Amira Stone: Kitaszítottak (részlet)

Amira Stone: Kitaszítottak (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

„…és midőn az istenek láták a népeket, a nevükben
ítélkező, hatalmas embereket, a szobrok előtt térdelő,
imákat mormoló
tömegeket, kik általuk el nem hangzott
törvényeket követnek, ők maguk is
ítélkeztek.
Nincs isten, ki földi létbe, formát öltve
létezne, és nincs ember, ki égi fényt maga mellé vehetne.
Mondák, légyen íme az uralom, egy
kézzel foghatatlan hatalom, melynek egyik neve volur, a
tudás birtokosa,
másik neve meeshai, a szív irányítója. Égiek
által teremtve légyen két test, egy a szív és egy a lélek, de ketten, együtt alkotnak egyet.
Emberek között ők istenek, s embert sose tiszteljenek.” 

(Elveszett könyvek II., 2.3., A tudás
teremtése, az ismeretlen vándor jóslata)

*

Első fejezet
Szabad Föld

*

Ray

Ismét arccal a földön találom magam, és miközben a könyökömre támaszkodva próbálok felállni, felnevetek. Kezdő harcos korom óta nem kaptam ennyi ütést. A térdem a sárba süpped, és első ízben tudok a tavaszi zápornak örülni, mert az eső áztatta, latyakos föld kellemesen puha. Szerintem az otthoni fekhelyemnél is kényelmesebb. Ha nem számítana a pénz, szívesen elterülnék a meleg mocsokban, mint egy jól lakott sertés. Még röfögnék is.

Sár, és vér íze keveredik a számban. Miután letörlöm a verejtéket a homlokomról, a kézfejemre meredek, amin koszos, vöröses massza virít. Már meg sem lepődök az újabb sérülésen, inkább csak végigfuttatom a nyelvem a fogaimon, és elégedetten nyugtázom a hiánytalanuk meglétüket.

Tovább kell küzdenem, emlékeztetem magam.

Elrugaszkodnék a talajtól, de ellenfelem tarkón üt, és egy mély puffanással ismét visszazuhanok. A férfi lecsap rám, és a bordáimba nyilalló fájdalmat egy újabb követi, amitől a hátamra fordulok, és elterülök. A fenébe! Miért nem disznónak születtem? A gyomrom görcsbe rándul, és nyöszörögve, homályos tekintettel próbálom kivenni a felém tornyosuló Vörös Óriást. A szemembe csepegő esőtől alig látok, de még így is érzékelem a hat láb magas, barna bőrű szörnyeteget. A középkorú férfi mintha vicsorogna, de az arcát elnézve nekem is mosolyognom kell, mert tompa orrán vékony csíkban folyik végig a vér. Egy ütést mégis csak sikerült bevinnem, pedig erre nem számítottam.

Az ellenfelem hangosan felnevet.

– Ennyit bírtál, te utcapatkány? – köpködi a szavakat, mire a tömeg éljenezve felzúg.

A Vörös Óriás még itt, a kőbányákkal övezett sötét, nyomasztó környéken is ijesztőnek számít, de nekem inkább egy nagy kövér kakas képét juttatja az eszembe, mintsem egy erejéről elhíresült bajnokét. Nagyrészt kopasz feje közepén egy copfban összefogott tűzvörös haja egészen a tarkójáig ér, és még az esőben is messziről bűzlik. Ha valaki nem ismerné a monumentális termetét, akkor azt hihetné, az erőteljes testszagával üti ki az ellenfeleit. Tényleg hagynám, hogy egy baromfi legyőzzön?

Rohadjon meg a tömeg, én győzni akarok!

Egyelőre nem sok esélyem van, de tudom, hogyan gyűjthetek erőt. Amíg a férfi a tömeg felé fordulva lelkesítőleg megveregeti a mellét, addig én koncentrálni kezdek.

Az aláhulló esőcseppek lelassulnak körülöttem, ahogy egy pillanat erejéig felvillan előttem Tiiu arca. Ha erőre van szükségem, mindig őrá gondolok, és mostanában ettől az izmaim is életre kelnek, és különös, bizsergető érzés járja át őket. Úgy érzem, minden fájdalmam elszáll, és a testemet érő víz sercenve füstöl a forró bőrömön. Erő, és elszántság árasztja el az ereimet, és Tiiu nevét suttogta, megfeszítem az államat.

A Vörös Óriás ismét lendíti a lábát, de ezúttal én sem habozok, és felfelé rúgva a térdén találom el. Talpon marad, csak egyet hátrál, de az épp elég nekem ahhoz, hogy fel tudjak pattanni. Nem gondolkozok, csak gyorsabb akarok lenni, hogy időt nyerhessek magamnak.

Fenyegetően rá mosolygok, mert már döntöttem, és le akarom győzni, bármi áron. A hatalmas termete lelassítja, így sebesen elé ugrok, és ütök. Ököllel, tiszta erőből arcon vágom többször egymás után, majd a bordái közé mélyesztem a térdem.

A körülöttünk őrjöngő tömegből éles füttyszó röppen fel, kettészelve a trágárságokat ordító csőcseléket.

– Adj neki! Üsd ki a rohadékot.

– Verd már szét!

Csak két hang biztat, a barátaimé, de többre nincs is szükségem. Szívesebben lennék velük az ivóban, mint itt, így megsürgetve a harcot, még jobban felszítom magam. Azon kevesek, akik rám fogadtak, nem sokat veszítenének, ellenben a Vörös Óriás táborával, a vérre és iszonyatra szomjazó söpredékkel. Undorodom ettől a közönségtől, meg akarom fosztani őket a könnyű pénzszerzés örömétől, és még a harc élvezetétől is. Én vagyok a bajnokuk, és nem ez az idegen.

Újabb támadást zúdítok ellenfelemre, aki egyre jobban a Ketrec szélére szorul. Imbolyogva keresi a helyét, és már majdnem eldől, amikor hirtelen ötlettől vezérelve megtorpan, és oldalra fordul. Az eső ellenére még lángol a szén a küzdőtér szélét jelző fémhordókban, és az Órás megragadva az egyiket, felém hajítja. Nevetve elugrok, de pár izzó széndarab eltalál, és megérzem az égés okozta fájdalmat a derekamnál. Próbálok nem tudomást venni róla. A férfi támadásba lendül, de már sokkalta lassúbbnak és erőtlenebbnek tűnik. Egyet ütök, és ujjaim reccsenése jelzi, hogy pontosan arccsontot találtam. Lihegve kényszerítem a lábamat, hogy meg tudjak állni az előttem elterülő Vörös Óriás teste felett.

