Anne Raven: Mindenképp (részlet)

Anne Raven: Mindenképp (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

1.fejezet

– Ne haragudj, nem volt más választásom. Egyszerűen nem hagyott békén – hadarta legjobb barátnőm a vonal másik végén –, azt mondta, csak bocsánatot akar kérni, aztán már megy is. – Sarah levegőt vett, és máris folytatta. – Itt van Clevelandben, és találkozni szeretne veled. Először én is elküldtem a fenébe, de megsajnáltam.

Nem válaszoltam. Az egyik hajtincsemet húzkodtam és azon törtem a fejem, hogy mi a fenét akar tőlem ez a pasas ennyi idő után.

– Clare, ott vagy?

– Nem akarom, hogy tudja, hol lakom – mondtam, a levegőt hosszan kifújva.

– Nem is kell – nyugtatott Sarah. – Gondoltam, elkérem a számát és akkor meg tudtok beszélni valahol egy találkozót.

Frusztráltan kerestem egy jegyzetlapot, hogy felírjam a Sarah által diktált telefonszámot. Mire befejeztük a beszélgetést, annyira remegtek az ujjaim, hogy csak másodszorra sikerült kinyomnom a telefont.

Azóta nem hallottam Dave-ről, amióta eljöttem. Még a számomat is lecseréltem, hogy ne is tudjon hívni, mert egyáltalán nem akartam tudni róla. Miért akar ennyi idő után bocsánatot kérni? Nem akartam hallani felőle. Szerintem a számát is azért nem a telefonomba írtam, mert nem akartam őt az ismerőseim közt tudni. Meg aztán így nagyobb esélyem volt rá, hogy elhagyjam valahol a papírfecnit…

Sarah hívása után három napig rágtam magam. Képtelen voltam elfelejteni, hogy a telefonszám ott figyel a táskám belső zsebében, egyik délután elővettem hát. Lesz, ami lesz.

– Istenem, de örülök, hogy hallom a hangod! – mondta Dave, ahogy

bemutatkoztam. – Tudom, hogy nem akarsz beszélni velem, de van valami, amit meg kell hogy hallgass.

– Van még valami, amit nem mondtál el? – kérdeztem. Magam is meglepődtem rajta, milyen vádló hangnemben szólaltam meg.

Dave nem tudott meggyőzni róla, hogy meg kellene hallgatnom még egy bocsánatkérést, de egyszerűbbnek tűnt beadni a derekamat. Közvetlen munka utánra beszéltük meg, hogy megiszunk egy kávét. Egy kieső helyet választottam, nem akartam, hogy a lakásom vagy a munkahelyem közelében találkozzunk. Megadtam a címet és elindultam én is.

Zsúfolásig megtelt parkoló fogadott, amitől egyáltalán nem voltam boldog. Kétségbeesetten pásztáztam a kocsikat. Képes voltam eladni egy túlárazott ingatlant, megfőzni egy ötfogásos vacsorát – de parkolni, azt nem tudtam. Úgy éreztem, soha nincs elég helyem, folyton attól rettegtem, meghúzom a kocsit; és ez a félelmem nem volt alaptalan, aminek ékes bizonyítéka volt a lökhárítómon díszelgő karcolások hada.

A nyakamat nyújtogattam, rágtam az ajkam, de egyik helyet sem találtam elég szélesnek. Már majdnem bepánikoltam, amikor épp előttem kistartolt egy fűzöld terepjáró egy családos helyről. Hát van Isten! Innentől már csak azt reméltem, hogy gyorsan túl leszek ezen a kellemetlen beszélgetésen.

Abban a pillanatban, ahogy felléptem a rattan bútorokkal berendezett teraszra, csörögni kezdett a telefonom. Majdnem elejtettem, annyira ideges voltam. Meg sem néztem, ki keres, lenémítottam a mobilt; majd később foglalkozom vele. Ide-oda forgattam a fejem; annyi vendég volt, hogy azt sem tudtam, merre induljak el. A táskámat szorongattam, és azon gondolkodtam, megfordulok és megyek innen, el, messzire, amikor…

– Clare!

Dave integetett felém: egy távoli asztalnál ült egy pálmafa alatt.

Semmit sem változott. Pontosan olyan jóképű volt, ahogy emlékeztem rá. Amint odaértem hozzá, felállt. Ártatlan csókot nyomott az arcomra, és megérintette a könyököm.

– Köszönöm, hogy eljöttél – mondta kedvesen.

– Nem szívesen tettem. És nem szeretnék sokáig maradni, programom van – hazudtam.

– Már rendeltem neked, a kedvencedet. – Dave az asztalon lévő tejeskávéra mutatott. Én egy pillanatig csak bámultam a drappszínű folyadékot a karcsú üvegpohárban. Csak arra tudtam gondolni, hogy Dave már megint helyettem döntött. Kérdőn húztam fel a szemöldököm.

– Szóval… bocsánatot szeretnék kérni. Rájöttem, milyen csúnyán viselkedtem veled.

– Ne is mondd. Biztos téged is dobtak, pont úgy, ahogy annak idején te tettél ki engem – vágtam rá.

– Ne is beszéljünk a múltról. Tudom, hogy hibát követtem el – folytatta. Csak néztem rá merően, egy percig egyikünk sem szólalt meg.

– És most miért jutottam eszedbe?

Dave az asztalra tette mindkét kezét és kavargatni kezdte a kávéját.

– Miután eljöttél Pittsburgh-ből, nem tudtam, hol keresselek. A számodat is lecserélted… Apád sem tudta megmondani, hol vagy. Jól elrontottam a dolgot: akkor jöttem rá, mit veszítettem, amikor már nem voltál ott. – Dave rám nézett, egyik kezével megpróbálta megfogni az enyémet, de én elhúztam. Éppen nagy problémáim támadtak az irányban, hogy ne törjön ki belőlem az elnyomott harag. Vettem egy nagy levegőt.

– Nem jött be a csaj?

Nem is tudom, honnan jött belőlem ez az irónia. Én nem ilyen vagyok. Sőt. Azzal hízelgek magamnak, hogy minden helyzetben ügyesen visszafogom magam és magamban tartom az érzelmeket. Máshogy nem is boldogulnék az ingatlanszakmában. De Dave kihozott a sodromból – és végül is nem ügyfél, nem igaz?

– Én csak… csak egyszerűen nem tudtam megbecsülni azt, amim volt és nem küzdöttem érte, mert nem gondoltam, hogy megéri – habogta. – De már tudom, és bármit megtennék, ha újra mellettem lennél.

– Ez most komoly?

Dave bólintott. Nem hittem a szememnek. A mindig gőgös Dave meghunyászkodva ült előttem. Lehet, hogy igazat beszél?

– Elkéstél ezzel a vallomással – sóhajtottam.

– Van valakid? – kérdezte lassan, az arcomat fürkészve.

– Ne haragudj, de ez nem tartozik rád – mondtam, és felálltam. – Jólesett, amit mondtál és köszönöm, hogy megtetted, de én továbbléptem és nem akarok visszafelé haladni, csak előre. Ég veled.

Nem vártam meg, hogy reagál; megdöbbent arcának hátat fordítva kisétáltam.

Pár órával később útra készen álltam mezítláb a konyhapultnál, nem túl kényelmes, de annál szexibb ruhámban, amit Sarah erőltetett rám. Alig tíz perc volt hátra a taxi érkezéséig, bármennyire is szerettem volna, már nem volt időm átöltözni.

 – Csak azért megyek el veled, mert erőszakos vagy – mondtam, miután Sarah jelent meg a konyhában vadító, pezsgőszínű ruhájában. Barátnőm elképesztően nézett ki a vállára lazán hulló vörös hajzuhatagával. Biztosan állt előttem magassarkújában, pedig a pulton lévő pezsgősüveg tartalmából ítélve már egy ideje készült az esti kiruccanásunkra. Komoly képet szerettem volna vágni, de pezsgőtől csillogó szemébe nézve képtelen voltam rá. Elnevettem magam.

– Aha – jött frappáns válasza. Gyanakvón méregetett élénken kifestett zöld szemével.

– Oké – vallottam be – nekem sem árt egy kis lazítás.

Őszintén szólva a Dave-vel való találkozásom után nem volt ellenemre a gondolat, hogy lecsússzon egy-két pohár ital.

– Akkor igyál. – Mutatóujjával a pezsgősüveg felé bökött, mint aki pontosan tudja, mi jár a fejemben.

– Tudod, mit? Miért is ne – mondtam, és Sarah már nyúlt is, hogy töltsön nekem. – Mire igyunk?

– Természetesen arra, hogy ilyen csodás vagyok és előléptettek –  húzta fülig érő mosolyra száját és koccintásra emelte poharát.

– Természetesen – értettem egyet.

– És mert megérdemlem.

– És mert szerény vagy? – kérdeztem viccelődve. Bár kétségtelen nagy dolog reklámszakemberként kitűnni annyi ember közül.

– Ha szerény lennék, akkor ma egy savanyú ábrázatú barátnővel kellene együtt buliznod – mondta büszkén felszegett állal. – Így viszont csak nekem kell pár hétig elviselnem az irigy Juliet arcát, aki meg volt róla győződve, hogy az öve lesz ez az állás.

Felsóhajtottam.

– Irigyellek, amiért ilyen lazán tudod kezelni.

– Csak az a titka, hogy előre kell nézni. Most megalapozhatom a jövőmet, ő meg majd túllesz a dolgon. – Letette üres poharát. – Erről jut eszembe, mi volt Dave-el? Elküldted a fenébe?

– Furcsa volt őt újra látni – vallottam be. – Felkavart ez az egész… Még mindig haragszom rá. Őszintén szólva megviselt, még sosem láttam ilyen emberinek.

– Remélem, legalább bocsánatot kért?

