100 szavas játék

Itt a január, itt az új írástechnikai játék! 🙂
Már az előszűrés során felmerült, hogy milyen sokan nem tudnak másik nemű karakterről írni. Egy kicsit dolgoztassuk meg az agytekervényeket, és próbáljunk meg más gondolatmenetébe helyezkedni.

Mivel idén ez az első játékunk, döntsön a szerencse. Nem értékelni, hanem sorsolni fogok, és a nyertes  Tara Monti  egyedi stílusú regényét, az Innuendót nyeri.

Feladat:

Mesélj el E/1-ben egy utcai jelenetet maximum 100 szóban a másik nem szemszögéből. (Ha férfi vagy, akkor nőként, ha nő vagy, akkor férfi szemszögből.) Bármilyen jelenet lehet, a fantáziádra bízom.

Ügyesebbeknek: ne legyen benne nemre utaló név, tipikus foglalkozás (pl óvónő), sztereotip viselkedés (pl kocsik szeretete, körömlakkozás), hanem a gondolkozásmódból és a szóhasználatból derüljön ki a nem.

Ide, az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára írd be (akár a sima kommentmezővel, akár a Facebook sávjába.)

Határidő: január 11, péntek éjfél.

Eredményhirdetés: január 14, hétfő

 

***

Egyéb segítség a játékhoz:

– kerüld a sablonos megfogalmazásokat

– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (maximum 100 szó lehet)

– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled

– figyelj a helyesírásra

– ha Fb-vel kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre)

– ha a normál kommentsávba írsz, és azt látod, moderáció alatt, akkor se aggódj, majd kiengedem onnan

 

Jó játékot!

——————

Ha új vagy: az Aranymosás Irodalmi Magazin hivatalos Facebook lapját  ITT találod.

38 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Szerinted mégis mit csinálnak? Ülnek ott a teraszon, napszemüveggel a fejükön, de nem beszélgetnek. Ezek nem tudnak egyszavas mondatokkal beszélgetni, fél szavakból egymillió év alatt se tanulták meg érteni egymást. Az egyik mond egy szót, a másik meg ingatja a fejét, és mond egy másikat, aztán röhögnek. De min? Most azt a Northface dzsekis csávót lesik, tudtad, hogy nekem is van? Mondjuk újabb modell, viharálló. Megint nyökögnek valamit, vitatkozni kezdenek. De már nem is. Még azt az öltönyös parasztot! Majd kitörik a nyakukat, úgy forognak utána, egy szó, bólogatnak, belekortyolnak a kapuccsínójukba. Nem hiszem el. Ezek baszki pontoznak.

  2. Megint várnom kell. Folyik a víz. Most tusol. Magára csukja az ajtót, és másfél óráig ki sem jön. Minden reggel ez megy. Felkel majd két órával korábban, hogy „elkészüljön” csattog, zajong, és felveri a fél társasházat a hajnali hajszárítással. Még jó hogy szombat van. Hétköznap még rosszabb. Nem mintha én nem figyelnék oda magamra, de azért mégis… másfél óra? Ma mégsem bánom. Kivételesen nem. Ma van a szülinapja, egyszer lehetek én is kedves. Ha egyszer végre elkészül, elviszem reggelizni. Kap egy kávét, (addig is csendben van) és akkor lesz időm előkészülni. A doboz a zsebemben. Kijött. Mehetünk végre.

  3. –Ez a kettő jó is lesz. –fogtam meg a felső két almát, aztán beálltam a sorba. Előttem hárman voltak. Ennyit még várhatok.–gondoltam. Előrenéztem. Egy nő méregette a zöldségeket.
    Nem tudtam felfogni, mit kell ennyit válogatni a paradicsomon! Már tíz perce álltunk és nem haladt a sor, mert ő nem volt képes eldönteni, melyik pirosat válassza. Teljesen egyformák. Mi a fenéért kell végig tapogatni az összeset?–szörnyülködtem. –Francba. –szaladt ki a számon.–Még egy bokor is előkerül. Persze, hogy meg kell néznie mindet.– Ez már nevetséges. Két alma miatt ennyit várok? –Inkább nem reggelizek.–tettem vissza a gyümölcsöket.

