Stella, az időhúzás királynője. Egy szívességet említett a telefonban, most meg süteményét vizsgálja olyan behatóan, mintha elemi szemcsékre akarná bontani. Mióta néhány hete hazaérkeztem külföldről, már negyedszerre találkozunk. Mi olyan fontos neki, hogy újra látni akar?
Aprókat kortyolgatok a finoman fűszerezett chai lattémból, miközben türelmesen várakozok, hogy Stella elfogyassza a vékony sárga zselével borított sajtkrémtortáját és végre előrukkoljon mondandójával.
Hosszasan gondolkodik, mielőtt belevág. Nem rá vall, hogy ilyen nehézkesen kezdjen beszélgetést. Csak nem kormánytitkokat akar velem megosztani?
– Olivia, belekeveredtem egy szorult helyzetbe és a segítségedre lenne szükségem.
– Nem teszek ígéreteket, amíg nem tudom miről van szó.
A kezében tartott papírszalvéta megrezeg gondterhelt sóhajától.
– Nos… tulajdonképpen, nem rólam, hanem a húgomról van szó.
Bólintok, biztosítva Stellát a figyelmemről.
– Vanessának volt egy rövid kapcsolata, Steve, a mostani jegyese után.
Bekanalaz egy falat süteményt, majd folytatja. Gyorsan nyeli le, még kiélvezni sincs ideje. Bűn így enni egy süteményt, de legalább haladunk.
– Steve-vel szakítottak és Vanessa véglegesnek hitte ezt az állapotot. Nem sokkal a felbomlott kapcsolata után, belépett az életébe egy nagyon vonzó férfi, és végül összejöttek. A húgom számára egy röpke kaland volt csupán és amikor újra rendeződtek a dolgaik Steve-vel nem mondta el neki a dolgot.
Ez nem egy parányi szívességkérés lesz, gondolkodom, mialatt Stellát hallgatom.
– Most, hogy Vanessa eljegyezte magát Steve-el, a „kis kaland” vissza akarja szerezni. Mondtam neki, hogy a nyíltság a legjobb fegyver a felmerült veszély ellen, de nem hallgat rám. Pedig az igazság lenne a megoldás a problémájára. A tanácsomtól teljesen kibukott, még csak meg sem fontolta.
– Ismét meg kellene próbálnod meggyőzni – felelem.
Stella mondandójából, meg mindig nem értem teljesen, hogyan jövök én a képbe. Miért hiszi, hogy rám jobban hallgatna a testvére, mint rá?
Stella lemondóan a fejét csóválja.
– Már rengetegszer próbáltam, mindhiába – válaszolja. – Vanessa fél, hogy Leo tönkreteszi a jegyességét, ezért általam arra szeretne kérni téged, hogy légy segítségünkre.
Kezd kirajzolódni a kép előttem. Már szemernyi kétségem sincs afelől, mi lenne a feladatom.
Kevés a híja, hogy elmeneküljek az asztaltól. Nem szeretem az ilyesmit.
– Miért nem maga kér meg?
– Úgy gondolja, mivel én jobban ismerlek, sikeresen rá tudlak venni a segítségre.
– Szingli vagy, miért nem vállalod magadra, hogy megkörnyékezd? Mert ugye erről van szó?
Stella lesüti a szemét és bólint.
– Leo az illető – feleli halkan.
– Leo kicsoda? Ismerem őt?
– Leo Hutton. Azt hittem nyilvánvaló, hogy róla beszélek.
Csörömpölve leejtem a bögrémet az asztalra. A kanál csörrenése annyira hangos, hogy félve az asztalra pillantok, nem törtem-e el valamit.
– Azonnal keresztül látna rajtam, így a tervem bukásra lenne ítélve, Olivia. Te is ismered Leót. Gyanítom, hogy évek óta nem találkoztatok, vagy csak keveset, ezért hazatérted remek álcát biztosítana a küldetés végrehajtásához. Fel sem merülne benne, hogy hátsó szándékkal mutatsz iránta érdeklődést.
Na neee! Ez egyre rosszabb! Hangosan felnyögök.
Leonard Hutton a bátyám egyik legrégibb barátja. Kisiskolás koruk óta ismerik egymást, és sajnos én is őt. Ő az a srác, aki kislánykoromban kigúnyolt a fogszabályzómért, pubertás korom első éveiben piszkálódó, gonoszkodó megjegyzéseket tett a rajtam éktelenkedő fölös kilókért, pedig igazán túlzás volt azt állítani, hogy kövér vagyok. Céljául tűzte ki, hogy aláássa törékeny önbizalmamat, ezért Utálatos Leo lett számomra. Éveken keresztül próbáltam kerülni és még valahol most is.