– Azt mondta, megbánt mindent, és hogy újra velem akar lenni, mert…

– Ugye nem gondolkodtál el rajta egy percig sem? – vágott felindultan a szavamba –, hónapokig tartott, mire túl tudtad tenni magad rajta, eszedbe se jusson… – Monológját, szerencsémre, hangos dudálás zavarta meg. Ó, hála Istennek! Nem akartam most Dave-ről vitatkozni, igazából tudhattam volna, hogy így reagál. Elvégre ő volt az, aki végignézte mit tett velem, és ő volt az, aki mellettem volt, amikor Dave nem… Így végiggondolva, nem is értem, miért állt szóba vele egyáltalán, azt meg pláne nem, miért beszélt rá, hogy találkozzak vele.

– Megjött a taxi – mondtam gyorsan, kihasználva az egérutat. Tudtam, hogy igazságtalan vagyok Sarah-val, csak nekem akar jót, de úgy voltam vele, ha már rábeszélt erre az estére, akkor ne rontsa el anyáskodással.

Felhajtottam a pezsgőmet, majd gondolkodás nélkül nyúltam a táskám után és már indultam is az ajtó felé.

– Clare! – szólt utánam Sarah. Láttam, hogy alig bírja visszatartani a kitörni készülő nevetést.  – Nem felejtettél el valamit?

Zavartan néztem rá. Mégis mit? Táskám megvan, kulcsok, pénz, telefon. Mi kell még? Sarah-ból őszinte nevetés robbant ki, majd lehajolt és a magasba emelte a szandálom.

– Lehet, hogy erre szükséged lesz.

*

Egy helyi zenei klubba mentünk; korábban már hallottam róla, de még soha nem jártam ott.

Már bejutni is érdekes volt. Úgy araszoltunk egymás mellett, mint heringek a konzervdobozban, mire eljutottunk a bejáratig. A hely zsúfolásig volt tomboló, fűtől és alkoholtól túlfűtött fiatalokkal – épp ahogy vártam. Sarah úgy törte az utat, és húzott maga után, mintha mi sem lenne természetesebb a számára, én viszont pánikszerűen állapítottam meg, hogy már nagyon-nagyon régen nem voltam ilyen helyen. A fények vibrálva cikáztak végig a sötét padlón, és ahogy egyre beljebb haladtunk, már látszott, hogy a hatalmas „L” alakú bárpultnál sem lesz könnyebb dolgunk. Ahhoz képest, hogy hétköznap volt, egy kisebb tömeg tombolt körülöttünk, a fülembe dübörgött a basszus, az alig pár lépésnyire mellettem szórakozó emberek szinte összenyomtak. Úgy éreztem, ha nem szorítanám Sarah kezét, bármelyik pillanatban elsodorhatnának mellőle, és a botladozásom csak még jobban tetőzte az érzést.

– Nagyon rossz ötlet volt ez a cipő, Sarah – próbáltam túlkiabálni a zenét.  – Nem látom, hogy hová lépek, ki fogom törni a nyakam!

– Nem – rázta a fejét. Feltűnően piros topánkámra nézett, majd rám, aztán a vállamra támaszkodott, hogy közelebb hajoljon –, a piros cipő határozottan dögös, kár lett volna kihagyni!

Huncut mosollyal a szemében kacsintott, én meg mérgesen néztem vissza rá, bár nem hittem, hogy komolyan foglalkozna gyerekes ábrázatommal. Nem volt neki elég, hogy felvetette velem a szűk, fekete csipkés miniruháját, még a tűzpiros cipellőjének tízcentis sarkával is meg kellett küzdenem. Megragadta a kezemet és végighúzott a táncolók és pult mellett álló tömeg között. Egy fekete és fehér műbőrrel borított bokszba préseltük be magunkat; nem is értettem, hogy lehet itt szabad bármilyen ülőhely.

Jólesett egy kicsit megpihenni, körülnézni. Megállapítottam, hogy maga a hely tetszik: a berendezés, a stílus, a zene. Most, hogy már ültem, nem is értettem magam. Mitől pánikoltam be az előbb? Talán túl régen engedtem meg magamnak, hogy szórakozzam?

– Klassz ez a hely! Talán kicsit zsúfolt, de tetszik. Miért nem jöttünk ide már korábban is? – kérdeztem ismét kiabálva. Ha ez így megy, nem lesz hangom az este végére.

– Talán mert valaki munkamániás. – Sarah felém bökte a mutatóujját, de közben vigyorgott.

Egymás után kértük ki az italokat, és ahogy kezdtem felengedni, már egyre kevésbé tűnt rossz ötletnek, hogy eljöttem. Pezsgett a hely, és pezsgett a vérem is. A koktélok és pezsgő kezdte megtenni a hatását… vonzott magához a táncparkett.

– Táncoljunk – mondtam, és felrángattam Sarah-t a helyéről.

Egy órával később csuromvizesen és kimerülve ültünk vissza az eldugott kis bokszunkba.

– Az a férfi téged néz – mondta Sarah, és a bárpult irányába biccentett. Én is arra fordultam.

– Nem hiszem, hogy ennyi nő közül pont engem bámulna akárki is – fordultam vissza.

– Pedig az az öltönyös pasas kiszemelt magának, az tuti, már akkor figyelt, amikor táncoltunk.

– Akkor ma este nem lesz szerencséje, ha rajtam múlik.

– Ne csináld, Clare, legalább nézd meg. Kissé komor tekintetű ugyan, de legalább olyan jóképű, ha nem jobb, mint az a seggfej Dave.

Fintorogtam, és a poharam után nyúltam, de azért újra megfordultam. Sarah kíváncsivá tett. Tekintetemmel végigpásztáztam a rengeteg embert, akik a pultnál ültek, de csak egyetlen férfi volt köztük, aki öltönyt viselt. Nem nézett rám; nekem háttal ült. Ebből a szemszögből csak széles vállát, sötét haját és állkapcsának vonalát lehetett kivenni, semmi mást.

– Hát, ha így is volt, már elvesztette az érdeklődését – mondtam visszafordulva Sarah felé és megvontam a vállam.

Ekkor két férfi lépett oda hozzánk.

– Ezt a meglepetést, nem számítottam rá, hogy összefutunk ma este – mondta a fiatalabbik, szőke férfi, egyenesen Sarah-t bámulva.

Egy teljesen átlagos, könyvmoly kinézetű férfi állt mellette és engem fixírozott. Kelletlenül mocorogtam a bokszban, zavart, hogy ilyen nyíltan bámul.

– Szia Mark, nem számítottam rá, hogy itt találkozunk – rebesgette szempilláit, és haját idegesen a füle mögé tűrve nézett hol rám, hol a férfira. – Ő itt Clare – fordult felém –, a legjobb barátnőm. Clare, ő itt Mark, a kollégám. Most együtt dolgozunk egy ideig.

Egyszerre mindent megértettem. Sarah hetek óta erről a férfiról áradozott nekem, imádkozva, hogy Mark végre kezdeményezzen, és rettegve, hogy mindezt megbonyolítja az előléptetése.

– Ó, hogyne, Mark! – intettem felé. – Már hallottam rólad.

– Remélem, csak jókat. Ő itt John – mutatott a mellette álló kevésbé szimpatikus pasasra. – Egy volt kollégám. Gondoltuk, megiszunk itt pár sört, aztán lépünk, de ha már így összefutottunk, akár együtt is ihatnánk valamit, persze csak ha nem bánjátok.

Ugyan kettőnknek szánta a kérdést, de Sarah-t figyelte.

– Ó, persze hogy nem! – vágta rá Sarah szinte azonnal, és beljebb csúszott, hogy helyet csináljon maga mellett. – Ugye, Clare, nem bánjuk?

Fülig ért a szám.

– Persze, hogy nem. Éppen Sarah előléptetését ünnepeljük – tettem hozzá, mintegy mellékesen.

– Akkor a következő kört én állom – kiabálta túl Mark a zenét, majd becsúszott Sarah mellé a bokszba. Haverja mellém telepedett le, cigarettájának jellegzetes szaga azonnal megcsapta az orromat.

– Gyakran jártok ide? – kérdezte Mark.

– Nem igazán, de éppen arról beszélgettünk Clare-rel, hogy ezen változtatnunk kellene – mondta Sarah.

– Clare, te is a reklámiparban dolgozol? – fordult felém Mark.

– Ó nem, én ingatlanközvetítéssel foglalkozom. Sarah-val lakótársak vagyunk, nem jártunk egy egyetemre vagy ilyesmi – válaszoltam, Mark pedig visszakérdezett. Nagyon jó fej, közvetlen pasasnak tűnt, kezdtem érteni Sarah vonzódását. Talán a rengeteg alkohol hatására, de úgy beszélgettünk egymással, mint akik ezer éve ismerik már egymást. Talán csak John volt egy kissé szűkszavú mellettem, de őszintén szólva azt meg nem bántam.

 – Emlékszel az első napra, amikor találkoztunk? – kérdezte Sarah Markot.

A férfi felnevetett.

– Elég nehéz lenne elfelejteni. Már az első munkanapon összefutottunk.

– És az miért volt annyira felejthetetlen? – kérdeztem.

– Mert azt, hogy összefutottunk, szó szerint kell érteni – mosolygott Mark egyenesen a barátnőmre.

– Igen, azonnal forró lett köztünk a hangulat – vigyorgott Sarah fülig érő szájjal.

– Mivel egy bögre forró kávé volt a kezemben – magyarázta tovább Mark –, amit sikerült Sarah blúzára öntenem. – Megvakarta a homlokát. – Azt hittem, szóba sem fog állni velem ezek után.

– Úgy látom, nem így lett – mondtam.

– Hát, isteni szerencse, hogy aznap melltartót viseltem! – csapta le a magas labdát Sarah.

Erre mindnyájan nevetésben törtünk ki.

– Én ezt nem nevezném szerencsének! – tette hozzá John. Úgy tettem, mint aki nem hallotta, és a barátnőm felé fordultam.

– Fogadni mernék, hogy a nagy rohanás oka akkor is a késés volt. Kitaláltam?

– Kár lenne tagadni – vallotta be Sarah –, az időpontok és én nem jövünk ki túl jól egymással – vont vállat, és az itala után nyúlt.

