1.
Az öregember életének utolsó napjához érkezett.
Arra számított, miközben a határ átlépésére készül, nem fog halálfélelmet érezni, ám amikor vigyázatlanul felnézett a csillagokra, és szembesült a végtelenség léptékével, elszorult a szíve.
Tisztában volt a természettől kapott életét lezáró esemény dimenzióval. Páratlan intellektusával, melyet vénségére is megőrzött, képes volt végiggondolni a rá váró eseményeket, de felkészítői is nagy gonddal elmagyarázták neki, hogy mit várhat. Tisztában volt azzal is, hogy a reklámok eredeti szövegével ellentétben, a tudomány negyedik évezred közepére elért fejlettsége még nem teszi lehetővé az igazi, teljes metempszichózist, tehát lélekátvitelt, be kell érnie a sokkal kisebb értékű pszichenszomatózissal, azaz tudatátültetéssel.
A haldokló indokai közt, hogy miért akar még élni, amikor már lejárt az ideje, első helyen sajátságosan nem a haláltól való iszonyat, az élniakarás állt, hanem a bosszúvágy.
Egy ideig e fekete tűz perzselte a szívét, aztán megrohanták, a tőle különben idegen filozófikus gondolatok.
Olyan határt készült átlépni, amellyel eddig, a maga szakrális dimenziójában, csak a teológia foglalkozott, s amelyet egyes keleti vallásokban az erkölcsi egyenleg, a karma határozott meg, ám amit a nyugati hitvilág negligált.
Van, aki azt mondja, futott át rajta, hogy minden a személytelen Magábanvaló törvényein múlik, s van, aki azt, hogy a személyes Örökkévaló és Mindenható akaratán. Akármelyik is igaz, azt most übereljük!
Fázósan összehúzta sovány testén köpenyét, és remegő lábbal, bizonytalan léptekkel elindult ágya felé, ahonnan csak azért vánszorgott ki, hogy jelen minőségében búcsút vegyen a világtól. Tudta, amit látott, bármit mondtak is felkészítői, az nem közvetlen kép volt, hanem a titkos létesítmény külső falában elrejtett kamerák vetítették elé. Az egyik üvegajtó csillogó felszínén egy pillanatra elidőzött tükörképének látványa előtt: ráncos csirkenyakán, hegyes és horgas orrán, megsárgult bőrén, s konstatálta, hogy arca már felvette a halotti maszkot, annak is utolsó, töpörödött változatát. Ez azt jelentette: lejárt az ideje.
S mindeközben egy pillanatra sem jutott eszébe az adományozó. Legyen az a Projekt gondja. Az erkölcs nem fért össze a bosszúvággyal felülírt életösztönnel.
2.
Emil Magura, az Egyetemes Biztonságért Felelős Szolgálat főnöke, aki történetünk kezdete előtt néhány évvel, 3472-ben örökölte elődjétől, Lang Kull-tól, az emberiség bizonyára legfelelősségteljesebb hivatalát, rossz alvó volt, s már korán felkerekedett szokásos egészségügyi futására, mely, mint a szokásaik rabjaivá vált idős embereknél lenni szokott, most is ugyanazon az útvonalon vezetett, történetesen a Világállam fővárosát, Geo Cityt hátán hordozó sziget partvonalát követő kies sétányon.
A tréningruhában kocogó, törékeny testalkatú férfiről senki sem gondolta volna, hogy nem más, mint az emberiség legnagyobb gyakorlati hatalmával rendelkező embere. Erre csak akkor kezdett volna gyanakodni, ha átlátja a jelenet középpontjában mozgó figura tágabb környezetét is; akkor észrevehette volna azokat, az őt árnyékként kísérő figurákat, akik különböző távolságból követik mozgását, s olykor szájukhoz emelik csuklókomputerüket, s halkan belemondanak valamit.
Harmatos kora nyári ködlepel borította a tájat, gyémántokkal hintve le a beton teknőkbe kiültetett virágokat, sejtelmessé téve a távlatokat. Különösen az óceán vált titokzatossá, ahogy a hömpölygő ködtakaró ráfeküdt, Magura még azt is el tudta képzelni, hogy hirtelen előkúszik a mélyéről valami özönvízelőtti szörnyeteg, talán maga Godzilla, ahogy a lázas agyú filmrendezők képzeletében megszületett rémálmokban szokott. De természetesen semmi ilyesmi nem történt, de nem azért, mert már kihalt a világból a borzongató veszedelem.
A főnök tisztában volt vele, hogy az ilyen pirkadati kirándulás nem teljesen veszélytelen, különösen egy vénember számára, aki mindenféle emberállat szemében könnyű prédának ígérkezik. Talán ezért is volt e korai órában olyan kihalt a környék, hogy amikor kondícióját fenntartandó kocogni kezdett, egy jó formában lévő csiga számára is nevetséges tempóban, azonnal meghallotta, hogy léptei kétszeres hangerővel csikorognak a sóderes ösvényen. Nem olyan ember volt, aki megijed az árnyékától, inkább olyan, akinek nem ajánlatos keresztezni az útját, de ezt az, aki a nyomába szegődött, a félhomályban nem mérhette fel, ezért ravasz ötletnek gondolva átvette az előtte bócorgó öreg tempóját, hogy az ne fogjon gyanút.
