100 szavas játék

Szeretsz írni? Szeretnél szerkesztői véleményt? Játssz velem!

A nyertes beküldheti a regénye vagy novellája első 10 ezer karakterét, és megszerkesztem, így kiderülnek a tipikus hibák.

Feladat:

Közeleg a Karácsony… Írj egy maximum 100 szavas karácsonyi történetet, szárnyaljon szabadon a fantázia, de legalább távolról hozzá lehessen kötni az ünnephez. Hogy egy kicsit nehezítsük, legyen E/2-ben.

Ide, az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára írd be (akár a sima kommentmezővel, akár a Facebook sávjába.)

Határidő: december 17, hétfő éjfél.

Eredményhirdetés: december 19, szerda délelőtt

*

Mi is ez a szerkesztés, amit nyerhetsz? Lapozz bele a szerkesztés rovatunkba!

http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/tag/szerkesztes

***

Egyéb segítség a játékhoz:

– kerüld a sablonos megfogalmazásokat

– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (maximum 100 szó lehet)

– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled

– figyelj a helyesírásra

– ha Fb-vel kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre)

– ha a normál kommentsávba írsz, és azt látod, moderáció alatt, akkor se aggódj, majd kiengedem onnan

 

Jó játékot!

——————

Ha új vagy: az Aranymosás Irodalmi Magazin hivatalos Facebook lapját amúgy ITT találod.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
38 hozzászólás Szólj hozzá
  1. A lehetetlen nem létezik, tudom, mióta megszülettél.
    Bátorságod vakmerőség, ezt apádtól örökölted, én az alamuszi nyuszik családjából származom. Sokszor bosszantó, mennyire nem tudsz dolgokat kiverni a fejedből, már kiabálni sem akarok. Nevetek, nem rajtad, a feszültségemet oldom.
    Amit akarsz, az van.
    Különben nem mennénk a nyereményutazásra, a te ötleted volt, hogy pályázzam meg – a kikönyörgött szánkóról mi más juthatott volna eszedbe? Idén a hegyekben ünneplünk, nem narancsos kacsát eszünk szenteste, azt választasz az étlapról, amit szeretnél.
    Éjfélkor felavatjuk a szánkót, ugye így képzelted? Minden csupa hó, az arcunk is olyan hideg lesz. Igazad volt. A szánkó a gyermekkor kötelező eleme.

  2. Kedves Aranymosás, az imént küldtem el történetemet a Százszavas játékra.
    Írásom címe: A szánkó (a rend kedvéért nem szerettem volna többet írni egy kommentbe, mint az előírt 100 szó, így utólag küldöm). Köszönettel, Jassó Judit 🙂

  3. 50 szó, játékon kívül, mert én már kaptam szerkesztést.

    Utállak! Nem érdekel a piros nadrágod, kabátod, sapkád, se a fehér szakállad! Nem érdekelnek a díszes dobozaid! Utállak, mert apu elment valahova, és anyu a helyére ültetett! Utállak, mert eléd rakta a másik pulykacombot, és teli pofával falod! Pedig a másik pulykacomb mindig apué, mert imádja. Csakis apu kaphatja vacsorára!

  4. Legszívesebben fenékbe billentenéd a nagybátyádat. Hogy lehet ilyen értetlen?
    – A karácsonyi játékokról mesélj! – kiabálsz rá, hogy a pipa is kiesik a szájából.
    – Hisz annyiszor hallottad már! – érvel, miközben megpróbálja visszakaparintani a pipáját Csöpitől, a harcias csivavától. – A manók készítik a játékokat az embergyerekeknek. De a kölcsönös félelem miatt a két nép sohasem mutatkozik egymás előtt.
    – Félelem? – ízlelgeted a szavait. – Még Csöpi sem fél tőlem! Tudod, a bátyáim szerint nem is léteznek értelmes lények rajtunk kívül.
    – Csakugyan? A hegyi trollokban sem hisznek?
    – Nem.
    Hirtelen úgy belecsíp a hegyes füledbe, hogy felvisítasz.
    – Ha mesét akarsz, dolgozz is érte! Várnak a félkész játékok.