Már csak fél füllel hallgatom Stellát, elmerülök a saját gondolataimban.
A jelzőben, amivel fiatalon megbélyegeztem a jóképű, bőröm alá mászó alakot, máig hiszek, mivel nem bizonyította az ellenkezőjét. Hiába tehetséges, elismert és sikeres – legalábbis a bátyám elmondása szerint –, az én szememben ő Utálatos Leo maradt.
– Maga az ötlet is szörnyű, de a tény, hogy pont rám gondoltatok, még ezt is túlszárnyalja.
Még hogy én vonjam el nőies adottságaimmal Leo figyelmét Vanessáról.
– Ha bele is egyeznék, nem működne. Leo tudja, hogy nem kedvelem.
Szuggerálóan pislogok Stellára, hogy gondolja meg magát, ő viszont könyörögve néz rám. Valóban nincs tisztában azzal, hogy egy méhkasba is szívesebben benyúlnék, mint hogy ezt a feladatot elvállaljam?
Kivetni a hálóm az ellenségre? Ki hallott már ilyet?! Sőt! Játsszam meg, hogy erősen vonzódom hozzá, netalán szerelmet is színleljek? Ez lenne az évtized megtévesztése.
– Nyolc éve nem találkoztunk, nem hinné el, hogy egyszerre érdekelni kezdett – felelem Stellának.
Bár most, hogy Leo szóba került, kicsit kíváncsi vagyok, mivé lett harmincéves korára. Most is ugyanolyan idegesítő vagy megkomolyodott-e már.
– Vállald el, kérlek! – könyörög Stella.
– Vannak kétségeim a tervedet illetően – felelem nyíltan. – Gyenge pilléreken áll. Kétlem, hogy én lennék a megfelelő személy számotokra. Valószínűleg képtelen lennék palástolni mennyire nem szívlelem már régóta. Csapnivalóak a színésznői képességeim.
– Ugyan, dehogy! Tökéletes vagy, Olivia, ezért is esett rád Vanessa választása – és ebben egyetértek vele. – Gyönyörű vagy, remek beszélgető partner és ezer éve nem találkoztál Leóval.
Ennyit az ellenvetésekről. Ő már kiválasztott, esélyem sincs meggyőzni az ellenkezőjéről. Bár jobban belegondolva, lehetséges, hogy nem is kellene ellenkeznem, hanem azonnal rábólintanom az ötletre. Lehetőségem adódna fondorlatosan visszavágni a múltbéli sértésekért.
– Gondolom, kész terved is van, hogyan vágjunk bele – szólók megadóan.
– Természetesen – mondja Stella egy győzedelmes mosoly kíséretében. – Megrendezünk egy „véletlen” találkozást.
Erre a megjegyzésre a tenyerembe temetem az arcom. Lehetne eredetibb ötlete is.
– Mire gondolsz pontosan? Szó szerint, botoljak belé a sarki vegyesboltban?
Stella jóízűen felnevet.
– Ah! – legyint. – Az túl amatőr lenne. – Felhúzom a szemöldököm. – Teljes szépségedben kell először meglátnia téged, díszbe öltözve, nem hétköznapi ruhában – fejtegeti lelkesen. – A családunk rendez egy összejövetelt, amire a bátyáddal és nejével együtt te is hivatalos leszel. Természetesen, Leo is a meghívottak között lesz, mint oly sokan mások a városból. Lélegzetelállítóan megjelensz, harcra készen, ő pedig a tudtán kívül besétál a csapdánkba.
Mosolyogva csóválni kezdem a fejem.
– Hogy te milyen cselszövő vagy Stella Wild! Még jó, hogy a barátnőd vagyok, nem az ellenséged.
– Ez azt jelenti, hogy elvállalod? Segítesz?
– Egye fene, legyen. Itt az idő, hogy én szórakozzam León és nem fordítva – mondom neki.
– Szuper! – ölel meg Stella. – Minél előbb szólok a partit illetően.
Alig hallhatóan, hihetetlenkedve felsóhajtok. Mibe mentem én bele!
