegségéből. Azt mondja, hogy három év kellett hozzá, amíg sikerült leküzdenie, de ez alatt a három év alatt megtanulta, hogy az emberek nem lesznek kedvesek hozzá, hogyha kis mértékben is különbözik tőlük, sőt, a legtöbben éppen az ilyen gyengéket pécézik ki maguknak, akiket a tömeg szeme láttára lehet megalázni.

Ekkor talált rá magában arra a Harperre, akit mindenki ismer itt a Jenkinsben.

– Na és veled mi van? – kérdezi két falat sült krumpli között. – Neked mi a történeted?

– Semmi különös – válaszolom, miközben egy koktélparadicsomot piszkálok a salátámban.

– Mindenkinek van egy szaftos sztorija – mér végig.

– Apámat áthelyezték az itteni Walmartba. Várható volt, mert sok helyen laktunk már a munkája miatt.

Halkan felnevet és felnyitja a Sprite-ját.

– Engem nem ez érdekel, hanem hogy mi a helyzet veled? Miért vagy ilyen szótlan?

Észre sem vettem, hogy mennyire mérgesen bámulom, valószínűleg ezért nem hagyta annyiban a témát.

– Nem tudom, hogy mire gondolsz – felelem és bekapok egy pirított kenyérkockát.

Harper a szájába töm egy újabb sült krumplit, majd leöblít üdítővel.

– Az ártatlannak tűnő pofikádból, és abból, ahogyan meghúzod magad az órákon, nekem az jön le, hogy valami nem kóser veled. Valld be, hogy egy durva ügyben voltál benne!

Megrázom a fejem, de érzem, hogy a pulzusom feljebb szökik. Képtelenség, hogy már rögtön az első nap elmondjam Harpernek, ami történt. Nem állok készen rá, hogy az egyetlen ember, aki szóba áll velem rögtön megutáljon. Már egyáltalán az is nagy szerencse, hogy nem ismert fel azonnal.

Igaz, kapva az alkalmon változtattam a külsőmön, sötétbarnára festettem a hajamat, frufrut vágattam, és mindenkinek Bess Morganént mutatkoztam be. Az előző iskoláimban mindenki Lizzyként ismert, az anyakönyvi kivonatomban az Elisabeth név szerepel. A legutóbbi sulimban a legtöbbeknek Ringyó Morgan maradok.

– A pokolba, nem is érdekel – mondja, és összenyomja az üdítős dobozt. – Csak nem vagyok oda azokért, akik hazudnak magukról.

– Én nem hazudok – rázom a fejem, a hangom alig egércincogás.

– Remélem is – feleli, majd lopva figyelem, ahogy elpusztítja a maradék sült krumplit. Nekem elment az étvágyam, ezért eltolom magam elől a tálcát. – Ha a múlton rágódsz, akkor sosem jutsz előrébb. Én ezt vallom.

Nagyon örülök, hogy Harper most nem néz rám, mert a vöröslő képem biztosan lebuktatna. Eddig én is azon dolgoztam, hogy túllépjek a történteken, de a múlt mindig ott szaladt a nyomomban, és az emberek emlékeztettek arra, mi is történt. Mindez a videó miatt van, ami májusban látott napvilágot, és hamar ott volt mindenütt. Én egy örök életre megtanultam, ha valami egyszer kikerül a netre, akkor azt sosem tudod eltűntetni, és a rólam készült videó mindenkihez elért.

Régebben igen sok videót készítettem. Volt egy csatornám: a Lizzy megmondja. Közel hetvenezer feliratkozó kereste fel naponta a Youtube-on, akik alig várták, hogy friss filmértékeléseket töltsek fel. Ha azt nézzük, ez nem túl sok nézőszám, de számomra akkor is sokat jelentett, hogy létezik hetvenezer egyén valahol a nagyvilágban, akik figyelemmel kísérik a nem túl profi videóimat, és érdekli őket, hogy mit gondolok az általam látott mozifilmekről.

Persze a látogatók száma megugrott, amikor a neten landolt az a bizonyos videó, ami miatt abbahagytam az egészet. Többé látni sem akartam egyetlen egy kamerát, képszerkesztő- vagy vágóprogramot sem.

Harper most az ebédlőben összegyűlt tömeget vizslatja. Nem messze a kajapult mellett meglát egy lányt, aki furcsa, élénkzöld blúzt visel és farmerszoknyát, hollófekete fonott haja egészen a combját verdesi. A lány int felénk egyet, a táskáját és a tálcáját felkapva megindul az asztalunkhoz.

– Elegem van – mondja, és leteszi magát az egyik üres székre. A nyakában a bizsu láncok csak úgy csörögnek, a legfeltűnőbb mégis az arany septum piercingje.

– Mi a helyzet? – kérdezi tőle Harper.

– Tyrell most húzatta ki a cikkem, amit a Forsyth parki LMBT demonstrációról írtam – panaszkodik, miközben a szemüvegét tisztítja a blúzának ujjával. – Ebből is látszik, hogy az igazgatónk homofób.

– Bevallom, számítottam rá – jegyzi meg Harper, de valami nem stimmel vele, mert rágcsálja az ajkát. A szüleimnek és a foglalkozásuknak köszönhetően a kelleténél jobban kiismerem az embereket, és Harper a délelőtt folyamán először vág ilyen képet. – A múltkor nekem is szétcincálta a cikkem, amit a menzakajáról írtam, és arról, hogy a megye hogyan tűnteti el az iskoláknak megnyert pályázati pénzeket.

A lány a szemét forgatja.

– A melegeknek is ugyanannyi joguk van, mint a heteróknak, például nyugodtan megebédelni egy Waffle House-ban – sopánkodik a lány, és az orrára helyezi a szögletes szemüveget.

Aztán mintha most először venne észre, megszólít.

– Új vagy?

– Aha, ma van az első napom – felelem. – Bess vagyok.

Az indiai lány rám mosolyog, orrában a piercing megremeg.

– Én pedig Riya.

– Mi történt a Forsyth Parkban? – kíváncsiskodom.

– A múlt hétvégén kiraktak egy meleg párt az itteni Waffle House-ból, amiért megpróbáltak egy közös ebédet eltölteni ott. Az üzletvezető azzal küldte ki őket, mert egy előkészítős csoportnak tartottak születésnapot, és néhány szülő nehezményezte, hogy a két meleg lány egymás kezét fogja. – Dühösen kifújja a levegőt, majd rágcsálni kezdi az ebédre vásárolt zöld almáját. – Hihetetlen, hogy a huszonegyedik században ilyen előfordulhat! A helyi LMBT csoport pedig csendes demonstrációt szervez most hétvégén a parkban, de az igazgatónk nem engedi lehozni a suliújságban.

– Riya a Programok rovat szerkesztője az újságnál – magyarázza Harper, megtörve a hallgatását.

– Én csak tudósítást adok arról, ami városban történik. Az iskolaújságban is be kell számolni róla, nem? – folytatja Riya rám nézve. – Az iskolában is vannak melegek, megilleti őket a pártatlan tudósítás.

Vállat vonok.

– Nekem nincs gondom a melegekkel.

Riya bólint, és lenyeli a falatot a szájában.

– Másoknak sincs. Ezért van helye az ilyen híreknek is az újságban.

– Mindketten írtok az újságnak? – kérdezem Harpertől.

– Harper a vezető szerkesztőnk – magyarázza Riya, amikor Harper nem hajlandó válaszolni, egyfolytában egy öngyújtót morzsolgat a kezében.

– Hé, nincs kedved neked is belépni? – lelkesül fel Riya. – Elkél a segítség!

