100 szavas írástechnikai játék

100 szavas írástechnikai játék

Itt az idő, hogy újra játsszunk egy kicsit! 🙂

A főszerep ezúttal a házi kedvenceké lesz, szeretettel várunk mindenki, akinek van (vagy éppen volt) kisállata, vagy csak szereti az állatokat. (Persze, ha ezen feltételek egyikének sem felelsz meg, akkor se csüggedj el, hanem játssz velünk az írás öröméért!)

Feladat: Írj egy maximum 100 szavas párbeszédet, a következő helyzetben: a gazdi egy reggel arra ébred, hogy kiskedvence hirtelen tud beszélni, és ráadásul az állatka panaszkodni kezd az életkörülményeire.
Mielőtt még bárki is tollat vagy billentyűzetet ragadna, teszünk pár nehezítést:
– A jelenetben kizárólag párbeszédet alkalmazhatsz (tehát semmiféle narráció nem szerepelhet)
Nem utalhatsz rá direkt módon, hogy mi a házi kedvenc faja (pl.: „édes kiskutyám” megszólítás), de derüljön ki az olvasó számára
– És az utolsó nehezítés: vannak bizonyos szavak, szópárok, amelyeket sokan összekevernek. Ebben a kis játékban jelenjen meg az egyelőre-egyenlőre szópár helyesen használva!

Határidő: 2018. május 18. (péntek) éjfél
Eredményhirdetés: 2018. május 22. (kedd)

Nyeremény: A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit megszerkesztünk, írói tanácsokat adunk és bekerül a szerkesztői látványpékségbe.

***

Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (törekedj arra, hogy  100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja a rendszer, és lehet, nem vesszük észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból

Sok sikert a játékhoz, mi már nagyon várjuk az írásokat 🙂

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)

Leave a Comment

46 hozzászólás

  1. -Megint ideszálltak ezek a kövér tollasok! Bárcsak a mancsom végére tűzhetném őket! Milyen finom csemege lenne!
    -Miért zajongsz korán reggel?
    -Kedves szolgám, nem tehetek róla, hogy túlérzékeny füleidet bántja a selymes hangom. A galambok turbékolása a párkányon nem zavar?
    -Ebben a furcsa álomban jobban izgat, hogy Puffancsom emberként beszél.
    -Ébren vagy, együgyükém. Kérem a reggelimet!
    -Mit kívánsz, ó, egyiptomi istenség?
    -Ne hízelegj! Egyelőre megelégszem egy adag nyálkás trutyival.
    -Te pedig ne játszd a finnyást! Két perc alatt eltünteted.
    -Egy éhezőnek minden falat kincs…
    -Mindig a legjobbat kapod, egyenlőre szeletelem a sült húst is!
    -És nekem mégis kisebb falatok jutnak, mint neked.

  2. – Ssszia Ssszabolcska!
    – Jó reggelt, Perselus! Hogy aludtál?
    – Ssszörnyen, kis gazdám! Legssszívesebben egyben lenyelném, aki ezt a kínzókamrát tervezte. Egyenlőre vágni egy terrárium oldalait? Kinyújtózni sem tudok. Ssszólj apukádnak, hogy vegyen egy újat!
    – Egyelőre nem lehet. Most költöztünk, elfogyott a pénz.
    – Mi kerül annyiba hat üveglapon?!
    – Ne morogj már! Éhes vagy? Hoztam reggelit.
    – Megint egér? Akkor kösssz, nem.
    – A húgom tengerimalacáról ne is álmodj, haver! Kivegyelek? Eljössz velem suliba?
    – Lesz matek?
    – Igen.
    – Akkor nem.
    – Elviselhetetlen vagy ma reggel, Perselus. Na mindegy, iskola után jövök. Szia!
    – Ssszervusssz ssszívtelen Ssszabolcska!

  3. – Cuki virsli, felkeltél?
    – Órák óta ébren vagyok! Adj enni!
    – Úristen! Ez egy valóra vált álom, az aranyos burrogásod mellé végre megszólaltál!
    – Elég a simogatásból! Kérem az uborkámat!
    – Tudod, mennyire szeretlek?
    – Az a szeretet, hogy ide-oda pakolsz és össze-vissza puszilgatsz? Vedd már ki a hűtőből az imádott csemegémet! … Na? Hozod már?
    – Egyelőre kint van a konyhapulton, várjuk, hogy felengedjen. Nem szabad hidegen enni, megfázhat az aranyos torkod. Annyi mindent szeretnék kérdezni!
    – Visítani fogok, ha nem adsz azonnal valamit!
    – Itt van friss széna.
    – Ne terelj! Azt mindig az uborka után eszem! Egyenlőre vágd, utálom, ha egy szelet túl vékony vagy vastag!

  4. – Jó reggelt, Gazdi!
    – Vacak, te tudsz beszélni?
    – Bizony! Beszélnünk kell, mert problémáim vannak!
    – Mondd! Ne kímélj, Szőrmókom!
    – Nos, gondjaim vannak az ellátásommal!
    – Talán nem kapsz elég ételt vagy vizet?
    – A kaja szuper, bár az adagokat egyenlőre oszthatnád el! Viszont túl kevés időt töltesz velem. Pedig nagyon szeretnék veled lenni!
    – Igazad van, kérlek, ne haragudj rám! Szégyellem, hogy elhanyagoltalak. Meg tudsz nekem bocsátani?
    – Természetesen, hiszen téged szeretlek a világon a legjobban! Tudom, most dolgozni mész, de mikor dumálunk megint egy jót?
    – Egyelőre nem tudom, ma mikor érek haza, de este beszélünk!