Egy hét elteltével azon kapom magam, hogy Mr. Wild születésnapi koktélpartijára készülődöm. Borongós, hidegrázós, kellemetlen várakozás tölt el, de ha őszinte akarok lenni, némi kíváncsiság is vegyül érzelmeim közé. Az elmúlt napokban észrevétlenül érdeklődtem Leo felől és sikerült begyűjtenem néhány információ morzsát. Ez viszont nem segíti a helyzetemet, nem igazán. Gondolataim között egyre gyakrabban ötlik fel milyen ember válhatott belőle.
A választásom egy hófehér-vérvörös ruhára esik. A kelme nyaktól lefelé bővül, anyaga selymesen puha, szinte cirógatja a bőröm, amikor viselem. Esése lágy, hullámzó redői a frissesség és a könnyedség érzését keltik bennem. Nem testre simuló, se nem kihívó, nem én leszek a parti csábító, szexi démonja. Ugyanakkor a ruhaköltemény fondorlatos színkombinációja, rám vonzza majd a tekinteteket. Sógornőm, Amy, egy romantikus kontyot varázsolt a hajamból, ami remekül illik öltözékemhez. Tehát kész a harci viseletem.
Az összejövetel már javában zajlik, mire triónk bejelenti magát. Idegesség szorítja össze a torkomat, ezért pár percig csendes szemlélődéssel próbálom nyugtatni magam. Torokköszörülés kizárva, nehogy magamra vonjam David figyelmét. Legeltesse csak a szemét a feleségén.
Körülnézek, de nem veszem észre áldozatomat. Felmerül bennem, hogy el sem jött.
Elvegyülök a vendégek közt, üdvözlöm az ismerőseimet és beszédbe elegyedek a barátaimmal. Görcsösségem lassan elmúlik. Úgy egy órával később, amikor éppen frissítőt veszek el egy pincértől, a hátam mögött megszólal egy kellemes férfihang. Megfordulok és Leo Hutton határozott, érett vonásaival találom szemben magam. Barna szeme örömről árulkodik.
– Liv, micsoda meglepetés! – üdvözöl lelkesen.
– Szia, Leo! – köszönök neki egyszerűen, mert amint meglátom, kiszáll fejemből minden értelmes gondolat.
Kedves és közvetlen, én pedig azért fohászkodom, nehogy megöleljen. Fogalmam sincs hogyan viselkedjem. Lehet, minden természetesebb lenne a részemről, ha nem lenne ez a megkérdőjelezhető küldetés.
Felvillantok egy mosolyt és állom, amint tetőtől talpig végig mér. Tekintete hosszasan időzik rajtam, részletesen megvizsgálja arcom és testem minden centiméterét.
Én ugyanígy teszek.
Széles vállak, izmos, magas testalkat, veszélyesen vonzó arc remekül összegyúrt elegye áll előttem. Elismerem, hogy az ezzel párosuló érettséggel felettébb szemrevaló összhatást nyújt. Sok minden eszembe jut róla hirtelenjében, de az utálatos jelző nincs köztük.
Próbálom tagadni, de érzem, hogy a látottak hatnak rám, ezért igyekszem emlékeztetni magam, hogy a külsőségnél vannak fontosabb dolgok is.
– Nem tudtam, hogy a városban vagy – szól Leo.
– David nem említette, hogy hazaköltöztem?
– Elfelejtette közölni a hírt, vagy azt gondolta tudok róla – feleli. – Remekül nézel ki, Liv – pásztáz végig ismételten pillantásával. – Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy.
– Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz.
– Miért? Olyannak ismersz engem? – kérdezi somolyogva.
Felnevetek.
– Nem, inkább felvágni szoktál jóképűségeddel, ha jól emlékszem. – Leo is felnevet. – Mondd csak, magadévá tettél némi szerénységet és értelmet az évek során? – érdeklődöm cukkolva őt.
Szája majdnem a füléig ér, miközben válaszol.
– Tetszik a csípős nyelved. Táncolj velem, és megtudod!
– Sajnos nem tehetem – hárítom el kérését.
Fusson csak utánam, jobban felkeltem a vadász ösztönét. Arcán leplezetlen meglepetéssel néz engem.
– Miért nem?
– Botlábam van – felelem szárazon.
Leo elmosolyodik.
– Mondd csak meg nyugodtan, hogy nem csípsz. A füllentés nem áll jól neked – mondja mosolyogva.
Elpirulok.
