100 szavas írástechnikai játék

100 szavas írástechnikai játék

Játsszunk újra!

A múlt héten meghirdetett játékunkra olyan sok frappáns szöveget küldtetek be, hogy a szerkesztőink is fellelkesültek, szóval szeretnénk ma megint játszani egy kicsit.

Feladat: alkoss meg egy karaktert. Bármilyen zsánerben, bármilyen karakter lehet, ez teljesen rád van bízva.
Viszont nehezítésképpen mi adjuk a szituációt hozzá!
Képzeld el, hogy a karakter belenéz egy tükörbe, és a saját arca helyett egy korban, nemben, társadalmi helyzetben, ápoltságban merőben eltérő arc mered rá, aki ráadásul még meg is szólal.

Neked ezt a helyzetet kell mindösszesen 100 szóban megírni.
Mit tenne vagy mondana egymásnak a két szereplő? És hogy néznek ki?
Ezúttal használhatsz párbeszédet, narrációt, leírást, viszont nem használhatsz tagadó mondatokat.

Határidő: 2018. május 25. (péntek) éjfél
Eredményhirdetés: 2018. május 30. (szerda)

Nyeremény: A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit megszerkesztünk, írói tanácsokat adunk és bekerül a szerkesztői látványpékségbe.

***

Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (törekedj arra, hogy  100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja a rendszer, és lehet, nem vesszük észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból

Sok sikert a feladathoz, reméljük ezúttal is olyan élvezetes írásokat olvashatunk, mint korábban! 🙂

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (6 votes cast)

Leave a Comment

52 hozzászólás

  1. A tükör előtt ültem, a rumos üveg a kezemben hirtelen olyan üresnek tűnt. Hova tűnt belőle az ital?
    Felnéztem, és akkor megláttam őt. Apám arca nézett vissza rám onnan, ahol az enyémnek kellett volna lennie.
    – Mit műveltél? – szemeiben nem volt vád, csak kíváncsiság.
    Lehetséges, hogy tényleg kezdek megőrülni.
    – Valami szörnyű dolgot. – mondtam, de a hangom nem volt több suttogásnál.
    – Megbántad?
    – Számít az? Megtörtént.
    Az ujjaimra néztem, amikre rászáradt a sötét vér, még arra sem volt erőm, hogy megpróbáljam lemosni.
    Apám elmosolyodott, vigyorába nem láttam mást, csak mélységesen mély sötétséget.
    – Ez az én lányom.
    Igen. Ez.

  2. – Tíz perce bámulsz elképedve. Hogy tetszem?
    – Ki a fene vagy?
    – Liza vagyok.
    – Lehetetlen.
    – Állandóan arra gondolsz, milyen lennék… úgyhogy megadatott, hogy egyszer találkozhassunk.
    – És milyen vagy?
    – Imádnivaló! Merész, lüktető, vagány. Te szerényebb vagy.
    – Anya imádna! Az arcod! Hihetetlenül hasonlítunk!
    – Ikrek volnánk, ugyebár?
    – Viszont sokkal idősebbnek tűnsz.
    – Csak a heroin miatt…
    – Drogozol?
    – Most még enyhén. Ezután válna súlyossá és kezdenék lopni. Először ezreseket, majd kocsit. Tizenkilenc évesen egy árokban találnátok rám túlagadolt, kihűlt testtel.
    – Pedig Anya kislányra vágyott…
    – Könyörgök, örülj, hogy Te élted túl a szülést!

  3. Egész éjszaka forgolódott, s még reggel sem jött álom a szemére. Fáradtan vánszorgott a tükör elé, hirtelen mégis egy kipihent embert fürgeségével ugrott vissza az ágyáig.
    – Tudom, hogy nem rám számítottál – szólalt meg váratlanul a tükörből valaki. – Mellesleg, szép vetődés!
    – Ehhez nekem túl korán van! – tért vissza a tükör elé. – Ez már megint egy varázslat? Elegem van ebből a helyből!
    – A te ötleted volt ebbe a kastélyban megszállni! Nem azt mondtad, hogy a lovagok dolga a bajba jutott hölgyek megmentése?
    –Egyszer már megmentettelek a sárkánytól, a tükrökből való kiszabadítás nem az én szakterületem.
    – Csak most utoljára – kérlelte a szempilláját rebegtetve.

  4. – Maga ki? – hátranézek, de üres mögöttem a fürdő. Vissza, és megtapogatom a tükröt. Sima, mint mindig.
    – Ha fiúnak születsz, és húsz évvel később, ilyen lettél volna – mondja.
    – Fiatal, fekete és jóképű fickó? Zsakettben, zselézett hajjal?
    – Ráadásul befutott író. Na, mit szólsz?
    – Tudtam, hogy bujkál bennem némi nárcizmus.
    – Némi? Milyen szerény vagy – vigyorog.
    – És mint írsz? – kérdezem.
    – Szépirodalmat.
    – Szivatsz! És olvas valaki?
    – Sokan. Mondtam, hogy befutottam.
    – Én is.
    – Hazudsz.
    – Téged pedig kitaláltalak.
    Nevet, és közelebb hajol.
    – Megcsókolsz?
    – Csókoljam meg magam a tükörben?
    – Igen.
    És csókolózunk.

  5. Hullafáradtan totyogok el a tükörig. Csípásan pislogok bele, félig alszom még.
    – Mit csinálsz a fürdőmben, fiú? – a csendes, arrogáns hangra felkapom a fejem. A tükörből egy idegen néz vissza. – Hogy jutottál be ide? Hogy surrantál át az őrségen?
    – Te vagy az én fürdőmben. Ki vagy? – Hitetlenkedve nézek körbe, de magam vagyok. Álmodom még?
    – Légy tisztelettudóbb, kölyök. Momozono vagyok.
    – Momo, ki?
    – Ostoba egy fiú vagy, mi? A császár vagyok. Borulj térdre.
    – Császár a fityfenét. Tuti álmodom. Lány vagyok, idióta!
    – Lány? Mióta öltözhetnek így lányok?
    – Kábé a kilencvenes évek óta?
    – De hát még csak ezerhétszázötvenkettő van.
    – Kizárt. Kettőezer-tizennyolc van. Csak álmodlak.
    – Én is.