Meglepetten pislogok, és elszorul a torkom.

– Hát, nem igazán értek az íráshoz.

– Aggodalomra semmi ok, elég, ha ebben-abban besegítenél – kérlel tovább Riya.

Rápillantok Harperre, aki engem vizslat.

– Végül is nem rossz ötlet. Ez az utcsó év, és néhányan kiléptek arra hivatkozva, hogy szeretnék bulizással eltölteni a végzős évet. Értesz bármihez? – kérdezi, olyan hangsúllyal, mint egy vallatótiszt.

– A fénymásolóval elboldogulok – válaszolom. Egyre jobban megy a riposztolás. – Főzhetek kávét is.

– Nos, akkor holnap munkához is láthatsz – mondja Harper, és a csöngetés hallatán felpattan a tálcájával. – Órák után összefutunk a többiekkel.

Riya is összeszedelőzködik.

– Meglátod, tök buli – bíztat mosolyogva. – Csupa jó arccal dolgozunk együtt.

– Ma elvihetnénk magunkkal a Gleccserbe – javasolja Harper. – A Halloween-i utóbulira.

– Mi az a Gleccser? – kérdezem Riyát, amikor Harper megáll az ebédlő bejáratánál lévő kávéautomatánál és vesz mind a hármunknak kávét.

– Egy bár, ahová a szerkesztőkkel szoktunk járni – feleli. – Jelmezes buli lesz.

– Nekem nincs jelmezem – mondom, Harper átnyújtja nekem a papírpoharat. – Évek óta nem öltöztem be.

– Majd én adok kölcsön ruhát – ajánlja fel Riya.

– A Gleccserről van szó, nem a Bollywoodról – rázza a fejét Harper, majd egy húzásra kiissza a kávét. – Viszek át hozzátok pár cuccot.

Ahogy rám néz és biggyeszti az ajkát, az semmi jót nem jelent.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.3/10 (53 votes cast)

Leave a Comment

43 hozzászólás

  1. Kedves Casey!

    Gratulálok a kikerüléshez. A szöveggel kapcsolatban semmi kifogásom nincsen, hozza az elvárhatót. Gördülékeny, érthető, összhangban van a zsánerrel. Egyedül a “nebáncsvirág” lógott ki az elején, mert a csaj valószínűleg jobban megzuhant, mint akit épp csak mimóza természettel áldott meg az ég.

    Tartalmilag klisésnek láttam, ebben is hozza az elvárhatót, de semmi többet. A titkárnő jelmezkeresése nem realisztikus, az igazgató szexoldalas könyvjelzői végképp nem. Ilyesmit nem tesz ki senki a képernyőre.

    Nem én vagyok a célközönség, ezért nem szakértek többet. Biztos lesz a szövegnek lelkes olvasója. Sok sikert!

  2. Kedves Cassy!

    Tetszett a részlet, az írás jól olvastatja magát, gördülékeny és hozza a kötelezőt. Némi klisével indul: új suli, kicsit depressziós tini, de ezzel sincsen semmi baj, én látok benne potenciált, szívesen olvastam volna tovább.

    Gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert!

  3. Először is gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez 🙂

    Másodszor ez a téma szerintem eléggé lerágott csont, aki érdekelt a műfajban, biztos sok könyvet olvasott már, és ha az újonnan kezébe kerülő mű nem mutat valami újat, vagy többet, nem biztos, hogy belekezd. Nyilván a kikerült részlet elég rövid, viszont ebben a videóban lehet potenciál. Sőt, kell is lennie, mert anélkül csak egy lesz a tucatból (új suli, új lány, stb.)
    Az én érdeklődésemet mindenesetre felkeltette annyira, hogy megtudjam, mi ez a bizonyos videó, és milyen bonyodalmakat fog még okozni ezen az új helyen.

  4. Kedves író!

    Először is gratulálok a kikerüléshez! Nem nekem szánták ezt a művet sem, szóval lehet, kicsit elfogult leszek. Tipikus sztori. Új suli, különc diák. Ebben is lehet újat írni, csak túl megszokott. Személy szerint, én a végén már ugráltam a szövegben, hogy megtaláljam, kiderül-e valami, hogy miért is más a főszereplő. Sajnos nem derült ki, emiatt én vissza is tenném a polcra a könyvet és nem vinném haza magammal. Hiányolom, hogy akár egy apróságot is elhintettél volna belőle. Egy videó derült csak ki, amin nem tudjuk mi van. Ez is tipikus nekem. Kicsit ütősebb dolog kellett volna még hozzá.
    Ennek ellenére olvasható a szöveg, de sok elveszi a szerintem lényegtelen részletben. Pont a főhősről nem tudunk meg semmi leírást. Az, hogy nem itthon játszódik a történet, még kevésbé fogott meg egy magyar írótól. Néhány dolog kicsit valótlanul hangzik, de ez nem jelenti azt, hogy egy elképzelt történetben lehetetlen lenne.
    Sok sikert a továbbiakban! Biztos vagyok benne, hogy még így is sokaknak tetszeni fog! 🙂

  5. Végre egy részlet, amit végig bírtam olvasni! (Volt már ilyen de sajnos az már kiesett a versenyből.) Nyilván azért tetszett, mert a zsáner közel áll hozzám. Sajnos már rögtön az elején tudtam, hogy röpködni fog a hozzászólásokban a klisé szó. Értem én, hogy a legtöbb fiatakoknak szóló könyv iskolaváltással indul, de ettől még mind-mind más sztorit dolgoz fel, máshogy közelít meg egy-egy problémát. Tehát csak attól, hogy egy kezdeti mozzanat hasonló, máris klisé? A krimik összhasonlításakor bezzeg nem merül fel ez a kifejezés, pedig abban a műfajban is megvannak a szokványos fordulatok.
    Nekem jól esett végre valami könnyedet olvasni, és szerencsére nem derült ki minden Bessről ebben a kis előzetesben. Engem érdekelne a folytatás, de van egy olyan érzésem, hogy ez is megbukik majd a lektoroknál (ne legyen igazam). Gratulálok a kikerüléshez!

  6. Végre prológus nélkül nekivághattam az olvasásnak. Persze Cassy Blacksmith nem a tapasztalatlanok közé tartozik, nem először ír a pályázatra, és ez meglátszik a munkán. A mondatok rutinosak, általában rendben vannak, és a történet tényleg ott kezdődik, ahol azt például Egri Lajos is ajánlja, a főhős életének jelentős megváltozásánál. Érdemes a szakmával foglalkozni.
    Mindjárt a második bekezdésben ott a horog: miért lesz valaki magántanuló, miért nem mozdul ki valaki a házból hét hónapon keresztül, és miért kell feladni ezt az állapotot.
    A történet nem esetem, kinőttem a korból, de azt hiszem, a célközönség örömét leli majd benne. A párbeszédek jók, életszagúak, az iskola leírása szemléletes. A kezdő konfliktusokban nincs túlzás, és mégis meghatározzák a hangulatot.
    A jelenlegi állás szerinti 5.7 pontot nem értem. A nyelvtani hibák csekély száma és a jó stílus alapján többre számítanék. Nem tudom, talán a túlságosan divatosnak szánt LMBT téma felvetése okozza vagy valami más, minden esetre nem árt figyelni a divatra. Egy regény megírása – még egy gyorsan író ember esetében is – egy egész évet is igénybe vehet, és a divat ennél gyorsabban változik. Az egy évvel korábbi állapothoz képest már megtoldották egy Q betűvel a trendi hívószót, és ez azt jelenti, hogy a trendi témák felett esetleg hamar eljárhat az idő.
    Az apró gondoktól eltekintve sok sikert kívánok az írónak, és méltányosabb pontozást!

