Ginger, a Teremtés Testület tízes számú 2-es neműje betette az 2142-5708-cal jelölt érett petesejtet a megtermékenyítő gépbe, és várt. Mindig izgatottság fogta el, valahányszor végrehajthatta a folyamatot. Megdobbant a szíve, ahogy a termékenyítő a régi idők egy nőnek nevezett egyedéből származó sejtjébe injektálta a férfi örökítősejtet.
Ma már csak évszám-szám kombinációból álló elnevezések, állati és növényi nevek léteztek, de ez utóbbiak viselése csak a magafajta kiválasztott 1-es és 2-es neműeknek adatott meg. Tíz éve kapta meg a növényi nevét, mikor kiválasztották a testület tagjává. Azóta a Testület épületében és a vele összeköttetésben álló Gyógyító Központban dolgozott, mint mentálhigiénés gondozó, kutató, teremtésvégrehajtó és -felügyelő. Most éppen a végrehajtás fontos feladatát látta el. Végre élesben tesztelhette az általa hosszú évek alatt kikísérletezett genetikailag módosított sejteket.
A felügyelőhelyiségben egy kollégája ült, végig figyelve őt és a folyamatot.
Ginger pár perc után türelmetlenkedni kezdett, a gép eredményjelzése ugyanis szokatlan módon késett. A megfigyelő is észrevette a késedelmet.
– Jelentést! Lát bármilyen eltérést? – hallatszott a nyolcas számú Teremtés Testületi tag, Apple feszült hangja a falra szerelt hangszóróból.
Ginger már az ellenőrzőrutint futtatta a gépen, ami szerint az hímivarsejtnek sikerült átjutnia a petesejt burkán. A folyamat is akadálytalanul zajlott tovább, a termékenyítő éppen csak az eredményt nem jelezte ki.
– Az eredményfuttató rendszer még mindig számol –– jelentette a parancsnak megfelelően. Átérezte a másik feszültségét, mert minden zsákutcába jutott módosítással telik az idő. Végignézte az örökítősejtek állapotát mutató adatokat is. – A sejtekkel minden rendben.
– Értettem, folytassa! – szólt a kurta utasítás, de a gép nem is váratta tovább.
– A megtermékenyítés sikeres volt – jelentette a megfigyelőnek, miután ellenőrizte a megtermékenyítési folyamatot, majd kikapcsolta a hangszórót, és ezt suttogta: – Legyen szerencséd, 5708-as – kívánta, miközben kezével végigsimított a gépen, ami közben egy csatornán keresztül a mesterséges méhbe jutatta a megtermékenyített petesejtet.
***
2142-5708-as korán bejelentkezett a Gyógyító Központba. Minden hónapban ugyanazon a napon kellett vizsgálatra jelentkeznie, ami egy félórás állapotfelmérésből és petesejtmintavételből állt. De ez most más volt, szédült, és mire beért, a feje is megfájdult, ezért előbb érkezett. Már napok óta küzdött ezekkel a tünetekkel, de mostanáig nem érezte szükségét, hogy kivizsgáltassa magát, viszont a panaszok ma reggelre erősödtek, ezért minél hamarabb meg akarta tudni, mi történik vele..
A gyógyszerszagtól émelygés fogta el, rohannia kellett, hogy időben elérje a mosdót, ahol kiadta a gyomra tartalmát. Kábán figyelte, ahogy a sebtében elfogyasztott reggelije keserves lassúsággal forog lefelé a vécékagylóban. Pont ugyanúgy érezte magát ő maga is: lassúnak és kizsigereltnek.
Az arcát dörzsölgetve próbálta összeszedni magát, miközben lehajolt a rohantában földre ejtett táskájáért, és a mosdókagylóhoz támolygott. Benedvesítette az arcát, és várta, hogy enyhüljön a hányingere.
A víz hűsítette, és a rosszulléte is alábbhagyott, bár a hangulata továbbra is nyomott maradt. Rezignáltan bámulta a hófehér falakat, amelyek itt is ugyanolyan sterilek és egyhangúak voltak, mint a kiutalt lakásában, és mindenhol máshol a közösségben. Náluk leginkább az iskolában, de ott is csak unalmas pasztellszínek fordultak elő.
Még gyerek volt, mikor a nevelői kirándulásra vitték az erdőbe, ahol elcsatangolt és egy rozoga viskóra bukkant, ahol egy színes, amatőr festményt talált, amit magával akart vinni, de a rábukkanó, zaklatott nevelői végül elvették, és elráncigálták onnan.
Az emlék hatására most mégis újra örömöt érzett, mert az intenzív színkavalkád még mindig a szeme előtt lebegett.
Aztán ugyanilyen hirtelen szomorúság fogta el, mert az életének e boldog pillanata azóta is fogságban senyvedett annak a viskónak a mélyén egy színes festményen, és nem tudott soha többé igazán szárnyalni, már csak a fakó emlékeiben létezett.
– Nálunk miért nincsenek ilyen szép színek? – kérdezte akkor a nevelőit.
– Mert nem praktikus – válaszolták.
Nem praktikus, visszhangozták most a gondolatai. Erre ideges sóhaj szökött ki az ajkai közül.
Amit a közösség nem ítélt hasznosnak vagy illendőnek, az nem volt megengedett. Ide tartozott az idő előtti közösülés, amit az 1-es és 2-es neműek csak a párjuk kijelölése után gyakorolhattak, méghozzá szigorúan ellenőrzött körülmények között.
Ő hat hete megszegte ezt a szabályt, és élvezetből folytatott nemi aktust egy mindig vidám 1-es neművel, akit Vigyorinak becéztek a kollégáival. Óravázlat megbeszélés címén már hónapok óta kétnaponta együtt kávéztak, és a munkatársi viszony valami mássá, mélyebbé alakult át. Egyre inkább az apró, lopott érintések és gesztusok játszották a főszerepet. Aminek végső eredménye az lett, hogy összegabalyodva végezték a tornaszertárban.
A mosdó fölötti tükörben látta, hogy egészen belepirult az emlékbe, majd ezt a kellemes melegséget hideg verejték váltotta fel. Hogy elejét vegyék a kapcsolat folytatásának kollégáját azonnal egy másik közösségbe helyezték.
