A május 100 szavas játékok hónapja volt, júniusban pedig hozunk még pár látványszerkesztést, ahol a szerkesztők megnézik és értékelik a nyertesek beküldött részletét. Minden esetben a regény vagy novella első 10 ezer leütését kérjük, és a nyitással foglalkozunk
A 100 szavas játékban, amit nemrég játszottunk, Hajnal Kitti lett a nyertes, aki egy regény elejét küldte be nekünk. A kezdés azért különösen érdekes, mert ennek kapcsán kicsit foglalkozhatunk azzal, hogy miért fontos jól megválasztani a nyitójeleneteket, illetve hogy mi az, ami igazán megfogja az olvasót egy drámai helyzet kapcsán.
A részletet ezúttal K. Patrícia szerkesztő szerkesztette meg. Ha kérdés merül fel, nyugodtan írjátok meg itt kommentben és Patrícia válaszol majd.
Kattints ide és nézd meg a szerkesztést!
Kitti, köszönjük szépen a részletet, további jó írást kívánunk 🙂
*
Kedves Katherine Poll!
Természetesen nincs olyan film, könyv, festmény… stb. ami mindig mindenkinek tetszik, ilyet képtelenség is lenen alkotni, hiszen ahányan vagyunk, annyifélék is vagyunk.
A zsánerirodalom igényei és elvárásai is nagyon sokat változnak. Míg a múltban a művek többsége mindentudó narrációt alkalmazott, manapság népszerűbb E/1 vagy a közeli E/3 nézőpont.
Itt most gyorsan át is ugrok az utolsó kérdésedre:
Bár az író nem jelzi dőlt betűvel, vagy bárhogy, hogy most gondolatokat látunk, attól azok még Juditnak a gondolatai, és ez (is) mutatja, hogy közeli E/3 nézőpontban vagyunk. Ahogy az is ezt mutatja, hogy amikor Judit lehunyja a szemét, attól még hallja az olló csattogását. Ezt úgy képzeld el, hogy a történéseket Juditon keresztül érzékeljük, ő a szűrő.
Persze ettől még lehetne mindentudó narrátorunk is, ha más szereplőket ugyanígy használna az író szűrőnek egy jeleneten belül.
A példa, amit te hoztál a közeli E/3-ra, gyakorlatilag ugyanaz, csak más szavakkal kifejezve, egy másfajta jellemű karakterhez.
Ahogy a részletben Juditról elhiszem a szavai, szófordulatai alapján, hogy egy pedáns háziasszony, aki beosztja a pénzt és minden blokkot felvés egy noteszbe, úgy az általad írt példa alapján is elhiszem, hogy egy trehányabb anyukáról van szó. 🙂
Említed, hogy távolinak tűnik neked, amolyan beszámolónak a szöveg, és ebben teljesen igazad is van. Mivel a történet elején vagyunk, még nem tud az olvasó azonosulni a főhőssel, és ezért is lenne célszerű a drámai jelenetet megmutatni és jelenetszerűen (nem visszaemlékezéssel), mert akkor egyből behúzná az olvasót maga a dráma. Az érzelmileg erős jeleneteket mindig közelebb érzi magához az olvasó is, mint egy olyat, ahol tulajdonképpen semmi sem történik.
A másik, amivel ezt a narratív távolságot lehetne csökkenteni, ha a leírások megteremtenék a hangulatot. Itt olyanokra gondolok, hogy Judit jelenleg elég depresszív állapotban van, és ezt a depresszív állapotot kellene a leírásoknak is visszaadni.
Képzelj magad elé egy akármilyen szobát. Teljesen másképpen fogod látni, amikor mondjuk éppen megkérték a kezed, és másképpen, amikor az egyetemen már harmadjára húztak meg a ZH-n, pedig két hetet tanultál, hulla fáradt vagy élni sincs kedved.
A klisék: Azért nem is töröltem azt a részt, mert teljesen helyén való (persze a karakterek jelleméhez mérten). Egy kamasz fiúnál simán el tudnám még azt is képzelni, hogy az ajtófélfába boxol. Pusztán jelzésértékként jegyeztem meg a margón, hogy ez klisé.
Egyetlen regény sem mentes ezektől, hiszen manapság már nagyon sok elcsépelt szófordulatunk van. Itt csak arra kell ügyelni, hogy egy írás ne hemzsegjen ezektől.