Nem akarok hinni a szememnek, de ahogy hallom, a tömeg sem. Az eddigi ovációt köpködések és o-zások váltják fel. Az ellenfelem eszméletlenül hever a sárban, egyetlen egy jól irányzott ütésemtől. Egy nézelődő mérgében a kabátját elhajítva fordít hátat a Ketrecnek, és igyekszik minél sietősebben elhagyni a helyet. A legtöbben egyszerűen elsétálnak, főleg az ivók felé, és a tömeg lassan oszlani kezd, de én még mindig csak állok, és hitetlenül meredek a testre. Vége. Fogalmam sincs hogyan, de sikerült győznöm, pedig ezt lehetetlennek találtam az elején, és nem is ez volt a cél.

Azonnal megbánom a tettem. Hibát követtem el, és nem gondolkoztam tisztán. Figyelmen kívül hagytam a tömeg elvárásait.

Ellenfelemen átlépve a ketrecmester felé indulok, és újra megérzem a fájdalmat, és a sebeket, amiket frissen szereztem.

Nem tudom Vyta és Matu mikor állnak mellém, és mikor fognak közre, de itt vannak, segítenek, és a Vörös Óriást a legkülönfélébb ocsmányságokkal illetve támogatnak. Egy szavukat se értem, mert amilyen gyorsan megszállt az erő, olyan sebesen távozott is belőlem, és már csak arra koncentrálok, hogy ne essek össze.

A ketrecmester a fából tákolt emelvényét elhagyja, és egy rozoga asztal mögé ülve dörzsölgetni kezdi a szemét. Két farönkön elhelyezett falapra könyököl, és így teljesen nevetséges látványt nyújt. Csontos alkata, foltokban borostás ráncos arca, rothadó fogai, és egérrágta, földig érő barna kabátjának köszönhetően inkább kelti egy éhező öregember látványát, mintsem egy ketrecmesterét. Megjelenése ellenére viszont Tuviban mindenki tiszteli, hiszen az emberek nála teszik meg a tétjeiket, és ő biztosítja a város legerősebb férfijainak a keresetét. De ha ez nem lenne elég, akkor ott van a halottnak vélt, és túlvilági tekintete, amiért irritálóan világos, már szinte áttetsző, és szürkés szeme felel.

– Mester – egy fejbiccentéssel köszöntöm.

– Ray – nagyot sóhajt, és felnéz rám. – Jó sok pénzzel gazdagítottál, de a helyedben mától óvatos lennék. Szereztél pár ellenséget. A táborod megcsappant, és ez nem tesz jót az üzletnek.

Szavai gúnyosan hatnak, és keserűen nyugtázom a jelentésüket. Nem szeretek megalázkodni, de függök ettől az alaktól, és már bánom, hogy hagytam eluralkodni magamon az érzelmeimet.

– Nem hittem, hogy győzök – hazudom.

A férfi arcára veszélyes vigyor ül ki, és hátra dőlve végigmér mind a hármunkat. Ha nem lennék ennyire szétverve, még meg is ijednék.

– A Vörös Óriás kelet legjobb harcosa, Quan város büszkesége. Tudod miről híres Quan? – válaszra sem várva folytatja, miközben kezébe vesz egy súlyos erszényt, és abból egyesével elkezdi leszámolni az érméket egy kis rongydarabra. – Quan lakosai is kőfejtéssel foglalkoznak. A gyerekeket már hat éves kortól befogják a kőfejtőkbe munkára, de nem ám víz-vagy ételszállításra, mint itt, hanem kőhordásra. Az ottaniak erejéről legendák születnek, és ezt a férget – int hanyagul a még mindig eszméletlen férfi felé –, mindenkinél erősebbnek tartották. Én magam is ellened fogadtam volna, ha – elharapva a mondatot felnevet, és összeköti a rongyot. – Csak négyen fogadtak rád. Nesze, vidd!

Az asztalra hajítja a pénzzel teli rongyot. Matu utánanyúl, és kétszer feldobja a kis zsákformát, lemérve annak a súlyát. Vyta csontos ujjaival érte kap a levegőben, elmarja, és kihámozva a rongyon lévő kötést, mohón számolni kezd. Le szeretném állítani, de nincs erőm hozzá, csak a talpon maradásra tudok koncentrálni.

– Ez huszonnégy klit – mondja Vyta, miközben becsomózza a rongyot.

– Maga nem látta mit csinált odabent? Hol volt a szeme? – Matu dühösen visszadobja a pénzzel teli rongyot az asztalra, és vaskos karját megfeszítve a Mester felé hajol. – Ez legalább a dupláját éri, ha nem többet. Ugye Ray?

Próbálok előre lépni, de mozdulataim erőtlenek, és meghűl a vér az ereimben, ahogy tekintetem találkozik a Mesterével. Nem szól egy szót sem, de mégis értem, mit akar mondani, mert vagy ezerszer hallottam már a szájából, amint másokat figyelmeztet. „Tudnod kéne, hol a helyed, és mikor és mennyit érdemelsz.” Folyton ezt hajtogatja. Az öreg korábban engem sosem dicsért, és sosem szidott, de most kiolvasom a szeméből a megrovást. Nem elég, hogy nyertem, de még a tömeget sem szórakoztattam kellően, így ha most ellenkezni merek, akkor többé nincs helyem a Ketrecben. Egy bólintással jelzem, hogy megértettem, mit akar, és fogaim összeszorítva tűröm az igazságtalanságot.

– Menjünk – szólok a fiúknak, és szégyenteljesen elveszem a pénzt.

– De Ray ez az…

Nem hagyom, hogy Matu befejezhesse a mondanivalóját.

– Azt mondtam, menjünk! – felemelem a hangomat, majd tisztelettudóan meghajolok a Mester előtt.

Bicegve, kihúzott háttal indulok el, és remélem, a többiek követni fognak, és nem állnak le vitázni az öreggel. Forog velem a világ. Az út elmosódik előttem, és ha nem sietnek, akkor én is elterülök a földön. Habár a Vörös Óriásra zuhanva legalább szórakoztató látványt nyújtanék.

Matu mellém ugrik, és tapasztalt küzdőként végre felismeri a szenvedésemet. Könnyedén a hónom alá nyúl és megtart, hiszen fél fejjel magasabb nálam, és sokkalta szélesebb vállú, mégsem tudott még egyszer sem legyőzni.

– Irány a Fény háza. – Vyta vörös hajába túrva, nagy léptekkel csatlakozik hozzánk.

– Nem – vágom rá ridegen. – Emmának megígértem, hogy benézünk hozzá, és segítünk neki.

Matu megállásra kényszerít, és atyáskodva letekint rám.

– Szarabbúl festesz, mint a trágya, amit a cipőmről vakartam le. Az ivó helyett inkább ápolásra lenne szükséged. Hazaviszünk – amint kimondja, mind a ketten hangosan felnevetnek. – Vagy a Fény házába.

