Szerkesztés

Mivel hétfőn inkább kis nyuszikat nézegetünk, így ma olvashatjátok a szerkesztést. Taylor Janet írása került a piros toll alá.

Ha szeretnél egy kis írástechnikai gyakorlatot végezni, tarts velem! Az eredeti szöveget másold át, és először javítsd ki önállóan, majd utána vesd össze a szerkesztéssel, és meséld el a tapasztalataidat. Jó munkát! 🙂

***

Egy újjászületés lépései

Katt. Patt. Katt. Patt.

A drótszálak szakadtak, ahogy a drótvágó egyenként pattintotta szét az alagút bejáratának darabjait. Két elemlámpa fénye világította meg a kesztyűbe bújtatott dolgos kezeket, amik precíz nyisszantásokkal hántották le a drótot a keretről. Az alak mögött két izgatott fiatal lélegzetvétele hallatszott, meg a téli szél süvített rendületlenül. Az egyikük megunta a várakozást, és kirobbant belőle a feszültség.

− Meddig tart még? A végén még ide fogunk fagyni – förmedt a dróttal bajlódóra a türelmetlen, húszas évei elején járó egyetemista fiú.

A mellette álló lány csak a szemét forgatva nézett rá, a dolgozó társuk azonban nem hagyta szó nélkül a kifakadást.

− Ha ennyire sietsz, akkor talán csinálhatnád te, de ti történészek még egy egyszerű dróthálón se tudtok átjutni, ha nincs ott valaki, aki átvágja. Nem igaz, Norbi? – Az idősebb férfi gúnyosan mosolyogva hátranézett, a másik meg csak grimaszolt rá.

− Ugyan már, Jani, ne szívd mellre – csitította az idősebbet Eszter. – Hiszen téged is érdekel, mi rejtőzhet a Vár alatt.

Ez hatott, mert a férfi morogva elfordult tőlük, és folytatta a vagdosást. A lány mosolyogva nézte Janit, aki a bátyja egyik barátja volt, és akiről tudta, hogy él-hal a történelemért, főleg a magyar múlt titkai izgatták, ezért jött el velük a budai várhoz, hogy bejuttassa őket a katakombákba. Egyszerű dolga volt, hiszen a Vár felújítási munkálatait végző brigádban dolgozott, így a térkép alapján tudta, merre van a lezárt terület, ahová még az építkezés dolgozójaként sem léphetne be, de ez nem tartotta vissza attól, hogy behatoljon, és magával hozza a két kíváncsi történésztanulót is. Együtt sokkal izgalmasabb volt a felfedező út.

− Kész – szólalt meg pár perccel később Jani. Norbi és Eszter lelkesen mentek közelebb, miközben a férfi eltette a drótvágót, és a táskát a fal mentén lévő mélyedésbe rejtette, majd ő is elemlámpát vett elő, és másik kezében a térképpel előrement. – Erre – mutatott jobbra pár perc térkép tanulmányozás után.

Körülöttük kopott, évszázados falak magasodtak, a járat egyre jobban szűkült, mígnem már le kellett hajolniuk, hogy tovább tudjanak menni, végül pedig már muszáj volt négykézlábra ereszkedniük.

− Biztos, hogy jó az a térkép? – kérdezte Norbi fintorogva.

− Biztos – válaszolt rá Jani morogva. – Mindjárt ott vagyunk.

És valóban. Ahogy átjutottak egy különlegesen szűk részen, egy szélesebb járatba érkeztek. A lámpáikkal megvilágították a falakat, a két férfi hátrahőkölt, Eszter pedig felsikoltott. A falba ágyazódva emberi koponyák és csontok sorakoztak, egymásra rétegezve.

− E… Ez egy sírbolt – nyögte a lány. – Azt hittem, a leírások túloznak.

Norbi válaszolni akart, de Jani kiáltása megakasztotta.

− Ezt nézzétek! – A két fiatal odarohant a férfihoz.