– Nem is …
– De igen. Táncoltam veled a szüleid huszadik házassági évfordulóján. Az emlékeim szerint remek páros voltunk.
Ó, erről teljesen elfeledkeztem.
Bólintok.
– Úgy gondolom, jobb, ha megdolgoztatlak egy kicsit – mondom negédesen és ellibegek.
Leo felnevet.
– Osztod a véleményt miszerint, annak van értéke, ami nem hullik az ölünkbe? – kiált utánam.
Megfordulok.
– Talán. – Elmosolyodom és megajándékozom őt egy lágy tekintettel.
Mikor ez tudatosodik bennem megijedek, mert önkéntelen a reakció, de a célom végül is elősegíti. Alig teszek meg pár lépést, mikor egy öltönybe bújtatott kar finoman megragad. Megpördülök, a ruhám alja látványosan libben. Másodpercek alatt erős karok ölelésében találom magam.
– Leo!
– Hiányozott a felvágott nyelved, Liv – mondja, miközben átöleli a derekam és mozogni kezd a zene ritmusára.
Tekintete az enyémbe mélyed és egy villanásnyi időre fogva tartja. Karom önéntelenül is a nyaka köré fonom és együtt ringatózom vele. Teste melege átsüt a ruhámon. Férfias kisugárzása teljesen elkábít. Minden mozdulatnál érzékelem a testét. Karját a derekamon, izmos combját az enyémhez simulni. Valóban ilyen szorosan tart, vagy csak nekem tűnik annak?
Tánc közben körülnézek, megpillantom Stellát, amint Vanessával sugdolózik és bennünket figyel. Feltartja jobb keze hüvelykujját, így jelezve, hogy elégedett az eredménnyel. Legalább valaki örül a helyzet alakulásának.
Több dal erejéig táncolunk és beszélgetünk Leóval. Megállapítom, hogy kedves, figyelmes és mindaz, amit nem feltételeztem róla. Ez idő alatt egyre nagyobb késztetés kerít hatalmába, hogy váratlan vonzalmam ellenére – mivel semmi másra nem foghatom az erős érzelmi hullámot, ami elöntött – távol kerüljek tőle. Határozottan jól érzem magam vele, ami megkönnyíti, de egyben meg is nehezíti a dolgom.
Leo ma este megnyerő és elbűvölő. Nyoma sincs bántó szavainak. Sokkal szeretni valóbb, mint amilyennek az emlékeimben él. Bűntudatom ébred az elvállalt feladat miatt, arra sarkallva, hogy más társaságot keressek.
A sokadik dal végén kimentem magam és az est további részében kerülöm őt, viszont így sem szabadulok tőle. Érzem, hogy tekintete mindenhová követ. Szándékosan keresem más férfiak figyelmét, hogy lássam Leo reakcióját és lehetőséget adjak neki Vanessa után koslatni. Legalább eldől valóban érdeklődik-e a lány iránt. Végül is segíteni jöttem. Elvállaltam valamit és a barátnőim számítanak rám. Nem hagyhatom cserben őket.
Leo a küldetésem sikerességét alátámasztva, nem lohol Vanessa után. Minden alkalommal, amikor felé pillantok, azt látom, hogy engem néz. Sőt! Nem csak egyszerűen néz, hanem megpecsétel tekintetével, megbélyegez. Még távolról is látom az elszántságot a tekintetében. A férfiak pedig bizonyára figyelmeztetést. Szembetűnő, hogy kinézett magának.
Amennyire nőként tetszik, a bűntudatom miatt legalább annyira le is hangol Leo figyelme. Hízelgő az érdeklődése, emberileg azonban kényelmetlenül érzem magam a Stellával szövött terveink miatt.
Mikor David, Amy fejfájására hivatkozva bejelenti, hogy korán indulni készülnek, élek a lehetőséggel, hogy én is gyorsan távozzam. Az igazság az, hogy menekülésre fogom a dolgot, mert félni kezdek attól, amit magamra vállaltam. Az előre eltervezett megtévesztés a visszájára sült el. Magamat tévesztettem meg, amikor azt hittem, Leo vonzereje hidegen fog hagyni és csak szórakozás lesz számomra az egész. Pedig az ellenkezője igaz. Képtelen vagyok kivonni magam a bűvköréből.
Elbúcsúzunk vendéglátóinktól, kifelé menet odaintek Leónak búcsúzás gyanánt.