Mosolyt erőltetek az arcomra, a már ezerszer elhangzott beszólástól. A haza nekünk mindenhol ott van, ahol éjszaka csillagok borulnak ránk, hiszen hajléktalan utcakölykök vagyunk. Vagyis a fiúk ezt hiszik rólam is. Ha sejtenék, hogy van egy faházam, biztosan kicsinálnának.

A Fény háza csak két sarokra van a Ketrectől, távol az ivók és a piactér zajától. Ide osonva, lopva jönnek a tehetős őrök, és a diszkréció nem csak a hely lakóira, hanem magára a házra is vonatkozik, mivel az beleolvad az egyhangú agyagépületek sokaságába, elrejtve magát az idegen, kósza szemek elől. A kurtizánok bájait csak az őrök engedhetik meg maguknak, de néha akad egy-két férfi, aki összegyűjt annyi klittet, hogy egy éjszakát vásárolhasson magának. Én kivételnek számítok, mert ebben a házban születtem. Anyám gyógyítással is foglalkozott, így Lady Alasa – a madame – nem tette ki, miután teherbe esett, és férjhez ment. A szüleim halálát követően a madame felajánlotta, hogy bármikor segít, de otthont nem tudott nyújtani. Sebaj, nekem éppen elég az ápolással egybekötött kényeztetés, amit a harcok után kapok itt.

Az örömház ajtajában Matu elenged, és zavartan zsebre dugja a kezét.

– Te nem jössz? – kérdezem.

– Fiúk – kezdi idegesen, és végig dörzsöl rövid, sötét hajtincsein. Ez nem jelent jót. – Egy darabig nem jöhetek ide. Lehet, hogy soha többé. – Nagyot lélegzik, és a forró, fülledt éjszakába bámul. – Apa leszek.

– Cseszd meg! – kiáltja Vyta ingerülten, és a földbe rúg. – Mond, hogy egy házas nőt csináltál fel.

– Rebecát – feleli szemlesütve.

Döbbenetem ellenére közelebb lépek, és átölelve vállon veregetem. Mindig is reméltem, hogy előbb-utóbb mind a ketten megtalálják a helyüket, és nem az utcán fognak megrohadni.

– Gratulálok – mondom biztatóan. – Rebeca gyönyörű, és kedves lány.

– Ő meg egy nincstelen utcapatkány, lyukas gatyával. – Vyta arcszíne már a hajáéval vetekedik, miközben Matunak, a térdénél szakadt nadrágjára bök. – Még most sem tanultátok meg, hogy ebbe a világba ne csináljatok kölyköt? A büdös életbe! Itt királyi dolga volt a farkadnak, de neked ez sem volt elég. Meglóbáltad, és tessék, egy hajadon egyből rákapott.

– Ha valami jó – válaszolja Matu.

– Jó? Kinek? Annak a szerencsétlen gyereknek?

Vyta megrázza a fejét, és homályos tekintettel eltűnik az örömház ajtaja mögött. Túlságosan is érzékeny, főleg ha rólunk van szó, mert mi vagyunk a családja. Hosszasan nézek utána, és érezem a szavai súlyát. Még kis suhanc korunkban tettünk esküt egymásnak, és szigorúan csak kurtizánokkal háltunk, tavaly nyárig.

Szabad Föld népei olyanok, mint a macskák. A gyerekek az utcán élnek, és amint a kicsik elhagyják anyjuk keblét, szabadjára vannak bocsájtva, jönnek-mennek, de végül mindig hazatalálnak. A szülők nem írni és olvasni tanítják őket, hanem élni, és túlélni. Csak azoknak jár a rendes ház, a család, és az oktatás, akik tehetősek, mint például a pékek, a kovácsok, a mesteremberek, vagyis mindenki, aki közvetetten szolgálja az őröket, ahogy Rebeca fivérei is.

– El kell vennem – töri meg a csendet Matu. – A tavaszi ünnepség utáni hétvégén.

Felkapom a fejem.

– Az ünnepség két nap múlva lesz.

– Ha addig nem szerzek pénzt, akkor oda kell költöznöm a családhoz. Az apja gyűlöl, ahogy a fivérei is, és a konyhában kapnánk egy ágyat, amíg az istállót át nem alakítják. Hiányozni fog az utca, ott bármikor elnyújtózhattam, de egy szűk ágyban – sóhajtva legyint. – Megyek, segítek helyetted Emmának az ivóban, te pihenj.

Matu a sötét szemén át vizslat egy darabig, mintha választ várna, majd visszanyelve a csalódottság miatti kiáltását, és inkább hátat fordít nekem. A falak irányába indul, az ivóba. Még nézem egy darabig a távolodó fiút, és legbelül irigyelem őt, hiszen az évek alatt bátyámként szerettem meg, de immáron új családra lelt. A keserűsége viszont aggaszt.

Zavaros a fejem a fájdalomtól, és újból megszédülök. A levegőben kalimpálva keresem az ajtó kilincsét, amikor összeesek.

Selyemtakarón fekve, egy ágyban térek magamhoz, amint egy fiatal, tizenhat év körüli, kihívó öltözetű, ismeretlen lány hajol fölém. Megszemlélem, és a látványától boldogság tölt el.

– Idáig zengték a győzelmedet – simogatja a fájó izmaimat. – Azt mesélik, a Vörös Óriás még most sem tért magához. Ez igaz?

Bólogatok, és közben a szemem alig bírom levenni az üde szépségről. Fénylő vöröses hajáért nyúlok, és megnyugtatásként beszívom az illatát.

Már nem is emlékszem, mennyi lány megfordult itt az évek alatt, de ez az új itt más, sugárzik és életteli, és korát meghazudtolóan nőies. Biztos azok közé tartozik, akik a szakma minden percét élvezik.

Derekánál fogva magamhoz húzom a hamvas szépséget, aki kacéran megnyalja a mutatóujja begyét, és lassan, érzékien végighúzza az ajkán, miközben vállamhoz nyomja telt kebleit. Beletúr a hajamba, rámarkol a portól érdes tincsekre, és hátrahajtja a fejemet. Csókjaival a nyakamnak esik, miközben keze a nadrágom madzagjára téved, és elkezdi kioldani. A lágy női érintésétől hangos sóhaj szakad fel belőlem, és átadva magam az érzésnek, megérintem a mellét.

– Mássz le róla! – az ajtóból jövő kiáltásra szétrebbenünk, és nem tudom eldönteni, neki, vagy nekem szólt a figyelmeztetés.

A belépő fekete lány egy tál forró vizet egyensúlyoz a kezei között, az egyik karján pedig csíkokra szaggatott ruhadarabok hevernek. Testét alig takarja valami, a nyakában megkötött fehér selyem szinte áttetsző, és nem sok mindent bíz a fantáziára.

– Miért? – duzzog a vöröske, és visszafordul felém.

– Inkább menj, és kérj kenőcsöket Lady Alasától, hogy a hős bajnokod állni tudjon. A lábán – jegyzi meg gúnyosan.