  5. – Végre hazajöttél! Ma este elviszel?
    – Ugyan hová mennél?
    – Vadászni! Az az életem, csak te hiszel engem rágcsálónak.
    – Tudod a nyolcadikról nehéz neked vadászterepet biztosítani.
    – Jó, akkor nekiállhatnál takarítani, mert elviselhetetlen szag terjeng.
    – Még te háborogsz? Tőled büdösebb pontja nincs a lakásnak.
    – Ezért ne engem tegyél felelőssé! Egyszerűbb lenne, ha a velem való feladatokat egyenlőre osztanátok a férjeddel.
    – De nagy lett a szád, mióta tudsz beszélni!
    – Lehet, de egyelőre csak én tudom hová tűnnek el a csecsebecséid, nem ártana a kedvemben járnod!
    – Ó, milyen meglepő, a fajod neve a jellemeddel koherens.

  6. – A reggelimet, legyen szíves!
    – Tessék?! Mi mióta magázódunk?
    – Nem magázódunk, csak udvarias vagyok. Elvégre te vagy a kedvenc alattvalóm.
    – Én vagyok az egyetlen alattvalód!
    – Egyelőre.
    – Mit parancsolsz reggelire?
    – Kacsát. Aszpikban, nem szószban. Friss, tisztított vizet hozzá.
    – A kacsa már elfogyott.
    – Ez esetben kénytelen leszek a reklamációmat a tányér mellé helyezni, ahogyan múlt héten is.
    – Pulykát tudok adni. Esetleg lazacot.
    – A panaszkönyvet kérem. Még egy normális reggelit sem lehet kapni ebben a sivár lakásban.
    – Nem lenne sivár, ha nem irtottad volna ki a virágokat.
    – Ez volt a minimum amiért ivartalaníttattál!
    – Akkor egyenlőre állunk. Szóval, mi legyen reggelire? Pulyka vagy lazac?
    – Panaszkönyv.

  7. – Hé haver! Ébren vagy?
    – Nem. Ha te beszélsz, én még alszom.
    – Hallod, sürgősen el kell költöznünk!
    – Mi van?
    – Megjelent egy repülő szörny! Az ablaknál! Huhog, meg minden! Biztosan rád pályázik, mert te nagy vagy és szeretlek, de én még kicsi vagyok és nem tudlak megvédeni! Egyelőre nem tud bejutni, de láttam őt!
    – Értem, szóval láttál egy baglyot.
    – Ez egy szörny, nem érted?! Egyenlő darabokra tép minket! Kelj fel, pakolj össze és költözzünk el! Veszélyben vagyunk!
    – Oké kölyök, ha felkeltem, összepakolok.
    – Jó! Addig megpróbálom feltartani. Elküldöm az anyjába, ahogy tőled tanultam!

  8. -Végre! Azt hittem már sosem kelsz fel. Most pedig adj ennem!
    -Hannibál?! Nem. Biztos csak álmodom.
    -Ne csinálj úgy, mintha nem tudtad volna, hogy tudok beszélni. Mi másért mesélted volna el az egész siralmas életedet?
    -Mert te voltál az egyetlen társaságom.
    -Hát persze. Ezért kell mindig engem használni zsebkendőnek mikor álomba sírod magad. Ne nyavalyogj ennyit. Légy férfi!
    -De… én lány vagyok.
    -Nem mentség! A feministák egyenlőre hozták a két nem jogait.
    -Honnan tudsz ilyeneket?
    -Onnan, hogy mikor te órákra egyedül hagysz, unatkozom, és a könyveidet olvasom
    -Egyelőre bírd ki. Aztán majd hozok neked egy játszótársat.
    -Te tényleg utálsz engem.

  9. – Jógazdám, fölkelnél?!
    – Majd mindjárt Borzos… én… ÁÁÁÁ! Az istenit, te meg mit csinálsz?!
    – Csak beszélek hozzád!
    – Azt a vak is látja, de miért?! Miért beszélsz hozzám?!
    – Egyelőre azért, mert reggel van és jön a postás. Szeretnék kimenni a kertbe megugatni a nyavajást!
    – Azt már nem! Én is kishíján összecsokiztam magamat, még a végén rám hívná a rendőrséget!
    – Jó! Akkor légyszíves adj ennem valamit.
    – Enni?
    – Igen, és lehetőleg egyenlő adagokat kaparjál ki a konzervből, ne úgy, mint tegnap, amikor a nyávogó istenostor többet kapott, mint az, aki a házat őrzi!
    – Hihetetlen.

  10. ‒ Hogy tehetted ezt velem, te szörnyeteg?
    ‒ Selyemke, te beszélsz?
    ‒ A fájdalmam nem maradhatott némán.
    ‒ Meg kell értened, hogy amit tettünk, azt a te érdekedben tettük.
    ‒ Miattad már nem lehetnek gyermekeim.
    ‒ Mégis mit csináltunk volna velük? Tele vannak a menhelyek. Felelősségteljesen cselekedtünk.
    ‒ Nem lehetnek gyerekeim, mert a te fajtád nem akar velük foglalkozni? Az, hogy én mit akarok, senkit sem érdekel?
    ‒ Te nem tudod kontrollálni a számukat. Nekünk kell.
    ‒ Legszívesebben egyenlő darabokra karmolnálak.
    ‒ Kijössz majd az ágy alól?
    ‒ Egyelőre nem. Most menj innen! Látni sem bírlak.
    ‒ Nagyon sajnálom.