John hol a söröskorsóját, hol a táncparketten vonagló csajokat fixírozta, de mintha egyre közelebb éreztem volna magamhoz. Kényelmetlenül húzódtam arrébb, amennyire csak a lehetőségeim engedték, és reméltem, hogy csak beképzelem a dolgot. Beszélgettünk tovább; már jócskán éjfél után jártunk, amikor Sarah félrehívott.

– Mark kávézni szeretne velem – mondta izgatottan.

– Ez remek, mikor?

– Most. – Sarah bocsánatkérőn vonta meg a vállát.

– Na szép, és én mit csináljak ezzel a félnótás pasassal?

– Gyere el velünk!

– Á, dehogy, még csak az hiányzik, hogy én legyek a gyertyatartó. – Magasba emeltem a poharamat, hogy lássa. – Megiszom még ezt az italt és hívok magamnak egy taxit.

– Köszi. Szeretlek! – Sarah viharosan ölelt magához.

– Én is téged. Na, menj.

Mivel nem igazán kívántam visszamenni Johnhoz, úgy döntöttem, hogy leülök a bárpulthoz, és ott fogyasztom el a maradék italomat, és közben a taxitársaságot is felhívom. Ez utóbbi sikerült is, mire a pulthoz értem, bár komplett idiótának éreztem magam, ahogy a címet üvöltözöm.

Próbáltam elegánsan felülni az egyik bárszékre, hogy a nem túl hosszú ruhámból lehetőség szerint ne villanjon ki semmi, de annyi koktél és pezsgő után ez nem volt egyszerű feladat. Mintha egy hegyet kellett volna megmásznom. Egyik kezemmel a pultba kapaszkodtam, a másikkal pedig a ruhám szegélyét fogtam, a biztonság kedvéért, míg nem kis koncentrálás árán végre sikerrel jártam.

Körbenéztem, hogy figyelt-e valaki, de mostanra már hozzám hasonlóan jócskán elázott férfiakat és nőket láttam csak. Kivéve talán egyet. Tekintetem megakadt a pult másik végén ülő férfin.

Nem nézett senkire; az előtte heverő whiskys poharára szegezte tekintetét, pedig mindkét oldalán állt egy-egy lány, és mindkettő hozzá beszélt. Homlokát összeráncolva, vállát felhúzva ült ott. Egyben lehúzta pohara tartalmát, majd intett a pultosnak a következőért. Jobb kezével rövid, fekete hajába túrt, majd a másikkal is. Nem tudtam levenni róla a szememet, azon gondolkodtam, mit keres itt, milyen napja lehetett, mivel foglalkozhat… Megérezhette, hogy bámulom, mert hirtelen felnézett – én pedig még akkor sem bírtam másfelé fordulni. Egy röpke pillanatra érdeklődés villant a tekintetében, aztán az érkező teli pohárnak szentelte a figyelmét.

Jóképű férfi volt – túlságosan is. Egyértelmű volt, miért vonzódtak hozzá úgy a nők. Tudtam, bármelyiket megkaphatná éjszakára, még csak meg sem kellene erőltetnie magát érte – hiszen még én sem tudtam nem észrevenni. Aztán hirtelen rájöttem, honnan ismerős: ez az az öltönyös pasas, akiről Sarah beszélt, de nekem nem úgy tűnt, mint aki egy fikarcnyit is érdeklődik irántam.

– Otthagytál egyedül.

John szólalt meg a hátam mögül.

Ijedtemben a mellkasomhoz kaptam. A frászt hozta rám.

– Csak a taxira várok –mondtam. – Megyek haza.

Igyekeztem nem tudomást venni róla, milyen közel ül le hozzám és hogy mennyire árad belőle a sörszag.

– Nem rossz ötlet! Most, hogy így faképnél hagyott minket Sarah és Mark, miért nem használjuk ki a lehetőséget? – kérdezte, és mutatóujjával végigsimított a karomon.

– Köszönöm, nem – feleltem. Kirázott a hideg az érintésétől. – Nem is ismerlek! Egyébként is sokat ittál.

– Már hogyne ismernél, hiszen együtt buliztunk egész éjjel. Te is egyedül vagy, én is. Gondolom, nem azért csípted így ki magad, hogy aztán egyedül menj haza. – Ahogy végignézett rajtam, szinte meztelennek éreztem magam csöppnyi ruhámban.

– Hát ebben tévedsz – mondtam aztán szárazon.

– Ugyan! Ne kéresd magad! Ti lányok mindig ezt játsszátok, közben meg alig várjátok, hogy ágyba vigyen benneteket valaki. Olyan szexi vagy ebben a ruhában! És ezek a göndör barna fürtjeid megőrjítenek. Légy egy kicsit kedvesebb! – hajolt közelebb hozzám.

– Nincs kedvem hozzá – vágtam rá azonnal és hátrébb húzódtam.

– Nem hiszek neked!

Rémült szemekkel dőltem el előle, amikor rájöttem, hogy mire készül. Nem érdekelte, vagy csak nem figyelt rám eléggé, de még közelebb hajolni és megpróbált megcsókolni. Kétségbe esetten próbáltam kitalálni, mit tegyek. A kezemben lévő ital adta az ötletet: a filmekben működni szokott! A pohár tartalmát John arcába öntöttem.

Először meglepődött, aztán harag villant a szemében. Megragadta a karomat és fojtott hangon préselte ki a szavakat a száján:

– Te ribanc, ezt nem…

– Szerintem ez nemet jelent – jött a jeges hang valahonnan a közelből.

Döbbenten néztem a John mögül kimagasló férfira. Az öltönyös pasas volt az.

– Ki a fene vagy te? – pördült meg John a hang hallatán, miközben próbálta letörölni arcáról az italom maradványait.

– Az, aki emlékeztet rá, hogy ha valaki nemet mond, azt illik tiszteletben tartani. És ha nem érted, mit is jelent ez, szívesen elmagyarázom. – A férfi hangja hideg volt, fenyegető. Nem nézett rám, csakis egyenesen Johnra, szinte már az arcába mászott. Ökölbe szorított kezét az oldalához szorította.

John szemében félelem csillant, felismerve, hogy nem csak üres szavakkal fenyegetik. Cseppet sem volt férfias egyetlen porcikája sem. Lassan visszafordult felém, és vetett rám egy megsemmisítő pillantást.

– A tiéd lehet – mondta a férfinak, majd sarkon fordult. Gondolom, nem értem neki annyit, hogy beveresse értem a képét.

Megkönnyebbülés volt látni John távolodó hátát, és gondoltam, itt az ideje, hogy megköszönjem megmentőmnek, hogy közbelépett.

– Köszönöm, hogy – kezdtem bele, de közbevágott.

– Ha nem akarja, hogy részeg pasasok másszanak magára, aztán berángassák az ágyukba, nem kellene, hogy egyedül járkáljon ilyen helyre, és legfőképpen nem kellene ilyen kihívó ruhát viselnie.

Éreztem, hogy elvörösödöm, felbosszantott és megdöbbentett kioktató hangneme.

– Már ne is haragudjon – kezdtem védekezőn.

– Én nem haragszom – vágott közbe –, a maga élete, azt kezd vele, amit akar, csak nekem onnan úgy tűnt – mutatott a helyre, ahol ő ült –, hogy nem kívánja igénybe venni az úr társaságát – mondta közömbösen, és megvonta a vállát.

Hogy képzeli! Hiszen nem is ismer! Ez a ruha pedig semmit sem mond el rólam. Miért kellett így nekem esnie? Fortyogtak bennem az indulatok. Összepréseltem a számat, de nem bírtam ki, hogy ne tegyem szóvá, újra megszólaltam.

– Miért avatkozott egyáltalán közbe, ha ennyire zavarja, amit lát? Már úgyis eldöntötte, mit gondol rólam, minek kér számon? Vegye tudomásul, nem fogok magyarázkodni magának! – vágtam rá sértődötten.

Iszonyatosan bántotta a büszkeségemet a viselkedése. Kezemben még mindig szorongattam az üres poharamat.

– Nem az zavar, amit látok, hanem az… – Nem fejezte be a mondatot. Zsebre vágta kezét, és hosszan, mérgesen fújta ki a levegőt. – Magának fogalma sincs, milyen alakok járnak ide. Ráadásul ivott, ami nem túl jó, ha meg kell védenie magát. Az, ha a férfiak képébe önti az italát, aligha állítja meg őket attól, hogy azt tegyenek magával, amit csak akarnak.

– Csaknem tapasztalatból beszél? – vágtam oda durván.

Ez betalált, talán ezt nem kellett volna mondanom, hiszen ő volt az, aki segített rajtam. Tudtam, hogy rosszul esik neki a megjegyzésem – éreztem a belőle áradó feszültséget –, de annyira felbosszantott az arroganciája, hogy nem törődtem vele. Készültem a dühkitörésre, a kioktatásra. De a férfi csak nézett rám egy percig, aztán csak annyit mondott:

– Tudja mit? Igaza van!

Ettől aztán igazán zavarba jöttem.

– Ööö… ha most nem haragszik, már biztosan vár a taxim. Én… köszönöm, amit értem tett.

Azzal nagy lendülettel a bárpultra vágtam a poharam, és hevesen leugrottam a bárszékről. Csak azt felejtettem el, hogy az az átkozott magassarkú van rajtam, és nem egy, hanem legalább hat koktélon vagyok már túl.

– Szerintem nem jó ötlet… – kezdte a pasas, amikor meglátta, mire készülök, de késő volt.

Elvesztettem az egyensúlyomat, és egyenesen ennek a bosszantó alaknak a karjába estem. Ijedtemben ezüst hajszálcsíkos nyakkendőjébe kapaszkodtam, nagyot rántva a pasason. Mindössze pár centiméterről volt alkalmam tanulmányozni döbbent arcát. – …ugrálni. – fejezte be mondanivalóját.

