100 szavas írástechnikai játék

100 szavas írástechnikai játék

Itt a nyár, meleg van, tehát a legjobb, amit tehetünk, ha írással ütjük el a napot. Tarts ma te is velünk, és írj 100 szót, amiben elviszel nyaralni 😉

Feladat: válassz egy tipikus nyárral, nyaralással kapcsolatos helyszínt (pl. strand, reptér, Balaton, fesztivál, stb.) és teremtsd meg ezt a helyet úgy, hogy az olvasó ott érezze magát. Használhatsz leírásokat, párbeszédeket vagy párbeszédfoszlányokat, a cél, hogy mutasd meg a hangulatot. Legfeljebb 100 szóban.

Határidő:
július 24. (szerda) éjfél

Eredményhirdetés:
július 29. (hétfő) reggel

Nyeremény:
A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit megszerkesztünk és bekerül a szerkesztői látványpékségbe.

 

***

 

Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (legfeljebb  100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Leave a Comment

42 hozzászólás

  1. Van egy meseszerű homlokzatú, rózsaszín mézeskalács-ház a Városligetben, amelyről a találós kérdésem szól. Százéves vadgesztenye- és lilaakácfák övezik, magas kéményei és míves ereszcsatornái vannak, kapujában kocsivető kő. Benn egy országos könyvtár található, amelyben nincsenek lapozható könyvek, és van egy kis boltja is, melynek se kirakata, se vitrinjei, minden termékük fiókokban lapul. A házban dolgozók közül sokaknak csak egy nevük van. Ha rendezvényt tartanak a Zsolnay kerámiák között, a bronz csillár alatt, a vendégvárás első tennivalója az, hogy a mosdókban műanyag edényeket raknak le a földre, vízzel tele.
    A dolgozók egy része bizony enni napjában csak egyszer kaphat, munka után, otthon.

  2. Naplementekor pasztell leplekben járó, frufrus lányok érkeznek balról, biciklivel és rozésüveggel. A túloldalon ugyanekkor lépnek be a nyeszlett, halszemű fiúk, ki-ki képességének megfelelően gitárral vagy JBL-hangszóróval felfegyverkezve, hogy aztán megtalálják egymást, és valami kozmikus minta szerint úgy foglaljanak helyet a fűben, hogy egyikük sem ül előző esti hányásba vagy kutyaszarba. Legalábbis az Instagram-képeiken soha nem látszik ilyesmi. Aztán ziláltabb alakok jelennek meg, Wunderbaum-szagú cigarettákkal és üveges szemekkel; ők nem beszélgetnek, csak reménytelenül várnak valamire.
    Végül amikor teljes lesz a zsúfoltság, felharsannak a rikkancsok, akik forgó-villogó kínai bóvlit árulnak, néha pogácsát és perecet, de hangjuk beleveszik a Deák tér bábeli szerenádjába.

  3. Rekken a nyár és rekken Anyában az aggodalom,
    Régen elolvadt már az a jég odakinn a tavon
    Nem perecel, meg a lékre se csúszik a gyermek
    Mégis a parton apák meg anyák befigyelnek
    Úszik-e még? Vagy most nyeli pont el a tó?
    Feljön-e már? Vagy menteni, kéne hajó?
    Már kiabál, sok a hé, meg a hó, Apa készen,
    Moccan a pokróc, szunnyad a gyermeke szépen.

  4. Végre felértem a vörös szurdok tetejére. A nap melege még a szalmakalap alatt is égette a tarkóm. Csak egy-egy fűszálat láttam elszórtan, de azokat is szalmaszínűre perzselte a hőség. Életem nagy álma volt eljutni a Grand Canyonba, és most itt voltam. Félelmetesen csodálatos táj. Végignéztem a hatalmas vörös sziklákon, melyeknek falait csíkosra koptatta az idő, és el sem akartam hinni, hogy valóban teljesült a bakancslistám legelső pontja.

  5. Semmi sem változott. Se Jolika néni a pénztár üvegablaka mögött, se a nyikorgó forgókapu, amelyről még mindig pattogzik a festék. Belépek és megcsap a klóros vízszag és az ütemes gyerekzsibongás hangja. A nyugágyat magamnak kell elcipelnem, a fiatal srác, akinél kikérem még akkor se szán meg, amikor hatodszorra ejtem a lábamra. Gondosan elhelyezkedem az egyik fa árnyékában, ölembe veszem a könyvem, de ez csak álca. A napszemüvegem biztos rejteke mögül figyelek. Tényleg semmi sem változott. Gyerekek ugrálnak a medencébe, Karcsi bácsi vörös arccal fúj a sípjába, a sajtos tejfölös lángos körül méhek döngicsélnek, a rádióból Hungária szól. Itthon vagyok.