− Ez nem csak egy sírbolt – szólt Norbi, amikor meglátta a falba vájt hálófülkéket. – Itt aludtak. – A két férfi tanulmányozni kezdte a fülkéket és a lakószobákat, de a lányt nem túlzottan kötötték le az egyszerű helyiségek és berendezési tárgyak, ő különlegesebbre vágyott.

Eszter továbbindult, és hamarosan meg is találta, ami igazán érdekelte. A falakra és a plafonra festve különböző jeleket és rajzokat talált. Annyira lenyűgözte a látvány, hogy észre sem vette, hogy közben eléggé eltávolodott a többiektől, és a járat jócskán kiszélesedett. Körbevilágított a teremben. Itt a rajzok még gyönyörűbbek és színesebbek voltak, ezt a többieknek is látniuk kellett. Indulni akart, hogy szóljon nekik, de akkor valami elkezdte vonzani a terem másik vége felé. Próbált küzdeni ellene, de az a valami vagy valaki egyre jobban a bűvkörébe vonta. Annyi ereje azért még volt, hogy meginduljon abba az irányba, amerről jött, de a járatból morgás hallatszott, majd ugatás, aztán a barátai kiáltása. Megtorpant.

− Norbi! Jani! – kiáltotta kétségbeesetten, de aztán a szava elakadt, amikor megérezte, hogy árnyak mozognak a sötétben. – Ki vagytok? És mit akartok? Mi történik a barátaimmal? – kérdezte kapkodva, miközben a sötétségbe világított.

Egy férfire esett a lámpájának fénye, nem tudta rendesen kivenni az arcát, mert a haja félig eltakarta. Mögötte két másik férfi tartott felé, akik fáklyát tartottak a kezükben. Mind hárman nyugodtan közeledtek hozzá, ő pedig hátrálni kezdett.

− Mi… Mit akartok tőlem? – kérdezte remegő hangon, és reszkető lábakkal hátrálni kezdett, de beleütközött valakibe, aki lefogta a kezét. – Eresszen! – kapálózott, de a fogvatartója meg sem rezdült, szilárdan tartotta.

A lány kezéből kiesett a lámpa, de a két fáklya fénye eléggé bevilágította a termet ahhoz, hogy szemügyre vegye a támadóit. Az, akit percekkel ezelőtt meglátott, pár lépésre állt meg tőle, végignézett rajta, tanulmányozta, aztán hirtelen előrelépett, és a társa segítségével lerángatta róla a kabátot és a pulóverét. A lány dideregni kezdett, de a férfi nem törődött vele, hanem újfent csak nézte, majd bólintott, mintha megbizonyosodott volna valamiről. A mozdulattól meglibbent hosszú szőke haja, és Eszter ismét megérezte a vonzást; a férfi hívta, szólította magához.

− Gyönyörű vagy – sóhajtotta, a hangja selyem zizegéseként hatolt a lány fülébe. – Akarlak! – A férfi Eszter nyakára hajolt, beleszagolt a bőrébe, elégedetten mordult, szinte már dorombolt.

− Mi történt a barátaimmal? – próbálkozott a lány remegő hangon, hátha most választ kap a kérdésére.

− A kutyák elkergették őket, nem lett bajuk. Nem jó a vérük, ők nem fontosak, csak te vagy fontos – nézett a szemébe a férfi.

Íriszei vörösek voltak, arca sápadt a fáklyafényben, földöntúli aura vette körül. Eszter pupillái kitágultak, nem hitt a szemének. Egy olyan létforma állt előtte, amit addig csak filmeken látott, amiről csak könyvekben olvasott. Egy vámpír volt az.

− Ez nem lehet igaz.

Mintha a férfi kitalálta volna a gondolatait, elmosolyodott, ami láthatóvá tette tűhegyes szemfogait.