Ő pedig akár tanári állását is elvesztheti, mert a szabályszegéseket a személyi lapjukra vezették, és a súlyosságtól függően szabták meg, milyen munkát végezhettek. Ez azok közé a súlyos kihágások közé tartozott, ami miatt valószínűleg soha többé nem taníthatott, de ő mégis engedett az ösztöneinek, mert Vigyorival igazán szabadnak érezte magát..
Biztos volt benne, hogy a közösség vezetői tudtak róla, mert mindenkit megfigyeltek. Nem értette, eddig miért nem jöttek érte, hogy a Bírói Testület elé vigyék, és megrovásban részesítsék, vagy Vigyorihoz hasonlóan egy másik közösségbe küldjék.
Senkivel nem tudta megbeszélni a félelmeit, mert azóta az este óta nem találkozhatott vagy beszélhetett Vigyorival, mást pedig nem mert beavatni. Azóta is hiányzott neki a mindig vidám, segítőkész 1-es nemű. Remélte, hogy egy neki való, szabadabb elveket valló közösségbe küldték.
– 2142-5708-as, azonnal jelentkezzen a hármas vizsgálóban! – szűrődött be a hangosbemondó hangja a folyosóról.
Gyorsan megtörölte az arcát, és kisietett. A hangszóró újra felsistergett, miközben rohant, és ismét felhangzott a hívás. Az émelygéséhez mérten a lehető leggyorsabban elindult a rendelő felé.
Bent egy vetkőzőbe vezették, ahol ruháját az asszisztenstől kapott kórházi hálóingre cserélte. A vizsgálóban egy szigorú arcú 2-es nemű várta, aki a Teremtés Testület köntösét viselte. Feszengve ült le az általa mutatott helyre
– Apple vagyok, a Teremtés Testület tagja, orvosi beosztásban – mutatkozott be a 2-es nemű, de nem hagyta, hogy viszonozza. Folytatta. – Maga 2142-5708-as, huszonhat éves, történelemtanár és történész – darálta végtelen közönnyel. – Engedély nélküli közösülést folytatott március tizenhatodikán 2140-5709-essel. – Erre 5708-as önkéntelenül nyikkant egyet, mire megrovó pillantást kapott válaszul. – Magát végül nem büntettük meg, de alapos megfigyelés alatt tartottuk. Napok óta a rosszullét jeleit mutatja, ami ma reggel súlyosbodott. Ez kapcsolatban állhat a tiltott eseménnyel. Feküdjön a diagnosztikai kapszulába – adta ki végül az utasítást.
5708-as szorongva engedelmeskedett. Fáradság környékezte, és a rosszulléte is újra előjött, nagyokat szuszogva próbálta leküzdeni a hányingerét. Jó néhány percbe telt, mire felküzdötte magát a csőbe és ahogy lefeküdt, az émelygése felerősödött, ezért szorosan behunyta a szemét, miközben a vizsgálat eredményét várta.
Az orvos kiáltására nyitotta ki.
– Alig hiszem el!
– Mi történt? – kérdezte bágyadtan, némi aggodalommal a hangjában.
A belépése óta először látott a másik 2-es nemű arcán igazi érzelmet. Apple csak a fejét rázta, arcán mélységes döbbenet látszott, miközben 2142-5708-as elé tartotta a holokészüléket, amin a vizsgálat eredménye látszott. Egy embrió képe. Apple képernyőt tartó keze remegett az izgatottságtól.
2142-5708-as ilyet eddig csak fotón látott, azt hitte, ez is egy azok közül.
– Miért mutatja ezt nekem? – kérdezte értetlenül.
– A magáé – közölte Apple fegyelmezetten, de a szeme ragyogott. – A maga testében van.
– Az lehetetlen! – kiáltotta 5708-as döbbenten, mikor felfogta a szavak jelentését. – A mi közösségünkben több mint száz éve nem fordult elő természetes megtermékenyülés, és úgy tudom, máshol is csak elvétve. Ez… Valami biztosan elromlott!
– Feküdjön át ide! – utasította Apple, aki időközben teljesen összeszedte magát, és visszatért a ridegsége.
2142-5708-as a fejét rázva engedelmeskedett. Az orvos kézzel és régi típusú ultrahanggal is elvégezte rajta a vizsgálatot, ami ugyanazzal az eredménnyel zárult, mint a gépi vizsgálat.
– Állapotos – közölte vele.
2142-5708-ast a Teremtés Testület vezetője elé vezették, aki Lionként mutatkozott be neki. Legszívesebben elbújt volna a fürkésző, átható tekintete elől. A lehetetlenül világosbarna szemek hol őt, hol a holóján futó eredményeket nézték. Az 1-es nemű arca nem árult el semmilyen érzelmet, mélységes komolyságot tudott csak leolvasni róla.
– Nem szabunk ki büntetést önnek a szabályszegése miatt, 2142-5708-as – utalt a közösülésre, mire 5708-as szégyenkezve lehajtotta a fejét. – Az állapotára való tekintettel el kell tekintenünk ettől, viszont szigorú ellenőrzés alatt fogjuk tartani. – 2142-5708-as erre felnézett, és bólintott, hogy megértette, de nem szólt közbe. – A vizsgálatok szerint a hat héttel ezelőtti engedélyezetlen nemi aktusa 2140-5709-essel nem várt eredménnyel járt. Gratulálok önnek, 2142-5708-as, ön a jelek szerint állapotos! – fejezte be ünnepélyesen, és enyhén meghajolt felé, mintha valamiféle köszönetet mondana.
– Hogyan lehetséges ez? – bukott ki 5708-asból ismét a kérdés, mert még mindig képtelen volt felfogni a történteket.
– Az egyik génmódosítási kísérletünk az ön személyében sikerrel járt – válaszolta Lion kertelés nélkül. – A maga mellé kirendelt gondozótól részletesebb magyarázatot kaphat.
2142-5708-as még mindig döbbenten nézett a Teremtés Testület vezetőjére, de az zavartalanul folytatta.
– Jöjjön ide, Ginger!
5708-as csak ekkor vette észre az eddig az ajtóban álló 2-es neműt.
– Üdvözöllek, 2142-5708-as – csivitelte. Hangja az eddigi monoton közléshez képest üdítő változás volt. Határtalan öröm terült szét az arcán, ahogy mindentudó mosollyal nézte őt.
Odalépett hozzá, és erősen megszorította a kezét. Ezzel szinte berobbant a magánszférájába, de valamiért egyáltalán nem bánta, sőt, az állapota kiderülése óta először valamiféle biztonságérzetet adott neki Ginger közelsége. 2142-5708-as jobban szemügyre vette a 2-es neműt. Az arcán megjelent szarkalábak alapján ötven év körülire saccolta.