  6. A lány lerázta csuromvizes ernyőjét és fáradtan huppant le az ablak mellé. A busz nyikorogva kanyarodott , a kátyúknál nagyot nyekkent, koszos vízsugarat fröcskölve a járda szélére. Vacak idő egy vacak nap végén. Pontosan nyolc megállója van rá, hogy újra úgy gondoljon önmagára, mint érző és szerethető emberi lényre, hogy visszakapja önbecsülését, amit a főnökének sikerült ismét porrá zúznia. Sóhajtva nézett ki az ablakon. A dédi fiatal, sovány arca nézett vissza rá, mögötte füstölgő romok, karjában a még kisbaba nagyival. Nagy, szürke szemei furcsa lázban égtek, arca meggyötört volt, talán beteg is, remegő szájával mégis ezt a szót formálta: REMÉNY.

  7. Hidegvizet fröcskölt az arcára, és a tükörbe nézett. Vérében még dolgozott az alkohol, talán ezért látta vörösesbarna haját hosszúnak, borostás arcát simának, sötétkék szemét szokatlanul bölcsnek és jóságosnak. Mintha…
    – Julie?
    – Szia, öcskös!
    – Hogy lehetséges ez?! – A lepukkant klotyó megpördült körülötte; reszkető kézzel kapaszkodott a mosdókagylóba.
    – Nyugi, Ben! A pirulák mellékhatása. – Nővére hangja megnyugtató volt, mint mindig. – Miért csinálod ezt?
    – A bulizást? Mindenki ezt csinálja.
    – Ez csak kifogás.
    – Mit akarsz, mit mondjak? Apánk miatt? A katasztrofális életem miatt?
    – Apánk olyan amilyen, de az életeden változtathatsz.
    – Annyira naiv vagy, nővérkém…
    Amikor Ben újra a tükörbe pillantott, saját kiégett tekintete nézett vissza rá.

  8. Ahogy Diviana elmondta a varázsige utolsó szavát, Lord Aminore arca megjelent a tükörben. A férfi ijedten hőkölt hátra, amikor meglátta.
    ‒ Nagyuram, talán öncsodálaton kaptam? – ugratta a lány. ‒ Tudom, hogy az egész királyság irigyli az ezüst haját és a hegyes állát.
    ‒ Mit akarsz tőlem, boszorkány?
    ‒ Hát illik így üdvözölnie a menyét?
    ‒ A fiam hamarosan megszabadul a bűvöleted alól, ha megtalállak és kitűzetem a csinos kis fejed egy karóra!
    ‒ Már egy fél éve rabolta el tőlem. ‒ Diviana arcáról eltűnt a jókedv ‒, ha még mindig szeret, akkor magának is be kell látnia, hogy ez igazi.

  9. Fáradtan, kisírt szemekkel lép be a fürdő ajtaján hogy nyugtatót vegyen elő a tükör mögötti kis polcról. De ahogy szembe áll vele, a tükör nem a beesett arcát mutatja, hanem egy aprócska kisfiúét.
    -Szia mami.
    -D..Daniel? – csordul ki egy hitetlenkedő könnycsepp a szemeiből. Kezével a tükör felé nyúl, de az üveg hidegen akadályozza meg a meleg ölelést.
    -Szeretlek kicsikém. – nyeldesi könnyeit.
    -Én is Szeretlek. Nem a te hibád volt mami, ne sírj többet kérlek, már jól vagyok, nem fáj semmim. – mosolyog a gyermek, mintha fény ragyogná be apró termetét.
    Az anya felé nyújtja kezét és az üveglapon találkozik kettejük érintése.

  10. Reggel furcsa, nyugtalanító belső nyomással ébredt, mely mintha egészen az elméjéig kúszott volna fel. Úgy döntött, reggeli előtt még megmosakszik. Bebotorkált a fürdőbe, megnyitotta a csapot, majd lehajolt, hogy a hűvös vizet arcára fröcskölje. Amikor felegyenesedett, saját maga helyett őt látta a tükörben. Az egykor élettelin csillogó szemek most vizenyősen, mereven bámultak az elkenődött szemfesték mögül. Pajkosan kócos, szőke tincsei hanyagul omlottak rá fakó vállaira. A férfi elkeseredetten próbált a közöny lassan párolgó illúziójába kapaszkodni, ám a lány lila ajkai szóra nyíltak. Hangja érzelemmenetesen és monoton tónusban dübörgött a bűnös fülében. Csak ennyit kérdezett:
    – Nem gondolod, hogy legalább eltemethettél volna?

  11. – Mi a szósz – meredtem a tükörbe.
    A nő rám kacsintott.
    – Tökéletes válasz. Szeretnél új állást?
    Hátranéztem. A résnyire nyitott ajtón kiláttam a gyorsétterem kiszolgálópultjának egy szeletére. Eszembe jutott a szaga és megborzongtam.
    – Miről van szó?
    – Séfet keresek a Tanuki Hotel megbízásából. A megérzéseim azt súgták, hogy a párhuzamos dimenzióban találom meg a legmegfelelőbbet. Te pont annak tűnsz!
    Főzési képességeimen tűnődve böktem ki:
    – Amúgy mérnökinformatikusnak tanulok, csak diákmelóban vagyok itt.
    – Nagyszerű!
    A nő nagyon fellelkesült. Szerintem félreértett.
    – Van a konyhában wifi? – kérdeztem óvatosan. Ha Jamie Oliver velem lehet, akkor a pizzán kívül bármit elkészítek.
    – Majd megfőzöd! – kiáltotta, és áthúzott a tükrön.

  12. – Hé, nyanya!
    – Jézus Krisztus, segíts meg! –Jolán néni keresztet vetett, amikor megpillantotta a tükörből rá meredő arcot.
    – Figyeljé’ má’!
    – Szélütést kaptam… vagy megbolondultam… – motyogta az ősz hajú, ráncos, idős asszony.
    – Mer’?
    – Ki vagy te?
    – Szerinted?
    – Hát… – Jolán néni megmarkolta a nyakában lógó keresztet. – Loboncos hajad a feketére mázolt szemedbe lóg, nyakadon tetoválások, orrodban szegecsek… Te vagy a Sátán?
    – Csak szeretnéd! Emo. Ezt úgy hívják, emo, nyanya – a fiú kinyújtotta piercinggel átfúrt nyelvét.
    – Édes Istenem! – Jolán néni ájultan vágódott hátra.
    Amikor magához tért, első útja a templomba vezetett.

