Mióta írsz?
Visszakérdezek: mi számít írásnak? Azonnal meg is magyarázom, hogy ezzel mire gondolok. Gyerekkorom óta találok ki történeteket, az iskolába menet ütöttem el ezzel az időt, persze ilyenkor nem volt időm egy teljes történet kidolgozására, hanem csak apró etűdökre. Egy leírásra, egy végszóra vagy egy szereplő bemutatására. Később a zene volt, ami a megihletett: ha hallgattam egy jó számot, megpróbáltam elképzelni egy olyan jelenetet a fejemben, ami ahhoz tökéletesen passzol mind mondanivalójában, mind ritmikailag. Ezek a játékok úgy gondolom, nem számítanak a szó hagyományos értelmében vett írásnak, de mindenképpen az előszobája annak.
Amikor írok, hónapokig érlelődik bennem az ötlet, a történet, a szereplők, mindent aprólékosan kidolgozok, de csak fejben. Egy sort sem írok le. Mikor már kész van minden a fejemben, és még a főszereplő leheletét is érzem, amikor beszéltetem, na, akkor ülök a klaviatúrához. Maga a legépelés néhány hét alatt megvan, így az ötletelés időszaka nálam a hosszabb, izzasztóbb munka. Az, amit írásnak nevezek.
Jelent meg más műved korábban?
12-13 évesen jelentette meg az egyik gyerekeknek szóló újság a mesémet. Nagyon meglepett, hogy pont engem választottak ki és felejthetetlen érzés volt kinyomtatva látni a nevemet. Mikor újságíróként dolgoztam, nemcsak riportokat és interjúkat készítettem, hanem néha egy-egy tárcát is írtam az újságba. Bár nem ez volt úgymond a főfeladatom a szerkesztőségben, mégis a legtöbb dicsérő szót az olvasóktól ezek miatt kaptam.
Mit jelent számodra maga az írás?
Egyszer valaki azt mondta nekem: te igazi bölcsész vagy, mert teljesen a fejedben élsz. Azt hiszem, igaza volt. De én ezt egyáltalán nem bánom, sőt, dicséretnek vettem. Kitalálni egy minden pontján izgalmas történetet vagy csak éppen néhány olyan mondatot, amitől az ember háta borsódzni kezd, olyan élmény, ami kevés ember sajátja. Vagy mert nem képes rá, vagy mert nem is érdekli az.
Amint elsajátítottam az olvasás tudományát, a könyvek bűvöletében élek. Amíg más gyerek szomorkodott, mert esett az eső és nem lehetett kimenni az udvarra játszani, én örültem annak is, mert akkor lehetett a legjobban olvasni. Hányszor volt, hogy anyukám lehúzta rólam a plédet, mert takarodó után is zseblámpával olvastam alatta! Mindig is bámultam a kedvenc íróimat és szerettem volna hozzájuk hasonlóan én is ilyen csodálatos történeteket kitalálni és megírni. A gondolataidat megosztani az olvasókkal, megnevettetni vagy éppen megríkatni, nem kis dolog. Csak remélhetem, hogy felnőttem ehhez a feladathoz.
Van valami egyedi módszered, vagy szokásod írás közben?
Ahogy már említettem, először fejben folyik a munka. Volt már olyan, hogy autóvezetés közben jutott eszembe egy nagyon ütős felelet az egyik szereplőnek, így azonnal lehúzódtam és lefirkantottam egy papírzsepire a szemceruzámmal, nehogy elfelejtsem! Ha kitalálok egy történetet, akkor minden szabad időmben azon gondolkozom, és úgy, mint egy apró váracskát, toronyról toronyra építgetem fel. Amikor viszont leírom azt, ami a fejemben van, na, akkor ne szóljon hozzám senki! Beülök néhány órára a gép elé, kell úgy húsz perc először is, míg elolvasom, amiket előző napokban írtam, hogy újra hangulatba kerüljek, hogy felvegyem a fonalat. Ezután gépelek és gépelek és gépelek. Néha annyira belemerülök, hogy még az éhséget sem érzem. Ilyenkor teljes csendet és nyugalmat szeretek magam körül, nagyon rossz, ha megzavarnak, mert megint kell akkor néhány perc, amíg újra belelendülök az írásba. Ha felállok a számítógép elől, néha még órákig az írás és a történet hatása alatt vagyok. De szerintem ez így természetes.