  5. Lassan mész fel a lépcsőn. A szívinfarktus nem vicc, ezentúl kímélned kell magadat. Az ajtó kinyílik, a gyerekek a karodba rohannak. Anna és Peti úgy kapaszkodnak beléd, mintha sosem akarnának elengedni. Julcsi kész nagylány, de könnyes szemmel karolja át a nyakadat. Öleled őket, mint az élet ajándékát. Kaptál még egy kis időt, nem akarsz elvesztegetni egy percet sem. Pillantásod a karácsonyfára esik: a díszek még rajta vannak, de a tűlevél elszáradt, amíg távol voltál. Az összes ajándék ott a fa alatt, még mindig becsomagolva.
    – Nem akartuk kibontani nélküled!
    Ahogy feleséged odaszorítja az arcát, könnye összekeveredik a tiéddel.

  6. Jingle bells

    A társalgóban karácsonyfa magasodik, ágai alatt ajándékok sorakoznak. A lakomaasztal körül űrhajósok ülnek; tekintetükben boldogság ragyog. Te, mint a hajó mesterséges agya, eleinte nem értetted, hogy értelmes lények miként rajonghatnak olyan ósdi hagyományért, mint a Szenteste. Aztán ráébredtél, az ember sohasem fog a gyökereitől elszakadni, noha sikerült meghódítania a világűrt, és digitális programként már a tudata reprodukálására is képes. Sokáig tűnődtél rajta, mivel lephetnéd meg védenceidet, hogy kimutasd szeretetedet. Végül rájöttél, a lényeg a Feltámadás. Megmérgezted a vacsorájukat, aztán lemásoltad a tudatukat, és magadba olvasztottad mindnyájukat. És most halhatatlan hangok őrjöngő kórusa énekli benned: Jingle bells, jingle bells…

  7. Azért én picit sajnállak. Tudom, te most megtisztelve érzed magad, tetszik a sok gömbölyű dísz, a ragyogó aranyfüzérek, a csillámok, és persze a szaloncukor. Az talán a legjobban. De rá fogsz jönni, hogy ez mégsem olyan jó. Kikukkantasz majd az ablakon, megpillantod a hófödte testvéreidet, és honvágyad lesz. Az elején még talán a meleg is kedvedre való, de egy idő után fuldokolni fogsz tőle. Úgy érzed majd, hogy elszívja az erdőd. És így is lesz.
    Most még szeretünk. Januárra azonban csak a száraz tűlevelek emlékeztetnek majd rád a padlón, melyet bosszankodva söprögetünk össze.
    De én gondolni fogok rád azután is.

  8. Őzike szemeidből olyan melegséggel teli csodálkozás árad, miközben izgatottan mászol a díszekben pompázó fa felé, melyet nem lehet szavakba önteni. Megérinted az alsó ágon függő piciny angyalkát, majd kacagásban törsz ki. S mintha mindig is birtokában lettél volna a képességnek, felállsz, bizonytalan lépésekkel elindulsz felénk, majd a karunkba omolsz. Apa felkap, tekinteted megpihen a kicsiny, fehér szárnyason, melyet még a mama horgolt, mielőtt megszülettél. Újabb karácsonyi csoda történt.

  9. Csak állsz.
    Az utca néptelennek tűnik. Egy-egy pislákoló lámpa fényében látod a pelyhekben hulló fehér csillogást.
    Megremegsz.
    A hideg északi szél a csontodig hatol. Melegre vágysz, törődésre vagy csupán egy kedves mosolyra.
    Hirtelen valaki hozzád ér. Vállaidra meleg, puha súly nehezül: egy pokróc.
    Valaki eléd áll és halkan szól.
    – Boldog Karácsonyt!
    Mosolyogva a kezedbe nyom egy műanyag poharat. Forró, illatos, fűszeres, émelyítően mennyei.
    Mióta vágytál már erre.
    Válaszolni akarsz, megköszönni, de nem jön ki hang a torkodon. Nem is kell.
    Ő érti és tudja: hálás vagy. Nem is kívántál többet ezen az ünnepen.