  4. – A francba! – kiáltottam fel elkeseredetten, amikor a tömegben valaki belém ütközött, a forró kávé pedig elárasztotta a fekete szövetnadrágomat. Idegesen kaptam elő egy zsebkendőt, és igyekeztem nagyjából szárazra törölni magam. Sajnos nem sikerült, a kávé hatalmas foltot hagyott, pont középen. Fülig vörösödve indultam volna tovább, amikor bizsergést éreztem a tarkómon.
    Mintha figyelne valaki.
    Villámgyorsan körbefordultam, hátha megpillantok egy ismerős arcot, aki előtt szénné éghetek, de ehelyett egy nevető szempárba botlottam. A tulajdonosa pedig valósággal elvarázsolt.
    Rövid, barna haját torzonborzra fújta a szél, sötétkék kabátja félig ki volt gombolva, ami alól kikandikált a fedetlen nyaka, a legelképesztőbb mégis a mosolya volt.

  5. Igen, a kerékpáros. Én ilyen hóban fel se mernék ülni, úgy ment át a piroson, mintha zöld volna, ott állt a lámpa alatt, az oszlopnak döntötte a szatyrait, az egyik Tescós, tudod, a környezettudatos vásárlós, de rongyos állapotban, a másik piros, annak nem láttam a feliratát. Nem, dehogy a kerékpáros, mondtam, hogy a koldus, szakadt kabátban, és munkásbakancsban tudod, amilyent a gyárakban adnak a melósoknak, két hónapja rúgták ki, mert ivott, azóta munkanélküli, csak Jucus dolgozik, az ő fizetéséből, és segélyekből élnek, de a gyereknek ott a számítógép, az internet. Dehogy a koldus, Jucus férjéről beszélek, nem mondtam? Na, mindegy.

  6. Az utcán állva vártuk, hogy valahára kikanyarodjanak, mire végre megláttuk a barna remeket. Elölről és hátulról is teljesen rendben volt.
    – Ez egy mázlista − mondtam ki, amit gondoltam.
    − Azért a régi sem volt rossz − tette hozzá a mellettem álló.
    Az áru kimondottan felkeltette a figyelmemet.
    − Majd ezt is megunja. Akkor, átpasszolja nekem – mondtam.
    −Az eladó szerint van másik is. Fekete vagy vörös.
    − Nekem ez a barna kell.
    − Akkor várnod kell. Most még biztos nem kaphatod meg.
    −Tudom. Időm van, dohány nincs még rá.
    −Később majd lejjebb adja.
    − Ezért várok inkább. Különben az enyém lenne!

  7. Szabadidejükben a plázában falkáznak, tennivaló híján. Társaik nélkül mozgásképtelenek, sehová sem teszik ki a lábukat, ha nincsenek legalább ketten.
    Most is oda tartanak, előttem lépkednek az utcán, erőltetetten riszálva a csípőjüket.
    Mindannyian „tökéletesek”. Karcsúak, kerek fenék, hosszú lábak, minél nagyobb mellekkel, hosszú lehetőleg szőke haj. Vihognak mindenen, tényleg mindenen. Kacéran pillantanak mindenkire, hátha felszedik őket.
    Olyanok, mint az egyszerű prostik: egyszer használatosak.
    Nocsak! Leghátul valaki kilóg a sorból: normális méretek, barna haj, kedves arc. Nem olyan, mint a többi, különb azoknál. Lerí róla az önbizalomhiány. Látszik rajta, hogy legszívesebben hazarohanna, de kellenek neki a „barátai”.
    Megáll az eszem a nőkön.