Magura, testőrei rémületére, gyakran tesztelte a főváros elhagyatottabb részeinek közbiztonságát személyesen, mégpedig úgy, hogy prédának önmagát kínálta fel, hogy aztán lecsapjon a gyanútlan rablóra. E mögött a rangjához nem illő, divatjából rég kiment, sokak szemében hősködésnek tűnő fickós viselkedésnek mélyreható oka volt. A főnököt mélyen elkeserítette, hogy elődje szolgálati ideje alatt odáig fajult a helyzet, hogy a világ fővárosában, a közhatalmi szervek közvetlen szomszédságában, egyre kevesebben merészkedtek ki a közterekre a közbiztonság gyalázatos állapota miatt. De nem akart ezért mindent elődje, Lang Kull nyakába varrni, hiszen az igazi problémát nem az ő gyengekezűsége jelentette, hanem azok a törvények, amelyeket a Világparlament biztonságpolitikában amatőr képviselői hoztak. A túlságosan liberális eszmék eluralkodása oda vezetett, hogy visszatértek az ősi politikafilozófiai definícióhoz, miszerint mindent szabad, ami nem árt másnak, de senki sem volt, aki elmagyarázza az embereknek, hogy ez alatt mi értendő, ráadásul jószerével nem volt, aki ellenőrizze, hogy betartják-e a nemes alapelveket, mert az már korlátozással, következésképpen a gyűlöletes erőszakkal járt volna együtt. Mintha egyszerűen elfeledkeztek volna arról a tényről, hogy a természetben, így az emberi világban is, az egyenlőtlenség megkerülhetetlenül létező tényező, s az erősebb, a szerencsésebb, vagy egyszerűen csak szebb, érvényesíteni akarja előnyét, hacsak nem szent vagy nem önmaga ellensége.
Így aztán, amikorra már látnivaló volt, hogy be kell húzni a féket, addigra a világ annyira hozzászokott a zabolátlansághoz, hogy a társadalom erőfölénybe került csoportjai minden rendteremtési kísérletet durva erőszakként éltek meg. Amilyen könnyű volt egy tollvonással kiengedni a fenevadat a ketrecéből, olyan irgalmatlanul nehéz volt oda visszaterelni. Ráadásul a helyzetben ludas törvényhozók presztizsüket féltve továbbra is makacskodtak a szabályok újraírásával, mintha az emberekre erőszakolt rend ördögtől való lett volna.
Velük szemben az Egyetemes Biztonságért Felelős Szolgálat új főnöke azt az elvet vallotta: minél szabadabb valaki a kirakatban, annál jobban kell őt a háttérből ellenőrizni. Így szabadnak is érezheti magát, de amint vét az együttélés normái ellen, beleütközik a törvény sorompóiba.
Mivel a hatalom felső régióiban nem talált szövetségesekre, elindította egyszemélyes keresztes háborúját a bűn ellen, s úgy döntött, hogy amikor nincs az erénycsőszök látóterében, le-lecsippent legalább egy-egy kicsi ágacskát a bűn bozontosra nőt fájáról. Abban a reményben kezdett magányos harcába, hogy előbb-utóbb híre megy az alvilágban: létezik egy erő, mely határt szab garádálkodásuknak.
Magura természetesen tisztában volt vele, hogy ez nem egy Robin Hoodnak való munka. Ezért kitalált egy módszert, amellyel a leggyorsabban és legeredményesebben hatolhatott be a bűn sötét berkeibe.
Amit a nyomában kajtató zsivány nem tudott, az volt a főnök titkos erőssége: a rendelkezésére álló csúcstechnika. A fülében elhelyezett minikomputer már bemérte, s megsúgta neki, hogy milyen eszközzel fog követője kísérletezni, ezért amikor az ráhelyezte ujját a bénitó fegyver elsütő billentyűjére, a ketyere csütörtököt mondott. Magura hallotta, hogyan káromkodik a kárvallott fickó, de azt is tudta, hogy ilyen könnyen nem mond le védtelennek tartott prédájáról. A következő pillanatban azonban már azt is megbánta, hogy anyja a világra hozta.
A főnök ekkor odabicegett a váratlanul, és számára érthetetlen okból lebénított gazemberhez, s a szoborként megmerevedett alakot kíváncsian körbejárta. Feltűnően csinos a fickó, állapította meg, nagy bajban lehet, ha ilyen primitív megoldáshoz folyamodott. A mély olajbarna, negrid és indid keveréknek látszó ifjú ráadásul tarka-barka öltözékben pompázott, amolyan idejétmúlt jampec szerelésben, s hozzá illő sérót hordott a fején. Magura belenyúlt a zsebébe, s kiszedte az igazolványát, ami a liberális elveknek megfelelően csupán saját és anyja nevét, valamint születési helyét tartalmazta.