  11. – Jógazdám, fölkelnél?!
    – Majd mindjárt Borzos… én… ÁÁÁÁ! Az istenit, te meg mit csinálsz?!
    – Csak beszélek hozzád!
    – Azt a vak is látja, de miért?! Miért beszélsz hozzám?!
    – Egyelőre azért, mert reggel van és jön a postás. Szeretnék kimenni a kertbe megugatni a nyavajást!
    – Azt már nem! Én is kishíján összecsokiztam magamat, még a végén rám hívná a rendőrséget!
    – Jó! Akkor légyszíves adj ennem valamit.
    – Enni?
    – Igen, és lehetőleg egyenlőre kérem az adagokat a konzervből, nem úgy, mint tegnap, amikor a nyávogó istenostor többet kapott, mint az, aki a házat őrzi!
    – Hihetetlen.
    (javítás, nem biztos hogy elfogadják, de kijavítottam)

  12. – VÁÁÁRJ! Ne dobd rám a takarót, beszélnünk kell!
    – Atyaég! Ki szólt?
    – Itt vagyok a matracodon.
    – Nem látlak. Ki vagy?
    – A nevem poratkuci127.
    – Vagyis százhuszonheten élősködtök a matracomban?
    – Pontosabban kétmillióan. Egyelőre. Emiatt kerestelek fel. Túl sokan lettünk, nem férünk el. Megpróbáltuk felosztani a matracodat egyenlőre, de bunyóba torkollott. Kiirthatnál néhányunkat a közjó érdekében.
    – Miért törődnék a problémáitokkal?
    – Észrevetted a csípéseket a hátadon?
    – Jujj! Megteszek bármit!
    – Először kiporszívózhatnál.
    – De a múlt hónapban már…
    – Legalább hetente! A párnát pedig száríthatod a napon. Szellőztess! És cserélj ágyneműt! Nem bírjuk a gyűrődést…

  13. – Hé, ember, élsz még? Egyelőre nem bűzlesz, tehát feltételezem, igen!
    – Csak még öt percet hadd aludjak. Kérlek!
    – Tonhalat akarok! Most! Egyenlő darabokra vágva.
    – Húzd vissza a karmaidat, te oroszlán-rokon!
    – Már reggel öt óra, és te még mindig nem szervíroztad az első fogást. Súlyos mulasztás!
    – Sicc a hasamról, te ördögfattya!
    – Mit merészelsz? Ezt is feljegyzem a mulasztásaid listájára. Az is felkerült, hogy éjjel a gardróbba zártál.
    – Látom, ügyesen kijutottál.

    – De nem elég gyorsan. Kínzott a szükség, ezért hagytam neked egy kis ajándékcsomagot.
    – Micsoda? Te tonhalevő szörnyeteg! Ma az erkélyen töltöd a napod.
    – Felőlem rendben. De nem vállalok felelősséget a szétesett madárkákért!

  14. – Nagyon örülnék, ha kiszállnál a nyelveddel a fülemből.

    – Kiszállok, ha felébredsz végre, és rám figyelsz.

    – Mintha nem harcolnád ki amúgy is minden figyelmemet.

    – Nincs igazad, törődhetnél velem többet is.

    – Ha több fésülésre vágsz, az megoldható, de saját franciaággyal nem szolgálhatok.

    – Fésülés? Fúj. Abból inkább kevesebb kéne. Nem. Több birkát szeretnék itthonra, mert imádom terelni őket, meg szabad bejárást a spájzba. És ha már a kajánál tartunk, igazságosabb is lehetnél, oszthatnád egyenlőre a tápot Easy és köztem.

    – Egyelőre nem, de ha te is tizenöt kiló leszel, nem pedig három, beszélhetünk róla.

    – És a többi?

    – Ha majd nem panelban lakunk, visszatérünk rá.

  15. – Fincsííí! Ugye nekem csinálod?
    – Dehogy… Te beszélsz?! És hogy jöttél be?!
    – Jellemző! Az emberek semmi észt nem feltételeznek az állataikról… Bár egyenlőre én sem tartalak benneteket, az tény… De most nem ezért jöttem.
    – Hát?
    – Követelem vissza a régi rezidenciámat! A költözés előttit. Vagy legalább azt a kanapét, ott!
    – Sajnos egyelőre be kell érned egy fűtött párnával a garázsban.
    – A fehér csizmás, meg a szottyadt fekete elfoglalták! Tényleg, minek hoztuk magunkkal azokat is? Költözés közben simán kirakhattuk volna őket valahol!
    – Hogy lehetsz ilyen kegyetlen?!
    – Te papolsz nekem kegyetlenségről?! Nem neked kell nyers egereket meg madarakat fognod! És megenni őket… grillpác nélkül!

  16. – Elnèzèst!
    – Igen?
    – Panasszal szeretnék élni.
    – Miért? Szerintem nagyon jó kis helyetek van nálunk, Nèmó.
    – Ez igaz, csak a váras bújócskát örökké elfoglalja az algazabáló. Mi meg nem merünk bemenni miatta.
    – Na, és én mègis mit tehetnék?
    – Ezt a 160 literes játszóterünket egyenlőre kellene felosztani közöttünk. Mert most mindenki csak úszkál össze-vissza, kisebb-nagyobb csapatokban. Semmi integráció, pedig nekem a páncèlos nagyon bejön, csinos a széles hátúszója.
    – Mennyi problémád van! Meglátom, mit tehetek. Egyelőre beszórom a vacsorátokat, most érd be ennyivel! Aztán majd holnap nézünk még egy bújócskát.