Fogalmam sincs róla, hogy utánam iramodott, mindaddig, amíg a kocsi feljárón utol ér. Biccent Davidnek és Amynek, s feltart mielőtt beszállhatnék a járműbe.
– Majd én hazaviszem! – mondja nekik, és maga után von egy távolabb eső helyre.
Fejemmel jelzek testvéremnek, hogy nyugodtan induljanak. Képtelen vagyok mást tenni, mint követni Leót, Amióta ma megpillantottam a szívem hevesebben dobog. Nézem, amint Davidék elhajtanak, azután a figyelmem Leóra irányítom.
– Miért akartál ilyen gyorsan elmenni, Liv, hisz alig beszélgettünk! Nyolc év hosszú idő. Mindent tudni szeretnék, ami ezalatt történt veled.
– Ezt nehéz elhinni – nézek Leo arcába. – Sosem voltunk barátok, csak ismerősök.
– Hm. Ez volt a benyomásod?
– Miért? Mi lett volna? Állandóan piszkáltál – felelem őszintén.
– Mindig is kimondottan kedveltelek, Liv. Ezek szerint soha nem vetted észre.
– Kedveltél?! – csodálkozom el a szavain. – Ezt az érzelmet, másként mutatja ki az ember, nem cikizéssel és gúnyolódással.
– Hát, igen – vakarja meg Leo a tarkóját feszengve. – Kedveltelek és vágytam a társaságodra. Csodáltam az egyéniséged, ezért vonzódtam hozzád, bár alkatilag nem tetszettél tinédzserkorodban. Nem is értem, hogy volt ez lehetséges. Beszélgetni akartam veled, de csak a gúnyolódós módját ismertem. Neked nem tűnt fel, de akárhányszor meglátogattam Davidet, mindig megkerestelek, hogy láthassalak és halljam a hangodat.
Az idő megáll körülöttem egy pillanatra, ledermedek. A légzés automatikus funkciója is kihagy nálam, annyira ledöbbenek erre a vallomásra. Értetlenül, nagyra tágult szemmel pislogok Leóra, aki minden rezdülésemet figyeli.
Mikor valamelyest magamhoz térek a sokkoló vallomásból, fürkészve nézem. Tekintete nyílt, arca őszinteséget sugároz. Most nem játszadozik velem, nem ámít.
– Nagyon hiányoztál az évek alatt, Olivia Stone. Most, hogy újra találkoztunk, feléledtek irántad való érzéseim. Felráztál. Tudom, alig pár percet töltöttünk együtt, mégis így érzek – önti ki nekem a szívét. – Tölts velem időt! Ismerj meg! Kérlek, adj egy esélyt!
Egek! Egyáltalán nem lehetett könnyű nyolc év után elém állnia azzal, hogy tetszem neki.
Mondatok százai cikáznak az agyamban. Hihetetlen! Én vagyok az, akit megtévesztettek, mégpedig évekig. Egyszerűen hihetetlen!
Míg lefoglalnak zavaros gondolataim, Leo egyik karja a derekamra siklik, a másik kezét, pedig összekulcsolja az enyémmel, és máris az ölelése foglya vagyok.
Nem tiltakozom.
Egy ujj lágy cirógatását érzem az arcomon. Meleg nyári szellőként simít végig a bőrömön, majd az arcélemen megáll. Leo két tenyerét gyengéden ráborítja az arcomra és közelebb húzódik hozzám. Elakad a lélegzetem, látványosan nyelek egyet, várom, ami következik. Nyelvem előbukkan egy röpke pillanatra és sebesen végig simít kiszáradt ajkamon. Izgalmamban behunyom a szemem és hagyom, hogy ősi ellenségem megcsókoljon.
Leo szája forró és csábító. Felsóhajtok. Elveszek ajkaink és nyelvünk érzéki játékában. Elmondhatatlan mennyi érzelem söpör végig rajtam. Lángolok, remegek és egyre szorosabban tapadok a meleg testhez. Leo telhetetlen és mohó. Hosszasan, bensőségesen csókol. Hangosan, szaggatottan szedjük a levegőt, amikor ajkaink szétválnak. Egy időre csak zihálásunk hallatszik a csendben.
Hű! Micsoda első csók! – gondolom elkábulva.
Most ébredek rá, hogy ő az! Leo, aki hosszú éveken át idegesített és negatívan élt az emlékeimben, az a férfi, akire egész életemben vártam.