  7. Gratulálok a kikerüléshez!
    Könnyen olvasható, gördülékeny írás. A szövegbe nem nagyon lehet belekötni. Tényleg jól meg van írva 🙂
    Én csak az nem értem, hogy a magyar szerzők, miért nem egy magyar gimit választanak helyszínnek?? (Valaki világosítson fel!) Sokkal egyedibb dolgokat lehetne kihozni a történetből egy magyar gimiben. Meg egyébként is, az az egyik legalapvetőbb írói szabály: arról írj, amit ismersz! (Persze, ha a szerző cserediák volt Amerikában, akkor nem szóltam semmit.)
    Ez a fajta indítást, hogy az “új csaj, új gimiben kezd” már nagyon sok sorozatban, filmben előfordult. Vagy ez a zsáner kötelező indítási eleme? :):) Ok, nyilván nem 🙂
    Az igazgató által böngészett honlapokat nem láthatta.

    A kötözködésem ellenére a szerzőt nagyon ügyesnek tartom, biztos vagyok benne, hogy Cassy Blacksmith nevével is találkozok még a könyvesboltokban. Lehet, hogy még nem jövőre, de hamarosan! Gratulálok!

  8. Kedves Molnár Petra!

    A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de én például azért választottam külföldi helyszínt, mert rengeteg tanulás és tapasztalatszerzés után én külföldön/külföldre szeretnék írni, és valljuk be, akár Amerikában, akár Angliában játszódik egy történet, az sokkal inkább felkelti egy külföldi figyelmét, mint egy magyar helyszín, amiről azt se tudják eszik, vagy isszák. Nyilván a hitelesség fontos, de valahol el kell kezdeni, és kétlem, hogy itt mindenki csak magyar helyszínen játszódó történeteket olvasna 🙂
    Vagy ahogy néhányan írták a korábban kikerült részletre (talán Anna volt a főszereplője), hogy azért nem olvassák el / olvasnák el, mert magyar, túl ismerős, túl életszagú, ők pedig azért olvasnak könyvet, hogy kicsit kiszakadjanak a mindennapokból. Persze, ez csak az én véleményem 🙂

  9. Na, ez végre az én műfajom. 🙂 Viszont bevallom őszintén, nem olvastam végig. Kifejtem, hogy miért nem.

    Az a baj a klisés felütésekkel, hogy valami újat, valami mást kell produkálnia az írónak. Például ott van Kerstin Gier, aki nem a kifejezetten erős történeteiről híres, viszont elevenek a szereplői és bájos humorral adja elő az egészet, és valójában ez az, amiért nem teszi le az ember a könyveit. Vagy Kody Keplinger, aki szintén klisékből építkezik, mégis tud újat mutatni és magával sodorja az embert a könnyen olvasható szöveg. Itt a stílusban nem láttam ilyen kiemelkedő vonást, így marad az, hogy a sztorinak és a karaktereknek kell nagyon jónak lennie. Csakhogy nem igazán tudjuk, mi vár ránk. Ennyi alapján ez simán lehet realisztikus meg misztikus is. Sajnos most az Aranymosás FB posztjából sem derült ki több. Sajnos annyi ilyet olvastam már, hogy engem ennyi nem fogott meg.

    A szövegről bővebben: úgy gondolom, ráférne némi igazítás. Már az elején kezdtem unni, mert túlmagyarázta a lány gondolatait. Nem kell ennyit ragozni ugyanazt, nem hülye az olvasó, megérti. Egyébként zavaros, hogy miért kell folyton új iskolába költöznie a hősnőnek, főleg úgy, hogy a szülei pszichológusok. Azért ez náluk általában úgy megy, hogy kiépítenek egy praxist maguknak, és nem nagyon ugrálnak. Erre persze kaphatunk logikus választ, vannak kivételek, de itt még ez nem jelent meg és ezért értetlenül olvastam tovább. Csak a kislányuk lelkivilága érdekében nem fognak egymás után négyszer ide-oda ugrálni (egyszer, netalántán kétszer még igen, de négyszer?), mert valószínűleg nem engedhetik meg maguknak, még Amerikában sem. A titkárnő nuyszijelmezvadászata még csak-csak hihető volt, de az, hogy az igazgató gépén ilyesmit lásson egy odaérkező új diák, eléggé valószínűtlen. Más jelekből is nyugodtan lehet találgatni, hogy ezek ketten talán összeszűrték a levet. A mellékszereplőket szintén nem találtam valami érdekesnek. Harperről valamiért Alyson Noël Halhatatlanok sorozata jutott eszembe, ott is volt valami hasonló mellékszereplő.

    És akkor még rátennék egy lapáttal, és mondanám, hogy nem történt semmi, de ez így nem igaz, mert történt azért valami. Inkább csak nem történt semmi érdekes, semmi olyan, amit eddig ne láttam volna. Pont a hetekben néztem végig az Electric Dreamst, a Philip K. Dick novellái alapján készült sorozatot, és az egyik részben ugyanez az új lány érkezik az iskolába téma volt az alap, de ott már rögtön az első napon történt valami érdekfeszítő: a lányt nem engedte be a kapu, mert nem volt valami kütyüje, amivel egyébként nyomon követték a diákok tevékenységét. Oké, az egy más műfaj, de az alapszituáció szinte ugyanaz, és máris rögtön történt valami izgalmas, valami apróság, amiből éreztem, hogy ez nem a szokványos “új lány a suliban” történet bontakozik majd ki.

    Persze itt most csak a történet legelejét láttuk, mi, a részlet olvasói csak spekulálhatunk és az alapján mondhatunk véleményt, amit itt látunk. Lehet, hogy csak a kezdés döcögős, aztán valami jó dolog sül ki ebből. Meglátjuk. Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez, és jó volt ismét YA-ot olvasni, már kezdtem csodálkozni, hogy hova tűntek a műfaj képviselői. 🙂

  10. Kedves Roarke!

    Köszönöm szépen a választ! 🙂

    Korábban lehet, hogy úgy volt, hogy a nyugatiak csak nyugati történeteket voltak hajlandók olvasni. De külföldön élő magyarként pontosan tudom, hogy a nyugat szemlélete nagyon sokat változott az elmúlt években. Sokkal nyitottabbak lettek más kultúrák felé. Skóciában például az óvodák bejáratára már lengyelül is ki van írva, hogy üdvözöljük az óvodában. A kislányom hamarosan skót, magyar és lengyel gyerekekkel jár majd oda. Sütő Fanni nemrég írt erről, hogy miért nem változtatta meg a magyar nevét, ha angolul is publikál. Ős is azt tapasztalja, hogy így sokkal egzotikusabbnak tűnünk a nyugat szemében. A kitalált angol álnevek egy angol szemében azonnal “lelepleződnek”. Ami nem baj, mert a szerző ettől is megjegyezhetőbbé válik.
    És az írás lényege is az, hogy kilógjunk a tömegből. Hogy mást írjunk, mint mások, nem? Ezt a kezdést pedig konkrétan már ezerszer olvastuk, láttuk, nem igaz?
    Attól, hogy magyar egy történet, még lehet vicces és könnyed. Az Annás történet pont nem az volt. De egy vicces-szerelmes gimis sztorit sem olvasna senki? Tényleg kíváncsi vagyok.

