Egész este a tomboló vihart hallgattam. A mennydörgés mindig megnyugtatott, de most egyre idegesebb lettem. Hiába bújtam a netet és anyám vajákos receptjeit, fölöslegesen túrtam végig a konyhában fellelhető összes fűszert, teát és gyógynövényes zacskót. Az utolsó összetevőt nem találtam, és helyettesíteni sem lehetett mással. Hol találok ginzenget késő éjjel? Odakint a szél süvítése már alábbhagyott. Az asztalra halmozott nyolcféle növényt összemorzsolva besöpörtem egy vászonzacskóba, amit a kardigánom zsebébe süllyesztettem, és kiléptem az Erzsébetvárosi társasház harmadik emeleti körfolyosójára. Mire eljutottam a Lung család ajtajáig, már dideregtem a hidegtől. A következő ablak résnyire nyitva volt, reszketve megkocogtattam az üveget.
– Pszt, Lee? Ébren vagy?
– Neked hagy nyitva ablak, mászni be gyorsan – a kínai fiú félrehúzta a nehéz vörös függönyt. A kiszűrődő fénytől hunyorogva bemásztam a meleg szobába, amit csak a sarokban álló lámpa világított meg.
– Akkor megkaptad az e-mailem? – foglaltam el szokott helyem az íróasztal melletti forgószékben.
– Halkabb lenni, család alszik a szomszéd szobák.
– Megkaptad az e-mailt?
– Olvas, hogy te mindenképpen beszélni akar velem. – Feszültnek tűnt, engem viszont megnyugtatott az akcentusa. – Apád van jobban?
– Még mindig nem tért magához a kómából. Anyám haza se jön a kórházból, csak ül az ágya mellett, és úgy csinál, mintha baleset lett volna…, de én nem tudok úgy tenni.
– Te lát esés?
– Láttam, ahogy lelökték…
– Akkor, te tud ki tettes?
– Tudom.
– Másnak már elmond? Rendőröknek?
– Lee… – Ahogy fekete szemét rám emelte, elfordultam; pont olyan mély volt a tekintete, mint Alexnek, a mostohabátyjának. – Erről nem beszélhetek a rendőröknek.
– Hát édesapád? Előbb nekem mond el mi történni? – felállt az ágyról, és elém lépett.
– Ez…
– Györgyi, bízik bennem! – szelíden megfogta a kezem, de elhúzódtam. – Györgyi, nem bízik bennem?
– De, csak… – Hogyan mondjam ezt el a barátom öccsének?
– Mit lát? Ki tenni?
– Egy… egy kínai… – Zavartan az ablak felé fordultam. Hinni fogsz nekem?
– Egy kínai a házból? Én ismeri?
– Nem…, csak Alex…
– Alex ismeri?
– Nem… – Jobban, mint bárki. Csak tőle nem kérdezhetem meg. – Ez így bután fog hangzani…
– Györgyi, bízik bennem! Ki tenni?
– Egy… egy kínai… sárkány – hebegtem, és az ágy fölött függő faliszőttesre mutattam.
Egy hosszú percig némán bámultuk a fényes fonalból kivarrt háttér fehér lótuszai és kék tava felett tekergő, arany-vörös pikkelyekkel borított szörnyet. A sárkány szögletes pofáját eltátva villogtatta felém fenyegető agyarait, felette a holdat narancs lángpamacsokkal hímezték körbe. A netes leírások szerint ez volt a több mint száz évvel ezelőtt megbukott kínai császárság jelképe.
Már nem vonhattam vissza a szavaimat. Hülyének éreztem magam, de Lee nem nevetett ki. Csak figyelt engem, azokkal a fekete szemeivel. Hiába fordultam el nyugtalanító tekintetétől, a függöny apró csavart mintái is pici sárkányokat formáztak, és az asztalon álló faragott tolltartón is sárkánykígyók tekeredtek. Kínai sárkányok. Viszketni kezdett a tarkóm. Rossz ötlet volt elmondani neki.