Erősen tartott. Nem engedte, hogy elessek. Éreztem, hogy megfeszül alattam a karja, de ettől eltekintve nem mozdult, csak figyelt.

– Bocsánat – hebegtem.

Férfias kölnijének bódító illatára akaratlanul is hozzásimultam. Még ebben a cipőben is jóval magasabb volt nálam, így a mellkasa volt a szemem magasságában; láttam, hogyan emelkedik föl-le, majd, hogy egyre szaggatottabban veszi a levegőt, mintha szándékosan visszatartaná.

Enyhe mosoly jelent meg szája sarkában. Most meg miért vigyorog?

– Csak szólnia kellett volna, hogy nem tud nekem ellenállni – mondta öntelten.

Lángolt az arcom, amiért volt képe ilyet mondani nekem, és bosszantott, amiért ennyire sokat képzel magáról.

– Ne is álmodjon róla – préseltem ki a szavakat, enyhe éllel a hangomban. Ne higgye, hogy bármennyire is érdeklődőm iránta! Más sem hiányzik az életemből, mint egy ilyen felfuvalkodott hólyag. El akartam tolni magamtól, mellkasára tettem mindkét kezem, de jottányit sem engedett. Felnéztem rá. És levegőt is elfelejtettem venni, amikor megláttam, hogy engem figyel. Sötétbarna szemének meleg csillogása magával ragadott, akár egy örvény. A levegő szaggatottan szakadt fel a tüdőmből, ahogy vonásai végre ellágyultak.

Ahogy ott álltunk, idegenekhez képest kifejezetten közel egymáshoz, valamilyen megmagyarázhatatlan érzés lengett körül minket, legalábbis engem biztosan. Zavarba jöttem. És nem attól, mert olyan közel volt a teste az enyémhez, hanem azért, mert valami megmozdult bennem, ami már nagyon régen nem. Elfordítottam a fejemet.

Talán ez az egyszerű reakció ébresztette rá arra, hogy még mindig magához szorítva tart, Zavartan pislogott párat ő is, majd hirtelen eleresztett és egy lépést hátrált, de a kezét még mindig a derekam mellett, a levegőben hagyta, mintha tartana attól, hogy nem állok meg a lábamon.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha kikísérem – mondta egyszerűen, mindenféle szarkazmus nélkül a hangjában.

 Megfogta a kezemet és a kijárat felé húzott. Tudom, hogy ellenkeznem kellett volna, de nem tettem. Őszintén szólva rá voltam szorulva. Most, hogy már nem tartott izmos karjában, nem éreztem olyan magabiztosnak magam, a lábamra pedig még kevésbé mertem hagyatkozni. Talán a koktélok, talán a kimerültség hatása volt, de szédülni kezdtem. Nem szoktam inni, és most határozottan imbolyogtam. Szabad kezemmel kinyúltam felé, hogy ne rohanjon, hogy álljon meg egy pillanatra.

– Várjon – mondtam kimerülten –, rosszul vagyok.

Rossz ötlet volt épp a táncparkett mellett megállnom, mert abban a pillanatban egy részeg pasas kóválygott ki a mosdóból, és elsodort magával. Ingje félig kilógott a nadrágjából, tudni sem akartam, hogy miért. Lelkileg felkészültem az esésre és a megalázó helyzetre, ahogy a padlóról kaparnak össze. De a következő pillanatban erős kezek rántottak vissza, a következőben pedig már újra önelégült megmentőm karjában voltam.

– Ne érj hozzá – mordult a férfira, akit szabad kezével a nyakánál fogva szorított a falhoz, míg a másikkal engem tartott. Az a szerencsétlen flótás pedig félelemtől eltorzult arccal emelte magasba a kezét. Az jutott eszembe, hogy e mellett a férfi mellett nem kellene félnem soha senkitől és semmitől.

– Véletlen volt, haver – mentegetőzött –, nem akartam bántani a csajodat!

Cinikus nevetés hagyta el a számat a feltételezéstől, de hamar az arcomra fagyott a vigyor, ahogy a gyomrom fordult egyet.

– Tarts ki, a levegőn majd jobban leszel – mondta a pasas, újra felém fordulva. Derekamat átfogva tolt a kijárat felé, gondosan ügyelve rá, hogy senki a közelembe se jöhessen. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akire vigyázni kell, de nem volt erőm szóvá tenni.

Meglepődve éreztem, mennyire lehűlt a levegő odakint. Mélyeket lélegezve igyekeztem úrrá lenni váratlan rosszullétemen. Az utca túloldalára néztem. Ó, hála Istennek! A taxi már várt rám. Oké, akkor már csak odáig kell eljutnom, és elfelejthetem ezt a rettenetes estét.

– Jól vagyok – hazudtam az öltönyösnek –, innen már elboldogulok.

Fáztam, azonnal a vállamat dörzsöltem, ahogy elléptem tőle. Rám nézett és zakóját levéve rám terítette.

– Nem hiszek neked.

A férfi ellentmondást nem tűrően a taxi felé vezetett. Azt hittem, segít majd beülni, aztán elmegy, de behuppant mellém. Elkerekedett szemmel és alighanem tátott szájjal bámultam rá.

– Mit művelsz?

– Biztonságban hazajuttatlak – jelentette ki.

– Nincs szükségem rá.

– Én úgy gondolom, mégis. Hol laksz?

Nem akartam elárulni, hiszen semmit nem tudok erről az emberről. Dacosan karba tettem a karom. Rendben, ha ő így, akkor én is úgy.

– Szeretném, ha előbb az urat vinnénk haza – szóltam oda a taxi sofőrjének, elvégre én hívattam ide. Ugyan egyre jobban szédültem, de nem fogok csak úgy azt csinálni, amit egy ismeretlen mond. Elégedett mosoly volt a válasz, ami összezavart. A férfi elhúzta a száját, majd a sofőrhöz hajolt.

– Háromszor annyit fizetek, mint a fuvar díja, ha előbb a hölgy lakásához megyünk. Kérem, induljon.

Leesett állal ültem ott, de úgy döntöttem, nem fogok versenybe szállni és nem fogom elverni a nehezen megszerzett pénzem, csak hogy nekem legyen igazam. Meg aztán, ha jobban belegondolok, ez az ismeretlen pasas eddig csak védelmezett. Igaz, a maga módján, de azt tette. Elszánt ábrázatát elnézve pedig nem hittem, hogy megszabadulhatnék tőle, ha nem árulom el a taxisofőrnek, hol lakom.

Nagyon erősen koncentráltam, hogy ne nyomjon el az álom. Bármennyire is szédültem, útitársam jelenlétét nagyon is éreztem magam mellett a taxi szűk hátsó ülésén. Illata az orromba ivódott, és lassan már csak arra tudtam gondolni, hová is vezethet egy ilyen helyzet.

– Nem foglak felhívni egy italra – motyogtam neki. Felnevetett. Fel akartam nézni rá, hogy megnézzem, milyen, amikor mosolyog, de győzött rajtam a kimerültség és alig három percnyi autózás után elnyomott az álom.

– Azt még majd meglátjuk – hallottam még valahonnan a távolból rekedtes hangját.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 4.9/10 (47 votes cast)

Leave a Comment

47 hozzászólás

  1. Tetszett is, meg kicsit untam is, de érdekelne a folytatás. 🙂
    Néhány kifejezés azért szúrta a szememet: rágtam az ajkam, összepréselt száj, mosoly a szája sarkában, ezek nagyon sok írásban előjönnek, mindig elképzelem és szerintem ilyet élő emberek nem csinálnak, csak a regényhősök.

  2. Kedves szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez. A “csajok és pasik” nem az én zsánerem, ezzel együtt amit a műfajból olvastam, az pont olyan, mibt ez a szöveg – jó és rossz irányban is. A szöveg összhangban van a zsánerrel, de tele van klisékkel. Meglepő, váratlan dologra nem akadtam. De biztos lesz, aki olvassa. Sok sikert!

  3. Kedves Szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez. Tetszett a részlet, viszont a fülszöveg ismerete nélkül nem olvasnám tovább, mert tudni szeretném, hogy ez a regény mivel nyújt többet, mint a másik egy tucat, ahol a hatalmas (talán) cégvezető felszedi a csajt.

  4. Uh, nem bántásból, biztos nem vennèm meg, semmi újdonság, csinos barátnők, buliba mennek, titokzatos idegen, tolakodó részeg pasi… legutóbb a Szürke ötven árnyalatában olvastam ilyet. 😀
    Nem elég érdekfeszítő ahhoz, hogy tovább olvassam.

  5. Gratulálok a kikerüléshez. Nekem tetszett, bár kicsit szokványos a kezdés, nehéz egy részből megítélni. Fülszövegből többet lehetne látni, az első részből nehéz következtetést levonni. A könyvet úgy választok ki, hogy az interneten utána nézek, majd beleolvasok a könyvbe, és elolvasom a fülszöveget.Több rész kellene, ahhoz hogy lássam milyen fordulatos, milyen eseménydús a történet, milyen érzéseket vált ki, ha egy szokványos romantikus regény biztos nem venném meg. Tudom sok munka áll egy regény megírásában és a kikerülés, már egy siker. Még egyszer gratulálok.

  6. Átlagos tiniregénynek tűnik. bizonyára nem én vagyok a célközönség. van valami hiányérzetem. Nem tudom, megmagyarázni mi….nem jön át a hangulat vagy a karakterek személyisége….Elolvasom a többi kommentet, hátha mások meg tudják ezt fogalmazni vagy megfogalmazták. Nekem ez a részlet egy 5-ös.

