in-Csiang, a pecsétkészítő mester az óceán mellett élt. Háza nem volt fényűző, műhelye nem volt nagy. Pénze annyi volt, amennyiből újabb készleteket vehetett és újabb ajándékokat menyasszonyának, az Óceánnak. A sok gazdag utazó, kereskedő jól megfizette különleges munkáit, de mind gyorsan tovább is álltak, mert féltek tőle. Azt hitték, megbolondult szegény a magányosságtól. Azért is…
(2011.október 3, az állítás másnapján) – Testvéremnek, Volni Verának és az összes elveszett ikernek – Sosem vagyunk egyedül! Patakban ácsorgok a Börzsöny lábánál. Egyensúlyozok a köveken és kacsázok. A kacsázás sosem volt az erősségem. Pedig Apu próbált tanítani a Balatonon, de hát én nem vagyok fiú, úgysem fog menni…- mondogattam magamban. De menni fog!…
Amikor megborotválkozom, mindig valami különleges történik. Ezért nyúlok ma reggel is a borotva után. Csak az államra figyelek, hogy meg ne vágjam magam. Szeretném, ha ma újra megtörténne az a különleges pillanat. Akármi is legyen az. Mert a pillanat mindig más. Sosem tudom előre, mi lesz az aznapi. Csak, azt tudom, hogy megtörténik. Talán ma…