  17. – Szent Kerberosz! Végre feltápászkodtál!
    – Anyám, nem kellett volna tegnap annyit innom! Jól kiüthettem magam, ha hangokat hallok.
    – Oké, másnapos vagy, de menjünk már! Itt a póráz, öltözz, különben megjelölöm azt a vacak szandált, amiben az éjjel hazacsámpáztál. Hajnal óta szemezek vele, és csak az átkozott nagy akaraterőmnek köszönheted, hogy egyelőre nem téptem apró cafatokra.
    – Értem, pajti, de muszáj visszafeküdnöm. Szétmegy a fejem. És azok a fránya hangok…
    – Te most szórakozol? Fogalmad sincs, milyen nehéz visszatartanom a… tudod, mit. Mért csinálod ezt velem folyton?
    – Bírd ki még egy órát!
    – Te akartad, vesszen a szandál! Huhh, ez jólesett. Most legalább egyenlőre állunk.

  18. ‒ Ezi, szállj le a hátamról! Minek kell neked mindig hajnalban rohangálni?
    ‒ Tehetek én róla, hogy ilyenkor alszol?! Ilyenkor az ablakban kell ülni. Ilyenkor jönnek a madarak. Meg az a fess kandúr…
    ‒ Már bocs, de te ivartalanítva va… hé, mi? Te beszélsz!
    ‒ Muszáj, ha egyszer sose értesz. Na, menj odébb, most a párnádon akarok feküdni.
    ‒ Oké, tuti álmodom. Te…
    ‒ Nem is, inkább a takaródon. Menj már odébb! És vakargasd a fejem! Nem is, a hátam! Így!
    ‒ Jó-jó, csinálom már, tessék, vakargatlak.
    ‒ Áh, mindegy, már nem kell. Inkább reggelit adj, ha már úgyis felkeltél!

  19. – Üres a tálam.
    – Jó, megyek, és… Hiszen te beszélsz!
    – Micsoda lángelme! Nobel-díjad még nincs?
    – De hát ez döbbenet, elképesztő, egyszerűen…
    – Khmm! Mint mondtam, üres a tálam.
    – Nem is üres! Épp csak a közepe látszik ki.
    – Üres, ha mondom.
    – Jó, töltök neked még.
    – Ha már itt tartunk, vehetnél abból a múltkori tápból, a prémiumból.
    – Az csak ajándék minta volt.
    – Azt akarom.
    – Nincs pénzem. Egyelőre érd be ezzel!
    – A dög bezzeg most kapott új gumicsontot…
    – Rendben, majd fizetésnapig eszem májas kenyeret.
    – Májas? Kérek!
    – Csak egy kis darab van… De jó, felvágom egyenlőre, megosztozunk.
    – Tessék?!
    – Oké, legyen a tiéd az egész. Megyek vásárolni.

  20. – Ember! Ébredj már!
    – Jó, jó, már töltöm is a táladat.
    – Azt egyelőre hagyd, most beszélnünk kell! Ne bámulj olyan értetlenül!
    – De hát még sohasem szólaltál meg, Fiatalúr!
    – Mert eddig nem volt olyan mondandóm, ami rád tartozott volna. Most van. Szürke kijárhat éjjelente vadászni, nekem meg idebent kell aludnom, melletted dorombolva? Követelem, hogy osszuk fel a területet, mégpedig egyenlőre!
    – Szürke utcakölyök volt, ismeri az éjszakai életet. Te úri körökből származol, aggódom, hogy valami bajod esne, ha kimennél.
    – Tudok én vigyázni magamra! Ne vakargasd a fülem tövét, most dühös vagyok rád!
    – Beszélünk Szürkével a kert felosztásáról, jó?
    – De előbb tálald a reggelim.

  21. – Hideg ez a zsindely…
    – Marcipán! A tetőnkön heverészel?! Eredj haza!
    – A te tetőd… az én tetőm… a mi tetőnk… Miért nem fűtjük?
    – Mert az egy kerti fészer. Na, nyomás!
    – Á… nem lehet… egyelőre nem…
    – Mért nem?
    – Nedves a fű… berzenkedem rálépni… hm… létezik ilyen szó? Berzenkedem… berzenkedsz… berzenkedünk…
    – Marcipán! Tünés haza!
    – Nekem jó itt is… hm… otthonillat van…
    – Húgyszag van! Tönkretetted vele a növényeinket! Kiszárítottad a füvünket! Meggyaláztad a kertünket!
    – Meggyaláztad… milyen érdekes szó… te meggyaláztad… én meggyaláztam… mi… mi… mi az a kezedben?
    – Egy duplacsövű szivacslövedékes mordály. Utolsó esély…
    – Így nem vagyunk egyenlő felek!
    – Valóban nem. Én lövök… te…

  22. – Kicserélnéd a vizemet?
    – Jézusom!
    – Nem, egyelőre csak én vagyok.
    – Tudsz beszélni?
    – Ne terelj, az az én dolgom. Melegem van és állott a vizem.
    – Napjában kétszer cserélem.
    – De nem a szőlővesszők alatt.
    – Azokat gyökereztetem, miért onnan iszol?
    – Ott finomabb a víz, mint abban a ronda fekete edényben.
    – Nem ronda, a te bundád is fekete. Miért vagy sáros?
    – Tegnap szokás szerint nem játszottál velem, a virágoskertben ástad a lyukakat. Gondoltam, segítek. Versenyt ástam a vakonddal, most egyenlőre állunk.
    – Kiástad a büdöskepalántákat?
    – Igen, így nem kell gazolnod, helyette játszhatsz velem.
    – Indíts fürödni! Utána megnyírlak.
    – De jó, imádok fogócskázni!
    – Fürdést mondtam. Hé, állj meg!

