A korábbi 100 szavas játék során a nyertesünk Szikszai Anna volt, aki a Kávézacc című regényének elejét küldte be, hogy véleményt kapjon róla.
A szerkesztést Szilágyi Ildikó végezte, köszönöm a munkáját.
Lássuk, milyen érdekességek akadnak a szövegben! 🙂
Ha van kérdésetek, szívesen felelünk! 🙂
Szerintem jól kezdődik a részlet, érdekes a stílus, és kellően rejtélyes is a történet (mit keres a lány Isztambulban? miért pont Isztambul? mik történtek eddig, és mi a jelentősége a bulinak?), de a végén a lengyel fiúnál kicsit leül a feszültség.
„Ahol bizonyos kifejezésekre van magyar megfelelő is, ott érdemes inkább azt használni az idegen szavak helyett” – ezzel általában egyetértek, de nem száz százalékig. Szerintem ez arra vonatkozik, amikor a szerző azért használ idegen szavakat, hogy választékosabbnak vagy műveltebbnek tűnjön, de ha stíluselemként/hangulatfestő eszközként jelennek meg – mint itt is -, akkor nem érdemes mindenképp magyar megfelelőt találni rájuk. Szerb Antal Utas és holdvilágát olvasom épp, abban is baedeker szerepel útikönyv helyett. Szóval, szerintem ez itt sem olyan nagy hiba.
Ha már lehet kérdezni, én kérdeznék valamit, amit eddig nem mertem 🙂 Egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy a szerzők a saját keresztnevüket adják a(z egyik) főszereplőnek. Miért? Csak szerintem furcsa ez?
És még egy apró szőrözés: Törökországban esznek virslit? 🙂
Mi kezdők, publikálás előtt állók nagyon sokat tudunk tanulni ezekből a szerkesztésekből, mindenki nevében köszönöm, hogy kiteszitek őket. Gratulálok Annának a játék megnyeréséért és az írásáért is, hangulatos, jó nyitás, remek humor. A szerkesztőnek azonban igaza van, ha boltban venném kézbe ezt a művet és beleolvasnék, nem derülne ki az első lapon, hogy miről fog szólni, így aztán lapoznék kettőt, de még ekkor is ugyanott tartanék. Ezen a ponton pedig valószínűleg visszatenném a polcra.
Ami nekem mindig furcsa: ezek a korhatáros célközönségek. Miért fontos az, hogy valaki célzottan huszonéveseknek ír-e vagy sem? Nálunk speciel az ötvenévesek young adult fantasy-t falnak, mi tizen- és huszonévesek meg furcsán nézünk rájuk az angol nyelvű hard sf meg a szépirodalmi klasszikusok mögül. Vagy akkora lenne a magyar piac, hogy a zsánereken belül még korosztályokra is bontani kell?
Leona, a virsli nagyon jó kérdés. 🙂
Ami a neveket illeti, ezt igazából az írók tudják megválaszolni, hiszen sokféle motiváció állhat mögötte.
Leona: Valóban nem lehet minden műfajra és témára ráhúzni, hogy idegen szavak helyett magyar megfelelőt használjunk. Meg kell vizsgálni, hogy az idegen kifejezések mennyiben szolgálják a központi mondanivalót, mennyire illik bele a regénybe. De érdemes csínján bánni velük.
Arra tippelek, hogy a szerzők azért adják néha a saját nevüket a főhőseiknek, mert talán önéletrajzi elemek is szerepelnek a történetben, de ezt igazából ők tudnák megmondani 🙂
Ahogy én tudom, Törökországban is léteznek virslifélék, bár nem ugyanolyanok, mint nálunk 🙂
Robi: A besorolás azért van, hogy megpróbálja kiszolgálni az egyes korosztályokba tartozó olvasók érdeklődését, de ez a korosztályvédelem miatt is kell, például egy kamaszoknak szóló könyvbe nem mehet bele minden, ami huszonéveseknek valóba már igen. Kell egy támpont ahhoz is, ha valaki ajándékba vesz egy könyvet. De az egyéni ízlések tényleg eltérőek, az én édesanyám is kilencedjére olvasta most el a Harry Potter összest 🙂
A „korhatáros célközönség” minek kapcsán jött elő?
