Tóth Eleonóra: Karácsonyi tétemény

A karácsony idén december kilencedikén, tizenhét óra tizenkét perckor kezdődött. Ágos nem így tervezte. Egyáltalán nem így.

– Gyerekek, mindjárt kész a töltött káposzta! – A hangja megelőzte a nappali ajtóban felbukkanó Erzsi mamát, aki, amint kiszúrta egyetlen elérhető unokáját, már rá is parancsolt. – Ágos drágám, teríts meg! Ha hazaértek apádék, már ehetünk is. És kerítsd elő a testvéreidet. Nem tetszenek ezek az új szokások nálatok, hogy szenteste szétszéled a család!

– Máris, mama – motyogta a fiú, de az ebédlő helyett a nővére szobája felé iramodott. Böbe tudni fogja, hogy mi a teendő. Böbe mindig tudja. Ő a legjobb bűbájos az évfolyamában, megvan a felsőfokú tudákos vizsgája, és mindig ötöst kap a kötéseire is.

– Böbe! – dörömbölt a nővére ajtaján. – Böbe! Böööbe!

Az ajtó olyan hirtelen nyílt ki, hogy Ágos elveszítette az egyensúlyát, és végül a nővére pirosra lakkozott lábujjai előtt kötött ki, aki jó reflexekkel ugrott hátrébb előle.

– Mi az? – bámult le rá Böbe. Mindig precízen befont haja össze-vissza állt, és a szeme körül fekete maszatokat hagyott valami. Ágos egy pillanatra el is felejtette, hogy miért jött.

– Te… sírtál?

– Ne légy nevetséges, Ágos! – hessegette el a felvetést Böbe. – Csak Rebekával beszélgettem telefonon.

Ágos így már mindent értett. Biztosan ő maga is sírva fakadna néha, ha Rebekával kellene beszélgetnie, de Böbének ő volt a legjobb barátnője. Valószínűleg úgy udvarias, ha érdeklődik.

– És mi van Rebekával?

– Őrjöng, mert havazik. A felsőfokú lidérc vizsgájára az volt a gyakorlati feladat, hogy el kell lopnia a havat karácsonykor.

– Oh… – Ágosnak ettől rögtön eszébe jutott, hogy eredetileg miért is érkezett. – Böbe, Erzsi mama karácsonyi vacsorát főz a konyhában!

– Komolyan? Már meg is érkezett? Akkor rendbe kell szednem magam. Tudnál nekem falazni, amíg lezuhanyzom?

Ágos leforrázva bámult a nővére után. Böbe szerint teljesen rendben van, hogy Erzsi mama karácsonyi vacsorát főz nekik. Ezek szerint tényleg nagyon elrontotta ezt a téteményt. Pedig az egész csak Csenge miatt történt. Miatta akarta kipróbálni azt az új számítógépes játékot, a Star Wars Jedit, de a tempus propellensnek nem így kellett volna hatnia.

 

Fél órával később a Kötő család otthon tartózkodó tagjai az ebédlőben gyűltek össze. Ágos a hátul kapcsos csokornyakkendőjét húzogatta: olyan érzése volt, mintha mindjárt megfulladna. Az arcán ülő fintor alapján Márk, a bátyja sem érezte magát komfortosabban. Böbe Ágos mellett ült, a rénszarvasos karácsonyi pulóverét viselte, és a fekete maszatok már eltűntek a szeme alól. Épp elkapta Piró kezét, aki az asztalon égő gyertya viaszába nyomkodta ujjait, mikor Erzsi mama az asztalra helyezte a káposztás tálat.

– Itt is van, kicsikéim. Van valami híretek a szüleitekről? Írtam egy es-en-es-t az én Adámnak, de még nem válaszolt.

– Az sms, mama – dörmögte Márk, és Ágos úgy látta, mintha az asztal alatt a telefonját babrálná.

