100 szavas írástechnikai játék

100 szavas írástechnikai játék

Újra játszunk!

Dobjuk fel ezt a hétfőt egy 100 szavas játékkal 😉 Szokás szerint egy napotok lesz arra, hogy alkossatok.

Feladat: 100 szóban írj meg egy akciójelenetet úgy, hogy a hőseid teljes sötétségben mozogjanak. Bár nem látják egymást, derüljön ki, hogy ki hogyan mozdul, és bár nem látják a környezetet, tudjuk meg azt is, hogy hol vannak, mi van körülöttük.
Tehát semmi látás, minden más érzékszervet bátran használj – és legyen sok mozgás.

Határidő: 2018. július 2. (hétfő) éjfél
Eredményhirdetés: 2018. július 4. (szerda)

Nyeremény:
A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit  AncsaT szerkesztő, íróiskolai oktató szerkeszt meg majd bekerül a szerkesztői látványpékségbe.

***

Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (törekedj arra, hogy  100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból

Sok sikert az íráshoz! 🙂

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)

Leave a Comment

51 hozzászólás

  1. – Nem menekülhetsz! – Ben körme égetve fúródott a karomba. Kirántottam magam a szorításából. Éreztem a lábaim remegését és a pince hideg, penészes levegőjét. Hallottam, ahogy Ben kapkodva veszi a levegőt. Sör és romlott hús szaga volt. Kezemmel felé ütöttem. Nem talált. Tehetetlenül, némán hullott vissza a törzsem mellé. Futásnak eredtem. Ben dörmögve nevetett, és csoszogó léptekkel sétált utánam. Valaminek nekirohantam. Törött szárnyú madárként estem a földre. Arra rúgtam, amerre őt sejtettem. A lábfejem belefúródott hatalmas sörhasába. A lábujjaim közt málló zsírtömeg érintésétől hányingerem támadt. Elrugaszkodtam, és még egyszer belerúgtam. Felhördült. Most ő következett.
    – Üdv a birodalmamban! – mondta, és még sötétebb lett.

  2. Zu lovag tigrisbukfenccel vetődött oldalra. Érezte, hogy a sárkány szárnyai súrolják oldalát, érkezéskor fejét beverte valami keménybe. Mozdulatlan maradt, ujjaival tapogatta végig a hideg rácsot. Hallotta a szörny sziszegő lélegzetvèteleit, a cella padlóján karistoló karmok hátborzongató hangját. Nesztelenül arrébb gurult, karjait maga előtt tartva vakon meredt előre a koromsötètbe. A sárkány orrlyukaiból kiáramló levegő megtorpanásra késztette. Sóhajtásnyira van – gondolta, amikor a dárdában végződő farok lesújtott rá. Zu nyekkenve a falnak csapódott és elterült a földön. Letörölte a sós vért szája sarkából, ülő helyzetbe tornázta magát, és felnevetett.
    -Nyertèl, Leysellys!
    A sárkány dorombolni kezdett és vidáman dörgölte pofáját gazdája arcához.

  3. Minden izmom megfeszül. Egyre közelebbről hallom a bakancscsattogást, de a visszhang miatt nem tudom, merről jön. A következő pillanatban a kemény, hideg padlóra zuhanok. Közelebbről még elviselhetetlenebb a húgyszag, keveredik a nyakamba lihegő férfi orrfacsaró bűzével. Erőteljesen belekönyökölök, ez elég, hogy egy másodpercre lazítson a szorításán. Egy újabb jól irányzott ütést követően már gurulok is keresztül a tócsákon. Hátralököm a szemembe lógó csatakos tincseket, majd felugrok, és biztos kézzel a szerszámövemhez nyúlok. Már tudom, honnan jön a következő támadás, ő viszont nem számít a csavarkulcsra. Fájdalmas kiáltással zuhan a padlóra, aztán már csak a fülemben doboló vért hallom menekülés közben.

  4. Egy csattanás, majd minden elsötétül körülöttem. Bányában fény nélkül? Hirtelen jobb arcomon légmozgást érzek, majd megüti fülemet a köveken súrlódó gumitalpú lábbeli zaja. Hátrahőkölök. Jó ötlet, mert az orrom előtt elzúg valami ütés. Előrenyúlva egy rudat érint meg kezem, amire azonnal rámarkolok. Magam felé rántva érzem a másik végén a támadóm súlyát. Testsúlyomat bevetve gyorsan előre lököm a szerszámnyelet.
    – Rohadék szimat! Meg fogsz dögleni! – hallom a fájdalmas kiáltás után.
    Megvan a szökevény! Előre lépve meglendítem a rudat. Elkapja, huzakodni kezd vele, de kirúgom a lábát. Amikor elengedi, elkapom a kezét. Meglepődését kihasználva hasra vágom és megbilincselem. Elindulok a kapcsolóhoz.

  5. A halálfélelme ébresztette. – Itt az az idő – suttogta szavak nélkül. – Indulj el.
    Fogalma sem volt, merre menjen. Amikor kiömlött a víz, amiben addig élt, a rettenet körülölelte és elkezdte kifelé mozgatni a biztonságos redők és üregek közül.
    – Nyomjon! – hallotta a hangot kívülről, de nem értette, csak valahogy összekapcsolódott a tudatában azzal az érzéssel, hogy menni kell, bármi áron, bátran és előre. Egyre kijjebb csúszott, karját maga mellett tartva, lábfejével néhányszor csapott egyet. Sírás és sikoltozás kísérte a mozdulatait, amitől már nem rémült meg. A fejével helyet fúrt a teste többi részének, azt csinálta, amihez legjobban értett. Magabiztosan úszott előre.