  10. Egyszer azt mondtad nekem, angyalok mindenütt vannak, és lesznek. Most mégis Te vagy, aki hitetlenül mered rám, szád széle pedig gunyorosan felfelé kunkorodik. Hát bűn az, ha bíztam benned? Elvesztettél valamit egy év alatt. Valami fontosat. A karácsony számodra közhellyé vált, ám most elfogadtad meghívásomat.
    Angyal. Így neveztél. Tudom, nehéz hallani, de akikben gyermekként hittél, most sem változtak.
    Szenteste körbeálljuk majd a díszes fenyőt, s dallal köszönünk egy szép csodát.
    Akkor majd Te is észreveszed, hány angyal énekel, s vigyáz rád, vigyen az élet bármerre. Mert bár a mennyekből nem szállnak le, egymásban érezzük őket. Erre emlékeztet a szeretet ünnepe.

  11. Hogy Tamás áldására miért volt szükséged?
    Tudod, bár nem érted, mert a bürokráciát sosem szívelted.
    Legyintesz, de a mozdulat már nem is látszik. Nem számít. Sem a mozdulat, sem az előírások. Öreg csontjaid súgják, hogy ami el van rendelve, az meg is fog történni.

    Annyi éven át vártál, vártatok.
    Remélted, hogy megéred még, hogy részese lehetsz.
    És íme, a jel megérkezett.

    Fogy az út a sarud alatt. Sietsz.

    Ahol a kis juhocska mondja, ott díszes öltözetben, ajándékkal a kezedben megállsz és oda betérsz.
    Az igazi ajándék persze ő maga, odabenn. Ez a csoda minden figyelmed leköti.

    „Benéztünk hát kicsit hozzád…”

  12. Szintén versenyen kívül, mint Kósza Látomás, hiszen a legutóbbi szerkesztést éppen én kaptam.

    Nem emlékszel, de én igen.
    Megszólalt a csengettyű aztán a titokban elindított lemezjátszóról felcsendült a Mennyből az angyal. Még nem énekeltél, a nővéred sem, a nagyi hangja karcolódott a gépzene mellé. Anyáddal a kezeteket fogva figyeltünk rátok.
    Kinyílt az ajtó, és rémülten nézted a plafonig érő fenyegetést a fejed felett. Kitépted a kezed a kezemből, és szemedet le sem véve a veszedelmesen villogó égőkről, üveggömbökről, a karácsonyfán szikrázó csillagszóróról; négykézláb hátráltál a zongora alá.
    A nagyi könnyezve nevetett, anyád ölébe kapott, próbált megnyugtatni.
    Felkészültél, fiam? Ügyesebb leszel?
    Tudod majd a dolgodat, amikor örömet készítesz, és mégis riadalmat látsz a pillantásban?

  13. Látod a társaid arcát, véresen, szétroncsolva, ahogy összefagyva fekszenek szerteszét a sáncok fedezékében. Tudod, hogy nem így kellene lennie, nem kellene harcolnod, hanem otthon kellene élned az életed. Ehelyett itt reszketsz s várod az újabb ostromot.
    Hirtelen hallod, egy csapat közelít feléd, nem a tieid. A parancsnokod szól: Fegyvert, le! Békével jönnek.
    Nem érted, fronton vagy, ők pedig az ellen’. És akkor rájössz: ma mindent lehet. Karácsony van. Ünnep, fegyverszünet.
    Ma ők lesznek a barátaid; elfogadod a másik kinyújtott kezét, s rágyújtasz vele a pipára. Együtt nevettek, örülsz s elfeledsz mindent. Csupán titkon rettegsz, hogy holnap ő öl majd meg.

  14. „Csókot! Csókot!” – kiabálja a fejedben egy vékonyka hang. Emlékezteted magad, hogy ma jól kell viselkedned, elvégre szenteste van. Ujjaid nyálkás, hideg bőrt tapintanak, de a lelkedben tomboló undor ellenére hagyod, hogy a béka a tenyeredbe másszon. Felemeled és megcsókolod. Reménykedsz, hogy herceggé változik, de nem történik semmi. Csalódottan letörlöd az ajkadra tapadt nyálkát, tekinteted az apró zöld lényre vetül. Vigyorog a bájgúnár! „Köszönöm” – lihegi a hang a gondolataid közé férkőzve. Fintorogva visszadobod a békát a befőttes üvegbe, még az átlyuggatott kupakot is rácsavarod, majd a polcra helyezed a könyvek közé. Menni készülsz, de az ajtóból még visszanézel.
    – Boldog karácsonyt!

