A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
*
1. fejezet
Amelyben Pöttöm Pötty bátornak mutatja magát
Pöttöm Pötty a tündériskola legfiatalabb első osztályosa volt. Pötty és a többi tanuló kora reggel, az első méhecske döngicsélésre ébredt. Ezután már repültek is az iskolába, amely a Tulipánmező legszélén, egy ősöreg tölgyfa odvában kapott helyet. Pötty szerette az iskolát. Az apró osztályteremben Mályva néni, a tündértanítójuk bogárszámtanra, lepkenyelvtanra és tündérirodalomra oktatta őket. De Pötty legjobban a játékórát szerette. Ilyenkor az összes tündérgyerek kisereglett az iskola udvarára, és meg sem állt a móka. Voltak, akik repülőfociztak, mások kergetőztek, vagy bújócskáztak. Pötty a többi tündérkéhez hasonlóan nagyon szeretett játszani. Ugyan nem ő volt a legügyesebb kergetőző, és a fűszálak között is nehezen talált magának búvóhelyet, ez mégsem szegte kedvét. Legjobb barátaival, Pindurral és Bogárkával mindig élvezet volt játszani.
A tündérlánykák ezen a szép, virágillatú napon viszont olyan hangosan kacagtak, és olyan lelkesen hemperegtek a földön, hogy Mályva néni kénytelen volt megszidni őket.
– Lányok, mégis mi ez a hangoskodás? És hogy néz ki a ruhátok? A végén még összekevernek titeket egy rosszcsont manóval.
– Jaj, a manók olyan félelmetesek! – sikkantott fel Pindur, akinek tengernyi szeplő pettyezte az arcát.
– Mályva néni, ne tessék engedni, hogy elvigyenek – porolta le gyorsan a ruháját a turcsi orrú Bogárka. Egészen elsápadt a gondolatra, hogy őt mindenféle manónak nézzék.
Pötty azonban bátran kihúzta magát.
– Ne féljetek, lányok! Ha jön egy manó, majd megvédlek titeket.
– Mégis hogy védenéd meg őket? – lépett oda hozzájuk Berkenye, az osztály legmagasabb tündérfiúja. – Talán rájuk röfögsz, te kövér malacka?
– Ne csúfold Pöttyöt! – keltek azonnal barátnőjük védelmére a tündérlányok.
Pötty szája szomorúan lekonyult. Berkenye és a barátai mindig gonoszkodtak vele, csak mert ő egy kicsit pufókabb volt a többieknél. Mályva néni már többször rájuk szólt, sőt Berkenyét a sarokba is állította, de az a gézengúz még mindig előszeretettel csúfolódott.
Egy dolgot fontos tudnunk Pöttöm Pöttyről. Mérhetetlenül, sőt már-már őrületesen imádta az édességet. Mindegy volt neki, hogy fagyi vagy krémes, habcsók vagy epres torta. Ő mindet szerette, és sosem állt meg egy szeletnél. Az utóbbi hetekben pedig arra jutott, ha annyira szereti a nyalánkságokat, miért is kéne mást ennie? Minden egyéb étel fűrészpor ízt hagyott a szájában. Így végül reggelire, ebédre és vacsorára, sőt még tízóraira és uzsonnára is csak édességet evett.
Hamarosan Pöttöm Pötty különös változásokat vett észre magán. Bár nagyon szeretett játszani, egyre nehezebben tartotta az iramot a többiekkel. A lába hamar elfáradt, és egyre hangosabban szuszogott minden játékóra után. Ruhaméretei is egyre nagyobbak és nagyobbak lettek. Berkenye és a többi tündérfiú pedig egyre többet csúfolta.
A legjobb barátai szerencsére mindig megvédték Berkenyétől. Ezért Pötty nagyon hálás volt, bár szerette volna, ha osztálytársa nem csúfolódna többé vele. De azért ő sem volt egy szerény ibolya, és ha tehette, bizony kiállt magáért.
– Igenis megvédeném őket – húzta ki magát a magas fiú előtt. – Egy manónak se engedném, hogy bántsa a barátaimat.
– Ez nagyon szép tőled, Pötty – dicsérte meg őt Mályva néni, amitől Pötty melle dagadt a büszkeségtől. Berkenye viszont kiöltötte rá a nyelvét.
– Hiszi a piszi! Ha megjelenne egy igazi manó, te bizony reszketnél, mint a gyümölcskocsonya!
Azzal visszaszaladt a barátaihoz. Bogárka kedvesen megsimogatta Pötty vállát.
– Ne törődj vele, a fiúk olyan buták!
– Bizony – értett egyet Pindur. – Egy manónak esélye sem lenne a mi bátor barátnőnkkel szemben.
Pöttynek nagyon jól estek barátnői kedves szavai, azonban nem hagyta nyugodni az érzés, hogy egy kicsit nagyot mondott. Ő is hallotta az ijesztő történeteket a manókról, akik a mocsarakban, padlásokon vagy az ágyak alatt laktak, és mindenféle csínytevéseket követtek el az embergyerekek és a tündérek között. Kitörték a ceruzák hegyeit, megijesztették a szundikáló cicákat, és mindig megkeserítették a tündérek életét. Pötty nem tudta, mit is tenne, ha valóban találkozna egy manóval. De úgy gondolta, ha Pindur és Bogárka mindig megvédik Berkenyétől, neki is meg kell tennie ugyanezt.
2. fejezet
Amelyben Pöttöm Pöttyre nagy feladat vár
Másnap reggel Pötty a legpirosabb tulipán tövében várakozott. Minden nap itt találkozott a három barátnő, hogy együtt menjenek az iskolába. Ám ezen a reggelen valami furcsa történt. Bogárka és Pindur késtek. A méhecskék már elzümmögték a nyolc órát, de a két tündérlány nem volt sehol. Pötty kezdett aggódni. Mi történhetett? Hisz a barátnői sose késtek. De akkor hol járnak?