  6. Vaksötétben álltam, a holdat vastag felhők takarták. Tudtam, ha megmozdulok, a száraz avar zörgése elárul. Élesen csattant a závár, mikor kiélesítette a fegyverét.
    Kettőt léptem és elértem a vízmosás szélét. Csúsztam lefelé, ő csalódottan üvöltött.
    – Elkaplak!
    A folyó mély volt és hideg. Féltem levegőt venni, a víz alatt úsztam, ameddig bírtam. Mikor a feszínre rúgtam magam, hallottam nehéz lépteit. A rézsűn futott velem párhuzamosan.
    Alaposan bevertem a fejem a csónak aljába. Megijedni sem maradt időm, azonnal meghallottam az ő hangját.
    – Itt a kezem. Kapd el!
    Felhúzott a csónakba. A villanymotor hangos berregése felverte a nádasban alvó vadkacsákat.
    Hála neki, megmenekültem.

  7. – Mégis ki a fene találta ezt ki? – kérdezte az egyik, ahogy előrebotorkált, kezével eltaszította a gazt magától.
    – Ugyan már, ez tök buli! – felelte erre a másik.
    – Mégis milyen épeszű embernek jutott eszébe, hogy éjnek évadján jöjjünk ki a Tiszapartra fürdeni? – morgolódott az első. Szakadatlanul menetelt.
    – Ez maga a szülinapos volt – jegyezte meg a harmadik. Éles sikoly rázta meg a part esti zajait:
    – Valami átmászott a lábamon! – sipákolta egy lány. – Kapcsoljatok már egy elemlámpát!
    – Mindjárt elérjük a vizet.
    – Hoztatok egyáltalán lámpát?
    – Hallgassatok már, hallani akarom a folyót!
    – Én már bokáig benne állok…

  8. Úgy tűnt, rátaláltam a tökéletes búvóhelyre. Faszerű tapintásából ítélve talán megannyi raklap lehetett feltornyozva. Óvatosan bemásztam mögéjük.
    Ekkor hallottam a fa reccsenését, és a dög hangos morgását, ahogy betöri a régi raktárajtót. Hallottam, ahogy súlyos mancsai dübörögnek a padlón, majd hatalmas teste nekiütközik valaminek. Ezt halk puffanások követték, kartondobozok potyoghattak le rá. Dühösen felüvöltött, ezután pedig csend lett. Szinte hallottam saját szívem szapora lüktetését.
    Aztán egyszer csak rám vetette magát. Megcsapott a pofájából áradó bűz, és éreztem, ahogy óriási nyálcseppek vágódnak az arcomnak. Az utolsó emlékem pedig nem más, mint minden kisgyerek rémálma: az a sötétségben megbújó, világító sárga szempár.

  9. Felix a füléhez kapott; valahol a dobhártyáján belül sikított a csend. Ki akarta nyitni a szemét, de már nyitva volt. – ¬Megvakultam? – kérdezte, leginkább csak önmagától. Már tompán elérték a hangok; jajgatás, nyögés, deszkaropogás. A közelből apró fadarabok jellegzetes kocogása hallatszott, majd egy sikertelen súrlódás.
    – Megőrültél? – ütött ösztönösen maga mellé. Edmund ismerős köhögését hallotta, bizonyára a mellkasához is kapott.
    – Nem látok! – panaszolta.
    – Ha meggyújtod azt a szart, ők majd látnak téged – morogta Felix, és hátradőlt. Apró rögök hullottak a nyakába. – Egyben vagy? – kérdezte.
    Susogni kezdett a zubbony; karok, has, lábak.
    – Fej – emlékeztette Felix a legfontosabbra.
    Edmund sisakja vidáman koccant kettőt.

  10. – Scott…- köhögtem fel vér kíséretében a nevét – Én vagyok. A szerelmed.
    Láttam felém közeledni, hirtelen a szemembe vágta a fegyverét. Torkom szakadtából ordítani kezdtem. Nem láttam semmit. Hogy tudnék harcolni egy olyannal, aki életem párja? Hátráltam. Ütés érte a gyomorszájam és menten összerogytam. Remegtem, mint aki az utolsókat rúgja. Hallottam a közeledő léptek zaját, amit a fák szellői visznek tovább. Hallottam, ahogy lehajol hozzám én pedig felnyögtem abban a minutumban, hogy erővel teli keze a nyakam köré fonódott. Minden izmom megfeszült.
    – Sajnálom. – hörögtem sírás kíséretében.
    Kivettem szememből a kést. Nyakon szúrtam. Remegve zokogtam a földön.
    Scott… meghalt…

  11. Tibi bácsi talpa alatt puhán reccsent a szalma, ahogy jobbra kilépett, és fegyverével vaktában a másik felé bökött. Halk nyögés suhant át a vaksötét éjszakán, ahogy a fiú megpördült. Próbálta kitalálni, merről érkezhet a szúrós vasfog. Tibi bácsi keresztbe tartotta a villa nyelét, és amerre a másikat sejtette, nagyot lökött vele; a fiatalúr hátravetődött, orrát marhatrágya szaga csapta meg. Szája széle undorodva megremegett, majd oldalán átfordulva rögtön talpra ugrott. Tibi bácsi a zaj irányába lendítette a méretes vasvillát. Ezúttal eltalálta. A sípcsontba csapódó fanyél hangját követő kiáltás megremegette a pajta falait.
    – Télleg nem vagyok nindzsa, nagyapus – nyöszörögte csalódottan a fiú.