  13. A ötéves Zsófi odatolt egy széket a fürdőszobatükör elé, felmászott, belepillantott a tükörbe, és…
    – Jé, szia Mikulás!
    – Szia Zsófikám! – hangzott a Mikulás barátságos hangja. Állát kissé feltartotta, mint Zsófi.
    – A tükörből figyeled a gyerekeket, hogy jól viselkednek-e?
    – Előfordul… – válaszolta a Mikulás, és ugyanolyan csodálkozó szemekkel nézett, ahogy Zsófi.
    – Neked is olyan csattod van, mint nekem? – kapott Zsófi a fejéhez. A Mikulás is ezt tette. Piros sapkáján pillangós hajcsatt díszelgett.
    – Te én vagy? – meredt a tükörbe Zsófi, a Mikulás farkasszemet nézett vele.
    – Gyere ki! – ezzel a kislány megemelte a tükör alját.
    – Mi ez a csörömpölés? – rohant be anya. – Zsófikám, miért törted össze a tükröt?!

  14. – Hűdebebasztamtegnap – dünnyögtem az öblös böfögés után a bepárásodott tükörben látott képnek, aki csak halvány nyomokban hasonlított rám. Valahogy szőkébb, kékszeműbb volt, és a haja jóval hosszabban lelógott, mint illett volna.
    Mozgott a szája, de a zuhanyfülkében doboló víztől alig hallottam.
    Hátracsápolva elzártam a csapot, majd megdörzsöltem a szemem, mire valamelyest kitisztult a kép. Ekkor döbbentem rá, hogy a tükör túlsó felét maszatoló alak dúsan kitömött, borvörös ruhát visel.
    – Hűbazdmeg! – A mellemhez kaptam, de bársony helyett szőrt és bőrt tapintottam. Laposat.
    Valamelyest megkönnyebbülten tapogattam végig magam, de aztán újra összerezzentem, amikor a némber megszólalt.
    – Már megint? És miért pont egy hülye?

  15. – Mi a szósz – meredtem a tükörbe.
    A nő rám kacsintott.
    – Tökéletes válasz. Szeretnél új állást?
    Hátranéztem. A résnyire nyitott ajtón kiláttam a gyorsétterem kiszolgálópultjának egy szeletére. Eszembe jutott a szaga és megborzongtam.
    – Miről van szó?
    – Séfet keresek a Tanuki Hotel megbízásából. A megérzéseim azt súgták, hogy a párhuzamos dimenzióban találom meg a legmegfelelőbbet. Te pont annak tűnsz!
    Főzési képességeimen tűnődve böktem ki:
    – Amúgy mérnökinformatikusnak tanulok, csak diákmelóban vagyok itt.
    – Nagyszerű!
    A nő nagyon fellelkesült. Szerintem félreértett.
    – Van a konyhában wifi? – kérdeztem óvatosan. Ha Jamie Oliver velem lehet, akkor a pizzán kívül bármit elkészítek.
    – Majd megfőzöd! – rikkantotta, és áthúzott a tükrön.

  16. Dávid ledermedve állt a halvány holdsugár világította nappaliban, a tükör előtt. Önmaga helyett egy kislány nézett vissza rá. Tudta, ki az, a szomszédból tűnt el napokkal ezelőtt. A lány arcát és karját zúzódások borították, a haja és a ruhája csupa sár volt.
    – Eljöttem hozzád.
    – Honnan?
    – Tudod jól, hol vagyok. Az orgonabokornál, amit megmutattál. Azt mondtad, nagyon jó illata van, de én nem érzek semmit. Azt mondtad, itt mindig süt a nap, de hideg van és sötét.
    Dávid feje zsongott, a halántéka lüktetett, a rémület a gyomrába mart. A kislány karján felfedezett egy foltot, ami a saját tenyere alakját őrizte.

  17. Ott állok a fürdőszobában és egy másik arc néz szemben velem a tükörben. Mi történik itt?
    – Megkérdezed ki vagyok vagy csak bambulsz tovább?
    – Szerintem természetellenes így is a reakcióm a körülményeket tekintve. Hajnalban dehogy magam látom a tükörben, hanem valami pasit. Sikoltozva rohanhatnák be a szobába a hajamat tépve, vagy egyszerűen elkönyvelhetném, hogy megőrültem. Ehelyett még dumcsizom is veled.
    – Abba hagytad a pszichológiai analízist? Beszélhetünk végre fontos dolgokról? – Kérdezett a szőke félisten a tükörben.
    – Tőlem. Miről? – Kérdeztem egyszerűen.
    – Rólad.
    – Rólam? – Értetlenkedem. – Miért nézel úgy rám mintha tudnom kellene miről van szó?
    – Életben van.

  18. Művészbejáró. Lépcsőház. Öltöző.
    Rohanok, mert mindjárt színpadon kell lennem.
    Épp a koronát igazítom a fejemen, amikor megszólal:
    – Úgy szeretnék ma nem meghalni! – Hét feje esdeklőn néz rám a tükörből. – Mi lenne, ha barátok lennénk? Halál helyett élet… most az egyszer…
    A jelenéstől visszahőkölök, de a gondolat a székhez szögez.
    Tényleg… miért ne lehetne hepiend mindkettőnk számára?
    Aztán megrázom a fejem.
    – Felejtsd el. A közönség elégedetlenkedne.
    – Biztos?
    – Ismerem őket.
    Hét szempár könnybe lábad, a jelenés eltűnik.
    Kint a reflektorfényben hidegvérrel leölöm a sárkányt, de közben gyűlölöm magamat és a mesét is, amiben csak egyvalaki nyerhet.