Az idegen lány csókot lehel a homlokomra, és egy kacsintással jelzi, hogy vissza fog térni. Már alig várom a lopott perceket, és könyökömre támaszkodva kissé megemelkedek, és látom, amint széles csípőjét ringatva elhagyja a szobát.

Perla – a másik kurtizán – leül mellém, a tálat a földre teszi, és beáztat pár rongyot. Megszidott kisfiúként elterülök, és várok. Vele sosem ellenkezek, mert őt évek óta ismerem, és tudom, hogy nem az a típus, aki élvezetből műveli ezt a szakmát, és ez rátelepedett az egész jellemére. Még csak tizennyolc éves, ahogy én is, mégis tele van szomorúsággal.

Segít levenni a felsőmet, és a nedves rongyokkal elkezdi letörölgetni a rám száradt vért és sarat. Mivel nem látja a sebeimet, így nem mer dézsába ültetni. Érzem a pillanatnyi habozásán, hogy nem nyújthatok valami kellemes látványt a sok zúzódás miatt, és azt se tudja, hogyan kezdjen bele az ápolásba úgy, hogy ne okozzon még több fájdalmat.

– Csak bátran – biztatom.

– Pihenned kéne pár napot – szólal meg. – Ezek a sérülések nem múlnak el egyhamar.

Csak legyintek, és visszafekszem. Két munka mellett még Emmának is segítenem kéne az ivóban, és otthon van az életem picike értelme, akit óvnom, nevelnem, és tanítanom kell. Nincs időm pihenni, csak itt, ilyenkor.

Kis idő múlva a víz már teljesen elfeketedik. Perla monotonon végzi a munkáját, szemrebbenés nélkül megszabadít a nadrágomtól, kicseréli a vizet, és alaposan áttöröl, mindenhol. Ő csak egy fiút lát bennem, és emiatt a hozzáállása miatt tudok nyíltan, és gond nélkül beszélgetni vele.

– A mester azt várta, veszíteni fogok – csalódottan vallom be. – Miért?

Magyarázatra várok, de úgy tesz, mintha meg sem hallaná a kérdésem, pedig a kurtizánok mindig mindent tudnak, ez köztudott. Az álla alá nyúlok, és magam felé fordítom az arcát. Gyermeki érdeklődéssel nézek rá, akárcsak egy nővérre, és ettől megenyhül, mint mindig.

– A Vörös Óriást Keinnek szánta – mondja.

– Kein?

– Az Ötödik család fia. Nemrég telepedtek le itt, az Őrök utcájában laknak. Nem elég, hogy az a család annyira tehetős, hogy az őrök befogadták maguk közé, de a fiú állítólag a nyugati rész legjobb harcosa volt, ezért akarta összeméretni az erejüket a Mester. Kein kegyetlen. És Ötödik – ismétli a névként használt számot. – És most biztos ideges.

A dühtől feltörő sav miatt hányingerem támad. Perla úgy ejtette ki az utolsó szót, mint valami szentséget, mintha Ötödiknek leni égi áldás lenne, vagy legalábbis félni, és tartani kéne emiatt Keintől. A lázadást már háromszáz éve leverték, és a tíz lázadó vezér leszármazottait levadászták, megkínozták, az életüket megkeserítették, és még a nevüktől is megfosztották őket, de az Ötödik család mégis fent maradt.

– Ismered? – kérdezem gyanúsan.

Ezúttal sem kapok választ, de látom a pírt a márvány arcán, ami a sebekre, a kendőre, a koszos vízre, és minden másra rávetült, csak a szememre nem. Megköszörülöm a torkomat.

– Igen, és nem – suttogja, alig hallhatóan.

– Hm? – Lehajolva a tekintetét keresem, de nem járok sikerrel.

Ujjaim ökölbe rándulnak, amint arra gondolok, annak a fiúnak van annyi pénze, hogy megengedhessen magának egy kurtizánt, és a kegyetlenségnek is ára van. Megremegek, és fel akarok ülni, de Perla megérezve a nyugtalanságomat, visszanyom.

– Igen, ismerem – feleli gyorsan és higgadtan, de továbbra is csak a rongyra mered. – De nem úgy kegyetlen, ahogy te gondolod. Itt kedves volt, türelmes és úgy bánt velem, mint egy nővel, és nem, mint egy szajhával. Ellenben azt beszélik, a Ketrecben dühöngő állattá változik, és most keresztülhúztad a terveit. Neki a harc élvezet, és…

Perla az új lány lépteire elhallgat, és megkeményíti a vonásait. Más előtt nem fog beszélni, ezért merengve lazítom el izmaimat, miközben nézem a vöröske hívogató, ringó csípőjét. Perla elé helyez egy tálcát, ami két tégely kenőcsöt, egy gőzölgő kancsót, egy apró üveggel teli fekete folyadékot, tiszta kendőket és egy feketére égetett hegyű tűt tartalmaz. Amíg a lányok átkenegetik a hideg gyógykenőcsökkel a testemet, addig megiszom az erős, fűszeres bort, amivel Lady Alasa minden egyes küzdelem után megajándékoz. Bódító a hatása, de ilyenkor erre van szükségem. Akármit is tesz bele a hölgy, az álom garantáltan hamar le szokott csapni rám, ahogy most is. Nehézkesen erőltetve a szemhéjam pislogok még párat.

Perla megragadja a már magatehetetlen bal karomat, az ölébe húzza, és a tűt belemártja a fekete folyadékba. A szoba homályosan forogni kezd, és nem érzem a szúrásokat.

– Hajnalban… – sebes ajkamon át kipréselem a szavakat –, ébressz fel. Haza… haza kell érnem… mielőtt… mielőtt fel kell… – kábultan fordulok oldalra.

– Haza? Mielőtt fel kell a nap? – hajol fölém a vöröske.

– Nem. Nem a nap – motyogom, de Perla lepisszeg, és mielőtt újra megszólalhatnék, az álom lecsap rám.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.2/10 (43 votes cast)

Leave a Comment

30 hozzászólás

  1. Kedves szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez. Gondosan megírt szöveget olvastam, nem volt vele gondom. Egyébként “Éhezők viadala” érzésem volt olvasás közben. Újdonságot, izgalmat viszont nem hozott a szöveg. Amikor azt írtod, hogy a fiatal kurtizán “Biztos azok közé tartozik, akik a szakma minden percét élvezik”, az nagyon nem tetszett. Tudom, hogy ez egy fantasy, de én abban sem írnék ilyesmit. Főleg nem a #metoo kampány után. Egy ilyen apróságért a feminista mozgalom (joggal) szétszed.

    Sok sikert a folytatáshoz!