– Lényegtelen. A lényeg az, hogy szenteste nincsenek itthon a szüleitek. És hol van a kis Lili? A mi időnkben ez teljesen elképzelhetetlen volt, hogy a család ne együtt ünnepelje a karácsonyt!

Ágos lejjebb csúszott a székén. Lili fent volt a szobájában, de közel sem olyan állapotban, hogy csatlakozhatott volna egy vacsorához Erzsi mamával.

– Biztosan mindjárt itt lesznek – felelte Böbe, de a fiú észrevette, ahogy a homlokán elmélyültek a ráncok. És Márk is zavartnak tűnt. Rájönnek. Mindjárt rájönnek.

Csengettek.

Erzsi mama elviharzott ajtót nyitni. Biztosan abban reménykedett, hogy amint lánya és a veje megérkezik, máris lecsaphat rájuk.

– Én… – Piró összevonta a szemöldökét. – Apáék az LNPK-ra mentek, nem?

– Fogd be! – szűrte a fogai között Márk, miközben egy kicsit meglökte a húgát. – A mama nem hallhatja meg!

– Mintha tudná, mi az az LNPK!

– Hát, ha így folytatod meg fogja tudni! Aztán mind a négyünknek ellopja a hangját a Nagytanács fecsegésért…

– Fogjátok be mind a ketten – dörrent rájuk Böbe a halántékát dörzsölgetve. Ágos teljesen el volt hűlve. Böbe kedves! Mindig. – Tényleg gyorsan ki kell találnunk, hogy mi folyik itt. És Piró, Márknak abban igaza van, hogy Erzsi mama egyelőre nem tudhat meg semmit, legalábbis amíg ki nem derül, hogy apáék valami teljesen ártatlan dolog miatt nincsenek meg.

– Oké, Böbe – mormolta Piró újra maga elé húzva a mézeskalács illatú gyertyát.

– De az tény, hogy apáék elmentek az LNPK-ra…

– Szóval Márk mondhatja?

– Kuss már, te kis szentelt béka! Arra akartam kilyukadni, hogy apáék elmentek, de nem tudom biztosan megmondani, hogy mikor.

– December kilencedikén – vetette közbe Böbe. – Piró, hagyd már békén azt a gyertyát!

– Tudom, hogy december kilencedikén. De ma huszonnegyedike van, tehát több mint két hete nem láttuk őket!

– Apáékat elrabolták?! – tátotta el a száját Piró.

Nem, gondolta Ágos, Apáék csak ma reggel mentek el a Luca Napi Prevenciós Konferenciára. És remélhetőleg fogalmuk sincs erről a kalamajkáról.

– Nem! Csak én gondolkodom ebben a családban? Nem csak apáék tűntek el, de lett volna egy randim Dorkával december kilencedikén este, és nem emlékszem rá.

– Lehet, hogy felejthető volt…

– Vagy valaki megigézett minket! Ez sötét, mint egy holdtalan éjszaka!

– De a mamát is? – Böbe hangja kétkedőnek tűnt.

– Van jobb ötleted? Biztos, hogy valami varázslat van a dolog mögött. Tisztán emlékszem rá, ahogy kilencedikén reggeli közben azon ment a vita, hogy apa a Modern mágiakövetőkre akart menni a konferencián, anyu meg a Közösségi média veszélyei a boszorkányságra szekcióra.

– Emlékszel erre? – lepődött meg Ágos. Sosem hitte volna, hogy Márk nemcsak hallotta reggel a szüleik beszélgetését, de még az előadásokat is megjegyezte, amiket kinéztek maguknak. Ágosnak be kellett vallania, ő nem biztos, hogy meg tudta volna mondani.

– Szoktam figyelni! És még az is megvan, hogy a suliban mi történt, de miután hazaértünk semmi. És tényleg hol van Lili?

– Ó, Lili megvan – krahácsolta Ágos. – Fent van a szobájában. Megint kutyává változott.