  19. – Basszus! Ki vagy te?
    – Vigyázzon a szájára, kisasszony! – utasít rendre a tükörben megjelenő öregember. Ijedten kapok az arcomhoz, de az ujjaim továbbra is a selymes, puha bőrt tapintják. A vénember utánozza a mozdulatom. Kiráz a hideg, hisz ha nincs a botox, hamarosan én is így néznék ki.
    – Ki vagy te? – kérdezem ismét. Az öreg megrázza a fejét. Újabb hidegrázás, ahogy a lötyögő bőrre és az őszülő halántékra téved a tekintetem. Isten áldja a hajfesték kitalálóját.
    – Miért néz rám ennyire undorodva? – kérdezi.
    – Mert öreg.
    – Hamarosan maga is az leszel.
    Nem, ha a plasztikai sebészemen múlik. Megnyugszom a gondolatra, majd elfordulok a tükörtől.

  20. Feltárlak
    Verejték, s borosta – édes istenem, pedig még csak huszonnyolc múltam. Kérges a kezem, félmeztelen és mocskos mindenem – a szemem sem látom, hiába törölgetem! A tükörbe ordítom: ÁÁÁ!
    – Helló bébi, a sírásnak most semmi értelme, errefelé gyakran ilyen a mifélénk; a dörzsölgetéstől csak viszketsz – semmi értelme!
    – Idefigyelj haver, én a nagyvárosban jogászkodom és egy trendi leánylakásban élek – max. a zuhanyzót takarítom.
    – Ébresztő kislány! Egy szénbányából jelentkezem – élő egyenesben. Tizenhat éves fickónak itt ez jut – ezt hozta az „ipari forradalom”, de egyszer prókátor leszek!
    – Tudom!!!
    Levert a „hideg-víz”; a zuhany alá dobtam magam – gyorsan.

  21. Az ujjaim majdnem ráfagynak jégdarabra. Töredezett szélű, középen sima. Amikor megpillantom benne a lány arcát, saját döbbenetemet fedezem fel.
    – A kurva anyád! – hajítom messzire a jeget. – Sosem fogok lejutni a kibaszott hegyről! Az éhség miatt hallucinálok?
    Nem tudom miért, de futni is képes vagyok, hogy újra láthassam a lányt. Felkapom a kettérepedt jégdarabot. A lány most dacosan bámul rám, a jég két feléről. Kék pupillája fogva tartja tekintetem.
    – Ki vagy, és miért loptad el a tükörképem?
    – Bolond – nevet fel, amitől minden izmom megfeszül.
    – Te. Vagyok. Lisa Kovách – visszhangzik bennem, mielőtt összeesek. A nevem Ted – válaszolnám, de elsüllyedek a tudatlanságban.

  22. – Mindig is ezt akartad, ugye? Átnézni az idő tükrén.
    – Elmondani neked, hogy ne csináld.
    – Micsodát?
    – Ne hibernáld őt! Távozzon méltósággal, ez nem az ő világa.
    – Megdöbbentesz, öreg! Biztos, hogy mi egyek vagyunk? A szerelmemről van szó!
    – Akire életem munkáját alapoztam! Felélesztettem, meggyógyítottam. Nem bírom, ahogy hálálkodik!
    – Legalább él! Bárcsak itt lehetne most velem!
    – Bárcsak ott lehetne most veled! Hozzád tartozik.
    – Életem végégig szeretni fogom őt, mindenképp meggyógyítom!
    – Így lesz. Elveszed tőlem az életem, hogy élhessen. Megöregszel, ő fiatal marad.
    – Akkor küldd vissza hozzám! – könyörgött a fiú.
    Így kezdődött a paradoxon.

  23. Fáradtan, kisírt szemekkel lép be a fürdő ajtaján hogy nyugtatót vegyen elő a tükör mögötti kis polcról. De ahogy szembe áll vele, a tükör nem a beesett arcát mutatja, hanem egy aprócska kisfiúét.
    -Szia mami.
    -D..Daniel? – csordul ki egy hitetlenkedő könnycsepp a szemeiből. Kezével a tükör felé nyúl, de az üveg hidegen akadályozza meg a meleg ölelést.
    -Szeretlek kicsikém. – nyeldesi könnyeit.
    -Én is Szeretlek. Nem a te hibád volt mami, ne sírj többet kérlek, már jól vagyok, nem fáj semmim. – mosolyog a gyermek, mintha fény ragyogná be apró termetét.
    Az anya felé nyújtja kezét és az üveglapon találkozik kettejük érintése

  24. Arrogáns bátyám már mindig velem volt, elégnek bizonyult egy kirakatra vetnem a tekintetem. Josh lett a tükörképem, míg a sajátom elveszett valahol a dimenziók között. Néha önállósította magát, amikor randiztam Lorával, olykor a kávézó tükrében láttam, hogy Josh csókra csücsöríti a száját, amikor bennem még csak a gondolat fogant meg. Veszekedéseink mindennapossá váltak.
    Lora szeretett a tükör előtt szeretkezni, és Josh átakarta venni az irányítást. Egyik ilyen alkalommal nem bírtam tovább.
    – Rohadj meg! Ha kell, széttörök minden tükröt a városban.
    – Add fel öcsi, jobb vagyok nálad!
    Akkor ébredtem rá, sosem szabadulok meg tőle, ha csak nem segít Orfrina a jósnő.

  25. Húsz éves múltam.
    A hajam unalmas barna színű.
    Akkor ez ki?
    A hívatlan látogató kétszer kopogott a tükör túlsó felén.
    -Bocsánat a korai zargatásért, mielőtt elájulna, megmondaná ez-é Avalon vára?
    – Mit keres a fürdőszobámban?! – sikítottam hisztérikusan. Az öregember motyogva hátrasimította csapzott fehér sörényét, zöld szeme dühösen izzott fel.
    -Átkozott modern varázsgömbök! – göcsörtös faágra emlékeztető ujjával megvakarta tompa, vörös orrát – Véletlenül tudja hol lelem…
    – Tárcsázzon ezerötszáz évvel korábbi számot! Takarodjon! Késésben vagyok! – A mágus horkantott, s kíváncsian felvonta megpörkölődött szemöldökét.
    -Rosszul érzé magát? Orcája sápadt, s a gennyes ragyák arra utalnak …

    A tükör csilingelve tört össze a padlón.