– Györgyi, sárkányok nem létezni – suttogta Lee.
– Tudom…
– Biztosan csak álmodta – mosolygott rám bizonytalanul.
– Felejtsd el – sóhajtottam. Tudom mit láttam, és nem képzelődtem! Az apámat egy kínai sárkány akarta megölni! Éppen olyan, mint ezen a faliszőnyegen!
– Györgyi?
– Ne, ne néz rám így! Nem őrültem meg! Nem fogom elismételni.
– Talán… én segít?
– Nem… – Hogyan segíthetnél, ha nem hiszel nekem? – Esetleg, adhatnál egy kis ginzenget.
– Minek kell az neked?
– Nyugtatóteához, hogy aludni tudjak. – Nem hazudtam jól, elcsuklott a hangom.
– Te fél? Kínai sárkány van áldás, nem veszély.
– Nem félhetek tőle, ha egyszer nem létezik, igaz? – Kacagást erőltettem, de magamat nem tudtam megtéveszteni vele. – A családodnak gyógynövényboltja van, ginzenget is tartotok, ugye?
– Lent van boltban.
– Tudnál nekem hozni… Most? Légyszi!
– Vár itt – tétován nyitotta ki a szobaajtót.
Amint egyedül maradtam, az idegesség újult erővel tört rám. A szőnyegről, az ágytakaróról és a szekrényről is ezernyi sárkány figyelt, és azt az egyet juttatták eszembe, amelyik apámat megtámadta. Az anyagtalan szörnyeteg ott tükröződött a lépcsőház minden ablaküvegén, a nap fénye ezüst-vörösre színezte, vörös lángok táncoltak a gerinctaraja mentén, ahogy légiesen tekergett felfelé. Tudta, hogy ott voltam, az ablakon keresztül vörösen villogtatta rám Alex fekete szemeit mielőtt tovarepült.
– Azért nem emlékszem tisztán, mert csak álmodtalak? – simítottam végig a falikárpit hímzésén.
A jobboldali jelmondatból csak egy szót ismertem fel: Lung. Sárkány. Ismét elfogott a bizonytalanság érzése. Idióta vagyok, amiért elmondtam Leenek, mielőtt biztosan tudnám. Mi lesz, ha beszél Alexszel? Az előszobából motoszkálást hallottam, sietve kiléptem a szobából, és egy izmos mellkasnak ütköztem.
– Lee? – nyögtem, de az orromba költöző édes fahéjillat válaszolt. Alex!
– Györgyi? – finoman eltolt magától. – Mit keresel itt az éjszaka közepén?
– Szia, Alex. – Földbe gyökerezett lábakkal bámultam titokzatosan csillogó szemeibe. Tényleg te lennél a… sárkány?
– Egyedül vagy? És az öcsém? – pillantott mögém a nyitott ajtóra.
– Lement a boltba.
– Hajnali kettőkor? Minek?
– Hát… – Alex határozottan megragadta a kezem, és maga után vont a saját szobájába.
– Miért is nem hozzám jöttél? – huppantott le az ágyra.
– Mert… – bizonytalanul néztem fel rá.
– Igen? Hallgatlak – szavanként hajolt közelebb, és én azon igyekeztem, hogy ne vesszem el hipnotikus tekintetében. – Mert?
– Csak egy kis ginzenget akartam kérni – suttogtam, és arcomat forróság öntötte el. Legalább most nem remegett a hangom a hazugságtól. Az izmaim mégis megfeszültek, ahogy Alex egyre közelebb hajolt, de orromat ismét kitöltötte bőrének édes illata, amitől ellazulva dőltem a falnak.
– Minek neked ilyenkor ginzeng? – beleborzongtam, amikor a nyakamon megéreztem a leheletét.
– Nyugtatóteához – önkéntelenül simítottam végig a karján, ahogy elnyúltam az ágyon.