  6. A tikkadt mező felett sápadt az ég, lassan gyöngyszürkévé fakul a hőségben. Csipkézett szélű felhők úsznak rajta lomhán. A cserjék elmaradoznak mögötte, ahogy a fiú elszalad, az árnyéka végigsiklik a vadvirágok sokszínű káoszán, összemosódik zöld és kék, sárga és piros, a napsugár villódzó fényei ölelik körbe és a feltámadó szellő, ő pedig ráfordul a dűlőre. A völgyben templomtorony tör az ég felé, két félgömbbé hasítja a napot.
    A fiú átbújik néhány besűrűsödött vadrózsabokron, a pataknál köt ki. A víz fodrain könnyed napfény táncol csillogó szikrákat vetve, a világot csupán egy polikróm kópián keresztül látja hosszú másodpercekig a vakító fényben.

  7. Forró homokszemek gördülnek le a talpamról, ahogy a part melletti sétányon lépkedek.
    Beleveszek az előttem fodrozódó kékségbe, és csak nézem a tengert, ahogy halk morajjal kiszökik a partra, majd visszavonulót fúj, hogy magával ragadja az itt felejtett holmikat. A hatalmas víztömeg egybeolvad a kék éggel, csak egy-egy távoli hegycsúcs töri meg a horizontot a lenyugvó nap utolsó sugaraiban.
    Érzem a sós ízt a számon, a bőröm feszülését, miután megszárad.
    Visszakívánkozok a türkizkék habok közé. Megállok. Csak még egy utolsót! Én sem tudok neki ellenállni. Kibújok a szoknyámból, és megszaporázom a lépteimet.
    Tom arcán pajkos mosoly terül szét, amikor utolérem.

  8. A hűskék vízre puha árnyékot vetnek a lágyan úszó bárányfelhők. Ragyogó hetet fogtunk ki: éjszaka láttuk a Göncölszekeret. Itt a friss kukorica! – kiáltja egy vékonyka gyerekhang a strandon, a kisfiú felcsapott rikkancsnak az árus mellé, aki nevetve teszi hozzá: Mais, bitte! Reggel harangszó száll a falu felett, este sörfesztivál veszi kezdetét a parton. Mindennap sokáig fürdünk, a víz selymesen hullámzik körülöttünk, és ha megjelennek a vitorlások, fel-felcsap. Az első napokban sokat sétálunk, minél többet legyünk a jó levegőn, az éjszakákat átalusszuk. Vendéglőkben kanalazzuk a hideg meggylevest, levendulát aratunk, utunkat kutyaugatás kíséri. Anyám születésnapján fröccsel koccintunk a leanderektől illatos kertben.

  9. A szőlőkacsok kígyóként tekeregtek; döngicsélő, aranykardos méhecskékkel karöltve védelmezték a dzsungelt. Levendulaillat kúszott az orromba. A páfrány alól előrontott Morzsi tigris, majd ádáz birkózásunk veszteseként megtépázva visszakullogott az ólba.
    Győzedelmes dzsungelharcosként odacaplattam levendulapamacsokból álló birkanyájamhoz.
    – Mama! – kiabáltam be a konyhába, ahol vidáman sercegett a tészta a palacsintasütőben. – Őrzöd a nyájamat, amíg a farkasokat kémlelem?
    – Palacsintát sütök. Juhász nélkül is meglesznek a levendulabirkáid.
    – Juhász nélkül szétszélednek! – duzzogtam.
    Mama félretette a palacsintasütőt, és kacagva felkapaszkodtam az almafára.

    Idén nyáron nem serceg a palacsintatészta. A levendulapamacsok illatoznak, de a nyájnak hűlt helye. Nem azért, mert felnőttem, hanem mert juhász nélkül szétszélednek a birkák.

  10. Ülök a parton, hasamra süt a nap. Beburkol a fürdőzők vidám zsibongása, mintha csak egyetlen testhez tartoznánk: együtt izzadunk a naptejben, egyszerre csípnek a szúnyogok. Ez az igazi nyár. Mindegy melyik parton vagy, az életérzés ugyanaz. Nedves nyári derű az olvasztó hőségben. Felugrom, bele csobbanok a vízbe, hullámok nyaldossák a tarkómat. Körülöttem gyereklábak kalimpálnak fürgén. Bokáig merülök a sötét iszapban. A késő délutáni nap fényei fáradtan tükröződnek a zöldes habokon. Vihar illatát hozza a szél a nádas felől. Nem érdekes, kiélvezzük a pillanatot, fröcskölünk és nevetünk, most mind újra gyerekek vagyunk. Valahol a távolban zene szól: lángos, vízi bicikli, Balaton!