– Tehát Farafa Roka a neved és madagaszkári illetőségű vagy, ám valamiért most Geo Cityt boldogítod. Fiam, óriási szerencséd van, hogy éppen velem hozott össze a sors, mivel én törvénytisztelő ember vagyok, és nem teszlek el itt azonnal láb alól, ahogy megérdemelnéd, ha elárulod, mit akartál tőlem?
Ezzel enyhített a bénító sugár erején, hogy a másik aktiválhassa a hangszalagjait.
– Pénzt! – közölte a fickó lakónikusan, okosan felismerve a helyzet valódi fenyegetését. Bár még nem látta a főnök képét, így fogalma sem volt, kivel hozta össze a balsors, ám ahogy elbánt vele, elárulta számára, hogy ez a roskatag vénség nem akárki.
– Tovább! – biztatta a főnök.
– Üldöznek… és pénzt akarnak kifejni belőlem.
– Kik?
– Akiknek nem hozott szerencsét a rulett – nyögött ki Farafa Roka végre egy egész mondatot.
– Tehát krupié vagy, és egyesek most benyújtották neked a számlát, mert túlságosan ügyesen forgattad a kereket? Nem lehetnek kishalak, ha így megrémisztettek, hogy Madagaszkártól idáig szaladtál. Nagyot tévedek, ha azt mondom, hogy a helybeli maffiózókkal akasztottad össze a rudat? Anta, Tana, Nari és Rivó, az alvilág csak így ismeri őket, vagy tévedek?
– Maga honnan tud erről? – döbbent meg Farafa Roka.
– Ez nem fontos – zárkózott el a bővebb magyarázat elől Magura. – A lényeg az, hogy bármikor fel tudom venni velük a kapcsolatot.
A meglepett és halálra rémült ürge meglepően gyorsan kapcsolt:
– Eszerint maga most tett nekem egy ajánlatot. Ha hozzászámítom, hogy túljárt az eszemen, akkor nem lehet akárki, s jól teszem, ha odafigyelek arra, amit mond.
– Pontosan ez a helyzet – vigyorodott el a vénember csuparánc arca. – Ajánlatom pedig a következő…
Magura minden emberét így szervezte be: rajta kapta őket valamin, aztán tudatosította, mekkora zsarolási potenciállal rendelkezik. A végén, hogy a koma lenyugodjon, s maradjon ideje alaposan átgondolni, hogy mivel jár az ajánlat elfogadása, a főnök a következőkkel zárta első megbeszélését Farafa Rokával, amely során világossá tette ügyfele előtt, hogy olyan szervezet készül bekebelezni, amely arról híres, hogy akit elkapott, azt élve nem ereszti el:
– Egyelőre jegelem az ügyet, valamint biztosítom, hogy a Szolgálat védőszárnyai alatt ne érjen utól a kárvallott maffiózók keze. Cserében olyan kiképzést kapsz, hogy belegebedsz. Ez egy kőkemény szerződés a hűbérúr és a hűbéres között, melynek záradéka tartalmazza a lényeget: hogyha betartod kötelmeidet, sorsod elégedettségre ad majd okot, de ha megszeged, lészen fogak csikorgatása. Ismerős valahonnan?
– Mintha…– fintorodott el Farafa Roka. Mikor megtudta, milyen szervezet kapta horogra, kihült benne a lázadás parazsa is, magába roskadva várta a fejleményeket. Mikor Magura hívására a ködből kirajzolódott a testőrök csapata, legalább abban volt biztos, hogy az őt üldöző maffiózóktól egy ideig biztosan nyugta lesz.
Mikor megláttam, hogy sci-fi, megörültem.
Kíváncsi vagyok a folytatására, hogy mit hozol ki belőle.
A mondatok néhol túl bonyolultan vannak megfogalmazva, azokon lehetne egyszerűsíteni, és kissé zsúfoltnak éreztem, sok az információ egy részletben.
Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez és várom a folytatást.
Kedves Ervin! A történet felvetése engem megfogott, érdeklõdve olvastam végig, annak ellenére is, hogy a szövegezéssel nem voltam teljesen kibékülve. Itt-ott mesterkéltnek éreztem (le-lecsippent egy ágacskát a bûn bozontosra nõtt fájáról), máshol stílustöréseken akadt meg a szemem (egy jó formában lévõ csiga számára is nevetséges tempóban). Nem látom még, hogyan fog összekapcsolódni az elején megismert öregember Magurával, de kíváncsian várom a fejleményeket.
Köszönöm, hogy olvashattam, és külön köszönöm a szójátékot, (Anta, Tana, Nari, Rivó) nagyot nevettem rajta 🙂
Kedves szerző! Ebben a részletben szép és érdekes megfogalmazásokat találtam, és a téma is számomra érdekes.
Sajnos az első részt nem tudtam összekötni a másodikkal. Ez bennem olvasóként nagy zavart keltett.
