Szerkesztés

Köszönöm szépen a szerkesztést, lesz mit végiggondolni, úgy látom!

Egyelőre még a gondolataimat szedegetem össze, de azt meg szeretném már most kérdezni, hogy a zsáner, amire írod, hogy a nyelvi szint megfelel hozzá, az melyik lenne? Mert én sehol nem láttam tőled zsánerbesorolást (vagy csak nem olvastam elég figyelmesen). Én nyilván besoroltam magamnak, de számomra érdekes lenne, hogy te hová soroltad.

Köszi még egyszer, és jövök majd még a kérdéseimmel.

Ansgar: Egy ilyen rövid részlet alapján nem feltétlenül lehet határozottan állást foglalni, de az alapkonfliktus, a szereplők, és a felvillantott háttérvilág alapján én misztikus YA-ra gondolok. Bár az is igaz, hogy a szereplőid idősebbek, hiszen azt írod csak egyetemistának látszanak.

zsuzsa: Keszthely azért nem kisváros szerintem 🙂 Én egy hatezer fős kisvárosban élek, ahol még középiskola sincs, nemhogy egyetem. Ezért szerencsésebb jobban egyértelműsíteni, hol járunk pontosan, akár megnevezve a várost.

Gödöllő két-három évtizeddel ezelőtt vált várossá, de persze nem nagyvárossá. Azelőtt falu volt. Egyetem állt benne már akkor is.

Hú, de régen kommenteltem utoljára 😀 De most muszájnak éreztem.
Nos… azt hiszem, szólni kéne pár kisvárosnak, hogy identitást tévesztettek, mert kisvárosnak nem lehet egyeteme. (Bár én sosem láttam még definíciót arra, hogy egyetem csak nagyvárosban lehet….)
Egyébként meg definíció szerint az 5-20 ezer fő lakosságú közötti településeket nevezik kisvárosnak (forrás: http://www.terport.hu/telepulesek/telepulestipusok ). Keszthely a maga 19 ezer lakosával bőven kisváros, de oh wait, egyetemi kar van ott, akkor már nem is lehet kisváros, nem igaz? *irónia on*
És simán lehet természettudományi egyetem, nem kell kihelyezett karhoz tartoznia. Attól, hogy nálunk az ELTE egyik kara a természettudományi, más országokban simán lehet másképp. Sőt, tovább megyek: egy egyetem állhat egyetlenegy karból is (lásd itthon az Állatorvosi Egyetemet.) Mivel az simán lejött, hogy nem Magyarországról van szó, mint helyszín, akkor miért kell az itthoni megszokott dolgokból kiindulni?
És igen, olyan is simán lehet, hogy a kocsma a kisváros szélén van, rögtön az erdő mellett. Az sincs sehol törvénybe iktatva, hogy szórakozóhely csak a belvárosban lehet 🙂
ÉS nem, szerintem így ezen részlet alapján ez egyáltalán nem misztikus YA, főleg a YA címkén néztem nagyot, kedves Pál. Persze ilyen kevés alapján nehéz is levonni, nem igaz? Így persze érthető egy-két dolog a szerkesztés kapcsán.
Egyébként pl ismeretségi körömben azt tapasztalom, hogy nem mindenki igényli, hogy részletesen le legyen írva a környezet, a szereplők külseje. Sokan még a borítón sem szeretik látni, mert szeretnék saját maguk elképzelni, és nem bánják, ha csak kevés infót kapnak ezzel kapcsolatban. Ez is egyfajta írási stílus, amit kár lenne véleményem szerint kigyomlálni, mert bizony erre is van igény, nem csak a szájbarágásra.
Mindenesetre tanulságos szerkesztés volt, minden szempontból. Én pedig szívesen olvasnék még Vargról, Maksról és Eikóról (akinek egyáltalán nem nőies a neve)! 🙂

