Bakos Tibor: Berci nagyot nő – 2. részlet

Előző részlet

Harmadik fejezet

amelyben muslincák lepik el Bercit, mellesleg most sem változik semmi

 

– Ha olyan varázsport találtunk, ami erősebbé tesz, akkor kell léteznie olyannak is, amelyik megnöveszt – okoskodott Móric, amikor egyik délután az elmúlt nap eseményeit tárgyalták meg iskola után kedvenc helyükön, a Móricék háza közelében elterülő park egyik terebélyes fájának vastag ágán ücsörögve. – Csak a megfelelő varázslót kell megtalálnunk! Hidd el, sikerülni fog!

– Ne fárassz már a varázslókkal, meg a poraikkal! Becsapott a törpe, és az a súlyemelő is! Nem akarok többé hallani erről! – szólt Berci dühösen.

– Ne add fel! Különben nem lett volna szabad kidobnod a port, én megvettem volna tőled – mondta szemrehányóan Móric, és vékony bicepszét tapogatta a pulóver alatt.

Hosszú ideig némán ültek az ágon, csak bámultak lefelé, a fa tövébe, mígnem Móric, mint mindig, ha eszébe jutott valami fontos, a homlokára csapott, de most akkorát, hogy meg kellett kapaszkodnia egy kiálló kisebb ágban, mert elveszítette az egyensúlyát, és majdnem lepottyant.

-A Hársfa utca! – kiáltott fel, miután újra biztonságosan ült az ágon.

Berci bambán nézett rá.

-A Hársfa utca! – ismételte el Móric, de Berci ezután sem vágott értelmesebb képet. – A titkok és álmok boltja! Emlékszel! Egyszer csavargás közben fedeztük fel!

Bercinek derengeni kezdett valami. Igen, valahol az óvárosban, abban a rövid kis utcában, ahová csak gyalog lehet bemenni…

– Gyere! Menjünk! Szerintem ott találunk valamit!

– Ott csak öreg embereket, régi házakat, és port fogunk találni. De nem varázsport – igyekezett lelohasztani barátja lelkesedését Berci, de Móric nem hagyta magát.

– Gyere már! Nem veszíthetsz semmit!

– Legfeljebb a zsebpénzemet – szólt flegmán Berci.

– Na! Tényleg!

Berci nagyot sóhajtott, és lemászott a fáról. Móric utána. Elindultak a Hársfa utcába.

A Hársfa utca elég titokzatos volt, az ember könnyen el tudta képzelni, hogy ott valóban él egy varázsló, a világtól elvonultan, magányosan. Az utca csupa régi, háromemeletes házból állt, az egyik végét egy apró tavacska zárta le, a másikat pedig egy piciny park, melyen kőből lerakott járda vezetett át, így csak gyalogosan lehetett az utcába belépni.  A házak aljában ódon üzletek porosodtak, már évtizedek óta zárva volt valamennyi, csak egyetlen egy működött, a „Titkok és álmok boltja”. Csak ennek a boltnak nem volt lehúzva a rolója. Ha valahol, hát itt kellett lennie egy varázslónak.

Amikor áthaladtak a parkon, és beértek az utcába, önkéntelenül lelassították a lépteiket, és halkabban kezdtek el beszélni, olyan nagy volt a csend, a nyugalom. Hamar odaértek a bolthoz, melynek ajtaja fölött kopott tábla hirdette, mire számíthat a belépő. Hangosan nyikorgott az ajtó, amikor kinyitották. Odabent nehéz volt a levegő, talán mert ritkán takarították a boltot, és a sok por megült mindenütt. Halvány lámpa pislogott a mennyezeten, de azért elég fényt adott ahhoz, hogy jól látható legyen minden. A polcokon színes kartondobozok hevertek, ettől inkább cipőboltnak gondolhatta volna az ember a kis helyiséget, ha nem olvassa el a kinti táblán a szöveget.

– Parancsoljanak, uraim! – szólalt meg a pult mögött egy fehér szakállú, fehér hajú bácsi kellemesen zengő hangon. Bizonyára eddig a pult mögött guggolt, mert nem vették észre, amikor beléptek.

– Jó napot! – köszöntek illedelmesen a fiúk, miközben az ősz hajú bácsit vizsgálgatták. Ugyanarra gondoltak mindketten: „Eléggé varázsló kinézete van.” Így felbuzdulva a siker reményében, egyszerre szólaltak meg:

– A barátomnak… – kezdte Móric.

– Nekem… – mondta Berci.

Berci szúrósan Móricra nézett, mire az határozottan bólintott, és néma maradt.

– Szóval nőni szeretnék – kezdte újból Berci. – Szükségem lenne segítségre, hogy tizenöt centimétert, de legalább tízet nőni tudjak. Mivel eddig semmi nem segített, egy varázslót keresünk. Nem tudom, jó helyen járunk-e?

A szakállas bácsi elmosolyodott, megigazította magán kopott zakóját, mely valamikor fekete lehetett, most már inkább szürkének látszott.

-A lehető legjobb helyen – mondta zengő hangján. – Bár én magam varázsló nem vagyok, de korábban rengeteg varázsló barátom volt, és hagytak nálam mindenfélét, többek között termetnövelő szereket…

– Ha porról van szó, azt inkább nem kérnék! – vágott közbe kissé udvariatlanul Berci, mert szerette volna megelőzni a további kényelmetlenségeket.

– …és eszközöket – fejezte be a bácsi tudomást sem véve Berci közbeszólásáról. – Itt van mindjárt ez a sapka – folytatta, és eltűnt a polcok között rejtőző ajtó mögött.