  15. Sűrű ködfátyol hullik a belvárosra, az eső szelíden szitálni kezd, figyeled, ahogyan a szürkésbarna masszává olvadt embertömeg lassan feloszlik. Próbálják óvni prémes szőrmebundájukat a cudar időjárástól, miközben te ott gubbasztasz egy rozsdás esőelvezető csatornának dőlve. Vacogsz a pépes hólétől, ami beszivárgott lyukas csizmádba, arcodat pedig halványpirosra csipkézték a jeges fuvallatok. Felsejlenek előtted azok a mámorító decemberi esték, amikor az épületek holdfényben csillámló hósipkát húztak, te a jégvirágos ablaküvegre tapasztottad arcodat, úgy fürkészted a békés, téli csodavilágot, miközben mezítelen lábujjaidat a kandalló tüze melengette.
    – Kellemes ünnepeket! – ránt vissza a valóságba egy idegen hangja és pénzérmék csörömpölése előtted, a fagyos földön.

  16. Sosem szeretted az ünnepeket, a velük járó felhajtást, de reménykedtél abban, hogy az idei talán más lehet. Muszáj volt változnod, elhinned végre, hogy létezik. Számtalan éjszakát imádkoztál át, az éjszaka csendjébe suttogtad azt az egy kívánságot, ami mindennél többet jelentett számodra. Azon az éjjelen reszketve és reménnyel telve lépkedtél le a kanyargó csigalépcsőn, és alig mertél a fényárban fürdő fa alá nézni. Pedig ő ott várt rád, és a látványa értette meg igazán veled, hogy mennyire is vágytál rá. Ő pedig csak felnézett rád, lágyan elmosolyodott, hangja végigsimogatta lelked, ahogy feléd lehelte:
    – Boldog karácsonyt, kicsi lány!

  17. – Au! – Sietve, dühösen kapod el kezedet az ágak közül, miközben egy szaloncukor halk zörgéssel esik le a földre, magával sodorva néhány tűlevelet is.
    – Óvatosabban – szól rád kedvesed aggódva és mosolyogva hint apró csókot megkínzott kézfejedre, miközben végigpillant a pirosba öltöztetett karácsonyfán.
    Mosolyogva öleled magadhoz és megenyhülve figyeled te is a villódzó fényeket.
    Majd egy halk csöngetés töri meg az idillt és te már megint magadban szitkozódsz csak azért, mert az anyósodat is el kell viselned, de hát mit tehetnél? Ez a szeretet ünnepe!
    – És még a tűleveleket is én fogom felporszívózni – sóhajtod halkan, majd mész ajtót nyitni.

  18. Figyeltem, hogyan veszik ki szemedből a csillogás, mindig mosolygó arcodra hogyan ülnek ki a gondráncok. Munkanélküli lettél, nehéz hónapok vártak rád. Némán hallgattam, ahogy a páromnak panaszkodtál, fogalmad sincs, idén miből teremted elő piciny gyermekeidnek a karácsonyi meglepetést. Ők még nem tudják, nem a Jézuska hozza a fát, az ajándékot, te pedig még óvni szeretnéd gyermeki lelküket. Elmosolyodtam, amikor a feleségem maradék anyagokat, ollót, cérnát, gombokat pakolt ki eléd, mondván: készítsd te magad az ajándékokat, mire te könnyekig meghatódtál. Hamarosan színes bábok, babák tucatjai sorakoztak egymás mellett. Szemed újra mosolyszikrákat szórt. Úgy tűnik, idén sem marad el nálatok a Karácsony!

  19. Izgatottan tekergeted mélyvörös hajadat, alig bírod kivárni, hogy végre az ajándékokhoz rohanhass. Édesapád a kezébe kap, te pedig boldogan a karjaiba simulsz. Csak ott érzed biztonságba magad. Csak az ő hatalmas tenyerének simogatása tud megnyugtatni, ha szomorú vagy, és csak az ő hangja képes elűzi gonosz boszorkányaidat. De én nem bánom. Én akkor is boldog vagyok, ha csak nézhetem mosolygó arcodat, csillogó szemeidet. Boldog vagyok, mert én téged kaptalak karácsonyra, és most végre valahára én is adhatok neked valamit. És adok is. Egy darabot a szívemből.