  12. Teljes sötétség vesz körül, csak szuszogásomat hallom. Megborzongok, ahogy a veríték végig csordul hátamon. Kőfalhoz érek, de csak kezemmel tapogatózom, hogy továbbjussak. Hirtelen apró zajt hallok a távolból, megijedek, a félelem görcsbe rántja testem. Próbálom kivenni a zaj forrását, de hiába. Váratlanul kéz tapad torkomra, fojtogatni kezd. Nem kapok levegőt, zihálok, próbálom lefejteni magamról, de túl erős a szorítása. Érzem teste teljesen rám telepszik, lábai az enyémhez érnek. Egy utolsó végső támadást indítok, lába közé rúgok maradék erőmmel. Támadóm elernyed, lazít szorításomon. Kihasználva az alkalmat, ütök rá még egyet, majd ellökőm, és amennyire csak tudok a sötétben, igyekszem távol kerülni tőle.

  13. Lassan belép a sötét lakásba.
    Kezemben a vázával azonnal lesújtok. Az üveg eltörik, így víz és szilánk darabok lepik el a padlót. A betolakodó megtántorodik, majd az ajtóban megkapaszkodva már nyúl is felém. Keze érzem, hogy túl közel van, menekülnöm kell. A talpam megcsúszik, mire a férfi a zaj irányába kap. Egyenesen belemarkol a hajamba és keze a torkom köré fonódik. Szorítása egyre erősödik, de ahogy sípcsonton rúgom elenged. Hátralépek, ő azonban megbotlik a kanapéban. A hang irányába rohanok és erőteljesen a levegőbe ütök. Érzem, hogy talált.
    A férfi a földre esik és hosszú percekig ott is marad.

  14. Melegség, anyatej illata.
    Felriadt.
    Nem látott még három naposan, de tévedhetetlen farkasszimata vezette előre. Apró mancsokba és hurkás testekbe keveredett, ahogy az egész alom egyként nyomult az életet jelentő forrás felé. Itt egy rúgás az oldalba, ott egy másik mancs nyomta le a fejét.
    A földbe vájt üreg a kölykök nyüszítésével, cuppogásával telt meg.
    Megtalálta az egyik csecsbimbót, de azonnal jött egy erőszakosabb testvére, aki kapálózva nyomta maga alá. Vonaglott, tiltakozva sivított.
    Az anya megmozdult, érezte nyelvének meleg simítását a hátán, fogainak finom fogását, ahogy elhúzta az erőszakos kölyöktől. Szájánál ott volt egy új, szabad tejforrás.
    Végre ő is ehetett.

  15. Úgy vezették be, hogy bekötötték a szemét. Amikor megállították, egy férfi szólalt meg mögötte.
    – Aki először eltalálja a másikat, azt szabadon engedjük.
    Nimród nem tudta kit küldtek ellene. Nem is akarta tudni. A helységben izzadság és homokillat keveredett. Rutinosan próbálta visszafojtani a lélegzetét, kiszűrni az apró zörejeket. Csend. Alapállásba helyezkedett, ahogy tanulta. A homokon súrlódott a bakancsa, nadrágja alig hallhatóan követte a mozdulatát. Tudta, hogy ezzel elárulta magát. Hallotta a közeledő léptek ütemét.Ellenfele jobb oldalra nagyobb súlyt helyezett, máshogy csikordult a homok. Balkezes. Nimród jobbra tért ki. Enyhe széllökés cirógatta az arcát. Érezte a másik szagát, testhőjét. Azonnal ütött.

  16. Ittasan ébredtem a csendre, nem tudtam, hol vagyok. A tomboló zene és hangzavar abbamaradhatott, amikor elment az áram. Borosüveg után kotorásztam, amikor a hátam mögül lépéseket hallottam. Beszippantottam a dohánnyal kevert kipárolgást. A fejem tetejére tekertem a hajam, mégis megragadta és csendesen a fülembe súgta: Hagyd magad, baby. Széken ültem, a meztelen talpammal éreztem a szilánkokat, miközben kitapogattam egy üvegformát a kemény gránit felületen. Felütöttem, akár egy tojást és hátra döftem. Enyhült a szorítása és üvöltő, meleg nedvességet éreztem. Görcsösen szorította a hajam, ahogy felborultunk, de a törött pohár még nálam volt. Amikor a kegyelemdöfést megkapta, visszajött az áram is.

  17. Ittasan ébredtem a csendre, nem tudtam, hol vagyok. A tomboló zene és hangzavar abbamaradhatott, amikor elment az áram. Borosüveg után kotorásztam, amikor a hátam mögül lépéseket hallottam. Beszippantottam a dohánnyal kevert kipárolgást. A fejem tetejére tekertem a hajam, mégis megragadta és csendesen a fülembe súgta: Hagyd magad, baby. Széken ültem, a meztelen talpammal éreztem a szilánkokat, miközben kitapogattam egy üvegformát a kemény gránit felületen. Felütöttem, akár egy tojást és hátra döftem. Enyhült a szorítása és üvöltő, meleg nedvességet éreztem. Görcsösen szorította a hajam, ahogy felborultunk, de a törött pohár még nálam volt. Amikor a kegyelemdöfést megkapta, visszajött az áram is.