  23. -A SAJÁT ÉRDEKEDBEN MARADJ OTT, AHOL VAGY!
    -Tessék? Hát te meg mióta tudsz beszélni?
    -A fajtám évezredeken át őrzött titkát fedtem fel előtted, de egyelőre nem ez a fontos. Távozz tőlem!
    -Na de Grafit! Te is tudod, hogy nem tehetsz semmit!
    -AZ AZ EMBER BÁNT ENGEM, ÉS TE KARBATETT KÉZZEL NÉZED!
    -Azt az embert állatorvosnak hívják, és komoly betegségeket előz meg azzal az egyetlen szurival!
    -Hát persze… mit is várhattam tőled! Még tegnap ki kellett volna rohannom azon az átkozott macskaajtón. Na de mindegy is… így legalább egyenlőre állunk a hatalmi játszmámban.
    -Na ebből elég! Azonnal szállj le a függönyömről!

  24. – Sszia, kiengednél? Kicsi már ez a hely, a sszobád meg sszép nagy! Jól ellennék odakinn…
    – Ha kiengedlek, megesz a kutya.
    – Hát zárd be. Igazán nem méltányos, övé az egéssz lakás, enyém meg ez a nyomorult kis lyuk… Egyenlő felossztást követelek!
    – Én meg annak az idiótának a fejét, aki drogot rakott este az italomba. Nem elég, hogy egy beszélő állatot halluzok, még panaszkodik is.
    – Nem hallusszol.
    – De.
    – Nem.
    – Ezt nem a hallucinációmmal fogom megvitatni!
    – Ha sszeretnéd… Bezárod a kutyát?
    – Mert megszólaltál? Túl sokat ittam tegnap, szóval ez egyelőre kevés. Majd, ha a reggeli kávém után is beszélsz, újratárgyaljuk.

  25. – Mffmmmm
    – Pardon?
    – Mfmmffm
    – Nos, rendben. Átülök. Az orrod úgyis nyomta a szegycsontom.
    – Pffff. Szőr van a számban.
    – Csak a golyószőr désagréable*. Az tényleg tapad.
    – Az az ut’só pálesz… Halucánilok.
    – Dehogyis. Csoda történt. Végre pontosíthatom az utasításokat. A csirkemellet mostantól vágd apróra, marcangolni nem elegáns.
    – He?!
    – Gondoltam, hogy magas neked. Sose volt stílusod. Vegyük a pamutgombolyagot. 2018-ban? Piha! iPad kell. Egyelőre az aranyhalas appot kérem, aztán meglátjuk.
    – Csak ezt éljem túl. Soha többé…
    – Perdante**. Végre kommunikálhatnál egy isteni lénnyel, és inkább elalszol? Azért emlékezz! A csirkemellet apróra és egyenlőre!***

    * kellemetlen (francia)
    ** lúzer, vesztes (francia)
    *** A szerző nehéz helyzetben van: szeretne indulni, hogy lássa, jó-e amit ír (legalább annyira, hogy megneveztessen), de már nyert nemrég egy szerkesztést, és érzi, hogy nem lenne fair, ha újra pályázna. Úgyhogy ezt csak úgy…

  26. – Takarodjatok a területemről! Igen, a járda is az enyém!

    – Puszedli! És anyám még rám nézett ferdén, mikor azt mondtam, okosabb vagy, mint az unokaöcsém! Gyere ide a mamához!

    – Adj ennem némber!

    – Maradt még tegnapról szójafasírt…

    – Én a farkastól származom! Húst adj, vagy átharapom a torkod!

    – Drágaság, még a gumicsirkéd torkát sem bírod átharapni.

    – Én és Baromfinagyúr egyelőre egyenlőre állunk, de várd ki a végét!

    – Valaki ma nagyon durci. Hozzam a hámodat és a mályvaszín ruhácskádat, gyönyörűség?

    – Menj egyedül! Addig áthívom a szomszéd rottweilert egy kis etyepetyére.

    – Kamaszok. Holnap bejelentkezünk családterápiára…

  27. -Hova a fenébe tehettem el a fogkefémet?
    -Mosógép melletti fiókos szekrény.
    -Köszönöm….Mi a manó? Ki szólt?
    -Itt vagyok.
    -Hol van az az itt?
    -Egyelőre a bojler alatti kis sarokban, de várj, most már a mosógépen vagyok.
    -Jézusom neked mennyi szemed van.
    -Képzeld el mennyi időbe telik mire az összes csipát kidörzsölöm…na de fontos dologról szeretnék veled beszélni kétlábú.
    -Hallgatom.
    -Afféle panasszal érkeztem, hogy a szomszéd polc alatt lakó barátomat már legalább háromszor leseperted a héten, kéretik ezt nem tenni többször. Egyenlő esélyeket kérünk mi is a lakhatás szempontjából.
    -Fizettek bérleti díjat?
    -Szerinted ki fogdossa össze a téged csípdeső szúnyogokat?
    -Megegyeztünk.

  28. – Egy jó száraz martinit a nap végére?
    – Ezt már szeretem! Sokkal kellemesebb, mint amikor még sétáért kuncsorogtál!
    – Nehéz napod volt?
    – Csak a főnököm, már megint.
    – Úgy vélem, a problémáid az alacsony munkamorálodban gyökerezhetnek.
    – Ha mostantól minden este ezt kell hallgatnom, felhívok egy menhelyet.
    – Tudod, ez nekem is átok! A mai reggelig, az ugatás béklyójában, egy öt éves gyerek szintjén voltam, de most! Beleástam magam a napi politikába, és azt kell, mondjam, egyelőre siralmasak az állatvédő törvények ebben az országban!
    – Ühüm, és mit tervezel?
    – Köszönöm kérdésed, holnapra tüntetést szerveztem a parlament elé, hogy egyenlő jogokat követeljünk.
    – Hogy mi? Te teljesen megvesztél!