– Gyerekek! – fuvolázta Erzsi mama. – Sajnos nem a szüleitek érkeztek meg, de vendégünk van.

– Hullai bácsi! – pattant fel Piró, és rögtön a belépőhöz szaladt.

– Estét, Jenő bá!

– Márk, udvariasabban! – pirított rá Erzsi mama.

– Jó estét, Jenő bá!

Erzsi mama csak lemondóan ingatta a fejét, majd miután Piró egy pillantást vetett rá, hasonlóan megvető fejcsóválásba kezdett Márkot méregetve.

– Jöjjön, Jenő bácsi, mellettem még van szabad hely – vezette Piró Hullai Jenőt az asztalhoz. Jenő bácsi, aki a közvetlen szomszédjuk volt, most a szokásosnál is elegánsabb zakóban jelent meg, mely alól ki-kivillant halványkék ingét keresztező piros nadrágtartója. Ágos még sosem örült ennyire a jelenlétének, mert bár Jenő bácsi most már patológusként dolgozott, de fiatalkorában ő volt a Halál. Piró rajongott érte, és meg kell hagyni, jobb segítség nem is jöhetett volna.

– Hullai úr csatlakozik hozzánk a vacsoránál. Azt mondom, ne is várjunk tovább a szüleitekre, majd esznek, ha hazaértek.

– Kérem, Erzsébet, szólítson nyugodtan Jenőnek.

– Hihetetlen, hogy még sosem találkoztunk, Jenő. – Ágos még sosem látta Erzsi mamát, ahogy a szempilláit rebegteti, de most meg mert volna rá esküdni, hogy ez történt.

– A karácsonyt általában az unokaöcsémnél töltöm – magyarázta Jenő bácsi, ahogy letelepedett a Piró és Ágos közti helyre.

– Akkor különösen szerencsések lehetünk, hogy idén velünk van. Nálunk igazi hagyománya van a karácsonyi vacsoráknak, bár a vejem nem keresztény. Úgy örültem volna, ha a kis Adám talál magának egy rendes katolikus fiút, de be kell ismernem, hogy Gergő minden más tekintetben nagyszerű vő. Csak tudnám, hogy hol késlekednek ennyit! Kezdek aggódni…

– Semmi baj, mama – szólt közbe gyorsan Márk. – Most írt nekem egy smst anyu, hogy lefagyott az autópálya, és történt előttük egy baleset. Már egy órája a dugóban állnak.

– Tényleg? Akkor minden rendben!

Ágos egy másodpercre maga is elhitte, hogy a szüleik mindjárt hazaérnek, és már igazán nem is bánta volna, csak oldódjon meg ez a szörnyű helyzet. De aztán egy pillantás a bátyjára elég volt, hogy tudja, Márk hazudott. A szüleik nincsenek úton haza.

 

A vacsora közben Böbe egyszer elment mosdóba, de Ágos látta, hogy a vécé helyett a lépcsőn szalad felfelé, és biztosra vette, hogy Lilit ellenőrzi. Mikor visszaért komor arccal nemet intett Márknak, és az Ágos mellkasát szorító érzés még súlyosabb lett. Lili még mindig nem tudott visszaváltozni emberré. Sosem kezdett volna bele egy téteménybe, ha tudja, hogy valamelyik testvére épp egy másik varázslatot hajt végre.