– Ha nem tudsz aludni, mit szólnál egy kis nyugtatóbalzsamhoz…, a megfelelő masszázstechnikával? – A szeme vörösen izzott fel. Csak képzelődöm?
De a csók valódi volt, mentolos vanília íz áradt szét a számban, lekúszott a gyomromba, és felébresztette a szunnyadó fenevadat, aminek csak ő tudott parancsolni. Szükségem van rád! Mit számít az a „képzelt” sárkány… Halk kopogtatás rángatott vissza a valóságba. Alex rám mosolygott, és segített felülnöm, mielőtt ajtót nyitott.
Lee volt az, amint belépett, kínaiul kezdtek sutyorogni. Elkapott a félelem, hogy elmond mindent a bátyjának. Sietve Alex mögé óvakodtam, de hiába füleltem, még a szavakat sem tudtam kihallani a beszédükben. Egyetlen idegesítő énekszónak tűntek a mondataik. Lee kérdőn pillantott rám, és végre észrevettem az apró piros tányért a tenyerén, amin a ginzengem fehérlett. Hirtelen elhallgattak, amikor érte nyúltam.
– Köszönöm. – Egészen az ablakhoz hátráltam, ahogy előhúztam zsebemből a vászonzacskót és beleszórtam a tányér tartalmát. Alex követett a tekintetével, de biztosan nem tőlem kérdezte azt az egy szót, amit még én is képes voltam megérteni: Lung?
– Györgyi? Mit csinálsz?
– Csak a teám – mosolyogtam rájuk, és megrázogattam a zacskót. – Ez volt a kilencedik alkotója.
– Ginzeng volt a kilencedik? Csak nem…
– Ketreckulcs! – fordultak felém egyszerre.
– Ti is olvastatok róla a sárkányvadász blogon?
– Sárkányvadász?
– Te blogokra hallgatva képes vagy összekutyulni mindenfélét?
– Csak, ha arról van szó, hogy megtudjam sárkány vagy-e, Alex – emeltem felé diadalmasan a zacskót.
– Te hisz Alex a kínai sárkány?
– Mindjárt kiderül – húztam szét a zsákocska száját.
– Ne szórakozz! – Alex későn mozdult, mire lefogta a kezem, már meglengettem előtte.
Az apró szemcsék szétszóródtak a levegőben, és egy hosszú pillanatig csak közöttünk lebegtek. A lámpa fényében lassan, aranylóan hullottak alá; a fűszeres illat megcsavarta az orromat, és tüsszögni kezdtem.
Ahogy a tüdőm tágult, a szoba úgy szűkült. Minden mély lélegzettel egyre nőttem. Több levegőre volt szükségem, tüsszentésenként emelkedtem magasabbra. A mennyezet leszorított, és megkönnyebbültem, amikor Lee kitárta nekem az ablakot.
A viharfelhők között áttetsző holdfényben versenyt repültem a széllel. Közben tudtam és éreztem, hogy az emberi testemet Alex az ágyra emeli. Kínaiul beszéltek fölötte, mégis megértettem.
– Bolond ötlet egy sárkánytól, hogy ketreckulcsot kever – mondta Lee.
– Gyönyörű sen-lung!
– Pont olyan, mint az előző életeiben, de még nem emlékszik mindenre.
– Elég, hogy rám emlékszik…
– Alex, le ne vedd a zár-kötődet! Nem repülhetsz vele ebben a viharban!
– Mit számít egy kis mennydörgés, ha az én isteni-sárkányom maga a viharok úrnője?
– Amiről fogalma sincs! Előbb neki is csinálunk saját kötőt, és elmondjuk ki is ő, hogy a jövőben elkerüljük az ilyen baleseteket.