  2. Kedves szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez! Érdekes történet, de nekem nem tetszett. Még a bunyó se, bár el tudtam képzelni és részletes is volt, ami tetszett a leírásban. Csatajelenetekért én sokkal jobban rajongok, több a látvány. Szövegileg nem volt vele gondom. Engem nem ragadott meg.

  3. Hosszú volt az idő keddtől 🙂

    Kedves Amira!
    Odáig jutottam: “és midőn”, majd elolvastam, honnan idézel, és mentem az érdemi tartalomra.
    Tetszett a kezdés. Semmi hosszas felvezetés, belecsapunk a lecsóba 🙂 Nekem a jelen idő rendben van, remélem, nem estél abba a hibába, amiért én utólag írhattam egységes időben: az aktuális eseményeket hol jelen, hol múlt időben írtam. Ha az aktuális mind jelen, akkor pont jó, bele tudom magam képzelni a fejébe 🙂 Lehet hogy rosszul gondoltam, és nem a jelent kellett volna múltra írni, hanem a multit jelenné? 🙂
    Az ököllel püfölöm a nagyot és közben a bordái közé mélyesztem a térdem részt leszámítva (tudom, az hogy néz ki, és a viselkedése nem azt hozta addig) a verekedést simán el tudtam képzelni, szóval gratula 🙂 Viszont a “még jobban felszítom magam” nem stimmel. Mondjuk “felszívom magam” vagy hasonló jobb lenne. A csőcseléknek pedig nem “Én vagyok a bajnokuk, és nem ez az idegen”, mert nekik most ő a bajnokuk, rá fogadtak. Legfeljebb “Én akarok a bajnokuk lenni, ő idegen” vagy hasonló megoldást tudok elképzelni. Az se világos, mitől Ketrec, ha fémhordók szénnel a szabadban. Küzdőtér? Szóval csupa apróság 🙂
    Upsz! Látszik, hogy menet közben írok. Eddig simán kalandregényre tippeltem, most látom, hogy alighanem kollégára akadtam, picit más műfajban 😀
    Izé… Nem gyanakodva kérdezi Perlát? Gondolom elírás. Rögtön utána: Mikor állt fel, hogy lehajoljon hozzá? Nekem az kimaradt. Ráadásul utána megint fekszik. Öhh. “egy apró üveggel teli fekete folyadékot”. Nem “fekete folyadékkal teli üveget”?
    Ki kel fel? Mi van abban a faházban??? Áááááá! Remélem, boltban olvashatom, de ha nem, akkor is olvasni akarom! 🙂

  4. Két ismeretlen verekszik előttem. Ilyenkor nyúlok a távszabályozóért, ha egyáltalán bekapcsolva talál a tévé, de ez ízlés dolga. Brutális módon elverik egymást, talán okkal, talán valami ostoba indítékból.
    A részletekben tulajdonképpen rendben van az írás, majdnem teljesen rendben. Az egész az, ami zavar.
    Valahonnan ismerős a leírt verekedés és a háttér, de nem tudom honnan. Mintha évekkel ezelőtt találkoztam volna vele, de most nagyobb szakmai ismeretekkel felvértezve tette volna elém a szerző. Ez jelentheti azt, hogy a szerző elvégezve két kurzust ismét lehetőséget kapott egy korábbi írás javított változatának bemutatására, de jelentheti azt is, hogy ismert háttér, ismert szereplőit látom viszont. Az ismertséggel azonban bajban vagyok, mert a szemelvény végén még mindig keveset tudok a főszereplőről. Ismerem már az aréna tulajdonosának odvas fogait, de a főszereplő számomra alig látható. Tudom, ki az anyja, de csak az akciófilmekbe illeszkedő szintig ismertem meg. Bátor cowboy, aki halottaiból feltámadva megruházza az óriást. A gondosan formált szöveg mögött ebben nincs semmi újdonság.
    A szöveg tényleg gondosan formált; a gyakori hibák, szóismétlések, szórendi zavarok nélkül fogalmazott mondatok nem idegesítenek, mint általában szokás, viszont az információadagolást kissé hiányosnak, vagy elméretezettnek találom. Azt hiszem ez a probléma az, amelyet belülről nem láthat a szerző. Sok részletet, fontos részletet tudok a főhősről, de a képet mégsem tudom összerakni egésszé. Még a nevét is tudom – ezzel van is némi bajom -, de mégis kevésbé ismerem meg Rayt, mint a mellékszereplőket.
    A név azért zavar, mert minden magyarázat nélkül olvashatok mindenféle egzotikus nevet, a legtöbb a távol-keletre visz, de van egy szláv hangzású nevem, Vyta és két angolszász nevem, Rebecca és Ray. Kíváncsi lennék arra a háttérre, ahol ez működik. Működhet, persze, de akkor egyelőre hanyagolható az óriás színesre festett képe “A Vörös Óriás még itt, a kőbányákkal övezett sötét, nyomasztó környéken is ijesztőnek számít, de nekem inkább egy nagy kövér kakas képét juttatja az eszembe, mintsem egy erejéről elhíresült bajnokét.” Nem látom a fontossági sorrendet. Mielőtt a sötét, nyomasztó, ijesztő látomásba mélyedek, szeretem tudni, hol járok. Az olvasói biztonságérzetem inog.
    Van egy nyelvtani hiba, amelyik kilóg a nyelvileg hibátlannak látszó szövegből. Itt és másoknál is ismétlődik a következő forma „… ketrecmester a fából tákolt emelvényét elhagyja…” A birtokviszony, a jelző és a névelő nem férnek össze azonos mondatban. Az egyébként nagyjából rendezett mondatok között zavar a hiba. Ha nem ismétlődne, elírásnak venném, de ismétlődik.
    Néhol a forma úrrá lesz a tartalmon. „– Mássz le róla! – az ajtóból jövő kiáltásra szétrebbenünk, és nem tudom eldönteni, neki, vagy nekem szólt a figyelmeztetés.” Pedig itt tudható a kiáltás értelme. Ki van felül? Ki mozog könnyebben?
    Ez a két utóbbi megjegyzés csupán azért merült fel említésre méltóként bennem, mert tényleg hiányérzetem van. A verekedés részletekbe menő ábrázolása és a bordélyházi világ hátterének bemutatása valahol a tizedik oldal környékén még izgalmas is lehetne számomra, de addigra kicsivel többet tudnék a lényegről, a valóságról. Egyelőre a valóságnak csupán kis részletét láttam mikroszkóp alá téve.