  8. A lökhárítónak dőlve bosszúsan pillantottam a szélvédőre csíptetett büntetésre. Alig kezdődött el a hónap, de ez már az ötödik számla. Ha rohannom kell a beteghez, nem fog érdekelni hol állok meg – egyébként sem gyakran foglalkoztatnak a parkolás aranyszabályai. Ököllel rácsaptam a motorháztetőre, végül dühösen ellöktem magamat a kocsitól, és kitéptem a szélben zizegő cetlit az ablaktörlő alól. Felvont szemöldökkel meredtem a sok nullára. A számjegyek kellőképpen felidegesítettek. Frusztrációmat egy jól irányzott rúgassál vezettem le, eztán beülve a volán mögé, durván becsaptam magam mögött az ajtót. Megrázva fejemet összegyűrtem a fecnit, hogy aztán megérdemelt helyére hajíthassam a többi közé.

  9. Hű, bazmeg. Ennél még az is jobb, amikor lángszóróval perzselik fel előtted a csekkaföldet, a gandzsafüst égeti a szemedet, és közben egy szál hangtompítós pisztollyal a kezedben várod, hogy lemészároljanak a kalasnyikovval felszerelt kalózok a Far Cry-ban. Ott áll, a feszes farmerében, amit tőlem kapott, és majd felfalja azt a gebe csajt abban a totál ízléstelen miniben. Te jó ég, mi van ennek a lábán? Patával kombinált balettcipő? Fényes nappal, kint az utcán dugja bele a nyelvét a csajba, nekem meg még a kezemet se fogta meg mások előtt. Tudtam, hogy van valakije, de hogy egy csaj?! Eszem, faszom megáll.

  10. – Jesszusom! Ez rosszabb, mint a világvége! Látod? Nem hiszem el! Miért mindig velem kell ennek megtörténnie? Hát ezért jártam rongyosra a cipőmet a plázában? Emlékszel, nem? Hát persze, éppen a te tanácsodra vettem meg, ráadásul a boltban azt mondták, két darab jött belőle összesen, erre most itt van, velem szembe jön! Mindjárt elsüllyedek szégyenemben, és nézd, hogy áll rajta! Mint csontvázon a napszemüveg. Botrányos! Milyen alpárian vonaglik benne, látod? Az ilyen minek vesz egyáltalán ruhát? Ugyanezt látnánk, ha nem lenne rajta semmi. Fúj, hányingerkeltő, ahogy kirakja a hurkáit, semmi önkritika… de legalább most mindenki láthatja, ki néz ki jobban.

  11. Fel – alá járkálok a kórház rideg folyosóján, és peregnek előttem közös életünk pillanatképei.
    Nem számít. Nem számít a műanyag pohárban illedelmesen meghajló fogkrémes tubus, a gusztustalan zabpehely reggeli, az ijesztő arcfrissítő maszk, az eszelős sikítás, ha valahol pókot lát, a mindennapos hiszti a felhajtott WC-deszkáért, sem a próbafülkék előtt töltött ezer unalmas óra. Nem számít, hogy ötször öltözik át egy laza vasárnap délelőtti sétához, hogy naponta háromszor porszívózik, hogy főzés közben Zoránt hallgat, és hogy képtelen megérteni mi az a les.
    Nem számít. Semmi sem számít soha többé, csak ő, és a kisfiam, aki ebben a pillanatban végre felsírt odabenn.

  12. Elegem van a sok balfácánból aki az utcán kóvályogva azt sem tudja, mit csináljon. Én meg ennek a retkes buszmegállónak a padján ülök. Az emberek nem képesek másra csak veszekedni. Azok is ott. Az a tapló mindjárt felképeli a barátnőjét. De a nő sem semmi, ha hagyja magát, ott nyávog, hogy ne hagyja el. Így-úgy megbocsájt neki és mindent elfelejt. Tudod kinek kell egy ilyen csaj?! A saját kis piti dolgai miatt csalja meg százszor a csávó. A kis csaj meg persze újra megbocsájt. A packák meg újra szívatja, csak kihasználja. Kézen fogja, tovább mennek. Megérdemlik.