Mélyen alattam narancsszín utcai lámpák vibráltak a nedvesen csillogó háztetők között. A tévétorony vörös fényei vonzották a szemem, a Dunán úszó hajót figyelve suhantam a hidak alatt. Megborzoltam a kórház fáinak csúcsát, benéztem az ablakokon, és végigtekeregtem a fertőtlenítőszagú folyosón. Apa jobban volt.
Reggel a szobámban ébredtem. A csuklómon vörös fonalból csomózott karkötő feszült, ami fahéjas vanília illatot árasztott. Alex. Kulcscsörgés és a bejárati ajtónk nyikorgása hallatszódott, lelkesen pattantam fel, de végül csalódottan hunyorogtam a nyitott ajtón beáradó napfénybe.
– Szia, anya!
– Szia, kicsim! – Fáradtnak tűnt az arca.
– Hogy van apa?
– Tegnap sikeresen megműtötték. – Elcsuklott a hangja, bizonytalanul megölelt. – Az orvos szerint óriási szerencse, hogy leesett a lépcsőn. Így időben észrevették a tumort.
Hm, hm, volt ebben jó is, rossz is. A helyszín és a szereplők megvettek maguknak: egy kínai szomszéd, mint egy kis mindennapi egzotikum. Nem sűrűn olvastam hasonló szereplőkről, üde színfolt volt.
A címmel nem tudok kibékülni. Először is Alex és Lee (jobb lett volna Li-nek írni, magyar átírásban) több Györgyinek, mint a szomszédja, hiszen Alexszel jár… Valami titokzatos dolog a szerencsével talán jobban illett volna címként a novellához.
A feszültség adagolása is nagyon tetszett, ahogy Györgyi Leevel beszélget, az végig fenntartja az érdeklődést. Kicsit túlzónak éreztem a srác nyelvtani hibáit, de ez csak apróság.
Az elején azt sejtettem, hogy a lány valami varázslásfélét csinál, utána megtudtam, hogy az apja kórházban van – itt szinte biztos voltam benne, hogy a mágiával őt akarja megmenteni.
Nem értettem, miért az ablakon kellett bemenni, bár aranyos volt, ahogy elképzeltem. 🙂
Aztán… kicsit faramuci volt, ahogy a ketreckulcs (tök jó név!) kiderült: ha olyan kínaiakkal beszélnék, akiknek gyógynövényboltjuk van, és titkolnék előlük egy gyógyfüvekkel kapcsolatos dolgot, valószínűleg nem hangsúlyoznám külön ,hogy kilenc összetevő van stb.
A tükrözódésekben és falikárpitokban bujkáló sárkány nagyon jó kis hangulati elem volt, tetszett.
Nem értettem, honnan tudta Alex, hogy le kell löknie Györgyi apját, és azt sem, hogy nem vette észre, hogy Györgyi látta. Talán azért láthatta, mert ő is sárkány, és Alex nem tudta ez?
Kicsit kurtán-furcsán lett vége: az anya egy mondattal lezárta az egészet – és olyan mondattal, ami hiteltelenül is hangzott. Gyorsan, hírszerűen összefoglal mindent, nehéz elképzelni, hogy egy anya a lányának ilyen modorban számoljon be életh-halál kérdésről. És ott van még egy szócska benne: a tegnap, ami arra utal, hogy már tegnap észrevették a tumort, és amiatt kellett műteni. Egy ilyen horderejű dolgot az anyának el kellett volna mondani a lányának – ha hajnalban, hát hajnalban. Az apjáról van szó.
A feketeleves ellenére tetszett, friss és kellemes olvasmány volt.
Kedves W. J. Lilah!
Hangulatos írás, beszippantott, hamar a végére értem. Szívesen időztem volna még a világodban, mert tetszett az ötlet. Számomra is kicsit hirtelennek tűnt a befejezés, de tetszett a csavar. 🙂 A párbeszédeknél jó, hogy látjuk, a kimondott szavak ellenére mit gondol a főszereplő, és az infóadagolás is jó volt. Bennem is felmerült, hogy honnan tudhatta Alex, hogy le kell löknie Györgyi apját, de hát nem tudhatjuk, hogy van ez a sárkányoknál. 🙂 Ha ez egy regény lenne, elvárnám, hogy minden kérdésre választ kapjak, így viszont nem hagyott bennem hiányérzetet. Élveztem a misztikus légkört. 🙂 Gratulálok a novellához!