  29. – Kellj már fel!
    – András, vasárnap van! Hagyj még egy kicsit aludni…
    – Még hogy András! Tényleg használhatatlan vagy reggelente.
    – Lucifer! Hiszen te…
    – Igen, beszélek. Ennek örömére muszáj tisztáznunk pár dolgot.
    – Micsodát?
    – Még kérded? Utálom a lazacos konzervet. Három év alatt igazán megtanulhattad volna, hogy csak a tonhalasat szeretem. Ráadásul konzerv!
    – De nem vehetek neked mindig frisset!
    – Jól van, ezt megbocsájtom. De ha már kénytelen vagyok konzerven tengődni, legalább gusztusosan tálald. Öntsd ki a tányéromba, és vágd egyenlőre a darabokat.
    – Úgy lesz!
    – Egyelőre kénytelen vagyok megbízni benned. Aztán úgyis átvesszük a világuralmat és a pitiző szolgáink lesztek.
    – Tessék?
    – Semmi!

  30.  Helló, kisgazdám!
     Ki beszél?
     Ne forgolódj, mint egy tojós tyúk! Itt vagyok, lefelé nézz!
     Jé! Te tudsz beszélni? Azt hittem, ti csak tátogni tudtok!?
     Persze. Tudunk, de csak nagy szükség esetén vetemedünk erre.
     Szükség?
     Igen. Azt szeretném kérni, családom nevében is, hogy ne csak este szórj be kaját!
     De a neten azt olvastam, hogy csak egyszer kell, a többit megkeresitek a környezetetekből.
     Miért? Te talán legelsz, vagy bogarat gyűjtesz? Készen veszed a boltban.
     Szóval háromszor kérünk, és abból a tarkából többet.
     Egyelőre kétszer kaptok és egyenlő mennyiségben.
     Köszi!

  31. – Ki az ágyból! Éhes vagyok.
    – Hagyjál aludni, drágám!
    – Nem vagyok a drágád…
    – Te jó ég! Bizonyára még álmodom. Mert az tuti, hogy te nem tudsz beszélni.
    – Miért ne tudnék? Mindig is tudtam. Ráadásul szépen és választékosan.
    – Kizárt! Ennyi ésszel?
    – Nem értem. Miért gondoljátok így, emberek? Igenis okosak vagyunk. Különben, hogy tudnánk beérni egyetlen férjjel ennyien?
    – Tessék?!
    – Semmi. Szóval? Kapok végre reggelit?
    – Mihelyt magamhoz térek. Egyelőre nem akarom elhinni, hogy mindez igaz.
    – Pedig az. Na! Hozod azokat a finom magokat? Aztán egyenlőre elosztva dobáld szét az udvaron! De ezúttal figyelj már arra, hogy mindenhova jusson.
    – Bizonyára megőrültem… Csak az lehet…

  32. – Hé, pajti!
    – Én?
    – Ühüm. Gyere gyorsan! Úgy. Kacsázz már ide azokon az izéken!
    – Lábnak hívják.
    – Mindegy.
    – Várjunk csak! Te mióta tudsz…
    – …beszélni? Mindig is tudtam. Te mióta nem vagy süket?
    – Ez valami vicc, ugye?
    – Bárcsak az lenne, de egyelőre egyikünk sem nevet. Viszont végre kidugult a füled, szóval ideje beszélnünk erről. Mi a szottyadt hínárt keres ez itt?
    – Béla?
    – Nem akarom, hogy itt lebegjen bambán körülöttem. Befalja az összes kaját.
    – Minden nap egyenlőre osztom a lárvát. Te kapod a bal oldalon, Béla a jobbon.
    – Béla egy köcsög! Amikor elfordulsz, felzabálja a részemet azután a sajátját is. Csak akartam, hogy tudd.

  33. – Ahh, megint rózsalevél.
    – Hogy?! Botka, jézusom, te megszólaltál!
    – Ó. Valóban.
    – Jézusom.
    – El fogsz ájulni?
    – Igen. Nem. A két lehetőség kábé egyenlőre áll. De asszem, egyelőre nem.
    – A tartályom mellé ájulj. Kell egy segítő láb? Vagy négy?
    – Haver, kétlem, hogy el tudnál kapni. Eltörne a lábad.
    – Kár.
    – Eddig nem beszéltél, ugye?
    – Nem volt mondandóm.
    – És most?
    – Azt mondtam, „Ahh, megint rózsalevél.” Aztán belefáradtam a panaszkodásba.
    – Nem szereted a rózsalevelet?
    – Elmegy.
    – Na de mégis. Mielőtt vagy elájulok a sokktól vagy nem, áruld el, mit reggeliznél!
    – Szederlevelet?
    – Meglesz. Hm. Na, és amúgy mi újság?
    –…
    – Ennyit akartál és többé megint nem beszélsz? Komolyan?!*

    * Csatlakozom Zsuzsához, én is nemrég kerültem a szerkesztői látványpékségbe, úgyhogy most csak a játék kedvéért játszom. 🙂

  34. – Ébresztő, kisanyám!
    – Kisanyám? Gergő, még mindig részeg vagy?!
    – Gergő, egy fenét! A tohonya pasasod rég lelépett.
    – Úristen! Tuti belekevertek valamit az italomba tegnap… Schwarzi???
    – Na, végre rám figyelsz! Egyébként rühellem ezt az idióta nevet. Nem vagyok se német, se kretén izomagy.
    – Csak fekete…
    – Hát aztán? Ennyiből hívhatnál Fekete Pákónak is.
    – Most, hogy mondod…
    – Eszedbe ne jusson! Különben dobhatod ki a harisnyáidat. Viszont a Fekete Párduc tetszik… És ennék egy kis normális kaját is. Mondjuk lazacot. Egy-kettő, irány a konyha!
    – Atyám, mintha Gergőt hallanám! Ennyi zsarnok hímet egy helyen… Rohadék karma!