Van egy korhatáros besorolás pl. csúnya káromkodás, szex nem lehet 12-13 év alattiaknál, felette is csak fokozatosan. Illetve van a korosztályok mint célcsoportok kérdése. Az írónak nem árt tudnia, kinek ír. (A young adult sajátos eset, mert olvassák a fiatalok, majd kimaradt egy korosztály, és utána a 40 évesek megint olvassák, de más okból.)
Én megértem a korosztályi nyelvezet szigorát. Persze, sokmindenki olvas különböző műveket.
Mikor én hajnalban, a takaró alatt, zseblámpával, hat évesen, Stephen King regényt olvastam, ott a kiadónak semmi felelőssége nem volt a nyelvezetet illetően.
Viszont ha egy könyvesboltban odamegyek a kitáblázott „ifjúsági szekció”-hoz, akkor azokban a könyvekben valóban ne legyen kikötözős szex, meg folyamatos k**va anyád.
Vice versa, ha a thriller részleg felé kóborolok, ott se szívesen látnám a gyermeki nyelvezetet.
Amúgy azt hiszem, az idegen szavas kérdés az, ahol a már korábban gyakran említett intelligens kommunikáció elkezdőthet a szerkesztő és szerző között. Tehát ha ez egy már készülő könyv kézirata lenne, most levelezhetne az író, hogy ő miért tartja jogosnak, és jó esetben az egyiknek jobban igaza van, a másik pedig rövid úton belátja ezt.
Nem hiszem, hogy ennek a szerkesztésnek minden mondata kőbe vésett tény, valószínű sok megoldás létezik, de egy nagyon jó példa mind az írónak, mind nekünk, akik néha erre járunk.
Szóval, sok ilyen játékot még! 🙂
Először is hadd köszönjem meg Ildikó, hogy ennyire részletesen átnézted, és véleményezted az írásomat. Én még csak egy kezdő, írni szerető lány vagyok, aki nagyon kíváncsi volt, érdemes-e egyáltalán foglalkoznia ezzel, vagy feleslegesen próbálkozik, csak magát szórakoztatja vele. Feldobtad a napomat, köszönöm 🙂
A szerkesztést kb. tízszer olvastam végig (párszor még meg fog történni). A megjegyzések és az összegzés legtöbb részével egyetértek. Tudom, hogy néha sok vagyok. Túlzsúfolom a szöveget szóképekkel, szóviccekkel, melyek miatt a hangsúly nem a tartalomra összpontosul. Sokszor túlzásokba esem, amikkel vigyázni kell. A mustárt lehet, nem kell felfeszíteni villával, de a tányér valóban odaragadhat az arcodhoz, ha azon alszol el… Egyesek nehezményeznék a Nagaszaki hasonlatot (teljesen érthetően), mások ezen nevetnek a legnagyobbat. Meg kell találni az arany középutat, vagy óvatosabban elhelyezni az ilyen hasonlatokat, megfogadom. Néha zavaros, nem letisztult, igaz. Lehet, nem elég színes a főhősöm, nem hintek el elég információt róla.
Amibe belekötnék, az a Dallas és a Muzsika hangja. Valóban huszonpár éveseknek írok. Magam is annyi vagyok, bár valóban felfelé lehetne inkább kerekíteni. A rendszerváltás gyöngyszeme, a Dallas, szerintem már olyan mértékig beépült a köztudatba (bongyor hajú Bobbyval és részeges Pamelával együtt), hogy fiatalabbak számára is érthetőnek tartom az utalást. Főleg, hogy pár éve elkészült a – nem túl népszerű – folytatás is. A Muzsika hangja pedig egy olyan klasszikus, melyet egy valamirevaló filmszerető ember tud hova tenni. Tehát igyekszem ,,örök klasszikusokat” említeni.
Idegen szavakkal kapcsolatban: a paraszomnia szót valóban a szóismétlés elkerülése végett használtam. A meakulpa viszont – ahogy Leona is említi – egyfajta hangulatteremtésként csúszott be.
A nevem azért azonos a főszereplőm nevével, mivel önéletrajzi ihletésű az írás. Összességében több, mint egy évet éltem Törökországban, ahol elég sok virslit ettem (igen kapható, bár a magyarral valóban nem ér fel 🙂 ). Gondoltam rá, hogy átnevezem a szereplőt, de még nem volt szívem kivenni a nevem első említése után ellőtt poént (amit Ildikó kihúzott, bár nekem még mindig tetszik 🙂 ).