  11. Gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez!
    Lenne egy kérdésem a szerzőhöz az elején: milyen korosztálynak készült a mű? Ha kamaszoknak (nekem két kamasz húgom is van), nem szívesen adnám nekik, az igazgató és a titkárnő perverziója, valamint a főhős kényes múltja miatt. Ha egy ilyen karakterrel azonosul az olvasó… hát nem tudom… Nem egy főhős az olvasottak alapján számomra, inkább főszerencsétlen. Ha pedig felnőtteknek szól, ndkik kicsit unalmas lehet. De ez nem jelent semmit, ez az én véleményem, remélem, nem sértettem meg! Ha igen, előre is bocsánat!
    A történet kicsit nekem klisé-szagú, amikor kamasz voltam, sok hasonlót olvastam. Az tetszik, hogy korhű problémákkal néz szembe Bess. Nekem ő egyébként kicsit az Alkonyat könyvsorozat Bellájára hasonlított, csak nem azt a fogadtatást kapta. A gót leányzó pedig nekem nagyon lerágott csont. Kb. minden ilyen történetben van egy gót, nekem uncsi volt, de ismét bocsánat érte, ez én vagyok.
    Ellenben a nyelvezete szuper, olvastatja magát, és tetszik a sok titokzatosság. Megeshet, hogy a folytatás kellene ahhoz nekem, hogy megszeressem, kiváncsian várom!

  12. Kedves Petra!

    Én mondjuk nem feltétlenül húznék párhuzamot az USA és az európai országok között. Ők (mármint az amerikaiak) egy külön kis világot alkotnak, sokszor halvány fogalmuk sincs róla, hogy mi történik máshol. Nem ítélem el őket ezért, mindenkinek az a legfontosabb, ami a saját környezetében történik, és nekik azért elég nagy a “közvetlen környezetük”, már ha országhatárokat nézünk. 🙂

    Ezt leszámítva egyetértek veled, mostanában a magyar olvasóközönség is nyitottabb arra, hogy magyar helyszínen játszódó történetet olvasson, és miért ne élnénk ezzel a lehetőséggel? Az Annás sztori tényleg kicsit nyomasztó volt, nem szeretünk szembenézni a saját valóságunkkal, de talán pont ezért érdemes olvasni.
    Szerintem a tizenévesek szívesen olvasnak magyar helyszínen játszódó történeteket, nekem úgy tűnik, hogy elég sikeresek a KMK magyar szerzői (gondolok itt például Rácz-Stefán Tibor regényeire vagy Róbert Katalin új könyvére, de a Sulijegyzetek után is folyton kérdezősködnek), vagy például a Ciceró könyveit is gyakran látom és szeretik őket.

    Mindennek ellenére vannak olyan történetek, amelyek magyar viszonylatban másképpen alakulnának az életstílus, az általános felfogás miatt, szóval ez például lehet egy ok arra, hogy máshova helyezzük a cselekményt. Vagy simán csak írói preferencia, mert az jobban tetszik neki. Talán ez a legfőbb ok.

  13. Kedves Cassy!
    A Bátorságnapló részletének közlése óta várom, hogy valami új irományodat olvassam. Bevallom nagyon meglepett a részlet végén a szavazás állása. Igen, sokan írták, hogy klisésen kezdődik, ami igaz is (bár kíváncsi lennék, hasonló helyszínnel, alapszituációval – diákok, gimi, hogyan lehetne ezt kevésbé klisésen elkezdeni, mert én még nem jöttem rá), de még hiszem, hogy lesznek benne olyan fordulatok, ami miatt érdemes továbbolvasni.
    Éreztem a részleten, hogy olvasol írástechnikai tanácsokat és használtad is őket. Néha azonban már úgy éreztem, túlságosan is erőltetetten akarsz valamit “mutatni”. Az, hogy az igazgató könyvjelzői között ilyen oldalak vannak, tényleg nem életszerű. Ilyen pozícióban, házas emberként, a munkahelyi gépen senki se tartaná az oldalakat ilyen látható helyen (lehet lementve más nevű mappában, vagy a könyvjelzők azon részén, amit már nem lehet a sávban látni), Bess máshogy is rájöhet, hogy ők ketten együtt vannak. Kevésbé szembetűnő jelekből. Vagy, ha ilyen az igazgató természete, hogy nem érdekli, ki mit gondol, stb., akkor jobban kéne érzékeltetni. A titkárnő gépére a rálátást megmagyaráztad, de az igazgató gépe általában úgy van elhelyezve, hogy kevésbé láthassák a vendégei. Ráadásul ugyanazt a “trükköt” lövöd le így mindkétszer.
    Az elején nagyon távolinak éreztem Besst és az az igazság, hogy a részlet végére se hoztad sokkal közelebb hozzánk.
    Kevés jelen idejű írást olvasni, de szerintem illik hozzá, egyáltalán nem éreztem zavarónak. A szóhasználatod tetszett, bár a “nebáncsvirág”-ot Pp-hez hasonlóan én se éreztem odaillőnek.
    Engem felcsigáztál, szívesen olvasnám tovább.

  14. Kedves Szerző!

    Nem vagyok már célcsoport, az előző generációhoz tartozom, de kamasz koromban szívesen olvastam/néztem iskolában játszódó könyveket/filmeket. A klisé szó gyakran felmerül a korábbi kommentekben, de végül is ha valaki tizenévesekről ír, hol játszódna a történet, ha nem ott, ahol az életük nagy részét töltik és ahol a meghatározó emberi kapcsolataik kialakulnak?
    Szerintem ezért a helyszínnel semmi gond. A fogalmazással sincs (egy fura mondatot találtam: “Hátamat megvetem a szekrénynek” itt inkább “nekivetem
    ” kellene), könnyen olvasható, gördülékeny.
    Gondolom valamilyen szexvideó az, ami miatt kikezdték a lányt a korábbi helyeken, de nem baj, ha ez azonnal nem derül ki. Ha izgalmas rejtélyek, bonyodalmak következnek a “szokásos” helyszínen, akkor a célcsoport számára véleményem szerint jó könyvnek ígérkezik.
    Sok sikert!

  15. Üditő érzés egy gördülékeny szöveget olvasni, láthatóan alapos munka áll mögötte.
    A kezdés valóban klisés, nekem viszont nagyon tetszenek Cassy leírásai és párbeszédei, valamint ahogy humorral fűszerezi a történetet és olyan apróságokat is belevisz, amik a helyszínt élethűen megjelenítik (gondolok itt az amerikai hétköznapokra). Ami az adott szituációban benne van, azt könnyedén kihozza belőle, érezhetően nagy rutinnal -, így ennek én mindig csodálattal adózom.
    A történet kicsit leült a két lány megismerkedésekor, na, de mi izgalmas van abban, hogy ha egy kamaszlányt súlyos depressziója után új iskolába íratják?! Hát nem sok. Úgyhogy nekem az egész úhy agogy van, hiteles, életszerű, és ez nagyon fontos egy realista YA esetében (szvsz). Az újabb karakterek bevonásával az események felpörögtek. Megboldogult lánykoromban én is készültem újságírónak, mennyire izgalmasnak tűnt már elképzelni is 🙂
    ASAP elolvasnám a folytatást 🙂 hajrá, Cassy, aki több év óta minden pályázaton jelentkezik egy újabb regénnyel. Hátha Bess beváltja a hozzá fűzött reményeket 🙂

