100 szavas írástechnikai játék

100 szavas írástechnikai játék

Nincs is jobb, mint írással és játékkal kezdeni az új évet! Úgyhogy hoztunk is nektek egy 100 szavas mókát, hiszen úgy mondják, amit január 1-jén csinálsz, azt fogod tenni egész évben. Szóval ti írjatok (sokat) egész évben 🙂

Mai játékunk célja, hogy indirekten mutass be valamilyen helyzetet. Hozz jeleket, félszavakat, metaforákat. A lényeg, hogy értsük. És hogy mit mutass meg így? Lássuk a kiírást!

 

Feladat: hozz egy 100 szavas jelenetet/helyzetet, ami diktatúrában játszódik, azonban ezt, hogy diktatúrában vagyunk, tilos kimondani. Az olvasó mégis érezze tisztán a szereplők viselkedése, szavai, gondolkodásmódja alapján, hogy milyen a rendszer. Megadunk még egy kulcsot is: újévi fogadalom. Használhatsz narrációt, párbeszédet, ahogy tetszik.

 

Határidő: január 1. (szerda) éjfél

Eredményhirdetés: január 6. (hétfő)

 

Nyeremény:

A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit megszerkesztünk és bekerül a szerkesztői látványpékségbe.
Készüljetek úgy, hogy a nyertestől 8-án estig várjuk a részletet 😉

***

Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (legfeljebb 100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból

 

 

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (6 votes cast)

Leave a Comment

34 hozzászólás

  1. Elfogyott a tüzelő. Beosztottam, mint mindig. De mit tehettem volna, mikor rég nem látott húgomék, karácsony este megjelentek a küszöbön?
    Aprócska csomagjuktól nem tagadhattam meg a meleget. Lizi, így nevezték el. Bájos, tél csípte arcocskája első pillantásra elvarázsolt.
    Örültünk. Emlékeztünk. Hosszú évek óta, végre, együtt voltunk.
    Most fázom, de megérte.
    Este átjött a szomszéd. Napok óta nem füstöl a kémény, megvagyok még, kérdi.
    Mesélek. Bólogat. Szidja őket: Környezetvédelem, porció, tilalom…
    Menjek át hozzá, invitál. Bár szűkösen vannak, nála gyűlt össze a család.
    Azt mondják, az új év mindig tartogat valami reménykeltőt.
    Fogadalom idénre: Higgyünk, hogy a lelkünket mindig melegen tarthassuk!

  2. Újévi fogadalmammá tettem, hogy ezúttal helyesen szólítom Susie-t. Amint beértem az irodába, össze is találkoztam vele. Szélesen elmosolyodtam: Szép új évet, hölgyeim!
    – Csá, Joe! – felelte mély basszushangján.
    Elhaladtunk egymás mellett, kellemetlen volt, ahogy a szűk folyosón hozzám dörgölőzött a pénisze. Emlékeztettem magam, hogy nem követhetek el arcbűnt, nem az számít, mit látsz, hanem mi a helyes.
    Leültem a helyemre. Rossz érzés volt Frank mellé kerülni, tudtuk róla, hogy amikor többet iszik a kelleténél, rendszeresen mond helytelen vicceket. A problémám azonban gyorsan megoldódott, tízkor rohamrendőrök jelentek meg és elvitték őt. Kezdetét vehette a kötelező gyűlölet, tíz év átnevelést kívántam neki.

  3. – Jó estét uram, boldog új évet! Az azonosítókártyáját kérném ellenőrzésre átadni!
    – Jó estét hadnagy urak! Talán valami baj van?
    – Ön Bela Kovats?
    – Igen… De mi a probléma? Miért ellenőriznek?
    – Uram, az ön neuron implantátuma negatív érzelmi jelet küldött a Központnak.
    – Micsoda?! Előbb fogadtam meg, hogy kisüttettem azt a sza- akarom mondani, biztos meghibásodott!
    – A jel beérkezését éjfél után egy perccel regisztráltuk. A közvetett bizonyítékok alapján megalapozottan gyanítjuk, hogy önnek nem tetszik az Állami Újévi Fényünnepély…
    – Dehogyis! Nekem tetszik! Szép színes, meg minden! Látják, vigyorgok! Csodálatos látványosság!
    – Uram, meg kell kérnem, hogy jöjjön velünk! Felszólítom, hogy ellenállás esetén kényszerítő eszközt alkalmazunk!