Ami szintén megakasztott olvasás közben, az főként az elbeszélés stílusa. Az én ízlésemnek túl modoros csevegés. Egy picit önzőnek és öncélúnak tartottam ezt a szöveg részéről. 🙂 A stílus miatt távolságtartó maradt a szöveg, nem szippantott be, kívülről és behatások nélkül figyeltem, történik-e itt valami, miközben a figyelmemet nagyon meg kellett erőltetnem, hogy kihámozzam a mondatokból a lényeget.
Egy másik dolog, amit talán átgondolhatsz a mű érdekében, hogy nincs-e túl sok expozíciós info és magyarázkodás szembezúdítva itt az olvasóval. Tudom, sci-fiben ez nagyon nehéz dolog, mert ha az ember nem magyarázza meg a háttérvilágot, akkor érthetetlen lehet az esemény, viszont ha megmagyarázza, akkor azzal vádolható, hogy nem megmutatja a világot, csak beszél róla, szájbarágja, stb. Valamilyen megoldást, azt hiszem, csak lehet találni, hogy ne érződjön úgy, hogy az író kioktatja az olvasót, és hogy a világ bevezetése nem nagy tömbbe érkező infokból álljon, amiből aztán az olvasó aligha jegyez meg valamit. Nemrég olvastam Scalzitól a Vének háborúját, és nagyon tetszett, ahogyan az infokat adagolta, a cselekményen és a karakter szemén keresztül.
Az itt olvasott karakterekkel kapcsolatban szintén ugyanezt tudom mondnai. Pl. „A haldokló indokai közt, hogy miért akar még élni, amikor már lejárt az ideje, első helyen sajátságosan nem a haláltól való iszonyat, az élniakarás állt, hanem a bosszúvágy.” – ezzel ha engem olvasóként kifizetnek a karaktert illetően már az első oldalon, akkor fejvesztve menekülök, mivel nem azért venném kézbe a könyvet, hogy az író kintről láttatva megindokolja a karakter motivációit, hanem azért, hogy a karakterrel átéljek bosszúvágyat, haldoklás, fenyegetettséget.
Olvasóként nagyszerű érzés és lehetőség a karakterekké válni, velük érezni, látni, gondolkodni és odabentről rálátni az őket körülvevő világra. Ebben most nekem ez a mű nem segített, de könnyen csiszolható és nagy lehetőségek rejlenek benne. Ha lesz következő rész, itt leszek, lehetségesnek tartom, hogy a szereplők mégis beengednek maguk közé megtapasztalni a világot. 🙂
Kedves Ervin!
Vegyesek az érzéseim. Örülök, hogy nem okozott gondot a végigolvasás, mert sajnos már volt rá példa, hogy a bekerült műnek nem jutottam el a végére…
Az elején volt néhány mondat, aminek kétszer is nekifutottam, mert nem volt teljesen egyértelmű, illetve szerintem volt több központozási probléma is, ami rontotta a szöveg értelmezését.
„Van, aki azt mondja, futott át rajta, hogy minden a személytelen Magábanvaló törvényein múlik” Úgy írnám, hogy: Van, aki azt mondja – futott át rajta -, hogy minden… én itt tennék gondolatjelet. Lehet, hogy rossz tanácsot adok, de nekem így jobban értelmezhető a mondat.
Néhol túlírtnak találtam, szerintem a kevesebb, néha több. Helyenként több jelzőt sűrítettél a szövegbe a kelleténél, volt olyan bekezdésed, ahol nem volt egyetlen pont sem, az ilyen hosszú mondatok szerintem egy kicsit zavaróak lehetnek, én jobban tagolnám.
A második fejezetben behoztad a lemaradást, felkeltetted a figyelmemet, szerencsére nem estél abba a hibába, hogy túl hosszúra nyúlt a leírás, még pont belefért ez a felvezetés. Ennyi kell is, hogy egy kicsit képben legyünk a történet hátterével. Igaz, hogy nagyon kevés volt a párbeszéd, de elhúztad az olvasó előtt a mézes-madzagot. Már lehet sejteni, hogy izgalmas lesz a kiképzés, és az azt követő feladatok.
Annyi észrevételem lenne még, ez nem kifejezetten hiba, inkább csak egy tanács. Végig sejttetted Maguráról, hogy jelentős befolyással bíró ember. Sokkal nagyobb lett volna a csattanó, ha egyszer csak fekszik a támadója a földön, és csak akkor jövünk rá, hogy hoppá, ez az ürge nem is az, akinek hisszük, nem egy mezei öregember. Lehet, hogy elég lett volna egy kicsivel kevesebb előrevetítés.
Kíváncsian várom a folytatást!
Gratulálok a bekerüléshez! 🙂
Nagyon kiegyensúlyozott és szép szöveg. Bár nem olvasok sci-fit, de egyből lekötött. Nagyon olvasmányos és gördülékeny. Van néhány különösen szép rész benne: pl. „le-lecsippent legalább egy-egy kicsi ágacskát a bűn bozontosra nőt fájáról”. Külön dicséretet érdemelnek az egyedi nevek. Csak így tovább! 🙂
Kedves Ervin!