Pötty már indult volna, hogy megkeresse őket, mikor a feje fölött hangos pukkanás hallatszott. Pötty összerezzent, és felkapta a fejét.
A különös hang egy lánykától származott, aki a tulipán egyik rikító, piros szirmán üldögélt. Pötty még sose látott hozzá hasonlót. Kantáros szoknyát és sárga ingecskét viselt, két copfba fogott, barna haja tüske módjára meredezett ki a feje búbjáról. Sárga szemével kihívóan meredt Pöttyre, aki önkéntelenül is behúzta a nyakát.
Amikor a lányka ezt meglátta, hátravetett fejjel hangosan felkacagott.
– No, lám! Hol van az a nagy bátorságod, gömböcke? Nem azt mondtad, hogy te nem félsz a csúnyabúnya manócskáktól?
Pötty végre megértette. Tehát ezért volt olyan furcsa a felette üldögélő leányka. Hiányoztak a hátáról a csillogó tündérszárnyak. Akkor ő csakis egy manó lehetett.
– Ki vagy te? – kérdezte Pötty.
– Züzüke vagyok, a legrettegettebb manó kerek e világon. De te nem félsz tőlem, ugye?
– Nem bizony! – szegte fel az állát Pötty. Igyekezett nagyon bátornak látszani, de belül reszketett, mint a nyárfalevél. Remélte, hogy Züzüke nem veszi észre. A manó sárga szeme összeszűkült.
– Hallottam, hogy tegnap azzal kérkedtél a kis barátaidnak, hogy megvéded őket.
– Igen, így van! De mit akarsz tőlem? Én nem bántottalak téged.
– Én sem akarlak bántani, gömböcke, de nagyon felbosszantottál. A manók nem tűrik, hogy ne féljenek tőlük. Azért élünk, hogy a gyerekek ne merjenek egyedül maradni a sötétben, és a tündérek ne kérkedjenek ilyen felelőtlenül, mint te!
Pötty nagyon megijedt ezektől a szavaktól. Legszívesebben hazamenekült volna a tündérmamájához, de Züzüke sárga szemétől a lába a földbe gyökerezett. A manó hátradőlt a tulipánszirmon, és kedélyesen folytatta:
– Hallottalak tegnap az iskolaudvaron, és úgy határoztam, hogy meg kell tanulnod a manók milyen félelmetesek.
– Nem értem – motyogta Pötty. – Mit akarsz tőlem?
– Azért jöttem, hogy meghívjalak a birodalmamba.
– A birodalmadba? – értetlenkedett Pötty. – A manóknak nincs saját birodalmuk, csak amit elvettek a tündérektől.
– Úgy ám! – nevetett fel gonoszul Züzüke. – A Hetedhét Íz Birodalma a legpompásabb, leggyönyörűbb hely, amit el tudsz képzelni. A királynőjét fogságba ejtettem, így az egész birodalom az enyém lett. Az ott élő buta tündérkék pedig azt teszik, amit mondok.
– Ez szörnyű! – sikkantott fel Pötty. – Miért csinálod ezt?
– Mert manó vagyok, és a manók gonosz dolgokat művelnek. Akkor meglátogatsz a birodalmamban?
– Sajnálom, de iskolába kell mennem. A barátaim és a tanító néni már nagyon várnak.
– Tényleg! Ez a legmókásabb az egészben! A barátnőid már nálam is vannak, és téged várnak, hogy megments őket.
– Micsoda? Pindur és Bogárka a birodalmadban vannak? – akadt el Pötty szava, és azonnal szörnyű képek záporoztak a szeme előtt, ahogy a kedves barátnői félnek és reszketnek egy parányi cellában. Pedig megígérte, hogy megvédi őket! És ezt is fogja tenni.
– Rendben, Züzüke, elmegyek a birodalmadba, de csak ha elengeded a barátnőimet.
– Abban mi lenne a vicces? – pattant fel Züzüke, majd csettintett a nyelvével. Abban a minutumban egy díszes aranykapu tűnt fel Pötty előtt. Ajtószárnyait arany szőlőindák, borsó- és bab-füzérek meg gabonakalászok díszítették. Pötty ámulva nézte a díszes kaput. Ez vezetne a Hetedhét Íz Birodalmába?
– A birodalmam hét kisebb országból áll – magyarázta Züzüke. – A barátaid ott vannak az egyikben. Keresd meg őket, és ha megtalálod, ígérem, hogy mindhármatokat hazaengedem. Mit szólsz, dagika? Vagy talán mégsem vagy olyan bátor, mint amilyennek mondod magadat?
– Nem engedem, hogy bántsd őket! – toppantott húsos kis lábával Pötty. Valójában nagyon félt, de Pindurt és Bogárkát még jobban féltette. Miatta kerültek ekkora kalamajkába. Meg kell keresnie és haza kell vinnie őket. Züzüke nem állíthatja meg! Ezzel a mély elhatározással Pötty belépett a Hetedhét Íz Birodalmába.
*
Kedves Eszter!
Mint gyakorló édesanya mondanék véleményt erről a meséről, és nem mint hozzáértő, sokat alkotó meseszerző. Én nem olvasnám fel a gyerekemnek ezt a mesét.
Kapásból az első fejezetben azzal indítanak a tündér hölgyikék, hogy a fiúk buták. Ez nekünk nem mond semmit, de a gyerekek megjegyzik, ráadásul mesét nem fiúnak vagy lánynak olvasunk, hanem gyereknek. Ilyet szerintem mesében nem szabad leírni, maximum Berkenye lehetne buta.