  4. Stephen mezítláb állt a betonudvar közepén. Kitoloncolták őket a celláikból, hogy a hideg, hajnali levegő hűsítse égett sebeiket. Szerencsésnek mondhatták magukat, amiért túlélték az esti tűzijátékot. Szerencse? Inkább példamutatás. Stephen lánca megcsörrent, ahogy elfeketedett alkarjához ért. Többé egy gyár sem fogja alkalmazni.
    – Új év, új élet, ahogy mondani szokták – harsogta az eléjük lépő tiszt. – Vezetőnk is hisz ebben a mondásban, ezért ha itt és most leteszik a Fogadalmat, hazaengedjük önöket a családjaikhoz. Ki akarja kezdeni?
    Nem kellett sok, hogy tizenöt, sérült ember krákogja el azt, ami ellen eddig küzdött. Csak Stephen állt némán. Már semmije és senkije sem maradt, akihez hazatérhetne.

  5. – Jó reggelt! Boldog új évet! – kiáltott szomszédjának Alen Morton. – A sarja még alszik?
    – Igen, az éjjel megnéztük a fényeket.
    – Túl sokat enged meg neki.
    – Gyerek még. – a férfi mielőbb szerette volna lezárni a beszélgetést.
    Hirtelen autó fékezett a ház előtt.
    – Sam Johnson?
    – Igen. – a férfi gyomra görcsbe rándult a két egyenruhás alak láttán. Gondolatőrség.
    – Letartóztatási parancsunk van Ön ellen. Megszegte az újévi fogadalom tilalmának törvényét.
    Mezítlábas, kócos kislány lépett ki az ajtón, szeme riadtan csillogott.
    – Szia Sammy! – integetett a kislánynak Alen s arcán rosszindulat mosoly terült szét.

  6. A lány remegett az undortól. Rothadásszagú lehelet csapta meg az orrát. Várt: kiterülve, felfedve legtitkosabb porcikáit az izzadt, húsos kezeknek. Az óra baljóslatúan kongta el az éjfélt, és a lány megérezte magában a Vezért. Könny szökött a szemébe. A Vezér mélyen járt benne, a lánynak okádni volt kedve. Aztán a Vezér diadalittasan felordított, majd kihúzódott belőle. Az egyenruhás férfiak megtapsolták a Vezért, és vontatottan boldog új évet kívántak egymásnak egy-egy pohár pezsgő társaságában.
    – Szép volt, harmincnyolcas! – vigyorgott rá a Vezér.
    A lány ökölbe szorította a kezét. Újult erővel lobbant lángra a gyűlölete. Aznap fogadalmat tett, hogy egyszer visszaszerzi a nevét.

  7. Borzongunk, miközben Azágica összesepri Mikulásost. A Feketék sorfala felett látom önelégült mozdulatait. Pöttyös mellettem remeg, félő, egyszer majd lebucskázik és úgy végezi, mint Mikulásos. Az a szegény pára…! Régen a kredencbe került volna, hogy megragasszák, de most… Azonnal a nagy dobozba hajítják, ahonnan nincs visszaút.
    Pöttyös megdermed, amikor Azágica megáll előttünk, hogy eligazgasson néhány katonásan feszítő Feketét. Mikor malacszeme engem látva összeszűkül azonnal tudom; idén sorra kerülök. Vagy a mosogatógépbe tesznek, ahol mindig történnek „balesetek”… Vagy egyenesen a nagy dobozba.
    Hollóházi Ősatyák, esküszöm, küzdeni fogok! Úgy összevagdosom minden hurkaujját, hogy sose felejti el, volt itt egy literes mackós bögre is!