− De igaz. Mit gondoltál, hogy a hatóságok omlásveszély miatt zárták le a járatokat? Nem. Félnek ide lejönni, nem tudják, mi van itt, de félnek, és ez pont kapóra jön nekünk, ahogy a magadfajta kalandvágyók is. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy ölünkbe pottyan a tökéletes alany, és nem kell keresnünk.

− Mi… Mit akartok tőlem? – suttogta rémülten a lány.

− A mester azt akarja, hogy te legyél az új tagja a klánunknak – szólalt meg a férfi, aki még mindig a lányt fogta, mély hangja megnyugtatóan hullámzott végig Eszter gerincén.

A lány szemei kitágultak, amint elértek a tudatáig a szavak, teste megfeszült, el akart futni, de a csapda bezárult. Nem tudott sehová sem menekülni, mert erősen tartották, és a szőke férfi ismét a nyakára hajolt. Az arany szálak csiklandozták az arcát, a férfi légzése pedig ingerelte, teste reagált a másikra, izgalomba jött, pihegett, mint egy kismadár. Akarta. Akarta, hogy megtörténjen. És meg is történt. A hegyes szemfogak először csak tapogatóztak a nyaka érzékeny felületén, majd megállapodtak, és egy határozott mozdulattal áttörték a bőrt. Vér árasztotta el a vámpír száját, nyelte a meleg nedűt, egy pillanatra elkapta a vágy, hogy kiszívja mindet, de aztán visszafogta magát, elhajolt Eszter nyakától, és elégedetten nyalta körbe a száját. Addigra a lány már ernyedten lógott a másik vámpír karjában. Eszter nem tudta, hol van, mi történik vele, csak halkan nyöszörgött. Már nem értette a szavakat, amit az ismeretlen vámpír mormolt, mert időközben elragadta a zavaros semmi.

Fájdalom. Lüktetés. Nyilallás. Fájdalom.

Ezek a váltakozó érzetek töltötték ki a tudatát, ahogy lebegett a sötét, anyagtalan forróságban.  Égtek az ujjhegyei, az ínye, és a szemei, nem tudta kinyitni őket. Szomjas volt, meg akarta szüntetni a forróságot, de képtelen volt megmozdulni, annyira zsibbadt, húzódott mindene. Átalakult. Hangokat hallott, beszélgetéseket, amik olyan élesen tolultak az agyába, mintha mellette történtek volna. A másik problémát az erős vérszag jelentette, a vámpírok vért ittak, ünnepeltek, még a poharak koccanását is hallani vélte. Megpróbált összekuporodni, elbújni, de a mozdulattól felkiáltott, a gyulladt körmei a lábán és a kezén nem viselték jól a testhelyzetváltást.

− Azt hiszem, jobb, ha nyugton maradsz még egy kis ideig. – A szőke férfi hangja volt, az átváltoztatójáé, aminek hatására fájdalmai ellenére nehézkesen felült.

− Hol vagyok? – kérdezte Eszter rémülten.

− Még mindig a budai vár alatt, a klán rejtekhelyén, de ha pontosítani akarunk, akkor inkább a budai hegyekben vagyunk, ahová a titkos járatok elnyúlnak a föld alatt, de ez semmilyen térképen sincs rajta – tette még hozzá, amikor látta, hogy a lány teljesen elképedt, aztán folytatta. – Az udvariasság úgy kívánja, hogy bemutatkozzam. Almássy Ferenc vagyok, a budai vámpírklán vezetője. Szeretnélek üdvözölni a klánban, Balogh Eszter. – A férfi nevetségesen szertartásos volt, meghajtotta magát ültében, és felállt, mikor egy szolga jelent meg a szobában.