  5. Érdekesen indult, de a harcjelenet szerintem is kicsit hirtelen ért véget. Ha ennek valamilyen mágikus erő az oka, akkor rendben van, de akkor hogy nem tud róla a főszereplő ennyi idő után sem? Most történt meg vele először? Kicsit zavaros. Ahogy haladt előre a történet, egyre inkább elvesztettem az érdeklődésemet. Volt néhány durva helyesírási hiba, ami szintén letörte a lelkesedésemet, pedig alapvetően egész gördülékeny volt a szöveg. A harc után egy kicsit leült a sztori, de aztán megint valamelyest érdekessé vált. Egyetértek az első kommentelővel, én sem írnék bele olyasmit, hogy a kurtizánok egy része a szakma minden percét élvezi. Egy emberről még el lehetne ezt mondani, ha ő éppen pont olyan lenne, de egy egész csoportról azért mégse. Összességében azt mondom, érdekes a kezdés, és bár a prófécia az elején felkeltette az érdeklődésemet, a részlet végére valahogy teljesen el is vesztettem. Sajnálom, remélhetőleg másoknak jobban tetszik majd.

  6. Szia!

    Kellemesen olvasható részlet volt, jól haladtam vele, pár kisebb elütést találtam benne, de ezek könnyen javíthatók.

    A kezdő idézeten látszik, hogy az nagyon misztikusnak készült, és így kicsit bele is kavarodtál (“kik általuk el nem hangzott törvényeket követnek” – ennek így nincs értelme, talán “általuk sosem mondott”, vagy kihagyható az általuk, és akkor lehet úgy, hogy “soha el nem hangzott”)

    “és elégedetten nyugtázom a hiánytalanuk meglétüket.” – hiánytalan meglétüket

    “Mielőtt fel kell a nap” – felkel a nap

    Ami a tartalmát illeti, szerintem jól sikerült a ketrecharc ábrázolása, nem volt sem túl sok, sem túl kevés, ahogy leírod a küzdelmet. A háttérvilág még nem rajzolódott ki teljesen előttem, de erre még van ideje a későbbiekben is a regénynek, viszont nekem kellene még egy erősebb horog, egy fókuszba állított, nyitva maradó kérdés, amire azonnal akarnám a választ a folytatásból. Itt most volt egy küzdelem és az utána való felépülés kezdete, amin keresztül megismertünk néhány szereplőt, az első történetszelet ezzel lezárult, de még nem tudom, mi felé indultunk el (esetleg kivívta a Mester haragját azzal, hogy nem úgy muzsikált, ahogy elvárták tőle, és majd el akarják tenni láb alól? Vagy valaki felfedezi a tehetségét, és lehetőséget kap a társadalmi ranglétrán előrelépésre? Menekülnie kell, vagy felbérelik valamire? – ezzel persze már továbbgondoltam, majd kiderül) Lényegében ugyanazt érzem, mint amit már egy másik részletnél is írtam, hogy szükségem lenne a fülszövegre ahhoz, hogy jobban be tudjam lőni, miről is szól majd a sztori, hogy nekem való-e. De azért megszavazom a bizalmat egy nyolcassal! 🙂

    Judit

  7. Demeter Attila Ahogy olvastam, amit a távirányítóról írsz, az ugrott be, hogy általában nem bírom ugyanott meghagyni a tv-t fél órán át, csak ha valami természetfilm van, de ha ezzel nyitna egy film, akkor garantáltan előtte maradnék, végre valami érdekesség címszóval 😀 Ez is jelzi, hogy mennyire máshogy látják emberek a világot 🙂

  8. Kedves Pálfi Anikó!
    Általában türelmesebb vagyok, ha egy filmről kiderül, hogy jó, végignézem. Szerinted egyetlen film sem jó? Azt persze én is jeleztem, hogy a viselkedésem ízlés dolga. Azt vitatom, hogy a “végre valami érdekesség” megállapítás nézőpont kérdése lenne. Talán éppen annak köszönhető, hogy végignézek filmeket. Számtalan történet köszön vissza a verekedős jelenetben.

  9. Gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez! 🙂

    Az idézet nagyon tetszett! 🙂 A történet is érdekel, mivel én magam is fantasyban utazok, közel állt a szívemhez az egész. Szeretem a nem hagyományos neveket.
    A bunyó Vavyan Fable egyik fantasy-könyvére emlékeztet, de ez én vagyok. 😀 Kicsit a történet most még kusza, de én várom a folytatást, hátha úgy kerekebb lesz a mese. 🙂
    Sok sikert a továbbiakban! 🙂

  10. Jol indult ez a tortenet, olvasnam tovabb, szerintem erdekes a vilag, meg ugy osszessegeben van benne egy csomo olyan dolog, amire felkaptam a fejem, es azt mondtam, hogy oke, erre kivancsi vagyok.
    Ami nem tetszett, az a kicsit sutan veget ero harcjelenet (igazabol azt hittem, ilyen Bloff-szeru szituacio lesz, hogy a srac magara fogadott), illetve a parbeszedek. Ugyanakkor annak ellenere, hogy par mondatnal felhuztam a szemoldokom, talan ezt a reszletet volt eddig a legkonnyebb olvasni. Gratulalok, es sok sikert!

  11. Látta valaki a King Arthurt? A legújabbat, Guy Richie rendezésében?!
    Deja vu érzésem volt végig, amíg olvastam a valóban tökéletesen formált sorokat. A kikerültek közül ez eddig a kedvenc részem.
    A nevem senkit se tévesszen meg! Nem én vagyok e mű szerzője! 😀 Ez csak véletlen egybeesés!
    Ütős kezdés a verekedés, habár nem tudom, mennyire lenne kedvem elemezni az ellenfelem kinézetét, mikor épp mindenem fáj és az eszméletemért küzdök. Estleg a verekedés előtt, vagy egy külső szemlélő által oldottam volna ezt meg. A fizikai fájdalom beszűkíti a tudatot.
    Mennyi élvezeheti egy tizenhat éves kurtizán munkájának MINDEN pillanatát?! A feltevés számomra nem hihető, talán a főhös tetszhet neki.
    Elismerésem az írónak, gratulálok a kikerüléshez!

  12. Kedves Szerző! Próbáltam elképzelni a verekedést, a vörös copfos még le is jött, de a főszereplőről halvány dunsztom sincs. Annyi derült ki, hogy tizennyolc éves, azonkívül semmi. Izmos, barna, szőke, néger, skandináv típus? Milyen a ruhája? Eltalálja egy parázs az oldalát, gondolom félmeztelen. A szövegben rengeteg az “és”, ami engem olvasás közben meglehetősen zavart, szerintem bőven ki lehetne gyomlálni párat. A verekedős jelenet elején a srác nevetgél, amit nemigen értettem, valahogy elvette az egész szituáció komolyságát. Maga a cselekmény izgalmas, a szöveg gördülékeny, jól olvasható. Gratulálok a kikerüléshez!

  13. Hol a folytatás? Nagyon tetszett a részlet, és remélem, elolvashatom majd egyszer az egész könyvet. Annyi titkot rejt magában amikre mind kíváncsi lettem. Tetszett az elején lévő malackodás, és az egész részlet. Izgalmas és figyelemfelkeltő.

