Tara Monti írásaiban keveredik a krimi és a szerelmi szál. Előző regénye a La mattanza is egyszerre vonzotta a férfi és női olvasókat.
November végén megjelenik az új regénye, az Innuendo, mely újra a Grand Selection sorozatunkat gazdagítja.
Már kedvezményesen előrendelhető a Libriben, de hamarosan kapható a Könyvmolyképző márkaboltunkban is.
—————–
TARA MONTI : INNUENDO – Ellenszélben
–részlet–
A háznak az illata sem változott. Ugyanúgy nyikorgott a falépcső, ugyanúgy átszüremlett a falakon az utca zaja és a „klub” éjjel-nappal ontotta a lüktető dallamokat. Nolan ment elöl, nem látta, legalábbis semmi jelét nem adta, hogy észrevenné: Finn időnként megáll és beleszagol a levegőbe, megtapintja a régi falakat, kezét végighúzza a korlát cirádáin. Brian régi lakása előtt meg se állt, azonban egyre lassuló lendülettel követte a férfit a tetőtérbe.
Nolan előkotorta zsebéből a kulcsot, a zár makacskodott egy ideig, aztán megadta magát. Odabent állott, meleg levegő csapta meg az orrukat, s míg a férfi sarkig tárta az ablakokat, Finn körbepillantott. Csak a régi, nagy franciaágy és a hosszú polcrendszer maradt a helyén, minden más eltűnt. A sarokban fehér lepedővel letakarva néhány bútordarab állt. Tágasnak és üresnek hatott a hely.
– Ráférne egy alapos takarítás – hümmögte Nolan. – Nos?
A lány körbesétált.
– Rég nem jártál itt – állapította meg a szemle végeztével.
– Nem volt miért.
– Azt sem tudom, hol laksz.
– Egy apartmanházban. Közel a szerkesztőséghez, a cég ajándéka, vagy inkább úgy mondanám, az álláshoz jár, amíg nem találok valami véglegest.
– Ha megvetted ezt a műtermet, miért nem költöztél ide?
– Hogy mindig az jusson az eszembe, milyen pocsék szobrász voltam? Kösz, nem. Jelenleg stimuláló környezetre van szükségem.
– És mire stimulál az a flancos apartmanház?
– Az égvilágon semmire. De legalább sosem támad kedvem gyurmázni benne – nevetett Nolan és otthonosan felült a konyhapultra. – Ezt azért vettem meg, mert sosem volt időm elkölteni a keresett pénzt és jó befektetésnek tűnt. Ezek a lakások egy vagyont fognak érni, mondták, s valószínűleg igazuk lesz. Bár… Nem akarom sem eladni, sem pedig benne lakni. Úgyhogy nyugodtan költözz be. Most, hogy állásod is van, fenn tudod tartani.
– Kösz. Mindkettőt – mondta gyorsan Finn és kerülte a férfi tekintetét.
– A telefont átmenetileg kikapcsoltattam. Majd beszólok, hogy adják vissza a vonalat. Mobilod van?
– Nem tarthatok azt sem. Némely mai ketyere szinte számítógép. Azt hiszem, be kell szereznem egy ősrégi üzenetrögzítőt, az még talán nem ütközik törvénybe. – A lehető legtávolabbi sarokban állt meg, felült az ablakpárkányra és elnézett a tetők felett.
– Hogy ellenőriznek?
– Számtalan módja van. Az életed olyan átjárható, hogy el sem hiszed. Minél több eszközt használsz, annál inkább. Úgy döntöttem, nem reszkírozok. Végül is nem drogos vagyok vagy alkoholista, hanem számítógépes bűnöző, ráadásul pancser, akit elkaptak.
– Ez bánt? Hogy elkaptak? – mosolyodott el Nolan.
– Az bánt, hogy felvettem egy olyan kesztyűt, amit nem kellett volna. Úgy kapcsoltak le, mint egy amatőrt. Hacker körökben oda a renomém.
– Állítólag feldobtak.
Finn még mindig a tetőket nézte. Szépek voltak a fények. Honnan a fenéből tudja mindezt Nolan? Végül bólintott.
– Így igaz. A volt pasim.
– Sosem értettem igazán, hogy működik ez nálad.
– A pasizás?
– Bizonyára annak is megvan a sajátos Finn Cormack szisztémája – vigyorgott Rianon és akaratlanul is végigsiklott tekintete a rongyszoknya cafatai alól kivillanó hosszú combokon. – De most épp nem arra gondoltam. Egyszerre csak bedurransz, leülsz a gép elé és rászabadulsz a világra? Egyáltalán, hogy fér el mindez az agyadban? Én ugyanúgy használom a számítógépet, mint a kávéfőzőt, a mosógépet és soha nem jutott még az eszembe, hogy atombombát csináljak bármelyikből is.
– Ezen már én is gondolkodtam eleget – vont vállat a lány, miközben állhatatosan kifelé bámult, s körmével egy foltot kapirgált az ablakkereten. – Azt hiszem, ez az egyetlen rendszer, amit átlátok. Amit uralok. Arról nem tehetek, hogy érzékem van hozzá. Igen, így van, ahogy mondod. Ha elveszítem lábam alól a talajt, ha bedurranok, akkor nekimegyek a rendszereknek.
– És megkeresed a gyenge pontjait, lezúzod, megalázod, és akkor úgy érzed, győztél?
– Inkább csak megnyugtat, hogy legyőzhető. Hogy sebezhető, sebezhetőbb, mint az ember. Érted?