– Örvendek – bökte ki végül.
– Hogy érzed magad? – kérdezte Ginger.
– Fáradtan – válaszolt őszintén.
Már ez az egyszerű kérdés is oldotta benne a felgyülemlett feszültséget, az azonnali tegeződés pedig jóérzéssel töltötte el.
– Ezt még eddig senki sem kérdezte meg, mindenkit csak az érdekelt, ami bennem van – suttogta, hogy csak a mellette álló 2-es nemű hallja.
– Érthető, ahogy az is, hogy még nem fogtad fel, mit jelent számunkra és az emberiség számára az állapotod. Viszont engem mindkettőtök hogyléte érdekel – biztosította Ginger, ugyancsak suttogva.
Biztató tekintete erőt adott neki. Azonban mielőtt válaszolhatott volna, Lion véget vetett beszélgetésüknek, amitől ijedtében megrezzent, és újra rázuhant helyzetének rideg valósága..
– Elég lesz! – utasította rendre mindkettőjüket. – Most nem ismerkedni jöttek, arra később is lesz lehetőségük.
Ginger biccentett.
Az 1-es számú csak a szemöldökét ráncolta, de több szót nem vesztegetett a kollégája viselkedésére, hanem újra hozzá intézte szavait.
– Mától ön is a Teremtés Testület tagja, és itt fog élni a Teremtés Házában, ahol különleges feladatot kap. A neve mostantól Violet. Ginger, aki a segítője és gondozója lesz, mindent el fog magyarázni magának. Ő majd átkíséri a szállására. Ebben a dossziéban vannak az utasításai és új feladatának a leírása. – Átnyújtott neki egy vaskos mappát. – Remélem, elégedett lesz az ellátással. Az állapotáról senkivel sem beszélhet. A szülészorvosa Apple lesz, a vizsgálatok időpontjait szintén megtalálja a tájékoztatóban.
Azután minden további szó nélkül elbocsátotta őket.
2142-5708-as az új nevét ízlelgette magában, de egyelőre nem érezte a sajátjának, ahogy a helyzettel sem tudott mit kezdeni. Csak ment, szótlanul követte Gingert, aki a következő napokról és a rá váró vizsgálatokról magyarázott, de alig fogta fel a szavait. A hosszú folyosó sem akart véget érni, és azt sem számolta már, hány sarkon fordultak be. A fehér falak mentén két oldalt mindenhol ugyanolyan színű ajtók nyíltak. A falak monoton tisztaságot árasztottak magukból, steril sivárságuk szinte fojtogatta, tovább fokozta kimerültségét. Alig bírta vonszolni magát, és most a másik 2-es nemű élettel teli hangja és vidámsága sem tudott javítani a hangulatán.
– Miért fehér itt is minden? A lakónegyedeknél és az intézmények többségénél még megértem, de itt, ahol a kiválasztottak élnek, miért van így? – bukott ki belőle a kérdés. Ezzel félbeszakította a másikat, aki erre lelassított, hozzá igazítva a lépteit.
– Csak a folyosók ilyenek, maguk a lakrészek nem – Violet kétkedve fogadta a választ.
Nem nézte ki a Teremtés Testület rideg és gyakorlatias tagjaiból az élénk színeket. Eddigi tapasztalatai az ellenkezőjéről árulkodtak, bár bizakodásra adott okot, hogy Ginger, legalábbis első benyomása alapján, eléggé kilógott közülük.
– Másként viselkedsz, mint Apple vagy Lion. Nem vagy olyan merev, mint ők, sőt… olyan, nem is tudom… laza vagy.
Ginger ajka kissé felfelé görbült. – Én vagyok az egyik, aki a teremtésvégrehajtási és -megfigyelési feladatok mellett az itt élők lelki egészségéért is felel. Nap, mint nap emberekkel foglalkozom, így elengedhetetlen a közvetlenség és a kedvesség. Könnyen szót értek az emberekkel, ezért választottak ki erre a feladatra. Apple csak a gyógyításhoz ért, tőle ne várj kedvességet.
Az orvos nevére 2142-5708-as elfintorodott; Apple nem lopta be magát a szívébe, sőt, az elkövetkezendő csaknem nyolc hónapban rá váró vizsgálatait sem várta. A szülésbe egyelőre belegondolni sem mert. Eddig csak könyvekben olvasott róla, valamint látott képeket, de elképzelni sem tudta, hogyan zajlik a valóságban. Volt egy baljós sejtése, hogy a Teremtés Testület tagjai sem tudják, ők is csak a leírásokra hagyatkoznak, ami félelemmel töltötte el.
Olyan erővel taglózta le ez az érzés, hogy meg kellett állnia. Ledermedt. Torka elszorult, gyomra erős görcsbe rándult. A hirtelen feltámadt rettegése az émelygését is újra magával hozta, térdre rogyva öklendezni kezdett.
Egy pillanatra el is ájulhatott, mert arra ocsúdott, hogy a földön ül, és Ginger az arcát törölgeti.
– Mi történt? – Újra elöntötte a pánik. – A Teremtés Testület arra is felkészült, ha váratlan dolog történik a terhességem alatt? – A szavaiból kétely és félelem sütött.
Gondozója nyugtatólag megsimogatta a hátát.
– Minden tudásunk megvan hozzá, hogy segítsünk téged – jelentette ki határozottan..
– És mi lesz, ha ez sem elég?
– Váratlan komplikációk mindig történhetnek, de igyekszünk elkerülni őket. Nézd, Violet – mindkét vállát megfogta –, pont ezért hoztunk ide: hogy bármikor segíthessünk, ha baj lenne. Nem hagyunk egyedül.
Ezek a szavak valamelyest megnyugtatták, de üresnek tűntek. Violet úgy érezte, mintha a másik maga sem hinné, amit mond, csak mondja, mert muszáj, mert ez a dolga, ezt várják tőle. Violet megnyugvása, amit a 2-es nemű megjelenésekor érzett, bizonytalanságba csapott át.
– Köszönöm. – Violet nem szólt többet, de a kísérője sem igényelte a további beszédet, egyszerűen felsegítette, és csendben mentek tovább, egészen addig, míg Ginger meg nem torpant az egyik szállás előtt. 5708-as nem figyelt, így a hátának ütközött.