  14. Igen, az ilyen fantasy-t szeretem. Tetszett a részlet tempója, mozgalmas bunyóval indítunk, kellemesen adagolt információmorzsák következnek, majd megpihenünk egy örömházban. Volt ugyan néhány furcsaság a szövegben (“hiánytalanuk meglétüket”, “kérdezem gyanúsan”, “apró üveggel teli fekete folyadékot”, “fel kell a nap”), de azokat elírásokként könyveltem el magamban. Az írás nyelvileg nagyon kiforrottnak tűnik, az aktuális jelenetek mögött pedig részletesen kidolgozott háttérvilágot sejtek. Általában kicsit furcsának találom a jelen idejű mesélést, itt egyáltalán nem zavart, sőt, kifejezetten jól működött.
    “Biztos azok közé tartozik, akik a szakma minden percét élvezik.” Ezt nem a szerző állítja a kurtizánlányról, hanem a karakter, Ray gondolkodik felőle ilyen módon. Ray valószínűleg téved (:D), de nem látom, a szerző miért ne adhatna a főhőse fejébe ilyen gondolatokat, megállapításokat.

    Gratulálok a kikerüléshez, és szurkolok! 🙂

  15. Nem ragadott meg. Férfi a narrátor, de úgy beszél, mint egy nő. Egy harcos beszéde, fogalmazása ennél szikárabb, letisztultabb. 5-ös

  16. Kedves Amira! Gratulálok a kikerüléshez. Egyetértek Meerah Kranel és idézem is “Biztos azok közé tartozik, akik a szakma minden percét élvezik.” Ezt nem a szerző állítja a kurtizánlányról, hanem a karakter, Ray gondolkodik felőle ilyen módon. Ray valószínűleg téved (:D), de nem látom, a szerző miért ne adhatna a főhőse fejébe ilyen gondolatokat, megállapításokat.”
    Tehát a karakter által használt szavakkal, tettekkel és gondolatokkal épül fel a jelleme a hősnek. Tehát szerintem a használt kifejezések, amit a szerző egyébként nem használ a mindennapi életében, de a szereplőjét ezen szólaltatja meg, hozzá tartozik a hitelességhez. Nekem tetszik ez a történetrész, annak ellenére, hogy több apró kifogást írtak a hozzászólók, nem alap nélkül, de végül is ezek javíthatók, ha ír valaki akkor tudja, hogy a saját írását nehéz javítani, mert szinte azt látja amit látni szeretne. Amikor belemerül az ember az írásba, bizony előfordulnak ilyen problémák. A lektorok nyilván tudni fogják, mit kell javítani, mégis nagyon hasznosnak tartom a hozzászólásokat, mert rengeteget lehet belőle tanulni. A történet a lényeg, mennyire köti le az olvasót. Gratulálok a szerzőnek.

  17. Kedves Amira!

    Szerintem a regény indítása egy harjcelenettel kimondottan illik a történethez, legalábbis az alapján, amit eddig olvastam belőle. Maga a harc annyira nem kötött le – bevallom, ezt általában más regényekben is csak átfutom 🙂 -, de az utána következő eseményeket már kimondottan izgalmasnak találtam. Kíváncsivá tett a világ, és azt is szeretném tudni, végül is mi lesz Ray sorsa.

    Ami engem is zavart egy kissé, hogy Rayről nagyon keveset tudunk meg, hiába ő az elbeszélő. A barátai, ellenfelei külsejét ismerjük, sőt, egész sokat megtudunk a jellemükről is, de Ray egyelőre, e szempontból, megfoghatatlan.

    Gratulálok a kikerüléshez, és további sok sikert! 🙂

  18. A tortenet jo lenne, de a ketrec nelkuli ketrecharc lerontotta az egeszet.Mintha egy lany irta volna, akinek halvany fogalma sincs a kuzdelemrol.Ha valakit szo szerint sz.rra vernek, nem nagyon fog mosolyogni. Esetleg gunyosan vigyorogni a vorosnek lett volna oka, es mivel a fiu oldalat rugdalta, az semmikepp nem rughatta terden az ellenfelet. Felugrani meg azert nem tudott volna ,mert ha valakit ugy oldalba rugnak, hogy hasrol hanyatt fordul, annak minimum 2-3 bordaja eltorik.Arrol nem beszelve, hogy nem is az volt celja , hogy gyozzon.Dobalozni pedig esetleg neki lett volna oka, ilyen szabalytalan dolgokhoz a gyongebb ellenfelek fordulnak, de azok sem fogjak meg a parazsat, hogy hasznalhatatlanna tegyek a kezuket.Ezt a reszt at kellenne irni es egy kicsit jobban odafigyelni, hogy ne keruljenek ertelmetlen szavak a tortenetbe.Gratulalok a kikeruleshez.

  19. Gratulálok a kikerüléshez! Nekem kifejezetten tetszett a regény, bár elég erőszakosan indul a történet, mégis úgy gondolom, hogy remekül meg van írva, olvastatja magát. Várom a folytatást. 🙂

  20. A szöveg visz magával, olvasmányos, a tipikus “nem tudod letenni”, a cselekmény szépen folyik, a csatajelenet éppen annyira részletes, amennyire egy fiatal, aki nem a dark fantasy és felnőtt kalandregény műfajához van szokva, befogadni képes. A világfelépítés is érdekesnek tűnik, a gyerekekhez álló hozzáállás felkeltette az érdeklődésemet. Ha nyomtatásba kerül, a fiatal közönség biztos rá fog kapni. 🙂

  21. Szeretem a fantasy-t, örültem a részletnek.
    Az elején engem kizökkent a disznó, sertès dolog, szerintem nem illik oda.
    Igazat adok annak, aki azt írta, hogy ha már a többieknek különleges neve van, a főhős is lehetett volna Ray helyett valami más.
    A kel a nap helyett kell lett írva.
    Az idézet az elején szerintem nagyon hosszú, simán átugrottam.
    Érdekel a folytatás. 🙂

  22. Gratulálok a kikerüléshez! Nagyon jól megírt részlet! Remek az információadagolás, a bevezető, a világ bemutatása, a nyelvezet gördülékeny, könnyen olvasható. Bár minden elismerésem a szerzőnek, engem valahogy nem fogott meg. Ez viszont már nyilván ízlés kérdése. Talán az lehet a baj, hogy nem tudtam megkedvelni a főhőst, és nem tudtam szorítani neki. Ettől függetlenül gratulálok az íráshoz, mert objektíven nézve viszont nagyon jónak tartom!

  23. Kedves Amira! Gratulálok a kikerüléshez. Tetszett ez a részlet. Izaglamsan kezdődik, és már-már hiányoltam a folytatást. Mindig is tetszett et a műfaj, szívesen olvastam volna tovább.