Először is gratulálok a kikerüléshez!
Noha nem igazán olvasok ebben a témában, érdeklődve kezdtem bele az írásodba.
Helyenként furcsállottam, hogy egy mondat egy egész bekezdést kitesz. Mintha egyszerre akartál volna minden információt közölni. Nem biztos, hogy szerencsés választás, meglehet, hogy tanácsosabb kettévenni őket. Sokszor a túl rövid és túl hosszú mondatok nem megnyerők. Míg előbbi inkább akadozó, addig az utóbbinál úgy érzem, lassítani kellene.
Egyes hasonlatok tetszenek, szépen fogalmazol, máshol viszont sok volt. Igaz, ugyan nem tudom, hogy egy SF történetnél mennyire kell módosnak lenni, de inkább a spórolás tűnhet jó megoldásnak itt is.
Amúgy nem rossz, és kíváncsian várom a folytatást! További sok sikert kívánok! /Megjegyzem, eddig ez az első írás, aminél azt éreztem, hogy benne lesz a végső körben. Meglátjuk, így lesz-e. :)/
Kedves Ervin!
Én is örömmel olvastam, hogy ma egy sci-fi részletet kapunk. Az első rész egyből felkeltette az érdeklődésem, érdekes témát feszegetsz, a leírás pedig szerintem jó.
A második rész valóban elüt az elsőtől, mégis kíváncsivá tettél, mikor és hogyan fog kapcsolódni a két rész…
Az első mondat kicsit hosszúra sikeredett, úgy éreztem, sose fogok a végére érni. Talán két dolgot jegyeznék meg. Először is túlságosan hamar közlöd, Magura az egyik legbefolyásosabb ember, a másik pedig, néhol túlzónak tartom a hasonlatokat. Ez csupán az én véleményem, egyébként tetszett, könnyen olvasható.
Gratulálok és várom a folytatást.
Kedves Ervin!
Előre bocsátom, nem igazán szoktam sci-fit olvasni, így ezen a téren elég gyérek a tapasztalataim. DE, arra gondoltam, hogy én most csak magát ezt a részletet veszem alapul, és arra figyelek, nem pedig a műfaji besorolásra 🙂
Nagyon tetszett a felvetés, rögtön behúzott, és rögtön kíváncsivá tett, még akkor is, ha amúgy nem vagyok sci-fi evő. Volt pár nehezen olvasható mondat, ami kissé erőltetettnek tűnt, de igazából azt hiszem, most nem is ez a lényeg, azon majd – ha eljutsz odáig a szerkesztő úgyis jól megizzaszt – csiszoltok.
Igazából nekem a második fejezettel voltak kissé gondjaim. Kizökkentett, nem éreztem a folytonosságot, és kicsit zavart, hogy rögtön a fejezet elején kiszólsz az olvasóhoz. Én szerettem volna még bent maradni abban a hangulatban és a várakozásban, ami az első fejezet végén volt. Persze értem, hogy miért folytattad így, ahogy, de a hangja a második fejezetnek jobban tetszett volna, ha olyan marad, mint az elsőben. Ha bent tud tartani a történetben, jobban élveztem volna. A dialógok szintén kicsit erőltetettnek éreztem, az, hogy ezért van, mert a 4. évezredben már így beszélnek, akkor nincs gond, de akkor konzekvensen fent kell tartani. Ha nem, akkor részemről örülnék, ha kicsit lazulna. Nem biztos, hogy jól fogalmaztam meg, hogy mire gondolok, de ha azt mondom, modoros a dialóg, talán jobb szót találtam.
Maga az ötlet nekem nagyon tetszik, és kíváncsian várom a folytatást, és azt hiszem, már elérted a célod, mert behúztál egy olyan embert a világodba, akinek ez idegen dimenzió, és nem igazán az ő világa 😀
Szóval, gratulálok! A kikerüléshez is és az ötlethez is 🙂
Üdv, blanka
Kedves Ervin!
Összességében tetszett a történet, jól kezdted el, és végig fenntartottad a figyelmemet, remélem, a folytatását is olvashatom majd. Kíváncsi vagyok, milyen lehet az élet ebben a jövőbeli nagyvárosban, és az első részben leírt tudatátviteles módszer is érdekel.
Igazából a fogalmazással nem voltam kibékülve, több olyan mondat is akadt, amit nehezen értettem meg (pl. „Tisztában volt a természettől kapott életét lezáró esemény dimenzióval.” ), és voltak elütési és vesszőhibák is („„aztán megrohanták, a tőle különben idegen filozófikus gondolatok”). A szórend se mindig stimmelt: „ legalább abban volt biztos”.
Az első részben nem igazán volt világos, hogy kint vagy bent tartózkodik-e az öregember, mivel először a csillagokat, utána egy ágyat meg üvegajtót említettél. „Akármelyik is igaz, azt most übereljük!” – nekem az überelni szó nem illik a szövegbe, mivel a hangnem itt emelkedett. A második részben pedig az nem volt tiszta, hogy Magura hogyan, milyen eszközzel bénította meg a támadóját.