  13. Az év egyetlen napja mikor nyugodtan el jöhetek ide. Csomagomat kivettem a csomag tartóból és le raktam a földre. Május elseje van . Szabad nap. Végre. Horgász botomat felszereltem , a csalikat készenlétbe helyeztem végül feltűztem a horogra le ültem a ki készített székemre és vártam. Nem messze tőlem egy ifjú házaspár veszekedett. Mivel a nő nem szerette a horgászat ott így elégé ki volt akadva. Soha meg nem tudtam érteni a másik neműeket…Miért különböznek annyira tőlünk ? Miért érzik azt, hogy csak körülöttük forog a világ? Gondolat menetemet a bot rángatózása fejezte be. Ma nem gondolkozok csak pihennek .

  14. Pénz,pénz és ismét csak pénz. Minek kell ennek ennyi pénz? Ebben a hónapban már másodjára költi el félévi fizetésemet . Még is,hogy képzeli ezt? Egész áldott nap dolgozok, mint egy állat még a belemet is ki dolgozom érte de mi a hála? Semmi. Egy cipő,egy nadrág , egy ilyen egy olyan.. Az egész ház tele van a különféle csecsebecséivel de neki fel se tűnik. Csak vásárol , mint egy megtébolyult állat. Hát ki érti ezt?… Apám mindig azt mondta, hogy a nők semmire valók, Isten azért teremtette a férfit, hogy őket el lássa. Eddig nem hittem neki de most IGEN.

  15. Dühösen rúgok bele egy üres kólásdobozba. Bassza meg! Ezt nem így terveztem. Az állam még bizsereg. Nem gondoltam, hogy ekkorát képes ütni, ha beindul. Bár… mindig is lángolt benne a tűz. Pont ezért szerettem. Elmosolyodom. Aztán eszembe jut, amit tett.
    Hirtelen zajt hallok a hátam mögül. Egy sikátorban persze nem ritka az ilyesmi. Még csak hátra sem nézek, kit érdekel mi folyik ott? De aztán sikítás. A hang olyan ismerős, hogy leblokkolok.
    Aztán gondolkodás nélkül fordulok meg, és rohanni kezdek. A mocsadékon símaszk van. Teljes erőből húzok be neki egyet, minden fájdalmam beleadom.
    Igen, azért, mert még mindig…
    Szeretem őt.

    Nem is gondoltam, hogy ilyen nehéz a száz szavas kereten belül maradni 😮 🙂

  16. Miért állunk még mindig? Már több mint 20 perce nem mozdult egy centit sem ez a nyomorult vonat. Mindjárt kezdődik a meccs a tv-ben. Tudtam, hogy a gyorsjárattal kellett volna jönni, de a plázázás fontosabb volt. 10 percenként szóltam, hogy menni kéne, mert lekéssük a vonatot, de mintha a falnak beszéltem volna. Karácsonyra órát veszek a csajomnak. Hogy volt képes több mint egy órán keresztül nézegetni magát a próbafülkében? Hiába mondtam, hogy jól néz ki, és vegye meg azt a kék pólót, nem hallgatott meg. Most meg itt ülök egy teli vonaton, ahol büdös van és hallgatom egy kutya nyüszítését, arra várva, hogy végre leszállhassak erről a hangosan zörgő fémládáról. Többet nem megyek vásárolni. Haladjunk már a fenébe is!

  17. Ezt most nem szúrhatom el. Mindennek simán kell mennie – győzködtem magamat. Egy különösen fontos üzleti megbeszélésre tartottam, sok múlott ezen. Az elmúlt időszakban nem épp a legjobb formámat hoztam. Szétszórt, hanyag, káosz – talán ezekkel a szavakkal lehetne a legjobban jellemezni márciusi teljesítményemet. És ez mind az Ő hibája. Mióta megismertem, teljesen belemászott a fejembe, megfertőzte a gondolataimat. Képtelen vagyok koncentrálni arra, amire kellene. Összezavart, még soha senki nem váltott ki belőlem ilyen reakciót. Nevetséges. A lámpa ebben a percben zöldre váltott, de mielőtt az összecsődült embertömeg megindulhatott volna, egy tűzpiros Mercedes az utolsó pillanatban áthajtott a kereszteződésen. Barom – fintorogtam rosszallóan.