  16. Kedves Cassy!

    Először is, szeretnék gratulálni a kikerüléshez! Végre egy olyan részlet, amit tényleg végig tudtam olvasni, mert érdekelt – sajnos azonban nem abból a szempontból, amiből igazán kellett volna. Imádom ezt a zsánert, és valószínűleg pont ezért is nehéz meggyőzni egy klisésen kezdődő történettel. Bess ugyanis egyelőre teljesen jellemtelen – a leírt jellemzése egyáltalán nem egyezik azzal az érzéssel, amit olvasás közben sugároz magából. Eddig tipikusan az a “babzsák” karakter, akit lehet ráncigálni, hagyja magát, aztán hirtelen igazi főhőssé avanzsálódik, és elkezd kiállni az érdekeiért. Nyilván a viselkedését el lehetne könyvelni a nagybetűs Történtek eredményének is, de ehhez úgy érzem, hogy egy kicsit túl korán lett bevezetve az egész. Én, mint olvasó, szeretem, ha húzzák az agyamat – itt viszont már most utalás van arra, hogy mi is történt. Túl hamar akarod kiadni a sztorit.
    A karakterhez pedig még annyit tennék hozzá, hogy a folyamatos iskolaváltás és névváltoztatás (akár merő véletlenségből, akár nem), egy az egyben Sarah Dessen: What Happened to Goodbye című regényére hajaz. A főszereplő lánynak a középső neve ott is Elisabeth volt, és előszeretettel talált ki magának különféle beceneveket, amikor újabb és újabb helyre költöztek. Persze, ebben a zsánerben nehezen lehet igazán innovatívat és még-nem-történt-meg-sehol-sem típusú történetet alkotni, csak ez a hasonlóság nálam elég nagy homlokráncolást okozott.
    Az írói stílus egyébként könnyed, látszik, hogy kidolgozott és kigondolt mondatokat olvashattam. Nekem alapjáraton tetszik ahogyan fogalmazol, viszont Bess karakteréhez egyáltalán nem illik. Szép, díszes magyar szavak után túl hirtelen volt a káromkodás. Egy tinédzser biztosan nem így gondolkodik a fejében, még ha egy regényről is van szó.

    Mindenesetre szeretnék még egyszer gratulálni a kikerüléshez, és további sok sikert kívánni! 🙂

  17. @Sidel: elgondolkodtam a meglátásodon.
    Cassy vszn azt szerette volna érzékeltetni a leírt módon, hogy Bess nincs jó passzban, az egész beiratási procedúrát tortúrának éli meg, illetve van benne egy – lehet, még nem tudatosított – igény, hogy felnőtt támogatókat is szerezzen, de ilyet egyelőre nem talált az új helyen. Hogyan tudna felnézni olyanokra, akiket a munkahelyükön az ösztöneik foglalkoztatnak? Ez így teljesen érthető számomra. Ha a diákokra ezer szabály vonatkozik, akkor a felnőttekre miért nem? Egyébként is van a kamaszokban egyfajta burkolt “lenézés” a felnőttek irányában, azaz irigylik őket (irigyelhetik) a szabadságért, amivel rendelkeznek, és amire hivatkozva simán negligálják a kötelezettségeiket. Másrészt az igazgató általában “helyi hatalmasság”, csak nem mindig viselkedik ennek megfelelően, ettől függetlenül illik tartani tőle – kivéve, ha a gyengeségei nem teszik inkább nevetségessé. Így az említett jelenetsor szerintem nem lóg ki a részletből.

  18. Kedves szerző! Gratulálok a kikerüléshez! Gördülékeny, jól megírt szöveget olvastam, de számomra kiszámítható volt. Sokan írtak már hasonló könyvet, ezért kell kitűnni a többi közül, és valami újjal előhozakodni. Valahogy Haper izgalmasabb karaternek mutatkozik már a történet elején, mint a főszereplő, leglábbis nekem. A részlet, amit olvastam, nem volt elég izgis, de ennek ellenére látok benne fantáziát és tovább olvasnám! Sok sikert!

  19. Kedves Molnár Petra! Szerintem mindenkinek szíve joga, olyan helyszínt választani a könyvében, amilyet szeretne. Véleményem szerint az amerikai helyszínekkel sincs baj, amíg a leírások hitelesek és életszerűek, mint ebben a regény részletben. Én személy szerint jobban szeretem a külföldön játszódó történeteket, mint pl Magyaroszágon, de különbözőek vagyunk, ami nem is baj 🙂

  20. Gördülékeny szöveg, olvastatja magát. Tetszett a részlet,de talán jobb lett volna valami mással indítani, nekem nagyon sablonosnak érződött.
    UI: Gratulálok az írónak a kikerüléshez!

  21. Kedves Cassy!

    Tetszett a szöveg, de nem lettem volna meglepődve, ha Bellaként mutatkozik be végül 🙂
    Jópofa suliregény, belenéznék a folytatásba, remélem, elkerülted a bukkanókat, amik egy külföldi suli kapcsán előkerülhetnek. Egyébként Halloween kapcsán bármi jelmezt kereshet, bár nem célszerű a suliban, olyankor angolszásziában nincs fúj, undi. Pont ez a poén benne. Már hogy igenis legyen fúj, undi, vagy totál agybeteg, vagy még gyerekről beszélünk. Az igazgató gépét hogy látta? Mögötte az ablaknál lógott egy tükör?
    Nem tudom, volt-e tesztolvasód, de cseréld le! Mesélsz. Tehát nem ott és akkor vagyunk, hanem később, hiszen el tudta mesélni. Az írás jó része jelen időben játszódik. Az apa megnéz valamit, ő beszél valakivel. Mintha mellette lenne egy gyors és gépíró. Ez oké E/3-nál, hiszen lehet, hogy most zajlik, de ha volt ideje elmondani? Ráadásul a szöveg egy része múlt időben van. Tehát van a múlt ami jelenidejű, és a múltabb, ami múlt idejű. Ezeket mindenképpen lejavítanám. Van pár nyelvhelyességi hiba is, amit kigyomlálnék, de a fő gondom ez volt vele. Inkább tíz volt, minthogy a múlt igeideje folyton változzon a narrációban. Plusz pár apróság: “Nem nehéz eltéveszteni, a bejárattal szembeni párhuzamos folyosókon sorakoznak a bordóra festett szekrények” Helyett “Nem _lehet_ eltéveszteni…” “Könnyen rátaláltam…” vagy ilyesmi. Az ágyat vagy személyt megvetem, a hátam nekivetem valaminek. Ehhez hasonló gondjaim is vannak. Az ilyesmi nagyon kiüti a szemem, ha nem csúcs a téma és sztorivonal, inkább visszateszem a polcra 1-2 eset után.
    Ha modern akarsz vele lenni, nem LMBT, immáron LMBTQ 🙂 Pár éve. Itthon sokakhoz még az LMBT se jutott el, de az már kiment a divatból nemzetközi téren. Nem polkorrect arrafelé 😀
    Legszívesebben idéznék most valamit, de azzal lelőném egy novellám poénját 🙂
    Szóval átolvasáskor figyelni kell az aktuális trendeket is.
    Mi a nyűvedék lehetett abban a videóban? 😀

  22. Kimaradt. Egy dolog, hogy látott valamit egy neki háttal álló gépen, de ráadásul a képek is életszerűtlenek. Az ember a családi fotókat az asztalon maga felé fordítja, tehát akkor látta volna, ha megkerüli az asztalt, viszont ő ont szemben kell, hogy legyen az igazgatóval, mint újonc. Hacsak nem a falon lógnak bekeretezett családi fotók, ami hivatalban szintén nem túl életszerú…

  23. Eloszor is gratulalok a kikeruleshez, szerintem tok erdekes temat valasztottal – igazabol en nem kovetek ennyi youtubert, de nagyon izgalmas, ahogy otthon a szobajabol az ember mennyit elerhet, es mekkorat bukhat.
    Ugyanakkor megis, mikozben olvastam a reszletet, vegig olyan deja vu erzesem volt, mintha mar talalkoztam volna ezzel a tortenettel, de kozben megsem eltek a figurak. Valahogy Harper is olyan volt, mintha az osszes kilencvenes evek tinifilmjebol a goth lanyt egybegyurtak volna, kozben meg valahogy megsem stimmelt. Nem feltetlenul a klisekkel van baj, de nekem ez most nem all ossze, nem erzem erdekesnek a karaktereket, de siman meglehet, csak tovabb kell olvasnom. Mindenesetre sok sikert, es kivancsian varom a kovetkezo reszletet!