  7. Gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez! 🙂
    Anno imádtam az ilyen történeteket. Laza nyári olvasmánynak a strandon szívesen olvasnám most is. 🙂 Az ehhez hasonló romantikus művekhez hűen eddig minden megvan benne, ami a többiben, remélem, a folytatásban lesz sok csavar! 🙂 Kicsit Szürke ötven árnyalata-szagú, de ez a mese eleje, ki tudja, mit hoz a folytatás?
    Gratulálok, és sok sikert! 🙂

  8. Inkább csak átfutottam a részletet az unásig ismert cselekményelemek miatt (vagány barátnő elcipeli a vonakodó főhősnőt egy buliba, ahol nevezettet részegek zaklatják, majd egy jóképű, arrogáns (és kissé erőszakos?…) férfi megmenti, akivel rögtön zavarba eső közelségbe kerülnek), ezeket nem is kritizálnám, van olyan, aki százszor is szívesen elolvassa ugyanazt a történetet más-más köntösben. Ami viszont nekem nagyon hiányzott, az a főszereplő jelleme. De tényleg, végig azon gondolkodtam, hogy ki ez a nő, aki mesél nekünk, és miért kellene, hogy érdekeljen, amit mond? Nagyjából annyi derül ki róla, hogy ingatlanok eladásával foglalkozik, és nem tud parkolni. Mitől annyira különleges, hogy egy regény főszereplőjévé vált? Legalább valami utalás jó lett volna rá, valami egyedi hang, gondolkodásmód, bármi, vagy akár valami személyes infó róla. Egyelőre csak egy nő, akinek gondja van a pasikkal (meg az önértékelésével, ha már itt tartunk, lásd “Nem hiszem, hogy ennyi nő közül pont engem bámulna akárki is”). Nem tudom, mi fog történni a későbbiekben, de talán valami mással érdemesebb lenne kezdeni a regényt, nem az exbarát visszatérésével, mikor még a főszereplőről sem tudunk semmit. Így az egész nagyon lóg a levegőben.

  9. *Akarom mondani, zavarba ejtő közelségbe 🙂

  10. Az első bekezdés után sejtettem, hogy ez egy tipikusan nőies regény. Körülbelül akkora lelkesedéssel olvastam tovább, mint egy háromgyerekes kismama másfél órával a negyedik szülése előtt a 2045-ben játszódó háborús kalandregényt. A szakmai érdeklődés vitt tovább.
    A párbeszéd szerint a főszereplő az első bekezdésben a barátnőjével beszél, aztán töpreng rajta: mit akar tőle „ ez”a pasas. Ha kétszer elolvasom, felfoghatom, hogy nem a barátnő lett pasas, hanem az, akiről beszélnek. Az élőbeszéd leírásának csapdája. „Ez” egy biccentéssel, intéssel, a hosszabb szövegkörnyezetben, reggel hétkor, a metróban csevegve esetleg érthető, de az írott szövegben nem látom, mikor és merre bólint a beszélgetőtárs. Érthetőbb lenne „volt férjnek”, Johnnak, „egykori iskolatársnak”, „zsarolónak” vagy bárminek nevezni a „pasas”-t „ez” helyett.
    Erősen nőies írás, a kicsit hisztis, meggondolatlan főszereplővel – és némi zavarral a történet és a valóság között. „… hónapokig tartott, mire túl tudtad tenni magad rajta…” Számomra valami túljátszottnak és indokolatlannak tűnik így, hónapokkal a szakítás után. „Elvégre ő volt az, aki végignézte mit tett velem”. A történet szerint Clare nyom nélkül tűnt el korábbi lakhelyéről. A nyomnélküliség nem igazán vág egybe a végignézéssel. Egy vadidegen városban először lakást, egzisztenciát kell keresni, aztán barátot sem talál az ember azonnal. Ha eközben a hölgy csupán vergődik és szenved, valami hamis. Vajon Dave honnan tudja a korábban nem létező barátnő számát? Vagy Sarah régi barátnő? Akkor Clare rosszul állt hozzá a nyomnélküli eltűnéshez. Davenek miért tartott hónapokig, hogy a régi barátnőt felhívja, ha már úgyis ismeri a számát? Sarah annyira jó barátnő, hogy vállalja a közvetítő szerepet? Később kiderül, nem jártak együtt iskolába, csak itt ismerték meg egymást. …hm… A szappanoperákban is csak az előző epizód slusszpoénjára emlékszünk, ami előtte történt az felejtős.
    A fejezet végén valami azt súgja, ez az egész érdektelen a folytatás szempontjából. Akkor muszáj elénk tenni?
    Kétségtelen, hogy a karakter jellemét ettől függetlenül remekül, szájbarágás nélkül ábrázolta a szerző, de a karakter férfiszemmel a fentiek miatt hiteltelennek tűnik.
    Nem mondhatnám, hogy rettenetesen meglepődtem, amikor a történet egy jó pasi megismerésével folytatódott. Nagyjából annyira volt váratlan, mint a szuperlézer-vezérlésű gyorstüzelő megjelenése a jövőben játszódó háborús történetben.
    Tizenhat évesen az első „igazi” barátnőmmel megnéztem a Római vakációt, aztán kilencvenháromban persze tisztelegtem a „hercegnő” előtt, és leültem a tévé elé a külön műsorban sugárzott filmhez. Már nem szívesen olvasnám el a forgatókönyvet. Persze a Ludas Matyi régi címlapján minden héten elolvashattam a szlogent: “Nincsenek régi viccek, csak öreg olvasók. Egy újszülöttnek minden vicc új”. Gyanítom, hogy a Római vakáció is valamely ötven évvel korábbi némafilm hangos remakeje volt.

  11. Annyira szerettem volna szeretni. Őszintén.
    Mikor megláttam, hogy romantikus sztoriról van szó, felcsillant a szemem, de hamar elszállt az öröm, mikor jobban belemélyedtem a szövegbe. Nem fogok, és nem is akarok belemenni írástechnikai dolgokba, mert nem az én tisztem, nem értek hozzá, erre ott vannak a lektorok meg a többi kommentelő. Én mint olvasó csalódtam egy picit minden újabb bekezdéssel. Persze, ez csak az első fejezet, lehet, hogy óriási csavarokkal van tele a regény maradék 90%-a, de… nem vagyok benne biztos.

    Azzal nekem nincs bajom, ha egy olyan szituból indulunk ki, ami mondhatni “sablonos”, már találkoztunk vele, de szeretem érezni olvasás közben, hogy valami nem stimmel vagy még lesz bonyodalom. Itt viszont csak egy akaratgyenge, “majd én megoldom egyedül” szájhőst látok, meg egy kontrollmániás pasit, aki kábé annyira hiányzik egy önálló, felnőtt nőnek, mint púp a háton. Márpedig én az elején azt gondoltam, Clare egy magabiztos nő. A leírtak alapján remekel a munkájában és a konyhában is, zavarja, ha más dönt helyette, mégsem áll ki igazából magáért, marhára felelőtlen, megbízik egy vadidegen pasasban csak mert helyes, ráadásul szinte várja, hogy megmentsék (szóban persze vadul ellenkezik). És nekem ettől futkos a hátamon a hideg. Rendben, legyen a főszereplő gyenge, hozzon rossz döntéseket, nem gond. Az ilyen mellé még meg is értem, ha bejön a képbe egy határozott douchebag, aki ledominálja pillanatok alatt. De, ha ez a helyzet, akkor ettől baromira idegen az odamondogatás másoknak, meg az ex lerázása hidegvérrel.

    A másik gondom, hogy én zavarosnak éreztem a fejezetet. A Dave-vel való találkozás szerintem megért volna még pár bekezdést, kicsivel több érzelmet Clare részéről. Ehhez képest elég gyorsan le lett csapva a konfliktus, pedig gondolom amúgy fontos lenne, ha a regény kapásból ezzel nyit. A részlet felétől az exről már egy szó sem esik. Nem igazán tudtam, hogy akkor most az a fő storyline, hogy Clare múltjában történt valami, ami miatt még a várost is elhagyta, vagy az Ötven árnyalatos klón pasi feltűnése, esetleg ezek keveréke. Gondolom utóbbi, viszont ahhoz nekem nem kapcsolódott (még Clare gondolataiban sem) eléggé a két szál, ami már az elején megjelent.

    Szóval sajnálom, de nem nyerte el a tetszésemet. Lehet, hogyha lenne fülszöveg, nekem is könnyebb dolgom lett volna az értelmezésben. Ettől függetlenül gratulálok a kikerüléshez! Ez szerintem fontosabb visszajelzés, mint egy-egy olvasóé. 🙂

    Ui.: Cleveland nem kifejezetten pálmafás hely, tekintve, hogy eléggé északon helyezkedik el, Kanadához közel.

  12. Én nagyon szívesen olvasnám tovább. Várom, hogy mi sül ki a történetből. Sok sikert az írónak!

  13. Gratulálok a kikerüléshez az írónak!

    Nekem nem tetszett. Ezek a mai romantikus történetek bennem nem érdeklődést keltenek, mindinkább gyorsan vissza a polcra érzést, ha egyáltalán leveszem. Tudom, hogy ennek is meg van a maga rajongóköre. Bár találtam pár szerkesztési/elgépelési hibát ezeket nem írom le, mint olvasó alkotnék véleményt.
    Mivel nem az én műfajom, nehéz volt végigolvasnom, de elszántam magam!
    Sarah számomra kicsit logikátlan. Nem akarja, hogy a barátnője összejöjjön az exével, akkor miért nem koppintotta le? Miért kérte el a számát és vette rá Claret, hogy hívja fel? Clare viszont a kora ellenére (legalábbis, ha már dolgozik nem 20 éves) naivnak tűnik számomra. Komolyan? Felvesz egy szexi rucit, amit a bnője még rá is tudott adatni (szerintem itt is gondok vannak), úgy képzeli, hogy a pasik nem fognak arra gondolni, hogy csak egy kis ágyba bújásra vágyik? Nekem a “nem szoktam italozni” és a 6 koktél után még nem részeg se áll össze. Önbizalom-hiányosnak tűnik, de ezt leszámítva és a munkáját, nem tudom milyen ember. Megkaptuk, hogy néz ki, de nem sokkal több.
    A másik amin felvontam a szemöldököm. Itt egy (szerintem) közel két méter magas férfi, széles vállal akitől csak akkor riad meg John, amikor az arcába mászik ökölbe szorított kézzel? A látványa is lehet elég lenne, főleg egy józannak. (A két méter magasat tapasztalat miatt gondolom. 10-s magassarkúban én, mint átlag magas csak az álláig érek páromnak, aki 180+, max a közel 2 méter magas sógoromnak érnék a mellkasáig, de lehet Clare alacsony, ami nem derült ki)
    Calre be van rúgva, ki akar menni, de még elemezgeti a pasast aki félig kilógó inggel kijött a mosdóról. Nekem még az is várható volt, hogy nem dobja ki a taccsot egyáltalán, mert akkor már sokat vesztene a vonzerejéből! Ahhoz képest le lett írva párszor, hogy rosszul van.
    Nekem nagyon nem áll meg az egész történet. Biztos vannak, akik szeretnék. Szerintem nem nyújtott újat.