Mint említettem, nagyon az elején járok. Hosszú időbe telik, míg regény lesz belőle.
Pillanatnyilag ennyi jutott eszembe, de lehet még visszatérek kérdezni.
Köszönöm mindenkinek a hozzászólást és a gratulációt!
Anna, ez lett volna az egyik tippem a névválasztással kapcsolatban 🙂 Bár én inkább azon csodálkozom, hogy sok egészen nyilvánvalóan nem önéletrajzi ihletésű írásnál is találkoztam ezzel, sőt, olyat is láttam, hogy a szerző szinte elhatárolódott a nevét viselő karaktertől – na, jó, ez így talán túlzás, de kifejezetten negatívan írta le. Egyébként köszönöm, hogy eloszlattad a félreértést a virsli témájában 😀 Én ugyan csak Magyarországon találkoztam török cserediákokkal vagy kétszer, de az megmaradt, hogy ők mindig külön ételt kaptak, mert nem ettek sertéshúst. Gondolom, akkor a virslit sem abból készítik. (Egyébként ott is mustárral eszik?)
Még egy apróság, bár nincs túl sok jelentősége: a samanthás poént Maciek nem biztos, hogy értené, mert a Dallas-szereplő csak a magyar szinkron keresztségében volt Samantha (eredetileg Sue Ellennek hívták). Lengyelül nem tudom, mi lehetett a neve 🙂
Sade Lia: Valóban nem kőbe vésett dolog a szerkesztés, ráadásul minden szerkesztő más stílusban dolgozik.
Szikszai Anna: Örülök, hogy hasznosnak találtad a szerkesztést 🙂 A két film tényleg klasszikusnak számít, ebben igazad van, de a szerkesztők ettől függetlenül lecserélnék kevésbé régiekre egy fiataloknak szóló regényben. Ha van kérdésed, nyugodtan tedd fel! Addig is jó írást és sok ihletet kívánok a regényhez! 🙂
Leona: Ez a Dallas-dolog tényleg érdekes:) Én sem tudom, hogy Samantha mi lett lengyelül.
Aranymosó – „A young adult sajátos eset, mert olvassák a fiatalok, majd kimaradt egy korosztály, és utána a 40 évesek megint olvassák, de más okból.” Milyen más okból?
Leona, ez elég hosszú téma, egyszer majd egy cikkben kifejtem. 🙂
Rendben, kíváncsian várom 🙂
Köszönöm Ildikó!
Egy kisebb kutatás után a következőre jutottam Dallas-témában: Semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy Lengyelországban bemutatták volna a sorozatot, így Samathának sincsen lengyel neve (köszi Leona, nem is tudtam, hogy megváltoztatták neki magyarul :)). A lengyel barátaim sem hallottak róla.
Tehát ezek alapján Maciek nem értené az Ewing-viccet… De feltétlenül muszáj, hogy megértse? Hiszen nem kizárólag őt szeretném szórakoztatni, hanem egyben az olvasót is.
Itt a történetedben nincs szerepe annak, hogy Maciek értse a poént, így szerintem nem nagy gond, hogy nem értheti, bár akkor meg felmerül, hogy visszakérdezne. De ezt a filmcímet egy szerkesztő amúgy is lecserélné.
Értem 🙂 Köszönöm a választ!
Igen, én is úgy értettem, hogy tulajdonképpen nem fontos, hogy értse, szóval, bocs, hogy beledumáltam 🙂 Csak eszembe jutott, és gondoltam, megemlítem. (Én kiakadtam rajta, mikor megtudtam, hogy Samantha nem is Samantha 🙂 ) Nálam is előfordul, hogy az egyik szereplő – józan ész alapján – olyasmire hivatkozik, amiről én tudom, hogy nem úgy van – mert utánanéztem a BTK-ban… -, és gondolkodtam rajta, hogy ezt így lehet-e, de arra jutottam, hogy miért is ne, az egyszeri ember, mint amilyen a szereplőm is, aki esetleg nem olvasgatja a BTK-t, nem biztos, hogy tisztában van az adott dolgot illetően.