  18. Öles léptekkel haladtam a Club irányába, ahonnan már kilométerekről hallani lehetett a dübörgő basszust. A bejárati ajtón keresztül kiszűrődő neonfények sorra megvilágították a szemközti falakat, különböző alakokat vetítve ezzel a téglákra. Hosszú, embertelen tömeg kígyózott a bejárattól egészen a legközelebbi sarokig, ami kábé kétszáz méterre lehetett.
    Amikor a sor elejére értem, megálltam a két méteres biztonsági őr előtt, aki éppen egy srácot faggatott. Mielőtt rám figyelt volna, egy utolsó, mély slukkot szívtam a cigimből, majd a betonra hajítottam és rátapostam. Amikor végre végig mért, biccentett, majd beengedett. Hallottam, ahogy néhányan felháborodnak mögöttem, de valahogy cseppet sem izgatott a dolog.

  19. ,, Leállt a kocsi, azon a helyen ahol mindig szokott. Kinéztem az ablakon , zsúfolt utcák, gyerekek akik mint láthatóan élvezik szabadságukat ( milyen közhelyes). Éreztem, hogy ez a nyár is olyan lesz mint a többi. Kinyílt a ház ajtaja és elindult felém, elindult , ahogy mindig is szokott egy cseppet sem veszítve sugárzó mosolyából. Ő aki ismert és tudta mit várhat tőlem, mint ha mindig is reménykedne, hogy most mást kaphat, minden egyes találkozásunknál. Nem adta fel, soha nem is fogja. Kezét lassan felém nyújtva átsegített a tolókocsiba…..”

  20. Soha sem értettem, miért olyan fontosak neki ezek a pár perces találkák. Tény, hogy nincs túl sok időnk egymásra. De mit segít, ha a tíz perces ebédszünetemet vele töltöm? Egy kávéra sem elég. Csak egy röpke csók és ennyi. Rajta is látom, hogy ezer dolga lenne, de nem, látnunk kell egymást. Ne értsetek félre. Imádom a hosszú haját és a csillogó szemeit, ahogy felém szalad a magas sarkú cipőjében. Kipirulva ér oda a találkahelyünkhöz és rögtön megcsókol. Látja rajtam, hogy nem vagyok jó hangulatomban, de elhatározta, hogy akkor is kierőszakolja belőlem azt a lelkesedést, ami neki megvan.

  21. (Piros)…Én egész nap csak dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom, és dolgozom…és ez nem érdekel senkit. (Zöld)

  22. – De komolyan, én…én annyira sajnálom! Pedig nyomtam a féket, de az autó…
    – Ugyan, nem vészes. Van betétlapja? – vágtam közbe.
    Tizenkét perce sír. Milyen vörös lett az arca. Vajon a férje, hogy bírja? Van egyáltalán férje?
    – Ilyesmi …még soha nem fordult elő velem. Jesszusom…
    – Betétlap? – próbálkoztam. Nem is lenne rossz csaj, ha összeszedné magát.
    A nő remegő kézzel kutatott a kesztyűtartóban.
    – Borzasztóan szégyellem. Látom, hogy teljesen elkomorodott. Biztosan a kár miatt, igaz? Istenem, micsoda gondot okoztam most!
    Egész dögös, ahogy a haját hátrasimítja. Vajon lefeküdne velem?
    – Tudja mit? Majd odaadja. Mit szólna egy kávéhoz?

  23. Reggel hét óra. Kivételesen korán keltem, mert állásinterjúra hívtak a közeli városba. Jól jönne, ha lenne állandó munkám, de ha idáig jól éreztem magam a bandában most miért változtassak? Semmi kedvem azonban kegyes hazugságaimat már lehetetlen tovább tetézni, úgy döntöttem, elmegyek. Az egyik figura rágta a körmét idegességében a másik le föl járkált a váróteremben. –Ezek megőrültek! – Csapta ki dühösen az ajtót egy hórihorgas. Okleveles diplomáját ide-oda csapkodta. Egy perc alatt eltűnt az iménti nyugalmam. Gyomrom ököl nagyságúra húzódott jól berezeltem. Nekem nincs diplomám. Csupán az érettségi bizonyítványt tudom felmutatni ezért olyan gyorsan elsiettem, ahogy tudtam. Nem gondolkoztam.