  26. Percekig csak bámulok a tükörbe. A tüdőm fájdalmasan lüktet a mellkasomban, mintha nem jutna elég levegőhöz.
    Mintha én nem jutnék elég levegőhöz.
    Pislantok.
    Az üveg felület nem engem tükröz.
    -Boldog vagy?
    -Hogyan lehetnék boldog,..
    A szavamba vág.
    -Legyél boldog. Miattam. Értem.
    Az ezüstösen csillogó szempár belemélyed az enyémbe és egy pillanatra elhiszem, hogy tényleg itt van. Elhiszem, hogy itt áll velem szemben, két év után, egy karnyújtásnyira tőlem. Mintha az a baleset csupán egy rossz álomban történt volna.
    Remegő kezeimet a tükör felé nyújtom, de mielőtt megérinthetném, a tükörkép megváltozik.
    Szembenézek magammal.
    -Miattad-suttogom a tükörképemnek.
    A tüdőm megtelik levegővel.
    Újra.

  27. -Tükröm tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?
    -Ha most azt hiszed, hogy azt válaszolom, hogy te, hát nagyon tévedsz.
    -De hát ezt kell mondanod! Te egy ilyen tükör vagy! Így írták meg!
    -Csakhogy azóta eltelt több mint száz év, volt két világháború, kommunizmus, rendszerváltás, kormányváltás, és én elhatároztam, hogy 2018-tól csak igazat fogok mondani.
    -Hát nem nagy jövőt jósolok neked. Nem félsz, hogy összetörlek?
    -Attól talán szebb lennél?
    -Legalább…
    -Nem. Ráncos vagy, zavaros, sunyi tekintettel…
    -Eladlak!
    -Ne! Hadd válasszak magamnak gazdát! Volna egy-két tippem, kinek mondjak igazat.

  28. Zúg a feje, a nyelve száraz és a szájpadlásához ragad. A tükörhöz vánszorog. Felkiállt, ösztönből persze, mert a meglepetéstől elfelejti, hogy már nem jön ki hang a torkán. A rámás keretben a gégéjén most sima a bőr, a több napos borostának, akárcsak a hegnek, hűlt helye. Az arca fiatal, mint tinédzser korában, de a haja festett szőke tincsekben csavarog egy bársony kalap alól.
    – Csalódtam benned, Ray – szólalt meg a képmás magas, elnyújtott hangon. – Persze én az elején megmondtam, hogy felsülsz, mert néma vagy, nyomorék! De most már a többiek is hisznek nekem, ezért eljött idő, hogy helyet cseréljünk. Én jövök.

  29. Miután gondosan bezárja szobája ajtaját, a királynő előveszi rejtekhelyéről a kis kézitükröt. Egy kendővel megtisztogatja, és belepillant. Bár már tudja, mire számíthat, arcára akaratlanul is undorodó fintor ül ki, amikor felbukkan az öreg csavargó képe. Még mindig émelyítőnek találja, ahogy az a májfoltos, ráncos arc őt utánozza.
    – Már megint te? – fanyalog az öregember.
    – Inkább mondjad már, még mindig én vagyok a legszebb?
    – Szépnek szép vagy, de a legszebb már más – nevet rosszmájúan az arc, és a királynő hiába dugja a tükröt három dunyha alá, az ördögi hang betölti az egész szobát. – Hófehérke százszor szebb tenálad!

  30. Egyik este különös dolog történt a fürdőszobámban.
    A hirtelen sokk miatt csak álltam, és néztem őt. Mintha tükör helyett egy ablakot látnék. A vörös hajkorona árnyékában megbújó zöld szemek, a védjegyemmé vált, csillag alakú szeplőcsokor az orromon, a kényelmes melegítő, mely mind engem jellemzett, most átváltozott.
    A szőke fiú a húszas éveiben járhatott. Bár én is lehetnék újra ennyi idős! Arcán a döbbenettel vegyes öröm látszott. Lassan felemelte a kezét, közben végig az enyémen tartva szemét, majd megigazította fekete nyakkendőjét.
    Ez csak álom! Mégis féltem, ha megszólalok, mindez valósággá válik.
    Ő ellenben elfordult tőlem, és hátra kiáltott:
    – Megtaláltam az átjárót!

  31. Nehezen sikerült belenéznem a tükörbe, ahol megjelent egy apró kislány, vörös tincsei koronát alkottak az angyali arca körül. A húgom volt az, Evvy.
    Lassan egy könnycsepp az útjára indult, mire gyorsan letöröltem, hiszen én vagyok az idősebb, nekem kell erősnek lennem.
    Bánatos mosoly jelent meg az arcán, gyönyörű hét éves gyermek volt, még a tükörben is.
    Nem volt erőm, egyszerűen nem akartam elveszíteni, ő a családom!
    -Megbocsáltok! – emelte fel lassan a kezét, majd még intett egy utolsót, és porrá lett, elhamvadt. Ekkor tört el bennem is a tükör, ahogy ő meghalt. Zokogva borultam a padlóra, majd kicsit én is meghaltam.

  32. – Miau!
    – Vau!
    – Te szent tejfölöspohár, ez meg itt ki a túró?
    – Most mit csodálkozol? A Te tökéletesnek gondolt belső éned, most megmutatkozik! Még sincs kolbászból a kerítés. Apropó, miért is nem félsz tőlem?
    – Most mondtad, hogy ez is én vagyok! A nőiességem ellenére épp a belsőm mondatja, hogy nem vagyok gyáva.
    – Ahhoz képest, hogy most találkozunk először, elég gyorsan eljutottunk a női-férfi ellentétig.
    – Jah, és ezek annyira vonzzák egymást, hogy megférnek egy testben.
    – Normális vagy? Máris a transzneműségnél tartunk!
    – Ne ugass bele az életembe, mert mélyebbre rejtelek, mint valaha voltál!
    – Csak magaddal tolnál ki, mert minden egyes felbukkanásom fájdalmasabb lenne!