  35. – Ébresztő, kisanyám!
    – Kisanyám? Gergő, még mindig részeg vagy?!
    – Gergő, egy fenét! A tohonya pasasod rég lelépett.
    – Úristen! Tuti belekevertek valamit az italomba tegnap… Schwarzi???
    – Na, végre rám figyelsz! Egyébként rühellem ezt az idióta nevet. Nem vagyok se német, se kretén izomagy.
    – Csak fekete…
    – Hát aztán? Ennyiből hívhatnál Fekete Pákónak is.
    – Most, hogy mondod…
    – Eszedbe ne jusson! Különben dobhatod ki a harisnyáidat. Viszont a Fekete Párduc tetszik… És ennék egy kis normális kaját. Egyelőre lazacot, aztán meglátjuk. Egy-kettő, irány a konyha!
    – Atyám, mintha Gergőt hallanám! Ennyi zsarnok hímet egy helyen… Rohadék karma!

    (Tudom, egyszer lehet, de az egyelőre-egyenlőre valahogy elkerülte a figyelmem az előbb…)

  36. – Gazdi!
    – Beszélsz? Ez a nap is jól kezdődik. Különben is mit keresel az ágyamban?
    – Ma még nem kaptunk enni. Ma is kevesebb kaját adsz nekem, mint a kölykömnek?
    – Egyenlőre osztom el nektek mindig! Különben is, hogyhogy csak te beszélsz? Csipszar?
    – Egyelőre még csak én beszélek. Ő kint mosakszik. Egyébként miért van az, hogy az ő neve az állatorvosnál hivatalosan Dióként van bejegyezve, de te Csipszarnak hívod?
    – Nem mindegy az neked Paprika?
    – És én miért vagyok Paprika?
    – Mert szeretem a tojásos-paprikát.
    – Erről jut eszembe. Tojást nem kérünk. Sem ma reggel, sem máskor.

  37. – Halihó, reggel van!
    – Kopj le! Alszom!
    – De imádom a reggel szagát!
    – Áúú! Képen nyaltál!
    – Folyton csak punnyadsz, miközben tele van macskákkal az udvar!
    – Egyelőre én vagyok a gazda! Szunyáljál pár órát!
    – Szunya? Lusta dög vagy! Akár a MACSKA a garázsban!
    – Este játszottunk, és te is kaptál kolbászt.
    – Egyenlő részre vágtad fel, holott én háromszor akkora vagyok, mint a MACSKA.
    – Végleg felébresztettél.
    – Annyira kedves gazdi vagy, most hogy felkeltél! Mindjárt megnyallak itt is, meg ott is… Aztán megsétáltatlak, és megszaglásszuk az uszkár kakiját!
    – Hol a tornacsukám?
    – Ja, szétrágtam…

  38. – Úúh, jó reggelt kisöreg, remélem jobban aludtál, mint én.
    – Igen, köszi.
    – Mi az Isten?!
    – Bocs, csak én.
    – Ezt mondd mégegyszer!
    – Nyugi, csak én vagyok. Haver?! Őőő, khm, haver, minden oké? A szokásosnál is fehérebbnek tűnsz.
    – Nem! Mi?! Azt hiszem. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy csak reggel van, vagy valami átverős showban vagyok.
    – Ha már szóba hoztad, jó lenne enni végre valamit. De most ne a kisebbik katonát add nekem, inkább vágd fel egyenlőre a falatokat. És csurgatnom is kéne lassan. Na jössz akkor, vagy mi lesz?

  39. – Kelj már fel! Miattad éhen is halhatok!
    – Jaj, ne nyalogasd már a lábam.
    – Kaját, kaját.
    – Szerintem még alszom, mintha tudnál beszélni.
    – Eddig is beszéltem, csak most jutottál el arra a szintre, hogy meg is értsd.
    – Hát köszönöm, igazán kedves.
    – Kaját, kaját, kaját.
    – Ne pattogj már. Jesszus én eddig azt hittem nekem örülsz ennyire reggelente.
    – Persze, hogy örülök, nélküled nem érném el a tápos zsákot. Ha már itt tartunk… ez a Pedigree nem az én világom. Inkább a konzerv. Borjús. Szaft és táp, egyenlőre keverve.
    – Egyelőre ez van. Egyél. Én visszafekszem.

  40. – Éb-resz-tő! Mozdulj már meg!
    – Te? Hozzám?
    -ÉN! ÉN! Ki más? A farkát kergető bolhafészek? Hallod ezt?
    -Nyelvleckéket vettél?
    -Mamma miau! Ilyen lassú felfogással hívnak téged az evolúció csúcsának?! Morog a gyomrom!
    -Fogj verebet!
    -Hogy képzeled?! Egyenlőre kockázott csirkemájat akarok! Semmi nehezet – diétázom.
    -Rád fér.
    -Szemtelen majom! Fogy a türelmem! A teraszon éjszakáztam, minden nap az életemért küzdök két vérszomjas spániellel, az egerek is rajtam cincognak a hátam mögött, te pedig éheztetsz!
    -Bocsánat milady, miben állhatok a szolgálatára?
    -Egyelőre szervírozd a reggelimet. Aztán kicserélheted az almomat, mielőtt kénytelen leszek száműzni téged. Irány a konyha! Szolga? Básztet bajszára, ez visszaaludt!