– Bocsánat – szabadkozott.
– Semmi baj. Megérkeztünk – mutatott az ajtóra.
2142-5708-as csak ekkor nézett fel a fehér bejáratra, és elkerekedett a szeme. A névtáblán a Violet név állt. Várták őt.
– Hogyhogy? – mutatott az ajtóra, de a megilletődöttségtől nem jött ki több szó a torkán.
– Reméltük, hogy valamikor eljön ez a nap, és eldöntöttük, hogy Violetnek nevezzük el az első szülőanyát – válaszolta mély áhítattal Ginger. – Már a fogantatásod pillanatában reméltem, hogy te leszel az. – Violet csodálkozó tekintetét látva folytatta. – Én végeztem a teremtésedet – magyarázta, miközben kinyitotta a lakrész ajtaját, és beléptek.
Erre mondani akart valamit, de amit látott, belefojtotta a szót..
A nappali színei elvarázsolták, a mélybordó bútorok és a gesztenyeszín falak mágnesként vonzották. Végigsimított a gyér bútorzat egyik darabján, és vidáman dobbant meg a szíve. Úgy érezte, mintha hazatért volna. Az érzés csak a tarka ház által okozott örömhöz volt fogható. – Bámulatos!
– Úgy gondoltuk, a szülőanyának és a gyermeknek barátságos környezet kell. Örülök, hogy tetszik – mosolygott rá Ginger. – A szobákat… – Mielőtt befejezhette volna a szobában lévő hangszóró felsistergett.
– Gingert várják a teremtésmegfigyelőben! Gingert várják a teremtésmegfigyelőben! – szólt az utasítás.
– A lakrészedben mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. A holmijaidat pár napon belül áthozzák, és akkor megbeszéljük a továbbiakat is. Addig pihenj! – hadarta el sietősen, majd távozott.
2142-5708-as nem bánta, mert hirtelen minden ereje elhagyta, és nem maradt energiája a további beszélgetésre. Megkereste a fürdőszobát. Odabenn mindent megtalált, ami a tisztálkodáshoz kellett, a falak és a csempe zöld színe megnyugtatta. Rövid zuhany után a fürdő melletti hálószobába ment, ahol felvette a kikészített hálóruhát, és befeküdt a sötétkék párnák közé. A hasonló színű paplan jóleső puhasággal simult a testére, ahogy befészkelte magát az ágyba.
Az álom határán az új nevét ízlelgette. Minél többször mondta ki, annál kevésbé hangzott idegenül. Végül úgy döntött, tetszik neki.
Napok kellettek, mire átolvasta a kapott utasítások és feladatok végtelen leírását. A történelemkönyvek aktualizálására kapott megbízásnak örült, ahogy a terhességéhez kapcsolódó tanácsadásnak, jógaóráknak és tornának is, viszont a kapcsolattartásra vonatkozó utasításnak nagyon nem.
Nem értette, miért nem beszélhet Vigyorival vagy éppen a többi kollégájával, hiszen előbbi a szerelme és a születendő gyerek apja, utóbbiakat pedig tájékoztatni szerette volna a jelenlegi helyzetétől. Valamint génmanipulációs törekvésekkel sem értett teljesen egyet, mert noha értette, hogy mi célt szolgál, de ezt is a szabadságuk megcsorbításának tekintette, mint a színek korlátozását.
Mindez belerondított a színes szoba miatt érzett örömébe, amit kezdett fakóbbnak látni. Mert örült ugyan a feladatainak, de átszínezte a kétkedés és a szabad akarat hiányának béklyója, mely elemi erővel nehezedett rá.
A hét végére a sok információtól zúgott a feje, amihez rendszertelen időközönként émelygés és hányás is társult. A legnagyobb újdonságot mégis a neve jelentette a számára. Violet. Többször is megnézte a szállása ajtaján lévő fém névtáblát, hogy nem álmodja-e az egészet,de a neve nem tűnt el az ajtóról.
Gingerrel csak az étkezésekkor és rövid látogatásai alkalmával találkozott; a segítője hagyta, hogy magában eméssze a történteket. Más Teremtés Testületi tagok azonban többször ellenőrizték, így néhány óránál többet sosem volt egyedül.
Ginger először öt nappal az érkezése után maradt ott vele hosszabban beszélgetni. Teát iszogatva ültek egymással szemben, egyikük sem szólt. Violet felfigyelt arra, hogy a másik a kérdései elkerülhetetlen áradatára vár. A biztató tekintet hatására átszakadt benne a gát; felhörpintette a maradék teáját, és beszélni kezdett.
– Miért csak az épülethez tartozó kertbe mehetek ki? – kérdezte először, mert ehhez az utasításhoz csak annyi volt írva, hogy kérdezze a segítőjét vagy a Teremtés Testület bármely tagját, mert csak ők rendelkeztek a terhességgel kapcsolatos részletes ismeretekkel, de ő leginkább csak Gingerben bízott, ezért várta ennyire ezt a beszélgetést.
– Sok oka van, de a legfontosabb az, hogy mivel régóta nem fordult elő terhesség a közösségben, nem tudjuk, mennyire vagy kitéve a fertőzéseknek, nem engedhetjük meg, hogy érintkezz a kintiekkel. Szigorú megfigyelés alatt kell tartanunk, mert azt sem tudjuk, mennyire bírja a szervezeted ezt az új állapotot. Az első három hónap kritikus lehet, ezért tilos minden fizikai terhelés. – Violet idegesen elfintorodott, mire Ginger biztatóan folytatta. – De a kertbe kimehetsz, sőt, a kímélő gyakorlatokból álló mozgás nagyon fontos, ahogy a megfelelő étrend és a vitaminpótlás is. A vizsgálatokat ugyanúgy Apple végzi majd. Tudom, ez nehéz lehet így elsőre, de mi csak azt szeretnénk, ha biztonságban lennétek. Mind azt akarjuk, hogy sikeresen kihordd ezt a gyermeket, és rendben menjen a várandóságod.
Violet erre önkéntelenül végigsimított a hasán.
– Én sem akarok mást – bólintott rá végül. – De… – Elharapta a mondatot, azonban Ginger megsejthette, mi bántja.
– Természetesen bárkivel beszélhetsz a közösségben holón, illetve bárki meglátogathat, ha előtte átesik egy kivizsgáláson. Sajnos, a közönségen kívüli hívás nem megengedett, 2040-5709-esssel sem léphetsz kapcsolatba.