  18. Kezem a falon tartva haladok előre a sötétben, minden lépésem megfontolom a nedves talajon. Huzat éri az arcom. Valahol biztos van egy kijárat azon kívül, ami beomlott. Hirtelen toccsanó lépteket hallok közeledni. Megtorpanok. Azt mondják, egy bányász baleset óta kísértetek járnak itt.
    ‒ Ki az? – kiáltok. A hangom visszaverődik a falakról. Valami megragadja a karom, de nagyon is hús-vérnek tűnik. Felérúgok és egy sípcsontot érek, de a tulajdonosa csak halk morgással reagál.
    ‒ Ki az? – ismétlem. A lábam beleakad valamibe és elcsúszok. Sikolyom kísérteties formában tér vissza a visszhangban. Kétségbeesetten kapálódzok és hajat markolok. Erős ujjak szorulnak a torkom köré.

  19. Kátrányos, nesztelen sötét borul rám, fülemben lüktet a vérem, dübörög, zörög a szív, moccan a hús. Karomat magam előtt tartva védem az ütést, csontom roppan a felszakadt bőr alatt. Az elszántság felfakad és kitartásra int, lábam lendül, célt talál, állkapcsot tör a csöndben. Támadóm meginog, a fagyverem falának csapódik, de nem áll le, míg el nem pusztít. Kitérek az újabb ütés elől, elhajolok, a földre gurulok, hátam domború csigolyadomb, arrébb kellene kúsznom, de túl késő: reccsen a csont a talpa alatt, ahogy gerincembe tapos. Semmit sem érzek. A hűtőkamra fagyában sokáig elállok, mint a néma, vérmázas marhatetemek a rozsdás kampókon.

  20. Kirázta a hideg, amikor sötétben a golyó elsüvített a feje mellett, ijedtében arrébb ugrott, válla találkozott a fallal. Mégis egy tapasztalt mesterlövésszel állt szemben. A következő biztos kinyuvasztja.
    Újra tölt és lő.
    Elkezdett rohanni az előző lövés hangja irányába, talpai alatt hullámzó víz felcsapott, arcára is jutott pár csepp. Egy pillanat múlva már a lövész ijedt szuszogására figyelt fel. Hát nem is volt olyan mesze!
    Fülébe kattanás hangja csengett.
    A feszültség hatására felé irányuló sortűz elől elugrott és lerúgta a férfit, aki eszméletét vesztette. Orrát megcsapta a pasi kabátjából áramló füstszag, mely undort váltott ki belőle.
    – Undorító – rúgta arrébb.

  21. Nem voltam benne biztos, hogy a mai lány megéri a fáradságot. Ahogy a hold elbújt egy felhő mögé, a park koromsötét lett. Megálltam, hallgattam a lány lélegzését: szaggatott volt, rémült. Fiatal. Izgatott lettem és arra lendültem, amerre őt sejtettem, de ügyesen kitért és felém rúgott. Gyakorlatlan, de harcos. Az avar zizzenő hangjaiból tudtam, hogy hátrál, ág is reccsent, óvatlan volt. Kitapogattam egy fát és bebújtam mögé, gyors, néma léptekkel megkerültem a lányt, aztán előrelendültem, hogy elkapjam a nyakát. Kicsúszott a kezemből. Szisszenő hangot hallottam, és felordítottam a szemeimet elöntő fájdalomtól. Boszorkány, gondoltam. Vagy talán neki sem ez volt az első.

  22. Csak bátran! Belégzés, kilégzés. Felkészítettek erre. Nincs visszakozás! Nincs félelem! Mégis úgy éreztem, ujjaim elfehérednek a pisztolymarkolaton. Egyetlen gyakorlat sem készíthet fel arra, amikor ki kell oltanod egy életet.
    Ő motoszkálni kezdett. Hallottam, ahogy a száraz betonon sír a tornacipő talpa. Bekergetni a raktárba egyszerű volt, azonban a feltornyozott ládák közt a sötétben rálelni, annál kevésbé. Csak egy esélyem volt, így nekirugaszkodtam, és kocogva indultam utána. Megváltozott a cipő csikorgása, amikor irányt váltott.
    Távoldott.
    Megtorpantam. Más megoldás kellett. Tokjába csúsztattam a pisztolyt, és egy ládára kapaszkodtam. Annak a tetején elhasalva vártam türelmesen, hogy a kijáratot keresve megjelenjen. Azután pedig lőttem.

  23. Az aréna vérnyiroktól síkos földje megremeg a szurkolók csáprágóinak csattogásától, amikor összecsapunk Hétszemmel. Nem számít a sötétség. Ellenfelem mázsás testének dübörgése visszhangot ver a barlangcsarnok falán: akkor is tudnám merről rohamoz, ha a sörtéim fele kihullana. Eliszkolok jobbra, egy szőrszállal kerülöm csak el farönknyi lábát. A levegő megrezdül, ahogy a potroha förtelmes emberszív módjára lüktet. Nekirontok, csáprágómat megmaradt hét szeme egyikébe mélyesztem. Szőrszálaimmal avas mandulaszagot érzékelek, ahogy befecskendezem a mérget. Százszor nyolc láb dobol a küzdőtér négy oldalán. Selyemmirigyeim bizseregnek az izgatottságtól, miközben Hétszem lomhán a hátára hengeredik.
    “Én csatlakozhatok a felszíni hadsereghez. Én irthatom ki a fényben járó kétlábúakat.”