Kedves Julianna és Szonykó!
Köszönöm az észrevételeket, igazán hasznos látni, hogy mit olvastok ki belőle 🙂
Julianna, a nyelvi torzítást többször átvariáltuk, nincs rá egyezmény, mert olvasónak is, beszélőnek is egyéni elemekkel működik – nehéz volt a mértéket belőni. Azt jól érezted, hogy Györgyi az elejétől varázsol a füvekkel, de nem titkolózott különösebben, úgy kezdte, hogy elmondta Leenek, aki nem hitt neki, szóval további magyarázkodás helyett elhalgat és hazudik.
Szonykó, sajna az infóadagolás mégsem olyan jó, az elhalgatásokat félre sikerült vinni – Györgyi a kínai sárkány, így sztem Györgyi lökte le az apját a lépcsőn, (mint a leghatásosabb módszer férfiakat orvoshoz küldeni… sárkánytorzításban 😉 ) és saját magát látta a tükröződésekben, de jogos hiány, hogy Alex ebbe a képbe, miért is került be, mint az első személy aki egy sárkányról Györgyinek eszébe jut. Azt hiszem aktuális érzelmi állapotában mindenről a szerelmére gondolt volna 🙂
Még egyszer köszönöm, hogy olvastátok 🙂
Kínai sárkányok Magyarországon? Hm, ez tetszik! 🙂 Színesre, szagosra, érzékletesre sikerült a novella. Hangulatteremtésből, ötletből ötöst érdemelsz.
Pár kérdés azért maradt bennem. Hogy a lány honnan tudta Alex titkát, azt már megválaszoltad. Volt egy sejtésem, hogy Györgyi önmagát látta, de ez nem igazán jött át a szövegből.
Az Alexen, mint névválasztáson meglepődtem. Tudom, hogy a kínaiak is sok angol nevet átvettek, de Alex miért Alex, ha Lee Lee? És Lee miért beszél akcentussal, amikor Alex nem?
A másik, ami feltűnt. Ha gyógynövényboltjuk van és még tudnak is a sárkányok létezéséről, nem kellett volna Lee-nek sejtenie valamit abból, hogy a lány ginzenget akar? Egy kicsit viselkedhetett volna furábban is. Bár lehet, hogy Lee remek színész, és ezért nem árulta el magát Györgyi előtt. 🙂
A végén a csavart fölöslegesnek érzetem. Túl sok volt nekem. De mostanában az „egyszerűsítsegyszerűsíts” korszakomat élem.:)
A legfőbb problémám mégis a novella hosszával volt. Túl rövidre sikerült. 😀 Még elidőztem volna egy kicsit a világában. Nem akarsz egy regényt írni belőle? 🙂
Gratulálok a kikerüléshez!
Köszönöm Bogi 🙂
A fiúk családfája Györgyi szempontjából nem fért bele a novellába, egy regényben biztos több hely lenne rá mint két utalás, de jól érzed, Alex európai ezért nincs akcentusa, Lee kínai és ezt erősíti az akcentusa, csak féltestvérek, és jelen eseményekre éppen nincs ráhatása, hogy a szüleik hogy és miért.
Azt is jól érzed, hogy a szétfutó szálakkal lehetne regény, abban könnyebben is gondolkodom, nekem ez egy egyszerűsítési kísérlet volt 🙂
Én ezt annyira szerettem, pusztán a világ miatt, hogy kivételesen eszembe sem jutott technikai kérdésekre figyelni. Köszönöm az élményt! * – * Ritkán találkozom olyan atmoszférával, ami ilyen könnyen beszippant.