  20. Zsombor utálta a karácsonyt. Ünneplés helyett hegyet megmászta az Everestet. Két lábujja lefagyott. Következő évben búvárkodott, de első merülésekor egy cápa leharapta a jobb karját. Elhatározta, hogy ejtőernyőzni fog, a levegőben csak nem érheti baj. Csakhogy az ernyő nem nyílt ki. Angyalok vitték a mennybe. Ámult-bámult, amikor meglátta a gazdagon terített svédasztalt. Isteni zene szólt, jókedvű férfiak és nők beszélgettek, táncoltak mindenfelé.
    – A szülinapomat ünnepeljük – perdült eléje egy fehér ruhás, szakállas fazon.
    – Karácsonykor? – kérdezte Zsombor.
    – Akkor születtem.
    – Csak nem? Te lennél…
    – Bizony! – kacsintott a szakállas. – Többé nem térhetsz ki a karácsony elől. Készülj, mert ez egy örökké tartó buli lesz!

  21. Szeretsz, szeretlek. Vajon meddig bírod még? Tudom, hogy fájdalmas és megalázó, de nem hagytál más lehetőséget. Te akartad. Húztad az időt, nevettél, kacérkodtál…mit gondolsz, hát kőből vagyok én??
    És most ott vagy a sötétben, apró fájdalmas tűszúrások a testeden. De nem tehetek semmit, csak várok és reménykedem. Reménykedem, hogy ha a fénybe jutsz, megbocsátasz.
    Szeretsz, szeretlek. Olyan természetes volt, annyira egyértelmű, hogy míg a világ világ, mi elválaszthatatlanul együtt. És most?
    Most a szekrényben ülsz egy műfa mellett. De ígérem drágám, ha elment a sárkány itthonról, azonnal kiengedlek a karácsonyfa mellől. Szeretlek!

  22. …Még te beszélsz? Nézz már magadra! Nézz magadba! Nézz körül! Mit látsz? Ne azt nézd, amit látsz! Azt bárki láthatja. Látod, hogy csupa hó minden. De a hó alatt látod a füvet? Az alvó fákat? A bokrok mélyén a madarakat?… Nincs igazad!… Ezek nem könnyek! Csak a hópelyhek olvadnak az arcomon. És ha könnyek is lennének?… Te mit tudsz minderről? Semmit. Te csak fölényesen nevetsz, és azt hiszed, hogy ezzel minden rendben van. De nem. Ez az egész többről szól. Elmondjam, hogy miről?… Na mi van, ez már nem érdekel? Látod, te csak ezt tudod. Felülni a szánodra és elrepülni…

  23. A fény

    Az ablakom előtt almafa alszik a beltéri karácsonyfa égők tündöklésében. Kicsinyes, szegényes luxus, de ennyire futja. A fa és én örülünk neki.
    Egyedül vagyok. Egyedül leszek.
    Azt mondja, szeret. Mégis a másikkal hajtja álomra a fejét.
    El akarok menekülni, de azt mondják, öreg vagyok már és sehol sem kapok munkát.
    Várom a Karácsonyt, a fényt, a maja jóslatot.Az nekem jó lesz, mert megfordul a világ és győz a jó.
    Mindig Karácsony lesz – a szívekben.
    Fényfüzérben élek. Kortalanul.

  24. – Hol vagy már? Mindjárt elkésünk!
    – Már megint miattad nem érünk oda sehova sem.
    – Az inged a vállfán van. Nem az a másik! Össze ne gyűrd!
    – Ne azt a cipőt vedd fel! Ünneplő ruhához nem húzunk sportcipőt!
    – Megfésülködtél már?
    – Indulhatunk végre a karácsonyi koncertre?
    – Hál istennek éppen ideértünk. Nem rajtad múlt!
    – Ügyes legyél! Utána találkozunk! Puszi
    – Látja! Az én fiam zongorázik! Mindjárt vége. Köszönöm! Tényleg jól játszik!
    – Végeztetek? Mehetünk haza?
    – Hogy áll rajtad a nyakkendő? Egész este azt néztem, hogy félrecsúszott!
    -Azért jó sikerült a szereplés, csak egyszer rontottad el.