  24. Nehéz bármilyen okosságot hozzátenni, amit még nem írtak meg előttem. Mivel nem vagyok célközönség, így nem érzem korrektnek kritizálni ezt a művet. Amit egy kicsit mégis kiemelnék: a perverz titkárnő és még perverzebb igazgató szerintem eléggé erőltetett, én kivenném innen. Tapasztalatom szerint az LMBT téma iránt a mai kamaszok igencsak érdeklődnek, viszont egy kicsit ellentmondásosnak érzem, hogy egy tiniregény első fejezetében azonnal a szexualitás legyen az egyik központi téma. Ezek után nem zárom ki, hogy ez nem egy hagyományos tiniregény, és a folytatás talán tartogat olyan meglepetéseket, ami messzire kerüli a kliséket. Gratulálok az írónak a kikerüléshez!

  25. Nem én vagyok a célközönség. Ráadásul nem érzek benne semmi egyediséget. Sima snassz sulis írás. 5-öst adok rá.

  26. Kedves Cassy!

    Nem az én zsánerem, valószínűleg ezért gyűlt meg vele a bajom, nehezen sikerült végigolvasnom. Hiába a rejtély a lány múltjában, valamiért nem igazán érdekel, mi történhetett vele. Talán ez is annak a számlájára írható, hogy nem tartozom a célközönségbe.

    Az indítás, a kezdőmondat jó, a folytatás a szexuális tartalmakat nézegető titkárnőről és igazgatóról már kevésbé tetszetős. Most komolyan ott vannak az igazgató böngészősávjában ezek a weboldalak? 😀 Ebből a történetből kicsit kilógott ez a rész, hiteltelennek tűnik.
    Más gondom is volt ezzel a jelenettel. Gondolom, a regényben nagy hangsúlyt kap a meleg téma, a melegek elfogadása, ami nagyon szuper, erről nem lehet eleget beszélni. Viszont jó lenne nem csak a felszínen, “divatból” megmutatni, hogy helyes dolog az emberek nemi identitását elfogadni, a részletekre is oda kell figyelni. Konkrétan erre gondolok: “Először azt hiszem, hogy egy megkésett halloween-i partira készülődik, de aztán egy sokkal obszcénebb kép jelenik meg teljes nagyságban a képernyőn. Undorító.”
    Úgy vélem, hogy egy az elfogadást hírdető regényben nem túl szerencsés ilyet leírni. A melegeket elfogadjuk, de az, aki szexuális szerepjátékokat játszik, undorító? Nekem ebben van egy kis ellentmondás.

    Gratulálok a kikerüléshez és sok sikert a továbbiakban!

  27. Könnyedén olvasható mondatok, apró kis részletek, amik élővé teszik a szöveget, érdekes karakterek, ezek ellenére viszont klisés kezdés, de ezt még simán elnézem. Kíváncsi lennék a regény zsánerére, hisz jelenleg még sok minden lehet belőle. Vajon később misztikus lesz vagy maradunk egy ,,sima” YA világban?
    Az említett videós ügy az én érdeklődésemet is felkeltette, szívesebben megtudnék több információt is Bess karakteréről.
    Kissé talán elfogult vagyok, mert már más írásaid, amiket korábban olvastam, lenyűgöztek, de próbáltam most csak erre a szövegre koncentrálni
    Tetszett, szurkolok a történetnek. Sok sikert a továbbiakban és gratulálok a kikerüléshez!

  28. Nem tartozom a célközönségbe, ezért a továbbiakat (konkrétan 😀 ) zárójelbe teszem, mert könnyedén el tudom képzelni, hogy a tizenévesek nyálcsorgatva kapkodnának a következő fejezet után. 🙂
    (Tehát… Nekem nem sikerült közel kerülnöm Bess-hez, de még Harperhez sem, számomra nem tűntek élőnek a szereplők. Az LMBT-témával semmi bajom nem lenne, viszont néhol úgy tűnik, mintha a szerző az ezzel kapcsolatos saját meglátásait egyszerűen csak a karakter szájába adta volna (“Hihetetlen, hogy a huszonegyedik században ilyen előfordulhat!”) Az igazgatói szobában lezajlott jelenetek egy részét sajnos én is hiteltelennek éreztem. Kissé zavaró volt, hogy egyszer múlt, egyszer jelen időben zajlik a mesélés. Ami pedig a stílust illeti, gondolom, ez kell ide. Egy kötőszónál kaptam csak fel a fejem: “Az üzletvezető azzal küldte ki őket, mert…” Viszont el kell ismernem, az a fránya videó még engem is kíváncsivá tett!! :))
    Gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert kívánok! 🙂

  29. Kedves Mindenki!

    Köszönöm szépen a hozzászólásokat, véleményeket, tanácsokat, mindegyik tényleg hasznos. 🙂
    Én is úgy érzem, hogy ez nem a legerősebb írásom, tisztában vagyok a hibáival, gyengeségeivel, és hogy sokaknak talán klisésen kezdődik. Alapvetően középiskolásoknak, inkább a végzős korosztálynak készült a mű, az első vázlatok még abban az időben, amikor még én is az voltam (több mint 10 év), így elég régóta pofozgatom. Valószínűleg ezért tűnik úgy (számomra is kívülről ránézve), hogy van egyfajta törés benne, ahogy az évek alatt változott a világ, változtam én is.
    Köszönöm még egyszer, akik elolvasták, sokat számít a véleményetek!
    Szép napot mindenkinek!

  30. Gratulálok a kikerüléshez!
    A témaválasztás tetszik, de a részletekben vannak kisebb hibák. Az jó, hogy pszihológus szülők gyerekeként jól olvas mások cselekedeteiből, de az igazgató és a titkárnő jellemzése kicsit furcsa számomra.
    A szöveg stílusa egyébként nagyon jó.

  31. Gratulálok a kikerüléshez! Az írás gördülékeny, könnyen olvasható, viszont valahogy nem vonzott be. Igen, valóban kissé klisésnek tűnik a kezdet, ettől függetlenül persze kerekedhet belőle egy érdekes, izgalmas és fordulatos történet a folytatásban. Viszont a karakterek nem fogtak meg, a főszereplő teljesen semleges volt számomra, olyannyira unalmasnak tűnt a figurája, hogy sorsának további alakulása nem igazán köt le. Harper is papírmasé karakter: a gót lány, aki minden iskolában létezik, semmi egyedi nincs benne. Az iskolaújság szerkesztése jó ötlet, ez a vonal érdekelne még. Így visszaolvasva elég negatívnak tűnik a kommentem, pedig nem ez volt a szándékom. Az írásmód jó, de a közeg, a téma és a karakterek nem kötnek le. Nekem ez 10/7. De azért további sok sikert kívánok a szerzőnek, mert a szövegen érezni lehet a tehetséget és a befektetett munkát.

