Tara Monti: Interjú

November végén megjelenik az Innuendo – Ellenszélben című krimi. Ennek kapcsán felettük a szerzőnek az Aranymosás oldalon hagyományos kérdéseinket. Fogadjátok szeretettel!   1. Mióta írsz? Amióta az eszemet tudom, állandóan ceruza volt a kezemben, és előbb átrajzoltam, majd átírtam a nekem nem igazán tetsző meséket. Az első „regényeket” tizenegy, tizenkét évesen írtam, volt köztük indiános,…

Olvass tovább

Benina: Interjú

Beninának is feltettük a hagyományos tíz kérdésünket. Fogadjátok szeretettel. 🙂 1. Mióta írsz? A szakközépiskolában voltak az első szárnypróbálgatásaim, később pedig már a három manóm mellett. Komolyabban három éve kezdett foglalkoztatni az írás. 2. Jelent meg más műved korábban? A Bíborhajú sorozaton kívül egy másik sorozat is elkezdett kiadásra kerülni: Farkasok nemzetsége 1. része, a…

Olvass tovább

Szurovecz Kitti: Interjú

Mióta írsz?  Szerintem már akkor is írtam, amikor még nem is ismertem a betűket. Kisgyerekként, esténként feküdtem az ágyamban, és elalvás helyett órákon át azzal voltam elfoglalva, hogy történeteket találtam ki, és „beleálmodtam” magam különböző szituációkba. Aztán általános iskolában elkezdtem naplót írni, verseket, novellákat, és volt néhány regény-kezdeményem is, de azokat nem volt még türelmem…

Olvass tovább

Spirit Bliss: Interjú

1. Mióta írsz? 13 éves korom óta írok. Egy unalmas tanórán belekezdtem egy történetbe, melyet szünetben megmutattam az osztálytársaimnak, akik azonnal követelték a folytatást. Az általános iskola utolsó évében folyamatosan szórakoztattam őket az írásaimmal. Ekkor döntöttem el, hogy író szeretnék lenni, mert jó volt látni a lelkesedésüket, és azt, hogy képes vagyok hatni mások érzéseire…

Olvass tovább

Kemese Fanni: Interjú

1. Mióta írsz? Komolyabban úgy két és fél évvel ezelőtt kezdtem el írással foglalkozni. Eleinte meséket írtam, novelláztam, majd miután többszöri újrakezdés után is beletört a bicskám egy regénybe, megint novelláztam. Talán nem csoda, hogy igazi diadalt éreztem, amikor befejeztem a Pippás kéziratot. Nagy pillanat volt: jó ég tényleg be tudok fejezni egy könyvet! 2….

Olvass tovább

Zakály Viktória: Interjú

Mióta írsz? Visszakérdezek: mi számít írásnak? Azonnal meg is magyarázom, hogy ezzel mire gondolok.  Gyerekkorom óta találok ki történeteket, az iskolába menet ütöttem el ezzel az időt, persze ilyenkor nem volt időm egy teljes történet kidolgozására, hanem csak apró etűdökre. Egy leírásra, egy végszóra vagy egy szereplő bemutatására. Később a zene volt, ami a megihletett:…

Olvass tovább

Helena Silence: Interjú

Mióta írsz? Nehéz meghatározni a pontos idejét. De az első jelentős élményem az írásról még tizennégy éves koromban volt, amikor a magyartanárom csodálkozva kérdezte meg, miután elolvasta egy karcolatomat, hogy ezt én írtam? Azóta csak kisebb időszakokra hagytam abba, amikor sokat kellett tanulni, vagy dolgozni, de ilyenkor is állandóan ott zsongott bennem a késztetés. Szóval…

Olvass tovább