  24. Egy kesztyűs kéz erős csattanását éreztem az arcomon, amitől hátra estem, neki egy kemény, fa bútornak. Hangos csörömpöléssel ért földet valami mellett. Kezemet sajgó arcomhoz emeltem, majd rájöttem kell valamit találnom, amivel megvédem magam. Riadtan kezdtem tapogatni magam körül remegő kezeimmel, miközben a kopogó lépések egyre csak közeledtek. Ahogy közelebb ért, tompább lett a hangjuk, innen tudtam, hogy a puha szőnyeghez ért, amin kuporogtam. Csalódottan nyögtem fel, mikor nem találtam semmit, csak a kezemet hasították fel a szilánkok, amik abból a valamiből származtak, ami előbb a földet ért. Égette a könny a szememet, ahogy tudatosult bennem innen nincs menekvés.

  25. Mint már mondtam, vannak szabályok. Egyszerű, de kikerülhetetlen dolgok. Ha megérinted a falat meghalsz, ha kinyitod a szemed meghalsz. És magától érthetődően ha megölnek, meghalsz. Tisztelem a szabályokat, ez az egyetlen dolog, ami biztosítja a győzelmet mindenki mással szemben.
    Elkapom a karját és egy hatalmas reccsenés kíséretében eltöröm. Hírtelen de halásos csend a vihar előtt, a csuklójából ítélve kétszer akkora, mint én. Hallom ahogy mérgében rúgáshoz lendíti a lábát és magam is beleremegek, hogy milyen nagyot tud szólni a fejem egy jó minőségű magassarkútól. Tudom, hogy itt az idő, beleharapok a bal combjába és megmarkolom az orránál fogva, aztán addig ütöm az üvegasztal széléhez, míg már nem hallom lélegezni.

  26. A résekből föld pereg verejtékező arcomra.
    — Hibáztál, Mike! — szűkölük, és remegő kézzel törlöm le a ragacsos masszát.
    Zihálva kapkodom a fullasztó levegőt, amiben savanyú izzadságom, fa, és nedves föld szaga vegyül. Számból dühös ordítás tört elő, ahogy minden erőmmel újra a koporsó tetőjének feszülök. Erőfeszítésem hasztalan, mégis újra próbálkozok, de ekkor meghallom a hasadó fa hangját, érzem az egyre növekvő rést az ujjaim között, amit szétfeszít a betóduló föld.
    Sírok, mint egy újszülött csecsemő, képtelen vagyok visszatartani a vizeletem. Ha akarnék sem tudnék már megmozdulni. Levegő után kapok, de számba, orromba föld tódul. Tudom, hogy nem szabad lenyelnem, mégis megteszem.

  27. -Kapjátok el! – Messzire zengett a hangja, pedig távol kell lennie. Tudom, hogy messze van. Hirtelen megragadta valaki a vállam, és hátrarántott, úgy, hogy a gerincem a földhöz vágódott. Próbáltam minél gyorsabban és halkabban fölállni, hátha mégis eltudok szökni valahogy. A következő ütés a hasamba csapódott, de ezúttal el tudtam kapni a támadóm kezét, megtekertem, így a háta mögé kerültem, és a csípőjébe rúgtam. Egész közelről vonat hangját hallottam. Talán egy kis futással oda is érhetnék, és felugorhatnék rá. Oda nem követnének, ha nem tudják hova megy a vonat. De a túl sok gondolkodás alatt a támadóm észhez tért. Elsötétült minden.

  28. Csikordulás, loccsanás, koppanás. A visszhang örömmel játszott a lány idegeivel. Lyn mohaként tapadt a nyirkos falra. Ellensége lépteit hol közelebbről, hol távolabbról verték vissza a kőfalak. A penészes rothadásba tömjén vegyült. Közel volt.
    – Megvagy – lehelte az érdes hang.
    Karjával felé vágott. A kő többszörösen adta vissza az ütést, a válla is belesajdult.
    Elvétette.
    Halk suhanás, a levegő megmoccant. Gyomrába éles fájdalom hasított. Összegörnyedt, köhögve epét köpött. Az a nyomorult hasba rúgta!
    Öklendezésén kívül semmi nesz. Csakhogy a savanyú szagba tömjén libbent. Ott volt.
    Félkörívben rúgott, eltalálta a vékony testet. Tompa puffanás. Rávetette magát, megragadta hosszú haját, és lefejelte.
    Csillagokat látott.

  29. Lassú voltam, egy súlyos könyv csapódott nekem. A polcok szélét fogva lépkedtem, lassan, ügyelve, hogy ne csapjak nagy zajt, de a padló megreccsent. Poros verseskötetek potyogtak a földre nem messze tőlem. Hirtelen suhanás az arcom előtt pár centivel. Hátrahőköltem és erőset csaptam a penészes levegőbe. Nem talált. Kezem arcom elé kapom és hátrálni kezdek. Selymes, hosszú haját érzem egy pillanatra arcomon, majd eltűnik körülöttem a levegő és éles fájdalom hasít az oldalamba. Összegörnyedek, de hamar csapkodni kezdek magam körül.
    -Még nincs vége- érzem forró leheletét az arcomon.
    Nem messze tőlem papír sercegése hallatszik, újságok potyognak le a polcról. Itt hagyott.

  30. Tehetetlen testem körül köröz gusztustalanul nyálkás testével, folyamatosan kacagva. Játszik velem, élvezi, hogy minden képességem elhagy engem a víz hatására. A tüdőmben lévő levegő egyre gyorsabban fogy, és hasznavehetetlenül kapálózok az óceánban. A semmi közepén lebegek egy ijesztő lény előtt. Átsuhan a lábaim között, érzem a testének felszínét borító pikkelyek sokaságát. Nem látok semmit a végtelen sötétségben. Hirtelen két úszóhártyás kéz ragadja meg a vállamat, és súlyos erővel kezd egyre mélyebbre tolni. Ellenállok, próbálok kiszabadulni a szorításából, de hiába, egy semminek érzem magam. Kiáltásra nyitom a számat, de a hangom elveszik, senki sem hallhatja. Csak a lény folytonos kacagása marad.