Sajnos Erzsi mama jelenlétében semmit nem beszélhettek meg. Nem az édesanyjuk anyukája volt az egyetlen varázstalan személy a családban, de egyedül ő nem tudott semmit az apai ágon öröklődő boszorkányságról. Vacsora után hagyományosan az egész család a nappaliban telepedett le karácsonyi filmeket nézni. Hullai bácsi megkapta apa öblös, kék foteljét, míg Piró és Ágos Böbe két oldalára kucorodott a kanapén. Erzsi mama arrébb pakolta a kis fa dohányzóasztalról a száraz virágokból font koszorút, hogy helyet csináljon a süteményeknek és rágcsáknak, amik közül Márk, aki a szőnyegen terpeszkedett el, rögtön maga elé húzta az egész bejglis tányért. Mikor mindenki elhelyezkedett, Ágos a kanapét borító pléd rojtos szélével játszadozott, és igyekezett nem odanézni, míg a mama a tévét kapcsolgatta. Sehol sem ment karácsonyi műsor. Márk összevont szemöldökkel váltott jelentőségteljes pillantásokat Böbével, de mama felszólítására kötelességtudóan előkereste a videótárból a Reszkessetek betörők!-et. Ágos szerette ezt a filmet, de most olyan érzés volt végignézni, mintha valaki lidérccsirkét adott volna neki. Folyamatosan a katasztrófát várta. Egészen a film végéig kellett várni, hogy Erzsi mama elmenjen szunyókálni, de amint kiment, Jenő bácsi máris a gyerekekhez fordult.

– Na, kis ördöngösök! Képzeljék el, mi történt velem: délután én is elaludtam, és mikor felébredtem, rájöttem, hogy megfeledkeztem róla, ma lesz szenteste. Rögtön kirohantam a Déli pályaudvarra, hátha elkapok egy vonatot, mert megígértem az unokaöcsémnek, hogy vele karácsonyozok Székesfehérvárott, de ahogy a metró áthaladt a Duna alatt, kiderült, hogy még csak december kilencedike van. Van valami elképzelésetek róla, mennyire megzavarodtak az emberek?

– Kilencedike? – esett le Piró álla.

– Mégis miből gondolja, Jenő bá, hogy ez pont a mi hibánk?

– Az én hibám! – tört ki Ágos. –  Minden az én hibám! Hogy Lili egy életre kutya marad, Rebeka megbukott a lidérc vizsgáján, és Márknak már sosem sikerül barátnőt szereznie, mert lemaradt a randijáról…

– Na, várjunk csak! Én még ma összeszedhetnék egy csajt, ha…

– Nem a szerelmi életed a lényeg! – állította le Márkot Böbe, majd világoskék szemét az öccsére függesztette. – Ágos, hogy értetted, hogy a te hibád?

– Én… én a tempus propellenst használtam. Miután apáék elmentek az LNPK-ra…

– Hogy mit csináltál?! – Böbe még sosem emlékeztetett olyan nagyon az édesanyjukra, mint ebben a percben. – Ágos, az nagyon veszélyes!

– És úgy néz ki, még el is rontottad – tette hozzá Márk. – Miért nem kérdeztél meg legalább engem vagy Böbét?

– Mert nem segítettetek volna!

– Az teljesen biztos, de legalább megmondhattuk volna, hogy ez egy bugyuta ötlet.

– Lehet valamit tenni, Jenő bácsi?

– Talán – dörzsölgette meg az állát a férfi. – Ez egy különösen erősre sikerült tétemény lett, Ágos. Mondd el, pontosan mit csináltál.

– Csak a nappaliban szerettem volna előre hajtani az időt. Arra gondoltam, hogy karácsonyra valószínűleg megkapom a Star Wars PC-t, de egyszerűen muszáj volt, hogy már előbb kipróbáljam. Csenge már múlthéten megkapta a születésnapjára, és azóta egyfolytában ezzel húz.

– Komolyan? Az egész egy videójáték miatt történt?

– Hát… igen. Én tényleg csak a nappaliban akartam előre hajtani az időt karácsony estére. Kipróbáltam volna a játékot, és este tízkor mindennek magától vissza kellett volna állnia közvetlenül azutánra, hogy befejeztem a téteményt. Átokfából készült hamuval húztam ki a védőkört, és fehérzsályával meg bazsalikommal stabilizáltam. – Ágos már hadart, ahogy minél előbb túl akart lenni az egészen. – Tömjént égettem a tiszta gondolatok miatt, és elmondtam a varázsigét, úgy ahogy a Nagy Grimoárban van. És aztán, ahogy befejeztem, megjelent Erzsi mama.