  11. Ez van
    Kibírhatatlan ez a hőség. Sehol egy kis fuvallat, ami elviselhetővé tenné a forróságot. A napellenzős fehér sapka sem ér semmit a fejemen, csapzott hajam így is az arcomba lóg. A bőröm csak úgy ontja magából a beleivódott olaj illatát, mely a testemen végigfolyó izzadtsággal keveredve olyan érzés, mintha egy nyársra húzott malac volnék. Érzem, ahogyan a nyakamról a melleim közé és a hátamra csurog a verítékem. Hiába törlöm meg a kezem, minden a tenyeremhez tapad. Menekülnék innen egy hűvös pince mélyére, de nem tehetem.
    – Két sima, két tejfölös, sajtos lángos kész – ordítom ki magamból a kényszerű szenvedésemet.

  12. -Petike, gyere! Peti! Peti, nem szólok többször!
    -Hadd maradjak még egy kicsit!
    -Nem! Elég volt! Tiszta lila a szád! Gyere ki azonnal! Futólépés!
    -Te, Magdus, nem hoztunk sört?
    -Dehogynem, ott van a hűtőtáskában, a szendvicsek alatt.
    -Csak Kőbányai?
    -A Soproni elfogyott. Tegnap este megittad.
    -Nem baj, ez is jó lesz.
    -Anya, ehetek egy lángost?
    -Nem, kisfiam, nagyon drága. A mama csomagolt rántott húsos szendvicset.
    -De mindig rak bele uborkát is.
    -Ha nem kell, kiszeded belőle.
    -De érezni az ízét!
    -Eszed tokját érezni!
    -De anya…
    -Elég legyen, fiam! Anyád megmondta, hogy nincs lángos.
    -Este elmegyünk fagyizni, Peti. Ehetsz három gombócot.

  13. Overlock Holmes és Dr. Voltson inkognitóban érkeztek a balatonmáriafürdői strandra.
    – Maga elemezze a szemeteseket, én addig körülnézek. Két óra múlva találkozunk! – utasította Holmes Voltsont.
    Voltson a kicsordult kukák tartalmát csipeszével és szikéjével trancsírozta szét. Holmes a finom homokban poroszkálva mindent alaposan megfigyelt és lejegyzetelt. A megbeszélt időpontban egy nagy fa árnyékába leheveredve, lihegve szólt:
    – Maga kezdje, barátom!
    – Igenis. Nos, lángosok, pizzák, főtt kukoricák, vattacukrok, energiaitalok, óvszerek, naptejek, fasírozottgolyócskák, palacsinták, jégkrémek és fesztiválbelépők maradványaira leltem.
    – Én leégett, egymást fényvédő krémmel kenegető, nyöszörgő nyaralókat láttam. A víz harminc fokos, a levegő harmincnyolc. Felettébb izzadok.
    – Mire következtet mindezekből, uram?
    – Nyár van.

  14. Des-pa-ci-to na-na-na…Apu, figyelj, hogy úszom!…Vegyünk nutellás palacsintát!…Des-pa-ci-to na-na… Naná, megint elfoglalták az árnyékos helyeket …
    Gyere, tök jó a víz, először kicsit hideg…Mit hisztizik folyton az a gyerek?…Odabenn már a havi zárást csinálják. Nélkülem…Bánom én?…..Des-pa-ci-to na-na-na…Már ég a vállam, gyorsan be kell olajoznom…Mit fröcskölnek a labdával, nem tudnak vigyázni?!…Apu, nézd, hogy ugrok! Apu figyelj!….Este mehetek a trambulinra? Naaa!….Kutyát ide nem szabadna hozni, tutira nem tudnak olvasni!…Megáll az ész!…Des-pa-ci.-to na-na-na…Azúr színekkel játszik a tenger, száznál is több árnyalat lehet…Vissza lehet adni ezeket a fényeket akvarellben?…Egyszer megpróbálom…Hű de melegem lett…Megmártózom a hullámokban. Istenem, de jó!!!….Des-pa-ci-to.

  15. Eltakarják a napot, majd ismét ragyogás, és vége. Ilyenkor a szél is forró, de most kellemesnek találom, hisz még mindig nedves a bőröm. Körülöttem zsibongás, kiáltozás, valójában ez is ugyanolyan lehetne, mint bármelyik strandos nap. A fülem zúg, hirtelen minden csak morajlás. Szinte látom a halakat, mégis valamitől zavaros a kép. Megmozgatom a lábujjaimat, amitől kipereg közülük a homok. A nyakamba nyilalló éles fájdalom, és az ajtócsapódás ránt vissza a valóságba. Sziréna harsan, a dobhártyám beleremeg, én pedig megint elmerülök a vízben. Aztán újra felriadok.
    – Huszonöt éves nyaki sérült nő, törés gyanúval, végtagjait tudja mozgatni.
    Már nem látni a napot.