  31. Félőrülten vonaglok előre, lágyabb rétegért könyörgök minden giliszták őrzőjének, a kavicsok végigkaristolják puha bőrömet. De ő csak jön mögöttem, sokkal nagyobb, sokkal könnyebben úszik a földben. Biztos, hogy vakond, de nem tudom, honnan tudom. Néha hozzám ér, az orra, a bajsza olyan puha, mintha az érintésével barátságot kínálna.
    A karmai elől megszöktem, ez a lényeg.
    Kavics, rohad nagy kavics, nem tapogatom körbe, csak elkanyarodom. A felszín felé fordultam, ez biztos. Enyhén melegszik a talaj, és most már gyökerek között csúszkálok.
    Kemény, szilárd gyökerek, nehéz kerülgetni őket, majdnem feladom.
    És akkor megszűnik mögöttem a mozgás. A vakond nem tud utánam jönni.

  32. Némán sóhajtva dőlök a falnak, amikor Kolosi gyomra éktelen korgásba kezd.
    -Nem hiszem el, hogy ilyen amatőr vagy! – suttogom, pedig legszívesebben ordítanék vele. – Nem tudtál volna venni egy szendvicset a benzinkúton?
    -Nem. Hazafelé be akarok ugrani a Mekibe.
    A ruhája suhog, ahogy megmozdul. Képes volt műszálas pulóverben jönni. Igénytelen.
    -Nehogy ide gyere, az a dolgod, hogy fedezz!
    Persze elindul, hallom, ahogy koppan a cipősarka. Nem látom, csak sejtem, hogy túl közel jött hozzám, érzem az izzadságszagát. Hirtelen penge feszül a torkomnak., kiserken a vérem.
    -Most pedig az lesz, amit én mondok – sziszeg a fülembe.
    -Ó, te rohadt áruló!

  33. Csendben várt a Tolvaj. A sötétségben nem látott még csak az orra hegyéig sem. Pedig a komor viharszürke szempár kitartóan fürkészte a tintafekete sötétséget, ami palástként ölelte körül. Hiába. Nem látott. Lassan beletörődve hunyta le szemét. Az ilyen illúziók szükségesek. Pár perc múltán hangok szüremlettek el hozzá. A kerengő faláról lecseppenő víz hangja, ahogy a szél hidegen kapaszkodik ruháiba, ahogy az ujjai ökölbe szorulnak. A másik keserű szaga. Aztán meglebben előtte a levegő, ahogy az ember fajzat ökle hirtelen felé lendül, csakhogy teljes erővel lecsapjon védekezésre emelt karjára. A válasz egy jól célzott csattanós rúgás a városőr páncéllal borított térdére.

  34. Kata először csak a hullámtörő kövek dübörgését hallotta, amint útját állják a víz tajtékzó rohamának. Beszívta a sós pára illatát, de a mellkasába nyilalló fájdalom kitisztította elméjét. A parti fesztivál távoli ritmusa ütemet vert fülében. Zene, koktél… és egy férfi.
    – A férfi!
    Bénultan feküdt a sűrű sötétben, mintha egy ólomtakarót borítottak volna rá.
    Egészen halk léptek, visszatartott levegő feszültsége vibrált idegein. Kezei életre keltek, reménytelenül markolták a nedves füvet, mígnem egy kő durva éleit tapintotta ki. Mikor az áporodott viski illat az arcába vágott, nem gondolkodott, csapkodni kezdett a kővel maga előtt, mígnem az tompa koppanással csontot ért.

  35. Már majdnem átértem a csarnokon, amikor a férfi belépett az aurámba.
    Határozottan férfi volt, és határozottan belépett. Savanyú izzadtságszaga csípte az orromat. Francba.

    Kung-fus vagyok, emlékeztettem magamat.

    Kis kung-fus alig másfél év tapasztalattal…

    Nem tudtam, mit csinálok. A lábam kilőtt oldalra a vaksötétbe, ahonnan valami felém lendült. Puhába ütközött, nyögés hallatszott. Megtántorodtam, neki egy másik fickó mellkasának. Szőrös karok fonódtak a nyakamra, arcomra.
    Hátrakönyök, fogás enged. Még egy könyök arcba. Nyakra fogás, tartóláb kaszálás. A fickó elterült a földön, mint egy zsák.
    Ekkor a másik rávetődött. Rúgtam felé egyet. Akkor csend lett.
    Nem gondolta volna, hogy a nő maradt állva.

  36. Az első csapás eltalálta a falon kívül húzott vezetékeket. Sötétség borult rájuk. Mély levegő. Vaksötétben, fegyvertelenül csak egy idióta bunyózik kardforgató rablóval. A másik irányba vetődött, elfelé a szerszámos állványtól. Suhintás és egymáson karistoló fémek sikolya. Kongás rezgett végig az állványon, flakonok dőltek, vödrök borultak. Csörömpölés, koccanás, fröccsenés. Kihasználta a hazai terep egyetlen lehetőségét: villámgyorsan leguggolt, térdmagasságban eleresztett egy oldalrúgást. Elfojtott nyögés. Nyúlós festékszagban tapicskoltak. Egy fémvödör a kezéhez gurult. Megragadta, lecsapott. Háromszor. Lihegve és undorodva fordult a hátára, tudva, hogy vérrel kevert olajfestékben dagonyázik. Rémálom lesz rendesen feltörölgetni. Tudhatta volna, hogy nemcsak mosómedvék költöznek be sokáig használatlanul hagyott garázsokba.