– Nem biztos. Olyan rohadt sok mindent nem értek mostanában… Gondolkodtál azon, amit tegnap este kérdeztem?
Finn végre hajlandó volt feléje fordulni.
– Csak azon gondolkodtam. És nem tudok válaszolni. Bernard kétségtelenül fanatikus hívője és rajongója volt a fiannának, de nem az a típus, aki éjnek évadján a Csend Hegyén összekaszabolja magát.
– Te elég gyakran találkoztál vele az utóbbi időben.
– Tulajdonképpen Bernard volt az egyetlen közületek, aki végig tartotta velem a kapcsolatot – a lány tekintete megkeményedett. – Nem csak e-maileket küldözgetett, mint a vérig sértett bátyám. Néha persze hosszú hónapokig nem hallottam Bernard felől, sőt, egyszer két teljes évig nem láttam, akkoriban nősült meg. Az utóbbi időben pedig azért találkozgattunk sűrűbben, mert ő volt az ügyvédem.
– Nem mondott neked semmit?
– De. Mindig mondott valamit. Elvégre kommunikáltunk, mint most te meg én – ugrott le a párkányról Finn. – Fáradtnak tűnt, feszültnek, de hát rengeteg dolga volt. Tudod, Bernard a törvényeket, a paragrafusokat is úgy fogta fel, mint valami kinyilatkoztatást, mintha lándzsák, vagy mittudomén milyen fegyverek lennének, amelyekkel harcba száll… Fogalmam sincs, milyen ügyekért harcolt, amikor nem épp engem mosott ki a szarból, de egy biztos, nem tette őt boldoggá. Valami olyasmit mondott legutóbb, hogy egyetlen ügyvéd sem tisztességes. Nagy ügy! Nem hiszem, hogy csak most jött volna rá. Azt pedig még kevésbé hiszem, hogy emiatt öngyilkos lett.
– Én sem. Emlékszel, mindig irtózott a vértől? Ehhez képest mindkét csuklóján felvágta az erét, majd a combján is. Mindegyik vágás egy-egy határozott mozdulat. Képzeld el, mindegy, milyen sorrendben, de például előbb elvágod jobb kezeddel a bal csuklódon az eret. Aztán átveszed a borotvát a másik kezedbe és megismétled ugyanezt fordítva. Ezután előrehajolsz, megkeresed a lábadon a fő ütőeret, és egy határozott mozdulattal azt is elvágod, mintha villanyvezeték lenne, miközben mindkét csuklódból már ömlik a vér… – Nolan, mintha groteszk pantomimet adna elő, eljátszotta a jelenetet. – Aztán hanyatt fekszel, nézed a holdtöltét, és szép lassan kivérzel.
– Nem tudom elképzelni. Bernardról nem. Olyan színpadias. A fiúk bármelyike elő tudná adni, még talán Tony is. De Bernard…
– Különben is, ő szeretett szenvedni. Úgy értem, férfiasan tűrni. Nála ez afféle életcél lehetett.
– Ne gúnyolódj! – figyelmeztette a lány.
– Nem áll szándékomban. Csak megállapítottam. Igazi lovag volt – mondta a férfi, mindazonáltal a hangja nem nélkülözte a szomorú iróniát.
– Bernard mert szeretni.
– Ó, igen. Téged. – Most Nolan volt az, aki elfordult. Poharat keresett és kinyitotta a csapot.
– Ehhez olykor szükségeltetett némi bátorság – szaladt ki Finn száján.
Rianon a hátában érezte a lány tekintetét. Tudta, hogy igaza van. Valóban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki ennyire nyíltan szeresse Finnt. Az már más lapra tartozik, hogy vajon Bernard O’Connor szeretett-e valaha is valakit vagy valamit Finnen, a fiannán és önmagán kívül? Erre nem biztos, hogy igennel felelt volna.
– Azt gondolom, Bernard a saját szerepének foglya volt. És emiatt halt meg – mondta végül, és jóllehet nem kívánta, megivott egy pohár vizet.
– Nem értelek.
– Bár a rendőrség nem talált idegenkezűségre utaló nyomot, azért szép csendben tovább vizsgálódik.
– Idegenkezűség? Ezt így mondják szakszerűen? – borzongott meg Finn.
– Agyafúrt ügyvéd volt. Talán az egyik ügyében rejlik a megoldás.
– Gyilkosság?
Nolan megvonta a vállát. Közelebb lépett a lányhoz, Finn ugyanabban a pillanatban hátrébb lépett. Nolan megállt.
– Lehet, hogy gyilkosság volt. Engem legalábbis nem hagy nyugton a gondolat. Leginkább az aggaszt, hogy belekeveredett a gyerekkori játékunk. Máskülönben hogy került volna épp a Csend Hegyére?
Finn hüvelykujja körmével kocogtatta a fogsorát, messzebbről úgy festett, mintha az ujját szopná, mint a mondabeli okos Finn, aki az ujjából szívta ki a tudást és a jövendőt.
– Nem emlékszem, mi volt a jelentősége a Csend Hegyének – vallotta be. – Valamelyik majom biztos tudja. Miért nem kérdezed meg tőlük?
– Mert úgy látom, megint nagyon összekovácsolódtak. Bernard halála felélesztett valami nagyon bennük szunnyadó… Látod, nem is tudom, hogy mondjam.
– Bernard halála még jobban összehozta a fiannát – fejezte be egyszerűen Finn. – És mi nem hiányzunk nekik.