Az sem tetszett, hogy Züzüke a manók gonoszságával kampányol, de ez csak az én személyes gyagyám, lehet, hogy mást nem zavar. Szeretem, ha villanyoltás után nem kell még háromszor visszamennem a gyerekszobába, mert a gyerek be van tojva. Itt finomabban fogalmaztam volna, szerintem más jelzőt kellene használni, nem a gonoszságot.
A harmadik, ami megütötte a szememet, és amit a legnagyobb gondnak találok, hogy kicsit túltoltad Pötty csúfolását. Gondolom, a későbbiekben ennek még lesz jelentősége. Szép dolog, ha a gyerekeket rá akarjuk venni a helyes táplálkozásra, de nem gondolnám, hogy ezzel a módszerrel kellene tennünk. Egy kisgyerekben még nem szabadna gátlást ébreszteni, felhívni rá a figyelmét, hogy a tested nem kívánatos.
Íróként a rövid mondatok zavartak kicsit, bár a korosztály miatt talán kívánatos, hogy ne sokszorosan összetett körmondatokat alkossunk.
A korosztályt 5-7 évesre lőném be.
Gratulálok a kikerüléshez!
A mesék műfajában abszolút nem mozgok otthonosan. Úgy gondolom, a jó meseíró három ismérve a kimeríthetetlen fantázia, kiváló pedagógiai érzék és némi pszichológiai affinitás. A kikerülés már önmagában is egyfajta minőségi garancia, gratulálok hozzá. A magam részéről egyetlen szóba sem tudnék belekötni, ez nálam így ahogy van megállja a helyét. Az első mondat alapján persze az én véleményem abszolút nem releváns, nem is tartozom a célcsoportba 🙂 Ó igen, a célcsoport. A korábbi pályázatok alapján általában ezen csúszik el a dolog, a nyelvi szint és a cselekmény történéseinek hibás passzintása okán. Erre ennyi alapján nem lehet rálátásunk, bízzunk benne, hogy a lektorok megfelelőnek találják. Nekem csak megérzésem van a célzott korcsoportot illetően, amit a gonosz karakter külső jegyeinek leírásából sikerült valamennyire leszűrnöm. A nem túl félelmetesnek leírt ellenfél alapján én óvoda felső csoporttól általános iskola 1-2. osztályig terjedő életkorra tippelnék, de persze ez csak tipp. A sárga szem kétségkívül hatásos, nyilván más az ingerküszöb abban a korban 🙂 Ejtenék még néhány szót a pedagógiai vonulatról, ami az ilyen történetek igen fontos eleme. Nem tudom mennyire feltétele egy jó mesének a nevelő célzat, de gyanítom nagy pozitívum, ha a végén helyes következtetésekre jutnak a lurkók. Azt hiszem a legjobb, ha ezek a következtetések nincsenek szájbarágósan leírva, a történet alapján saját maguk alkothatják meg azokat, mert úgy tanulnak igazán, ha ezek a következtetések az ő fejükben születnek meg. Más különben csupán direkt tanításról beszélhetünk, ami nem biztos, hogy mélyen beépül a tudatba. Itt most egyelőre a súlyproblémákkal küzdő csoportot látom kiemelten célzottnak. Az első tanítás, hogy az állandó édességfogyasztás súlygyarapodást okoz. A második a csúfolódás helytelen mivolta. Nem tudom a történet későbbi szakaszában mennyire lesz meghatározó a súly problematikája, mindenesetre eddig pozitív önképnek látom a megjelenítését. Persze volt néhány utalás a nehezebb mozgásról és zihálásról, de ezek fölött könnyű elsiklani. Fontos továbbá, hogy a súlygyarapodása kiemelten a temérdek édesség elfogyasztásából ered, ami egy emberi cselekedetben lévő hiba. A későbbi történetre nincs rálátásom, de mondok egy példát hogyan érzékeltetném a dolgot. Főhősünk valahová nem tud felmászni, ami pedig a misszió szempontjából fontos volna. Ekkor elgondolkodhat azon, hogy a mértéktelen sütifogyasztás csak az adott pillanatban jó dolog, összességében viszont sokkal több negatív következményekkel jár. Lényeg a mértékletesség és nem a tiltás. Igaz, most ez így leírva szintén szájbarágósnak tűnik, jobb ha minderre magától jön rá… Látszik, hogy nem vagyok ebben ügyes 😀
A lényeg, ebből simán lehet decemberben mesekönyv, ha nem csúszott félre semmi a történetben 🙂
UI: Most figyelem csak jobban a címet 🙂 Ez alapján az étkezés végigvonul a történeten, gondolom a fő cél, hogy az egészséges táplálkozás felé irányítsa a kicsiket.
Bevallom, lehet, kissé elfogult vagyok a történettel, mert már olvastam. Éppen ezért mondom, az egésznek egyben van mondanivalója. Komoly mondanivalója.
Én rég nem vagyok célközönség, de ez a történet nekem úgy tetszik, ahogy van. Még Züzüke is… 🙂
Nyilván az apróbb hibákat később lehet javítani.
Mesét írni szerintem nagyon egyedi dolog, ehhez külön adottság kell. De Eszti fantáziája kimeríthetetlen.
Nagyon szurkolok a továbbjutáshoz és, hogy egyszer kiadva is láthassam. Szurkolok, Eszti!!!!
Bevallom, lehet, kissé elfogult vagyok a történettel, mert már olvastam. Éppen ezért mondom, az egésznek egyben van mondanivalója. Komoly mondanivalója.
Én rég nem vagyok célközönség, de ez a történet nekem úgy tetszik, ahogy van. Még Züzüke is… 🙂
Nyilván az apróbb hibákat később lehet javítani.