  33. A báróné minden ízében remegett, ahogy leült a fésülködőasztalhoz. Hogy görcsbe gombolyodott idegeit kisimítsa, sötétbarna hajfonatainak kibontásával kezdett foglalatoskodni. A tükörből a kecses állcsont és a pírral színezett orcák helyett azonban egy szurtos arc nézett vissza rá. Szőke, kócos fürtjeibe vér vegyült, fél arcát mintha kutyák zabálták volna le.
    – Mentsen meg – kérlelte halkan a fiú.
    – Hogy merészeltél lopni… – kezdte a báróné, de hangja elcsuklott.
    – A felnőttek mindig csak bántani tudnak… – suttogta. – Kérem, mentsen meg. – Azzal eltűnt a tükörből.
    A báróné egy pillanatra megbénult, majd felocsúdva kirontott az udvarra, hogy megállítsa az embereit.
    Épphogy csak elkésett.
    A kutyák veszett csaholásba fogtak.

  34. A tükör elé álltam és vártam. Pár pillanat után az én vonásaim eltűntek, majd megjelent a boszorkány hosszú, fekete haja és horgas orra. Rosszallóan nézett rám.
    – Mit akarsz már megint? – kérdezte összeráncolt homlokkal.
    – Hogy állsz a rád bízott feladattal? – érdeklődtem ezen a héten már sokadszor.
    – Több türelmet szőke herceg!
    – A lány szerelmét ígérted! – csattanok fel ingerülten, mire összerezzen. Bütykös ujjaival előre álló állcsontját simogatja.
    – Meg is kapok. – mondja elgondolkodva.
    – De mikor?
    – A bájitalhoz idő kell.
    – Mégis mennyi? – türelmetlenkedtem.
    – Menj és hódítsd meg úgy, mint mások! – vágta a fejemhez.
    Lemondóan sóhajtottam egyet, majd csak annyit mondtam:
    – Siess!
    Azzal eltűnt a tükörben.

  35. Úgy saccolom, a tükörben a tíz évvel későbbi önmagamat látom. Egy erős, magabiztos férfit . A szemében huncutság bujkál. Mohón pásztázom az arcát.
    – Hűha. Szívdöglesztően jóképű lettél. Micsoda hetyke bajuszt növesztettél!
    – Szent igaz, mintha kicseréltek volna – nevet.
    – Mintha…?
    – A régi vonásaidból azért felfedezni valamennyit…
    – Csak a megtört mosolyod emlékeztet arra, kinek kellett lennem… – a tekintetem önkéntelenül siklik meztelen mellkasára, makulátlan bőrén sápadt ágacskákként húzódnak a vágások hegei. Követi a pillantásom.
    – Minden rendben lesz. Tarts ki még egy kicsit!
    Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt felriadtam és a fásli béklyója a mellemen csúfondárosan kijózanított, hogy ki is vagyok. Ki vagyok még.

  36. Liza izgatottan küldött puszit tükörképének, ahogy a tévében látta. Letette anyja sminkjét, és közelebb hajolt, hogy szemügyre vegye arcát. A rúzs lágyan felemelkedett a levegőbe, nyikorogva formálta a betűket.

    – Mit csinálsz? – Liza halkan ráripakodott barátjára, nehogy meghallják, majd kezével elmaszatolta az „Ádám” feliratot. – Anya mérges lesz, ha rájön, játszottunk a sminkjével.

    Támadt egy ötlete! Kuncogott, és közelebb hajolt, hogy megpuszilja tükörképét, de mire ajka a hideg üveghez ért, szemben egy ősz hajú, rongyos öregúr erősen az asztalra csapott.

    – És én? – Ádám hangját féltékenység mérgezte.

    Liza sikoltott, menekülni próbált a jelenéstől, de a szék megbillent, és minden elsötétült.

  37. Liza izgatottan küldött puszit tükörképének, ahogy a tévében látta. Letette anyja sminkjét, és közelebb hajolt, hogy szemügyre vegye arcát. A rúzs lágyan felemelkedett a levegőbe, nyikorogva formálta a betűket.

    – Mit csinálsz? – Liza halkan ráripakodott barátjára, nehogy meghallják, majd kezével elmaszatolta az „Ádám” feliratot. – Anya mérges lesz, ha rájön, játszottunk a sminkjével.

    Támadt egy ötlete! Kuncogott, és közelebb hajolt, hogy megpuszilja tükörképét, de mire ajka a hideg üveghez ért, szemben egy ősz hajú, rongyos öregúr erősen az asztalra csapott.

    – És én? – Ádám hangját féltékenység mérgezte.

    Liza sikoltott, menekülni próbált a jelenéstől, de a szék megbillent, és minden elsötétült.

    —–
    Elnézést, lehet dupláztam a posztot, mert elküldtem és nem láttam 🙂 Lehet moderációra kell várni, nem tudom. De ha megjelent a másik is, a két szöveg egy az egyben ugyanaz.

  38. – Vicces, ahogy tapogatod a fejed, de nyugodtan abbahagyhatod. Ugyanolyan maradtál.
    – Akkor ez hogyan lehetséges?
    – Végre én is kaptam egy társat!
    – Milyen társat? Ki vagy te egyáltalán?
    – A te Inverzed vagyok.
    – És hol vagy? Honnan kerültél a tükrömbe?
    – Rengeteg tanulnivalód lesz. A reciprok világban vagyok, ha a te szemszögedből nézzük. Persze, ha az enyémből, akkor pedig te vagy ott.
    – Egy kávé után lehet, hogy jobban megérteném.
    – Igyál csak, én itt várlak.
    – Miért?
    – Hogyhogy miért? Idővel olyan szoros lesz a kapcsolatunk, hogy átléphetünk egymás világába.
    – Gondolod, szeretnék?
    – Ugyan már! Az egyetlen kérdés, amire csak itt kaphatsz választ a “Mi lett volna, ha…”

  39. – Hello, szivi! – mosolygok a tükörben rám tekintő lányra, aki éppen az esetem volt.
    – Minek neveztél, te hólyag? Mellesleg, hogy nézel ki már megint?
    – Mi a fene bajod van velem? Teljesen elfogadható a külsőm! – tiltakoztam azonnal, noha magam sem hittem el, amit mondtam.
    – Valójában tudod jól, hogy szarul nézel ki!
    – Mondod te! Én tetszem magamnak.
    – Valóban? Fura gusztusod van. Amúgy a tükrök szelleme vagyok, és segíteni szeretnék rajtad.
    – Segíteni? Nekem?
    – Igen.
    – Miért?
    – Tőlem kérdezed?
    – Türelmesen várok…
    – Peched van, mert a válaszra egyedül kell rálelned.
    – Mekkora baromság! – ököllel a tükörbe csaptam, ami hosszan kettérepedt. A lány azonnal eltűnt. Újabb lelket veszített el.