Erre Violet tiltakozni kezdett.
– De hát, neki tudnia kell! A gyerek az övé is! Biztosan értesíthetnénk valahogy! – fakadt ki. Fel is pattant volna, ha Ginger nem nyúl át az asztalon és simít végig a vállán. Arcán együttérzés tükröződött, szavai azonban feddtek.
– Megtalálhatjuk a módját, de előbb meg kell nyugodnod. A stresszel ártasz a magzatnak, akár el is vesztheted.
Violet erre bűntudatosan összehúzta magát és az ölét bámulta.
– Bocsánat! Én csak… – kezdte, de elakadt, aztán pár pillanat múlva felnézett Gingerre. – Nem költözhetne ide? Szükségem van rá.
– Sajnos ez lehetetlen, de egy üzenetet talán eljuttathatok neki… viszont más testületi tag nem tudhatja meg.
– Tőlem nem fogják – ígérte Violet, arcára némi remény költözött.
– Továbbítom az üzenetet. De ha nem sikerülne, tőled a szülés után megtudná, mert onnantól több szabadságot kapsz.
Ginger olyan természetességgel osztotta meg ezt az információt, hogy Violet hitt neki.
Közben gondozója témát váltott. – A Teremtés Ház területén más testületi tagokkal is találkozhatsz. Raven például nagyon szereti a történelmet, és előszeretettel pihen a kertben. Vele jól ki fogtok jönni. – Most szelíden mosolygott rá, amitől Violet szorítást érzett belül; valami nyugtalanította a másikkal kapcsolatban. Bizakodott is Ginger szavai miatt, de ugyanakkor nem tudta eldönteni, hogy csak azért ígérget neki, hogy lehiggadjon, és ez is csak egy munka a számára, vagy pedig valóban törődik vele. A témával kapcsolatos távolságtartása az előbbit látszott alátámasztani. Ettől újra elöntötte az idegesség, és hirtelen kitört belőle a felgyülemlett feszültség. Előbuggyantak azok a kérdések, amik már az idekerülése óta emésztették. – Aj, mit keresek én itt?! Miért velem történik ez?! – Ginger komoly pillantása megakasztotta a kifakadását. – Mi az?
– Olvastam róla, hogy a hormonok ilyenkor felbolydulnak, és felfokozott érzelmeket idéznek elő a szülőanyákban. Ennek a tüneteit érzed most – magyarázta a segítője, aki félreértelmezte, vagy inkább nem akarta észrevenni jogos kifakadását.
Violet kétkedés és bizonytalanság keverékével nézett rá.
– Megértem a bizonytalanságodat, de az örömökből is bőven kijut majd neked – biztatta Ginger. Átnyúlt a kisasztal fölött, és megérintette a kezét. – Minden erőmmel azon leszek, hogy átsegítselek ezen az időszakon. Remélem, idővel jobban megismerhetjük majd egymást. – Amikor ezt mondta, Violet észrevette, hogy egy pillanatra lehullott gondozója arcáról a barátságosság leple, és fáradt kötelességtudat vette át a helyét. A hangja is hamisan csengett.
Csak egy munka vagyok a számára. Más, mint a többiek, de ő is csak a rendszer egy eleme – döbbent rá, és értelmet nyert előbbi nyugtalansága. Ez a felismerés elszomorította, de próbálta nem kimutatni.
– Én is remélem – mosolygott, azokat a szavakat mondva, amit a másiknak hallania kellett. – Sétálhatnánk egyet a kertben! Megmutathatnád, hol érdemes letelepedni a cikkíráshoz, vagy éppen az olvasáshoz – vetette fel.
– Természetesen – mosolygott rá Ginger.
Elindultak. Ginger levezette a lakószintről a földszintre, majd ki a belső udvarra, amit gondozott pázsit borított. A kertbe egy kiskapun át vezetett az út. Violetnek eleinte nem volt kedve beszélgetni, Ginger pedig nem erőltette, csak mosolyogva ment mellette.
Igyekezett vidámnak tűnni, miközben körülnézett, és a látvány fokozatosan tényleg feloldotta a benne gyülemlő feszültséget. Onnantól kezdve Violet csak úgy itta magába a kert szépségét és a virágok illatát. Gyönyörű volt, árnyékot adó fákkal, rózsákkal, nárciszokkal, tulipánokkal és még sok más virággal. Sokat nem ismert fel közülük.
Ahogy haladtak tovább a kis utakon, padokat és asztalokat is látott. Többnél ültek is. Az egyik 1-es nemű épp egy könyvet olvasott a Katasztrófáról, és közben hangosan megjegyzéseket mondott fel a holójára. Violet elmosolyodott, mert eszébe jutott, amit Ginger az egyik testületi tagról mondott.
– Ő lenne Raven?
– Igen, de most úgy látom, elfoglalt. Máskor mutatlak be neki. – Kihallotta a Ginger hangjában bujkáló jókedvet. Vidámsága most igazinak tűnt, de nem tudta elfelejteni, amikor az idősebb 2-es nemű egy pillanatra megmutatta igazi érzéseit.
Menet közben még egyszer végignézett rajta, és úgy döntött kihasználja a másik kötelességtudatát, és puhatolózva kiszedi belőle, ami érdekli. Félretette hát a gondozójával kapcsolatos vegyes érzelmeit.
– A tájékoztatóban olvastam, hogy nincs elég kész örökítőanyag az új nemzedékek előállításához, de eddig úgy tudtam, hogy a génmódosított gyártmányok csak a népesség növeléséhez szükségesek. – Bizonytalanságot színlelve nézett Gingerre, nem mondta ki, amit valójában gondolt.
Látta, hogy gondozója arca erre egy pillanatra megkeményedik, és mérlegeli, mit mondjon, de aztán megszólalt.
– A tankönyvekben és más történeti munkákban szépítettünk a valóságon, hogy ne okozzunk pánikot.
– Ennyire nagy a baj? – kérdezte, mire Ginger szaggatott sóhajt hallatott.