Mesét írni szerintem nagyon egyedi dolog, ehhez külön adottság kell. De Eszti fantáziája kimeríthetetlen.
Nagyon szurkolok a továbbjutáshoz és, hogy egyszer kiadva is láthassam. Szurkolok, Eszti!!!!
„Pöttöm Pötty a tündériskola legfiatalabb első osztályosa volt.”
És ezzel be is lőtted a célcsoportot, még akkor is, ha a tündériskola talán nem hatéveseket iskoláz be. A gyerekeket a kisebbek nem érdekli, legföljebb a kicsit nagyobbak. Tehát 6-8 éves a célcsoportod. Úgy érzem, az alapkoncepció elhibázott, a tanítva mesélés, bár remek ötlet, a tanítás témája a korcsoporthoz nem illeszkedik. Inkább a barátságról, testvér szeretetről, iskoláról, állatokról tanítanék ekkor, nem a túlsúlyról és a helyes táplálkozásról.
Ebben a korban a szülő felelőssége, és gondja, hogy mit eszik a gyerek, és a saját testre való figyelést még nagyon nem erőltetnem, hisz épp múlik a babaháj, testkép zavarokat alapozhatunk meg ezzel, amit nem szeretnénk.
A nyelvi megjelenítés is lehetne csengő-bongóbb, és nem sikerül végig tartanod a megfelelő nyelvezetet,
„Ruhaméretei is egyre nagyobbak és nagyobbak lettek”. A ruhaméret szó például idősebb gyereket feltételez, ez a 6-8 éves korosztály nem is tud ezzel mit kezdeni, ez az anyuka gondja, gondolata, nagyon kilóg.
Kíméletlen voltam, noha elismerem, szépen fogalmazol, a mondatok rendben vannak, és mesét írni szörnyen nehéz. Szerintem a speciális meseírós szakmai ismeretek megszerzése, és alapos tervezés után sikerül majd remek meséket alkotnod. Gratulálok.
Kedves Eszter!
Gratulálok a kikerüléshez, nagyon aranyosan indul a meséd! 🙂 Az első rész még annyira kötött le, az egy nyúlfarknyi felvezetés volt a torkos tündérlányka bemutatásával (kislány Gombóc Artúr! :)), de Züzüke megjelenésével már izgalmasabb lett a történet, külön tetszett, ahogy a külsejét leírtad. Nagyon kíváncsi vagyok a manók földjére, szorítok neked!
Gratulálok a kikerüléshez!
Kedves kis indítás. Nagy bátorság, és óriási felelősség mesekönyvet írni. Elsőre könnyűnek tűnik, de nagyon nehéz belőni a befogadó oldal nyelvi szintjét. Akadt egy-két mondatszerkezet, amin lehetne csiszolni, de ez inkább ízlés kérdése.
Összességében jók az első benyomásaim.
Sok sikert a továbbiakban!
Adalék a többiek véleményének elolvasása után:
Igen, a csúfolódós és az elhízást taglaló részt talán lehetne kicsit finomítani.
Tipp:
„Mégis hogy védenéd meg őket, Pufi?” – kicsit rövidebb, kevésbé durva, plusz ez lehet állandósult gúnyneve is, amit már nem is kéne fokozni. Amikor Züzüke „gömböckének” hívta, abban is az volt a jó, hogy bár csúfolódás volt, nem volt olyan éle.
Alapvetően úgy érzem, hogy az 1. fejezet az a kettőből, amit inkább gyurmázni kell, mert ahogy látom, többekben azt a benyomást keltette (bennem is), hogy itt egy egészséges életmód mellett kampányoló tanmese következik, amitől a kedv kicsit elment, míg a második részben már egy sokkal szórakoztatóbb, érdekesebb kaland ígérete villan fel (találkozás a manókkal a saját birodalmukban)
A „gonosz” szó szerintem annyira nem rettenti el a gyerekeket, bár ez biztos gyerekfüggő (én pl. ovisként imádtam a Hupikék törpikéket a gonosz Hókuszpókkal együtt, és ehhez képest megdöbbentem, amikor az egyik hatéves rokongyerek sírva fakadt a tévé előtt, hogy ő fél tőle), de ha nagyon muszáj, átírható komiszra.
Azt felejtettem még el leírni, hogy az egy kicsit fura volt, hogy maga Züzüke az, aki foglyul ejtette Hetedhét Íz Birodalmának királynőjét, holott ő maga is kislány még. Ha az idősebb fivérei vagy a szülei lettek volna azok, akkor is dicsekedhetett volna vele, de megmaradt volna benne az a darabka ártatlanság, amire alapozva összebarátkozhatna a végére a két oldal. (Persze lehet, hogy te teljesen mást akartál kihozni a történetből, csak ezt még ennyiből nem látom :P)
Gratulálok a kikerüléshez! Nem vagyok otthon a mesékben, sosem írtam, de a lányomnak sokat olvasok fel. Ennek a részletnek a legnagyobb erőssége szerintem, hogy Pötty kapásból szerethető. Picit duci, nagyot mond, mint a legtöbb gyerek, fél, de közben helyén van a szíve. A hátrány viszont az, hogy keverednek a korhatárok. A történet maga Bogyó és Babócára emlékeztet, nem bonyolultabb a sztori annál (legalábbis eddig), azt pedig az 5 éves unokaöcsém már unja. A fogalmazásmód (hosszú, néha bonyolult mondatok, olyan szavak, amiket csak iskoláskorban sajátítanak el a gyerekek) viszont azt sejteti, hogy óvodásnál idősebb gyerekeknek szántad. Persze, mindezt a kikerült részlet alapján mondom, és könnyen lehet, hogy innentől kezdve bonyolódik a sztori, amit egy iskoláskorú gyerek is izgalmasnak fog érezni. 🙂
Közben végigolvastam a többiek véleményét is. Bevallom, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ez egy tanmese lesz az egészséges táplálkozás mellett, inkább a züzükés, kalandos vonulatra számítottam, és közben a duciságot úgy vettem, hogy kis színes. (Kicsit reméltem, hogy a mondanivaló ezzel az lesz, hogy ha duci valaki, akkor se csúfoljuk, és ne bántsuk ezért.) Ám ha tényleg tanmese, akkor az szerintem tovább keveri a korhatárt, mert akkor nem is kisiskolásnak szól a történet, hanem inkább a 8-10 éves korosztálynak, ők meg lehet, hogy előbb vesznek a kezükbe ifjúsági regényeket, mint mesét. Hadd hangsúlyozzam, hogy ezt nyilván a kitett részlet alapján mondom. 🙂
Kedves Eszter!