  16. A nagyi padlásán nagyon meleg van, de szeretek itt játszani. Csak nem szabad a padlóra lépni, akkor felébred a szellem. A régi díványra ugrom a legfelső lépcsőfokról, porfelhő robban ki belőle. Aranyszikrák szállnak a levegőben, amerre járok. Átmászom egy kisasztalra, aztán fel a régi szekrényre, már régen leszedtem róla nagyi régi újságjait, most ott hevernek a padlón. Rájuk szabad lépni, akkor nincs nyikorgás. És itt is vagyok, a láda előtt. Tavaly nem tudtam megemelni a tetejét, csak résnyire. De ha ki tudom nyitni, többet nem kell félnem a szellemtől se, hanem a barátom lesz. Akkor a nagyi is megnyugodhat.

  17. Várj… egy pillanat… tekints rám, kérlek…
    – Úúúú, várj, egy pillanat… – éneklem a többiekkel.
    Nekem jó lenne itt, nagyjából a tömeg közepén, de Évi nem nyugszik.
    – Nyomuljunk előrébb! – Követem. – Úúúúú-úúúú ezt együtt ééljük ááát… – énekli ő is. Megáll, hogy bevárjon. Azonnal rátapadnak a szemek, jó pár kéz is célba veszi a testét. Abszolút nem jön zavarba, kezeivel terelgeti az érdeklődőket, míg utolérem.
    Mosolyogva fordul a színpad felé, csípője ring a kezem alatt, háta mellkasomhoz tapad. Beleszippantok kókuszillatú hajába, eggyé válunk a ritmussal, egymással. A szellő lágyan belekap a hajába, karomra fúj egy tincset. Az alkonyi fények rábólintottak az éjszakára. Füttyszó. Tánc…

  18. A cikázó hullámok a rózsaszín mázas, színes tortadarával szórt fánk ívének ütődnek, én pedig lágyan ringok a gondtalanság vizén. Karom az óriás úszógumi tetején pihen, lábujjaim vízcseppeket horgásznak. Bőröm lassan ropogósra pirul, imádom, ahogy testem apró pihéi megrezdülnek és tiltakoznak a túlhevülés ellen. Az önfeledt móka közeli, számomra mégis csak háttérzaj, majdnem elalszom.
    Mély csobbanás után egy vödörnyi Balaton terül szét felsőtestemen. Hirtelen ülök fel a jeges meglepetéstől.
    – Hé! Nem lehetne óvatosabban?
    Rám sem hederítenek. Füstölgök, mert a strandolók kizökkentenek az alfából, ám este, a takaros apartman süppedős matracában újra megtörnek a hullámok. Elmosolyodom. Magammal hoztam az emléket.

  19. Amint az utasok elfoglalták a számítógép által szétszórt helyeiket a repülőgépen, kezdetét vette a társasjáték.
    – Elnézést Hölgyem! – szólalt meg a légi utaskísérő. – Gyerekek nem ülhetnek vészkijáratnál, kérem, hogy cseréljenek helyet valakivel!
    Egy házaspár rögtön felajánlotta segítségét, így a kiskamaszok, anyjuk féltő gondoskodását mellőzve hátrébb kerültek.
    – Uram! – szólította meg a lány a mellette ülő idegent, közben szerelmesen párjára pillantott. – Ön előtt ül a barátom, helyet cserélnének?
    – Természetesen – és a megszólított férfi készségesen felállt.
    – Ön mellett meg a férjem ül – szólt a lányhoz taktikai érzékét megcsillantva egy hölgy. – Elég, ha csak ők ketten cserélnek.
    A játszma hamar lezárult: Empatikus utasok – Légitársaság 1:0

  20. Csordultig telt szívem a lüktető taktusoktól,
    izzadtan tapadt a hátamra a sárga póló.
    Nyúltam a pult felé egy újabb italért,
    a pincér ott termett, és koktélt tolt elém.
    Hórihorgas férfi a parton biccentett felém,
    s vígan dúdolta a szerelem énekét.
    Önfeledten karjába vetettem lelkem,
    sóváran kúszott az éj keze meztelen keblemen.
    Fülledt, pajzán, nyári meleg lehelete,
    elbűvölő tekintete, a koktélok vétke.
    Eljártuk násztáncunkat az éjnek,
    búcsúzóul csókot dobtunk a fülledt légnek.
    Minden nyár tartogat valami szépet,
    csillogó égboltot, meztelen estéket.

  21. Zúg a fejem a vonat zakatolásától és a fenekem lassan hozzáforr a műbőr üléshez. Annyira sokan vannak körülöttem, hogy nem bírom megállapítani kiből terjeng a pusztító verejtékszag, miközben a gyerekek versenyt sírnak a legidegesítőbb nyaraló címéért. Kinézek az ablakon, megtölti a horizontot a „Nagy Lavór”, ahogy az apám emlegette a Balatont. A szemem könnybe izzad, ahogy a Nap csillogása megpiszkálja a végtelennek tűnő sótlan tengert, és egyre inkább húz magához, meg akarok mártózni benne! Ha kell ruhástól vagy meztelen, csak a szél fújta hullámok ringassák a tagjaim és hadd érezze végre, szabadnak magát az asztal felett görnyedő, lámpafényhez szokott testem.