  24. Türelmetlenül nyomtam meg újra a dudát. Nem tudtam mi okozza a dugót. – Basszus, el fogok késni. Biztos valami töketlen alak szarakodik a váltóval. Manapság már mindenki kaphat jogsit. Az öklömmel megdörzsöltem a szememet. Fáradt voltam. Egész éjjel azon az aktamunkán dolgoztam, amivel a Főnök megbízott. Kinéztem az autó ablakán. A zebrán épp egy anya ment át a fiával. A kezében nehéz szatyor volt a gyerek pedig rángatta a karját, szabadulni akart. Hirtelen megmozdult az autósor. A legelső autóban, aki feltartott minket, egy nő ült. Jellemző…

  25. Havazott. Csak az utcai lámpák pislákoltak. A csendet egy női sikítás törte meg.
    Egekbe emeltem a tekintetem:
    – Miért én?
    A hang felé rohantam. A sikátorban megláttam Őt és az Árnypalántákat.
    A fenébe! Ha megölöm őket, kiderül, hogy itt vagyok, ő meg elrohan. Ha hagyom, hogy megöljék, kísértene a hisztis nőszemély. Ha rávetem magam, azt hiszi közülük való vagyok, de teleportálhatnánk. Ezek a nők! Csak a baj van velük.
    Egyenesen Rá vetettem magam. Felsikított, én megcsókoltam.
    A parkban landoltunk. Ellökött magától. Megpofozott.
    – Strici! – sarkon fordult és elrohant.
    Megsimítottam az arcomat. Visszanézett, elmosolyodott és bemutatott, amikor füttyentettem egyet.
    – Teljesen megérte. – vigyorogtam.

  26. A kereszteződés előtt 50 méterrel jártam, amikor sárgára váltott. Beletapostam, a motor felbőgött, de hiába.
    Kinyomtam a telefont, az anyósülésre dobtam.
    Eszembe jutott Vera, meg a nyafogása, hogy szereltessek telefontartót. Szerinte vezetés közben nem szabad mobilozni. Próbálna meg vezetni. Mármint rendesen. Figyelne a sávtartásra, nem a sminkjére. Mia…, már megint elállította a tükröt!
    Szóval, állok a pirosban, amikor a másik sávban csikorgással lefékez egy S-Cross. Micsoda?
    Nézem a kocsit, krómozott felni, ahogy kell, a köcsög meg közben rámvigyorog.
    Elnyomom a cigit.
    Kezem a kormányon. Persze csak lazán.
    Ha a keresztlámpa pirosra vált, kilövök, és majd meglátja, mire képes egy Toyota.

  27. A kezem a magasba lendült, majd egy nagy erőkifejtéssel csapódott az arcához. Nem bírtam már türtőztetni magam, annyira felbosszantott a viselkedése. Sajnos a történteken már nem lehet változtatni. Ő azonban csak nézett rám azokkal a smaragdzöld színű szemeivel, amikben a harag legkisebb jelét sem véltem felfedezni.
    – Ezt ne az utcán intézzük el! Az egész dolog a kettőnk dolga! Nem kell, hogy más is meghallja, és mindenféle pletykákat terjesszen! – szólt azon a lágy hangon, amit már nagyon jól ismertem.
    Igaza volt, mint mindig. Szemem sarkából az ablakból kukucskáló szomszédokat láttam, miközben próbáltam tekintetemmel elkerülni a vörös foltot az arcán, amit tenyerem hagyott.

  28. Minden este ugyanaz a játék.
    Kikapcsolódnék. Ő nem. Néznék ki a fejemből, a tévé élesen villódzó képernyőjét bámulva.
    Neki ahhoz van kedve.
    Menekülnék, és meg is teszem – kislisszolok a konyhába. A mosogatógépben matatok. Hallom, ahogy a csatornák között váltogat: a dalfoszlányok, híradó részletek, vitaműsorok halk moraja alig jut el tompa agyamig. Megtalálja a kedvenc zenecsatornáját, amit szívből utálok.
    Nem zsörtölődöm. Miért is tenném?
    Kifejlesztettem a szelektív hallást, oly rég, hogy alig emlékszem rá.
    Ő bezzeg igen.
    – A boros poharakat a legfelső polcon, jobbra találod – világosít fel kissé negédesen.
    Ó, egek! Mintha nem tudnám.