– Igen. A történelemkönyvekből mindenki tudja, hogy száztizenöt éve nem született természetes úton gyermek, sem nálunk, sem más közösségben, viszont azt az információt zároltuk, hogy örökítőanyagból sincs elég. – Violetnek feltűnt, hogy most nem hezitált, a szomorúsága is valódinak tűnt. – A Katasztrófa előtti időkből származó sejtbankok maradékából hozzuk létre a gyermekeket, illetve használjuk a termékenyítésre képes 1-es neműekből vett hímivarsejteket, amik mutálódtak, és alkalmazkodásuk miatt nincs rájuk hatással a humánbomba utósugárzásának mellékhatása. Azt gyanítjuk, hogy ez a hímivarsejtek egyszerűbb felépítése miatt van így, viszont petesejtből, a bonyolultabb felépítésük miatt nem tudunk termékenyet gyártani, így leginkább csak a megmaradt készletekre hagyatkozhatunk, ami véges mennyiségben áll rendelkezésre.
– Mennyire?
– Hűtőbe zárt remény, ezt tanították nekünk – kezdte elmélázva. – Ez azonban nem igaz. Körülbelül huszonöt évre elég érett női örökítősejtünk maradt, aztán vége. – A Ginger szavaiból áradó szomorúság Violetet is megérintette. Rádöbbent, miért reagáltak úgy az állapotára, sőt, az állapota kiderülése óta őt körülvevő szigor is értelmet nyert. Ez megrémítette, ahogy az a gondolat is, hogy milyen nyomás nehezedhetett Gingerre és a Teremtés Testület többi tagjára. A szabadságtól való megfosztottságának tudata mégis visszatartotta attól, hogy közeledjen a másikhoz. Így rémületét visszaszorítva, csak ennyit mondott.
– Köszönöm az őszinteségedet. Nem lehet könnyű, de gondolom, keresitek a megoldást.
– Igen. Különböző sejtkezelési eljárásokat próbáltunk ki a 2-es neműekből vett mintákon, de eddig nem jártunk sikerrel. Legalábbis mostanáig – mosolygott rá halványan Ginger.
Erre az ő szája is kissé felfelé görbült. Többet aznap már nem kérdezett.
Kedvenc helye egy diófa alatt felállított asztal lett. A közelben rózsabokrok ontották édes illatukat. A Gingerrel közös első sétája óta minden délután kijöttek ide. Ahogy Ginger megjósolta, Ravennel hamar megtalálták a közös hangot, főleg az emberek terméketlenségét okozó körülményekről és a Katasztrófáról folytattak jóízű beszélgetéseket.
Visszatérő téma volt köztük, hogy mit gondolhattak az akkori emberek. Milyen erős kétségbeesés kellett ahhoz, hogy ledobják a humánbombát? És hogy elraboljanak embereket, csak azért, hogy az ő országukban növekedjen a termékenyek száma?
Az ezeken a problémákon való gondolkodás és a jó társaság miatt a hónapok múlásával a Vigyori iránt érzet hiány és vágy is alábbhagyott benne. Szerelme napról napra halványult, már-már kihunyni látszott.
Ezen a délutánon is éppen erről folyt köztük a szó, mielőtt az 1-es neműt elhívták. Ez Violet eszébe jutatta a tájékoztatóban szereplő egyik régi szemelvényt.
Amikor erről érdeklődött, Ginger azt felelte:
– A hatalom megszerzése és a kihalástól való félelem vezette őket, hogy olyan fegyvert fejlesszenek ki, ami még tovább csökkentette a népességet. A kétségbeesés és a zabolátlanság.
– Ezért van, hogy a vezetőink mindent szabályoznak?
– Igen, nem hagyhatjuk, hogy ez még egyszer megtörténjen. Az emberiség nem élne túl még egy háborút, mert a száztizenöt éve ledobott bombáknak is még mindig érezzük a hatását, majdnem teljesen kiirtottuk magunkat, és a visszamaradt sugárzás azóta is terméketlenné teszi az emberiség többségét, ami leginkább a nőket sújtja – vélte Ginger, és Violet egyetértett vele.
Szomorúan nézte a fa egyik ágára leszálló madarat, mert eszébe jutott, milyen árat fizettek a békéért. Mióta beköltözött, gyakran foglalkoztatta ez a kérdés, és arra jutott, hogy a praktikusság és a hasznosság oltárán feláldozták a színeket, az élvezeteket és a szabadságukat.
Ez utóbbi nyomasztotta a legjobban, mert nem mehetett oda, ahová akart. A folyosókat járva mindig úgy érezte, hogy az összes szempár rászegeződik, állandó bizsergést érzett a tarkóján, ami még a szobájában sem szűnt meg. Azt képzelte, hogy ott is figyelik, a falain a színek szinte kiüresedtek, egyszínűnek látta őket, ahogy az élete is egyhangúságba és bezártságba fulladt.
Hiányoztak neki a gyerekek és a kollégái, de főleg 2140-5709-es, akire ismért már csak számként tudott gondolni, mert már nem tudta felidézni, mit érzett az érintésére, az emlékek kifakultak, és csak a hiány érzete maradt, amibe próbált kapaszkodni, de mégis egyre jobban halványult. Már az arcát sem tudta pontosan felidézni vagy a haja színét.
Ginger becézgette, egyre többet érintette, babusgatta, mint egy babát. Érintéseit mégsem érezte intimnek, vagy tolakodónak – egyszerűen jólesett neki, hogy az ölébe hajthatja a fejét, beszélgethet vele bármiről, mindig megnevetteti, ha gondja akad. Mindig ott volt, ha szüksége volt rá, egyszerre volt a barátja, anyja, bizalmasa, egy olyan személy, akire fogságában mindig számíthat.
Az egyik délutánon azonban Raven várta, hogy Ginger helyett sétára hívja. Noha a vele való beszélgetés felvillanyozta, de nem tudta csillapítani kavargó gondolatait. Azok ott motoszkáltak az elméje egy eldugott szegletében még azután is, hogy az 1-es nemű magára hagyta.
Egyre fáradtabbnak érezte magát, mintha fokozatosan hagyná el minden energiája. Ilyet utoljára egy hónapja érzett, amikor még rendszeresek voltak a rosszullétek, amik mostanra, a második trimeszter közepére alábbhagytak. Ám most újra érezte a mélységes kimerültséget, amitől az asztalra kellett hajtania a fejét.
– Gyönyörű vagy – lehelte a szájába Vigyori. A testén érezte az 1-es nemű kezét, aki csók közben végigsimított rajta. Bőre felforrósodott. Karjai elindultak, hogy átölelje partnere nyakát, de végtagjai nem engedelmeskedtek, mintha béklyók akadályoznák…
– Tudunk a kihágásodról, 2142-5708-as! – Lion hangja belehasított a sóhajaikba, és már a láncai csörgését is hallotta.