Nem is a filmszerűbb jelzőt használnám, inkább, hogy a jelenetet színesíteni kell. Itt visszatérnék a leírásokhoz, mert azokat hiányoltam nagyon a részletből, főleg a hangulatteremtő leírásokat.
Kedves K.Patrícia!
Köszönöm a részletes választ.
Az E/3-at még emésztenem kell, hogy teljesen megértsem, azt gondoltam, ez egy szakasz, amelyik egyik végén a mindentudó, a másikon a „…”, gondolta Judit van, és az író csúszkál rajta, hogy mennyire megy közel. Vagyis, ha nem írjuk, hogy gondolta, minél személyesebb a szöveg, annál közelibb. (szerintem senki nem gondolkodik úgy, ahogy Judit, olyan karót nyelten, te is megjegyezted, a férjére nyilván nem a férjem megnevezéssel gondol.) Ezt nyilvánvalóan még nem értem teljesen.
A kezdő jelenetről viszont határozott véleményem van. Moldova írta a könyvében, hogy „olyan kalappal köszönj, amilyen van neked”. Az említett jelenetet megírni szerintem iszonyat nehéz. Az író véleményem szerint ezért sem vállalta. Ami nem baj, mert jól ír, de nem tud mindent. Jane Austen se írta meg a kulcsjeleneteit forgatókönyvként. A Darcy először megkéri Elisabeth-et jelenthez a filmben több mondatot hozzáírtak, mer Austen összevont, elbeszélt párbeszédeket. A második lánykérés pedig még nagyobb csalódás, ott gyakorlatilag nem is beszélnek. Szóval azt akarom ebből kihozni, ha az író tisztában van a korlátaival, akkor azokon belül alkot jót.
Köszönöm még egyszer a választ.
Kedves Patrícia!
Megkérdezhetem, hogy mégis mi az a zsáner, amiről beszélünk?
Köszönöm
Kedves Ryenne!
Kortár realista zsáner.
Kedves Katherine Poll!
Még annyit hozzátennék, hogy az E/3 narráción belül létezik az ún. narratív távolság. Ez mutatja, hogy mennyire megyünk közel a nézőpontkarakterhez. Nem akarom most itt boncolgatni, ha érdekel a téma, akkor az így neveld a regényed blogon sok érdekességet olvashatsz róla.
Abban is igazad van, hogy az írónak megvannak még a maga korlátai, és hogy nehéz megírni az anya-fia konfliktust jelenetben, de a visszaemlékezés ugyanolyan nehéz, mert ott pusztán az anya elmondásából kell ugyanazt az érzelmi töltetet megkapnunk, amihez jelenetben ábrázolva ott lennének a fiú reakciói és a hangulatteremtő leírás. Szóval egyik sem könnyű, elismerem. 🙂 Amúgy érdemes játszani a kezdő jelenetekkel. Máshol kezded, máshogy ábrázolod. Az írás nem olyan, hogy leírjuk és az megmarad, bizony néha törölni kell.
Kedves Patrícia!
Elnézést, hogy csak most reagálok, az elmúlt napokban nem találtam rá időt, hogy egy kicsit összeszedjem a gondolataim.
Először is köszönöm a szerkesztést, nagyon tanulságos volt. Igazság szerint meg is lepődtem, mert az eddig látott szerkesztések után arra számítottam, sokkal jobban darabokra lesz szedve a szövegem. 🙂
A hibáim egy részével tisztában vagyok, a leírások hiányával folyamatosan küzdök, igyekszem javítani rajta, ezzel kapcsolatban majdnem teljesen igazat adok. Valóban kevés. Ugyanakkor például a fodrászszék anyagát továbbra sem szeretném leírni, hanem az olvasó képzeletére bíznám, majdnem biztosan el tud képzelni egy szalont. 🙂 A házat kicsit részletesebben tervezem leírni, köszönöm a javaslatot.
Néhány megjegyzést kiemelnék, hogy külön válaszolhassak rájuk.
„A feltett kérdést Judit teljesen figyelmen kívül hagyja. Vagy tedd át a kérdést máshova (mondjuk a vízkérés előttre), vagy reagáljon rá.” Itt hozzáfűzném, hogy az ember nem is feltétlenül vár el választ egy olyan személytől, aki rosszul van. Ilyenkor az illető nem is mindig bír megszólalni, attól még cselekedni kell. Elképzelhetetlen, hogy a fodrász nem várt választ, mert felfogja, hogy gond van? Egyébként igen, Judit figyelmen kívül hagyja a kérdést, ugyanis épp rosszul van. Ettől a kérdés még elhangzik.