Eszter csak a nő belépésekor vette észre, hogy nincs ajtaja a helyiségnek, csak a boltíves bejárat látszott, ami szabad bejárást engedett a hálófülkébe. Viszont a mester nem hagyott sok időt arra, hogy ezen gondolkozzon, mert magához intette a szolgát, aki eddig az ajtónyílásban állt, és levette a nőnél lévő tálcáról a két kupát. Mikor látta a lány remegő kezét, odahívta a fiatal vámpírnőt, aki leült az ágy szélére, és itatni próbálta a lányt. De ő bizalmatlanul méregette a kupa tartalmát, míg aztán eszébe jutott, hogy még nem viszonozta a köszöntést, és félénken megszólalt.

− Honnan tudja a nevemet? – kérdezte elsőként.

− A kabátodban voltak az irataid – felelte a mester egyszerűen.

− Mi lesz most velem?

− Átváltozol teljesen vámpírrá. Ez egy pár napos folyamat, aztán edzeni kezdünk, hogy hozzászokhass az új életedhez. De most igyál, látom, szomjas vagy – intett Ferenc a kupa felé.

A lány beleszagolt, és megérezte a vér émelyítő illatát, amit eddig az egész helyen terjengő, hasonlóan tömény szagtól nem érzékelt. Próbaképpen belekortyolt, és rögtön érezte, hogy többet akar. Mohóm megitta a kupa teljes tartalmát, majd várakozva nézett a mesterre.

− Kaphatok még?

− Most legyen elég ennyi, mert hamarosan jön a kezelésed ideje.

− Milyen kezelés? – rémült meg Eszter.

− A szemed, a körmeid és az ínyed az átalakulás miatt erős gyulladásban vannak, ezért kamillás fürdőt készítettünk neked, meg lázcsillapító főzetet gyógynövényekből. Hamarosan jönni fognak, és segítenek neked, de most mennem kell. Várnak a többiek, akik téged ünnepelnek.

Ferenc nem várta meg, hogy a lány kérdezhessen, hanem a szolga kíséretében elhagyta a szobát. A lány pedig ottmaradt a kétségeivel, a hiányérzettel, amit a szülei és barátai hiánya jelentett. Tudni akarta, mi lehet Norbival és Janival. Keresik-e vajon? Vagy nem is hiányzik nekik? Elsírta magát, haza akart menni, de a lelke mélyén tudta, hogy azóta nincs visszaút, hogy betette a lábát a budai vár alá. Most már ide tartozik, még ha egy kis időbe is telik majd, hogy elfogadja, hogy beletörődjön a megváltozott helyzetébe. Hogy nem ember többé. Hogy halhatatlan, akin ezentúl nem fog az idő vasfoga. Mindezidáig ezt elképzelhetetlennek tartotta, nem hitt az ilyesmiben, de most itt volt előtte, vámpírok között volt.

Ahogy belelovalta magát, egyre kevésbé tudta a könnyeit megállítani, ami nem tett jót a szemének, mert a sós lé csípte a gyulladt, érzékeny íriszeket. A szemét dörzsölgette, mikor a segédei megjelentek.

− Ne dörzsöld a szemed – szólt rá egy idősebb vámpírnő szigorúan. Megjelenése tekintélyt parancsoló volt, barna haja magasan kontyba volt fogva, ami nemesebbé tette a megjelenését. – Azzal csak rosszabb lesz – folytatta kedvesebben. – Laura vagyok.

− Eszter.

A nő biccentett felé, közbe a másik szolgáló letett egy lavórszerű edényt a földre, az ágy mellé.

−  Ülj ki az ágy szélére, és tedd bele a lábad – parancsolta Laura. A lány engedelmeskedett, nem tehetett mást. A másik edényt az idős vámpír az ölébe tette. – Tedd bele a kezed. – Ezt is megtette, és felordított fájdalmában, mert bár amikor a lába érintkezett a kamillateával, az is kellemetlen volt, de a keze fájdalma már majdnem elviselhetetlen. – Ez még csak a kezdet – dünnyögte a nő, és várt.

***

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/letoltes/Egy-ujjaszuletes-szerkesztett.pdf” color=”pink” newwindow=”yes”] Szerkesztett verzió[/button]