Az első mondat nekem jobban tetszene mondjuk így: „Elérkezett az öregember életének utolsó napja.” Ahogy most írod („Az öregember életének utolsó napjához érkezett.”.) , szerintem kicsit félrevezető, az olvasó azt várná, hogy így fejeződik be a mondat: „Az öregember életének utolsó napja elérkezett”, és nekem pl. újra kellett olvasnom. Asszem „pályamódosításnak” hívják ezt a jelenséget, amikor az olvasónak újra kell értelmeznie a mondatot, mert más szerkezettel fejeződik be, mint amit vár.
Mindenesetre sok sikert a pályázat további részeihez! 🙂
Kedves Ervin!
Örömmel kezdtem olvasni a történetedet, ígéretesnek érkezett a felvezetés.
Először a pozitívumok:
– A téma felkeltette az érdeklődésemet, s ez mindvégig megmaradt.
– Az első fejezetben tisztázol pár fogalmat, ez számomra nem volt zavaró, de jó, hogy a későbbiekben csak említed őket (adományozó, Projekt). Olvasóként sokkal élvezetesebb, ha fokozatosan ismerjük meg a karaktert (inkább tettekből, mint leírásokból) illetve az őt körülvevő világot.
– Kétszer is említed a bevezetésben az öregember bosszúvágyát, remélem a következő fejezetben kiderül a motivációja. (Vagyis én örömmel olvasnám a folytatást! )
– Néhol kifejezetten tetszik a megfogalmazásod, egy-egy kifejezés, metafora, de ez nem jellemző a szöveg egészére.
Néhány nyelvi negatívum:
– A túl hosszú mondatok zavaróak néhol.
– A párbeszédnél is volt egy igen hosszú megfogalmazás „Fiam, óriási szerencséd van, hogy éppen velem hozott össze a sors, mivel én törvénytisztelő ember vagyok, és nem teszlek el itt azonnal láb alól, ahogy megérdemelnéd, ha elárulod, mit akartál tőlem?”
Lehet életszerűbb, ha ezt több rövidebb mondatokra tagolod, bár ez lehet a karakter beszédstílusának egyik jellemzője is, majd kiderül, így van –e.
– A stílus nem egységes, néhol szépen csiszolt, igényes („Arra számított, miközben a határ átlépésére készül, nem fog halálfélelmet érezni, ám amikor vigyázatlanul felnézett a csillagokra, és szembesült a végtelenség léptékével, elszorult a szíve) Viszont máshol kicsit pongyola. Engem ez a mondat zavart a legjobban: „Akármelyik is igaz, azt most übereljük. „
– Akad néhány szóismétlés ( az elején kétszer szerepel a tisztában szó, a végén pedig a biztos).
Egyéb észrevételek:
– Tetszett az öregember külső leírása, de nem kellett volna hozzátenni, hogy „Ez azt jelentette: lejárt az ideje.” Ez evidencia, tökéletesen sikerült őt ábrázolnod a korábbi mondatokban is.
– Illetve a minikomputeres résznél talán érdekesebb lett volna a nézőpontváltás, vagyis ha az elkövető szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Leírod ugyan: „Magura hallotta, hogyan káromkodik a kárvallott fickó, de azt is tudta, hogy ilyen könnyen nem mond le védtelennek tartott prédájáról. A következő pillanatban azonban már azt is megbánta, hogy anyja a világra hozta.” (Izgalmasabb lehetne így: a fickó közelít, monológ formájában bepillantunk a gondolataiba, és jobban látjuk a reakcióit. Egy konkrét káromkodás is belefért volna szerintem! )
Összességében jól sikerült írás, érdekesnek ígérkező témával! Gratulálok a továbbjutáshoz, várom a folytatást!
Üdv: Timi
Nekem nagyon tetszett, bár én sem tudok hozzászólni. Bevallom, még sosem olvastam könyvet ilyen műfajban, most viszont megszólalt bennem a kis hang, hogy ideje nekilátni. Nem is fogok neki az elemezgetésnek, mert nem találtam semmi kivetnivalót benne, sőt. Olyan fantasztikus képek vannak beleszőve, hogy az ember megáll és csak gyönyörködik benne. De sajnos itt ki is fújt, mert elég távol áll tőlem a téma. Kíváncsi voltam mások mit írnak, de ez a kiemelkedő mű nagyon kevés kommentet kapott…
Innen jön a következő gondolatom is. Sajnálattal látom, hogy az öreg motorosok tavalyról és azelőttről nem nagyon szólnak hozzá az idei írásokhoz, pedig mindig elolvastam a kommentjeiket és ha csak magamban is, de adtam a véleményükre. Nagyon jó meglátásaik voltak és kíváncsi lennék egy ilyen műhöz mit fűznek hozzá. A „kemény magtól” ezt reméltem.