  22. Ó az a felejthetetlen nyár! A gyümölcsbor ízét most is a számban érzem, mellyel a Balaton partján ülve koccintottunk. Szemben a Badacsony mögé leereszkedő nap, narancsszínűvé varázsolta az eget, aranyport hintett a hullámzó víztükörre, s meleg fényével festette meg arcodat. A nyárfák illatát körénk keverte a langyos szellő, jólesően borzolva szabadon lengő hajszálaimat. A tücskök és békák együtt énekeltek. Dalukat csupán a lánccsörgés zavarta meg, amíg az együtt ringatózó vízi bicikliket kikötötte tulajdonosuk, mielőtt haza indult. Távozása után kettesben maradhattunk. Elnyúlva a nedves fűben, csendben vártunk a természet ölén. Közben hozzád bújtam, az égen lassan megjelenő, fénylő csillagok szépségébe veszve.

  23. A napsütés beragyogta a tájat, ékkövekként tükröződött a sziklákon megtörő tajtékos hullámokon, amelyek hűs párával enyhítették a forróságot. A házaspár a köves partszakaszon, egymás kezét fogva gyalogolt a céljuk felé, és nemsokára el is érték a finom, puha homokkal borított strandot. Színes napernyők erdeje várta az embereket, akik arra vágytak, hogy a tenger áttetsző, kellemesen hűvös vizébe merüljenek. A pár megszabadult a felsőruháktól, és gondos szeretettel bekenték egymás felhevült bőrét a tűző napsugarak ellen, mielőtt a habok közé vetették magukat. Úszkáltak, élvezték a felhőtlen boldogságot, míg végül testük és ajkuk összetapadt.
    – Nem gondoltam, hogy ilyen sós lesz a csók.

  24. A motor dallamosan, már-már altatóan duruzsolt. A színek elmosódtak és zöldes-kékes pacákká váltak. Az erdő, a néhol felbukkanó tisztások és hegyvonulatok tovaszálló csendéletképekké váltak, amelyeket az álmos nap arany ragyogással vont be. A nap sugarai foltokban érkezve táncoltak az ablakon. Lassan leengedtem a kocsi ablakát és friss, bódító illat szállt be. Éreztem, ahogyan a hűvös levegő a hajamba kap, és az arcomat simogatja, mintha egy aggódó anya simítana végig gyermeke arcán lágyan. A nyárról mindig ezek a kocsikázások jutnak eszembe az erdőn keresztül, amikor a friss levegő vibrálva terjed szét a zárt kocsiban és feltölt. Úgy érzem, végre élek.

  25. A nap fénye a szép szemedben tükröződik. Távolról idesodorja egy koncert hangjait a szél. Amin mi voltunk az sokkal jobb volt, legalábbis szerintem. Veled is koncerten voltam szerdán, boldog voltam és tomboltam vadul, de úgy tűnik, téged ez már hidegen hagy. Ma csak ülünk a parton és te bele kortyolsz a sörödbe. Nem nézel rám, csak bámulod a part nyüzsgését. Gyerekeket, futkározó kutyákat és boldog családokat látunk. Feltámad a szél. Beleborzongok.
    ꟷGabi terhes. Elveszem. — mondod.
    Összerezzenek, a fagyim az ölembe pottyan. Csak nézem, ahogy szétterjed a folt egészen a zsebemig, megmutatva, a vékony anyagon átsejlő, kékké színeződött terhességi tesztemet.

  26. Ahogy az ismerős arc felbukkan a szemem előtt, minden egyetlen pillanattá zsugorodik.
    Szeme színe, mint a tenger őrjítő kékje. Mocskos, izzadó, légszomjjal küzdő éjszakáink akár a tajtékzó habok ölelésének gyönyöre és kínja egyszerre. A naplemente vöröse, mint égő arcom pírja, amit a parton akkor elrejtett az éjsötét.
    Maga a Nyár volt, eper ízű csókjaival, sótól durva érintésével, a vízipipa almaillatú füstkarikáival, szüntelen nevetésével.
    Egy hét volt, de nekem egy egész élet.
    Kezét búcsúra emeli, ám mozdulni sem bírok.
    A hirtelen jött zápor elmossa könnyeimet, ahogy a busz lassan távolodik.
    Miért sírok, hisz nem ígért semmit! Csak adott. Emléket.