Hogyan keletkezett a mostani regény ötlete?
Néhány éve, miután befejeztem a főiskolát, történt velem valami igazán különleges a nyáron. Szerelmes lettem, és bár ez mindig és mindenkinek különleges, ebben az esetben nem volt olyan egyszerű a történet, hogy a lány és a fiú találkozik és egymásba szeret. Sajnos, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártam és nagyon szomorú voltam emiatt. A barátnőim állandóan kérdezgették, hogy mi történhetett velem a nyáron, amitől így megváltoztam. Nem tudtam róla beszélni senkinek, így úgy döntöttem, leírom. Ez az írás több volt, mint aminek akkor gondoltam: gyógyító ereje volt, mert ahogy leírtam a kettőnk történetét, mint egy terhet, úgy raktam le magamról a rossz érzéseket, amelyek a kapcsolatunk után maradtak bennem. Az egyik szintén írással foglalkozó barátnőm mondta először, írjak még hozzá egy kerettörténetet és próbálkozzak meg néhány kiadóval.
Írás közben voltak elakadások, nehézségek? Hogyan győzted le?
Néha vannak napok, amiken egyszerűen nem tudok írni. Bármennyire is szeretnék leülni és gépelni, nem megy. Ezek azok a napok, amikor sok minden más történik velem, amiken gondolkodnom kell vagy olyan problémák, amiket meg kell oldanom. Ilyenkor nagyon nehéz felvenni a fonalat és az írásra összpontosítani, mert elkalandozom közben. Korábban megpróbáltam erőltetni, de mára már rájöttem, időt kell adni ennek, ahogy sok minden másnak is az életben. Írni csak úgy lehet, ha az ember már alig várja, hogy végre a gombokat érje az ujja és belenyomogathassa azokat a szavakat, amiktől egész nap zsibongott feje. Máshogy nem érdemes írni.
Melyik a kedvenc karaktered a saját könyvedből?
Nincsen kifejezetten kedvenc karakterem. Inkább jeleneteket vagy párbeszédeket tudnék kiemelni a regényből. Elsősorban egy ember, a főhősnő gondolatait tükrözi, aki szinte végig E/2. személyben beszél a szerelméhez. Ők és a velük történtek vannak középpontba, ezért kevéssé vannak kidolgozva a mellékszereplők. A későbbi írásaimban erre sokkal jobban fogok figyelni.
Lesz a műnek folytatása?
Igen, olyannyira, hogy már készen is van, legalábbis, ami az én részemet illeti. Ha úgy látja majd a kiadó, akkor ezt is kezükbe vehetik az olvasók. A tesztolvasóim szerint a második rész izgalmasabbra, kidolgozottabbra sikerült az elsőnél. Nagyon várom már, hogy másoknak is hasonló lesz-e a véleménye.
Amúgy a második rész lényegesen kevesebb valós elemet tartalmaz, mint az első, így sokkal jobban a fantáziámra hagyatkozhattam.
Miközben megjelenik a regényed, milyen íráson dolgozol éppen?
Egy szerelmi szál van a mostani írásom középpontjában is. A történet sok csavarral és meglepetéssel lesz teli, egy kis baráti társasággal a középpontba, akikről kiderül, senki sem az, akinek látszik, és mindenki mást akar, mint amit sejtettünk róla. Ez is egy valós életben játszódó történet lesz, és ennek is lesznek olyan mozzanatai, amelyek a valóságban is megtörténtek. Úgy látszik, igaz a mondás, a legjobb történeteket az élet írja. Én csak kiegészítem és leírom.
Mi az, amit tanácsként elmondanál az amatőr szerzőknek?
Olvassanak minél többet, és ha valami átlagon felüli akad a kezükbe, akkor írják le, szerintünk mi az, amitől olyan jó. Nem másolni kell, de érdemes ellesni az apró fogásokat a nagyoktól. Aztán vegyenek a kezükbe olyan könyvet, ami az írás technikájáról szól, ez nekem is nagyon sokat segített. Tisztában kell lenni a szabályokkal, csak úgy lehet játszani ezt a játékot. Döntsék el, milyen írók szeretnének lenni, milyen téma érdekli őket, mi az, amiben otthonosan érzik magukat és tudnának róla írni. Ötleteljenek minél többet, a legjobbakat válogassak ki. És csak ezek után vegyék le a kupakot a tollról. 🙂