  40. Megint mogorván ébredt. Szokásos széles lépteivel odakacsázott a törött szélű tükörhöz, és belenézett.
    – Mi az ótvar?! – túrt bele csimbókos szakállába.
    – Bőrbetegség, kedveském. Könnyen elterjedhet a legénységednél, ha nem tartasz nagyobb rendet! – figyelmeztette a tükörkép, akinek jóságos arca egy kis, piros almához hasonlított.
    – Mit szól bele, vén satrafa! A papagájom csípjen meg, ha nekem egy öregasszony parancsol! A hajó az enyém! – dohogott.
    – Persze, hogy a tiéd, fiacskám, csak ne morogj folyton! Inkább készülj a következő ütközetre! Mindkét kezedre szükséged lenne, ezért…
    Felemelni készült varázspálcáját, amikor habzó nyál fröccsent szét az üvegen. Cseppjei elmosták a jótündér arcát, és vele együtt gyógyító bűvöletét.

  41. -Gréta!

    Megpördültem magam körül, mint minden alkalommal, amikor hallucinálok. A szoba üres volt, a lehúzott redőnyök mögül kétségbeesetten szivárgott a napfény. Aztán a sarokba állított törött tükörben megláttam őt, és elfogott a rosszullét.

    -Ez új, hogy beszélgetünk – dünnyögtem zavaros fejjel tükörképemnek. Gergő komor arccal állt az üvegben.

    -Miért csinálod ezt? – kérdezte, apró kezeit durcásan összefonva maga előtt.

    A torkomba kúszott az elmúlt egy év. Az alkohol, a könnyek, a soha ki nem mondott szavak. Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt.

    -Brumi majd segít – szólt Gergő csendesen – Nekem is segített.
    Az ágyamon fekvő plüssmaci felé kaptam a fejem.
    Amikor visszanéztem, a falfehér arcommal találtam szembe magam.

  42. – Bella, maga az?
    – Jó napot, Doktor Úr!
    – Leszkennelte nekem azokat a papírokat, amiket kértem?
    – Igen, minden megvan, amit kért, összegyűjtöttem egy mappába.
    Richard megráncolta a homlokát és meglepetten konstatálta, hogy a fiatal szőke hölgy ugyanezt teszi. Felvonta a bal szemöldökét, majd a jobbat, s a nő vele csinálta szinkronban. Íncselkedik. Ráncos öreg kezével megvakarta mellkas zsebét koszos köpenyén, és figyelte, ahogy Bella a bal mellét vakargatja.
    Richard megmarkolta a zsebet. Oldalra hajtott fejjel rámosolygott a nőre, az pedig vissza rá.
    – Eljön velem vacsorázni? – bátorodott fel a férfi.
    – Elfelejtett valamit a Doktor Úr.
    – Mit?
    – Hogy a tükörhöz beszél.

  43. -Gréta!

    Megpördültem magam körül, mint minden alkalommal, amikor hallucinálok. A szoba üres volt, a lehúzott redőnyök mögül kétségbeesetten szivárgott a napfény. Aztán a sarokba állított törött tükörben megláttam őt, és elfogott a rosszullét.

    -Ez új, hogy beszélgetünk – dünnyögtem zavaros fejjel tükörképemnek. Gergő komor arccal állt az üvegben.

    -Miért csinálod ezt? – kérdezte, apró kezeit durcásan összefonva maga előtt.

    A torkomba kúszott az elmúlt egy év. Az alkohol, a könnyek, a soha ki nem mondott szavak. Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt.

    -Brumi majd segít – szólt Gergő csendesen – Nekem is segített.
    Az ágyamon fekvő plüssmaci felé kaptam a fejem.
    Amikor visszanéztem, a falfehér arcommal találtam szembe magam.

  44. Azt a rohadt. Kurvára berúghattam, mert én vagyok Orbán Viktor. Komoly. Itt állok a tükör előtt, és ez a kövér cigány csávó néz vissza rám, a miniszterelnök, vagy mi a lófasz. Hát én beszarok. Na jó, elismerem, sokat gondoltam rá mostanában, volt az a választás, nem, haver, nem szavaztam rá, nem vagyok én buzi, hallod, meg seggnyaló, de baszki, mennyi lóvéja lehet, hát ha tényleg én vagyok ő, akkor most kurvára megyek és megnézem a pénztárcámat, csáó.

  45. A gyermek előttem állt, elkínzott, beesett arccal. Feketére üszkösödött vékony karja élettelenül lógott teste mellett. Szemgödre sötéten tátongott, az örök végtelen kútjaként. Ajkára forrt a döbbenet riadt, hitetlenkedő pillanata, hogy élete lánca e percben megszakadt.
    Behunyt szemmel imádkoztam, hogy önmagamat lássam viszont újból a fali tükörben. A jól ismert nyúzott borostás arcot, a robusztus, egyenruhás testet. Mind azt, ami élt és erőtől szikrázott.
    – Kérlek…
    Rá kellett néznem a vékony macskahangú lányra. Holtában is ott virult a nélkülözés nyoma. Köszvénytől torzult csontjai taszítottak. Fuldokolva könyörgött egy falat kenyérért.
    – Segíts!
    – Anyád már segített rajtad! – roskadtam térdre, önmagam keresve.

  46. A tükör elé álltam és vártam. Pár pillanat után az én vonásaim eltűntek majd megjelent a boszorkány hosszú, fekete haja és horgas orra. Rosszallóan nézet rám.
    – Mit akarsz már megint? – kérdezte összeráncolt homlokkal.
    – Hogy állsz a rád bízott feladattal? – érdeklődtem ezen a héten már sokadszor.
    – Több türelmet szőke herceg!
    – A lány szerelmét ígérted! – csattanok fel ingerülten, mire összerezzen. Bütykös ujjaival előre álló állcsontját simogatja.
    – Meg is kapod. – mondja elgondolkodva.
    – De mikor?
    – A bájitalhoz idő kell.
    – Mégis mennyi? – türelmetlenkedtem.
    – Menj és hodítsd meg, úgy, mint mások! – vágja a fejemhez.
    Lemondóan sóhajtottam egyet, majd csak annyit mondtam:
    – Siess!
    Azzal eltűnt a tükörben.