„Mivel egy szupermarketben általában kőpadló van, egy magassarkú igencsak hangosan kopog, ezt a hanghatást megmutathatnád.” Mégis mi másért néznének rá csúnyán? Nem tetszik a cipője? Kopog, igen. Jobb esetben az olvasó is tudja ezt, de majd még átgondolom a kihangsúlyozását.
„Eddig az olvasónak azt ígérted, hogy egy anya-fia konfliktus áll majd a középpontban, illetve az anya elfogadása a (feltételezem) másságra. Nem célszerű itt az elején behozni a férjjel való gondokat. Sokkal ütősebb lenne, ha a fiú gondjai mellett, a regény során megmutatnád ezt az eltávolodási folyamatot, mert az olvasó úgy sokkal jobban szimpatizálni tudna Judittal.” Szerintem az anya-fiú konfliktusban ott van a család is. Nem ismerek olyan embert, akinek egyszerre egy problémája van. Ha létezik ilyen valaki, az nagyon szerencsés lehet. Szerintem nem árulok el sokat, ha azt mondom, a család többi tagja is él, létezik, és Juditnak anyaként és feleségként a velük kapcsolatos problémákkal is szembe kell néznie. Nem tehetem steril környezetbe a történetet, ahol csak anya és fiú létezik, mert nem lenne reális. Ugyanakkor a kezdéskor igenis elég hangsúlyosan ott van, mi a fő vonal.
„A párbeszédekkel nem sok gond volt, viszont arra ügyelj, hogy hosszú narrációval ne törd meg a párbeszédeket, mert ezek adnak lendületet a szövegnek, míg a leírások és egyéb narrációk belassítják.” Ez jogos, figyelni fogok rá a jövőben, köszönöm. Tegyük hozzá, ez egy lassú jelenet, a főhős (Judit) gondolkodik, elemez, kicsit lassabban reagál. Majd odaírom, hogy késve válaszol, ha ez ennyire nem tűnik egyértelműnek. 🙂
„A nevét kellene használni.” Feleslegesen nem ismételgetném, csak ahol kell. Átgondolom, hol van még rá szükség, az esetek felében úgy érzem, felesleges a javított helyeken. Ha felmerülhet alanyváltás, ott kiteszem, ahol még a közelben sincs más személy, miért kellene? Közeli E/3-ban vagyunk, a karakter neve többször elhangzik. Nem hiszek abban, hogy felnőtt olvasó ne tudna megbirkózni azzal a feladattal, hogy emlékezzen a névre, és folyamatosan, szájbarágósan emlegessem. Ha váltakozna az alany, az mindjárt más lenne, de itt nem ugrálunk ide-oda, szóval ezzel nem értek egyet.
A „dacos” szót használjuk tinédzserekre értve is. A dac a kisgyerekek és a tinik legnagyobb és leggyakrabban használt „fegyvere”. Nyilván Boti nem ezt a szót használná magára, de Judit még gondolhat rá így, és mi az ő szemén át látunk.
A kezdés klisés? Lehetséges, bár én továbbra sem érzem annak. Akkor lenne klisés, ha annyi célja lenne annak a tükörnek, hogy bemutassam a főszereplő külsejét.
Itt reagálnék arra is, hogy miért nem azzal a jelenettel kezdek, amiben elcsattan a pofon. Én mindig elhallgatásból indulok, ez kifejezetten a stílusom. Az olvasó szépen lassan össze tudja rakni az eseményeket magának, apránként adagolom az információt. Van, aki ezt kifejezetten szereti, amelyik olvasó viszont nem kedveli, annak nem fogok az elején zsákbamacskát árulni, nem lenne szép. Képes lennék megírni, nem igazán érzem kihívásnak, sőt szerintem visszaemlékezésből nehezebb megmutatni, főleg így csepegtetve. Ez szerintem érdekesebb, nem a korlátaim miatt nem írtam meg.