Előljáróban most le szeretném szögezni, hogy sem én, sem Varg nem vagyunk az alkoholizmusnak azon a szintjén, hogy 40% alkoholtartalom alatt minden üdítő, a sört csak nagyon benéztem. 😀
Emésztettem a szerkesztést egész nap, és írogattam össze a kérdéseimet. Pl. hogy milyen javaslat van esetleg arra, hogy egy heteroszexuális férfi főhős akciójelenet közepén hogyan tudná hitelesen leírni azt a barátját, akit több mint tíz éve ismer, anélkül hogy szexuális célzattal fixírozná, vagy egyértelmű lenne, hogy az olvasó kedvéért taglalja a külsejét.
Aztán rájöttem, hogy nekem nem kérdéseket kell írogatnom. Főleg, miután kiderült, hogy még a “zsánerhez megfelelő nyelvi szint” pozitív komment is más zsánerbe sorolással született, mint aminek én gondoltam a történetemet.
Ugyanis ha annyira nem megy az írás, hogy teljesen más korcsoport jön át, mint akiknek szánom, teljesen más zsáner, Maksról nem derül ki, hogy ő bizony főszereplő lesz, ha nagy lesz, akkor valami sokkal nagyobb probléma van a történettel, mint amit javítani lehet.
Ezen kívül még hiteltelen is vagyok mint szerző, mert az, hogy én az egyik főhőst úgy akarom bemutatni az első fejezetben, hogy túl sokat képzel magáról, hibát hibára halmoz, és majd később a következményeit el fogja szenvedni, még csak tudatosnak sem tűnik, hanem akaratlanul elkövetett hibának (elfogadom, ha hibás elgondolás az ilyen indítás, természetesen). Arról már nem is beszélve, hogy nem lehet elhinni nekem, hogy utánanéztem dolgoknak, mint például a rövidpengéjű késekre vonatkozó törvények a történetem összes országában, vagy Eiko nevének eredete (ami különben amellett, hogy japán női, ónémet férfinév, ezen kívül Észtországban gyakori, Dániában és Finnországban viszont nem is ismert). Sőt, alapigazságokat nem tudok úgy leírni, hogy azok megkérdőjelezhetetlenek legyenek (a balkezes bal oldalon áll verekedéskor, harcnál, nehogy a jobbkezes társát akadályozza vagy sebezze meg véletlenül, a szórakozóhelyeket általában úgy nevezik el, hogy a célközönséget odavonzza már a név is, és hogy egy kisvárosban is lehet egyetem.)
Azt, hogy logika ugrásokat várok el az olvasótól (a Hessét és Thomas Mannt emlegető szereplőről jöjjön rá magától, hogy a német oktatási rendszer “áldozata”, a sármos szó használatából, hogy férfi, és a világos éjszakából hogy skandináv országban vagyunk tavasz végén-nyár elején, és ne képzavart lásson), valóban egy nagy hibám, az attól való félelemtől, hogy nehogy azt higgye az olvasó, hogy hülyének nézem és túlmagyarázok. Ezt, és még nagyon sok mást természetesen át kell gondolnom. Meg az infóadagolást is, mert a második jelenetben próbáltam elhelyezni térben és időben a történetet, az elsőben arra koncentráltam inkább, hogy felvezessem a három főszereplőt, és előrevetítsem miről fog szólni.
Át kellene, de úgy érzem, elsősorban azt kell átgondolnom, hogy érdemes-e egyáltalán a fiókon kívül bárkinek írnom, ha ennyire hiteltelen vagyok.
Azt, hogy tehetséggel nem vagyok gazdagon megáldva, eddig is tudtam, ezért is nem küldözgettem eddig sehová az írásaimat, de azon azért megdöbbentem, hogy ennyire nem működnek.
Mindenesetre köszönöm, Pál, hogy felnyitottad a szemem. Attól tartok az írást nem fogom tudni abbahagyni, mert túlságosan is szeretem, de innentől nem terhelek senkit azzal, hoy olvasnia kelljen.
Köszönöm mindenkinek, aki ezt a részletet elolvasta, megértem, hogy nehéz volt. Nem véletlenül kértem már előre bocsánatot érte.

Ansgar: A bölcs székely mondást idézve, „A sör nem alkohol” 🙂

Nagyon fontos szem előtt tartani, hogy egy szerkesztés, vagy lektori elemzés mindig az adott kéziratról mond véleményt, még véletlenül sem az íróról, vagy annak tehetségéről. Azt sem szabad elfelejtened, hogy én csak ezt a négy oldalt láttam a történetből, nem tudhattam mi történik majd a második fejezetben, és azt sem, hogy Maks később főszereplővé lép elő. Ilyen rövid részlet esetében még a pontos zsánerbesorolás sem egyszerű, mint ahogy a mellékelt példa is mutatja 🙂

„hogy milyen javaslat van esetleg arra, hogy egy heteroszexuális férfi főhős akciójelenet közepén hogyan tudná hitelesen leírni azt a barátját, akit több mint tíz éve ismer, anélkül hogy szexuális célzattal fixírozná, vagy egyértelmű lenne, hogy az olvasó kedvéért taglalja a külsejét.”