  14. “Az egyik hajtincsemet húzkodtam és azon törtem a fejem, hogy mi a fenét akar tőlem ez a pasas ennyi idő után.” Eddig tudtam olvasni. A hajtincset csavargatni szoktuk, ami megfelelhet az idegesség nonverbális jelzésének. A pasas kifejezéstől pedig retró érzésem támadt, és ha egy mondatból két szó is ennyire kilóg számomra, akkor onnantól kezdve elveszítem az érdeklődésem a történet iránt.

  15. Nem az én zsánerirodalmam. Nem igazán érdekelnek az ilyen “egyolvasmányos, nyári strandravivős” szerelmi történetek. De ez az én véleményem. Első olvasatra olyanna tűnik, hogy ebből már vagy 10000 könyvet írtak. Lesz benne esetleg valami extra csavar? Vagy valamilyen különleges karakter vagy esemény? Mert egyelőre ez nem derült ki, és így elég unalmas. Szerintem.
    Ennek ellenére gratulálok a kikerüléshez!

  16. A romantika nem az én műfajom, ennek ellenére hiszem, hogy meg lehet írni úgy egy szerelmi történetet, hogy az érdeklődést ébresszen a sztori iránt. De itt valahogy nem történt semmi. Nem fogott meg a stílus, pedig a történet sablonosságát egy ütős szöveggel fel lehetett volna dobni. Távolságtartónak érzem a részletet, mintha az író három lépést akarna tartani köztem és a főszereplő között, nem vonzott be, nem kerültem bele a regény fősodrába. Keresgéltem a fő karakter külsejét, de csak annyit tudtam meg, hogy piros volt a cipője és fekete csipkés a ruhája, a személyiségéről még kevesebbet sikerült kideríteni. Nem értettem Clare motivációit, ami miatt találkozni akart a volt pasijával, aki elől amúgy nyom nélkül eltűnt, és minden hidat felégetve maga mögött, egy másik városba menekült. Nekem egy kicsit zavarosnak tűnik az egész, a hangsúly a cselekményen van, csak azt nem tudom, hogy miért kellene érdekeljen a cselekmény, amikor az olyanokkal történik, akikről nem tudok kvázi semmit. Gratulálok az írónak, de szerintem egy kicsit közelebb kellene hozni az olvasóhoz a fő karaktert, szimpatikusabbá, élőbbé, érdekesebbé kellene tenni.

  17. Kedves szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez, de szinte mindenben egyetértek az előttem felszólalókkal, akiknek nem tetszett. Mindent tartalmazott ez a részlet, ami miatt én nem olvasok romantikus regényeket…

  18. Gratulálok a kikerüléshez! Nekem nagyon tetszik, szerintem remekül sikerült. Könnyű szöveg, és olvastatja magát, és bevallom, hogy tetszenek az ilyen típusú regények.

  19. Nem volt rossz. Tartalmilag nem az érdeklődési köröm, de biztos van, aki épp az ilyesmit szereti.
    Mint írás, ügyes munka, könnyen olvasható, jó az információadagolás is, bár nekem picit kapkodósra sikeredett az eleje, a találkozást esetleg lehetne bővíteni.
    Gratulálok a kedves Szerzőnek a kikerüléshez!

  20. Könnyen olvasható, még lehet belőle érdekes történet. Én elbírtam volna egy kicsit karakteresebb, egyénibb stílust.

  21. Nekem is eszembe jutott a Szürke ötven árnyalata, és mivel annak a könyvnek nem vagyok a rajongója (de nagyon nem) ezért ezt a szöveget sem tudtam élvezni.
    Nem tudom, hogy miért találják vonzónak az öntelt, arrogáns, kontrollmániás és erőszakos férfiakat. Lehet, hogyha a történet tovább folytatódik, akkor a “megmentő” férfi végül nem lesz Christian Grey ikertestvére, de eddig nagyon hajaz rá.
    Az első megszólalásával “slot-shamingeli” a főhősnőt, majd a kezébe veszi az irányítást a helyzete felett , leüt minden férfit, aki a közelébe megy, és ignorálja a kívánságát, hogy nem szeretné, ha megtudná, hogy hol lakik.
    És eddig itt is úgy van ábrázolva, hogy ez rendben van. A férfi lovagias és megvédi a hősnőt. A hősnő látszólag dühös, de már most látszik, hogy tetszik neki a pasi. Persze, hogyha van pénze és jóképű, akkor mit számít, hogy hogy viselkedik vele?
    Amikor a főhősnő találkozott az exével, megnyugodtam, hogy észrevette, hogy a viselkedése nem oké, és nem fogadta vissza. De ha ezek után összejön ezzel a “megmentővel” akkor nem tudom mit gondoljak róla.
    Bocsánat, ha kicsit elragadtattam magam. A mérgem egy része a Szürkéből származik, és abból, hogy nem akarom, hogy bárki példát vegyen abból a regényből. Ha túl hamar ítéltem meg ezt az írást, akkor bocsánatot kérek érte.
    Egyébként, úgy gondolom, hogy a szöveg fogalmazásilag rendben van. Gratulálok a kikerüléshez!

  22. Eleg vegyes erzeseim vannak ezzel a reszlettel kapcsolatban, mert egyreszt eleg sok ilyen starndkonyvet olvastam, szoval a stilusat tekintve teljesen rendben van, viszont nem ertem, miert kellett leulnie beszelgetnie a volt pasijaval. ha csak annyit akartal elarulni, hogy egy csunya szakitason van tul, jobb lett volna, ha csak emlites szintjen kerul elo a srac, mert igy azert azt vartam volna, hogy tobbet kattog rajta a fohosno.
    A masik, hogy lehet, szokasos romantikus irodalom klise a kozos taxizas, de nem tudom eldonteni, hogy mi lesz a folyatas, tokre rossz erzesem van azzal kapcsolatban, hogy egy tulsagosan magabiztos idegen mellett, aki nem olyan reg oktatta ki ot arrol, hogy ne csodalkozzon ha ra akarnak maszni kb, ha rovid ruhat vett fel, elalszik a taxiban.
    Igazabol lehet, csak en vagyok ennyire tartozkodo ezzel a tpussal szemben, de valahogy most mar egy strand konyvtol is egy picit tobbet varok.

  23. A feléig olvastam, ennyiből minimum romantikus, de inkább erotikus-romatikusra tippelek, az utóbbitől a hajamat tépem. Semmi újat nem nyújtott az eleje, bár persze ez az a műfaj (vagy legalábbis annak tűnik), ahol a rajongók egy icipici változtatással százszor is hajlandóak elolvasni ugyanazt a történetet és rajongani érte. A nevek, a jelenetek, minden sablonszerű volt számomra eddig, pedig én tényleg csak annyit olvastam ilyen könyvekből, amennyit muszáj volt.
    Több dolog is felmerült bennem. Mikor játszódik a regény? Ha napjainkban, akkor miért dikáltta le a barátnő a telefonszámot, miért nem írta meg Facebookon, iMessage-ben (ugye USA, ott ez utóbbi abszolút kézenfekvő). Hogy lehet Claire és Sarah legjobb barátnő, ha egyébként csak egy ideje laknak együtt, még csak nem is együtt jártak egyetemre? Ez fura volt, bár lehet, hogy később egyértelművé válik.
    Ezen kívül borzasztóan súlytalannak éréeztem a találkozót az expasival, mintha az író gyorsan le akarta volna tudni az egészet, mert valami alapot mégiscsak kell adni az egésznek… de nem, nem kell, azaz nem így. Ezt nyugodtan el lehetett volna szórni utalások, visszaemlékezés szintjén is, mert ez így egy “nesze semmi, fogd meg jól” volt, semmit nem tudtam meg belőle és nem is érdekelt.
    Egyébként jó tanácsként: a felkiáltójeleket nyugodtan lehet bátrabban alkalmazni, ha felszóltás van, rakjuk ki! Ezt mostanában sokan nem szeretik, nekem nagyon bántja a szememet a hiányuk.

    Nem rosszindulatból írtam a fentieket, ahogy az elején is leszögeztem, ez nem az én műfajom. “Kívülállóként” így láttam a részletet.

  24. Csak átfutottam, nem fogott meg. A fülszöveg ismerete jó lenne, mert ebből a részletből nem tudtam eldönteni, hogy valóban unnám-e az egész történetet. Ami biztos, hogy a főhős jelleme nem igazán tetszett, aztán később az is alakulhat. Viszont a minden lében kanál barátnőket sose kedveltem, így egyelőre több negatív érzésem volt a történettel kapcsolatban, mint pozitív.