Hamarosan egy bordó színű kötött sapkával a kezében tért vissza, mely hosszú csúcsban végződött, és a csúcsán egy fém gömb lógott.

– Ha ezt egy hétig minden nap, a napnak minden percében a fején hordja az úr, hamarosan nem tizenöt, de legalább húsz centimétert is nőhet – nyújtotta a sapkát Berci felé.

Berci elbizonytalanodott, és a por jutott az eszébe. Ezt vajon kin tudná kipróbálni először. Sem a hangyákra, sem az egerekre nem húzhat fel egy sapkát. Talán a szomszédék puli kutyája… De nem! Az szétrág mindent. Legutóbb a Nagyi kerítés mellett felejtett kerekes bevásárló kosarát is darabokra szedte. Egy ilyen sapka öt percnél nem tartana tovább. Meg különben is.

– Ha én ezt mindennap hordanám, már nem csak a törpeségem miatt gúnyolnának. Udvari bolondnak néznének… Ha meglátna benne a Tokodi Gyuri! Ráadásul, ha nem lenne hatása… – nem is merte továbbgondolni a kudarc lehetséges következményeit, határozottan eltolta magától a felkínált kötött sapkát.

Az ősz szakállú öregurat azonban nem lehetett zavarba hozni. Ismét eltűnt az ajtó mögött, és most egy széles bőrövvel tért vissza.

– Ennek a hatása vetekszik a sapkáéval, és sokkal kevesebb kényelmetlenséggel jár a viselete. Olyan szerrel van átitatva, amely kiáramlik belőle, egyenesen az ember testébe, és garantáltan serkenti a növekedést – nyújtotta most az övet Berci felé.

Berci átvette, nézegette, a derekára próbálta.

– Kicsit nagy – mondta, mire a bácsi kivette a kezéből, a fiókból egy hegyes kést vett elő, és fúrt néhány lyukat az övbe.

– Most már jó lesz! – adta vissza.

Berci felhúzta az övet, valóban nem esett le róla.

– És mennyi idő alatt hat? – kérdezte most Móric.

– Szintén egy hét után láthatóvá válik az eredmény. De ezt is folyamatosan hordani kell.

– És mi van akkor, ha mégsem működik?

– Két hét garanciát vállalok rá. Ha letelik a két hét, és még mindig semmi hatása a varázsövnek, kicserélem egy pár Kanári-szigeteki féldrágakő fülbevalóra, amely…

– Nem lehetne inkább, hogy a pénzt visszakapnám? – riadt meg a cserelehetőség hallatán Berci.

-De. Az is lehetséges – felelte a szakállas bácsi.

Kicsit sugdolóztak még a fiúk, az övet tapogatták Berci derekán, aki végül a bácsihoz fordult:

– Megveszem.

Leszámolta az összeget maradék zsebpénzéből, és néhány pillanat múlva már az utcán baktattak. Az övből valami meghatározhatatlan eredetű, de kellemes illat áradt.

– Szerintem nem blöffölt a bácsi – szólalt meg elsőként Móric. – Ilyen jó illata csak valami csodaszernek lehet.

Berci nem felelt azonnal, az övet igazgatta a derekán.

– Remélem, hogy nem, mert ha mégis… – most sem fejezte be, hogy mi lenne, ha ez a kísérlet is kudarcba fulladna. Igyekezett határozott lenni, de a hangja kissé megbicsaklott.

Ezt Móric is érzékelte, és biztatni kezdte barátját:

– Ne kételkedj! Akkor biztosan nem fog sikerülni! Ez, hidd el, bejön! Nem sokára centiméterekkel magasabb leszel! Ráadásul a nadrágod sem fog leesni, mert megtartja az öv.

– A nadrágom eddig sem akart leesni.

– Mindegy. Biztos, ami biztos.

Berci bólogatott nagyokat, próbált nem kételkedni.

Két nap elteltével ez már nehezen ment. A kellemes illat, ami az övből áradt, egyre vadabb szaggá kezdett átalakulni, leginkább a megrothadt szőlőére emlékeztetett, már mindenki, aki Berci közelébe került, megjegyezte, hogy milyen büdös van, aztán muslincák kezdték ellepni az övet, így a fiú már le sem tagadhatta, hogy a bűz az ő övéből árad. Egyetlen millimétert sem nőtt, a bűzzel ellentétben, amely már méterekről érezhető volt. A harmadik nap reggelén nem vette fel a nadrágszíjat, délután pedig a barátjával felkerekedtek, és elmentek a Hársfa utcába.

Nagy meglepetésükre a bolt zárva volt. De annyira zárva, mintha soha nyitva sem lett volna. A lehúzott rácson pókhálók feszültek, az ajtó előtti részt vastag por lepte.

– Hát ez a bácsi mégis varázsló volt! Egy gonosz varázsló! – állapította meg döbbenetéből magához térve Móric, és most először látszott rajta, hogy meginog a hite abban, hogy barátja valaha is legalább egy centimétert nőni fog.

Fejüket lehajtva, némán cammogtak haza. Még kedvenc helyüket sem látogatták meg, holott, ha lehetőségük volt rá, soha el nem mulasztották volna, hogy felmásszanak a vastag ágra. Elbúcsúztak egymástól a park közelében, és mindenki ment a saját otthonába.

Berci ismét megszállottan nyújtózni kezdett az udvari ruhaszárítón, ugrált nagyokat az ég felé, eljárt kosárlabdázni a játszótérre… A tökmagevést nem próbálta újra, mert a tökmagos bácsi áttért a napraforgó árusításra, és most már arról hirdette harsányan, hogy még az ember termetét is megnöveli, ha sokat eszik belőle az ember. Ám Berci már valahogy nem hitte el. Már valahogy semmit nem hitt el.