– Hm – simogatta a szakállát elgondolkozva Jenő bácsi. – És honnan szerezted a hamut? Biztos, hogy tiszta volt?

– Én készítettem – bökte ki a fiú, majd a nővére felé fordult. – Sajnálom, Böbe, tőled vettem el egy kicsit az átokfa készletedből.

– Ágos, azokat még csak a napfordulón akartam elvinni, hogy megátkozzák!

– Oh…

– Ez a helyes kifejezés – biccentett Jenő bácsi. – Azért kavarodott meg az idő, mert védőkör nélkül hajtottál végre egy időhajtó téteményt. Te voltál egyedül a fókuszpontban, így egyedül te emlékszel a történtekre.

– És akkor hogyhogy Budát nem érintette a varázslat? – kíváncsiskodott Piró.

– Folyóvíz, kis boszorkányom. A tempus propellens ezt a környéket érintette, a határai pedig a folyók. De a városban egyre nagyobb a kavarodás. Rengetegen nem mentek be dolgozni, de ez a legkevesebb. Előbb-utóbb össze fog keveredni a jelen, a múlt és a jövő, és ha nem teszünk valamit, túllép a folyókon is.

Ágos gyomra összeszorult, és hányinger kerülgette. Muszáj valahogy helyrehoznia ezt az egészet.

– Tudom, hogy a tempus repellens az idővisszafordító tétemény, de annak a hozzávalóit nem szedtem össze. Semmi ötletem nem volt, hogy szerezzek szentelt vizet – ismerte be.

– Hekatéra, Ágos! Hogy lehettél ilyen felelőtlen?

– Maradt még fehérzsályád és tömjéned? – vette át a szót Böbétől Jenő bácsi.

Ágos buzgón bólogatott. Utálta, hogy a nővére csalódott benne. Most mindent a lehető legjobban kell csinálnia, hogy visszaszerezze a bizalmát.

– Kelleni fog a Halál egy hajszála, egy lúdvérc vére, és ahogy mondtad, Ágos, egy kis szentelt víz. Azt hiszem, a varázslat szempontjából az én hajszálam is megteszi.

– Felhívhatom Rebekát a vér miatt – vetette közbe Böbe –, de honnan szerezzünk szentelt vizet?

– Hát ti még ébren vagytok? Jenő, azt hittem, már hazament.

A gyerekek mind összerezzentek Erzsi mama érkezésére. A nő az ünneplő ruhájában, frissen bodorított hajjal jelent meg a nappaliban az éjszaka közepén, és Ágos gyanította, hogy a szeme mindent észrevesz.

– Nemsokára indulok, Erzsébet – ült vissza a helyére Jenő bácsi, aki Erzsi mama érkezésekor pattant fel. – De az unokái elragadó társaság.

– Mi… elbeszélgettük az időt, mindjárt lefekszünk, mama – tette hozzá Böbe. – De te miért keltél fel?

– Én csak szundítottam egyet, de nemsokára indulok az éjféli misére.

– Éjféli misére?

– Igen, mint minden évben – biccentett Erzsi mama, miközben megigazgatta a selyemsálat a nyakában.

– Veled megyünk! – vágta rá Böbe.

– Dehogy megyünk!

– Szentelt víz, Piró – szűrte a fogai között Böbe.

– Lucaszék, Böbe…

– Miről motyogtok, lányok?

– Semmi, mama. Csak Piró is azt mondja, hogy mindenképp szeretne veled menni.

 

Végül fél tizenkettőkor mind kabátban álltak az előszobában. Piró mindkét zsebét kis mákos zacskókkal tömködte tele.

– Piró, a mákot a boszorkányok ellen szokták alkalmazni.

