Interjú: Aux Eliza

Aux Eliza most megjelenő regénye, az Ózonőrök a Regényes Természet pályázat győztese. Főhősei ötösikrek, akik közül négyen varázserővel rendelkeznek, és képességeiket a természet védelmének szolgálatába állítják. Melánia viszont egyetlen „átlagos” testvérként a többiek árnyékában élt – idáig. Most azonban, amikor veszélybe kerül a Föld, talán ő maga is bizonyíthat. De ehhez nemcsak a testvérek részéről…

Olvass tovább

Aux Eliza: Te is boszorkány vagy?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer… jaj, várjunk. Ez nem az a mese. Sőt, ez nem is mese, mert valamikor a kovid járvány közepén játszódik, és van benne egy boszorkányper is, az meg nem túl mesei. De sebaj, azért elmesélem, ha már belekezdtem… Edina mindig tudta, hogy más volt. De azt nem, hogy ennyire….

Olvass tovább

Aux Eliza: Lépj tovább

Az eső kopogása majdnem teljesen elnyomja a mögöttem sétáló alak lépteit. De csak majdnem. Járás közben kaffog a fénylő, macskaköves járdán, mint aki minden tócsába szándékosan belelép, csak hogy tudassa velem, még mindig a nyomomban van. A sarokhoz érve lopva hátranézek a vállam felett. Nincs mögöttem senki. Kezd sötétedni, rejtelmes félhomály borul a világra. A…

Olvass tovább

Aux Eliza: Szín és jég

Halálszag árad a nővérem albérletéből. Sötét van, az ajtó tárva nyitva. Nincs fogas, ahová ledobhatnám a fekete szövetkabátomat, ezért inkább magamhoz szorítom, nehogy bármi összekoszolja, mint a falakon kúszó penészfoltok vagy a málló vakolat. Tűsarkúm kopogása fenyegetően visszhangzik a falatnyi folyosón. A hideg áthatol a ruhámon, mintha évek óta nem fűtöttek volna a lakásban. Hihetetlen,…

Olvass tovább

Aux Eliza: Veled más

Unottan csipegetem a bundáskenyeremet. – Mi a terved mára? – Apa fülig érő vigyorral táncol be a konyhába. A zsír és a pacsulija szaga összekeveredik a levegőben, amitől elönt a hányinger. Krisz, a mostohabátyám ásítva jön mögötte. Ledobja magát a mellettem lévő székre. Egy tányérra pakol pár bundáskenyeret. Mielőtt válaszolhatnék, apa tovább folytatja, most már…

Olvass tovább

Aux Eliza: Tea és macaron

Az ajtó panaszosan megnyikordul, a szívem a torkomban dobog. Nem vagyok felkészülve arra, ami odabent vár: a semmire. A bőröndömet a folyosón hagyom, remegő lábbal lépek be a húgom szobájába. Megcsap az állott levegő nehéz szaga. A bútorokon vastag porréteget keresek, de nem találok. A könyvespolcon ABC rendben sorakoznak a szerelmesregények, sehol egy pókháló a…

Olvass tovább

Aux Eliza: Első ölelés

Nem tudom, mit tegyek. Ezelőtt soha nem kaptam semmit a szülinapomra. És máskor sem, ha már így állunk. Most mégis itt áll előttem egy húsvér ember, széttárja a karját, és várja, hogy átöleljem, amiért hozott nekem valamit. Tamás haja a szemébe lóg, a fogszabályozóján megcsillan az osztályterembe besütő napfény, ahogy vigyorog. Senki nem mozdul, mintha…

Olvass tovább

Aux Eliza: Palacsinta

Méz és sercegő palacsintatészta illata árad a konyhából. A rádióból megállás nélkül szólnak az elcsépelt karácsonyi slágerek, és már csak ennyi alapján felismerem, mi megy a TV-ben: „Kellemes karácsonyt, te mocskos állat! És boldog új évet!” Vele tátogom a híres szállóigét, de a mozdulatra fájdalom nyilall az arcomba. Az ajkamba harapok, várom, hogy jobb legyen….

Olvass tovább

Aux Eliza: Aki a sínek közé szorult

Meztelenül álltam a tükör előtt, kezemben egy szakadt, törött gerincű Kosztolányi kötet. Seszínű hajam a vállamra hullott, virsli ujjaim elfehéredtek, ahogy szorítottam a könyvet. Csend honolt itthon, csak a saját szívverésemet hallottam és az óra ketyegését. Minden kattanás üzenet: Tikk-takk… tikk-takk… Dagadt-disznó… dagadt-disznó… Végigsimítottam a derekamon. A bőrömet zsírosnak és sikamlósnak éreztem, mintha olajat locsoltak…

Olvass tovább