  8. Odakint sötétbe borult a város, csak a szél zúgása hallatszott. Apa gyűrött papírpoharakba öntötte szét a vizet a kopott címkéjű pezsgősüvegből. Peti előhúzta zsebéből a saját készítésű szerpentin szalagját. Egész délután azzal foglalatoskodott, először vékony csíkokra vágott egy újságlapot, majd kitartó munkával feltekerte egy gyufaszálra. Anya elővett egy félig leégett csillagszórót, és Juli kezébe nyomta. Apa az ablakokhoz lépett, és lehúzta a redőnyöket. Amikor eljött az éjfél, a csillagszóró felsistergett, a szerpentin elrepült, az egész család boldogan koccintott.
    –Nagyon Szeretlek benneteket! Ígérem, pontosan öt év múlva visszatérek! – mondta Apa.
    A ház előtt ebben a pillanatban fékezett le a munkaszolgálatos autó.

  9. Kint szakad az eső, már itt kellene lennie.
    Dörömbölnek.
    – Kria! Új Atyánknak hála! Hol voltál? Mindjárt zárul a belső kapu,és akkor Új Atyánk hős katonái kísérnek biztonságba!
    – Trajan megszökött!
    Ez a jel. Mennydörög, szabadon beszélhetünk. Sirlea bólint a szobából.
    – Az energiamezőről jöttünk, mert meghibásodott egy vezeték egy villámtól! De már csak két Viharos hónapunk lesz, aztán soha többé, ha Új Atyánk terve sikerrel jár, és az időjárást is befolyása alá vonja!
    – Mikor tudsz kiszöktetni minket, anélkül, hogy látnák mit csinálunk?
    – Az utolsó vihar idején. Majd ha a villámlások kiiktatják a Látót, addig ne beszéljetek róla!

  10. – Vezér atyánk, aki a fellegvárban vagy, dicsőítsék a te neved…
    Ezer hang moraját acélbetétes csizmák vigyázták. Szomjazó fejek hajoltak összekulcsolt, felsebzett kezek fölé. Ma reggel hallgattak a fegyverek.
    – …legyen szent a te akaratod…
    Az egyik hátsó sorból köhintés hallatszott, mire ezer test merevedett szoborrá. A hálaima folyt tovább, csizmák koppantak közöttük. Egy nyögés, ruha szakadása, betonon vonszolt lábak. Visszanyelt kiáltás.
    Csend. Fellélegzés.
    – …tiéd az ország, a dicsőség, a győzelem. – Reszkető hangok mögött megkönnyebbülten zakatolt ezer szív. – Mindörökké!
    A Vezér felállt, mosolyogva fogadta népe szavait:
    – Ebben az évben sokkal elszántabban dolgozom majd értetek, veletek!
    Egy hajtásra megitta a drága, édes pezsgőt.

  11. Az ünnep mindig ilyen. Szűk, nyirkos helyen mind együtt. Ázott kutyaszag és lihegés tör be a terembe a későn érkezőkkel. Biccentenek lehajtott fejjel. Szerencsétlenek. Tudhatnák a dolgok rendjét. Ahogy elfoglalják helyüket, serceg a toll a papíron, majd megáll. Túl hamar.
    Egy névvel kevesebb került fel oda. Rokon lehet, vagy ilyesmi. Bár nekem mindegy, én sose kések. Jobban is teszem, ha csak a saját dolgommal törődök. Úgyis én következek. Némán felállok és az aprócska pódiumra lépek az írnok elé.
    – Mit fogad meg nekünk az újévre?
    – Ezentúl mindig mosolyogni fogok. – Vontatott hangon válaszolok. Talán úgy szebbnek látom majd ezt az újabb évet…

  12. Árnyékként hat rám az elmúlt nap minden pillanata. A vonat ablakából még látom, ahogy a füst felszáll otthonom felett. Ujjbegyemmel végigsimítom az ajkam vonalát. Még érzem a kesernyésen édes torta ízét a számban. Gyűlölöm ezt az ízt, tudja anyám. Az év utolsó éjjele, a tizennyolcadik születésnapom, és az ő döntésük. Mert, mindenkinek meg kell hajolnia a bölcsek előtt. Én nem fogok! Megfogadom, hogy január havának első reggele lesz, az új életem kezdete. Itt nem lesz több ilyen beavatás. Ha elül a füst, talán eltemetem őket. Gonosz azért nem vagyok. Szám mosolyra húzódott, hátradőltem, és elgondolkodva forgattam a gyufásdobozt a zsebemben.