  27. Süti a fenekem a naptól felmelegedett pad. Langyos szellő söpri el a hajamat a szememből. Körülöttem emberek járkálnak fel és alá a peronok között. Gurulós bőröndök kerekei görögnek a betonon. A hangszóróból felszólal az ismerős dallam: Tam-ta-ta-tam-ta-ta-tam.
    – Gyors vonat érkezik…
    Felállok, és a kijelzőre pillantok. Lassan sétálok a tizenkettes vágányhoz. A mozdony kerekei csikorognak a síneken, a gép fújtat, ahogy megáll. Az ajtók kicsapódnak. Sok ember száll le – lányok ujjatlan felsőben, fiúk tarka ingben –, de én csak őt várom. Hamarosan meglátom, széles napszemüvege bal felső sarkában visszatükröződik a nap.
    – Isten hozott – motyogom szendén, és hideg verítékkel borított kezéért nyúlok.

  28. Az év legforróbb napja a Könyvhét. Nincs testrészem, amelyről ne folyna a víz, így a szökőkúthoz megyek felfrissíteni magam. Az oroszlánok tekintélyes tartással ülnek, szájukból csordogált a megváltás. Hűsítő után belevetettem magam a pavilonok rengetegébe. Amerre a szem ellát szikrázóan fehér standokat látni, mindenhol könyvek, dobozok, könyves állványok, és emberek. Emberek mászkálnak, nézelődnek, fizetnek, szagolgatják és tapogatják a könyveket. Látom a tér szélét, ott a Gerbeaud fekete-arany pompájában, mellette boltok, pompázatos csillogásban, éttermek, ahonnan mennyei illatok szállnak. Leülök a színpad elé egy fonott, nyikorgó székre, nézem, ahogy beszélnek az íróval az új könyvéről. Fáradt vagyok, mégse hagynám ki soha.

  29. A sós tengeri fuvallat az arcába csapott, mégsem volt kellemetlen. Megmelengette vízcseppektől fázó, lúdbőröző testét. Ma fogadhatta be ezt a látványt utoljára, nem tudván mikor csodálhatja meg újra a Kanári-szigetek lélegzetelállító partvonalát. Visszagondolt az itt eltöltött időre, a strandröplabda izgalmára, minden nevetésre és a felhőtlen örömre, ami pontszerzéskor átjárta egész lényét. A perzselő napsugarak játékára a bőrén, ami most, a vízcseppektől ezernyi gyémántként csillogott. A fehérlő bársony homokra a talpa alatt, amiben feküdve megállt számára az idő, csak az a tökéletesen nyugodt perc létezett. A nap lassan véget ér, és nehéz sóhajjal figyeli, ahogy a fodrozódó víz felfalja a Napot.

  30. A végtelennek tűnő éjszakában egy fiú és egy lány, egymás mellett feküdve, az összegyűrt takarón bámulja a ragyogó hullócsillagokat. Hűvös nyári levegő csiklandozza a fiatalok arcát. Csak a tücskök lágy ciripelése hallatszik, melyek könnyed dalt játszanak. A balatoni tó vad hullámjai már rég elcsendesültek: az igazak álmát alusszák.
    – Kívánj! – suttogja a fiú szerelme fülébe.
    A lány nem töpreng a válaszon, azonnal rávágja:
    – Azt kívánom, hogy ez a pillanat sose érjen véget – mondja, majd megcsókolja a fiút.
    A szerelmesek a boldogság mámorába repülnek, miközben ezernyi szikrázó csillag hullik le az égből, fényükkel beárasztva az egész Balatont.

  31. A zene basszusa a mellkasomban dübörög, miközben a felszálló por kaparja a torkom. Egy korty langyos sörrel próbálom leöblíteni, de csak a keserű íz marad a számban, és ugyanúgy köhögnöm kell. A kék dobozok előtt méteres sor kígyózik, taktikusan elindulok a távolabbi vécékhez, a lassan hömpölygő tömeggel sodródva. A nap égeti a tarkómat, és az orrnyergemen meggyűlt izzadságtól csúszkál a napszemüveg. A szandálom szíja alatt összegyűlt kosztól viszket a bőröm, lehajolok, hogy megigazítsam, de nekem ütközik valaki. A sörtől nedves felső hűvösen tapad rám, kirajzolva a melltartóm, egy pillanatra jól is esik, aztán halkan káromkodok. Most tölthetek pénzt a kártyámra.