Nem vagyok otthon a műfajban, de ez a részlet határozottan tetszett. Nekem nincs bajom a stílussal, a fogalmazással, látszik rajta, hogy igényes munka, bár azért akad benne néhány hiba. Többen említették már a túl hosszú mondatokat, ez engem is zavart. Illetve az egyébként igényes nyelvezetbe néhol becsúszott egy-egy szlengesebb kifejezés (pl. übereljük). Egyszer-kétszer előfordult, hogy újra kellett olvasnom egy mondatot, mert túl komplikált volt, de összességében nekem határozottan tetszett.
A téma is jó, bár még nem lehet tudni, milyen irányt vesznek az események. Kíváncsi vagyok, mit is takar egészen pontosan a „kiképzés”. Az biztos, hogy habozás nélkül továbbolvasnám: engem egyelőre meggyőzött.
Szeretem a sci-fit, és a felütésed figyelemfelkeltő, erős kezdés. Sok lehetőség van benne, de ez a részlet elég rövid, így még nem ítélhető meg mennyi teljesül az ígéretből.
Viszont a stílus keltette vegyes érzelmekben osztozom az előttem szólókkal. Kevered a stílus elemeket – szleng kifejezések a kimódolt és körülményes hasonlatok között – ami zavaró (és javítható). Egy összetett kifejezés jelentése hiába van összhangban a cselekménnyel, ha a használt szavak képi ereje széttöri az események illúzióját – gondolok itt a csigára és az ágacskára, amik a kertészkedő nyugdíjasokat idézik, feltételezem mögötte a humor szándékát, de a vizuális erejük ellened dolgozik, amikor egy ködös urbánus tengerparton kocognánk…
A történet alapjai pedig nekem ellentmondásosnak tűnnek, már ami a „batman” típusú igazságosztást és a mögöttes ideológiát illeti. Tény, hogy túl rövid a részlet, hogy ezt helyesen meg lehessen ítélni. 🙂
Viszont erősen küzdenem kell a realitás érzékemmel az olyan biztonsági szervezet hallatán, aki a védett személyt kockázatnak teszi ki rendszerességgel, még annak kérése mellett sem hihető. (vagy a technika tuti biztos, és akkor egy percig sem volt veszélyben? így viszont a megfogalmazás és a sugallat, amit adtál ellentmondásos.) Ezen kívül egy szürke ködös reggelen ki menne „bérgyilkolni” tarka ruhákban…? – kit vennél észre előbb és kire emlékeznél tovább, ha két alakot látnál a ködben? a szürkére, vagy a zöld-sárga-lila hippire? – bár lehet, hogy tévedek, és itt már sem az ember vizuális érzékelése, sem az emlékezete vagy figyelme nem elsődleges szempont. (elnézést ha kötözködőnek érzed, de azt remélem hasznosítod :))
Mindenképpen ígéretes kezdet, de a részleteken még érdemes csiszolni – sok sikert a továbbiakban 🙂
Kedves szerző!
Először is szeretnék gratulálni a kikerüléshez!
Nagyon érdekesnek tartottam a felkerülő részlete, bár egyben nagyon kíváncsivá tett.
Leginkább az merült fel bennem kérdésként, hogy az egyes ponttal jelölt rész valamiféle prológus mely jóval túl mutat a második részen vagy pedig csak nekem nem sikerült nagy kapcsolatot találnom a kettő közt?
Talán számomra egy kicsit túl gyors volt az információ adagolás, de lehet, hogy csak az alváshiány miatt lassabb az agyműködésem jelen pillanatban és amikor holnap újraolvasom sokkal érthetőbb lesz számomra a történet világa (igen, ez nagyon valószínű). 😀
A stílusa egy csipetnyit nekem talán távolinak tűnt, de hosszabb távon azt hiszem ahhoz is könnyedén hozzá tudnék szokni. Azonban azt be kell, hogy valljam, hogy az első fejezet hangja, stílusa nekem jobban tetszett, mint a másodiké.
Igazán kíváncsi vagyok a folytatásra, eddig tetszik nekem a történet, van benne sok lehetőség! Sok sikert a pályázathoz nem mellesleg 🙂
Kedves Ervin!
Szeretem azokat a történeteket, amelyekben az író saját világot épít, akár a Földön, akár azon kívül, akár most, akár a távoli jövőben. Érdekesnek ígérkezik az írásod.
Ahogy mások is írták előttem, én is kissé soknak tartom az olvasóra zúdított információt a mű elején. Talán, ha fokozatosabban vezeted fel a világban uralkodó nézeteket, akkor jobban be lehetne fogadni. A zsúfoltság a mondatokban is jelentkezik, vannak öt-hat sorosak is, mint pl. a 2. fejezet első bekezdése. Én magam is hajlamos vagyok beleesni ugyanebbe a hibába 🙂 Mint ahogy a rossz tagolásba is, mint pl. a vesszők hiánya, vagy éppen nem megfelelő helyen való alkalmazása. Összességében picit nehézkesnek érzem a stílust, egy-két helyen hiányoltam kötőszót, névelőt, és furcsán hatott az „s” vagy „mely” használata. Szintén érdekesnek tartom a „séró” vagy a „koma” szavak használatát, számomra picit kilógnak a bemutatott világból. Összességében érdekesnek ígérkezik a történet, kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik, és milyen Geo City és lakói valójában.