  13. Tanmese a 25. területi egység elsőosztályosainak olvasókönyvéből

    A Dicső forradalom utca jó polgárai mind a Megmentő újévi beszédét hallgatták a televízióban. Mindenki, kivéve a kis Juliska. Ő éppen a szomszéd bácsihoz igyekezett, aki újságíró volt, és jártában-keltében elhintette a lázadás magvait. Szerencsére mielőtt Juliskát is megronthatta volna, az utcába megérkeztek a Rendbontásügyi Minisztérium emberei.
    Juliska végignézte, ahogy a derék katonák a cenzorok kikerülésének vétségéért előállították az újságírót, és ezüstszínű autójukban magukkal vitték. Soha többé nem látták őt. Juliska pedig hazaszaladt a mamájához, és újévi fogadalomként elhatározta, hogy ezentúl hűségesen fogja szolgálni a Megmentőt. És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

  14. -Tanár úr! Lehet tudni, miért bocsátották el Laca bát?
    -Ugyan nem rátok tartozik, de elárulom, hogy a sajátságos nevelési nézetei nem segítettek a helyzetén. Az órának vége. Viszont látásra! – hagyja el a termet az igazgató.
    -Domi, nem Laca védte Lilla hátát a prezentációja után?
    -De.
    -Mi is volt a címe?
    -Iskolánk újévi fogadalmai.
    -„Meghallgatjuk a diákok véleményét.” Ezt a részt adtam.
    -Én is, bár nem tudom, hogy képzelték. Lilla se volt komplett. Az igazgatón látszott, mit gondol. Tudtuk mi lesz ennek a vége.
    -Ja, ennyi baszogatás után én is kiiratkoztam volna.

  15. Csöndben vonulunk az új évi fogadalom tüzéhez.Rámosolygok pár emberre, senki nem néz vissza rám.A puskás bácsi cetlit nyom a kezembe. „Minden erőmmel,államunk gyarapításán leszek”- olvasom fel hangosan újévi fogadalmamat a lángok fényében.Aztán irány haza,sietnünk kell,sötétedés után csak begyűjtők kószálnak az utcán.
    Otthon ünnepi vacsora.Nyikordul az ajtó,anya kezében megremeg a tál.
    -Csak egy szellő.-suttogja. Ám papa keze finoman szájára simul.
    Csapódik a bejárati kapu,lábdobogás a főlépcsőn,kialszik a mécses. A szomszédban fojtott kiáltások, egy pofon csattan, csönd, motorzúgás zaja hallik távolodva. Szikrázik már a csillagszóró, éneklünk. Jöjj szabadító, jöjj el hozzánk…

  16. „Drága Honoritas! Idén roppantul megbonyolították az Újév Áldozatünnepélyét. A fogadalmunkat először vágypapírra kell vetnünk, aztán behajtogatni az ujjlenyomat-címeres borítékba, végül a vérünkkel pecsételni. Utóbbiakat ők az újkor csúcstechnológiás, kétlépcsős azonosítási rendszerének hívják, én felesleges flancolásnak. Minek ez a körítés? A Minden Igazság úgyis kiderül abban a szentségtelen pillanatban, ahogy a Lélek Olvasója bedarálja a borítékot. Mindegy… ha ez a módja, hát ez a módja. A te kivégzésedet is micsoda szekta-gesztusos rongyrázással intézték, kész gyászparádé volt. Megyek is, felírom a vágypapíromra: ’élni fogok’, hogy 2520 hajnala már melletted találjon, szerelmem.”
    A lány mosolyogva a sírra hintette levelét, és visszaindult a házába.