  32. Az aranyló, érett fejű kalászok úgy ringtak a szélben, mintha táncoltak volna – még egyszer, utoljára. A robusztus kombájn lustán várakozott a búzatábla szélén.
    – No, ki gyün? – tolta hátra kalapját nagyapám. Sikongatva indultunk meg, mint egy csapat féktelen vadló. Hatalmas szöcskeugrásokkal rohantunk a kombájnhoz, tülekedve kapaszkodtunk fel a fülkébe. Nagyapám bemászott utánunk, mi mukkanás nélkül, izzadtan vártuk, hogy elindítsa a gèpszörnyet. Fullasztó meleg és hangos zakatolás ült a vállunkra, de élvezettel szìvtuk be az olajszagot. Szívünk együtt dübörgött a gèppel, amíg a vágófej sorra elmetszette a búzaszálakat, és gyomrába gyűjtötte a szemeket…
    Ha aratást látok, mindig a nagyapámra gondolok. Elmondhatatlanul hiányzik.

  33. A sportújság megzizzen, órákon át elemzett eredményei elvitorláznak Szemes felé. A nagymamák feltápászkodnak, és a sziklákra kiállva kántálni kezdik: most azonnal gyertek ki a vízből! A gyerekek nem jönnek, de közelebb húzódnak őrszemeikhez, sikítozásuk már tarajosodó hullámokon ugrál. A füvön a kicsik kacagva szaladgálnak a repülő törölközők, karikázó úszógumik után, míg szüleik a pokrócokkal viaskodnak és kidobják a rojtos barackmagokat. A fák felbőgnek és az eső elered. A meztelen talpacskák felcuppognak a lakásokba; rövidesen apró fejek jelennek meg a teraszokon, és figyelik, ahogy a szörfösök suhanó csíkjai mögött a Balaton belesötétlik a viharfellegekbe.

  34. Kata belegyalogolt a vízbe. Reggel, munkába menet hallgatta a rádiót: a Balaton vize 23 fokos. Akkor határozott. Két órát autózott, mire ideért.
    A parthoz közel kisgyerekek pancsikoltak, homokvárat csöpögtettek, színes fürdőruhák villantak, szalmakalapokat lengetett az enyhe szél. Kata elfeküdt a gumimatracon, kezét a vízbe lógatta. A világos türkizkék, homokszagú hullámok andalítóan csobbantak a matraca körül. A partot színes napernyőfoltok tarkították, narancssárgák mellett a szivárvány összes színe felbukkan. Összefolytak a hangok, a gyermekzsivaj, a nevetés, a strandlabda vízbecsapódása. A víz Kata arcába fröccsent. Becsukta a szemét. A levegőben víz és naptej illata keveredett.
    Döntött. Holnap felhívja Zalánt, elfogadja az állást.

  35. Látom a szemén, hogy kíván. Tudom, hogy a szerelmünk nem tart tovább az augusztusi hullócsillag szikrázó kívánságáig. A fülledt alkonyatban buján inognak a kéklő búzavirágok s a duzzadó pipacsok sóvárogva hajolnak meg, titkos vágyakat súgva a Napról a Földnek.
    Az alkony percei lassan hunynak ki. A mező átadta magát a Holdnak. Sóvár tücskök szökkennek mozdulatainkra messzebbre és messzebbre. Lelkem apró rezdüléseiben kiteljesedik, az akarom. A kérész életű szerelem pillanatra kétségbe taszít. Oh, ha tudnák, hogy én itt vagyok ősasszony formában, győzedelmesen s mellettem zsákmányom a becserkészett vad.
    Nyári kaland egy fesztiválon?!
    Ez édes titok s birokra szállunk a szerelem síkján.

  36. Szótlanul feküdtek. A lány hason, mellette a fiú könyökére támaszkodva szívta magába a lágy kontúrokat. Gyöngyözött a bőrük, hajuk a homlokukra tapadt.
    -Olyan szép vagy! – robbant ki belőle.
    A lány hallgatott. Beleremegett az őszinteségbe. Hanyatt fordult, majd idegesen matatni kezdett a táskájában.
    -Gyújtsunk rá!
    Felöltöztek.
    A fiú némán követte a kis, öreg szagot árasztó ház elé. “Olyan, mint Oroszországban”, mondta mindig, mikor beléptek.
    Pattogott a júliusi napfény. Nehéz volt a csend.
    A szomszéd szalmakalapban pakolgatta túlméretezett virágcserepeit a lépcső lábához.
    A fiú gondterhelten tüdőzte le a cigarettát.
    Remélte,a lány nem veszi észre,hogy a feje újra megfájdult a füsttől.

  37. – Cápaaa! – kiáltja öcsém a vitorlás fedélzetéről.
    Már én is látom a jellegzetes uszonyt közeledni, azonnal gyorsúszásba rúgom magam. A szívverésem a fülemben dobog, habzik körülöttem a víz, telemegy vele az orrom és a szám.
    – Gyere, gyere, gyorsabban, úristen!
    Az izmaim fájdalmasan megfeszülnek, mindjárt leszakad a karom, a hajó meg mintha egyre távolabb lenne. Elhomályosodik a látásom, valami belekap a bokámba. Artikulálatlanul felüvöltök.
    – Megvagy! – Tibi röhögve szedi le magáról a műuszonyt. – Bevetted, legközelebb fej nélküli hekk leszek.
    A sokktól csak pislogni tudok, és még van két hét a szabadságomból.