Kedves Ervin!
Érdekes a világ, amit megelevenítettél, érdekel, mit hozol ki még belőle. Viszont a fogalmazásod nékol akadozott, legalábbis én akadozva olvastam, többször vissza kellett térnem egy-egy mondatra. Néhol pedig a szórend nem volt a helyén. Ennek ellenére érdekes történet. Köszönöm, hogy olvashattam.
JT
Kedves Ervin!
Először is gratulálok a kikerüléshez!
Egy kicsit későn futottam, ezért nem hiszem, hogy sok újat mondhatnék a többiekhez képest. A műfaji besorolás különösebben nem foglalkoztatott az olvasáskor, mindenevő vagyok. 🙂
Tetszett az indítás, igazán hatásosra sikerült. A második rész ehhez képest egy kicsit csalódás volt a számomra. Vártam, hogy folytatódjon az elején felvetett gondolat. De ehelyett egy igen fura figurát kaptunk, aki hős módjára próbálja megmenteni a világot… Vagy csak a saját érdekeit képviselni egy hős álcája mögé bújva… Ezt még el kell döntenem. Remélem, lesz alkalmam rá, és tovább olvashatom.
A középső rész a infódömpinggel egy kicsit soknak éreztem, el-elkalandoztak a gondolataim. Az öregúr beszervezési módszereit is furcsálltam egy kicsit. Nem tudom, hogy abban a században mi a szokás, de inkább éreztem ezt mainak és sokkal inkább a maffiához köthető eljárásnak. Bár ugye a politika és az alvilág nem áll túl távol egymástól.
Gördülékenyen írsz, néhol egy kicsit modoros a szöveg, de hasonlataid, leírásaid nálam bejöttek. Összességében kíváncsivá tettél a folytatásra! 🙂
Tetszik az ötlet, szeretem a sci-fit. Az egyedüli „de” nálam a néhol túlbonyolított fogalmazás. Máshol pedig köznapiassá válik… (Godzilla már ma sem fiatal, a harmadik évezred közepén játszódó történetben vele példálozni nekem kicsit furcsa, de nem negatívum)
Kíváncsi lennék a folytatásra, a második részre ráhangolódtam erre az érdekes stílusra.
Gratulálok a bekerüléshez 🙂
Kedves Ervin! Nagyon ügyesen indítottál, az első mondattól beszippantott a történeted. Kíváncsi vagyok a folytatásra, és drukkolok Neked a továbbiakban is! Néhány helyen azt vettem észre, hogy túlírtál néhány mondatot, de ez engem annyira nem zavart, és a többiek is felhívták már rá a figyelmedet.
Sok sikert hozzá!
Kedves Ervin!
Eddig ritkán olvastam sci-fit, ám nemrég sikerült egészen megkedveltem a műfajt, szóval örömmel láttam, hogy egy ilyen témájú történethez van szerencsém.
A cím mögött valamiféle elgondolkodtató, talán kissé szomorkás írást sejtettem (emiatt sokáig halogattam az elolvasását). Most kifejezetten kíváncsi vagyok, hogyan kapcsolódik a történethez.
Az indítás sajátos hangulatot kelt, különbözik a felütésektől, amikkel eddig találkoztam. Bár megjegyzem, elsőre végigfutva a sorokon (este tíz körül, egy fárasztó nap után) elég nehéz volt értelmezni őket.
A haladást nehezítették számomra a néhol bekezdésnyi hosszúságú mondatok. (Például az első résznél, ahol Magura karakterét ismerteted.) Mintha egyszerre túl sok információt akartál volna közölni.
Noha kétségtelenül választékosan fogalmazol, bizonyos szavak/kifejezések kilógtak a szövegből. (Pl.: überel, sérót hordott a fején.) Ezen felül sokszor túlírtnak éreztem részeket („talán maga Godzilla, ahogy a lázas agyú filmrendezők képzeletében megszületett rémálmokban szokott”).
Összességében szívesen belekukkantanék a folytatásba.
Gratulálok és sok sikert a továbbiakhoz! 🙂
Hmm. A fantasztikus írásokat kedvelem, javaslom, hogy a szerző is olvasson néhányat, mielőtt írni próbál ilyeneket. A sci-fi olvasók között gyakoribb, hogy a logikus történet elvárás, ezért érdemes odafigyelni a részletekre.
Az, hogy az indításnak semmi köze nincs a folytatáshoz, nem szerencsés, mert nem érzem, hogy különösebben felvezetné a dolgokat.
A kocogó öreg motivációi és a módszertana igen gyenge lábakon áll, komolyan venni nehéz, paródiaként olvasni viszont az indítás miatt nem nagyon tudtam.
Összességében egy elég szétszórt írásnak látom. Feszesebb írással, jobb információ adagolással talán többet lehetne kihozni belőle.