Nem biztos, hogy erre egy akciójelenet a legmegfelelőbb hely. Sokkal inkább el tudnám képzelni abban a jelenetben, amikor Eiko Maksszal találkozik. Ha a helyett, hogy „Eiko flörtöl” és „Eiko sármjának nehéz ellenállni” olyasmit írsz, hogy „Eiko oldalra billentette fejét, és hosszú, szőke hajának tincseivel játszadozott. Közelebb hajolt a fiúhoz, és Varg szinte látta maga előtt azokat a kék szemeket, amelyben ő még tíz év ismeretség után is képes volt elveszni.” akkor rögtön adtál Eikonak két jellegzetes tulajdonságot, utaltál hosszú barátságukra, és megmutattad, Eiko hogyan flörtöl.
Attól nem kell félned, hogy információkat adsz az olvasónak, (hiszen eleve erről szól egy regény, elmesélsz egy történetet) arra kell figyelned, hogy ez ne lógjon ki a szövegből. Ez inkább párbeszédekben szokott probléma lenni, amikor a szereplők olyan dolgokat beszélnek meg egymással, ami mindkettejüknek evidens. Egy szereplő külsejének leírása nem ez a kategória.

„más zsánerbe sorolással született, mint aminek én gondoltam a történetemet.”
Négy oldal alapján maximum benyomásaim lehettek a zsánerről, amiket az alaphelyzetből, a szereplőkből és azok cselekedeteiből szűrtem le, de egy regény nyitásában ennél sokkal fontosabb szerintem, hogy az író megragadja az olvasó figyelmét, ezt pedig remekül megteszed.

„az egyik főhőst úgy akarom bemutatni az első fejezetben, hogy túl sokat képzel magáról, hibát hibára halmoz”
Ez akkor működik a legjobban, ha ezekre a hibákra, vagy a nagyképűségre a társa felhívja a figyelmet. Ha nem, akkor mindketten felkészületlennek tűnnek. Az olvasó tudni fogja, hogy ilyen helyzetben butaság fegyvertelenül elindulni, és nem fogja érteni, hogy a hősök miért tesznek így, amikor még ki is mondják, hogy életveszélyes helyzet következik.
Ebből a szempontból Maks, aki csak véletlenszerűen keveredett a történetbe, sokkal felkészültebbnek tűnik, mint a főhősök, akik rutinosabbak. Az első fejezetekben érdemesebb inkább erősíteni a főhősöket, és bemutatni képességeiket.

„nagy hibám, az attól való félelemtől, hogy nehogy azt higgye az olvasó, hogy hülyének nézem és túlmagyarázok.”
Ha keveset magyarázol (szebben: kevés infót adsz át) az ugyanolyan hiba lehet, mint ha túlmagyarázol. Az olvasóknak szükségük van kapaszkodókra mind a háttérvilágot, mind a helyszíneket vagy a karaktereket illetően, nem hagyhatod őket teljesen magukra, hogy mindenre maguktól jöjjenek rá. Nem várható el tőlük, hogy minden kultúra minden nevének eredetével tisztában legyenek, vagy ismerjék Hesse és Thomas Mann minden művét. Még azt sem feltétlenül kell tudniuk, hogy az északi országokban nyáron világosak az éjszakák. Utóbbit például gyönyörű képekben meg is tudnád mutatni.
Ez a regény a te egyedi és különleges világod, és az olvasó arra számít, hogy elkalauzolod ebben a világban, és megmutatod neki mi hogyan működik. Attól nem fogja hülyének érezni magát, ha leírod, hogy Eiko férfi, vagy, hogy elmondod, melyik országban járunk.

Én nem látok az írásban olyan nagy hibát, amit ne lehetne javítani, ilyen mennyiségű pirosítás és javítás teljesen megszokott még többkötetes írók esetben is. Nem szabad elkeseredned, és semmiképpen se hagyd abba az írást, mert nekem ebből a rövid részletből is átjön egy jó dramaturgiai érzék, amire jól építhetsz.

SarahCollins:
„Egyébként pl ismeretségi körömben azt tapasztalom, hogy nem mindenki igényli, hogy részletesen le legyen írva a környezet, a szereplők külseje.”

Sok olvasó viszont kifejezetten szereti a szép és kifejező leírásokat, mert segít nekik elmélyedni a történetben. Még a legminimalistább írók is szoktak azért egy-két fogódzót adni az olvasóknak.