Aztán már csak Vigyori döbbent arcát látta, ahogy egy kés állt ki a mellkasából.
– Nem praktikus cselekedet. Elbocsátjuk! – dörgött Apple hangja.
Sikoltott, ahogy elvonszolták a halott szeretőjét.
– Ne! Ne!
Megrázták a vállát, de ő vergődve próbált szabadulni.
– Ne! – kiáltotta még, és ekkor már felismerte a saját hangját.
Felpattant a szeme. Ginger húzta magához a padon, ahová alvás közben lecsúszott. Megdermedt az érintéstől, és fékezhetetlenül remegett, de az álom képeit már nem tudta felidézni.
Halványan az űrt kitöltő Gingerre mosolygott, de a lelke mélyéből feltörő zokogás nem engedte el.
– Nem értem, mi történik velem – szipogta.
Ginger magához húzta, és ezúttal nem ellenkezett. Lassan melegség járta át, és elhessegette a hideget, ami a lelkét marcangolta. Vigasztaló szavakat suttogott a fülébe, amitől hamarosan megnyugodott, és elfelejtette az álmát.
Ezután Ginger mindig ott várta az ajtó előtt.
Violet a hetedik hónap elejére kitűzött vizsgálatra készült. Idegesen öltözködött, reggelire alig evett valamit. Észrevette, hogy a vele szemben ülő Ginger aggódva figyeli, de nem szól semmit.
– Valami baj van? – bökte ki mégis pár perc szótlanság után.
– Nagyon izgulok a vizsgálat miatt – hazudta.
Mert valójában nem ez aggasztotta, hanem Apple. Az orvosa a rendszeres találkozásaik ellenére ugyanúgy viselkedett vele, mint az első alkalommal, ami csak még ellenszenvesebbé tette. Violet nem bízott benne, és úgy érezte, ezt Ginger is látja rajta, de mégsem firtatja, csak ennyit mondott neki kedvesen.
– Elkísérlek, ha szeretnéd – ajánlotta fel inkább Ginger mosolyogva, mire érezte, hogy az ő szája is enyhén felfelé mozdul.
Mire elindultak, kissé alábbhagyott az aggodalma. Ki fogom bírni. Ginger velem lesz, mondogatta magában, miközben végigmentek a Teremtés Házát a Gyógyító Központtal összekötő folyosón. De minden mantra ellenére mégis görcsbe rándult a gyomra, mikor megálltak Apple rendelője előtt.
– Minden rendben lesz – bíztatta Ginger, és megszorította a kezét.
A nővér azonnal behívta őket. A rövid várakozás alatt nem szóltak egymáshoz.
– Jöjjenek be! – szólította őket Apple.
A hűvös hangjától Violet önkéntelenül megborzongott. Nem is szólt a 2-es neműhöz, csak követte a rideg utasításait. Az ágyon feküdt, közben Ginger a vizsgálat végéig simogatta a haját, és megnyugtató semmiségeket suttogott a fülébe. A vizsgálat végén még hallotta, hogy enyhe szívritmuszavarról beszélnek, de nem gyanakodnak semmi komolyra. Mikor Apple szólt, hogy felöltözhet, felpattant. Nem törődött a szobában lévők értetlen tekintetével, egyszerűen kisietett.
Violet a nappalija falára szerelt nagy tükör előtt állt, és hangosan kacagott. Már a nyolcadik hónapban járt, és a gömbölyödő hasát nézegette.
– Mi mulattat ennyire? – kérdezte a mellette álló Ginger, aki az ő derűjén nevetett.
– Olyan nagy – simított végig a hasán. – Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz. Még a képek alapján sem. Szerintem viccesen nézek ki.
– Szerintem inkább szép vagy és egészséges. Majd kicsattansz az energiától!
– Sokkal jobban is érzem magam most, mint az elején.
– Ha már ennyire elemedben vagy, akkor el is indulhatunk a mai sétára.
Séta közben Violet éppen arról beszélt, hogy milyen virág- vagy állatnevek jöhetnének szóba a gyermek neveként, mikor hirtelen kín hasított a hasába. Olyan erősen, amilyet azelőtt még nem tapasztalt.
A fájdalomtól nyögve összeesett.
– Segíts! – nyöszörögte a föléje hajoló segítőjének, miközben a fájások elhatalmasodtak rajta.
– Hívom Apple-t!! – kiáltotta Ginger, majd leguggolt mellé, és holón hívta az orvost.
***
Ginger a hordágy mellett futott. Rohanás közben a halottsápadt Violet kezét szorongatta. Magában azért fohászkodott, hogy minden rendben legyen. Amikor meg akarták akadályozni, hogy a műtőbe kísérje Violetet, nem tágított. Tudta, hogy Violet nem bízik Apple-ben, sőt, azt is gyanította, hogy retteg tőle, ezért nem engedett a nővérnek.
– Bemegyek! – nyomatékosította még egyszer.
– Ginger… – hallotta Viola suttogását odabentről.
– Engedjék be! – hallatták Lion hangját a hangszóróból. – Nem késlekedhetünk – adta ki az utasítást. Ginger aggodalmat hallott ki a hangjából, amely őt magát is a hatalmába kerítette.
Mire megkapta a műtősruhát, és bemosakodott, már előkészítették Violetet a császármetszéshez. Rögtön látta, hogy alig történt javulás a gondozottja állapotában, miközben Apple és az asszisztense elkezdte világra segíteni a babát.
– Miért romlanak Violet életjelei? – kérdezte elszorult torokkal.
– A vérnyomása hirtelen felszökött, és a szíve is szabálytalanul ver. A szíve nem fogja bírni – mondta Apple olyan hangon, hogy rögtön tudta, Violet számára már nincs remény.
– A baba még menthető? – kérdezte pár pillanat múlva Ginger suttogva, miközben Apple vágást ejtett Violet hasán, hogy kiemelhesse a babát.
– Azon vagyunk, de most jobb lenne, ha átmenne a paraván másik oldalára, és Violettel lenne, amíg még lehet – kérte Apple, visszaváltva szokásos rideg tónusára.