Abszolút a karaktereim irányítanak. Boti dacos, ahogy ezt az anyja is tudja. Igen, hazavinné a fiúját, főleg, ha azt hiszi, az anyja nincs otthon, és én is simán megtenném a helyében. Rég voltam ugyan tini, de még emlékszem, mennyire jó és az adott helyzetben jogosnak tűnő egy kicsit tilosban járni. Ráadásul ő nem épp egy megszeppent, nyuszi kisfiú, ez a későbbiekben is megmutatkozik. 🙂
„Kortárs realista regény”, ez igaz. Csak épp nem YA, úgyhogy picit talán bonyolultabbra veszem, remélhetőleg az olvasók megbocsátják nekem. Kicsit úgy érzem, mintha a szerkesztő YA sémát próbálna ráhúzni a szövegemre, pedig nem illene rá. Ha tévedtem ezzel kapcsolatban, elnézést. 🙂
Mindenesetre nagyon köszönöm a szerkesztést, átgondolom a javaslatokat, és a nem vitatott tanácsokat megfogadom. Hasznos volt, hálás vagyok a lehetőségért. 🙂
Kedves F. Zsuzsa!
Köszönöm a tanácsodat! Mint láthatod, a szövegben rengeteg a piros. Tele van javaslattal és javítással. Én ebből a rengetegből azokat emeltem ki, amikkel nem (feltétlenül) értek egyet. Ez miért baj? Azt hittem, persze lehet, tévesen, hogy ezek a szerkesztések lehetőséget adnak arra is, hogy az ember vitatkozzon, próbálja megérti a probléma forrását. A szerkesztő lát valahogy egy adott dolgot, én másképpen látom ugyanazt. Lehet, hogy naiv feltételezés tőlem, de nem hiszem, hogy az író ilyenkor fogja, és zokszó nélkül mindent átír. Kedves Patrícia! Így szokott lenni? Azonnal mindenki mindent elfogad, vagy néha vitatkozik, kérdez? Vagy én most szentségtörést követtem volna el azzal, hogy nem értettem egyet mindennel?
Egyébként a szöveg jó ideje áll jelenleg, elég hideg fejjel tudom nézni, bár nyilván nem annyira, mint egy kívülálló. Nem értem a rendreutasítást, nem érzem úgy, hogy rászolgáltam volna. Kicsit úgy tűnik, mintha azt feltételeznéd, megsértődtem, pedig egyáltalán nem a sértettség beszélt belőlem. Nekem nagyon tetszett, hogy más szemmel láthattam az írásom. 🙂
(Az eredeti hozzászólás a dramaturgiai kurzus alatt található, gondolom, véletlenül.)
Kedves Hajnal Kitti!
Lehet csapongani fogok a kérdéseid közt, de annyira összefüggő dolgok, hogy nem tudom sorrendben megválaszolni.
Az jó, ha már tudatosult benned, hogy a leírások egy gyenge pont, akkor tudod, mire kell figyelni.
Természetesen én csak javaslatokat tettem, hogy hova milyen leírással lehetne bővíteni, az pedig az íróra van bízva, hogy ebből mit fogad.
Előfordul olyan, hogy az író és a szerkesztő nem ugyanazt érzik a szövegben, és esetleg a szerkesztő olyat is javít, amivel az írónak más célja volt. Egy szerkesztés mindig több körös, ami alatt az író és a szerkesztő körbejárják a dolgokat több oldalról.
A fő konfliktus: igen egy konfliktus, maga után vonz másokat, és egyre széjjelebb gyűrűzik, de neked tudnod kell, hogy melyik a fő konfliktus, aminek a szála előrébb viszi a regényt, és neked, mint írónak kell arra ügyelned, hogy ne aprózd el a konfliktusokat, mert akkor szét fog hullani a dramaturgia.
Egy regény elején érdemes mindig csak a fő konfliktust felvillantani.
Az alanyváltást nem csak a személyekre kell érteni. Természetesen az olvasó tudja, hogy nincs ott más személy, de ha hosszabban benne vagy Judit gondolataiban, akkor utána célszerű alanyként megjeleníteni, amikor kijössz a fejéből és valami cselekvésbe kezd.
Mivel a regény egy elég komoly témát boncolgat, természetesen te, mint író, dönthetsz úgy, hogy a konfliktus után kezded el a regényt, de arra az egyre mindig figyelj, hogy a nyitójelenetnek legyen tétje. A te kezdésed egy állóvíz jelenleg, mert semmi olyasmi nem történik, amivel felkeltenéd az olvasó figyelmét – cselekmény szintjén. Ezt próbálod ellensúlyozni azzal, hogy megpróbálod a konfliktust felvázolni, és bár a horgok jó helyen vannak a szövegben, túl egyértelműek. Már az elsőnél sejteni lehet, hogy a gyerek szexuális hovatartozásáról van szó, és onnantól, hogy az olvasó erre rájött, türelmetlen lesz, lépni akar.