  38. A játszótér csupa fakó, napszítta játék, meleget lehelő beton és sárgás fű. A hőségtől vibráló levegőben rovarzümmögés és gyerekzsivaj hangja úszik.
    A gyerekeket nem zavarja a forró napsütés. Néhányan a játszótéri csapból hűs vizet öntöttek a homokozóba, és a sárpocsolya szélén Gáborka napbarnított kis lábaival várakozóan toporog. Ő is szeretne benne tapicskolni, mint a többiek.
    – Csak összekoszolnád magad – mondom neki.
    Aztán egyszerre régi emlékek napsugaras ízét érzem a számban. Nagymama öreg vályogháza, gyümölcsszedés, fáramászás, horzsolások, föld, homok meg sár. Lusta, dinnyeevős délutánok és végtelen kalandok a kert-birodalomban. Gondtalanság. Szabadság.
    Igent bólintok. Egy boldog, nyárillatú emlék megér egy kis koszt.

  39. Fehér homokdűnék és a szélben hajladozó nádszálakkal szegélyezett parton haladok. Hajnali köd kavarog körülöttem, mely a rózsaszín flamingókat szürke sziluetteké és ezüstös vonalakká mossa el. A tenger halkan morajlik, a táj csendjét csak egy-egy megzavart sirály sikolya töri meg. Fázósan húzom magam köré horgolt vállkendőmet, miközben a tekintetem a végtelennek tűnő vízbe fúrom. Merengve lépkedem, arcomat oda tartva a tenger felől érkező mistrál langyos fuvallatának. Idő előrehaladtával a napsugarak áttörik felhőket, meleget ígérő dicsfénybe vonva a táj pasztel világát. Hosszasan kanyargok a kietlen parton, mikor mozgó alakok sziluettje rajzolódik ki az egyik dombtető. Camargue-i fehér vadlovak néznek le rám büszkén.

  40. Este már hazafelé tartottunk a sétányról, mikor a gyerek megjegyezte, gabonagolyót enne reggelire. A boltnál meghőköltem: biciklihalom, jégkrémet hámozó, sört pattintó sokaság állta el a bejáratot. A gyerek bevásárlókocsiba akart szállni, kész szerencse, hogy nem dobtuk be az utolsó százast a játékgépbe. A bolt ki volt fosztva, a gyümölcsrekeszek üresen tátongtak, pékáru nem volt, de hemzsegő tömeg kerengett a foghíjas polcok körül. Gabonagolyó sem volt: űrhajó alakút kellett választanom, remélve, hogy a mikiegeres doboz mérsékli majd a csalódást. A fiam már félig aludt, mire sorra kerültünk. Megszokásból szép estét-tel búcsúztam: a pénztárosnő undorodva rámpillantott, majd lecsippantotta az ezredik tálca búzasört.

  41. A sós víz az arcomba csapódott, másodpercekig prüszkölnöm kellett tőle. Borzasztó íze volt.
    – Lili, gyere!
    Bosszantóan vidám. Anya megesküdött, hogy imádni fogom a máltai nyaralást. Otthon még hittem neki. Azóta a fejbőröm leégett, a fésülködés fáj. Megállapíthattam, hogy a körülöttem elterülő, áttetsző kék vízben élő medúzákat senki sem okította ki, hogy udvariatlanság turistákat csipkedni. Még mindig ecettől bűzlött a hajam, és biztos voltam benne, hogy a mindenfelé meredező sziklákon, csúszós flip-flopban képtelen leszek visszamászni a törülközőmig. Szívás.
    Megadóan anya után indultam, mikor úgy nyolcvan kiló izom ledöntött a lábamról. Újra elmerültem a sós lében, mielőtt a támadóm kihalászott volna a vízből. A legszebb kék szempár ragyogott rám, amit életemben láttam.
    – Scusi!
    Talán annyira nem is rossz ez a nyaralás.

  42. A tenger kékségébe szinte belevakul az ember. Az égbolt is  passzol az azúrkék vízhez, melyet, mint egy ösvényt szel ketté a tűző napkorong.
    Jó. Valójában látom a túlpartot. Ha tűz a nap, csak a körvonala látszik sejtelmesen. A fehér felhő foszlányok változatos formákat öltve kúsznak el. A víz lágyan ringatózó hullámai éppen csak érintenek. A sekélyebb részeken az iszap a felvert hordaléktól szürkés, beljebb, pasztell kékben játszó, híg akvarell kék. Az égbolt szikrázó napsütését a közelgő vihar szürkesége tompítja. A víz hűvösétől színe áttetsző. Szinte sosem kék. Bár tenger.