Gratulálok a kikerüléshez. Érdemben nem tudok hozzászólni, a hozzászólásokból többet tanultam, mint amennyit eredetileg tudtam a mesékről, korcsoportokról, tanulságról, meg mondatszerkezetről 😉 Ahogy a többiek mondják, ez egy külön szakma.
Nagyon sok sikert kívánok!
A nagycsoportosok és kisiskolások körében valóban vannak pufibbak, akiknél nem feltétlenül a mozgás hiánya okozza a problémát, hiszen náluk még intenzív a növekedés, amihez elengedhetetlen az „alapanyag”, amiből nyúlni tudnak, azonban szerintem ez nem zárja ki, hogy meséljünk nekik arról, hogy járt Pöttöm Pötty, aki sok csokit és cukorkát evett.
Az viszont nekem is szemet szúrt, hogy „a fiúk olyan buták”. Szerintem ez még okés lenne, ha utána a tanító néni ( aki, ha minden igaz ott is van valahol a közelben) helyre tenné a dolgokat, vagy ha tényleg úgy finomítanál rajta, hogy Berkenye a buta. Persze, a gyerekek hallanak ilyeneket az oviban, de ha még itthon is ezt mesélném nekik, főleg úgy hogy a fiam az egyik, a lányom a másik oldalamon ül, könnyen lehet, hogy a lányom fennhangon megjegyezné: „Hallottad, a fiúk olyan buták!” és itt vége is szakadna a mesélésnek, mert elterelné a figyelmüket, hogy a buta szóval dobálózzanak.
A másik, ami szemet szúrt, az a mondat, amit Züzüke mondott: „hogy a gyerekek ne merjenek egyedül maradni a sötétben”
Ha ezt elolvasnám a lányomnak lefekvés előtt, márpedig a munka miatt leginkább esténként van időm felolvasni, biztos vagyok benne, hogy még jobban félne a sötétben. Lehet, hogy mi felnőttek nem érezzük ezt olyan rettenetesnek, viszont egyes gyerekek érzékenyebbek lehetnek erre, és a feszültség, amit ez a mondat okozhat, nem oldódik fel a második fejezet végére. Ehhez még hozzá jön az a plusz is, hogy Züzüke elrabol és fogságba ejt másokat.
Ettől függetlenül szerintem nagyon eltaláltad a neveket, a történet mondanivalója is tetszik. „A fűszálak között is nehezen talált magának búvóhelyet, ez mégsem szegte kedvét.” Ezt különösen aranyosnak találom, és sokat elmond a főszereplő jelleméről.
A hangulatot szerintem nagyon jól átadtad, gratulálok a kikerüléshez! 🙂
Gratulálok a kikerüléshez!
Aranyos történet, tetszett ez a mesevilág, amit megteremtettél, ötletekből nincs hiány. Viszont egy kis szerkesztés ráférne, mert itt-ott döcög a nyelvhelyesség.
🙂
Szia!
Gratulálok a kikerüléshez 🙂 Csak így tovább!
Erika
„kitörték a ceruzák hegyét” Ez tetszik… 🙂
Köszönöm szépen mindenkinek, aki elolvasta és véleményezte Pöttöm Pöttyöt. Nagyon sok hasznos meglátás volt, különösen a gyakorló édesanyák felől. Annak külön örülök, hogy a korosztályt mindenki sikeresen eltalálta.
Valóban nem „tanmesének” szántam a történetet, de tény, hogy a helyes táplálkozás, pontosabban a különféle élelmiszercsoportok bemutatása fontos szerepet kap. Mint szakmabeli (dietetikus vagyok) szerintem nem lehet elég korán kezdeni a helyes táplálkozási ismeretek átadását, nekem ez igazán a szívügyem, természetesen elkerülve a didaktikus hangvételt.
Még egyszer köszönöm mindenkinek!
Nagyjából egyetértek azzal, amit Éva írt alul a fb kommentjében. A gyerek nem képzel el szörnyűbbet, mint amit el tud viselni. (Persze biztos van kivétel) Emiatt veszélyes egy mese megfilmesítése. A magam példáján: Ezerszer hallottam Hófehérke történetét, sose volt vele semmi gondom. De mikor láttam a rajzfilmet, hát eléggé peráztam a boszorkánytól.
Továbbá abban sem vagyok biztos, hogy az a helyes, ha nem találkozik a rosszal, és nem tesszük számára egyértelművé, hogy a rossz az rossz. Értsd: Nem biztos, hogy az a jó, ha úgymond kíméletből vagy féltésből nem szembesítjük a rosszal, a veszélyessel, a károssal…
A népmesék tényleg tele vannak válogatott borzalmakkal, és a műmesék is, de an egy nagy-nagy félreértés velük kapcsolatban: Ki mondta, hogy a mesék gyerekeknek szólnak? A kis gyufaáruslány történetét 16 év alatt kezébe nem adnám senkinek. És nem azért, mert nem tudja feldolgozni, és jaj mi lesz szegénnyel, hanem azért, mert nem tudja feldolgozni, és ezért nem érti a lényeget.