– Tudom, de arról semmit nem mond a legenda, hogy mit alkalmazzanak a boszorkányok az emberek ellen. Inkább elteszek egy kis mákot. Hátha beválik.

– A mák valójában még a boszorkányok ellen sem segít, nemhogy az emberek ellen. Egyébként is kétlem, hogy bárki hozna magával lucaszéket.

– Te könnyen beszélsz, Böbe! Minket mind belöksz a markoláb kútjába, miközben te csak átugrasz Rebekához egy kis vérért!

Végül úgy döntöttek, Böbét a biztonság kedvéért Jenő bácsi kíséri el Rebekához, és otthon találkoznak a mise után. Márk, Ágos és Piró feladata volt a szentelt víz megszerzése.

– Nem lesz semmi bajotok a templomban. Senki nem visz lucaszéket.

– Kivéve persze, ha a tempus propellens miatt megkeveredik az idő – vigyorgott Márk Piróra, miközben a haját igazgatta az előszobaszekrény tükre előtt. Ágos látta, ahogy Piró elsápadt a bátyjuk szavaira, és neki is felbugyogott a félelem a mellkasában.

– Márk!

– Gondoljatok csak bele, akár még máglyát is rakhatnak…

– Nem lesz semmilyen máglya. És nem lesz semmi bajotok a templomban – ismételte Böbe, kemény pillantást vetve Márkra.

– Majd meglátjuk… – jelentette ki Piró sötéten.

Mielőtt elindultak Ágos is zsebre tett egy kis zacskó mákot. Ártani nem árthat.

 

A Kötő család még sosem volt éjféli misén – vagy bármilyen misén, ami azt illeti –, hiába próbálta Erzsi mama már többször is elcsalogatni őket. Ezért nem volt meglepő, hogy a nagymamájuk mennyire elemébe került attól, hogy három unokája is elkíséri az éjféli misére. Mindenkinek be akarta mutatni őket. Márk mintha az arcára ragasztotta volna az erőltetett mosolyt, míg Piró mindenkit gyanakvó tekintettel méregetett. Ágos már a számát sem tudta, hány idős hölgy csípett az arcába, mielőtt beoldalaztak volna középtájon az egyik sorba.

– Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretüket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.

Épp a túlságosan is szűk padban térdeltek, mikor Ágos meghallotta Piró sustorgását.

– Márk!

– Urunk, Istenünk, könyörülj rajtunk! – recitálta a pap a fura fehér lepelben.

– Ne rángasd a kabátomat… – húzódott arrébb Márk. Ágos most már inkább a testvéreit figyelte. Amúgy sem tudta a pontos szövegét a körülötte felhangzó mormolásnak.

– De Márk! – Piró nem adta fel, és ezt már Erzsi mama is meghallotta.

– Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten… csitt! – szólt rájuk, mire a kislány elhallgatott, de épp csak egy percre.

– Márk!

– Mi az? – förmedt rá végül a fiú Piróra.

– Hátul egy srác hozott magával széket…

– Piró, ne butáskodj, nem lesz semmi gond. Kétlem, hogy lucaszék lenne – tápászkodott fel Márk a térdelésből.

Aztán felhangzott a kiabálás.

– Boszorkányok!

A szót felkapta a tömeg. Piró felsikított, és a kijárat felé rohant.

– Hozd a mamát is! – vetett oda Márk Ágosnak, miközben Piró után szaladt, de ő megállt a kapunál, és babrált valamit a szenteltvíztartónál.

Az emberek körülöttük boszorkányokról suttogtak. Volt, aki elhúzódott, míg mások csak meglepetten bámulták vagy őket, vagy a lucaszékes fiút. Piró már kint lehetett a templom előtt, Márk pedig az ajtóban várta őket, míg Ágos Erzsi mamát igyekezett maga után rángatni. A nagymamája szokatlanul csendes volt, amit Ágos a meglepettség számlájára írt.