  17. Összegyűlt az egész Párt. A termet most betöltik a rettegő arcú, katonai egyenruhát viselő tisztek – és mi még a „jobb helyzetben” vagyunk. A legalább ötméteres karácsonyfa a boltíves terem sarkában dicső nemzetünk nagyságát hivatott jelképezni. Nos, elkezdtek hullani róla a tűlevelek… Karácsony – legalább valami hagyományt csak viszünk tovább, ha a már az újévet dicső Vezetőnk születésnapja adja. Na persze, a Megváltó. Ott szónokol most is az emelvényen; egy jobb, szebb világot ígér, fiaink felemelkedését, lányaink dicsőülését. Miközben kint nyomorognak – igen, a fiaink és lányaink. Kintről korai tűzijáték zaja szűrődik be.
    Csatlakozom a fiamhoz. A lázadáshoz. Ez az én újévi fogadalmam.

  18. Kedvesem!
    Megint késő este értem haza. Badári ügye miatt elhúzódott a tegnapi ’félóra’.
    A Laky könyv lapjai már leborultak az öledbe, és te az ágytámlának dőlve aludtál.
    Légy óvatos az olvasmányaiddal szívem! Újévkor azt ígérted, elteszed a padlászugba, és nem a kredencen őrizgeted ezeket.
    Sokáig vártál rám, úgy döntöttem nem ébresztelek fel ma reggel mielőtt munkába indulok.
    Látom, tegnap újra kaptál szalonnát. Megtaláltam a spájzban.
    Ugye nem bánod, hogy én mégis a te maradék májpástétomodat fogyasztottam el?
    Olyan selymes volt és fűszeres. Úgy éreztem, mintha együtt reggeliznénk, mintha etetnél, mint a gyermeket.
    Csókol:
    Palkód
    Utóirat: Tudom, hogy nem bánod édesem!

  19. ¬− Imádunk téged, Apánk!
    − Imádunk, és örökké szolgálunk!
    A kamera áhítatos arcokat, megdicsőülve éneklő kórustagokat mutatott. A himnusz méltóságteljesen hömpölygött az ünneplő tömeg feje felett. Hatalmas sokaság szorongott a felvonulási téren. Csak szigorú orvosi igazolással lehetett az ünneplést megúszni, mindenki az ország nagyvárosainak főterén állt ezen a fagyos decemberi napon, és óriási kivetítőkön nézte a műsort.
    A fővárosi helyszínen, a közvetítőkocsik és egy hatalmas konténer árnyékában két fiatal ölelkezett. Fejük felett hullámzott a dicsőítő ének.
    − Megtesszük ugye?
    − Ahogy megfogadtuk. Nem léphetünk így át az új évezredbe, drágám!
    Még utoljára megcsókolták egymást, és a fiú megnyomta a detonációs gombot.

  20. Nem szégyelled magad? ­ korholt ­Megszöksz szilveszter éjjel? Anyátok meg szétszedi az idegesség utána, hálátlan gyerek.
    ­ Ne bántsa Marika, gyerek még, köszönöm szépen ­ mosolyodott el nevelő anyám. ­ Boldog vagyok, hogy megtalálta ezt a kolytorgó gyereket.
    Marika néni legyintett anyám hálájára én pedig segélykérően néztem rá.
    A néni legyintett, majd haza ment. Anyám mosolya távozott a nénivel, majd szembe fordult velem, az arcán olyan indulattal, amit olyan régóta ismertünk.
    ­ Megkérdezhetem, hogy ezt hogy gondoltad?
    Hebegtem valamit, amire édes nagy tenyerével felelt, majd a helyemre küldött a többi gyerekkel a varró műhelybe.
    Jövő szilveszterkor sikerülni fog!

  21. A hazugságvizsgáló csak a bűntudatot képes kimutatni, azt nem, hogy az ember pontosan miben hazudott.
    Egész téli szünetben tanultam. Újévkor a nagyszüleim nálunk vacsoráztak, és a nővérem is eljött a férjével. Ránéztem a terített asztal mellett álló babakocsira, amiben Aliz a kisfiát altatta, és elmondtam, amit tudtam. Ez volt az újévi fogadalmam. Anyám rémülten pillantott ki az ablakon, nagyapám szemében könny csillogott. Amikor megtudta, hogy felvettek a jogi egyetemre, zokogott. Nagyanyám mesélte, aki minden szavamra bólintott. Felesküdtünk a titoktartásra, ténylegesen csak a bíróságon beszélhettünk. Tudjatok róla, ha rátok kerül a sor, tettem hozzá. Apám magához vont és megveregette az arcomat.