Ez persze valóban egy gyerekeknek célzott mese, amit a gyerek élvez mint történetet, és ha tud, tanul is belőle valamit, a felnőtt meg ha akar, tanításra használ, ha akar, szórakoztatásra. Nincs itt semmi probléma kére, lehet olvasni tovább… 🙂
Remélem nem voltam félreérthető, nekem tetszik a történet, és nem is a gonosszal magával van a bajom, sőt szívesen olvastam még volna arról, hogy milyen komiszságokat szokott csinálni Züzüke a ceruzahegy kitörésén kívül. Simán el tudom képzelni róla, hogy ő gubancolja össze a gyerekek haját, amikor alszanak, de azt a mondatot, ami a sötétben való félelemről szól, kivenném. Szerintem ez amúgy sem egy olyan téma, amit megbeszélünk a gyerekkel, megérti és el van felejtve, hanem annál azért mélyebbre nyúlik, és itt is Züzüke amúgy is csak odaszúrja, a történet valószínűleg nem erre van kihegyezve.
Egyébként igaza van a szerzőnek, a prevenciónak óriási ereje van főleg, ha ilyen szép köntösbe van csomagolva 🙂
Kedves Eszter!
Nagyon édes karaktereket alkottál, csak ahogyan már mások is említették, úgy érzem, hogy a korosztály nincs összhangban a témával és a nyelvi szinttel. Sokkal erősebben kiéreztem belőle az oktatói szándékot, mint mások. Figyelemre méltóan színes a fantáziád, és a leíróképességed is irigylésre méltó, mindent és mindenkit élesen láttam magam előtt olvasás közben. Gratulálok! 🙂
Kedves Eszter!
Gratulálok! Nagyon bájos történet, kíváncsian várom a folytatást. Örömmel lapozgatnám a könyvet, ha megjelenne… További sok sikert kívánok!
Szia, nagy nagy gratula a kikerüléshez. Nem vagyok meseszakértő, de a véleményem az, hogy igenis meg kell ismertetni a gyerekeket azokkal a negatív dolgokkal, amikkel adott esetben úgyis szembesülni fognak (van aki nem kövér, van aki az, és vannak olyanok, akik csúfolódnak). Míg a mesélés során ehhez a tapasztaláshoz társul egy szülői kontroll, addig az oviban pl ahol 20 gyerekre van egy felnőtt, ez nem biztos, hogy meg lesz. Ahhoz hogy működjön egy ilyen mese, fontos hogy ne legyen deduktív, ami szerintem itt eddig sikerült. A mese aranyos, láthatóan inkább kislányoknak szól (remélem, nem kapok arról visszajelzést, mennyire szexista vagyok, hogy ezt kijelentem), mert tündérkék meg manók vannak benne, nem traktorok és robotok
Tetszett a nyelvezete, a karakterek is nagyon aranyosak, még a manó is jól van ábrázolva, egyáltalán nem horrorisztikus. Valaki fentebb írt a gyerekek ingerküszöbéről, amit nagy mértékben befolyásol a szülőktől eltanult félelemérzet, szóval c’est la vie.
Kedves szerző, tanmesét írni nagy bátorságra vall az “oroszlányanyák” korában, akik mindentől védik gyermeküket, és kihívás is, hiszen elsősorban nekik kell írni a mesét. Ha ugyanis az anyák szűrőjén nem esik át, nem olvassák el a gyereknek.
Összességében bravó, nekem nagyon tetszett, kíváncsian várom Pöttöm Pötty további kalandjait! Sok sikert a továbbiakhoz.
Kedves Eszter!
Gratulálok a kikerüléshez, számomra egy nagyon bájos világba vezető tanmesének indul a történeted némi kalanddal megfűszerezve, ami a cél korcsoportod számára ideális kerete a történet mesélésnek. Várható, hogy a gyereknevelést a kapcsolódó szakirodalmak bigott követésével gyakorló anyák (sajnos rengetegen vannak) majd szétanalizálják a szavaidat, egy-egy karaktert vagy annak cselekedeteit, de ezen rétegnek – és nem a gyerekeiknek – nagyon nehéz megfelelni. Engem összességében nagyon megfogott a történeted, a szóhasználat és a képi világ, amit teremtettél. Én szívesen olvasnám a gyermekemnek.
Kedves Maminti!
A félreértések elkerülése végett jelzem: óvónők és tanárok társaságában elemeztük ki a meserészletet, tehát a bigottság nyilván rájuk is vonatkozik, mert ők aztán tényleg a szakirodalomból tájékozódnak, gyereket még sose láttak élőben.
Tudomásul kell venni, hogy van egy korosztályi elvárás, aminek mesék esetében sajnos meg kell felelni. Az én személyes véleményem az, hogy jelen állapotában – és ezt csak a kitett részletre vonatkoztatom – nem felel meg ennek az elvárásnak. Ettől függetlenül még lehet ebből a kéziratból egy remek kis mesekönyv, mert a témája aktuális, és egy pozitív lektori esetén nyilván alapos szerkesztésen esik majd át.
Ha ez nem egy pályázat lenne, ahol el lehet mondani a véleményünket, akkor nyilván nem illetnénk sem pozitív, sem negatív kritikával a részletet.
Kedves Ildikó!
Maminti mögött nyilvánvalóan nem állt egy pedagógusokból álló, meseelemző apparátus, amikor megírta a hozzászólását. Minden vélemény szubjektív, ezzel tanult emberként (óvónők és tanárnők társaságát élvezve) nyilván tisztában van, és a környezetében lévő gyerekeket is arra tanítja, hogy el kell fogadni másokét.