A zsánerrel kapcsolatban szerintem sehol nem hangzott el a YA. Teljesen világos, hogy felnőtt korosztálynak szánod a regényt, viszont a felnőtt rétegnek mélyebb karakterábrázolás szükséges már itt a legelején is.
Csak ismételni tudom magam: visszakérdezni nyugodtan lehet, mivel egy ilyen látványszerkesztésben a szerkesztő nem látja a komplett szöveget, így nincs rávilágítása az egészre.
Meg egyébként is: ha teljes regények szerkesztéséről van szó, a szerző és a szerkesztő többször is megrágja az adott csontot. Nem hiszem, hogy volt bármikor is olyan, amikor a szerző minden módosítást elfogadott volna.
Kedves Patrícia!
Köszönöm a választ, majd ezek alapján igyekszem átgondolni a szöveget. És még egyszer köszönöm a lehetőséget, tényleg nagyon tanulságos volt. 🙂
Kedves Kitti!
Az jutott még az eszembe, hogy a leírás kurzuson gondolkodtál már? Mivel úgy vettem észre (meg te is érzed magadon), hogy ezzel vannak gondjaid. Lehet érdemes lenne megpróbálnod, már ha szeretnéd. 🙂
Kedves Patrícia!
Bocsánat, de én most eléggé degradálva érzem magam, úgy is mint (leendő) olvasó. Aki nem türelmetlen, hogy tovább akarjon lépni, hanem pont hogy élvezi olvasni Judit gondolatait és vívódását. Persze tudom, elégszer tapasztaltam már, hogy más anyagból vagyok összegyúrva, mint az átlag (meglehetősen kevés is az olyan mű, amit szívesen olvasnék). Ez viszont tetszett eddig. És hát szerintem ez épp pont mély karakterábrázolás, amit a szerző itt művel az elején. Nekem legalábbis elég mély (persze hozzáteszem csendesen, hogy engem a leírások hiánya sem zavar, egyáltalán. A hangulat, az atmoszféra és mindazok a dolgok, amiket emlegettél felépülnek a fejemben, szájbarágás nélékül is, mondjuk úgy látom, ezzel is kisebbségben vagyok, de ha az érdekel, más milyennek képzelt el egy fodrászszéket, megnézek egy filmet). Engem mint olvasót jobban érdekel, hogy mi zajlik a karakterben, mint az, mi zajlik a környezetében, szóval én ezzel a részlettel szinte teljesen elégedett voltam.
És persze értem én, hogy egy kiadónak az a célja, hogy adott könyvből minél többet eladjon, és ha valamit kevesen olvasnak, az nem hoz elég profitot, de sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy nekem mint olyan olvasónak, aki nem az akcióért van oda, egyre kisebb a létjogosultságom.
Üdvözlettel:
Ryenne
Kedves Ryenne!
Szerintem ne érezd így, hogy neked kevesebb „létjogosultságod lenne”.
A könyvpiac rendkívül széles, ha te a mély érzelmi vonulatú történeteket kedvelek, biztos vagyok benne, hogy megtalálod a kedvedhez valót. 🙂
A legtöbbször az olvasók nem is tudják honnan indult az adott könyv. Hidd el, a szerkesztők sem akciójelenetekben gondolkodnak, nem csinálunk krimit egy romantikus könyvből. 😉
Itt is kihangsúlyozom, hogy a szerzők nem feltétlenül fogadnak el minden javaslatot. Nyilván Kitti is ebben az esetben ragaszkodik ehhez az utólagos megmutatáshoz. Ha ez a szerkesztés egy könyv kiadásáról szólna, nyilván jobban körbejárnánk akkor, miért szeretné így, melyik variánsnak mi az előnye, hátránya, és ez irányba mennénk el, de mivel ez egy látványszerkesztés, és nem látjuk a teljes könyvet, így jóval kevesebb a mozgásterünk.
Kedves Patrícia!
Köszönöm a tanácsot! Jelenleg sajnos nagyon korlátozott a szabadidőm, de talán egyszer majd eljutok odáig, hogy átgondoljam a lehetőséget. 🙂