  41. – Beengedsz?
    – Te beszélsz?!
    – Végre, hogy rájöttél! Na, beengedsz, vagy itt állunk az ajtóban egész nap?
    – Nem vagy te egy kicsit szemtelen?
    – Mindig azt mondogatjátok, hogy családtag vagyok. Hát akkor egyenlő bánásmód is jár!
    – Na, nehogy már itt forradalmat csinálj! Nem is sejted, milyen jó dolgod van. A menhelyen nem lennél ilyen nagyszájú.
    – Meg is hálálom! Nem látod, hogy csóválom a farkam? Az egész hátsóm billeg közben.
    – Tudom. Sok örömet okozol.
    – Több kaját kérek!
    – Már megint! Elhízol, ha többet etetünk.
    – Ezt ki mondta neked?
    – Az állatorvos. Esténként kapsz vacsorát, egyelőre elégedj meg ennyivel.
    – Diszkrimináció!
    – Tudom. Na, gyere, kapsz egy finom fülvakarást.

  42. – Ki akarok menni, most azonnal! Hallod! Üres a tányérom. Kelj már fel!
    – Egyelőre még alszom, nem látod?
    – Segítsek? Kicsit nyálas lesz, de hatásos.
    – Mi van?
    – Mehetnékem van! Éhes vagyok! Olyan nehéz ezt megérteni?
    – Te beszélsz?
    – Na végre, ember! Akkor mehetünk?
    – Lassíts, barátom. Hogy is van ez?
    – Egyenlőre állunk, úgy!
    – Mivel?
    – Hát a beszéddel. Vagyis nem, te túl sokat beszélsz, én meg éhes vagyok, és ki akarok menni! Érted?

  43. – Kéne már egy fürdő.
    – …
    – Hetek óta nem jártunk a parkban.
    – Hagyj már, próbálok magamhoz térni!
    – Hetek. Óta.
    – Nem hiába! Ha esetleg elkerülte a figyelmedet, éjt nappallá téve dolgozom.
    – Hogy elkerülte-e? Egész nap az eszement csapkodást és az anyázást hallgatom.
    – Nem gondoltam, hogy figyelsz erre.
    – Mindenre figyelek. Például a napokban haladt el egy csinos hölgy a házunk előtt, nem érezted az illatát? Na, arra hogy figyeltem! Milyen kecsesen lépdelt a hosszú lábaival… Menjünk a parkba, talán ott találjuk.
    – Sajnálom, egyelőre be kell érned a kerttel. Nekem még…
    – Nem érdekel. Egyenlőre kell beosztani a csajozási időt.
    – Neked olyanod nincs.
    – Hát ez az!

  44. – Kérlek, csapd le azt a mihaszna Csirivittet, mielőtt elmész! Megőrülök, ha nem hagyja abba. Már hajnal óta kornyikál.
    – De hisz eddig olyan jól megvoltatok, Tökmag!
    – Ezt a félreszólást egyelőre elnézem…
    – Had énekeljen, ha egyszer szeret.
    – Mindig annak a díszmadárnak adsz igazat. Egyenlő bánásmódot követelünk, hisz egy szobában élünk vele.
    – Pofa be, Szotyi!
    – Hogy mondhatsz ilyet Szotyinak? Megint veszekedtetek?
    – Kicsi ez a terrárium kettőnknek. Sajátot akarok!
    – Úgy-úgy, két magguberáló nem fér meg egy portán.
    – Pofa be, Szotyi!
    – Pofa be, Tökmag!
    – Megint kezdik. Lépek, Csirivitt.
    – Ne hagyj egyedül velük!

  45. – Jó reggelt!
    – Reggel’! Ne pislogj körbe! Én beszélek hozzád. Mikor szabadulok?
    – Hogyan?
    – Ócska magos koszt! Széna. Víz. Mennyim van még!?
    – Azt kell, hogy mondjam életfogytiglanodat töltöd nálam.
    – Többiek?
    – Is.
    – Gondoltam. Sztrájkolunk. Koplalunk!
    – Pofazacskótok tele van!
    – Egyelőre így tüntetünk.
    – Nézd a jó oldalát, egyenlő bánásmódban részesültök!
    – Nagy vigasz! Vacak fogkoptató! Ezer év mire elrágjuk! Itt van még a forgács kérdése! Milyen fából van?
    – Fogalmam sincs.
    – Ez az! Na,meg ha kinézünk téged látunk rángatózni! Idegméreg?
    – Táncolok.
    – Bosszantó! Frissebb gyümölcsöt!
    – A fáról tépem! Kilencet lépek a kertből ide.
    – Kilenc lépés! Öregszik az az alma!
    – Meddig hallak?
    – Magam sem tudom. Ne bosszants!
    – Pardon

  46. Tudom, a határidő már lejárt, nem figyeltem sajnos, de ezt így versenyen kívül itt hagynám, ha szabad. Ha már megírtam.

    – Hé, te ott! Igen, neked csattogtatom a csáprágóimat, bumburnyák!
    – Te… te beszélsz?
    – Zseniális felismerés, Einstein! Na, hol a lisztkukacom? Vagy már megint lusta voltál elvonszolni érte a valagadat?
    – Dolgoztam.
    – Aha… Utálom a szöcskét. Hangos is, fürge is, ráadásul borzalmas íze van. Nem éri meg a melót. Ja, és kivehetnél néha ebből az üvegkalickából, akár meg is simogathatnál. Vagy csak a macska cuki?
    – Te is cuki vagy, Hercegem, de elég csípős a hangulatod.
    – Esküszöm, nem foglak megcsípni, vakuljak meg mind a nyolc szememre!
    – Rendben. Akkor egyenlőre elrohangálhatsz itt az asztalon. Megfelel?
    – Egyelőre.
    – Tessék?
    – A szó, amit keresel: egyelőre. Mindegy, hagyjuk…