  24. Alapvetően az ilyesmi történetek a kedvenceim, de ez most valahogy csak félig fogott meg. Volt pár dolog, amire felkaptam a fejem, például az Ötödik család. Érdekelne, miféle világ ez.
    Ray karakteréről sokkal több infót is elviseltem volna, sőt, vártam volna. De hát nem tudhatunk meg mindent az első fejezetből, ez csak személyes vélemény.
    Pluszpont jár a nyitójelenetért, az ilyen ,,belevágunk a lecsóba”-kezések a gyengéim.
    Összességében nem volt rossz, a folytatástól vagy egy fülszövegtől függne, hogy megszeretném-e vagy sem.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  25. Nem rossz. Így elsőre. Van mit csiszolgatni rajta, igen a verekedős részt is, de szerintem ezek apróságok. Én mindenképpen olvasnám még, annak ellenére, hogy nekem is olyan volt néha, ezt már olvastam, vagy láttam valamikor. De kíváncsi lennék a folytatásra. Nyelvtanilag is elég kiforrott a szöveg, néha van pl. szórendi hiba, ezek amúgy is könnyen javíthatóak.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  26. Izgalmas történetbe csöppenünk bele, nekem már az első soroktól tetszett. Bár meg kell hagyni, hogy a harcjelent után kezd laposodni a sztori, és szerintem jobb lett volna egy átvezetés is, talán nem kellett volna hirtelen ennyi mindent összerakni. A szöveg elbírt volna egy kicsivel több magyarázatot is, de lényegében lekötött és könnyen olvasható volt.
    Szívesen olvasnám tovább, érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik.
    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
    (U.i.: egy-két helyesírási hibát felfedeztem benne, ez lényegében nem olyat eget rengető hiba, de érdemes javítani!)

  27. Kedves Szerző!
    Nekem ez egészen tetszett 😀
    Az elején azt gondoltam,hogy ez nekem nem fog tetszeni,de utána elkezdett beindulni a történet.
    Különösen felkeltette az érdeklődésem,hogy a történet keleten játszódik,ugyanis nem olvastam még ilyen könyvet 🙂
    További sok sikert kívánok a jövőre nézve 🙂

  28. Kedves Szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez! A kezdés több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol – ami önmagában nem is gond. Mégis, úgy vélem, pár alapvető információt érdemes lenne beletenni már az elejébe.
    Az egyik ilyen a karakterek neme. Számomra egészen a kurtizános részig nem vált világossá a nézőpontkarakter neme; a Ray egyaránt lehet férfi és női név, és a narrációban is ugyanúgy keveredtek a sztereotípan különböző nemekre jellemző tulajdonságok. Ugyanígy a mellékszereplőknél: az a betűre végződő nevek tipikusan nőiek (Renáta, Beáta, Alexandra, Mária, Petra, Andrea stb. Ráadásul sok névnek úgy képzik a női megfelelőjét, hogy a betűt tesznek a végére pl. Alexander-Alexandra, Péter-Petra, András-Andrea), és kevés az erre a betűre végződő férfi név (Attila, és több nem jut eszembe). Ezért pl Vyta nekem nő lett, ugyanis semmilyen más támpontot nem találtam.
    A másik szükséges információ a karakter esetleges szuperképessége. Mikor Tiiura gondolt (ha jól értem, akkor a kisbabája), akkor egyszerűen összeszedte az akaraterejét, vagy konkrétan mágikus képessége van, aminek a gyerek a kulcsa? Az esőcseppek lassulása és előtte a “tudom, hogyan gyűjthetnék erőt” “koncentrálni kezdek” tudatosságot jelentenek, egy képesség használatát. Viszont az utána jövő leírás leginkább a szerelméből erőt merítő srác feltápászkodásának leírása.
    Az sem volt világos, miért nem verte meg eddig, mit akart? “Ha nem számítana a pénz, szívesen elterülnék a meleg mocsokban, mint egy jól lakott sertés.” – tehát a pénz miatt akart nyerni. Később azonban épp a pénz miatt mérges magára, hogy nyer. Miért?
    Az öregembernek sok pénzt hozott a házhoz a nyereségével, mégis mérges rá a pasas, ez sem logikus. A csodálatos győzelmek sok pénzt hoznak a konyhára. Ráadásul ha mindig az nyer, akit a tömeg elvár, az elég veszteséges üzlet.
    Egyébként ha a kurtizánokkal él, akkor eltartják. Ez esetben mire kell a pénz?
    De nem csak a fiú pénzügyi helyzete zavaros, magáé a településé is. Ha a fiú tud disznóra asszociálni, mikor világéletében itt élt, akkor ez egy gazdagabb földművelő település. Ha fémhordó és szén van, akkor vagy teljesen természetes a hordók jelenléte, ezért pazarolják jelzőnek, mikor négy fakaró is megtenné, vagy csak náluk ennyire természetes. Előbbi esetében minden más is fejlettebb lenne, az ápolás, a földművelés, az asztal a Ketrec mellett stb. Utóbbi esetben, ha náluk természetes akkor vagy ők gyártják, vagy kereskednek vele. Ha ők gyártják a hordókat, akkor is fejlettebb lenne a város, de ha kereskedőváros, akkor meg gazdagabb. Szóval, sehogy nem logikus, mert ábrázolva viszont szegénység van.
    A kurtizánok miért drágák? Mindig az drága, ami ritkaságszámba megy. Ha nincs étel, és kidobják a kölyköket az utcára túlélni, ott nem a luxusszolgáltatások lesznek drágák. Miért nem kezdenek random lányok a testükből élni? Szakrális okok tiltják?
    Ha jól értem, az őrök diktatúrájában élnek. Mit diktálnak ők és miért? És ha ilyen hatalmasak, a fiú miért nem fél tőlük?
    Az alapszituáció – a három barát, a kényszerházasság, a faház és a kisbaba titka (miért is titkolja el a barátai elől, ha olyan jóban vannak?) érdekfeszítő, de sajnos a világon érződik, nincsenek végiggondolva az apróságok. Kidolgozatlan a társadalom, és anélkül értelmezhetetlenek a konfliktusok is, mivel nincs értelmezési keret. KKifejtettebb háttérvilággal azonban nagyon szívesen olvasnám ezt a történetet tovább. ülön érdekelne, miért gondolja a fiú, hogy “Én vagyok a bajnokuk, nem ez az idegen.”
    További sok sikert!

  29. Számomra a harcjelenet nehezen rágható volt és nem találtam érdekesnek. (Bizonyára az én hibám, mert nem köt le az akció.)
    Még milyen szerencse, hogy továbbolvastam! Utána gyönyörűen bontakoznak ki a karakterek, motivációk és a világ is. Jól megfogtad a hangulatot és ügyes horgokat rejtettél el. Szeretném tovább olvasni és megtudni mindent!
    Szép munka, köszönöm!

  30. Imádom!