  22. – Mit csináljunk?
    A konyhaasztalnál ültek. Évi ujjai között remegett a hófehér papírlap, rajta a mondat, ami megpecsételte sorsukat.
    “A petezsákban két egészséges embrió található, jól hallható szívhangok.”
    Évi keze eltűnt Ádám simogató tenyerének ölelésében.
    – Újévkor megfogadtuk, emlékszel? Hogy mindentől megvédjük. Megvédjük őket.
    – Már kiírták az abortuszt. Holnapután ötre.
    Ádám felállt az asztaltól és eltűnt a hálószoba ajtaja mögött. Évi hallotta a motozás hangjait. Ádám bőrönddel a kezében tért vissza. Tekintetében vibrált az elszántság.
    – Még van két napunk, mielőtt rájönnek, hogy megszöktünk.
    Évi végigsimított lapos hasán. Elképzelte az odabent egymáshoz simuló két, békésen alvó magzatot. Határozottan bólintott.
    – Menjünk!
    Nekiláttak a csomagolásnak.

  23. – Ülj le kislányom, edd meg a reggelidet.
    – Csicseriborsó, bab, lencse … – kezdett a jól ismert dalocskába Panka a tányér fölé hajolva, majd hirtelen megfordulva csendesebb hangnemre váltott. – Mi ez a durrogás? Még mindig a tűzijáték?
    – Nem kicsim, ez valami más.
    Majd a következő pillanatban nagy robajjal tört be az ajtó. A porfelhő eloszlásával két nagydarab katona alakja torlaszolta el a bejáratot.
    – Egy tál lencsét a tiszturaknak? Minden mást elvittek a „kollégáik”.
    Csak egy pofon csattant, és a törékeny asszony vérző arccal terült el a padlón.
    – Ne félj kincsem, neked mindig jutni fog az újévben is.

  24. – Ne bámulj! – Förmedt a fiúra Joe. Michael elkapta tekintetét a ráncairól. Irigyelte, amiért nemsokára képtelen lesz a munkára, és hazaküldik. Neki bezzeg még évtizedekig várnia kell!
    – Boldog Új Évet! – A vaságy felnyögött, ahogy Joe kihúzta alóla a palackban bugyborékoló folyadékot.
    – Ez mi? – Michael körbekémlelt, és nyugtázta, rajtuk kívül csak egy rádió tud az illegális áruról.
    – Adok belőle, de meg kell fogadnod, nem mondod el senkinek!
    – Esküszöm, de mi ez?
    – Ne kérdezősködj, igyál! – Michael kitárta a tenyerét, hogy Joe beleönthesse az italt. Legördítették, majd a férfi visszadugta a palackot az ágy alá, mert meghallották a közeledő léptek dübörgését.

  25. Salome térde megremegett a reverenda-szerű egyenruha láttán.
    – Újévi séta? – szólította meg a magasabbik hitőr – Neve?
    A lány dadogva válaszolt.
    – Salome Seraf.
    – Ellenőrizd – vetette oda a társának. – Az újévi miséről többen hiányoztak.
    – Elmentem – nyögte Salome. – Hithű gord vagyok.
    A hitőr végigsimította a lány mellkasát.
    – Egy hithű gord vajon eldugja a csontkeresztjét a ruhája alá?
    Salome önkéntelen mozdulattal igyekezett jóvátenni bűnét, de a hitőr megakadályozta.
    – Nono, kislány! Hatóságilag ellenőrzöm. – A hitőr élveteg mosollyal csúsztatta kezeit a blúza alá. Salome könnyezett, de nem védekezett. Életében először újévi fogadalmat tett. Önmagáért, halott húgáért. Előre feloldozásért fohászkodott Istenhez, amiért majd megszegi az ötödik parancsolatot.