  32. Alapvetően jól fogalmazott írás, én hiányolom a lelkét.
    Lerágott csont az igazgató és titkárnő kritizálása, de mégis hozzátenném, hogy manapság minden be van kamerázva az iskolákban, Amerikában már rég óta. Ilyen viselkedésért elveszíthetnék a munkájukat, hatalmas botránnyal övezve. Ott is van tanfelügyelőség. A böngészőkben ott az inkognitó ablak, ha valaki nem fér a bőrébe a munkahelyén sem, vagy a saját, személyes okostelefonja, ami ilyen szempontból biztonságosabb lenne az egyén számára.
    Gratulálok a kikerüléshez! Csak így tovább!

  33. Gratulálok a kikerüléshez! Lendületes, olvasmányos szöveg, megfeleő információadagolással, és élő párbeszédekkel. Az igaz, hogy klisé már az “első nap az iskolában” téma, de a tini korosztálynak szerintem ez nem lehet probléma, mert ez a saját életük is, így mindig aktuális. Nekem igazából tárgyi problémáim vannak. Mégpedik: vannak még gothok? És mit keres Kurt Cobain egy goth lány szekrényén? 😀 Teljesen más zenei műfaj. (Bár nem vagyok már tini egy ideje, de azért azt hiszem, ezek a dolgok azóta sem változtak.) A harmadik pedig a hadsegéd dolog. A hadsegéd alárendeltet jelent. Általában tábornokoknak, királyoknak van hadsegéde. Így nem tartom valószínűnek, hogy egy vezető szerepben tetszelgő lány önmagára hadsegéd jelzőt akasztana. Ja, még egy: honnan látja az elbeszélő, hogy az igazgatónak mi van a böngészősávjában? Gondolom, a laptop vagy számítógép az íróasztalnál van, és nincs feléjük fordítva a képernyő. Ezek egyébként apróságok, összességében érdekesnek tartom a történetet, és szívesen olvasnám tovább.

  34. Kellemesen laza részlet. Az alaphelyzet ugyan távolról sem újszerű, de ettől még kibontakozhat belőle egy olyan történet, ami érdekes, és velem még az is elő szokott fordulni olvasóként, hogy amikor egy könnyedebb olvasmányra vágyom, akkor az sem zavar, ha amit olvasók, az esetleg egy újabb variáció egy már sokszor megírt témára, attól még jóleshet.

    Volt egy-egy mozzanat, ami kicsit hiteltelen volt számomra – ahhoz például a perverzión túl nagyon tompa agyúnak kell lennie az embernek, hogy a munkahelyén nézzen szexuális tartalmú oldalakat, és az is kicsit fura, hogy olyan titkárnőből lesz szerető, akinek a haja olyan, mint amit a lefolyóból húztak ki… (ez az ápolatlanságnak már olyan foka, ami nem éppen vágygerjesztő). A másik, hogy bár az USA egyes államaiban, városaiban is eltérő lehet a melegekkel szemben tanúsított tolerancia szintje, de az nem túl hihető, hogy ahol már a házasság és a meleg párok örökbefogadása/gyermekvállalása is bevett, hétköznapi dolog, ott azért tegyenek ki egy palacsintázóból egy párt, mert megfogják egymás kezét, és ez szúrja az emberek szemét.

    A fogalmazás szerintem rendben van, egy-egy elütés, hiányzó névelő felbukkant, de ezek nem voltak zavarók számomra. Egy youtuber fiatal élete egyébként érdekes téma, csak olvasás közben bennem épp az merült fel, hogy engem most még szinte jobban érdekelne Bess eddigi életének története (kezdő youtuberből a sikeres youtuberen át a bukottig), mint az, ami most jön, már csak azért is, mert ez a rész eddig felvezetés, és nem tudom, mi felé fogunk haladni.

    Összességében véve én azért több bizalmat szavaznék meg a történetnek, mint amennyi csillagot pillanatnyilag látok, mert ebből még bármi lehet, ha nem ragad meg a kliséknél.

    Gratulálok a kikerüléshez, és kíváncsian várom, mit írnak majd a többet látó lektorok! 🙂

    Judit

  35. Kedves Szerző!

    Nem rossz a történet,azonban valahogy mégsem tudta magát belopni a szívembe 🙁
    Az írásmód tökéletes,könnyen olvasható regány.
    Az eleje még tetszett,azonban valahogy Harper megérkezése után már nem nyerte el annyira a tetszésem :/

    Azért gratulálok a történetedhez és további sok sikert kívánok! 🙂

  36. Gratulálok a kikerüléshez. Nekem tetszett a részlet. Sokan panaszkodtak klisékre, és való igaz, hogy az iskolaváltás gyakori elem ifjúsági regényekben, de nem kell minden regénynek formabontó módon kezdődnie. Még bőven van ideje a történetnek a szokványos indítás után egyedivé válnia. Én addig nem akadok ki, amíg nem bukkan fel egy pasi, akinek bekezdéseken át jellemzik a félisten a testét. Szerintem Bess sem tipikus tesze-tosza főhősnő, a YouTube csatornája említése arra enged következtetni, hogy ő alapjáraton bátrabb, magabiztosabb volt, viszont ha történt vele valami zűrős ügy, akkor érthető, hogy visszavett egy kicsit.
    Szóval én kíváncsi lennék a folytatásra.

  37. Az író stílusa kiemelkedő. Zseniálisak ezek a szófordulatok:
    – “a haja pedig olyan, mint amikor apa félévente egy csomó összeragadt hajszálat operál ki a lefolyóból”
    – “rajtam gyakorolták a különböző módszereiket, mindenféle freudi szarságot”
    – “foltos inge alatt átsejlik a szőrtől burjánzó mellkasa”
    Nagyon szívesen olvasnám tovább, jók a közeli képek, hasonlatok! Élő lesz tőle, teljesen magam előtt látom.
    Nekem pozitív a külföldi helyszín/nevek is, én is így írnék hasonló műfajban.
    Az igazgató gépére meg csak annyit, hogy komoly üzletember bárki számára elérhető gépén én is láttam már hasonlót, sajnos nem túlzás. (Szomorú, hova fajulnak a világ férfijai!)
    Érdekel a videó kiléte is, valamint hogy mi sül ki ebből a barátságból.
    Gratulálok! Sok sikert!

  38. Kedves Cassy,

    Gratulálok a kikerüléshez, bár ez a részlet nem fogott meg különösebben. Egy dologra szeretném felhívni a figyelmed: Harper nem tűnik gothnak, a leírása alapján inkább egy (magyar beütésű) rocker. Ha meg mindenképp az, nem mindegy, melyik alstílus. Plusz, magyarul ugyan helytálló, de senki se szereti “gót”-nak leírni, nekem pl Alarik jutott róla eszembe. Mellékesen a gothok nem hallgatnak Nirvanát.
    Maga a részlet sajnos nem árult el túl sokat, és nagyon sok hasonló könyv jutott eszembe olvasáskor. Még ha később ki is jönne az egyedisége, az első fejezet alapján is vagy hat konkrét könyv ugrott be, ez nem tudom mennyire jó. Maga a nyelvezet rendben van, gördülékeny, olvastatja magát. Ha kikerülne még egy részlet, azt is elolvasnám.