A függönyön túl rögtön Viola kétségbeesett, lázas tekintetével akadt össze a szeme, ami felébresztette a bűntudatát. Hirtelen annyi mindent szeretett volna elmondani neki. Azt, hogy nem volt hozzá őszinte, hogy hagyta, hogy elfelejtse a zavaró emlékeit, megfosszák a nem kívánatos kötelékeitől a praktikusság és a hasznosság oltárán. De legfőképpen azt, hogy képességeit felhasználva asszisztált ehhez, hamis biztonságérzetet, megrendezett boldogságot adva neki.
Talán, ha tényleg elküldi 2140-5709-esnek az üzenetet, és pozíciójánál fogva kierőlteti, hogy az 1-es nemű válaszolhasson, akkor enyhíthetett volna a szenvedésein. Ő azonban inkább magára és az eredményeire gondolt, hogy a pozíciójában mit érhet el, hogy a születendő gyerek mit indíthat el, minek az előhírnöke. Violet csak a perifériáján létezett, amolyan járulékos elemként, pedig többet érdemelt, mert a teste képes volt arra, amire másé nem, és a személyisége maga volt a kedvesség, a felszabadultság. Az a szabadságszeretet, amit a gyermekének is meg kell tapasztalnia.
De Ginger féltette a pozícióját és az elért eredményeit és inkább feláldozott egy embert a sikere oltárán.
– Ginger… – lehelte Violet megszakítva a gondolatait.
– Minden rendben lesz. – Odalépett, és megszorította a kezét.
– Kérlek, ne hazudj! Tudom, hogy nem tudnak megmenteni. – Gingernek erre nem volt válasza. – Ígérd meg, hogy vigyázol rá!
– Ígérem – mondta, miközben megsimogatta Violet arcát.
Hirtelen felhangzott a baba sírása.
– 2-es nemű – hozta be a függöny mögé a nővér a gyermeket, közben a fejét rázva jelezte, hogy semmit nem tehetnek. Violet mellé fektette, aki ekkorra már nem tudott megszólalni, csak erőtlenül zihálva nézte.
Violet kinyúlt a baba után, de a mozdulat megszakadt, mikor a kézből elillant a maradék erő. Ginger a gyerekről Violet arcára nézett, de a tekintette már csak egy üveges szempárral találkozott. A gépek sípolni kezdtek.
Ginger csak percekkel később engedte el Violet kezét. Csak nézte a gyermeket, aki még mindig ott feküdt az anyja mellett. Még egyszer, utoljára megszorította Violet kezét, majd remegő kézzel a karjába vette az újszülöttet, és a műtő melletti kezelőbe vitte. Ott a nővér azonnal átvette, és elvégezte rajta a szükséges vizsgálatokat. Ginger Apple-t kereste a szemével, hogy a babáról kérdezze, de sehol nem látta, így figyelmét újra a kicsi felé fordította.
Végignézett ezen a kis tüneményen, aki egy új utat nyithat az emberiségnek. Választ adhat arra, hogy merre menjenek tovább. Rideg világuk szabadulásának kulcsa lehet. Ginger abban a pillanatban megfogadta, hogy Violet kedvéért gondoskodni fog arról, hogy neki szabadabb élete legyen.
– Hogy van? – kérdezte, amint látta, hogy a nővér a tisztogatás után bepelenkázza.
– Teljesen egészséges – mosolygott rá a nővér, majd a mérlegre tette a gyermeket, utána lemérte a hosszát. – Két és fél kiló és negyvenöt centiméter.
– Bár… Bárcsak Violet is láthatná – bukott ki Gingerből hirtelen. A hangja is megremegett, a lelkében mélységes csend honolt.
– Ha minden vizsgálatot elvégeztek, Ginger, hozza az irodámba a gyermeket! – hallatszott Lion utasítása a hangszóróból.
A nővér addigra felöltöztette a gyermeket, ezért nem késlekedett, hanem rögtön elindult a felettese irodája felé. Útközben összefutott Apple-lel, akinek próbált valami biztatót mondani, de az lehajtott fejjel ment el mellette, még a baba sírdogálására sem nézett fel.
Ginger továbbment a folyosón, miközben a babát nyugtatta. Végre sikerült! A sokadik kísérletem végre ezt a pici lányt eredményezte. 2142-5708-as – nevezte magában Violetet a régi nevén – tényleg szerencsét hoztál.
Az áruló gondolataitól hirtelen viszolygás fogta el, úgy érezte ezzel sárba tiporja az alig percekkel ezelőtt elhunyt pártfogoltja emlékét. A szomorúságtól egy pillanatra elakadt a lélegzete, aztán ugyanilyen hirtelen szállta meg az öröm, amiért végre áttörést ért el a munkájában. Ez egy időre feledtette vele a gyászt. Dúdolni kezdett, amire a gyerek egyre jobban elcsendesedett. Mire Lion irodájához ért, sikerült elaltatnia.
Mikor belépett, már a Teremtés Testület összes tagja rá várt.
– Tudom, hogy elvesztette a gondozottját – szólt Lion, először csak hozzá intézve szavait –, és most szomorú. Violetnek méltó temetése lesz – biccentett felé, majd már mindenkihez beszélve folytatta. – De most mégis itt az ideje, hogy örvendezzünk, mert megtörtént az a csoda, amire vártunk, és amiért dolgoztunk. Gingernek hála az emberibombára immunis, termékeny egyed született.
Éljenzés tört ki a szobában, ami csak fokozta Ginger örömét, és egy pillanatra büszkeséggel töltötte el, de aztán ugyanilyen elemi erővel szorította el torkát a bűntudat, mikor a szeme elé villant Violet szenvedő arca, majd élettelen tekintete. Azonban nem adhatta át magát a gyásznak, mert a baba felsírt. Dolga volt. Ginger automatikusan ringatni kezdte, miközben szomorúságába ismét öröm és elégedettség vegyült. Úgy érezte, hogy bármennyi fájdalom érte alig egy óra leforgása alatt, vagy kudarc a kísérletei során, ezért a pillanatért száz százalékig megérte. Látta, hogy Lion csendre inti a többieket.
– Csss… – csitította a babát a hirtelen beállt csendben.
– Szeretném, ha maga adna nevet a gyermeknek, Ginger.
– Én? – nézett fel a gyermekről döbbenten.
– Igen, kiérdemelte.
– Ő… – mondta remegő hangon. – Rám bízta – utalt a gyermekre és Violet kérésére. – Szeretném, ha igazi nevet kapna, olyat, amilyet a régi idők emberei viseltek. Legyen a neve ugyanaz, mint az első nőé a Földön. Legyen a neve Eva.