– Nem mentek innen sehová, boszorkányok! – lépett végül egy testes férfi Ágosék elé. Úgy nézett ki, a lucaszékes fiúval jött, aki egy kissé megszeppenve még mindig a széken álldogált.

– Hé! Hagyja békén a nagymamámat és az öcsémet! – kapta el a férfi kezét hátulról Márk.

– Eressz el, te pokolfajzat! – lökte félre Márkot a férfi.

– Hogy mit mondott? – kelt életre Erzsi mama. – Mit mondott a kisunokámra?! – kiáltotta, és a retiküljével nagyot sózott a férfi fejére. – Gyerünk, fiúk, menjünk innen!

Piró hazafelé kiszórta a mákot.

 

Húsz perccel később a templomi csapat hazaért. Jenő bácsi és Böbe addigra már mindent előkészítettek a tempus repellenshez.

– Hihetetlen voltál, mama! Nagyon menő! – nevetett kifulladva Márk, ahogy belakatolták maguk után a bejárati ajtót.

– Mi történt? – kérdezte Böbe aggódva.

– Lucaszék! – harsogta Piró. – Oh, ne aggódj, Piró, a templom teljesen biztonságos. Nem kell nektek mák… Ez történt! Valaki hozott egy lucaszéket, és lebuktunk! Bármikor jöhetnek a vasvillákkal!

– Ne dramatizáld túl, Piró! – veregette meg a kislány vállát Márk, majd a többiek felé fordult. – A nagyi szuper volt! Kiütötte a táskájával az első pasit, aki meg akart minket állítani, így simán eliszkoltunk.

– Ez csodás, Erzsébet!

– Senki nem bánthatja a kisunokáim! – bólintott határozottan Erzsi mama, majd a legfélelmetesebb pillantásával fordult Márk felé. – De ha már itt tartunk, azt hiszem, némi magyarázattal tartoztok nekem, fiatalúr! Boszorkányok, Márk? Böbe? Miért nem tudtam én erről? Ada tisztában volt vele, hogy mibe keveri magát apátok mellett? És mi lesz így a halhatatlan lelketekkel?

– Oh, anyu egyértelműen tud a boszorkányokról.

– És biztosíthatom, Erzsébet, hogy nem kell a kis ördöngösök lelkéért aggódnia.

A ház előtt üvöltés hangzott fel.

– Boszorkányok! Gyertek elő boszorkányok!

Márk az ablakhoz szaladt.

– De úgy tűnik, hogy a testükért igen – mondta, és ahogy a függöny meglibbent Ágos is látta a narancsos színű lángokat. Hekatéra! Ezek tényleg máglyát gyújtottak!

– Tudtam! Mind meghalunk… – nyöszörögte Piró Erzsi mama ölelésébe bújva.

– Meg kell csinálnunk a tempus repellens – szólt közbe gyakorlatiasan Böbe.

– Neked kell csinálnod, Ágos! Te vagy az egyetlen, aki visszafordíthatja.

Jenő bácsi nyugodt utasításai éles ellentétben álltak az utcájukban kiáltozó, kántáló tömeggel. Ágos lépésről lépésre követte az instrukcióit, és mikor befejezte a Nagy Grimoár szövegének kántálását, minden elmosódott előtte.

 

Ágos körbenézett. Egyedül állt az üres nappaliban, körülötte a tempus propellens előkészületei, a sarokban ledobva az iskolatáskája, ahogy a tétemény előtt hagyta. Zoknis lábával gyorsan elmaszatolta a kört, szemetesbe söpörte a fehér zsályát meg a bazsalikomot, és az ablakhoz rohant, hogy kiszellőztesse a tömjént. Megcsinálták. Elképesztően hihetetlen, de megcsinálták!

– Ágooos! – hallotta meg Márk kiabálását. Úgy tűnt, nincs értelme halogatni az elkerülhetetlent.