  25. Nehezen, de végül sikerült végigolvasnom. A vége felé kezdett el érdekelni a történet, amikor az öltönyös férfi agresszívan nyomulni kezdett. Itt felcsillant a szemem, hogy a végén krimi vagy thriller lesz a nagyon lagymatag romantikus történetből. Aztán itt a hozzászólásokból megtudtam, hogy A szürke ötven árnyalatára hajaz a dolog.. Mivel azt nem olvastam és nem is láttam, így nem tudom megítélni, de ha igen, akkor tuti nem olvasnám tovább. Viszont ha valami érdekesebb történet sülne ki belőle, akkor igen. Sajnos egyébként nagyon gyenge a történet, érdektelenek, sablonosok szereplők, és mint mások is írták, teljesen logikátlanok, önellentmondásosak, ráadásul kb. semmi nem történik velük a lerészegedésen kívül.Emellett én a szöveg nyelvezetét is nagyon pongyolának, kiforratlannak érzem.
    Nagyon bízom benne, hogy nem az lesz a folytatás, mint amit sokan feltételeznek, hogy az agresszor pasiba beleszeret az akaratgyenge hősnő. Persze tudom, egy szórakoztató regénynek nem kell népnevelőnek lenni, de azért romantikusnak beállítani a bántalmazást, az azért minden etikai határon túlmegy. Nagyon szurkolok egy izgalmas thriller folytatásnak!

  26. Ezzel a részlettel most nem találtunk egymásra, a romantikus regényeket csak akcióval sűrítve tudom befogadni 🙂 (Persze lehet, hogy a folytatásban az is lesz, de a felvezetésben ezt még homály fedi.

    Több, számomra valószerűtlen elem volt benne – a barátnő, ha maga sem akarja, hogy kibéküljön Clare az exével, akkor miért vállalta, hogy odaadja Clare-nek a telefonszámát? Aztán, ha már faképnél hagyja a buliban, miért nem várja meg, amíg taxiba száll, ha látja, mennyire kínos neki Johnnal ott maradni, és tudja, hogy haza akar menni? Aztán nem hangzott el a címe, hogyan viszi a taxis haza, ha bealudt? (Esetleg az öltönyös beletúrhat a táskájába az igazolványáért, hogy kinézze a címét, de ez körülményes).

    A cselekmény tulajdonképpen felvillanó képek sorozata volt, jött Clare volt barátja, akivel nem akart találkozni, de azért megbeszélt vele egy találkozót, csak hogy ezt a fejéhez vágja, aztán a bárban is felbukkan több pasi, aki szemet vet rá, az egyik tipikus rossz fiú, a másik tipikus jó fiú, a főhősnő meg egyre csak duzzog… Nem kötötték le a figyelmemet, azt éreztem olvasás közben, hogy nagyon hosszú a részlet, a sok felszínes csevegés feleslegesen nyújtja meg.

    Nem tudom, hogy lesz-e később fontos szerepe, hogy Dave-vel beszélt Clare, ha nem, simán indulhatna azzal a történet, hogy a buliba készülnek a lányok, és utalás szintjén lehetne benne, hogy a szakítás óta először mozdul ki a lány. Kicsit pörgősebben szórakoztatóbb lenne.

  27. Huu. Ez a tortenet”részlet” tipikusan csajoknak szól csajoknak. Én féfiként már a szöveg közepén azon gondolgoztam mi lenne ha a bulihelyre bevágnának egy kézigránátot 😀 az talán fel tudná dobni de a kívánságom nem vált valóra. Ami a masik amit nem szeretek az ilyen szerelmi történetekben, hogy a lány természetesen egyik jóképű pasiról a másik jóképű pasira száll. Komolyan. Ebbe hol a kihivas? Lehetett volna egy szemuveges pattanasos tudalékos srac is aki fel akarja szedni de neeeeeem… ismet a joképű magas izmos klisé. 12 egy tucat iras. Lehet hogy javul a tovabbiakban dde sajnos en arra nem vagyok kíváncsi.

  28. Kedves Anne!

    Nem sikerült végigolvasnom, ami valószínűleg inkább annak tudható be, hogy ez az egyetlen zsáner – már ha valóban egy ízig-vérig romantikus irományról van szó, ahogy most elsőre tűnik -, amit szinte egyáltalán nem vagyok képes befogadni, és nem annak, hogy rossz lenne a regény. Legalábbis ameddig eljutottam, úgy láttam, van benne minden, amit ezen zsáner olvasói kedvelnek.

    Az eleje, a találkozás Dave-vel nagyon gyorsnak tűnt. Mintha csak túl akaratál volna esni rajta, hogy aztán jöhessen a minden bajtól megmentő öltönyös pasi. 😀 Azért gondolom, hogy ő lehetett a lényeg, mert onnantól kezdve, hogy a bulira készülnek, nem éreztem ezt a sietséget. Gondolom, még nagy szerepe lesz Dave-nek, ezért kellett megemlíteni, de talán több időt is lehetett volna szánni rá.

    Gratulálok a kikerüléshez és további sok sikert!

  29. Ez a kitett részlet most kimondottan hosszú, lehetőséget ad kicsit jobban elmerülni a történetben. Nagyon romantikus irányra hajaz a sztori. Ahogy illik az ilyen történeteknél, már a legelején csomót képez a gubanc. Elmélkedik mindenki, mi az, ami zavaró az olvasott részben. Én már, mint említettem nem próbálok egy gubancot sem kibogozni egy ilyen kis részlet olvasása után. Még a fáradságot sem veszem, hogy rájöjjek miről is fog szólni a történet. Felesleges. Lehet a következező, már a miáltalunk nem olvasott oldalon, szembejön egy gyorsvonat, és zsupsz, levágja a főhős mindkét lábát. Szóval ennyit az ismeretlenről. Az, hogy sablonos, vagy karakteres, egyedi megfogalmazással írt szöveget olvasok e, az már döfi, az már izgalmas. Látom e mögötte az írót? Mint tudjuk, olyan írás nincs, amiben egy kicsit sem fedezhető fel az író személyisége. Ha olyan szöveget olvasok, amiből ömlik az erőlködés izzadságszaga, nagyon gyorsan félre dobom, mert nálam nincs realitása, nem vonzza be a gondolataimat, hogy mindenáron át akarom érezni, látni, tudni miről szól. Írni”úgy kellene”, mintha valaki mellé leülnénk, és szabadon, fesztelenül elmesélnénk neki egy sztorit. Közben nevetünk, vagy sírunk, vagy csak elmélkedünk. Aki ide kikerül, bizonyára azért kerül ki, mert többet, jobbat küldött be az átlagnál. Ezért gratulálok a kikerüléshez.

  30. Oké. Nekiállok negyedszer is, hátha sikerül végigolvasni.

    Kedves Anne!

    Gondolom már páran írták, halálosan sablonokból építkezel. De számomra nagyobb a baj. A sablonokat is be lehet úgy tenni, hogy a végeredmény izgalmas legyen. Nem tudom, milyen a folytatása, de nekem erőteljesen Szürke lopott árnyalata jutott eszembe. Merthogy a szürke azért is olyan rossz, mert még azt is lopta a szerző, hogy könyvekkel dolgozott a főszereplőnő, sőt, még a címét is, majd hibásan feldolgozta. Te sajnos annyira erre hasonlítasz, hogy szinte vártam, hogy mikor kezd a főszereplő belső istennője súlyzógyakorlatokat végezni a sarokban, majd azt megunva bedob egy felest. A főszereplőnő egymással ellentmondó viselkedések katyvaza, ami eléggé furcsa.
    Az eddigi vonal nekem dbsm indulásra hajaz. Ha jó ez az érzet, akkor remélem, nagyon-nagyon remélem, legalább utána néztél szakmailag a dolognak, ha nem vagy benne – az eddigi alapján semmiképp se -, és nem az árnyalatokban, mert az olyan hibás, hogy leköpném! Ami abban van, konkrétan büntetőjogi kategória. Nemhogy a DB hanem az SM vonal is hibás. Tehát remélhetőleg legalább a szexuális viselkedés panel jó, mert mondjuk többet tudsz róla mint általgháziasszony, legalább informatív téren. Ha nem dbsm nem értem miért ezzel és így kezdesz, és mi lesz belőle. Persze ne érts félre, ha szakmailag hibás és panelekből van, attól még persze elolvasnák, akiknek hiányuk van, csak pár hibát kell kijavítani. A szürkét is elolvasták – azon is elaludtam párszor a ne szóld le amit nem ismersz jegyében.
    Bocs, de pozitívnak csak azt tudom mondani, hogy szeretem az efféle, párbeszédekből s belső monológokból építkező könyveket. Úgy általában.

  31. @Pálfi Anikó: helyesen BDSM.

  32. Topsy Krett már megint elírtam? Folyton megcserélem, mint a “hgoy”-nál, csak ott mindig kijavítja a gép, ezt meg nem 😀 Valami pszichés lehet, hogy folyton előrébb kerül, ami jobban érdekel 😀

  33. Nem írom le ugyanazt, amit már az előttem levők megfogalmaztak. Alapvetően nekem tetszenek az ilyen regények, de csak akkor, ha van benne akció (jó, főleg akció egy kis romantikával megspékelve). Nincs értelme ugyanazokat a hibákat leírni, nekem is kiszúrták a szememet. Egy van, amit nem olvastam a kommentelők közül, mégpedig az a piros cipő. Az egyik pillanatban topánkát írsz, a másikban meg már magassarkút. Lehet, hogy én vagyok félreinformálva, de a topánka nálam a lapos sarkú. 😀

  34. @Dávid, abból a szempontból meg kell védenem az írást, hogy a barátnőnek legalább az “átlagos, könyvmoly kinézetű” kolléga jön be 😀 De amúgy igazad van, születhetne már olyan regény is végre (mondom ezt nőként), ahol a főszereplő szerelme nem egy “eszméletlenül jóképű” férfi. Egy ilyet megírni is nagyobb kihívás lenne…

  35. Leona Írtam ilyet 😀 Egy okos és kifejezetten sportos pasikra bukó csaj beleszeret egy pasiba, aki egy csomót hízott – ideiglenesen, de a csaj nem tudja, mikor beleszeret 😀 A tesztolvasók mindig azt mondják, hogy oké, a pasi kövér, ezen nyürrög, de mindig a klassz pasit látják maguk előtt, aki a hízás előtt volt. Szal nem érdemes ezzel vacakolni 😀