  26. Újévi fogadalom

    A fiatalasszony öltözködött. Jó melegen, mert újévre megérkezett a nagy hideg. A férje is meggémberedett ujjait fújkálta, ahogy behozta a tűzrevalót.
    − Hová készülsz, angyalkám? – kérdezte a feleségét.
    − A misére. Eljöhetnél velem!
    A férfi tudta, hogy az asszonya hívő, de nem gondolta, hogy ebből konfliktus lesz közöttük.
    − Az én beosztásomban? Templomba? Neked sem ajánlom, bajom lehet belőle.
    − És az esküvőnk? Az nem szúrt szemet senkinek?
    − Az Pesten volt. Ott nem figyelnek egymásra az emberek. De itt falun! A tanácselnök is megtudná.
    − Fütyülök rá! Ez a mise az újévi fogadalmam – mondta az asszonyka dacosan, és elviharzott.

  27. Egy katona jelent meg az ajtóban. Riadt szemek villantak egymásra a zsúfolt vizeletszagú cellában. A sarokban kuporgó szőkéhez lépett, akinek csak most kezdett pelyhesedni a szőr az állán.
    Durván oldalba rúgta, a fiú felnyögött, és ettől elégedett vigyor terült szét a katona arcán. Lánc csörgése törte meg a feszült csendet, ahogy kivonszolta a sérülésektől meggyötört testet.
    A gyéren megvilágított folyosón sisteregve pislákoltak a mennyezeti lámpák. A fiú gyomra összeszűkült, már tudta, hogy a kihallgató felé tartanak.
    Csupán annyi bűne volt, hogy az utca túloldalán lakó barátjával akarta ünnepelni az újévet. Megszegte a kijárási tilalmat, és kegyetlenül meg fogják büntetni emiatt.

  28. Az volt az újévi fogadalma, hogy sosem utazik haza az utolsó vonattal. Jogosan, mert most is késett.
    Ha nem siet, nem ér haza időben.
    Az utcai lámpák sötéten merednek az út mentén, a zseblámpa imbolygó fénye ugrál, ahogy megszaporázza lépteit. Az órájára pillant. Nem fog menni, két perc múlva életbe lép a kijárási tilalom, és ő legalább hét percre van a házuktól.
    Egy szélroham rálebbenti a dögégető orrfacsaró füstjét.
    Eszébe rebben a helyi szóbeszéd.
    Éjszaka hűtőkocsik érkeznek, hullákat hoznak megsemmisítésre.
    Lekapcsolt lámpával, a fák takarásában oson.
    A járőrkocsi lassan, kivilágítás nélkül csorog az úton.

  29. – Mi ez, Kóbor?
    – A holnapi vezércikk, főszerkesztő úr.
    – A kormányvezér újévi fogadalma. Ha ezt lehozzuk, a holnaputáni vezércikk címe A főszerkesztő lassú kínhalála lesz.
    – Nem értem, uram.
    Elátkozom a pillanatot, amikor egy újoncra bíztam az év legfontosabb feladatát.
    – A kormányvezér sosem ígérte, hogy élelmiszercsomagot küld az éhezőknek. A rászorulóknak, esetleg. Ebben az országban nincsenek éhezők. És ha a propagandamagiszter meglátja ezt a kórház felújításos bekezdést…
    – De a kormányvezér mondta…
    – Legfeljebb apró korszerűsítésre gondolhatott, a kórházaink kiváló állapotúak.
    – Mármint kórházunk. Egyes számban.
    – Takarodjon!
    Bűntudatosan pislogok Kóbor után, és fohászkodom, hogy az árnyőrség ne hallgasson bele az írógépembe szerelt poloska aznapi felvételeibe.

