Nemrég 100 szavas játékot játszottunk, amelynek nyertese elküldhette nekünk egy története első 10 ezer leütését. Fiona Martes főhőse ismerős lehet a játékból – ezúttal többet megtudunk róla és a világáról. Egyben pedig lehetőségünk van beszélgetni kicsit a Young Adult fantasy regények nyitásáról.
A szöveget Koós Patrícia szerkesztő szerkesztette meg.
Kattints ide, és olvasd el a szerkesztést!
Ha kérdésetek van, írjátok meg bátran, Patrícia pedig felelni fog.
Fiona, neked köszönjük a részletet, mindenki másnak pedig a korábbi játékot 🙂
Kedves Patrícia!
A nyelvtani, és szövegkohéziós észrevételek mellett Fionának írtad, hogy némely helyen nem illeszkedik a “fantasy” műfajához pl. a repülősó megjelenése vagy a király alá-, fölé rendeltsége alattvalóival való kommunikációja során.
Mivel a regény elején járunk, miből tudhatná még az olvasó ilyenkor, hogy egy “klasszikus, középkori” fantasy világban járunk vagy sem?
A repülősó például egy “steampunk” világban simán megfér a sárkányok és a várkastélyok mellett.
Az észrevételem igazából annyi lenne, hogy nem épp ezzel is felcsigázhatjuk az olvasót, hogy lassan adagoljuk azt, milyen is a világ felépítése?
Engem például megfogna az, ha nem az első három oldalnál lenne a szájunkba rágva az egy steampunk világnál, hogy itt most egy léghajós, gőzgépes, viktoriánus világban vagyunk, hanem épp hogy 2-3 fejezet után rajzolódna ki, mindenféle apró utalásból. (Itt most ne beszéljünk a fantasy könyvkiadások sokat elmondó könyvborítóiról.)
Mi a véleményed? Az olvasók többségét inkább megfogja, hogy lassan alakul ki a környezetről alkotott kép, vagy inkább sokakban visszatetszést vált ki, ha az első fejezetben még egy “klasszikus középkori” világot képzel el, ami a későbbi fejezetekre derül ki, hogy azért nem teljesen így van?
Kedves Szerkesztő, nekem két kérdésem is lenne.
1. Ha tehát közeli narratívát akarunk, és a főszereplőre mindig a nevén utalunk, nem úgy, hogy ,,lány”, az teljesen működőképes, nem unalmas? Vagy néha a változatosság kedvéért utalhatunk rá a nevén kívül máshogy is? Vagy ez ilyen típusú regényekben felesleges?
2. Bár itt a prológus ugyebár nem túl hosszú, igaz az, hogy rossz döntés azzal indítani? Ha nem, mekkora az a hossz, ami felett már nem túl szerencsés?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Nagyon hálás vagyok, ezért a lehetőségért. Kicsit féltem mi fog történni, ha egy profi szedi ízekre a évek óta dédegeltett történetem. De annyira jó dolgokat emeltél ki, és jól irányba is állítottál, hogy írástechnika oldaláról, milyen irányba induljak.
(Pl. nézőpontok. leírások tényleg háttérbe szorultak és a világépítés is több kitérőt érdemel. 🙂 )
Yorten király szemszöge nekem is sok fejtörést okoz, egyrészt sokkal többet tud, mert kiinduló konfliktusnak ő áll a középpontjából, (de párbeszédként elmesélve, unalmas lenne). Másrészt viszont a regény nem róla szól, hanem Zornáról és az ő kapitányáról. Nem tudok dűlőre jutni, hogy kihagyjam és később vissza emlékezésként vágjam be, hogy a történet Zornával induljon, vagy sem.
Mivel egyszerre több kérdés is jött, egy kommentben válaszolok. 🙂
Kedves Vid Feargus!
A világépítés kapcsán említettem is, hogy mivel csak a regény elejét láttam, így azokról a dolgokról, amelyek „kilógnak”, nem feltétlenül lehet eldönteni (például a hierarchia megjelenése a beszédben), hogy ez világépítési hiba, vagy pedig egy jól elhelyezett horog, ezt csak a regény teljes elolvasása után lehetne eldönteni.
Igazából ezeket nem is hibaként róttam fel, csak szerettem volna a szerző figyelmét felhívni.
Természetesen nem a legszerencsésebb, ha a regény elején nagyon sok teret engedünk a világépítésnek (főleg, hogy ez a regény érezhetően karakterközpontú), és esetleg információs blokkokkal megakasszuk a cselekményt.
Szerencsére itt ez egyáltalán nem állt fenn, a cselekmény végig haladt, és igen, amennyiben ez nem az a klasszikus középkori fantasy, akkor az ilyen horgok nagyon figyelemfelkeltőek tudnak lenni, és az ilyenekkel ügyesen lehet utalni rá, hogy a világ esetleg több lesz, mint a klasszikus középkori fantasy.
Kedves Szandi!
1. Nem is unalmasnak mondanám, hanem van, hogy az is zavaró lehet, ha soronként ott a főszereplő neve.
Természetesen „lányként” is lehet rá utalni, főleg ha a szerző szándékosan akar a narratív távolsággal játszani, és van, amikor tényleg szándékosan távolítják el a szerzők a narratívát.
Bizonyos esetekben viszont érdemes a narratív távolságot leszűkíteni, főleg ha például egy érzelmi csúcsjelenetnél járunk.
2. Rengeteg cikk és tanács kering a neten arról, hogy milyen az ideális kezdés, mivel lehet megragadni az olvasó figyelmét. Ezek közül is a legnépszerűbbek közé tartozik „kezdj akcióval” és a „ne használj prológust” szabály. Van is bennük igazság, de ennek ellenére léteznek olyan könyvek, melyek nem tartják be ezeket az előírásokat, és mégis népszerűek.
Igazából az, hogy van prológus és milyen hosszú kell, hogy legyen, nincs rá általános szabály, zsánerfüggő az is, hogy mi fér még bele, ha jelen regényt vesszük példának, nem lenne szerencsés, ha (visszautalnék Vid Fergaus kérdésére) mondjuk a világot kezdené el boncolgatni benne, és itt akarná a szerző lefektetni azokat az alapokat, amiket egyébként ügyesen a cselekményben is el lehet rejteni.
Kedves Fiona Martes!
(Bocsánat, téged kellett volna előre vennem)
Örülök, ha segítettek a megjegyzések. Sose az a cél, hogy ízekre szedjük a regényt. 😉
Külön örültem amúgy, ahogy a 100szavas játék történetét küldted be, mert nagyon helyes kis jelenet volt Zornával és a kapitánnyal. (Csak azt sajnáltam, hogy a kapitányt nem ismerhettem meg behatóbban. 😛 )
Yorten király kapcsán azt lenne érdemes átgondolni, hogy azok az információk, amelyeket rajta keresztül szeretnél átadni, más formában is átadhatóak-e? Mert ha igen, akkor megvan a megoldás. Érdemes esetleg több verziót is kipróbálni, több jelenetet megírni, más-más megközelítésekből. Ne félj kísérletezni, és ne félj attól, hogy esetleg szövegrészeket törölsz, bár tudom, hogy valamiért az írók nem szeretik a „del” gombot. 🙂
És rágörcsölni sem érdemes egy-egy dologra. Minél többet olvasol, minél többet foglalkozol az írással, esetleg elvégzel egy kurzust, mind-mind hozzátesznek a tudásodhoz, és segítenek. A kurzusokat egyébként tényleg ajánlani tudom, mert ezek mindig adnak egy-egy löketet.