  29. Ott álltam és csak bámultam, ahogy a tömeg oszlatásával felbukkan a tetem. Nem szeretem a vért mégsem tudtam elfordítani a fejem pedig a testet csúnyán összeszabdalták.
    Biztos valami félnótás tehette, jegyezte meg egy köpcös szakállas figura a tömegből.
    Egy szart, gondoltam magamban! Visszapillantok, a halottra, biztosra veszem, ilyet csak egy hülye barom csinál, aki jól felöntött a garatra és kis kocsmai vita után csak úgy tudja dühét csillapítani, ha végleg megszabadul bosszantójától. Remélem miután elkaptuk a rohadékot egy életre rács mögé dugják és semmi esetre sem utalják be valamelyik diliházba üdülni!

  30. A pultnál ültem, a lány éppen akkor lépet be a bárba. A mellei kellően, de nem obszcén módon szem elé voltak téve, a csípője mozgása kellemesen elvonta a figyelmem. Rám mosolygott. A nadrágomban megmozdult valami, de próbáltam nem figyelni rá. Rendeltem egy whiskey-t, hogy erőt gyűjtsek. Miután lehúztam, oda léptem a lányhoz, aki vágyálmaim megtestesítője volt, és beszédbe elegyedtem vele. Elutasított. Egyszerűen és tömören. Elegem van a női nem azon képviselőiből, akik csábító ruhát felvéve lépnek be egy bárba, és várják férfiak közeledését, csak azért, hogy elutasíthassák őket. Elegem van, a könnyelmű, egyszerű nőkből.

  31. Milyen mocskos ez az üveg! Hogy lát ki rajta a buszsofőr?
    Nini! A Kristóf! Tudtam, hogy utolérjük, pedig taposta ám a pedált. Úgy állt meg a lámpánál, mintha a randevúra sietne. Letépném a fülét.
    Atyaég! Annyira azért nem mocskos az üveg, hogy ne látszana benne az elkent sminkem. Amikor elköszönt tőlem…
    A francba! Otthon hagytam a tükröm!
    A visszapillantóban…
    – Szabad! Szabad! Hogy? Nem tolakodom! Oda akarok… nekem mondta? A feleségének mondja, drága uram! Neki biztosan nem számít, ha elkenődik a sminkje. Ahogy magát nézem, maga nem is… Eh! Hagyjuk! Ötven év múlva én is annyi leszek, mint maga most.

  32. Mellettem egy nő áll, nem ismerem. Piros ruhát visel, és ormótlanul nagy kézitáskát, amiről azt gondolná az ember, hogy akármelyik pillanatban leszakíthatja a vállát. A másik oldalamon egy fiú, hátizsákkal, bőrdzsekiben. Szerencsétlenül kerül a tekintetével. Mikor a lámpa zöldre vált egyszerre lépünk le a járdáról. Ők látszólag ügyet sem vetnek rám, pedig éppen egy gyerekzsúrról jövök, és bohóc jelmezt viselek. A cipőm négy számmal nagyobb, a gúnyámon torta maradványok, a fejemen pedig egy orbitális zöld paróka dolgozik azon, hogy megfulladjak a saját izzadtságomba. Elképesztő, hogy még fel sem röhögnek… és még én vagyok a bohóc.

  33. Felcsendül a The Imperial March. A csengőhangból tudom, Dani keres. Tuti, hogy megint nem tud összeforrasztani egy újabb állványt. Azért sem veszem fel. Elég mára belőlük. Az utolsó projektemet sem értékelte pénzben eléggé. Flóra szinte táncoló léptekkel jön mellettem, jól érzi magát a közös sétánkon. Megmutattam neki a sarkon azt a művészi plakátot, amelyet a múlt héten készítettem. Utána bevásároltunk. Szeretünk együtt vásárolni, mert senki sem szól bele. Kicsi kezével belém kapaszkodik, a másikban új plüssét szorítja magához.
    “And I don’t want to miss a thing”
    – Halló! – veszem fel. – Szia, szívem! Elveszítettem a bevásárlási listát. Nem. Á, elfelejtettem a tojást.