  39. Szórakoztató, tiniknek írt történet. Szerintem nem lerágott csont ez az új meg új iskolakezdés. Különben is egy újszülöttnek minden vicc új. Az író bedob az elején apait-anyait. Próbálja elénk tárni a mai liberális iskola hangulatát. Túlságosan is élethűen. Számomra is erős volt az igazgató és a titkárnője jellemrajza. A szexuális irányuk domináltatása életidegen lett számomra. Egy iskola bármilyen felvilágosult irányvonalat képvisel, mégsem engedheti meg magának, hogy a diák mikor először rápillant azokra, akik fővonalakban irányító szerepet töltenek be az életében, enyhén szólva morbid életet élnek. Lelki szemei előtt megjelenik azonnal, hogy szerelmi flört van a titkárnő és az izgató között. Ehhez azért kellene egy kis háttértanulmány, hogy ilyen következtetést levonjon. Az erkölcs, mint rég, már nem létező forma. Mégis egy iskola, szerintem nem az erkölcstelenség melegágya elsősorban. A másság elfogadása, vita téma nálam. Nem térek ki rá. Az írást egy szuszra végig olvastam. Gratulálok a szerzőnek. Sok sikert! Ja és, hogy mindig külföldi helyszín van, ahol játszódik a cselekmény. Szerintem is szuper történetet írhatna bárki tiniknek, magyar környezetből is. Van itt téma bőven. Az amerikai meg biztosan tudom, hogy szívesen olvasná a magyar sztorit, neki az még érdekesebb lenne. Legalább megismernék ezt az országot. Erről az írók és a költők tudnak a legtöbbet tenni 

  40. Gratulálok a kikerüléshez!
    Van azonban néhány észrevételem, ami így a részlet olvasása közben feltűnt.
    Elsőnek talán azt említeném, hogy néha zavarónak hat, hogy szöveg alapvető tinis, egyszerű, kevéssé szofisztikált nyelvezetébe belekerülnek olyan szavak, kifejezések, mint a “nebáncsvirág”, “andalog”, “mértani középpont”. Persze a részlet rövidsége miatt nem tudom, hogy ez mennyire tendenciózus, de itt könnyen megtörte az egyébként gondosan felépített hangulatot.
    Egy másik dolog, amit nehezebb megítélni, és könnyen lehet, hogy tévedek, de furcsának, szájbarágósnak hat számomra, hogy már az első fejezetben mennyire sokszor megemlíti a szöveg Bess problémáját (ötször, ha jól számoltam, és ráadásul nagyon hasonló módokon). Talán elegánsabb, és még titokzatosabb megoldás lenne, ha erre kevesebb utalást írnál.

    Nagyon tetszett azonban a kis karamellás közjáték a titkárnővel. Az a jelenet mindennél többet mond Bess jelenlegi emberiszonyától, félelmeiről, miközben humoros is.
    Ígéretes a jelmez, mint szimbólum is, nem tudom, mennyire van ez kibontva, de az, hogy kétszer (és teljesen különböző kontextusban) megjelenik, arra enged következtetni, hogy gondoltál rá.

    Őszintén kívánok további jó munkát, alkotást, és javítgatást.

  41. Az alapkoncepció tényleg nem valami egyedi, a téma már csontig lerágott, mondhatni klisé. Mégis van benne valami olyan, ami miatt olvasás közben mosolyognom kellett és meg kell, hogy mondjam rendesen felkeltette az érdeklődésemet a részlet. (Szinte annyira, hogy szívesen látnám nyomtatott formában is 🙂 )
    A stílus az, ami magával ragad, kellő humorral fűszerezve és gördülékeny mondatokkal tálalva. Örülök, hogy máris megtudhattunk valamit a főszereplő múltjából, mert így van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem ez lesz a csattanója a történetnek, de hát tévedhetek.
    Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez, sok sikert kívánok a továbbiakban, mert nagyon szívesen olvasnám még tovább!

  42. Én személy szerint nem szeretem a jelen időben íródott könyveket, de ez elnyerte a tetszésemet. Végig fenntartotta az érdeklődésemet. Egy pár észrevételem lenne. Harpert én túlságosan nyersnek és bunkónak találtam, de ezzel semmi baj sincsen. Engem Bess beletörődése és elfogadása zavart egy kicsit, hogy bár látszik rajta, hogy nem hasonlít egyáltalán a másik lányra, mégsem kérdőjelezi meg a viselkedését. Elfogadja a magyarázatát. Kicsit túlzásnak érzem azt a bizonyos bajt a múltból. Annyit emlegette, mégsem tűnik olyan eget rengetően nagy dolognak, mint később kiderült. Nem kell nagyobb feneket keríteni a dolgoknak, mert később csalódás lehet, ha nem az történik, amit várt az olvasó.

  43. Kedves Szerző!

    Felkeltette az érdeklődésemet a cím, és külön öröm volt, hogy már az első fejezetben tudtam a történetre vonatkoztatni (a múltnak nem lehet egy snittel véget vetni, hiába próbálkozik… vagy talán igen, ez már a regényből fog kiderülni).
    A célozgatás az elején a múltra engem zavart, ha E/1-ben narrál a főhősnő, és ez tölti ki minden gondolatát, akkor hadd töltse ki az enyémet is. Ráadásul kor tekintetében is összezavart: feltételeztem, hogy ha a költözés mindenre megoldás, akkor az internet előtt járunk – de a szülők pszichológusok, az nem túl régi tudomány.
    Kicsit túlhangsúlyozottnak éreztem, hol is járunk és miért; ha egy külön jelenet van a beiratkozásnak, felesleges mindkét gimi nevét többször elmondani, ráér később.
    A lány undora remekül átjött, viszont a szituáció életképtelen. Az igazgató nem rak(hat) ki szexoldalakat a könyvjelzősávba, főleg, ha úgy van a gépe, hogy a lány egyből rálát. Kiskorúak a diákok. Ráadásul lehet, hogy a szeretőjének imponál (bár ha én partnerként meglátom a “házinyusziházhozmegy” weblapot, közölném, hogy akkor jöjjön az iskolába is helyettem…), de a tanári kar előtt csak lejáratja magát.
    A felnőtt weblapot nézegető titkárnő nagyon jól eltalált, azt hiszi, senki nem látja, bezzeg… Viszont ha a titkos szeretőjével dolgozik és kacérkodik vele, nem gyógypapucsban van. A drescode-ról nem is beszélve.
    Harper az elején idegesítő liba, de megvan a pont, hogy mikor alakul ki a két lány közt valamiféle cinkosság – bár barátságnak nevezni ezt erős volt.
    Bizarrnak találtam, ahogy Harper mindent első nap elmondott, de érthető, főleg, hogy ha jól éreztem, a másik lánnyal köztük van valami, szóval azért ő se tárulkozott ki teljesen…
    Amúgy, ha Lizzy elég kemény ahhoz, hogy ítélkezzen az igazgatóékról, és azért legyen kedves a goth lányhoz, mert kellenek a csatlósok, akkor ő sem azt akarja, hogy szeressék (legalábbis nem kedvességgel akarja elérni) és az ebédlős párbeszédben nem cincog, hanem közli, hogy “Amit mondok, az igaz. Csak nem mondok el mindent.”
    Apróság, de ha pszichológus mindkét szülő, akkor pont nem Freuddal jönnek, őt túlhaladta már a tudomány.
    Összességében, ez egy aranyos szerelmes történet lesz (a bulin úgy tippelem, megismer egy helyes srácot), és egy szép történet arról, hogyan lép túl egy lány az őt ért megaláztatáson. Ehhez azonban kell egy mély karakterábrázolás, amihez nincs meg a kellő mélység. “Ő azt mondja, ha valaki bunkó, akkor maradjon is az, ne változzon meg senki kedvéért. Ezért nem is próbál meg kedves lenni az emberekkel, azt mondja, csak azt adja vissza, amit ő kapott másoktól.” – Ez a két mondat például önmagának mond ellent: most akkor önmaga, vagy visszaadja, amit kap? Ezek magát a karaktert is érthetetlenné teszik.
    Mélyebb filozófiai gondolatokkal és kiforrott jellemábrázolással nagyon kíváncsi lennék erre a regényre.