Én értem Maminti véleményét, és azokét is, akik ebbe a meserészletbe rettegést, félelmet, szexista megkülönböztetést, és egyéb olyan dolgot látnak bele, amit egy gyerek nyilvánvalóan soha nem fog egy felnőtt iránymutatása nélkül. Elfogadom, hogy vannak olyan emberek, akik úgy tekintenek a mai gyerekekre, mint a porcelánfigurákra, de ezt inkább belülről jövő mély bizonytalanságnak tartom velük szemben. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sokaknak nehéz elfogadni azt a tényt, hogy a gyerekek értelmesek, foglalkozni kell velük, értelmesen elmagyarázni nekik dolgokat és nem magukra hagyni, hogy vonajanak le minden tanulságot egyedül, ami csak szembejön velük. Amikor korosztályi elvárásról beszél, nyilván nem olvas klasszikus meséket gyermekeinek: a Piroska és a Farkasban kibeleznek, belefojtják a farkast a folyóba; a Hófehérkében szívet vágnak ki, mérgeznek és ölnek; stb. Ezt szinte a végtelenségig lehetne sorolni. Nyilván ezeket a maga bizottsága sem olvassa gyerekeknek soha, mert akkor igen csak szembe megy azzal, amit leírt. Ez persze csak a szubjektív véleményem, amivel néhány olyan dolgora akartam rávilágítani, ami kicsit félrement az elmúlt évtizedben. Ezért írtam fentebb hogy egy mesének elsődlegesen az anyákat kell meggyőznie, vagyis nem is gyerekeknek kell modern mesét írni, hanem nekik 🙂 Ez meg kicsit abszurd 😀
Mint két kisebb testvérrel, és még fiatalabb unokahúgok egész hadával rendelkező olvasó, én ebben azért látok hibákat. Én mindig is a tanmeséket tartottam a legjobbnak, de nem ilyesmi üzenetekkel. Fontos az egészséges táplálkozás, én ezt értem, de hosszú távon az ilyen hatások vezetnek étkezési- és tetsképzavarokhoz. Ebben a korban még valóban a szülő dolga, hogy mit eszik a gyereke, ráadásul a mese szerintem végletet mutat. Ne egyen a gyerek folyamatosan édességeket, mert akkor valószínűleg nem az elhízás lesz a legnagyobb problémája az életében, de ha valaki így tesz, akkor annak valószínűleg nem egy mese fogja megváltani at életét, hiszen ott a szülővel is komoly gondok vannak. Kicsit olyan, mintha nem tudnád eldönteni, hogy a testünk elfogadásáról szóljon a dolog (ami egy kisgyereknél még nem aktuális kérdés), vagy az egészséges étkezésről.
Értem én, hogy mese, de néhol ezt nem érzem, máshol meg túl leegyszerűsített. A gyerek nem buta, csak gyerek, az Andersen meséket is értettem ötévesen, csak kellett hozzá egy szülő, aki kisegít, ha valamiben elalad az ember.
Szóval szerintem lehet ez egy aranyos mese, de még alaposan át kellene gondolni.
Remélem, nem voltam bántó, nem az volt a cél, továbbis jó írást és sok sikert kívánok!
Kedves Ildikó!
Sajnálom, hogy az általánosan megfogalmazott véleméyemet magára vette. Igenis társadalmi szinten hátrányosnak tartom a “gyereket a széltől is óvni kell” szemléletet, de hangsúlyozom, hogy ez a szubjektív véleményem. Nyilvánvalóan mindenki maga dönti el, hogy milyen elvek mentén és milyen szakértők bevonásával neveli a gyerekét. Én azt gondolom, hogy vannak jó és rossz dolgok az életben, mindenféle emberi magatartások, melyeket a gyerekkel megfelelő módon meg kell értetni. Nem hiszem, hogy egy 6-7 éves gyereket félteni kellene egy mesebeli gonosz kis manótól, mert majd nem tud aludni a sötétben. És nekem is eszembe jutottak pl. a Magyar népmesék, melyet 20-30 évvel ezelőtt – és remélem ma is – előszeretettel olvasnak / olvastak a gyerekeknek anélkül, hogy az a személyiségük torzulásához vezetne. De mindenki maga dönti el, hogy milyen felnőttet szeretne nevelni a gyerekéből, és ez rajtunk, felnőtteken és a mi szűrőnkön múlik.
Kedves Ran!
Köszönöm a hozzám intézett szavait. A mese írójának jeleztem – kb. az első mondatomban – hogy a véleményem szubjektív. A „meseelemzők”, akikről szót ejtettem, valamennyien édesanyák, nem mellesleg írók, tehát van rálátásuk az írói felelősségre, nem csupán meséket elemeznek jó dolgukban.
Nekem szülőként igenis kötelességem megválogatni, hogy a gyerekem milyen mesét olvas, milyen mesefilmet néz, milyen számítógépes játékkal játszik, hogyan táplálkozik és még sorolhatnám. Nyilván van, akit teljesen hidegen hagynak az ilyesmik, ez az ő dolguk, ilyen példát láttak maguk előtt. Viszont úgy gondolom, hogy a szülőként az én dolgom szabályozni, milyen szellemben nevelem a gyereket, ezt (is) vállaltam, amikor a világra hoztam, ennélfogva talán jogos az az észrevételem, hogy ez az édesanyákra irányuló „nonszensz” dolog sántít.