  34. Csak ülök a padon, és téged nézlek. Nem tudod, hogy tetszel nekem. Nem azért, mert gyáva lennék, hanem mert egész más világban éltünk. Te család nélkül, szinte az utcán nevelkedtél. Vad vagy, és magabiztos. Nem tartom magam gyávának, de még nem merek lépni, mert olyan vagy, mint a még meg nem szelídített róka. Ha feléd nyúlnék, félő, hogy megharapnád a kezem. Ezért lépésről-lépésre haladok, hogy megbízz bennem. Még csak figyellek. Megpillantasz engem. Rád mosolygok, és feléd intek. Visszamosolyogsz. Azt hiszem, hogy jó úton haladok.

  35. Mindjárt megfagyok, már húsz perce várok, de a busz még sehol. Most már el kell indulnom, vagy elkések. A kávém is kihűlt már. A francba, meg kellett volna innom, de honnan tudhattam volna, hogy ennyit késik. Meglátom, hogy bekanyarodik a kis utcán, na végre. Vizslatva figyelem az embereket. Jó sokan vannak, te jó ég ennyi ember nem is fér el rajta. Szegénykém, csak nehogy agyonnyomják. Olyan kis madárcsontú. Vizslatva figyelem mikor száll már le. Barna, barna, barna… Á ott is van az én kis szőke ciklonom. Rám mosolyog kék szemeivel. Ez mindent kárpótol.

  36. Ha a Red Salonból akarod kihozni, vegyél pezsgőt. Vedd meg a piát. Nem lehet kápéban fizetni, tiltja a törvény… Ki akarod hozni? Gyakorlatiasság. Szóval vegyél pezsgőt. A pia árával fizeted ki a nőt. Ez van. Felviszed, jön egy ipse, odaadod a pénzt, ahogy távozik, ott a szoba, szabad a pálya. Egyre kérlek! Hagyd a picsába a lelkizést, jó? Hagyd. Majd otthon, amikor ajtó bezár, fekszel, érted. Ott nem fog feltűnni. Prostit szöktetni – aranylövés.

    Húzzatok onnan a bigével a francba, hátra se nézz.

    És majd hívj fel, marha. A legutóbb nálam maradt az előző csajod. Szerinted be vagyok én erre rendezkedve?

  37. Az utcán sétáltam és észrevettem egy vörös pöttyös könyvet a földön. Egy tócsában feküdt, az eső áztatta a lapjait. Nem gondolkodtam, átléptem, mentem tovább. Aztán eszembe jutott valami, amit elfelejtettem. És rám tört a fájdalom. Remegve a földre zuhantam, majd tenyérrel a vízbe. Éreztem, ahogy háborog a gyomrom, mintha valami kikívánkozott volna belőle. Valami, amit megettem, de nem emésztettem meg. És akkor okádni kezdtem, rá a borítóra, de nem lettem jobban. Aztán megértettem, miért. Túl híg volt a rizsa.

  38. Kicsit elkéstem, de…:

    Taposs rá arra a kurva gázpedálra, mert itt döglünk meg a melegben, és még el is késünk! Fél órája itt szobrozunk, pedig nem érek rá itt punnyadni, meg bámulni a …
    Na baszd ki, hát ez nem semmi! Hogy lehet ilyen rövid szoknyát felvenni? Hát ez már életveszélyes! Az ember gyanútlanul ül a járgányában, bámul a semmibe, és mit lát? Két hosszú lábat és egy kerek segget. Hajolj le édes, csak egy percre!
    Mi van? Mit ordibálsz itt a verdám mellett? Ja, hogy belém jöttél, mert nem figyeltem miközben meglódult a sor.
    Picsába! Már csak ez hiányzott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük