Lilith összehúzta magán ormótlan köpenyét és mereven bámulta a lenti félhomályt. Szeme, mely élesebb volt mint társaié, átlátott a szürkületen, de ezúttal nem volt mit nézni. Általában imádott itt fent üldögélni a külső falon trónoló vízköpők rejtekében, és a várudvaron nyüzsgő életet figyelni. Szerette a színes kavalkádot, az árusok széles gesztusait, ahogy szőnyegeket, drapériákat, dísztárgyakat kínálnak a várlakóknak. Élvezte az elkapott pillanatokat, amikor véletlenül meglátott egy-egy érzelmet, ámulatot, vidámságot vagy épp bánatot. Leste azokat az alkalmakat mikor egy-egy csodálattól tágra nyílt szemű gyerek tűnt fel a bazársoron. Olyan kevés gyermek volt mostanában.
A homály tegnapelőtt érkezett. Áttört az ég gyanútlan narancssárgáján, belopózott kőfalak alkotta sikátorokba, megszállt a várudvar macskakövén. A piac színei lassan megkoptak, a fények elhalványultak, a zajok a megszokott zsibongás helyett monoton mormolássá csendesedtek. Eltűntek a gyerekek, mintha sohasem játszottak volna a házfalak tövében.
Alant úgy tűnt, elfogyott az élet. Új keletű szellő támadt, de ezúttal csak a port kavarta, nem kapott bele hajfürtökbe, sem cifra szoknyák aljába. Nem mozdított semmi elevent.
Árnyak kúsztak fel a szoba falán, betörtek a szobába, végigszaladtak a bársonyfalakon, fel az ablakkeretre, át a köpenyen. Nyomukban ott járt a hideg, megborzongatva az idegvégződéseket, összeszorítva a szívet. Furcsa idegen érzések. Lilith fázott. Összekuporodott az ablakpárkányon. Tudta, hogy ostobán fest, de nem érdekelte, volt ennél nagyobb baja is. Kibámult, valahova messze a látóhatáron túlra, és sokadszorra állapította meg, hogy a kedvenc színei lassan, de biztosan eltűnnek. Az ég merész narancssárgája, a köveken növő füvek harsány zöldje, az udvar szivárványa megkopott. Az univerzum szövete menthetetlenül átlyukadt. Minden, ami tegnapelőtt még biztosnak látszott, mára alapjaiban rendült meg, veszélyeztetve az ismert világ minden teremtményét. A Végzet Hegyének lángja, ami a világosságot szolgáltatta kialudt. A parázs még ott volt a hamu alatt, de már nem adott sem meleget sem fényt. A Hegy felől csak füst szállt fel. Vajon mennyire gyorsan omolhat össze egy Birodalom? Hány nap kellhet még a totális pusztuláshoz?
Egyik napról a másikra minden megváltozott. Ahogy a táj, úgy az emberek is. A társadalmi rend hierarchiája már nem számított. A legfelsőbb osztály tagjaiból álló Tűz Testőrség az első nap reggelén feloszlott. Nem maradt senki, aki megvédhette volna a családot. A Bukottak behúzódtak házaik és barlangjaik mélyére, elbújtak ahelyett, hogy felvették volna a harcot az ismeretlen ellen. Ha lett volna kedve nevetni, megteszi. Félelmetes, rettegett nevű harcosok félték most az időt, ami ellenük dolgozott. Normális esetben a lány élvezettel figyelte volna a sok nagyképű magamutogató szűkölését, főként, mert megérettek már arra, hogy valami helyre billentse őket. De ez több volt a soknál. Ezt senki nem érdemelte meg. Még Luce sem.
Az egyetlen, aki tehetett volna jelen állapot ellen a Trónterembe zárkózott és csak bámult maga elé két napja. Lilith nem hibáztatta érte, de minden perc késlekedés lejjebb sodorta a világát a lejtőn. Az apja azonban nem volt hajlandó kimozdulni a fásultságból. Bevackolta magát a reménytelenség és a kiszolgáltatottság mélabújába és ezzel megölte az összes tettvágyát. Senki nem mert neki szólni, még a lányai sem. Elvégre ő volt a király.
Északnyugaton valami éles, természetellenes világosság támadt, és Lilith fellélegzett. Úgy tűnik az utolsó pillanatban megérkezett a megmentő. Ebben a világban, ilyen fénnyel csak Gabe bácsi szokott érkezni. Az öregfiú szerette a látványos belépőket. És bármilyen színpadias is tudott lenni, ő volt az egyetlen, aki képes volt Lucet kirángatni a tetszhalálból. Heten voltak testvérek, és bár Mike hasonlított leginkább a királyra, Gabe volt az aki a legközelebb állt hozzá. Az egyetlen aki nyíltan szembe mert szállni őfelségével.
Ahogy a fényesség egybeolvadt a szürkülettel, Lilith már hallotta is Gabe bácsi hangját. Mondjuk nem volt nehéz meghallani az üvöltést.
–Trehány vagy és felelőtlen! Hogy hagyhattad ezt? – kezdte köszönés nélkül. Hajrá Gabe bácsi! Lilith nagy rajongója volt kedvenc nagybátyjának és most különösen drukkolt neki. Ezzel nem lehetett egyedül mert Sarah és Mona is berontottak a szobába, és odakucorodtak mellé az ablakpárkányra. Összebújva hallgatták a vitát.
– Olyat mondj, amit nem tudok! – csattan fel a király nem kevésbé hangosan. Legalább a dühe feltámadt. Ez is haladás.
– Nem érdekel mit tudsz, vagy mit nem! Kapd össze magad és keresd meg azt a rohadt gyűrűt! – Gabe-t angyali mivolta sohasem akadályozta meg abban hogy csúnyán beszéljen ha arra volt szükség.
– Mit gondolsz meddig maradtok meg a Tűz nélkül? Ki a fenére vársz?
– Senkire – Luce pontosan tudta hogy nem számíthat külső segítségre. Azt az esélyt már régen elpackázta. Csak éppen tanácstalan volt.
– Fogalmam sincs hol lehet a gyűrű. Nincs a Birodalomban –Luce hangja tehetetlenségről és félelemről árulkodott.
– A Mennyben sincs. Mindketten pontosan tudjuk hogy a Földre vitte. Szerezd vissza! Tudod mi múlik ezen. – Épp csak az egész világ, gondolta Lilith de nem mondta ki hangosan. Tudta hogy a húgai sem kergetnek illúziókat. Az utolsó napjaikat élték.
Csend lett. Gabe úgy távozott ahogy jött. Köszönés nélkül. Lilith sajnálta, hogy nem tudta megölelni, de most nem ennek volt ideje. Hálás volt, amiért Gabe eljött, még akkor is, ha utálta, hogy az apját kritizálta. Valakinek végre ki kellett mondania azt, amit mindannyian gondoltak. Luce-nak végre cselekednie kell.
***
A Trónteremből nyíló Elveszett Könyvek Szobájában Luce újra magába roskadt. Gabriel nem mondott semmi újat, csak kihangosította a nyilvánvalót. Valóban trehány volt és felelőtlen. Megbízott abban a fiúban, mert azt hitte ismeri. A Mennyekre, hiszen a Tűz Testőrségének első kapitánya volt. A legtehetségesebb és leghűségesebb embere. Az egyetlen nevelt fia. Mégis elárulta. Egyszeriben más megvilágításban látta saját magát is. Valahogy így érezhetett az öregember is iránta akkor régen. Amikor elárulta. Végül mégiscsak azt kapja mindenki amit megérdemel. Még akkor is, ha a büntetés nem akkor érkezik amikor számít rá.
Valamikor ő is Damon útjára lépett csak épp ő a leghatalmasabbat árulta el. És mi lett a büntetése? Megkapta a második legnagyobb birodalmat az univerzumban. Keserűen felnevetett a helyzet abszurditásán. Máskor is mulatatta a „kitaszíttatása”, de akkor tisztán tudott röhögni a dolog fonákságán. Most azonban azt érezte, hogy semmi sincs ok nélkül. Az akkori büntetés súlya meg sem közelítette a vétkét, talán ezért nem vette soha elég komolyan a feladatát. Akkor nevetett ezen, most azonban belesápadt saját aljasságába.
Egyszerre nagyon-nagyon öregnek érezte magát, és rettenetesen fáradtnak. Mintha minden múltbéli hibája felsorakozott volna, hogy egyenként vessen számot velük. Egyáltalán nem volt biztos abban hogy lesz ehhez elég ereje. Tudta, hogy ezúttal nincs választása, se mentsége. Bár a gyűrűt nem ő lopta el, vissza kellett szereznie bármi áron. A törékeny egyensúly megbomlott. A három világ közül a legsérülékenyebb összeomlani látszott, és ez egyedül az ő felelőssége. Ó, ezt pontosan tudta. Épp csak a megoldást nem találta.
Azokban az órákban, amikor Lucet nem foglalták le az uralkodói teendői és a színlelés, azon gondolkodott, hogy vajon merre lehet Damon. A Birodalomban megérezné a jelenlétét, ebben biztos volt. Gabriel szerint a mennybe se bukkant fel. Végül maga is kikövetkeztette hogy csak a Földön lehet.. Egy tőle idegen világban, amelyben sokszor gyűlölettel ejtették ki a nevét. Ahol mítoszokat költöttek róla, anélkül, hogy ismerték volna a történetét. Nagyot sóhajtott.
A Föld idegen terület volt. Bár néha átjárt oda, gyarapítani az Elveszett Könyvek Szobájának gyűjteményét, sosem töltött ott hosszabb időt. Volt valami félelmetes abban, ahogy az emberek átrobogtak rövidke életükön. Olyan volt az a világ mint egy túlszaporodott nyüzsgő hangyaboly, amiben semmi kedve nem volt elmerülni.
A Tiltás lustává tette. Évezredekkel ezelőtt az ő Birodalma kitiltatott a Földről. Semmi oka nem volt arra hogy oda járjon, és ennyi idő alatt elidegenedett attól a világtól. Már nem ismerte az ott élők szokásait, nem tudott semmit róluk, csak néhány képre emlékezett azok közül amit éjszakánként a Tűzben látott. Háborúkra, pusztításra, halálra. Szégyen bevallani de tartott attól hogy oda menjen.
Büszke fejét erőtlenül hajtotta le. Ő, aki minden helyzetben az hatalmat képviselte, a Fény hozója, ahogy valaha nevezték, egyszerre szánalmas, lehetetlen bábbá vált. Szinte látta maga előtt önnön bukását. És ami rosszabb volt, látta a családja megszégyenülését is, amit soha nem engedhetett meg. Éppen csak nem találta a megoldást. Mindig is öntelt volt. Azt hitte a dolgok miatta olyanok amilyenek. Hát nem. Egy nyüves kis görény elég ahhoz, hogy a jól felépített világa kiforduljon a sarkából. Ha a keze közé kaphatta volna gondoskodik arról, hogy soha többé ne okozzon csalódást azoknak akik megbíznak benne. De persze a kapitánynak volt annyi esze, hogy eltűnt az ékszerrel együtt.
Végül szembe kell nézni az idegennel, ha vissza akarja szerezni a Birodalmát, az önbecsülését, és a büszkeségét. Évezredek óta sosem kellett bizonyítania. Az ő szava volt a végső mindig. Most úgy viselkedett, mint egy nyüszítő kisgyerek. És a legrosszabb az volt, hogy ezt pontosan tudta. A Fényhozó valahol az idők folyamán meggyengült. Megroggyantak a vállai, minta a hirtelen rászakadt teher össze akarná roppantani. Aztán elhatározásra jutott.
***
– Beth, lányok! – Luce hangja betöltötte a folyosókat. Bár a trónterem elég messze volt Lilith szobájától, azért mindhárman jól hallották, hogy apjuk összehívta a családot. A felszólításból sürgetés áradt, és Lilith tudta, hogy ez mindig a„rohadt nagy baj” előjele volt. Gyermekkora óta behúzta a nyakát, ha apja elővette ezt a hangszínt. Bár ez a harag most nem felé irányult, azért megütötte. Köszi, Gabe bácsi!
A három lány együtt érkezett meg a könyvtárszobába. Túl gyorsak voltak, mert az anyjuk még nem futott be, pedig Bethsea mindig képes volt megfékezni Luce indulatait. Így csak a saját erejükből tudtak védekezni. Apjukban harag tombolt, de valami más is rejtőzött a felszín alatt. Egyikük sem merte volna nyíltan megfogalmazni, mégis … Lilith számára nagyon úgy tűnt, hogy Luce fél.
– El kell mennem a Földre a gyűrűért – kezdett bele. Aztán nagyot sóhajtott. – Addig rátok hagyom a Világot.
Rohadt nagy a baj, foglalta össze magában Lilith. Luce önként sosem bízná másra kedvenc birodalmát. Még kedvenc lányaira sem. Ez az ő játszótere volt. Imádta irányítani, eljátszott a kapcsolatok bonyolult csatamezején, formált, alakított, elpusztított hogyha úgy hozta kedve. Az, hogy a végnapjait ne felügyelje elképzelhetetlen volt.
– Nem – mondta ki Sarah azt amire mindhárman gondoltak.
– Ne vitatkozz velem! – mennydörögte Luce. Kezdte elhagyni az önuralma, aminek legbiztosabb és legnyilvánvalóbb jele a füstölő füle volt. Luce így haragudott.
– Igaza van apa – erősítette meg a húgát Lilith – Nem hagyhatod ránk az egész kócerájt. – Elképzelni is félelmetes volt, hogy ők irányítsák az összeomló Birodalmat. Inkább akkor a Föld.
– Nincs választásom. Tőlem lopta el a gyűrűt az a kis dög.
– Apa mind a hárman érezzük a gyűrűt. Pontosan annyi eséllyel találjuk meg mint te – jegyezte meg Mona. A legkisebb lány volt a legjózanabb köztük. Mona éles logikával foglalta össze a helyzetet. Bármelyikük mehetett Luce helyett, hiszen az ő véréből voltak. Az erejük meg sem közelítette az öregét, de a megérzéseik igen.
– Én megyek – jelentette ki Lilith, mielőtt bármelyik húga megszólalhatott volna. Ő volt a legidősebb, és mint ilyen neki kellett felelősséget vállalnia. Az apja helyett és a testvéreiért is.
– Nem. Mi együtt megyünk- szólt bele Mona. Csodás. Társaságban még a Föld is elviselhető.
– Egy fenét! – üvöltötte Lucifer. Már a szeme is vörös volt. Tőlem lopta el a gyűrűt Damon. Én megyek.
– Az a dög – sóhajtotta Sarah. – Na hiszen. Mintha vágyakozás bujkált volna a hangjában. Damon a Tűz Testőrségének kapitánya lopta el a gyűrűt, amibe Luce erejének egy részét zárta az öreg szakállas. A gyűrű eltűnte után kezdődtek a bajok. Az egyensúly megbomlott, gyengült a hatalom. Gabriel ettől lett ideges.
– Lucifer drágám – lépett be Bethsea – muszáj üvöltöznöd? – Beth kizárólag akkor nevezte Luce-t a teljes nevén, ha nem volt vele elégedett. A csendes, gyönyörű angyal, már ezzel az egyszerű gesztussal is képes volt megfékezni Lucifert. Vicces volt látni, ahogy a főördög visszafogja magát a felesége kedvéért.
– Bocsánat szívem – visszakozott azonnal Luce. Magához vonta a feleségét, átölelte a derekát, majd jóval higgadtabb hangon újrakezdte.
– Nem mehettek oda. Veszélyes hely.
– Apa, nincs más megoldás. A Birodalomnak van rád szüksége. – Lilith maga sem értette miért csak most gondolnak erre. Két napot elvesztegettek, ahelyett hogy első nap elindult, vagy elindultak volna ők hárman a Földre. Nem volt mire várni, már csak Lucifert kellett meggyőzni. Csak sajnos az apja meglehetősen makacsnak bizonyult.
– A Birodalom léte a gyűrűtől függ. Az én felelősségem, én megyek.
– Drágám, a lányoknak igaza van. Rád itt van most szükség, ki tudja mi történik a Pokollal ha se a gyűrű se te nem tartjátok fent az egyensúlyt. Gyönyörű okos, és bátor gyerekeket neveltünk, képesek visszahozni a gyűrűt. – Beth szokás szerint kiállt a lányokért. Régi vita alapja volt ez már köztük. Luce szerette azt hinni, hogy a lánykái még mindig apró gyámolításra szoruló gyermekek. Nehezen fogadta el, hogy felnőttek, míg Beth egyenrangú félként kezelte őket mióta csak megszülettek. Kettejük közül Luce volt az anyatigris.
– Hát jó – egyezett bele végül, de nem volt boldog. Az a hely igenis veszélyes, a saját szemével látta. Magától sosem jutott volna eszébe kitenni a lányait ennek, de mit tehetne négy pokolbéli nőszeméllyel? Olykor még a leghatalmasabb férfinak is muszáj fejet hajtania.
***
A szerző az ötfordulós írástechnikai játék egyik nyertese, művéről majd vélemény készül.
[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/lucifer-lanyai”] A szerzőről[/button]
Ahogy megláttam, Végzet Hegye, gyűrűbe zárt hatalom, a Gyűrűk Ura ugrott be. Ez az át hallás nem tudom, mennyire szerencsés, vagy általános, lehet csak nekem idézi fel Tolkien művét ez a pár szó.
A Lucifer Luce becenevéről meg Luke jutott eszembe, a Birodalom csak ráerősített a Star Wars-áthallásomra.
Ezektől függetlenül a hangvétel laza, talán az én ízlésemnek – ha Luciferről és kompániájáról van szó -, túlzottan is. Egyáltalán nem tűnnek félelmetesnek a szereplők, mintha nem is a pokolban, hanem egy maffiavezér fészkén lennének, ahol a főnök azon berzenkedik, egyik leghűségesebbnek hitt embere átvágta.
Túlságosan ismerős ez a sztori, egy kedves ismerősöm pár éve elég hasonlót írt… Hm…
Kedves Mónika!
Első olvasatra kicsit megzavart a kommented. Megjelent valahol az ismerősöd írása? (újság, net, vagy könyv).
De ismerős ez a mű… ja igen erre kifejezetten emlékszem… csak amit olvastam anno, az jobb volt. Lényegében a művedről: elcsépelt klisékkel van tele, egy-egy mondatot úgy teletömsz „költői képekkel”, hogy élvezhetetlenné válik. Elcsépelt nevek és történet. Nem értem, hogy került be ez a mű… na, mindegy, legközelebb olvass előtte többet, mielőtt kiadsz egy írást a kezedből… talán akkor jobb lesz.
Kedves Andrea!
Kritizálni, észrevételeket tenni sokkal könnyebb, mint nekiülni egy történetnek, és megírni. Főleg, ha az a történet eredeti, és nem egy fanfiction. Ezzel együtt kérlek, engedj meg nekem néhány észrevételt az olvasottakkal kapcsolatosan.
Azzal nincs semmi gondom, ha valaki szereti a Gyűrűk ura, és a Star Wars-sorozatokat, jómagam is ezt teszem. De….!!!
VÉGZET HEGYE, „Fogalmam sincs hol lehet a gyűrű.”, „Apa mind a hárman érezzük a gyűrűt.” – hogy csak néhányat ragadjak ki a Tolkien-egyezéseid, ihletéseid közül. Tudod, a Nazgulok is érzik a Gyűrűt, csak ők kilencen vannak… Lucifer, mint Luce akár hajazhatna is Luke-ra, akit apja révén szintén környékezett az Erő sötét oldala….
Az „Elveszett Könyvek Szobájában” engem Carlos Ruiz Zafon: A szél árnyéka c. könyvére emlékeztet, tán te is olvastad. Az egy remek könyv!
Damon-t a Vámpírnaplókból ismerem, s velem együtt még néhány millióan szerte a Földön, persze, igazán nem a Te hibád, hogy ez a név, és a változatai a vérszívók, vagy sötét lények világában kb. olyan elterjedt, mint itthon a Kovács Pista.
Ahogy látom, ezek nem csak nekem szúrtak szemet…., talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy egy műfajban, ami eredetiséget feltételez, de kérlek, javíts ki, ha tévedek, hogy kerülhetett be egy olyan írás, ami sokkal inkább fanfiction-kategória, még akkor is, ha nem tiszta, hanem egy puzzle sok mindenből, amit láthatóan kedvelsz, és olvastál. De ami engem bizony zavar, az az, hogy akadnak szóismétlések, helyesírási hibák. Lehet a hangvételed laza! De a kettő messze nem ugyanaz. Az pedig, hogy az ember online-regényeket is olvas, és azt gondolja, más nem….., az én olvasatomban hibának nevezhető. Csak ez a hiba nem írástechnikai…
Ennyi az én észrevételem így elsőre, és mint ahogy „A Hegy felől csak füst szállt fel.”, úgy szállok most én is vissza olvasni. Neked sok sikert ezen a rögös úton! Kívánom, hogy álld a sarat!
„Nem értem, hogy került be ez a mű… ”
Kellemes felüdülés volt a „vérfagyasztót sikoltottam, mikor megláttam a vörös szemű démont, ki szemeivel izzó, jóképű pillantást lövellt rám” stílusú szövegek között. 🙂
Az áthallásokról annyit, hogy a legtöbb huszonévesre, elsőkönyvesre tudattalanul hat egy halom mű. Ha a történetvezetés jó, és amúgy a cselekmény önálló, akkor a szerkesztő csak felsorolja, mit kéne átírni.
A műveltség fontos, nélküle nem lehet írni. De elég a híres, papíralapú regényeket ismerni. Képtelenség minden amatőr írós oldalt és blogregényt ismerni. Ezt elég fura elvárni.
Ráadásul előfordul, hogy egyes témák benne vannak a levegőben. Beszélgessetek néha zsűritagokkal vagy szerkesztőkkel, és rájöttök, mennyire kevés témát és mennyire hasonlóan írnak meg emberek.
Lehet,hogy a téma felvetődött sokakban,vagy hallottak innen -onnan. Az áthallások engem is nagyon zavarnak az viszont jobban,hogy ehhez hasonló munkát olvastam és még a nevek is stimmeltek.Már pedig nem mostanság,hanem a régebbiekben olvastam egy író blogos oldalán ahova felszokta tüntetni a munkáit és többen olvassák. Amit itt elolvashattam az jóformán annak a másik történetnek jóformán egy részét írta át. Elszomorító ,hogy ilyenek megtörténnek . Egy átírott történetnél nehéz bizonyítani,mégis az ember tudja legbelül,hogy itt valami nem stimmel. A tudatlanság pedig nem mentség senki számára sem. Számos jó író van fent az interneten akik jobb szerződés hián kénytelenek azt a világhálón publikálni.
Nem tudom mik a könyvkiadási feltételek pontosan,de feltűnő,hogy a kezdő írók munkáit csupán horribilis lehetőségekkel kecsegtetik miközben az igénytelenebbnél-igénytelenebb (tisztelet a kivételnek) celeb munkák sorra jelennek meg.
Kedves Mammon, és J.R.T!
Köszönöm, hogy vettétek a fáradságot és elolvastátok az írásom. Az építő jellegű kritikákat igyekszem szem előtt tartani.
Köszönöm.
Kedves Alexandra!
Többen hivatkoztak erre, nem mentségként mondom, de fogalmam sincs miről „másoltam”. Kérlek Benneteket, valaki most már írja le a webcímet ahol olvasható a hivatkozott írás. Nem szeretnék plágium gyanújába keveredni. Ha valóban van egyezés, akkor elnézéseteket kérem, és természetesen azt is, hogy kerüljön le innét az írás.
Hát, azért elég gáz, hogy ezt így engeditek. Egy dolog, hogy meghatja az SW, vagy a Tolkien szellemisége, és más, ha felcsap egy oldalt és kiírja belőle a mondatokat. Könyörgöm, ne vigyük már lefelé a magyar írói színvonalat. 🙂
George Lucas maga is rengeteg klisét dolgozott fel a Star Warsban, de nem emlékszem, hogy bármelyik mondata is egyezne más klasszikusok mondataival. Nem igazán vágom, miért nem számít már az eredetíség, a sok angyalos-démonos-ördögös-vámpíros helyett nem lehet már mást írni?
Sok szerencsét a továbbiakban.
Nagy Alexandra, öt oldal alapján eldönteni, hogy valami plágium, nagyon szélsőséges dolog. És elkedvetleníteni egy fiatal írót szintén az.
Itt, az oldalon nincsenek celebek, csak egyszerű írók, akiket nem futtat a média, pusztán csak írnak. Mi egy olyan kiadó vagyunk, mely minőségi írásokat szeretne, és ennek nem az az útja, hogy haveri alapon lehet publikálni (mint pár helyen), hanem az, hogy megkeressük a tehetségeket.
Ide lehet ám küldeni más szerzőket is. 🙂 Ősszel lesz újra Aranymosás.
Kaiji, egy picit gondolkodj! Egyik író sem lopja el a másik művét, mert az simán ostobaság. Mi a jó benne neki? Nem az ő mesevilága, és ha kiderül, akkor megszégyenül. Olyan viszont van, hogy egyes témák a levegőben vannak, vagy egyes hatások erősek, melyeket kamaszként összeszed az ember, és később nem ismeri fel, mely dolgok hatottak rá. Megdöbbent, hogy a másik emberről rossz szándékot feltételeztek.
Igaz, hogy kritikát kell kapni, mert attól fejlődünk, de a kritikát – legyen az bármennyire is negatív – az az ember tudja szépen, értelmesen és bátorítóan megfogalmazni, aki maga is értelmes. Andi nekem tetszik az írásod és ha hasonlít is valamire, az nyilván azért van, mert sok könyvet ismersz és ötletet merítesz belőle. Mindenki ezt csinálja, ha épp nem könyvvel, akkor egy képpel, vagy zenével. Az még nem plágium. Ha azt néznénk mindenhol, hogy mi mire hasonlít, akkor nagyon sok hasonlóságot fedeznénk fel, még olyan dolgokkal is, amiket nem is ismerünk. És honnan tudnánk valamit, ha még nem olvastuk, nem hallottuk vagy nem láttuk? Hm? 🙂 Nem minden kifejezetten gonosz és kifejezetten jó. Az, hogy valamit valahogy elképzelünk, nem jelenti azt, hogy úgy kell lennie. Járt már valaki például a Pokolban? Vagy a Mennyben? 🙂 Honnan tudni, hogy az úgy néz ki, ahogyan azt mindenki elképzeli, mert mindenki szinte ugyanazt hallja valahonnan? Ez persze nem bűn. Ahogy az sem, ha valaki használja a képzelőerejét és meri másnak elképzelni azt, amit mindenki ugyanúgy „lát”. 🙂 És ettől lesz szerintem valaki jó író, még ha nem is válik nagyon naggyá, de ír, mert szereti, és meg meri mutatni. Lehet, hogy többen írnak vagy rajzolnak itt a fióknak, honnan tudod, hogy nem jó, ha nem mutatod? És honnan tudod, hogy nem lennél rá képes, ha sohasem próbáltad? 🙂 Lehet, hogy Andinak van hova fejlődnie és az is lehet, hogy sokat kell neki, de miért ne kaphatná meg az esélyt? 🙂 Hajrá Andi! Nekem tetszett! 🙂
Kedves Mária!
Nagyon köszönöm a biztatást! Biztos, hogy van hova fejlődnöm, sőt!
🙂
Valamire hasonlít, lányok? Kérlek, írjátok meg, mire!
Ez így nem egyéb alaptalan vádaskodásnál.
És nem szép dolog, hogy tesztek egy igen kemény állítást, amit sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tud a közösség.
Lássuk, mi az, amiről „másolta” szerintetek a szerző a mondatokat!
Szeretnénk mi eldönteni, valóban így van-e.
Én amúgy nem vagyok műértő, vagy író vagy ilyesmi, csak azt tudom, hogy ez tetszik, és kíváncsi vagyok a folytatásra! 🙂 Andi, ha kész vagy, kérlek majd küldd el! 🙂
Kedves Andi
Most olvastam el a részletet és nagyon tetszett, elolvastam a szerkesztett változatot is, szóval hibákról nem beszélek. Ami a hasonlóságokat illeti, szerintem a „Végzet Hegye” elnevezést kell csak megváltoztatnod, mert arról az embernek mindig a Gyűrűk Ura jut eszébe, bár ha jól ki bogoztam a történetet itt teljesen más a szerepe. A Luce-t ahogyan mások mondják, hogy a Star Warsból vetted, elmondanám, hogy a Földön sok embernek ugyanaz a neve, mégsem szidják egymást az anyukák, hogy a nevet tőlük lopta valaki más. Szóval érted. A történet kezdete nekem nagyon bejön, és szívesen olvasnám a folytatást is. Eleinte a szleng még nem zavart, de miután rájöttem, hogy még soha nem jártak a földön, ráébredtem, hogy nem illik ide, ezt még korrigáld, bár ezt a szerkesztő is mondta már. Nem tudom, honnan vették mások, hogy másoltad, én rengeteg könyvet olvastam már és a blogok világában is eléggé jártas vagyok, de ilyen vagy ehhez hasonló történettel soha nem találkoztam. Szóval, csak bátran folytatni, mert nagyon érdekes. Hibái mindenkinek vannak hisz senki nem tökéletes, elvégre emberek vagyunk. 😀 További sok sikert kívánok és csak így tovább.
Kedves Mónika!
Köszönöm a biztatást! 🙂 Néhány kiegészítésféle: Szegény Lucifert csak nem hívhatja mindenki a teljes nevén, valahogy becéznem kellett, így jött a Luce, még akkor is, ha a Luka-rajongók ettől frászt kapnak. Szeretem a Csillagok Háborúját, de az a mese, nem ez a mese. A Végzet Hegye végül alighanem marad az eredeti Pokol Tüze. Lehet, hogy az sem jobb, de legalább nem Tolkien-es. 🙂 A szlenget magyaráztam volna a későbbi részekben, de most úgy érzem tanácsosabb előre hozni a magyarázatot. Sajnos a főszereplő a fiatalosan lendületes, mindenre nyitott lázadó jelleme megkívánja a szó-fordulatokat, így fel kellett készítenem a hősöm a 21.századra. Köszönöm az észrevételeket! 🙂
Kedves Andi!
Én, a többiekkel ellenététben nem láttam a Gyűrűk Urát, így hasonlóságokat sem véltem felfedezni. Lehet, hogy csak tájékozatlan vagyok, de nekem eredetinek tűnik a történet a manapság igen gyakori szereplőfajok (vámpírok,démonok…) és nevek (pl.:Damon) ellenére. Hiszen nem tud mindnenki teljesen új dolgokat kitalálni, és a nevek lehetőségienek tárháza is véges. Főleg, hogy egy, csak a szerző fejében létező névről senki nem tudná pontosan, hogy is kellene ejteni, csak maga a kitaláló. 😀
Maga a történet (apróbb, talán gépelési hibáktól eltekintve, pl.:gondolatjelhiány egy-két helyen) nekem nagyon tetszett. Mind maga a történet, mind a stílusa. A szlengről, – amit többen is megjegyeztek – az a véleményem, hogy igaz, hogy Lucifer évezredek óta nem járt a Földön, de ahogy itt, náluk, úgy lennt az Alvilágban is módusulhatott a nyelv, a beszédstílus, esetlegesen hasonlóan a miénkhez. Elvégre valami a földi nyelvekben is kiváltotta a változást, és ez Lucifer Birodalmában is megtörténhetett, habár az igaz, hogy valószínűtlen, hogy túl sok egyezés lenne, de bármi megtörténhet. Attól még, hogy régóta nem járt itt, még nem kell úgy beszélnie, mint az ősembereknek, vagy az ókori görögöknek vagy rómaiaknak. Persze ez csak az én személyes véleményem erról a dologról.
A lényeg az, hogy a tartalmi ismertető, és a történet első része alapján mindenképpen kíváncsi lennék a folytatásra. 😀
Sok sikert kívánok a további íráshoz, és a kritikák tűréséhez, el- vagy/és megfogadásához! Biztos sokszor nagy lelkierő kell hozzájuk.