  37. Tibivel ettük a teperőt. Ő hagymával, én anélkül – amikor kiment a villany.
    – Biztosíték, öcskös! – hallottam a hangját.
    – Menj te!
    Nem ment. Ültünk a sós illatfelhőben, kotorásztam a tányérban, és találtam egy szálkás tapintásút. Ropogtatni kezdtem. Tibi felől nyeldeklést hallottam, majd hersegő harapást, lilahagyma.
    Akkor légmozgás birizgálta meg az arcom és hagymaszag csapta meg az orromat.
    Az én tepertőmet csórja! A tányér fölé kaptam, de csak levegőt markoltam. Kinyúltam előre. Hűvösen sima, domború valami. Fél hagyma. Kezem ráakadt a tepertők zsírosan száraz kupacára. Kivettem egyet, ám csuklómra marok fonódott és a tepertőt az ujjaim végével együtt körülölelte valami puha, nedves szivacs.

  38. Semmit sem látok, mégis lélekszakadva menekülök a kijárat felé. A fejem szédülni majd vérezni kezd, miután teljes erőből a sziklafalnak ütközök. A sötétben tapogatózom, és a titkos átjárót keresem, ami kivezet ebből a földalatti börtönből. Felkiáltok, amikor golyók záporoznak el mellettem. Klaus rám talál, a hajamnál fogva a földre ránt. Rúg-kapálózok, a kezem elsuhan egy nagy, kövér kő mellett.Rámarkolok. Hideg fém nyomódik a homlokomhoz. Klaus azt mondja, a saját pisztolyommal fog lelőni. Pechjére a tár üres. A kővel annyiszor a fejére csapok, míg a teste ernyedten az oldalára nem esik. Amint kijutok innen, törlöm magam az összes társkereső oldalról.

  39. Porcsata
    Ropog a lépcső, reccsen a gerenda. „Ez meg mi a franc: pókháló?” Egyik kezével a hajába túr, a másik a korláton szánkózik, egy szálkában fennakad; ordít és tenyerével a szájába mászik, majd fogával tüskét ráncigál. A sós íz megnyugtatja – kiváltképp a sikeres filézés miatt. Köpköd, nyála a pincealjzaton landol; tavacskákat képez a koszban. Tapogatva fal után kutat, a tuti padlófogás helyett. Csoszogásával akkora port kavar, hogy Rezső egyre tüdőbetegebben köhög. A hörgés az ajtó mögül horkolással jön. Puffanással fogadja a sortárs; ébredés, üveghang: hajít az érkező felé egy palackot a szűkös készletből. Sósborszeszes illatfelhő áramlik a hajdani textilgyár alagsorában.

  40. Tompa puffanás kíséretében puha és hideg felszínre érkeztem. Mintha rugalmas jéghártyán ültem volna. Rögtön vacogni kezdtem. Szóval ilyen egy árnyéklény gyomra, gondoltam.
    Idegesen megigazítottam a szemfedőmet, és felálltam, hogy a fénytöredék keresésére induljak, de meginogtam. A gyomor besüppedt alattam, akár egy gumimatrac. Inkább négykézlábra ereszkedtem, és tapogatózva haladtam. Hamarosan elértem a gyomor oldalát. Épphogy kúszni kezdtem annak mentén, bal kezemnél langyosodott a levegő. Követtem a meleget, és a tenyerembe fogtam a magot. Csodálatos érzés járt át.
    Aztán mély morajlást hallottam. A gyomor hullámozni kezdett. Oldalra borultam, a fénytöredék kiesett a kezemből. Vergődve kutattam utána. Jeges hártya kúszott fel a hátamon.

  41. Nem mozdulok, csak figyelek. Egyszerűen érzem, hogy itt van. Ujjaim a katana markolatára csúsznak.
    A halk súrlódás árulja el a helyzetét. Már villan is a penge. Halkan sziszegve hasítja a levegőt. Pendülve ütközik a két penge. Egy bérgyilkos. Lecsap, és alig van időm visszarántani a kardom, hogy kivédjem. Érzem, ahogy a levegő megmozdul a szobában. Ott van! Máris lecsapok rá, és nem is eresztem. Pengém átmetszi a levegőt, de nem találja el, így megfordítom és visszafelé sikerül eltalálni a pengét. Hozzányomom a kardom a hosszútőrhöz, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Elkapom a torkát, és a falhoz szorítom.
    – Meglakolsz mocskos gyilkos! Áruló!

  42. Hallgatom a békés csobogást előttünk. Harkály kopácsol. A fű nedves kezem alatt. Tudom, hogy Bucknak ez tetszik, mert farkcsóválását a hátamban érzem. Hirtelen teste megfeszül a tenyerem alatt, és hallom egy faág reccsenését. Megszűnik a kopácsolás. Távolodó szárnyapásokat hallok a közelből. Buck elkezd morogni. Felállok a földről, kezemben megfeszül a póráz. A póráz szakadni kezd, hallom, ahogy apró cérnák pattannak. Buck csahol. Elrugaszkodik mellőlem. Kölniszagot érzek. Újabb szövetszakadás hangja keveredik fájdalmas nyüszítéssel. Csend. Vér szagát érzem. Erőteljes recsegés, felkavarodik a levegő körülöttem. Megpróbálok oldalra lépni, de erős szorítást érzek a karomon, ami visszaránt. Felsikítok. Szövet súrolja arcom, kellemes szagot érzek.