  30. A sötét utcán sétáltunk a főtér felé. Lola látni akarta a fenyőt. Hatalmas fát állított a város, rengeteg színes égővel és a hatalom csillogó jelvényével díszítették.
    Mi felnőttek közre fogtuk kicsi Lolát. Mindenki figyelte a jeleket, néha összenéztünk, minden rendben, jeleztünk egymásnak bólintva. Néha vonatost játszottunk, a játék szerint teljesen csöndben kellett a közeli kapualjba futni. Lola halkan kuncogott. A jel eltűnt, kiléptünk.
    A tömeg egyenes sorokban, egyforma ezüstösen fénylő overallban állt a fa körül.
    Lola szeme óriásira nőtt a fenyő láttán kicsi szája elnyílt. Majd elszakította a tekintetét. Olyan ruhát akarok! Kiáltotta tiszta csengő hangján és egy overallosra mutatott…

  31. – Gyorsan, Maja! – bökött oldalba Aradiki, a kampányasszisztensünk. Fél kezét ünneplőnadrágja zsebébe süllyesztve, másik kezével a pezsgőspoharát szorongatva hallgatta Hugonnait. – Posztolj ki valami vicceset! Valami fiatalosat.
    – Tiszteletlenség lenne telefonoznom – súgtam vissza szárazon.
    Igazából fontosabb volt, hogy hiú voltam. Én írtam a beszédet, jólesett figyelni. Végre Hugonnainak kellett hazudnom magamat, nem facebookos felhasználónak vagy újságírónak. Könnyebb volt a lelkiismeretem. Pedig tudom, hogy mi jók vagyunk, és okkal tesszük, amit teszünk. Meg kell mentenünk a bolygót. És megfogadtam, hogy a világ legfontosabb írója leszek, még ha soha senki nem is fogja tudni a nevemet.

  32. Jelentés a Megváltás 20. esztendejének első napjáról:
    Minden a Messiás terve szerint alakult.
    Az új nemzedék Felkentjei megtették fogadalmaikat a Könnyfakasztó esztendő első napján, és felajánlották egy szerettük életét a Legfőbb Szentségnek. Fizikai erőszak alkalmazására a Messiás eljövetele óta először nem került sor.
    Az áldozatokat elfogadta az Angyalok Tanácsa, a felajánlottak életenergiája rendben becsatlakozott a Legfőbb Szentség energiafolyamába mindannyiunk üdvére.
    A Felkentek megkezdték örökkévaló szolgálatukat a Messiás jövendölésének megfelelően, egyéni akaratukról önként lemondtak a Legfőbb Szentség szolgálata érdekében.
    Felkentek és áldozatok száma: 5.786.092.
    Áldassék a Messiás! Áldassék a Legfőbb Szentség!
    5047. jelentés vége

  33. – Az eredményeink példátlanok, kedves barátaim! Tanulva múltunk sötét, túlságosan szabados hibáiból, néhány év alatt olyan stabil közösséget építettünk, amelyre büszkék lehetünk. Persze, voltak áldozatok, róluk ismét megemlékezünk, és kívánjuk, leljék meg a békét…
    A férfit nevetés szakította félbe. Csilingelő, magas, bosszantó kis hangocska. Halk volt ugyan, de az engedelmesen csendes tömegben fülsiketítőnek hatott. A polgármester egyenesen a nőre nézett. Persze, hogy kiszúrta, hogyne szúrta volna ki! Nem megengedett színeket viselt. Lázadó.
    Az őrökre nézett, és ők perceken belül megszabadították a zavaró tényezőtől. Senki sem tiltakozott.
    A férfi felsóhajtott. Pedig újévkor, nem egészen egy napja megfogadta, hogy kevesebb lesz a kivégzés.

  34. – Normális maga, hát mit képzel az ilyen ember? Hogy lehet olyan játékot kitalálni egy vurstliban, hogy naranccsal kelljen a szegfűre dobálni?
    – Vigyázzon a szájára mit beszél! Ha háromból egyet sem talál el, még duplán is veszíthet!
    – Na, ne oktasson engem, adjon egy menetet!
    – Narancs emelkedik, röppályája egyenes vonalú, és már csattan is a „szolgáltató” kopasz tarkóján.
    Nyílik a hátsó ajtó, két marcona legény ugrik elő, és az ügyfél hóna alá nyúlva kísérik balra el. Emberünk a válla fölött még visszaszól:
    – Imádkozzon, hogy ne engedjenek ki egyhamar, mert szentül megfogadom magának, hogy az újév hajnalán visszatérek!