  47. – Szia, hogy hívnak?
    Akkorát ugrom ijedtemben, hogy mindent leverek a polcról. A tükörből a szokásos borostás, fiatal férfi helyett egy tízéves forma, kipirult arcú kislány néz vissza rám, hosszú szőke loknikkal, furcsa ruhában.
    – Ki vagy te? – nyögöm ki teljes sokkban.
    – A lelkiismereted! – vágja rá, majd gonoszkásan felnevet, a kacagása visszhangzik a fejemben, a félelemtől összeugrik a gyomrom.
    – Hogy kerülsz…
    A kérdésemet egy távolról beszivárgó női hang szakítja félbe.
    – Kicsim, megint az embereket ijesztgeted? Gyere inkább vacsorázni!
    A lány elhúzza a száját, és még egyszer, ezúttal kedvesebben, rám mosolyog.
    – Megyek már! Szia!
    Azzal a jelenés eltűnik, otthagyva engem szótlanul, bénultan álldogálva.

  48. A rezzenéstelen víztükör az első eső után terült szét az agyagban.

    Először láttak ilyet. Az égen átrepülő madarak, a békésen ballagó őzek, a settenkedő oroszlánok, a nyargaló majmok mind megnézték magukat benne.

    Közelebb került hozzá, felmérte. Az erő vágyakozott benne újat alkotni.

    A víz fodrozódni kezdett közelségétől, és lenn a mélyben megmozdult valami. A nyugtalan vibrálásból elsőként az arcvonások emelkedtek ki. Vakon nézett, erre Isten két szemet vájt az arcába, és hagyta, hogy egyetlen pillantásra meglássa teremtőjét. Négy végtagja lett, mint az állatoknak. Feltápászkodott, lerázta magáról a vizet.

    Adama, suttogta nevét a világ legelső, Istentől és állattól is különböző hangja.

  49. A rezzenéstelen víztükör az első eső után terült szét az agyagban.
    Először láttak ilyet. Az égen átrepülő madarak, a békésen ballagó őzek, a settenkedő oroszlánok, a nyargaló majmok mind megnézték magukat benne.
    Közelebb került hozzá, felmérte. Az erő vágyakozott benne újat alkotni.
    A víz fodrozódni kezdett közelségétől, és lenn a mélyben megmozdult valami. A nyugtalan vibrálásból elsőként az arcvonások emelkedtek ki. Vakon nézett, erre Isten két szemet vájt az arcába, és hagyta, hogy egyetlen pillantásra meglássa teremtőjét. Négy végtagja lett, mint az állatoknak. Feltápászkodott, lerázta magáról a vizet.
    Adama, suttogta nevét a világ legelső, Istentől és állattól is különböző hangja.

  50. Nádja vörös hajába fordul át az ősz Chaplin paróka. Megszokásként elmosolyodik a mogorva egyenruhás látványán, és megigazítotja a kék ruhácska nyakát.
    – Nagyapa ugye ma sem mondasz nekik nemet? – kérdezi a kislány a fáradt úrtól.
    Választ nem kap, és a mosolya mintha színesebbé vált volna.
    – Nagyapa ugye ma sem gondoltál semmi rossz-rossz dologra?
    Hibátlan csendért, hibátlan mosoly.
    – Akkor jó nagyapa. Így szeretünk téged, ne aggódj a tetteid kifizetődők, engem itt egyre jobban szeretnek, téged is megszeretnek majd. A nem, ártalmas a társadalmunkra nagyapa! – színtelen mosolyt kap csak a lány cserébe és a férfi ellép, a tükör elöl. Megszokásként.

  51. [Sajna – na, jó, annyira nem sajna -, az utóbbi napokban nem voltam gépközelben, ezért lecsúsztam a határidőről, de ez a 100 szavas játék jó móka, úgyhogy versenyen kívül mégis beküldöm a művem.

    Unottan bontom ki az új tükröt. A régit a költöztetők összetörték, szerintem szántszándékkal, mert nem adtam extra jattot.
    – Milyen idióta ragaszt matricát egy tükörre? Még ha valami szupermodell lenne, de ez? Vénlányos konty, petyhüdt arc és SZTK szemüveg…
    – Talán nem tetszem, ficsúr?
    – Már vágom! Hé, srácok, abba lehet fejezni a szívatást! – kiabálom röhögve a tükörbe.
    – Ez nem vicc, ez tényleg az ÉN arcom. Pontosabban özvegy Simorjai Jánosnéé, aki a gyárban becsomagolt. Amíg nem találok jobbat, az övé is megteszi.
    – Mit szólnál az enyémhez? – ajánlom előzékenyen.
    – Logikus felvetés, de nem vagyok oda az ábrázatodért.
    – Akkor kénytelen leszek tükörtörésre vinni a dolgot!]

  52. (Az előttem szólóhoz csatlakozva, én is csak utólag néztem meg a határidőt, de versenyen kívül idemásolom én is.)

    Felemeltem a kezem, megérintettem a tükröt. A tükör ott volt, csak én nem voltam sehol.
    – Látod?
    Láttam a háromajtós szovjet szekrényt, amit atomháborúra készíthettek, négyen alig bírtuk a helyére cipelni. Láttam a tetején a rendetlenséget, a dobozokat, a törött ventilátort. Láttam a pókhálót a sarokban, amit csak olyankor láthattam, mikor besütött a nap. Ritkán sütött be, így hagytam a helyén.
    És láttam egy piros, magassarkú cipőt belógni a képbe, a szekrény fogójának magasságában, jobbra-balra lengve.
    Felemeltem a kezem és végighúzta az ujjam a nyakamon. Enyhe borostát éreztem csak.
    – Látod?
    Tudtam, hogy ha szembenéztem volna magammal, most láthatnék valamit.