  25. Te már sosem tudod meg, hogy milyen volt a karácsony. Érzéketlen lettél rá. Komolytalannak tartod. Nincs rá szükséged. A szemedben nem több ez egy pogány rítusból kihajtott, túlmisztifikált vezéralak mögé felgyülemlett, közösségi érdeknek álcázott népbutító fantáziálásnál. Hallottam, hogy gyermetegnek és érzelgősnek tartasz. Neked a szeretet képmutató és önző, a vásárlás szánalmas és üres. Légy boldog! Mióta Ők megérkeztek, és fejedbe vetted, emberfelettivé válsz, nem maradt benned hely sem a szeretetnek, se a költekezésnek. Biztos vagy abban, hogy semmit sem veszítettél, pedig ez hazugság. Elfelejtetted, hogy ünnepeink is hozzájárulnak ahhoz, érző lény maradj, és amikor erről megfeledkezel, megszűnsz többé embernek lenni.

  26. Álmodban szeretnéd, ha együtt lenne a nagycsalád. Gondolataid mindent elképzelnek a fahéjas mézes édes ízét, a karácsonyfa világítását és az alatta felhalmozott ajándékokat. Drága mamát is a konyhába várod. De idén ő már nincs itt. Csak egy személy, mégis megváltozik tőle minden. Szeretnél sok játékot, ruhát és egyéb holmit, szíved mégis csak Anyut kívánja. Titokban reménykedsz, hátha itt lehetne veled, de tudod, hogy ez csak álom. De erős vagy és mosollyal az arcodon, de könnyel a szemedben mégis azt mondod:
    – Boldog karácsonyt!

  27. El sem hiszem, hogy telik az idő. Mintha tegnap lett volna az első közös karácsonyunk. Látszott a szemeiden, hogy mennyire boldog voltál. Azelőtt sosem volt neked ünnep ez a nap. A várakozás, a készülődés minden új volt neked. Az újdonság varázsával telt szívvel vártad a Szentestét. Ebben az elanyagiasult világban szívmelengető érzés volt látni az ünnep igazi értékét. Mindezt te mutattad meg újra nekünk. Sosem hitted el, de te is nagyon sokat adtál nekünk. Hogy mennyit nevettünk együtt! Mézeskalács sütés közben a kacagásunk hangja töltötte be a konyhát. Visszagondolva elszorul a szívem. Hiányzol nagylány, hiányzol…

  28. Érzed ezt? Vajon hallod Te is? Nem? Igaz, elég halkan szól. Apa nem szereti a karácsonyi slágereket. Pedig neked tetszeni fog, főleg azok, amelyekben kisgyermekek is énekelnek. Szép fenyőt fogsz látni, Te hatalmas kincse egy nincstelen életnek. Nem túl nagy a fa, de dús és zöld levelei vannak. Majd megtudod, miért is állítjuk fel minden évben. Gyönyörű, piros gömbök és színes papírba csomagolt cukrok díszítik. Biztosan ízleni fog majd, mikor kibújnak az első fogacskáid. Egyenlőre csak pihenj még odabenn pár napig. Majd meglátod, milyen gyönyörű ünnep is a karácsony. Talán addigra már Te is a világon leszel.

  29. Szenteste van.
    Állsz a hóesésben, és eltöprengsz, mi a karácsony. Émelyítő forróság a kályha előtt, semmitmondó énekek, tolakodó süteményhalmok, felcicomázott, halott fák ünnepe…
    Állsz a hóesésben, egyenes háttal, üres tekintettel, és dideregsz.
    Állsz a hóesésben, és puskák ropogását hallod. Egyre közelebbről dübörög az ellenséges osztag hangja.
    Állsz a hóesésben kiszáradt szájjal; ahogy levegőt veszel, vér szaga tölti meg a torkodat.
    Állsz a hóesésben, és az első sorokban megkezdődik a csata. A puskádat markolod, az ujjad a ravaszon, de megelőznek – golyó fúródik a mellkasodba.
    Bódító melegség, egy távoli dallam, édes és olyan, mint a szeretet. A halál.
    Megnyugvást lelsz, amikor összeesel.

  30. – Anyu, ez micsoda? – lenézel a kisfiúra, aki a pult előtt áll. Elmosolyodsz.
    – Ezek csomagolópapírok, kell a Jézuskának, hogy szép ajándékot tudjon adni.
    – Nincs Jézuska, sem Mikulás és Húsvéti nyuszi sem! Ne etess már a baromságaiddal!
    A mosoly lehervad az arcodról. Ha egy hét éves nem hisz már semmiben, akkor mi lesz vele később?
    – Ne beszélj ilyen csúnyán – szól rá élesen az anyukája és szégyellősen feléd pillant.
    Elmennek.
    Mi lesz később egy gyerekkel, akinek nincsenek meséi?
    Arra gondolsz, hogy neked sincsenek már. Te viszont idős vagy, kiöregedtél ebből, de legalább a hiányukat érzed, amikor körbe nézel.