  36. @Pálfi Anikó, én is elkezdtem egy ilyen novellát, amiben a fiú pocakos, izzadós, félszeg, és úgy csodás a lány szemében, ahogy van. 😀 (Na, jó, meg szép a hangja 🙂 ) Szóval, azért lehet ezzel játszani, főleg írásban, ahol – szerintem – sokkal jobban ki lehet emelni egy szereplő személyiségét, mint a külsejét. Vagy mondjuk egyetlen olyan jellemzőjét – hogy kedves, szép hangú, stb. -, ami önmagában vonzóvá teszi. Na, de bocs, nem akarom elterelni a figyelmet a regényről. 🙂

  37. Kedves Szerző!

    Ez egy meglehetősen ambivalens részlet volt, egyrészt roppant “rózsaszín”: egy ismerős alapszituáció, egy legjobb barátnő, akin jót derültem, egy csábos idegen… Nagyjából hozza a young/new adult kliséket, ami nem feltétlenül gond, ha tele lesz a későbbiekben eredeti apróságokkal.
    Másrészt sötét: annak bemutatása, hogyan esik valaki csöbörből vödörbe; egyik bántalmazó párkapcsolatból a másikba. Davenél az elején felismerte a kávénál, hogy a figyelmesség igazából birtoklás, az idegennél azonban már nem, pedig a helyes idegen is helyette döntött (sőt, az akarata ellenére) a taxinál. Fájdalmasan beszédes az a mondat is: “Az jutott eszembe, hogy e mellett a férfi mellett nem kellene félnem soha senkitől és semmitől.” – miközben az ideális férfi épp a nyakát szorongatja valakinek (agresszív és területvédő már első találkozáskor).
    Gyönyörűen megalapoz a kezdés egy (újabb) bántalmazó párkapcsolatot és a saját hibájából nem tanuló embert, azonban a részlet ambivalenciája bezavar. Ha ez egy romantikus regény, a young adult karakterábrázolásnak és szókészletnek van helye. Ha viszont egy bántalmazó párkapcsolatról szóló, mélylélektani regény, akkor ahhoz mélyíteni kell a karaktereket, főleg a főhőst. Mert ez így jelenleg egy leendő bántalmazó kapcsolat romanticizálásának tűnik.
    Gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert!

  38. Az eleje szerintem egy kicsit erőltetett, és hirtelen. Nagyon kevés az információ, ami egy ilyen első jelenetnél szükséges lenne, legalábbis ez csak az én véleményem. A főhős kedvtelennek, semmilyennek hatott, Sarah volt inkább a pörgősebb, szimpatikusabb karakter. Örültem, hogy látható Clare-től egy kicsit több érzelem, amikor az öltönyös fickó megmentette Johntól. Utána vált az egész részlet izgalmassá és érdekessé. A legjobb részénél lett vége.

  39. Kedves Anne! Gratulálok a kikerüléshez! A szöveget végigolvasva úgy érzem, még nincs eléggé kiforrva. Valami hiányzik, kevés információnk van Clare jelleméről, amitől nem tudom igazán bele élni magam a helyzetébe. A régi pasija a barátnőjén keresztül újra találkozni akar vele… Ez azért is furcsa, mert egy rendes barátnő, aki nem akarja, hogy újra összejöjjenek az exevel, mégis miért avatkozik Calre életébe és sajnálja meg a pasit? Nekem ez nem hiteles bocsi… 🙁 A szöveg gördülékeny, de mikor az exével talizik,hiányolom azt a vakmerőséget, mint amikor nyakon önti Johnt a bárban. A bári jelenetnél tetszett az elképzelés, be is indult a fantáziám, mi lenne ha pl Clare megpofozná Johnt, mire a pasi durván elkapná a karját és ekkor lépne közbe az öltönyös férfi, vagy valami hasonló. A civakodós jelenet kifejezetten tetszett, de van egy mondat, ami megakasztott az olvasásban… “Nem nézett rám; nekem háttal ült. Ebből a szemszögből csak széles vállát, sötét haját és állkapcsának vonalát lehetett kivenni, semmi mást.” Esetleg úgy, ha fejét ordalra fordította, másképp hogy? 🙂 Bocsi, hogy így bele kontárkodtam, de ez egy jó téma, amiből rengeteg izgalmat lehetne kihozni, mind Clare-ből mind az öltönyös pasiból. Szertetem a vakmerő karaktereket, kíváncsi lennék Clare jelleme, hogy fejlődne ebben a regényben… szóval sok sikert! 🙂

  40. Számomra ez az írás, bármennyire jól van megfogalmazva, logikátlan. Nem fogom felsorolni a többiek észrevételeit.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  41. Az író remek fogalmazókészséggel rendelkezik, és szerintem bőven akad itt tehetség, csak a mű inkább fanfiction írásra hajaz, semmint teljesen önálló gondolatmenetet és szereplőket felvonultató történetre (de persze ezt egy részlet elolvasása után talán nem szabadna tényként kezelni). Amúgy nem rossz, sikerült is minden gond nélkül végigolvasni, a hibákat leszámítva nem tűnt erőlködősnek, nem tolja az arcunkba a leírások végtelen halmazát, az írás kellőképp gördülékeny, leszámítva a néhol hosszúra nyúló belső monológokat, amik megakasztják a sokszor abszolút real-time-ban játszódó jeleneteket. Sok birtokos szószerkezetnél viszont szerintem elhagyhatók a határozott névelők, legtöbb helyen felesleges, nélkülük szebben cseng a mondat.

  42. Szìvesen ès èrdeklődèssel olvastam a szöveget, mert gördülèkeny volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne vettem volna èszre nèhány logikai bakit. Hogy vette fel a kapcsolatot az ex a barátnővel, ha a főszereplő minden hidat felègetett maga után? Sara egy teljesen ùj barátnő, akivel a szakìtás után ismerkedtek meg. Már eleve kötözködősebb vagyok egy olyan törtènettel, ami ugyan magyar szerző tollából született, Amerikában játszódik. Most ebbe a rèszèbe (eltèrő kultùra nem pontos ismerete) nem tudtam belekötni. De csak abban az esetben olvasnám tovább a regènyt, ha biztosan tudnám, hogy nem a Szürke ötven árnyalatának koppintása. Arra a regènyre ugyanis iszonyatosan haragszom. A mondanivalója nagyon káros a fiatal lányok számára. Ha a főszereplő kèpes lenne egy ilyen bántalmazó kapcsolatból kimászni, akkor viszont elolvasnám.

  43. Sajnos én is csak ismételni tudom a korábban leírt véleményeket és kommenteket. Bosszantó számomra, hogy ha valaki (esetünkben Anne Raven) ennyire ügyesen és “olvashatóan” képes megírni egy szöveget, miért ilyen témát választ? A Szürke ötven árnyalatából megismert bántalmazó, erőszakos, “gazdagvagyokezértmindentmegtehetek”, basáskodó férfi alak jelenik meg itt, aki semmiképpen sem lehet példa egyetlen fiatal lány vagy nő számára sem! Ezt az itt is megjelenített, mindenáron irányítani akaró férfitípust nem szabad kívánatosnak beállítani, mert a valóságban szörnyen káros következményei lehetnek egy ilyen kapcsolatnak (sajnos ismereti körömben tapasztaltam ilyet).
    A lényegre térve: a szöveg izgalmasan, érdekesen van megírva, olvastatja magát, a téma nem nyerte el sajnos a tetszésemet.
    Mindezek ellenére gratulálok a kikerüléshez és remélem sok ehhez hasonlóan jól megírt könyvet fogsz még alkotni! 🙂

  44. Kedves Szerző!
    Az előttem szólókhoz csatlakozva,én is tetszett is-meg nem is.
    Ez a titokzatos valaki felkeltette az érdeklődésem,de néha untam a sztorit.
    Mindenesetre is szeretnék gratulálni az íráshoz ! 🙂

  45. Sajnos ez a részlet, nem igazán nyerte el a tetszésemet.
    A történet igazából klisékre épül, amivel alapjáraton nem lenne akkora gond, de kell valami, hogy fenntartsa az érdeklődést.
    Egy jó íróstílus, érdekes karakterek, például.
    Viszont annak ellenére, hogy ez egy tipikus női-lány történet, hiányoltam a csajos stílust, egy bármilyen megfogó írásmódot. Kicsit azt éreztem, hogy le van darálva a történet, a jelenetek csak úgy jönnek egymás után, nem tudott megfogni.
    A karakter ábrázolás szerintem gyenge, ami javulhat a későbbiekben is, ezért (egyelőre) nem mondanám rossznak, de semmi érdekeset nem találtam benne, tipikus jellemvonások, tipikus történésekkel.
    Szeretem az ilyen fajta történeteket, de ez sajnos most nem tetszett. Ahhoz, hogy valaki egy ilyenből hozzon ki egy nagyon jó történetet (ami előfordulhat) egy elég erős kezdésre is szüksége van, mert így a vásárlók visszateszik a polcra az első pár sor után a könyvet.
    Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez, és remélem, hogy megtalálja az olvasóit a történet, csak sajnos én nem leszek közöttük.

  46. Kedves szerző!

    Az eleje nekem kicsit unalmas volt. Mintha csak egy naplót olvasnék, egy szimpla szombat estéről. A volt pasi ismét felbukkan és bocsánatot kér, majd pont ezen a napon betoppan a vonzó idegen, nekem egy kicsit sablonos. A párbeszédeklnél néha úgy éreztem, hogy mesterkélt a megfogalmazás és nem illik a szereplő szájába. Kicsit az a benyomásom volt, hogy a főhősnek és a barátnőnek ugyanaz a „hangja”. A végére viszont kezdett izgalmassá válni a történet, kíváncsi lennék a folytatásra, bár van egy két tippem, hogy mi is lesz az. További sok sikert.

  47. A részlet erősségei, hogy maga a szöveg jól befogadható, és a szerzőnek sikerült az emberektől nyüzsgő, hangos zenétől harsogó szórakozóhelyet ügyesen megeleveníteni. Tetszett is volna, ha nem találom a főhősnőt kicsit butácskának. Egyébként mi a baj a könyvmoly kinézetű férfiakkal? 😀