  43. A hajtűimnek fémes-sós íze volt a tarkómra tapadt vértől, de rutinosan, fél perc alatt kinyitottam a cellám zárját. A kinti helyiségben is vaksötét fogadott, úgyhogy négykézláb tapogattam végig a téglafalakat. Se ablak, se villanykapcsoló, csak átható penész- és benzinszag… Talán pince vagy mélygarázs. A polcokon befőttesüvegek és papír, semmi használható. Aztán végre kezembe simult a könnyű pléhdoboz. Munkához láttam.

    Elrablóm nem használt zseblámpát, talán nem akarta, hogy lássam az arcát. Recsegett alatta a lépcső, a léptei döngtek, majd megnyikordult a cellaajtó. Kivártam, hogy kattanjon mögötte a zár. Behunytam a szemem és elmosolyodtam.
    Ujjaim közt cinkosan sercent a gyufa.

  44. Hallgatom a békés csobogást előttünk. Harkály kopácsol. A fű nedves kezem alatt. Tudom, hogy Bucknak ez tetszik, mert farkcsóválását a hátamban érzem. Hirtelen teste megfeszül a tenyerem alatt, és hallom egy faág reccsenését Megszűnik a kopácsolás. Távolodó szárnycsapásokat hallok a közelből. Buck elkezd morogni. Felállok a földről, kezemben megfeszül a póráz és elkezd szakadni. Hallom, ahogy az apró cérnaszálak elpattannak. Buck csahol. Elrugaszkodik mellőlem. Kölniszagot érzek. Újabb szövetszakadás hangja keveredik fájdalmas nyüszítéssel. Csend. Vér szagát érzem. Erőteljes recsegés, felkavarodik a levegő körülöttem. Megpróbálok oldalra lépni, de erős szorítást érzek a karomon, ami visszaránt. Felsikítok. Szövet súrolja arcom, kellemes szagot érzek.

  45. Hallgatom a békés csobogást előttünk. Harkály kopácsol. A fű nedves kezem alatt. Tudom, hogy Bucknak ez tetszik, mert farkcsóválását a hátamban érzem. Hirtelen teste megfeszül a tenyerem alatt, és hallom egy faág reccsenését Megszűnik a kopácsolás. Távolodó szárnycsapásokat hallok a közelből. Buck elkezd morogni. Felállok a földről, kezemben megfeszül a póráz és elkezd szakadni. Hallom, ahogy az apró cérnaszálak elpattannak. Buck csahol. Elrugaszkodik mellőlem. Kölniszagot érzek. Újabb szövetszakadás hangja keveredik fájdalmas nyüszítéssel. Csend. Vér szagát érzem. Erőteljes recsegés, felkavarodik a levegő körülöttem. Megpróbálok oldalra lépni, de erős szorítást érzek a karomon, ami visszaránt. Felsikítok. Szövet súrolja arcom, kellemes szagot érzek.

    (Javított verzió, helyesírási hiba miatt)

  46. Toporgok, előttem egy ajtó. Beengednek. A csontos kéz megragad, tuszkol, kiabálok, de nem válaszol senki, csak a saját sikolyom hallom. Aztán belöknek valamibe. Imbolyog. Mi történik, hol vagyok? Magam sem tudom. Csak a feketénél is mélyebb bársonyos sötétség vesz körül. Aztán meghallom a vizet, a folyót, amint kúszik alattam, alattunk. Egy csónakban ülök, valaki evez. Rongyos ruhaszegélye hozzám ér, a távolban felvonyít egy kutya. Amikor kikötünk, érzem a halál bűzét, a nyálas rothadást, mi körülvesz. Már tudom, hol vagyok, Kerberosz lesz az, az alvilág őre. Meghaltam.

  47. 0:01-kor küldte el, remélem, még belefér.

  48. Csak a vízcsobogást hallotta és az apró neszét annak, ahogy a másik lány kutakodik.
    – Megvan már? – Kérdezte, ám nem jött választ. Sziszegést hallott és nedves, puha csattogást az ősi kőpadlón. Úgy érezte a füle megnő a sok hallgatódzástól. Az ujjai már zsibbadtak, annyira szorította tőrét. Csend. Ám hirtelen valami megtántorította. Valaki megragadta őt.
    – Sötételf! Nem tartozol ide – hallotta, megcsúszott a kövön és a nekicsapódott egy masszív lapos felületnek. Felnyögött, a háta belesajdult. Valami hideget érzett a nyakán. Egy penge – gondolta. Ösztönösen szúrt. A ránehezedő könnyed súly eltűnt, a vékony hang hatalmas csobbanás kíséretében végleg elnémult a kőasztal alatt.

  49. Én is az utolsó pillanatban küldtem… sajnos, amit először küldtem ide 23:30 körül valahogy nem érkezett meg. /Volt még valaki ezzel így?/ Így maradt a Face. 🙂

  50. Szia Denisza,
    ez azért lehetett, mert először kommenteltél az oldalon. Ahogy a kiírásban is szerepel, ilyenkor külön engedélyezni kell a kommentet, és amennyiben nem ülök abban a pillanatban a gép előtt, amikor elküldöd, erre lehet, hogy csak később kerül sor 🙂

  51. Kedves Magazin, köszi a választ. 🙂