– Itt vagyok…

– Te nyúltad le a fésűmet? – érkezett a kérdés, ami teljesen megzavarta Ágost. Márk haja valóban ezerfelé állt, és az egyik kezében a hajzselés flakont lengette.

– Mi?

– Azt kérdeztem, hogy te nyúltad-e le a fésűmet? Randim lesz, és készülnöm kéne…

– Dorkával? Én… nem láttam a fésűdet – rázta a fejét a fiú. Márk vajon csak szórakozik vele?

– Tudtam, hogy Pirón kell keresnem! De ha megint megfésülte vele a kutyát, kitekerem a nyakát!

– Márk, mi van Lilivel? Visszaváltozott?

Ágost Lili esete bántotta a legjobban. Sosem lenne képes megbocsátani magának, ha valamelyik testvérének baja esne miatta.

– Már megint kutyává alakult? – Márk hangja bosszús volt, nem aggódó. És már hátat is fordított az öccsének. – Nem elég nekünk Borzas? A múltkor megcsócsálta a Nike csukám…

Miután Ágos ellenőrizte Lilit, aki szöszke, copfos kislányként épített legóvárat, úgy döntött, még egy testvérével kísérletet tesz.

– Böbe, hol van Erzsi mama?

– Erzsi mama? – kérdezett vissza a nővére kissé zavartan, de mosolyogva. Mikor Ágos jobban megnézte, közel sem tűnt olyan rosszkedvűnek, mint a tempus propellens alatt. – Gondolom otthon. Jól érzed magad, Ágos? Úgy nézel ki, mint akit nyom egy lúdvérc.

– Mi van a tempus propellenssel? – próbálkozott újra a fiú.

– Tempus prope… Meg ne lássam, hogy haladó szintű téteményekkel szórakozol! Ágos, a tempus propellens nagyon veszélyes lehet! Ha nincsenek megfelelően felállítva a védőkörök, teljesen összezavarhatja az idő folyását!

– Igen, igen… ezt már tudom.

Ágosnak már csöngött a füle, mire Böbe befejezte a kioktatást, de úgy tűnt a nővére nem emlékszik semmire a történtekből. Ahogy a fiú volt az egyetlen, aki tudta, hogy előrehajtotta az időt, úgy tűnik, ő volt az egyedüli, aki emlékezett a visszaforgatására.

– Ez csúcs! Ennyit a büntetésről…

Csengettek.

Ágos olyan könnyűnek érezte magát, mintha valaki egy felfújt héliumos lufit rejtett volna a mellkasába, és az akarná vonni föl-föl ki az ablakon, túl a háztetőn, talán még a holdnál is feljebb.

– Kinyitom! – kiáltotta. – Oh, Hullai bácsi, úgy örülök, hogy látom!

– Én is örülök neked, Ágos, büszke lehetsz a tempus repellensedre.

– A fenébe! – A lufi kipukkadt.

– Én inkább úgy mondanám, hogy azt a rézfán fütyülő rézangyalát.

– Ez azt jelenti, hogy a nem úszom meg büntetés nélkül, ugye? – Majd mintegy magának motyogta: – Tudhattam volna, hogy a Halál emlékezni fog.

– Ugyan-ugyan, Ágos! Tudod, hogy már nyugdíjba mentem. De most épp szükségem lenne egy üstpucoló segédmunkásra.

– Azt hiszem, ez egészen méltányos – sóhajtotta a fiú, majd az ajkát rágcsálva sandított fel Hullai bácsira. – Muszáj apáéknak is tudnia erről az apró malőrről?

– Azt hiszem, kénytelen leszel vallani.

– A fen… úgy értem, azt a rézfán fütyülő rézangyalát! Hát, legalább senkinek sem esett baja, és maga sem maradt le a karácsonyról az unokaöccsével.

Jenő bácsi hümmögött egy darabig, majd Ágosra hunyorgott.

– Szerintem ezévben veletek töltöm a karácsonyt.