Az viszont valóban nonszensz és meglehetősen infantilis hozzáállás, hogy próbálunk személyeskedni, és mindenféle jelzőkkel illetjük azokat, akiknek esetleg más a véleményük egy adott dologról, jelen esetben a kitett részletről. Az szerző bizonyára tisztában volt vele, hogy itt véleményezni fogják a művét, és én egyetlen olyan hozzászólást sem láttam, ami az ő személyét támadta volna. Az első és az egyik legfontosabb dolog, amit egy (kezdő?) írónak meg kell tanulnia, hogy emelt fővel fogadja a kritikát, elgondolkodjon rajta, és kiszűrje a számára használható információkat.
Itt szavakon lovaglásról volt szó, ezért hadd jelezzem csak úgy szubjektív véleményként, bár az írástechnikai szakirodalomban is benne van, szóval a bigottságom most csúcsra jár: gyerekmesék esetében nagyon nem mindegy a szóhasználat.
Még valamit hadd biggyesszek ide, mert ez komoly fejtörést okozott az íróknak a negatív lektorik után: egy negatív kritika és a szavakon lovaglás sok esetben százszor többet ér, mit tíz vállveregetés. A legtöbb esetben a pozitív vélemény is szubjektív.
Köszönöm a további hozzászólásokat.
„A fiúk buták” és „a ne merjenek egyedül maradni a sötétben” részt többen említettétek, már fel is jegyzetem magamnak, hogy ezt mindenképp javítom. Köszönöm, hogy felhívtátok rá a figyelmem!
Remélem nem ment félre az korábbi hozzászólásom, a mese természetesen nem arról fog szólni, hogy Pötty elmegy egy „fogyi táborba” és ott minden áron le kell fogynia, az én célom csupán az élelmiszer csoportok (gabonafélék, zöldségek stb.) bemutatása.
szerencsére én mögöttem is állt egy bizottság 🙂 a bétáim között volt: 2 dietetikus évfolyamtársam, 2 pszichológus és 2 pedagógus is (körülük az egyik alsótagozatos). Az ő meglátásaik rengeteget segítettek nekem a javítás során.
A testképzavarok is többször szóba került, de ezeknél a betegségeknél nagyon fontos kiemelni, hogy a hátterükben általában valami mélyebb lelki ok áll, minden eset más van akinél egy családtag halála, vagy a túlzott iskolai elvárások váltották ki a betegséget. Nem szeretném tovább ragozni, de az anorexia vagy bulémia hátterében mindig áll valami mélyebb ok, és nem az hogy a kislány pl. barbie babával játszik vagy táplálkozásról szóló meséről olvas.
A csúfolódás és a gonosz szereplő úgy gondolom az életünk hozzátartozói, minden mesének kell legyen egy gonosza, aki ellen a hős harcolni tud, vagy aki miatt elindul a kalandján. Erre jó példák a klasszikus mesék, amiket már többen említettetek.
Kedves Ildikó!
Csak most láttam a hozzászólásodat. Részemről nincs sértődés, már 4 éve követem aktívan a pályázatot, úgyhogy tudtam mire vállalkozom. Minden hozzászólást többször elolvastam, és sok hasznos visszajelzést kaptam. Nem tudom mi lesz Pötty további sorsa, de már ezekből a hozzászólásokból is sokat tanultam a pozitívakból és negatívakból egyaránt.
(Az idei évtől moderálás van az oldalon. Két hozzászólást töröltem, ami már nem a kitett szöveggel, hanem a vélemények véleményezésével foglalkozott. üdv Admin)
Rajongok a mesékért, rengeteget is olvasok belőlük klasszikus és kortársakat egyaránt. Ezért örültem a kikerülésének, de sajnos csalódnom kellett.
Szenvedős volt olvasni. A nyelvezete egyszerű, ez jó, de mégsincs „íze” a mondatoknak, hanem szájbarágósnak, didaktikusnak hatnak. Ha a szülő sem élvezi felolvasni a mesét, akkor a gyerek sem fogja szívesen hallgatni.
Több humort, gördülékenységet, kevesebb becézgetést és magyarázást javaslok.
De gratulálok, már önmagában ide kikerülni is óriási dicsőség és azt bizonyítja, hogy valamit nagyon ügyesen csinálsz! Szeretettel kívánok sok sikert a továbbiakban!
Kedves Eszter!
Nem én vagyok a célközönség, de nekem tetszett a részlet, aranyosak a leíró részek benne. 🙂
Könnyen olvasható a szöveg, illusztrációkkal egy igazán kedves kis mesekönyvet lehet ebből szerkeszteni.
Találóak a nevek, Pötty és társai… Szerintem Züzüke nem is annyira gonosz… 🙂 És a végén akár barátok is lehetnének majd Pöttyel!
Nem gondolnám, hogy ettől a mesétől bárkinek rémálmai lennének, hisz a mesélő ha erősnek érez egy-két mondatot, akkor kicsit hozzátesz vagy elvesz belőle menet közben. Feltételezem minden anyuka ismeri annyira a gyermekét, hogy tudja mi az, ami esetleg a lelkét megterhelné. Bár az oviban hallanak egymástól ennél sokkal cifrább dolgokat is.
További sok sikert! 🙂
Nagyon szeretem ezt a mesét, és nagyon szurkolok neki. Mivel az egész történetet olvashattam, nem csupán az első fejezetet, így bátran állíthatom, hogy semmi félelmetes vagy „gyerekekre ártalmas” nincs benne. A hősei rendkívül szerethetőek, a történet maga izgalmas, fordulatos, ráadásul nagyon fontos üzenete van mind az elfogadás, mind a táplálkozás és a barátság kapcsán is. Mindemellett egyáltalán nem didaktikus, megmarad izgalmas mesének. 🙂
Kedves Eszter, utólag is gratulálok a kikerülèshez és a pozitív lektorihoz!
🙂
Anita