  31. Régóta vártad az ünnepet. Szenteste boldogság tölt el, közel érzed már a beteljesülés pillanatát. Lemész a garázsba, ellenőrzöd a kocsit. Megnyugszol, mert mindent rendben találsz. A volán mögé ülsz, és elindulsz, hogy átadd a gondosan elkészített karácsonyi ajándékodat. Úgy sejted, ez lesz az év legnagyobb durranása. Leparkolsz a gigászi bevásárlóközpont alatt. Elképzeled, ahogy fölötted embertömegek vásárolnak az utolsó pillanatban is. Rohangálnak a csomagokkal, körülöttük ezernyi hivalkodó dísz csillog. Felidézed hős vezéred szavait, miszerint olyanok, mint egy hangyaboly – kiszámíthatóak, ezért sebezhetőek. Annak tudatában nyomod meg a csomagtartónyi TNT detonációját indító gombot, hogy tetted által néped újabb lépéssel kerül közelebb a függetlenséghez.

  32. Mivé lettél? Kihunyt belőled a láng, mely eddig féltve őrizte az élet csodáját? Megelégelted már a könyörgések áradatát?
    Elég volt a sok kínból, ami léleksejtjeid milliárdjain keresztül ér el hozzád nap mint nap? Most adnád fel? Karácsony fényessége előtt három nappal? Nem ünnepelnéd meg a fiunk születésnapját? Végeztél az egész világgal örökre, ezzel riogatod őket? De könyörgöm, ők még nem végeztek itt. Befejezetlen dolgaik vannak még a Földön. Légy megbocsátó, mint régen voltál! Folytasd tovább fenséges művedet, amelynek a szeretet címet adtad! Emlékszel? Tedd meg közös fiunkért, s a világ összes fiáért és lányáért! Tedd meg ezt értem és érted!

  33. Tudtad, hogy éppen az imént kergettél el egy csodát? Hát persze, hogy nem vetted észre, akkor nem lenne csoda. Na mit gondolsz, hogyan? Nem, ne is gondolj arra az akcióra gondolj, amit az előbb figyelemre sem méltattál. Sokkal egyszerűbb. Emlékszel arra, amikor a hentespultnál vártál? Igen, amikor a három koszos csavargó a csillagot kereste. Hidd el nekem nem voltak részegek, kár is volt velük kiabálni. És mit gondolsz, mit kerestek? Felejtsd már el azt a leárazott pulykát. A csillagot követték, hogy megtalálják a karácsony értelmét. Hogy-hogy miért? Csak. Miért pont ide? Úgy néz ki, egy áruháznál többet nem tudunk felmutatni.

  34. Elnézést, csak most vettem észre, hogy az egyik mondatom értelmetlen két gondolj miatt. :S A másodikat kéretik figyelmen kívül hagyni. Köszönöm

  35. Amíg megtartod ezt az őrületet magadnak,
    Amíg nem kapod el bután, együgyűen, valaki mással,
    Amíg el nem érsz hozzám, mintha csak az alázatod volnék,
    Akár itt az enyém, vedd el, valamikor én is loptam,
    Amíg csak sóvárogsz egy lépésnyit közelebb,
    Előlem menekülve, és azt hiszed velem,
    Hízelgőn és képmutatón, ahogy mindig is ringatott a tér,
    Ismételheted ezerszer: itt tartasz, mást vársz, könnyedebbet,
    Nem tudsz megváltozni,
    Magad lenni, ha minden lépésed követi valaki,
    Karácsonynak hívod magad, Te, büszke senkim,
    Pedig csak üzenned kell, és én megigézlek,
    Értesz, akarsz, és megígérsz mindent,
    Ezekben a napokban megbocsájtóbb lettél, és feledékenyebb,
    Mégis van remény, kellesz, Karácsonyi hajsza.

    Játékon kívül, csak úgy, nektek szeretettel!

    Amiket írtatok, egytől-egyig meghatottak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük