A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
*
I. rész
Abban a pillanatban beteljesedett az átok: a királykisasszony lehanyatlott az ágyra, és mélységes mély álomba merült.
1. fejezet
Aurora hercegnő már nem hitt a mesékben.
Dühösen lökte vissza a könyvet a helyére, bánta is ő, ha meggyűrődnek a lapok! Ugyanazok a hasztalan ostobaságok voltak benne, amiket már ezerszer olvasott, de egy szó sem arról, hogyan lehetne mágia nélkül megállítani a birodalomban tomboló járványt.
Annyira szeretett volna felébredni és kijutni, hogy görcsbe rándult tőle a gyomra, forrt az ereiben a vér – legalábbis így érezte, még ha az ágyon fekvő testén az égvilágon semmi sem látszott.
Száz éve ücsörgött a legmagasabb torony legmagasabb szobájában, és tudta, hogy nem jön herceg fehér lovon, nem töri meg csókjával az átkot. Neki magának kell kezébe vennie a saját sorsát, csakhogy minden egyes próbálkozása rendre kudarcot vallott. De nem adta fel. Nem adhatta fel. A népének szüksége van rá. Ha az az áruló, trónbitorló Ashlain család nem tesz semmit, hát majd ő fog!
Persze, volt, hogy Aurora feladta. Éveket töltött teljes apátiában, mozdulni sem volt kedve. Aztán kitört a járvány, és az addig undorodva figyelt könyvek ismét leghűségesebb társaivá léptek elő. A mágia alapvetéseiről, varázsigékről, átkokról olvasott szobája napról napra változó könyvtárában. Igencsak megnehezítette a dolgát, hogy éjfélkor minden egyes könyv eltűnt, hogy helyükre újak kerüljenek, és csak nagy ritkán bukkant fel másnap ugyanaz a kötet a falakat borító polcokon. Hiába vette le és hagyta az ágyán a fontosabbnak tűnő tanulmányokat és grimoárokat, másnapra hűlt helyüket találta – így sokszor hetekbe, sőt, előfordult, hogy hónapokba tellett, mire a végére ért.
Frusztráltan fújt egyet, és a baldachinos ágy tartóoszlopának dőlt. Árgus szemmel figyelte az ajtót. A legújabb szabadulási ötletéhez már csak arra volt szüksége, hogy végre betévedjen hozzá egy szellem. Amikor először megtörtént, velőtrázó sikítás tört fel belőle, és bemenekült az ágy mögé. Pedig a szellemek nem bántották, nem is bánthatták, csak útmutatást kértek tőle, a kijáratot keresték. Aurora csupán jó néhány év elteltével jött rá, hogy valójában a túlvilág kapuját keresik.
Kopogtattak. Aurora megpördült. Egy szívdobbanásnyi ideig várt, mielőtt lenyomta a kilincset. A tölgyfaajtó panaszos nyikorgással engedett.
Egy öregember állt odakint, szemmel láthatóan fogalma sem volt, merre jár.
Balra, mindig csak balra – érezte az ezerszer elismételt szavakat a nyelvén Aurora, ám ezúttal lenyelte őket. Szüksége volt az öreg segítségére.
– E-elnézést a zavarásért, kisasszony, csak tudja… – Az öreg elhallgatott, majd megvakarta a feje búbját. A mozdulat nyomán a ritkás, ősz hajszálak némelyike égnek meredt, és úgy is maradt. – Nos, az az igazság, hogy…
– Ez egy szellemközpont – magyarázta Aurora kedvesen.
Egyelőre csak ennyit mondott, hátha az idős férfi ennyiből is rájön, mi történt vele. Voltak, akik nagyon nehezen fogadták el a halált, és nem mindenkinek lehetett ugyanúgy elmagyarázni, hogy véget ért az élete.
– Ó! – kerekedett el a férfi szeme. – Ó!
Aurora titkon megkönnyebbült. Nagyon utálta ezt a részt, nem szerette kipuhatolózni, hogyan adja tudtára az illetőnek a történteket. Nem mintha nem szerette volna az embereket úgy általában, vagy ne lett volna alapvetően megértő, de száz év után szeretett volna egyszer már jó hírt is közölni velük, nem csak mindig ezt a borzalmat.
– Végül is rosszabb is lehetett volna – motyogta a férfi.
– A járvány – jegyezte meg Aurora komoran.
Az öregember bólintott.
– A fél falum odaveszett már. Csodálom, hogy én nem kaptam el.
– Szóval még mindig ugyanúgy tombol – sóhajtotta Aurora, és a tehetetlenségtől ökölbe szorult a keze.
Az elmúlt néhány évben egyre több és több csontsovánnyá fogyott idős ember szelleme érkezett, testüket kelések és sötét foltok borították. Még a félig lefejezett és kibelezett szellemeknél is rémisztőbbek voltak.
– Egy kis faluban élek… éltem – javította ki magát összerezzenve az öreg. – Lassan jutnak el hozzánk a hírek, de úgy tűnik, továbbra sincs gyógyír. Senki sem tudja megállítani a vészt.
Mert senki sem próbálja, dühöngött magában Aurora. Olyan nem, akinek elég hatalma lenne hozzá.
– A király még mindig nem hívta össze a varázslótanácsot? – kérdezte fojtott indulattal.
Az öreg vállat vont. Honnan is tudhatna ő ilyesmit?
Aurora igyekezett csendesíteni a haragját, hogy arra koncentrálhasson, ami most a legfontosabb. Ki kell jutnia innen. Ha nem teszi, senki sem fogja megmenteni a népét. A nyomorult trónbitorló Ashlainék legalábbis biztosan nem.
– Ha nem sértem meg, kihez van szerencsém, és mit csinál itt? A szellemek társasága nem éppen egy ilyen finom hölgynek való.
Aurora komoran elmosolyodott.
– Aurorának hívnak – mutatkozott be, majd amikor az öreg arcán semmiféle felismerés nem mutatkozott, csupán csodálkozás suhant át a szemén, hozzátette: – Én is szellem vagyok.
– Declan, szolgálatára – hajolt meg kissé a férfi.
– Declan, szükségem van a segítségére.
Az öreg kissé értetlenül nézett rá.
– De hát miben lehetnék én a segítségére, kiasszonyka? Hiszen meg…
– Higgye el, nagyon sokban. Én… beragadtam ide – magyarázta Aurora kissé elkendőzve az igazságot. – Talán segíthet nekem kijutni.
– Mégis hogyan?
– Ó, nagyon egyszerűen. Csak meg kell fognia a kezemet – mosolygott rá Aurora.
Az idős férfi értetlenül és kissé gyanakodva nézte Aurorát, aki erre elmagyarázta, hogy egy varázsige tartja fogva őt ebben a toronyszobában, és csak annyira van szükség, hogy valaki segítsen rajta. Egészen idáig mindig egyedül próbálkozott.
– Persze a legjobb lenne, ha élő ember segítene rajtam, de hátha így is működne. – Azt már nem tette hozzá, hogy az élő ember nyilván csak az ágyon fekvő testén tudna segíteni, amin a szellemférfi viszont nem.
A férfi homlokán elmélyültek a ráncok, de végül rábólintott. Aurora felé nyújtotta a kezét, és ő maga kilépett a folyosóra.
Aurora lassan követte.
Egyfajta különös, inkább csak bizsergető, mint látható derengés ölelte az ajtófélfákat. Régóta nem próbálkozott már ezzel. Megacélozta a szívét, mély levegőt vett, és kidugta a kezét.
Az alkarja közepéig eltűnt a keze. Aurora az ajkába harapott, hogy visszatartsa a kitörni készülő sikolyt. Az öreg botladozva elhátrált.
Aurora visszahúzta immáron csonkban végződő karját. Égő fájdalom mardosta. Zihálva, a fogait összeszorítva várta, hogy apránként, kínzó lassúsággal visszanőjön a keze. Minden izma megfeszült, a hideg rázta.
– Semmi baj – lihegte az öregnek. – Mindig ez történik, ha megpróbálok kimenni.
A férfi rémülete aggodalommá, majd szánakozássá vált.
– Sajnálom, hogy nem segíthettem – rázta a fejét szomorúan.
Aurora szeme szúrni kezdett.
– Tartson balra, mindig csak balra – szipogta gyorsan az öregembernek, és rámosolygott. – Arrafelé kijuthat.
Az öreg hálásan bólintott, ám szemmel láthatóan igencsak tétovázott. Jó embernek tűnt, aki nem szívesen hagyta volna magára kínok között Aurorát.
– Menjen csak! – biztatta. – Ön már megpróbált segíteni nekem, most hadd viszonozzam a szívességet. – Hozzátette: – Ez az élet rendje.
Vagyis inkább a halálé.
Az öregember végül nagy nehezen elcsoszogott, és magára hagyta.
Aurora becsukta mögötte az ajtót, és kicsordultak a könnyei. Hosszan és keservesen sírt, miközben az őszi nap vékonyka sávvá változott a láthatár szélén, narancsszínű szalagot húzva a vidék fölé, majd a világ sötétségbe borult.
Már épp kezdtek felszáradni a könnyei, és a lelke is elcsendesedett, amikor puffanást hallott odakintről. Majd még egyet.
A következő pillanatban a toronyszoba ajtaja hatalmas döndüléssel kivágódott, és egy fiatal férfi zuhant be rajta.
***
Az első néhány pillanatban Philipnek fogalma sem volt róla, mégis hova a fenébe került. A halál nem volt újdonság számára, és gondolatban azonnal bosszút esküdött Rowena és a csatlósai ellen. Igazán ostobák, ha azt hitték, hogy ilyen egyszerűen elbánhatnak vele.
Vakon tapogatózva elindult a sötét folyosón, ahová került, és jó néhány perces menetelés után aprócska fénysávra lett figyelmes. Egy ajtó állt előtte. Megpróbált benyitni, ám zárva volt, így sutba dobta az óvatosságot, és vállal belökte. Csakhogy a jelek szerint túl nagy hévvel tette, ugyanis az ajtó könnyedén kitárult, ő pedig elterült a földön.
Nagyot nyögve négykézlábra tornászta magát, majd felnézett.
Megfagyott a vér az ereiben. Mármint megfagyott volna, ha nem éppen szellemformában kajtat a kijárat után.
A baldachinos ágy végében vékony, fiatal lány kuporgott térdét az állához húzva.
Egy olyan lány, akinek nagyon is jól ismerte az arcát.
Aurora hercegnő.
– Nem kellett volna így berontanod – pattant fel a lány. Hangja rekedtes volt, szeme puffadt. Csak nem sírt? – Nyitva volt.
Philip néhány szívdobbanásnyi ideig mozdulatlanná merevedve bámulta a hercegnőt, majd amikor érezte, hogy már kezd túlságosan hosszúra nyúlni a csend, kényszeredetten megszólalt.
– Mi?
A lány felvont szemöldökkel szemügyre vette őt.
– Egy kicsit szorul az ajtó – magyarázta.
Philip lehunyta a szemét, majd gyorsan összeszedte magát. Feltápászkodott, és leporolta fekete bricseszét. Amit a valódi világban könnyen lehet, hogy már leloptak róla. A fogát csikorgatta a gondolatra.
Aurorára pillantott, és látta, hogy a összevont szemöldökkel mered rá. Azt hitte volna, hogy miatta dühös? Vagy talán… Nem, az nem lehet.
– Hiszen te nem vagy halott! – kiáltott fel a hercegnő.
– Csak félig – palástolta Philip könnyed vigyorra a megkönnyebbülését.
Tehát nem ismerte fel. Nem mintha valaha is találkoztak volna, mielőtt Aurora és az egész udvartartása álomba szenderült, de nem igazán szeretett volna magyarázkodni a lánynak. Sem arról, amikor a varázshasználók hadba vonultak az apja ellen, sem… semmi egyébről, ami utána történt.
– Az meg hogy lehet? – ráncolta a homlokát Aurora.
– Mágus vagyok.
– Távol álljon tőlem, hogy úgy tegyek, mint aki ért a varázsláshoz – simított végig makulátlan ruháján Aurora –, de úgy tudom, az ilyesmi még nem tesz halhatatlanná.
Philip vigyora kiszélesedett.
– Csak azt, aki ért is a mesterségéhez.
Aurora felvonta a szemöldökét. Alig észrevehetően megváltozott az arckifejezése.
– Aurora hercegnő vagyok – mutatkozott be Aurora, kihangsúlyozva a rangját.
Philip nagy nehezen megállta, hogy a szemét forgassa.
– Philip – vetette oda helyette a saját nevét.
Árgus szemmel fürkészte a lány szemét, vajon gyúl-e benne felismerés. Amikor nem történt semmi, elfordult, és úgy tett, mint aki alaposan szemügyre veszi a szobát. Nem mintha sok látnivaló akadt volna. A kőfalakat könyvektől roskadozó polcok borították, a szoba közepén pedig széles, fából faragott ágy állt, amit aranyló fénybe vont a szellemlámpások lángja.
– Tudod, hogy ki vagyok? – csendült Aurora hitetlenkedő hangja, és amikor Philip odanézett, látta, hogy még a száját is eltátotta kissé.
– Mindenki tudja, nem igaz? – vont vállat a mágus.
– Nem, egyáltalán nem igaz – tájékoztatta Aurora.
Erre Philip húzta fel a szemöldökét.
Mostanában nem sokat járta a vidéket, de amikor megtette, akkor is inkább csak az ivókba és a bordélyházakba látogatott el. Csodálkozott, hogy ilyen rövid idő alatt elfeledkeztek Reynold királyról, és az ő megátkozott lányáról, Auroráról…
A hercegnő felsóhajtott.
– Az idetévedő szellemek nagy része azt hiszi, hogy csak kitaláció vagyok. Történet, amit a tűz körül énekelnek, egy bugyuta mese, amivel a gyerekeket szórakoztatják elalvás előtt. – Elhallgatott, majd így folytatta: – Te viszont nem lepődtél meg. Tudod, hogy ki vagyok.
Philip fejében forogni kezdtek a fogaskerekek. Mennyit áruljon el a hercegnőnek?
– Több mint száz éves vagyok – felelte végül a mágus. – Sok mindent tudok, amit mások nem.
– És ez hogyan is lehetséges? – faggatta Aurora tovább, ám Philip már ezerszer hallotta ezt a kérdést, így ösztönösen hárította.
– Sokan próbálták már kiszedni belőlem a választ erre a kérdésre.
Egy darabig hallgatásba burkolózva figyelték egymást.
– Fogalmam sem volt róla, hogy ébren vagy – jegyezte meg végül Philip, és annyira, de annyira hálás volt érte, hogy nincs a mellkasában a szíve.
Aurora keserűen felnevetett.
– Azt azért nem mondanám, hogy ébren vagyok – fordult az ágy felé.
Philip követte a pillantását. Az ágyon ott feküdt Aurora elátkozott teste. Halványrózsaszín, tövisekkel és rózsákkal hímzett ruha, a vállára omló puha, aranyszínű fürtök, finom vonások és enyhén összevont szemöldök. Ha ez utóbbi nincs, egész békésnek tűnt volna.
– A lelked ébren van – szögezte le. – Miért rostokolsz akkor itt? A szellemek oda mennek, ahova csak kedvük szottyan.
Aurora Philip szemébe nézett.
– Nem tudok kimenni – felelte komoran.
Miért nem? Arról nem volt szó, hogy a lelke a testéhez lenne kötve. Hiszen mindenki más szabadon mozoghat, miért lenne akkor egy ilyen átok más, mint az egyszerű halál. Hiszen még az ő lelke is akármennyire el tud távolodni az ideiglenesen halott testétől.
Philip hümmögve az ajtóhoz sétált, és alaposan szemügyre vette a bejáratot. A szeme sarkából látta, ahogy Aurora a nyakát nyújtogatva figyeli, amit csinál. De Philip nem csinált semmit. Csupán kiterjesztette a szellemvilágban némileg korlátozottabban működő mágikus érzékelését.
– Nem érzek átkot az ajtódon – konstatálta végül.
– Mi az, hogy nem érzel átkot az ajtón? – tátotta el a száját Aurora, majd ő maga is odasietett.
Odakint hosszú, sötétbe burkolózó folyosó húzódott. A falak csupasznak tűntek, legalábbis azon a részen mindenképpen, amit a toronyszobából beláttak.
– Az égvilágon semmiféle mágia nem akadályozza meg, hogy kimenj – magyarázta Philip.
– Hadd mutassam meg! – tolta félre őt Aurora gúnyos mosollyal az ajkán.
Hirtelen mozdulattal kidugta a kezét az ajtón, és amikor visszahúzta, csupán a csonk maradt meg. Philip döbbeneten bámult.
Pedig semmiféle mágia nem zárta le az ajtót, nem érzett semmit, ami itt tartaná a lányt. Újra és újra megvizsgálta az ajtókeretet, és már épp kezdett dühössé válni, hogy több mint százévnyi tapasztalattal képtelen megfejteni egy ilyen egyszerű rejtélyt, amikor hirtelen megvilágosodott.
Aurora felé fordult, és tetőtől talpig szemügyre vette a lányt. Az aranyként ragyogó hajkoronát, az épp visszanövő kézfej fájdalmától összerezzenő, mégis finom vonásokat, a fitos orrot, a málnapiros ajkakat. Aurora végül ránézett.
– Szerintem te vagy az oka – osztotta meg a hercegnővel a felfedezését.
– Ez meg mit jelentsen? – tette csípőre a kezét Aurora.
– Az ajtón nincs nyoma semmiféle gonosz mágiának.
– Valami csak megakadályozza, hogy kimenjek!
Philip Aurora szemébe nézett, majd lassan, tagoltan így szólt:
– Igen. Te magad.
Aurora összefont karral meredt rá. Ajkát pengevékonnyá préselte, és Philip majdnem elnevette magát. Úgy festett, mint egy durcás hercegnő, aki nem kapta meg azonnal, amit szeretett volna.
Hát, talán ideje volt, hogy száz év után mégis kapjon valamit. Az átkot ugyan megtörni nem tudta, azonban egyet megtehetett a hercegnőért. Kiszabadíthatta a szellemét a toronyszobából. Csak egy kis önbizalomra volt hozzá szükség.
Philip fogta magát, és kilépett az ajtón.
– Csak egy módon derítheted ki, hogy igazam van-e – ütött meg nemtörődöm hangot.
– Megőrültél? – nézett rá Aurora döbbenten.
– Mi vesztenivalód van?
Aurora szemmel láthatóan gondolkodóba esett. Hosszasan álltak mozdulatlanul, miközben a hercegnő az alsó ajkába harapva, a homlokát ráncolva csatázott a félelmével. Végül leengedte a kezét, mély levegőt vett, és határozottan az ajtó felé lépett.
Philipet egy pillanatra borzalmas aggodalom kerítette a hatalmába, amikor a hercegnő már félig kint volt az ajtón – és bizony félig el is tűnt. Azonban a következő másodpercben ismét megjelent, mégpedig teljes valójában, és megállás nélkül menetelt előre.
Egyenesen neki Philipnek.
Ekkor hirtelen megtorpant, és kinyitotta a szemét.
– Látod? Nem volt olyan nehéz – paskolta meg a vállát Philip leereszkedően, majd ellépett tőle.
– Neked lehet, hogy nem – morogta Aurora.
A lány a gondolataiba mélyedve meredt a sötétségbe, valószínűleg igyekezett felfogni, hogy száz év után végre kiszabadult a toronyszoba fogságából. Philip örült neki, hogy legalább ennyivel megkönnyíthette az életét, azonban egyre inkább a markukba kerítették azok az érzelmek, amikhez a legkevésbé sem fűlt foga. Hiszen mégiscsak az ő apja vezette a felkelést Reynold király ellen…
Nem, ideje volt indulni. Megkeresni a testét, és újra életre kelni. Bosszút állni azokon, akik elárulták.
– No, hát akkor örültem a találkozásnak – intett Aurorának, majd sarkon fordult, és elindult vakon a sötétségbe.
– Hova ez a nagy sietség? – kérdezte riadtan Aurora.
Gyorsan Philip után szaladt, és elé vágott.
– Dolgom van, vissza kell térnem az élők sorába – felelte Philip, miközben könnyedén kikerülte Aurorát.
– Nagyszerű terv, segítek a megvalósításában! – vágta rá Aurora pillanatnyi gondolkodás után.
Philipnek erre földbe gyökerezet a lába. Homlokán mély redők keletkeztek az értetlenségtől.
– És mégis miért tennél ilyesmit?
Aurora csábosan elmosolyodott.
– Mert ha ismét az élők táborát gyarapítod, visszajöhetsz ide.
– Miért is?
– Hogy felébressz, természetesen.
Philip majdnem felnevetett. Csakhogy nem derűsen. Ismét megindult előre, Aurora pedig a nyomában maradt.
– Ugye tudod, hogy csak az igaz szerelem csókja ébreszthet fel? – igyekezett lerázni a lányt. – Valószínűleg teljesen feleslegesen jönnék ide vissza.
– Lárifári! Igaz szerelem! – legyintett a hercegnő. – Mégis hogy szerethetne belém valaki igazán, ha egyszer nem is ismer? Biztos egy egyszerű csók is megteszi.
Philip erre önkéntelenül is felnevetett. Nem hitte volna, hogy Aurora ennyire… karakán. Mindig is gyámoltalan, elkényeztetett kislányként gondolt rá.
– És honnan veszed, hogy meg akarlak csókolni? – évődött vele. Már kezdte egészen élvezni a beszélgetést.
– Egyszer biztosan kibírod – forgatta a szemét Aurora. – Nem arra kérlek, hogy vegyél feleségül… Egyébként is, amint megszerzem a trónt, bőséggel megjutalmazlak.
– Vissza akarod szerezni a trónt? Miért? – lepődött meg a mágus.
– Megvan a magam oka rá.
Bár Philip kíváncsi lett volna a válaszra, jobbnak látta annyiban hagyni a dolgot. Talán ha ő nem faggatja Aurorát, akkor a hercegnő sem faggatja többé őt.
Megállt az egyik sarkon, és kikémlelt.
– Mi van a sárkánnyal? – kérdezte.
Aurora vállat vont.
– Régóta nem láttam már. Valószínűleg elpusztult.
Philip hitetlenkedő pillantást vetett rá, de nem vitatkozott.
– Bármit megkaphatsz, ha segítesz nekem – győzködte a hercegnő. – A súlyoddal megegyező aranyat, helyet a varázslótanácsban, vagy… – Elhallgatott, de végül azért csak kimondta. – Akár királyi fővarázslónak is megteszlek. Bármit megkaphatsz, amit csak szeretnél.
Philip erre felnevetett.
– Kétlem, hogy képes lennél megadni azt, amit szeretnék. – Aurora már nyitotta volna a száját, hogy győzködni kezdjen, de Philip gyorsan folytatta: – Viszont egy dologban talán a segítségemre lehetsz. Királynőként biztosan.
– És mi lenne az? – kérdezte óvatosan Aurora.
– A fővarázsló fejét akarom.
– A fővarázsló helyét? Azt könnyedén…
Philip a fejét rázta, és közbevágott.
– Valószínűleg saját kezűleg vetnék véget az életemnek, ha az udvarban kellene élnem. Nem, én a fejét akarom. Meg akarok tőle szabadulni.
Aurora elhallgatott. Úgy tűnt, nincs igazán ínyére a gyilkolás.
– De miért? – csendült a hangja némileg aggodalmasabban.
– Fogalmazzunk úgy, hogy igencsak megnehezítette az életemet az elmúlt néhány évben. Eddig tűrtem, de nem tovább.
– Miért, mit csinált egész p…
Csakhogy a mondatot már nem fejezhette be, mert Philip hirtelen megtorpant, és a hercegnő szájára tapasztotta a kezét. Aurora méltatlankodó hangokat hallatva igyekezett szabadulni a férfi szorításából, ám a mágus egyetlen, sokatmondó pillantására oldalra fordította a fejét.
A hatalmas, narancsos aranyban égő írisz felé, közepén vékony, függőleges csíkszerű pupillával. A szem körül mindenütt mélyvörös, fémes pikkelyek csillantak.
Úgy tűnt, a lány tévedett, a sárkány nagyon is életben van. És egyenesen a karmai közé sétáltak.
*
Gratulálok! 🙂
Amióta anno az elejét előolvastam, vártam, hogy kikerülj! 🙂
Örülök, hogy így is lett! 🙂
Gratulálok a kikerüléshez!
Mikor olvasni kezdtem, az első gondolatom az volt, na megint ugyanaz a kaptafa…De nem. Ez a történet egy Hamupipőke átdolgozás, valamennyi sárkányos sztorival. Ennyi kiderült, tehát nem én vagyok a célközönség. Viszont, azt gondolom nagyon jól ír a szerző, számomra abszolút elfogadható szintű írás, a stílus gördülékeny, kifejező. Elég sok minden ki is derült ebből a részletből, így bennem felvetődött a kérdés, vajon milyen hosszú lehet a sztori? Ami inkább hiba volt: egy olyan problémát vázolt fel a történet, ami száz éve adott. Ízlelgetjük a dolgot, gondolkozunk rajta, szinte már meg szeretnénk oldani, aztán minden ügyeskedés, és konfliktus nélkül, félmondatban lezárjuk a témát. Ez nagyon gyors volt…Ez vette fel bennem azt a gondolatot, hogy ha jó is az írás, ha minden konfliktus ilyen módon oldódik meg, akkor ennek a műnek ez lesz a gyenge pontja. Viszont ez javítható, és ezáltal kedves kis regény lehet belőle. Sok sikert hozzá.
Szia Kriszti!
Gratulálok! Már nagyon vártam, hogy kikerülj! 🙂 Sok sikert a lektorihoz!
Na akkor folytassuk ott, ahol abbahagytuk!
A toronyba zárt hercegnő toposza. Mert hogy úgy gondolom, ez több mint klisé. Megújul? Hát eléggé… A hercegnő 100 éve van a toronyban, és szellemeket igazít útba. Nagyon szépen lehet sejteni, hogy ő maga is szellem, és jó ütemben ki is derül. Ha később derülne ki, az idegesítő lenne, ha előbb, akkor snassz. Pont jó. Pipa.
Áruló királyi család. Talán klisé, talán toposz. Az biztos, hogy megszokott elemként nyugtázzuk. Meglátjuk, mi lesz belőe, egyelőre pipa.
Mágusok. Klisé. Halott mágus! Ilyen is volt már (Dumbledore, Yoda, Vitruvius), de ez most kicsit más. Nem is kicsit. Pipa.
A halálát rezignált nyugalommal tudomásul vevő szellem. Klisé. De szerethető figura, és illik is ide. Filmben ideális cameo lenne mondjuk Donald Sutherlandnek. Pipa.
Az alapprobléma, miszerint járvány tombol a birodalomban megint semmi új, de indításnak bőven elég. Pipa.
Ezek alapján továbbolvasnám? Igen.
A mágus és a hercegnő párbeszédénél kicsit leül a dolog, de egy regényben vannak lassabb és gyorsabb részek, csak a teljes kontextusban lehetne eldönteni, hogy ez gond-e.
A stílus kissé ironikus, nyugodt, mondhatni derűs a hangulat a téma, a helyszín és a szereplők metafizikai jellemzői ellenére. És ez sokkal de sokkal jobb, mintha a járvány borzalmait ecsetelné naturalista elemekkel agyontűzdelve.
A párbeszédekkel kapcsolatban még látok tennivalót. Például előfordul fölösleges idéző mondat (pl.: „- tájékoztatta Aurora”). Ezeket kigyomlálva gördülékenyebb lesz a párbeszéd, és a rengeteg „Aurora” száma is jelentősen csökkenthető. Aztán előfordul, hogy új gondolat jelenik meg az idéző mondatban, vagyis már nem idéző mondat:
„– Nem kellett volna így berontanod – pattant fel a lány. Hangja rekedtes volt, szeme puffadt. Csak nem sírt? – Nyitva volt.”
Így jobb lenne:
– Nem kellett volna így berontanod – pattant fel a lány.
Hangja rekedtes volt, szeme puffadt. Csak nem sírt?
– Nyitva volt.
Vagy még inkább:
– Nem kellett volna így berontanod – pattant fel a lány. – Nyitva volt.
Hangja rekedtes volt, szeme puffadt. Csak nem sírt?
Másik példa:
„– Az idetévedő szellemek nagy része azt hiszi, hogy csak kitaláció vagyok. Történet, amit a tűz körül énekelnek, egy bugyuta mese, amivel a gyerekeket szórakoztatják elalvás előtt. – Elhallgatott, majd így folytatta: – Te viszont nem lepődtél meg. Tudod, hogy ki vagyok.”
Inkább így:
– Az idetévedő szellemek nagy része azt hiszi, hogy csak kitaláció vagyok. Történet, amit a tűz körül énekelnek, egy bugyuta mese, amivel a gyerekeket szórakoztatják elalvás előtt.
Elhallgatott, majd így folytatta:
– Te viszont nem lepődtél meg. Tudod, hogy ki vagyok.
Aztán még egy apróság: Nagy bánatom, hogy a felkiáltójel kezd kiveszni. Használjuk bátran! A felszólító mondat végén felkiáltójel van, ha tetszik, ha nem. Ez nem idulatot, egyszerűen cak a mondat fajtáját jelöli. (pl.: „Higgye el, nagyon sokban.” helyesen: Higgye el, nagyon sokban! [Felszólító mondat, mert a főmondat felszólító.]) A felkiáltó mondat esetében viszont pont hogy érzelmi töltetet ad. És nem hangerőt, mint sokan gondolják. A felkiáltó mondat nem attól lesz felkiáltó, hogy hangosan mondják. Pár mondat a szövegből, ami szerintem felkiáltó lenne: „Ki kell jutnia innen.” „Ó, nagyon egyszerű.”
Ezek persze nem nagy ügyek, és pont azért írom őket, mert helyesírás szempontjából is feltűnően igényes a szöveg.
Összegezve: Ez bizony nagyon jónak ígérkezik, nagyon kíváncsi vagyok a lektorira, és sajnálom, hogy nagy valószínűséggel pont erre kell majd sokat várnunk.
Gratulálok a kikerüléshez. Szerintem kifejezetten ügyes. Ennyi alapján elsősorban talán a 8-12 éves korosztályt megcélzó fantasy mese. Egyértelmű erőssége, hogy a hercegnős téma ellenére hamar behozza Philip szemszögét, ezzel kiterjesztve a potenciális olvasói bázist a fiúkra is, hisz számukra is van egy azonosulható karakter. A közeli E/3-at láthatóan rutinosan használja a szerző, a nézőpontváltásnál is érezhető, hogy pontosan tudatában van annak, Philip jelenetében Aurora gondolatait nem ismerhetjük. A majdnem tökéletes jelzőt egyetlen apró baki miatt érdemli: „Hosszasan álltak mozdulatlanul, miközben a hercegnő az alsó ajkába harapva, a homlokát ráncolva csatázott a félelmével.” Pár pillanat alatt javítható, ráadásul kifejezetten figyeltem, ha az egész könyv a kezemben van,, talán fel sem tűnik.
Aprócska hibák itt-ott előfordulnak, bár azt hiszem azok legtöbbje is talán inkább ízlésbeli különbség, egyik sem tűnt vészesnek, vagy nehezen javíthatónak.
Egyetlen dolog volt, ami picit zavart. Philip leírásának hiánya. Tudom, ezt az ő szemszögéből nem lehet meglépni, mégis így a képzeletem kényszeresen küzdött a karakterrel. Több, mint száz éves, legalább valami utalásféle kéne arra, hogy valós kora ellenére szintén egy tini-forma srácról van szó. Legalábbis gondolom, hogy nem Dumbledore-féle öregemberről, elég érdekesen működne a kémia a két főszereplő között 😀 😀 Ha Aurora 16-20 között van, ahogyan a hercegnők általában szoktak, akkor gondolom a srác is ott körül lehet a később kibontakozó románc reményében. Tipp: Aurora lepődjön meg, amikor Philip közli a valós korát, mondja, ki, hogy húsznak sem nézel ki, vagy bármi hasonló, ezzel oldható a dolog. További bonyodalmi horog is van a fiú apja kapcsán, tehát abszolút van benne potenciál.
Logikailag számomra egyetlen dolog nem volt egészen világos. A naponta cserélődő „privát könyvtár” létezésének oka. Miért? Akik átokkal sújtották, tisztában voltak vele, hogy a lány szelleme materializálódik? Ha igen, miért varázsoltak neki könyveket? Erre nem találtam logikai megfejtést.
Picit Csipkerózsika remake, picit Shrek-szerű továbbgondolás, hogy melyik inkább, ahhoz picit több cselekményt kellene ismerni 🙂 Kifejezetten cliffhangeresre sikeredett ez a vágás, bár gondolom fejezetvég, és a szerző szánta ilyenre olvasás-ösztönzőként. Pár másodpercre be is kaptam a horgot, aztán eszembe jutott, hogy ja… szellemek, akkor csak nem lehet gáz. 😀 Mivel a gyerkőcök ezt valószínűleg nem gondolják át, ez is nagyon ügyes.
Ha végig ilyen bájos, és az ellenséges oldal motivációi is ki vannak fejtve, nem csupán szükségszerű díszlet sablon-gonoszok, ebből bármi lehet. 🙂
A fogalmazás pongyolaságai felett leginkább a háttér első pillanatban is szembeötlő problémái idegesítenek. Talán paródiának megírva elfogadnám a félig élő, félig halott, de mégiscsak alvó királylányt körülvevő lehetetlenségek kuszaságát. Racionális világban élünk, ezért a túlvilágot is nagyjából racionális helynek képzeljük, évezredek óta így sulykolják belénk, és ez nem véletlen. Ha néha van testünk, néha nincs testünk, az ajtót vállal kell belöknünk, mert beszorul, és ekkor éppen van testünk az nagyon követhetetlenné teszi a világ valóságát, ami egyébként sem létezik csak a mesében. Zűrös. Egy sok millió dolláros filmsorozat túlléphet azon, hogy miért nem esünk át a padlón, közben a falon könnyedén átjárunk, amikor dimenzión kívül vagyunk, ám egy kezdő író az ilyesmit nem rakhatja az olvasó elé. Persze a barátok, a bármiféle logikátlanságot befogadó kritikusok ezen nem fognak fennakadni, megvédik a szerzőt, lelkük rajta. Egyelőre csak a fenyegetése jelenik meg ennek a zűrnek, a folytatásban derül ki, hogy van-e kardja a szerzőnek a saját maga által kötözött gordiuszi csomókhoz. Pillanatnyilag nekem alaposnak látszik a gyanú, előbb, utóbb nagyobb zűrt hoz a hibásan felépített világ..
A hétköznapi beszéd észszerűtlenségei belopóztak az írásba. Ezek nem a szokványos nyelvtani hibák, de olvasóként nagyon zavarnak. Az írás nem viseli el ugyanazt a hányavetiséget, ami a buszmegállóban vagy a metrón a barátnővel beszélgetve természetes. „– Philip – vetette oda helyette a saját nevét.” Ez még a metrón sem működik megfelelően, hát még mennyire nem működik írásban!
Van azért tényleges nyelvtani hiba is az írásban. Tudom, az ismerősök és a jó indulatúak majd védik a szerzőt: Azért vannak a szerkesztők! „– Fogalmam sem volt róla, hogy ébren vagy – jegyezte meg végül Philip, és annyira, de annyira hálás volt érte, hogy nincs a mellkasában a szíve.” Philip a saját megjegyzéséért volt hálás? Vagy azért, mert a hercegnőnek nincs a mellkasában a szíve? Netán a saját szívét hiányolja? Miért az olvasónak kell a választ megtalálni? Az „annyira, de annyira hálás volt érte” fordulat miatt? Egy pontos mondat sokkal többet ér ennél a sablonos közhelynél.
Fent a költséges tévésorozatok egyikét említettem, ott elvárják a nézőtől, hogy hagyja figyelmen kívül a felületességet. Csakhogy a tíz évnél jóval hosszabb sorozat olyan fantasztikus ötletekkel állt elő, amelyek lebilincselték a nézőt. A tegnap alaposan körbejárt téma, a klisé azonban nem kísérheti az egyébként is problémás írást. Nem vitás, hogy a túlvilágot közelről vizsgáló ötlet önmagában nem klisé, de helyből belebotlunk az alacsonyra tett lécbe. A királykisasszony és a lovag bizony nem valami nagy kitaláció, főleg nem úgy, hogy már a kezdetben párhuzamot kapunk a régi mesével, és a kísérteties homályban ott libeg Hófehérke szelleme.
Megemlítem az általam észrevett pozitívumot is. A nyelvtani hibák közül a gépies eszközökkel megtalálható nyelvtani hibákat eltávolította a szerző, és ez fontos. A korábban említett slampos mondatok pedig következetesen használt nyelvérzékkel – azt hiszem, hogy az írónak megvan a nyelvérzéke – a mostani pontatlanságok eltűnnek majd, tehát nyelvileg nem rossz a helyzet. A történettel szerintem annyi a baj, amennyi az első regényükhöz nagyon ragaszkodó szerzőknél szokott lenni. Sokan hajlamosak számtalanszor átírni az egyébként nehezen menthető (vagy esetleg menthetetlen) regényt, pedig ha elengednék az első próbálkozást, sokkal kevesebb munkával és több sikerrel írhatnának egy jó történetet. A tanulásnak ez a legfárasztóbb és legkockázatosabb módja, azért mégis sok sikert kívánok!
Javítok: természetesen Csipkerózsika átdolgozásra gondoltam, nem Hamupipőkére…/János véleményét olvasva esett le. 🙂 /
Kicsit Aranyhaj & Shrek szerű. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. 🙂
Nem Hamupipőke, és nem Csipkerózsika! Ez Rapunzel (vagy ha jobban tetszik, Aranyhaj)! Hamupipőke a mostoha sorban tartott úrilány, Csipkerózsika a 100 évre elaltatott hercegnő. Oké, hogy nem hercegnő, de Rapunzel az, aki toronyba van zárva, és nem tud kijönni. Jó, aláírom, van némi csipkerózsikás elem is (100 év, hercegnő, csók). Legyen akkor a kettő keveréke némileg megcsavarva, és fűszerezve egy kis Fiona hercegnővel (ha már sárkány is van). 😀
Én is javítok, Csipkerózsika szelleme kísért ebben a kísértetjárta sztoriban. Vajon miért tévedtünk ketten is?
Tökre nincs igazad, Attila. Valahogy olyan érzésem van, mintha azalatt, amíg megtanultál írni, elfelejtettél volna olvasni. Az olvasónak meg kell dolgoznia a szöveg megértéséért, aminek ráadásul többféle kimenetele is lehet. Nem esik át a szellem a padlón. Na és? Ha átesne az meg klisé lenne. Ez egy ilyen világ, itt ilyenek a szellemek. Oszt ennyi.
Csipkerózsika ‘becsületes neve’ Aurora, a hercegéé pedig Philip 🙂 Egyértelmű remake Shrek-szerű továbbgondolással. Épp azért Shrek-szerű, mert – persze ez majd csak a további cselekményből derül ki biztosan – valószínűleg bőven merít más klasszikus mesékből is 🙂
Az ajtó belökése annyira fel sem tűnt, így utólag már az ajtó kinyitása is furi szellemként 🙂 Igazából azt tudom mondani, hogy én ezt végig 2D-s klasszikus Disney-rajzfilm formájában képzeltem el, a képek abban a formában peregtek a lelki szemeim előtt, ezért kevésbé feltűnő. No meg, egy 8-12 éves gyereket talán nem is érdekel különösebben. Persze ha ez nem, akkor a ‘házi könyvtár’ kérdése sem 🙂
Aranyos ez, ha a helyén kezeli az ember 🙂
Csipkerózsika feldolgozás egyértelműen, hisz még a nevek is stimmelnek, Auróra és Philip. Kifejezetten jó a stílusa, felkelti az érdeklődést, remélem hosszú távon is működőképes a behozott változtatásokkal. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy YA vagy fiatalabbaknak szóló meseregény lesz, mindenesetre megérdemli a figyelmet. Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
Gratulálok!
Van benne fantázia. A karakterek szerethetők. Van stílusuk. Nem tartom rossznak, hogy ismerős környezetbe helyezed a mesét, mert annyit fordítasz rajta, hogy az érdeklődést fenntartod, és így érzem a lábam alatt a talajt is. Tetszik a szöveg, amit és ahogyan a karakterek szájába adsz. Néhol talán kicsit kusza a leírás, kicsit elvesztem, de összességében pozitív kép alakult ki bennem.
Na jó, meggyőzettem, legyen Csipkerózsika. Jelzem, Shrek az egyik kedvenc filmem. Tökéletes példája annak, hogy mit érdemes kezdeni manapság a klisékkel. És persze ma már a klisé használata, és a klisé meglepő használata is klisé. De nekem még bejön. És ha ez a történet a klisék meglepő használatának kliséjével operál, akkor pláne kit érdekel, hogy be kell lökni az ajtót, meg hogy a szellem nem esik át a padlón. Miért törvény az, hogy a szellemvilágban nem működnek a fizika törvényei? Miért ne lehetne úgy, hogy összevissza működnek?
Na jó hamar vita lett, alig várom Csikeszt! 🙂
Kedves Krisztina!
Nagyon tetszik! Nagy barátja vagyok a mesefeldolgozásoknak, Alex Flinn, Marissa Meyer azonnal jöhet. És ha ez a történet ilyen színvonalon folytatódik, mint a részlet, ez is beáll majd a sorba.
Két veszélyt látok ebben a pillanatban: mennyire sikerült a történet bonyolultságát összhangba hozni a korcsoport elvárásaival? (ki a korcsoport?) És egy praktikus kérdés: a szellemként működő főhősök mennyire képesek aktívan cselekedni az „élő” világban? Persze az is lehet, hogy ez a második kérdés akár már a következő fejezet olvasásakor okafogyottá válik, most is inkább az írói kiváncsiság kérdezteti meg velem.
Nem értettem továbbá, hogy most miért tud kimenni az ajtón, ha eddig száz évig nem? Philip szava hogyhogy ennyit számít?
És még egy: „Tehát nem ismerte fel. Nem mintha valaha is találkoztak volna, ” – vagyis akkor nem kellett volna aggódnia, hogy felismeri-e. De ahogy Lobo említette, ezek apróságok, könnyedén javíthatók, és csak azért hozom fel egyáltalán, hogy lásd, tényleg gondosan olvastam 🙂
De bejön a két nézőpont, bejön a kicsit gunyoros hangvétel, a kedvelhető karakterek, tudom, hogy merre tartunk, van horog – tisztára lelkes vagyok! (a nyelvi szintet nem említem, mert ugye az a minimum elvárás volt a kikerüléshez:)
Összefoglalva: gratulálok a kikerüléshez, és szorítok a lektoriért!
Kedves Krisztina!
Már tavaly is nagyon tetszett a Tempus, pedig nem vagyok nagy scifi rajongó. Se fantasy, ha már itt tartunk, de ezzel a részlettel is megnyertél. 🙂
A klasszikus mesék fantasy köntösbe bújtatása talán nem újkeletű dolog, de szívesen olvassuk és nézzük a sokadik változatot is. Nem csak a gyerekek, a felnőttek is, legalábbis én mindenképp. 🙂 Ráadásul ennél a részletnék kapunk pluszot is: szellem Aurorát, kissé gúnyos varázsló Philipet, járványt, mágus-királyi család ellentétet a háttérben.
Auroráról és Phillipről Aranyhaj és Flynn Rider jutott eszembe, akiket imádok. Hasonló a dinamika a két páros között. Olvasás közben végig megvolt az a disney-s, kellemes, meseszerű hangulat. Ez az a hangulat, ami miatt huszadszorra is megnézem a Shreket, vagy beülök az új Aladdin mozifilmre, hiába láttam már százszor, százféle feldolgozásban a történetet. 😀
Ahol egyedül problémát éreztem, az az információ adagolás. Mintha kicsit hirtelen tudtunk volna meg sok mindent, és túl gyorsan tértünk volna rá arra a bizonyos csókra. De lehet, hogy ez nem probléma, függ a regény teljes hosszától is, meg attól, hogy a hőseink milyen kalandokba keverednek még.
Elkövettem azt a hibát, hogy a hozzászólásom megírása előtt a véleményeket is végignéztem. A „pongyola” és a „slampos” jelzőket olvasva igencsak felszaladt a szemöldököm. A fogalmazás szerintem gördülékeny, pontos, de nem szájbarágós. A stílus nem fennkölt, nem túlírt, nem kimért, hanem könnyed és szórakoztató. Pont jó egy YA fantasy/mese történethez. Pozitív lektorit jósolok, és nagyon drukkolok neked! 🙂
@Attila: „Egy sok millió dolláros filmsorozat túlléphet azon, hogy miért nem esünk át a padlón, közben a falon könnyedén átjárunk, amikor dimenzión kívül vagyunk, ám egy kezdő író az ilyesmit nem rakhatja az olvasó elé.” De ha szellem, akkor elvileg a gravitáció sem hat rá, tehát miért esne át a padlón? (És hová?) Gondolhatunk akár arra is, hogy azért van úgymond rajta a padlón, mert ott akar lenni, ha már úgyis bárhol lehet. (Ettől függetlenül az ajtó erőszakos betörése egy szellemtől valóban furcsa, bár itt arról sem volt szó, hogy át tudnának menni a falakon. Az is lehet, hogy nem tudnak. Elvégre, az idős férfi is bekopogott, nem belebegett az ajtón át.)
Ajtó, padló stb… Ha bedobjuk a mágiát, minden lehetséges, és az ellenkezője is. Nézzetek Bosszúállókat! Vízió ha akarja átmegy rajta az ütés, ha akarja keményen odavág, utána meg Vanda bezúz vele kilenc emeletet. Csak annyi a kérdés, milyen képességeket adsz a szereplődnek, vagy a környezetének.
Említi itt valaki, hogy Philip nagyon gyorsan jut el a csókig. Szerintem eleve ezért ment oda. Mászott fel a falon, ezek a Rowenáék meg leverték, így halt meg. Ez volt a két puffanás. Miért tudja Philip kivinni a szobából? Egyrészt mert mágus. Másrészt ő nem csak az odautat tudja, hanem a visszautat is. „A halál nem volt újdonság számára, és gondolatban azonnal bosszút esküdött Rowena és a csatlósai ellen. Igazán ostobák, ha azt hitték, hogy ilyen egyszerűen elbánhatnak vele.” Vagyis nem először halt meg, vissza tud menni. Erre utal az is, amikor azt mondja, hogy a saját kezével vetne véget az életének. Miért mondana ilyet a halála után.
Semmi gond azzal, ha valami az elején furcsának és logikátlannak tűnik, csak akkor lesz gond, ha úgy is marad. Vagy még akkor se. (Kit érdekel pl, hogy hol tanulnak írni-olvasni a varázslógyerekek…)
…khm… többen is félreértettek. Előre mondtam, majd jönnek a védőügyvédek szépen, sorban. Nem a szellemnek kellene átesnie a padlón, bár így, hogy felkeltettétek a kíváncsiságomat, rákérdezek. Tényleg! Ha átmegy a falon, bezárt ajtón, miért nem esik át a padlón? A filmben ábrázolt párhuzammal a belső logikátlanságra utaltam, és az itt is akad szép adaggal. A filmsorozat görbetükrében, a kétszázötvenedik epizódban ki is nevetik saját magukat a filmkészítők, mert egyébként zseniális ötletekkel lepnek meg bennünket, tehát nevethetnek a saját orrukon.
Akik a mágia kapcsán azt gondolják, ezzel bármire jogot szerzett az alkotó, az téved. Sem a mesében, sem a fantasyban, sem a sci-fiben nem ötletelhet összevissza a szerző. A belső logikának működnie kell.
Hello Lobo!
Ez az én kérdésemre vonatkozik?
„Miért tudja Philip kivinni a szobából? Egyrészt mert mágus. Másrészt ő nem csak az odautat tudja, hanem a visszautat is.”
Attila, nem ismerem a szerzőt, nem áll érdekemben mentegetni, pusztán az ragadta meg a figyelmemet, amit írtál, hogy ti. a szellemnek át kellene esnie a padlón. Erre kérdeztem, hogy mégis miért, ha egyszer nincs teste, és nem hat rá a gravitáció? A falon sem csak úgy „átesik”, hanem átmegy, mert így akarja. Ilyen alapon feltételezhetjük, hogy ha emeleten van, oda is csak azért került, mert, mondjuk, a tudata oda irányította, és azért tesz úgy, mintha a padlón állna, mert testben ezt szokta meg. Pont, mintha a lépcsőn ment volna fel oda, de ez csak megszokás, akár fel is repülhetett volna egyenesen oda (vagy nem tudom, hogy közlekednek ebben a világban). De ez csak spekuláció. A lényeg az, hogy nem értem, miért lenne logikus, ha a szellem leesne. Szerintem ez nem hiba a regényben, csak ennyit akartam vele mondani.
Kedves Leona!
Ismétlem!
Nem a szellemnek kellene átesnie a padlón, ezt nem írtam. Bár jogos a kérdés – a mágia erre választ adhat.Az ajtó betörésére ami egyébként nem életszerű, a mágia sem ad választ. Ügyetlen mágus, aki nekirohan a vállával az ajtónak, amikor az nyitva van. A gyakran megfellebbezhetetlen mintául szolgáló amerikai filmekben sem vállal törik be az ajtót, hanem beletalpalnak a zár mellett. Persze ebben a várkastélyban vagy miben, ez is lehet necces.
A fentiek után nem tudnék újat mondani. Akinek bejönnek a sárkányos-hercegnős történetek az szeretni fogja, bár a szövegen még bőven van csiszolnivaló (legmagasabb torony legmagasabb szobájában – nem inkább legfelső? vagy hülye vagyok és ez finom irónia?), de már ezt is kivesézték a többiek. Néhol kicsit bonyolult (a szellemes vonal miatt) és a bordélyházak emlegetésével is mintha bizonytalan lenne a becélzott korcsoport (10-14?) felső határa, de a Shreckkel ellentétben nincs benne annyi kikacsintós irónia hogy a felnőttek számára komédiaként működjön. Őket viszont nehéz lesz megfogni sárkányos-mágusos dolgokkal. Szóval mindent egybevéve én is a korcsoport belövését tartom itt a legnehezebbnek.
A tiédre is reflektáltam, Leona, de az általad idézett mondat konkrétan Zsuzsa megjegyzésére volt válasz. („Nem értettem továbbá, hogy most miért tud kimenni az ajtón, ha eddig száz évig nem? Philip szava hogyhogy ennyit számít?”)
ÁÁÁÁ! Na szóval, igen, Zsuzsa, a tiédre… 🙂 🙂
Fenntartom, hogy szerintem egy gyerekkönyv akkor jó, ha szórakoztat egy felnőttet is. Nekem ez egyelőre megvan, persze ha később nem ilyen, akkor letenném. Szerintem kicsit túl komolyan veszitek ezt a sztorit, vagy túl sokat vártok tőle. Jópofa, könnyed kis történet némi kikacsintással (ha nem is shreki szinten). Ha nem, akkor megint csak letenném menet közben.
Lobo 😀
OK! csak kiváncsi voltam 🙂
Úgy érzem, a kiadó a végére tartogatta a legnagyobb durranást.
Nagyon tetszik, pozitív lektori esélyes.
Gratulálok és szorítok!
Köszönöm a rengeteg konstruktív kritikát, és hogy ennyien elolvastátok a részletet! 🙂 A biztatásokért pedig külön hálás vagyok, nagyon jólestek.
Most már kicsit könnyebb a várakozás… És közben törhetjük a fejünket, vajon mikor jön az utolsó lektori, ha a pályázat ezen szakasza még e hónapban véget ér. 😀
Kedves Krisztina
A személyes tippem az volt, hogy ma került ki az utolsó részlet. 🙂 Ha a májusi lezárásból indulunk ki az első szakasz tekintetében, akkor hatalmas talánnal csúsztatott lektori esetén még egy pénteki részlet beleférhet, de nem tartom túl valószínűnek. Ha pedig jól tippeltem, véleményem szerint az utolsó lektori merítésben igen jó esélyekkel törsz a pozitív felé. Jövő hét végén mindannyian okosabbak leszünk. 🙂
Kedves János!
Az én tippem az, hogy hétfőn is kikerül még egy részlet (egész konkrétan a tiédre számítok; bár nem igazán kommenteltem, az eddigi posztok alatt kialakult beszélgetést mindig figyelemmel követtem 😉 ), és lesz még egy lektori jövő hét pénteken, úgy még épp beleférünk a májusba.
Szívesen megidézném Aranymosót, de kétlem, hogy véget vetne a találgatásnak. 😀
Egyetértek. Krisztinával. Mivel az ő részletére csak jövőhéten kerül sor (jövőhéten derül ki mi lesz vele), így úgy gondolom. Akik beküldték és aggódnak még lehet esélyük. Remélem köztük leszek. De hogy mondjak valamit a részletről is ez tényleg Shrek utánzat, viszont nagyon tetszik a dialógus, valahogy úgy megragadott. Nehéz megmagyarázni külső szemlélőnek milyen egy jó dialógus de ez köztük van.
Kedves Krisztina!
Nekem tetszett a kitett részlet. Ha volt is benne hiba, átsiklottam rajta, olvastatta magát a szöveg.
Kellemes a hangulata az írásnak, kicsit vicces, néha cinikus, összességében megmosolyogtatja az embert.
Érdekesen oldotta meg a szerző Aurora hercegnő kiszabadulását, és legkevésbé erre számítana az olvasó, miszerint nem is kellett hozzá mágia s miegymás, hogy kijusson szellem képében a folyosóra.
Ez egy mese, ahol Te alkottad meg a játékszabályokat. És szerintem eddig jó lett.
Ha jól tippelem a célcsoportod 12-14 év közöttiek, de aki felnőttként is szereti a meséket, ezt is kedvelni fogja, az eddigiek alapján engem is megnyertél vele.
Gratulálok a kikerüléshez és sok sikert a lektorihoz! 🙂
Ez nagyon jó. Bűbájos történet, könnyed, humoros, kedves. (Van benne hiba, néhány tökéletlen mondat, de nem érzek késztetést összegereblyézni. Az eleje tényleg ugyanazzal a fogással él, mint a Shrek – kontextus reframing technika, lám, milyen művelt nő vagyok –, és működik. Ötletes az alaphelyzet, gördülékeny a nyelvezet. Oly sokaknak bejött a klasszikus mesék új környezetbe helyezése, miért ne jönne be neked, kedves Krisztina. Gratulálok és drukkolok.
Szeretném hangsúlyozni, hogy senki nem mondta, hogy május végén vége a pályázatnak! Csupán arról volt szó, hogy várhatóan május végéig tart. Ismétlem: várhatóan. Az egyetlen biztos: Minden előszűrőn átment írás ki fog kerülni az oldalra. Teljesen kizártnak tartom, hogy időhiány miatt ne kerüljön ki valaki. Vagyis a pályázat addig fog tartani, amíg minden előszűrőn átment írás ki nem kerül. Amikor a május végéről szó volt, akkor nyilván nem tudta még senki, hogy hány ilyen van, csak az előző pályázatok arányai alapján becsülte meg valaki a várható befejezési időt.
Ha netalán ez a részlet is értékelésre kerül holnap, vagy ha sem hétfőn, sem szerdán nem jelenik meg új részlet, akkor kezdhetünk gyanakodni, hogy itt a vége.
Lobo, Aranymosó mondta, hogy e hónapban véget ér a pályázat. 🙂 Az meg, hogy a végén… Hát már a végén vagyunk. 😀
Itt: http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/lektori-hirek-26-11575.html
„most már nincs hátra sok, e hónapban véget ér a pályázat. Utána még egy kis idő a Rakéta projektesek kiválasztása, és a kiadóvezetői döntés.”
Ez egy válasz egy kommentre dátum nélkül. Nyilván nem véletlenül, és nem alaptalanul. De itt sincs dátum. Ha van előszűrőn átment és még ki nem került pályázat, akkor az ki fog kerülni. Véget érhet május végén a pályázat, de nem azért, mert május vége van. Ezt próbálom magyarázni. Amúgy Aranymosó majd csak megszán minket, és tisztába teszi a dolgot, bár lehet, hogy oka van rá, hogy ne tegye.
Ha beleszólhatok a pályázat vége dologba… Azért nem mondják meg előre, hogy melyik az utolsó részlet, hogy ne azon csattanjon a népharag. Én ezt meg is értem. Tavaly például elárulták, melyik az utolsó hét, és mindegyik kikerült részlet alatt születtek elég bántó hozzászólások, amik nem a regényeknek szóltak, sokkal inkább így vezették le a feszültségüket a hozzászólók. Gondolom, ezért döntöttek úgy a pályázat szervezői, hogy idén moderálják a hozzászólásokat. Persze a ki nem kerültek idegességét is megértem. Van még két-három regény, amit nagyon vártam, és szomorú leszek, ha nem láthatom viszont őket az oldalon. 🙁
Lobo, én a magam részéről nem úgy értettem május végét, hogy május 31. Május végén járunk most is, és ha még ebben a hónapban le akarják zárni ezt a szakaszt, akkor már nincs olyan sok opció, kikerülhet még egy, legfeljebb két részlet. Vagy akár egy sem. Itt már csak azt latolgattuk, mi férhet még bele lektorival, ha annyi biztos, hogy ebben a hónapban vége a kikerülős szakasznak, és aztán már csak a Rakétára meg a kiadóvezetőre kell várjunk. Azt nem mondta senki, hogy biztosan május 31-én zárul le. Csak találgattunk, miféle lehetőségek vannak még, mert izgulunk. 🙂
Judit: Sejtettem, hogy van valami oka a hallgatásnak, és a magyarázatodat meg is tudom érteni.
Krisztina: Oké, oké. De szóval csak ott van még a sok „ha”. Ami persze valóban egyre izgalmasabb, mert hogy közel a vége, az biztos.
Kathertie: Vágom, rendben, a karácsonyi (pontosabban előtti) kiadás mindenképpen determinálja a befejezés idejét. Ez vitathatatlan. Viszont befejezetlennek érzem a fejtegetésedet, hiányzik a végéről egy „tehát…”
Oké, Katherine, kapisgálom, mire akarsz kilyukadni, de még mindig befejezetlennek érzem a gondolatmenetet.
Tehát arra gondolsz, hogy pénteken lesz egy pozitív lektori, és a többi lecsó, pedig akár ki is kerülhetett volna, de úgyse adták volna ki, tehát akkor meg már mindek is kerüljön ki, ha úgysincs rá idő?
Netalán érzésed szerint már megvan a befutó, csak még egy kis körítést kapunk mellé?
Esetleg már egy ideje megvan, és május végéig még kikerült pár, hogy kontextust kapjon?
Mintha a kedvenc sorozatunkból már csak 1-2 rész lenne hátra, huh? 😀
Logikus, amit mondasz, Katherine, de szerintem ezzel nem kevesebbet állítasz, mint hogy a pályázat, pontosabban ez a kikerülős, nyilvános része egy szép nagy parasztvakítás.
Az induláskor volt egy interjú, (http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/e-heten-indul-a-8-aranymosas-irodalmi-valogato-11392.html ) abból, és a hozzá tartozó kommentekből idézek, és próbálom kicsit értelmezni is őket:
1. „Az előszűrők hatalmas lelkesedéssel megkezdték a feldolgozást, megnézik minden mű első 5-10 oldalát, de beleolvasnak később is, ha úgy látják, lehet, hogy rossz a nyitás. Ha prológus is van, olyankor minden esetben belenéznek a rendes nyitófejezetbe is.”
Az előszűrők tehát MINDEN művet megnéznek, ami persze nem jelent végigolvasást.
2. „Az előszűrőket ellenőrizzük, így a kikerülés nem a “rossz napja/jó napja van” véletlenszerűsége alapján történik, hanem minden esetben oka van az igennek, és a nemnek is.”
„Az előszűrésről nem küldünk értesítést, a teljes irodalmi válogató nyilvános, az előszűrésen átjutott írásokról az oldalról lehet elsőként tájékozódni.”
Tóth Anett kérdése: „Tehát akkor jól értem, hogy előre nem tudjuk meg, kik jutottak át az előszűrésen, csak miután a részletük láthatóvá vált?” Válasz: „Igen, így van.”
Válasz egy általam feltett kérdésre: „Ami átment az előszűrésen, csak az kerül fel az oldalra. Ami nem megy át, az nem kerül ki, mert felesleges az írót kitenni a gyengébb műre kapott visszajelzéseknek.”
Másik: „A pályázat végét egyértelműen jelezni fogjuk, és akkor derül ki, hogy mi az, ami nem ment át a szűrésen.”
Tehát ami megüti a kikerülés szintjét, az kikerül. Ergo, ha az a helyzet, amit mondasz, akkor az előszűrés kamu, más szóval parasztvakítás. Vagy félreértelek.
3. „A pályázat időtartama az előszűrésen átjutott művek mennyiségétől függ. Előre nem tudjuk megmondani, lehet, hogy áprilisban lezárul, de lehet, hogy júniusban.”
„kb három hónap szokott lenni a válogató. Néha rövidebb, néha hosszabb, ez a beérkező műveken múlik.”
Oké, ezt követően már volt egy aranymosós bejegyzés, ami májust említ, de az induláskor még június is belefért. Ráadásul egy általam feltett kérdésre ez a válasz jött Aranymosótól: „A pályázat végét egyértelműen jelezni fogjuk.” A májust említő hozzászólást én nem tekinteném ilyen egyértelmű jelzésnek.
4. „Szeretnénk az írásokat karácsonyra országos terjesztésben megjelentetni.”
„Szeretnénk.” Tehát ez sincs kőbe vésve, így bizonytalan a karácsonytól visszaszámolás is.
Érdekesek ezek a gondolatmenetek, Csikesz megjegyzése is kifejezetten találó szerintem 😀
Én abszolút úgy vagyok vele, hogy ez az egész Aranymosás pályázati körítés egy hatalmas plusz, ami elsősorban nekünk szól. A nekünk alatt a pályázókat, és olvasókat egyaránt értem. Kétségtelen tény, hogy az oldal üzemeltetése, a kikerült pályaművek alatti hozzászólások figyelemmel követése mind-mind erőforrás-igényes tevékenység. Senkinek ne legyenek kétségei, ez a kiadónak mind költség legyen szó a domain és tárhely bérleti díjáról, az adminok munkabéréről, sok más hasonló dologról.
Simán követhetnék az irodalmi pályázatoknál általánosnak mondható formulát: a pályázók beküldik a műveiket adott határidőre, majd egy szintén előre megadott időpontban egy posztvan kihírdetik a pályázat végeredményét. Nem ezt az utat választották, ennek alapvetően azt hiszem három célja van: marketing cél – a felbukkanó írók megismertetése a közönséggel, közösségépítő cél – én magam is több hasonló érdeklődésű emberrel ismerkedtem már meg az aranymosás oldalának köszönhetően (már ezért nyertesnek érzem magam), végül pedig az edukációs cél – ami a részletekre adott lektorikban, hozzászólásokra adott válaszokban, és a kritikák megfogalmazásában rejlik. Ahogy Aranymosó is mondta, minden egyes kritika megfogalmazásával az író saját magát is fejleszti, olyan szemlélet alakulhat ki jó esetben, ami a későbbiek során a saját kézirattal szemben is kritikusabb hozzáállást, esetleg nagyobb rálátást eredményezhet.
Mindemellett, ha a pályázónak lelkileg megterhelő ez a mosásos formula, igazából szabad a döntés. Senki sem kötelez folyamatos látogatásra, az ettől idegenkedők simán megtehetik, hogy a pályázat beküldése után május végén, június közepén néznek csak vissza, mert őket csak a pályázat konkrét döntése érdekli, ahogyan az a máshol megszokott esetben történik.
János, mekkora akaraterő kellhet ahhoz, hogy valaki pályázóként ne nézze kétnaponta az oldalt! 😀
@Krisztina!
Úgy érted naponta kétszázszor? 😀
Zsuzsa, ezt már nem mertem így leírni… 😀
Bocsi, Krisztina, ezt jól elvittük más irányba. De veled és érted is izgulunk. 🙂
Volt már arra példa, hogy olyan kézirat kerüljön kiadói véleményezésre ami nem került ki előtte az oldalra? Mert ahogy az előző éveket végignéztem, a végül országos terjesztésre került könyvekből mindig kikerült előtte egy részlet. Az is igaz, hogy nem a mi véleményünkön múlik és mi itt tényleg csak kibicként figyeljük a kiválasztás folyamatát, szóval végeredményben abba sem lehetne belekötni ha olyan műkerül a végén kiadásra aminek nem láttuk a részletét. Nem parasztvakítás, mert a Kiadó sohasem ígérte, hogy majd figyelembe veszi az okosságainkat.
Más kérdés hogy ha a háttérben választják ki a nyertes(eke)t, eléggé elvenné a kibicek kedvét a kikerült részek véleményezésétől, pedig az olvasói visszajelzés a pályázók részére a Mosás egyik nagy hozzáadott értéke, a negatív lektorisak számára pedig az egyetlen vigaszdíj. (Már azon keveseknek, akik nincsenek meggyőződve arról, hogy igenis remekművet alkottak és mindenki hülye aki kritizálni meri.)
Meglátásom szerint az elején még azért nem tudták, hogy május lesz a vége, mert az előszűrés és a részletek kikerülése párhuzamosan folyt. Egy idő után azonban (pl. március végén) az előszűrők végeztek, és ekkor már pontosan ki lehetett számolni, hogy mikor lesz vége ennek a szakasznak, ezért adta Aranymosó azt a választ, hogy május.
Simán el tudom képzelni, hogy az utolsó lektoriban sem lesz pozitív döntés, mert én nem hiszek ebben az említett „véletlen” faktorban, legfeljebb olyan minimális szinten, ami a több előszűrő általi szubjektív megítélésből adódhat. De ez sem jelentős, mert valamikor (talán tavaly lehetett), kaptunk egy olyan információt, hogy összetettebb az értékelési rendszer, nem csupán igen-nem kategóriák vannak.
Az én megérzésem az, hogy itt a vége. (Bár én már húsvétkor is azt hittem. 🙂 )
Nekem ez a második évem itt a mosáson, és tényleg sokat lehet tanulni a hozzászólók véleményéből és a lektoriból (de még a többi részlet alatti kritikákból is). Meg hát ez az egész tök jó szórakozás! 😀 Izgulni, hogy vajon kikerül-e a saját regényünk, vagy olyané, akit ismerünk, olvasni a kritikákat, ütköztetni a nézeteket. Már ezért megéri követni a pályázatot. 🙂 Na meg tavaly a mosásnak köszönhetően ismertem meg jó pár szuper embert, ami külön öröm.
Ó, és hadd ne ismerjem be, hányszor nyitom meg az oldalt naponta, mert az nagyon ciki szám lenne. 😀 😀 😀
Egyébként én arra tippelek, hogy még lesz két részlet jövő héten hétfőn és szerdán, és Krisztina regényével együtt az még egy fél lektori kör lesz. 🙂
Lobo, nem baj, élvezem, hogy beszélgetünk. 😀
Csikesz, elvileg csak az Aranymosáson keresztül lehet bekerülni a kiadóhoz. Mondjuk van olyan (már megjelent) regény, amit nem láttam itt, de biztos csak az én figyelmemet kerülte el, vagy valami egyéb van a háttérben. Például tavaly Bálint Erika regénye is a Kéziratszervizen keresztül kapott igent, az is egy út a kiadás felé.
Judit, én a szerdát azért tartom kevésbé valószínűnek, mert a szerdaival nem szoktak végezni péntekre… De hátha. 🙂 Drukkolok azoknak, akik még nem kerültek ki, tudom, milyen nehéz a várakozás!
Csikesz, a parasztvakítást nem arra értettem, amit írsz, az tiszta ügy. Arra gondolok, hogy nekem Katherine kommentjeiből az jött le, hogy ő úgy gondolja, a kikerülés és a páláyzat megnyerése (vagy mondjuk a fődíj megnyerése) között nincs összefüggés. Kiválasztanak néhány olyat, amit kiadnának, és köréjük raknak a sok pályázóból még néhányat a mosás hónapjai alatt úgymond dísznek. Erre mondtam én, hogy ha így lenne, akkor a kikerülés csak parasztvakítás lenne. De persze az is lehet, hogy csak félreértem Katherine-t.
Ami pedig a végét illeti, holnap biztosan okosabbak leszünk. Ha az Aurora is kap lektorit, az biztossá teszi, hogy vége. Ha nem, akkor viszont várhatunk hétfőig, és meglátjuk, hogy akkor mi jelenik meg. Valami egészen másról szóló bejegyzés, vagy utólag az Aurora lektorija, vagy egy újabb részlet. Az első esetben valószínűsíthatő a vége, a másodikban biztos, a harmadikban pedig egyelőre folytatódik.
@Krisztina //, igen, a Kéziratszervizen át rövidebb az út, és pont ezért RAN volt az akinek a negatív lektori után a leginkább át tudtam érezni a csalódását. Nekem ebből az jött le hogy ha beküldünk valamit kéziratszervizre, és a Kiadó nem csap le rá már ebben a stádiumban, akkor fölösleges vele a mosáson pályázni.
Csikesz, szerintem Ran regénye nem kéziratszervizes volt, hanem látványszerkesztéses. (De mondjátok, ha tévedek.) Ez utóbbi az, amikor valamelyik 100 szavas játékon nyer az író, és beküldheti a kézirata első pár oldalát szerkesztésre, ingyen, a szerkesztett szöveg pedig kikerül a mosás oldalára. A kéziratszerviznél viszont az első pár oldal szerkesztésén kívül az egész regényt is átnézik, és átfogó változtatási javaslatokat tesznek, ami mindent érint: világépítés, ívek, karakterek stb. És persze ezért fizetni kell. Viszont ha megtetszik a regény, akkor a kiadó mosáson kívül is kiadja.
@Lobo, szerintem biztos lesz még egy lektori, sőt talán kettő is, mert az IOmega még lektorálás alatt van *és* ritkán történik meg, hogy egy kikerült részlet egyik hétről a másikra lektorit kapjon.
De mindegy, semmi sincs kőbe vésve és a korábbi pályázatok alapján se nagyon lehet kitalálni, mi lesz, mert évről évre változnak a dolgok.
Talán csak azért találgatunk ennyit mert eddig egyetlen pozitív lektori született, az is régesrégen, pedig hát nincs garancia arra hogy két-három körönként lesz egy továbbjutó. Nincs az az ismétlődő pályázat vagy tehetségkutató aminek mindig ugyanolyan magas a színvonala és minden évben kihoz egy szupersztárt. Márpedig saját szubjektív privát magánvéleményem szerint nem volt túl ütős az idei mezőny.
Csikesz, már megint nem értesz, de sebaj, ez egy ilyen nap. 🙂
A lektori előtti szerdán kikerülő részlet nem szokott lektorit kapni azon a héten. Ilyen volt két hete az IOmega, most pedig ilyen az Aurora. Vagyis holnap mindenképen lesz egy lektori hírek, ahol véleményt kap az Arany és Ónix, a Négy világ meséje, az Észak csillaga és az IOmega. Ha, ismétlem ha az Aurora is kap, akkor megszakad egy trend, ami egyértelművé teszi, hogy nem lesz több kikerülő. Ha az eddigi szokásnak megfelelően az Aurora nem kap lektorit holnap, akkor pedig a fent vázolt három eset lehetséges.
Ami az eddigi egy pozitívat illeti:
1. Még egyáltalán nem biztos, hogy meg is jelenik, egyelőre neki van esélye.
2. Az említett interjúban az is elhangzott, hogy bármennyit ki tudnak adni, akár mindet is, ha a mércét megütik. Ez számomra azt is jelenti, hogy viszont ha nem, akkor egyet sem fognak. A pályázat akkor sem sikertelen, mert egyrészt van tanulsága, másrészt biztos hogy lesz public star, és majdnem biztos, hogy lesz rakétás.
@Judit, igazad van, igazad van. Látványszerkesztés volt. A tanulság pedig az, hogy ilyenkor nem elég nyelvileg javítani a szövegen.
http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/szerkesztes-42-10965.html
Azért ettől függetlenül fenntartom, amit a kéziratszervizről mondtam 🙂
Kedves Mindenki!
Jól van már én is beleszólok. Lesz még lektori még fogadnék is rá. Mert ez a mű holtbiztos nem kapja meg még a lektoriját pénteken. És elég fura lenne, ha hétfő döntenének erről. De ez csak reménykedés, mert baromi sokat dolgoztam a könyvemen és még az előszűrésen se jutott át eddig. 🙁 Persze ha moderálni akarnak mert itt kiöntöm az érzéseimet megtehetik, de nem teszem olyan módon, ami visszataszító kategóriába esne. Szerintem még lesz két lektori. Lécci …
@Lobo, így már értelek. Izgatottan várom a holnapot. Nekem a kedvenc részem a pályázatból a lektorikat követő döbbent csend, amíg mindenki a szavakat keresi. Bírnám ha mindenkinek lenne egy webkamerája és aztán összevágnánk a reakciókat, mint a Trónok harca után, azzal a különbséggel hogy itt kéthetetne van egy Vörös Nász.
Valamit viszont nem értek. „Az előszűrésen átjutott művekből részlet kerül fel az Aranymosás Irodalmi Magazin weboldalára, ahonnan a lektorok kiválasztják, melyik művet olvassák tovább.” Ha így megy, akkor okafogyott arról vitatkozni, továbbjuthat-e olyan kézirat aminek nem került ki az eleje. Aztán, ha a lektorok innen választják ki, akkor már az sem biztos hogy nem olvassák a kommenteket. Mindegy, lehet hogy én vagyok a hülye és mindenki másnak minden világos…
Tényleg szeretném kérni, hogy könnyítsétek meg a munkánkat azzal, hogy Magazin, vagy Aranymosó megszólítással és kérdőjellel a végén próbáltok infót szerezni. Innét tudjuk, hogy kérdeztek. Van egy csomó más munkánk, a pályázat csak egy része a szerkesztői feladatoknak.
Most is kicsit elvesztem, hogy pontosan mire szeretnétek választ, úgyhogy random, amire feltételezem, hogy igen, arra felelek is:
A látványpékség szerkesztése csak 10 ezer karakter. A kéziratszervizé a dupla, és részletesebb is. Plusz egy 10-12 oldalas elemzés. Ha valakinek nem sikerül kijavítani az elejét, az hiába volt kéziratszervizes, nem jut át az előszűrésen. Előfordul, hogy a szerkesztő ugyan kijavítja a szöveget, de jelzi, hogy tartalmilag/karakter hitelessége/klisék stb kapcsán rossz a nyitás, és ha ilyenkor ezt adja be az illető, és nem javít, akkor kiesik.
A kéziratszerviz arra jó, hogy az az író, akinek megvan az alaptudása, ki tudja javítani a művet. Sokan szerviz után nem beadják megint, hanem elmennek írósuliba, vagy novellázni kezdenek, és csak utána javítanak.
A kiadóba három úton lehet bekerülni: Aranymosás, Deluxe projekt profiknak, kéziratszerviz (ha olyan jó a mű, hogy igazából nem is volt szüksége szervizre, akkor visszafizetjük a pénzt, és bekerül a kiadó csapatába az illető). Illetve van egy negyedik, de ez még csak most indult, a novellapályázataink nyertesei beadhatják a Deluxba a műveiket.
A május becslés volt. Apropó, jövő szerdán kimegy a 100 szavas szerkesztése.
Egy dolgot felfogtam a május becslés volt. Ha-ha! Ez remek hír 😀
Csikesz, egyetértek azzal, hogy ha a kéziratszerviz után nem sikerül javítani, akkor valószínűleg a mosás is bukó. 🙂
Aranymosó? Ez azt jelenti, hogy még júniusban is kerülnek ki részletek az oldalra?
Kedves Aranymosó, talán jobb lenne ha akkor válaszolnál csak amikor van pár nyugodtabb perced, mert ez most kicsit olyan mintha lecsesztél volna mindenkit amiért beszélgetni merünk az oldalon a pályázatról és megzavarunk ennél sokkal fontosabb teendőid közepette.
@Csikesz Nekem nem így jött le! Csak hogy egyszerűbb dolga lett volna válaszolni a kérdésre, ha megjelöljük neki a kérdést.
@Jason, szerintem nem is igazán volt kérdés, a kéziratszerviz vs látványszerkesztés dolgot elég hamar rövidre zártuk, ami meg a pályázat végét illeti, mindenki tudja, hogy akkor lesz vége ha vége lesz 😀
Judit, most nincs előttem a táblázat, de amúgy se felelhetnék a pontosító kérdésekre 🙂
Csikesz, igazad van. Az én dolgom az, hogy az általam kitett lektori cikkek alatt feleljek a kérdésekre, és nem pedig az, hogy a „miért nem reagál Aranymosó olyan kérdésekre, amiket nem tettünk fel” körjátékot játsszam m,ás pályázati részek alatt. Örülök, hogy zajlanak a beszélgetések, és drukkolok mindenkinek a továbbiakban is 🙂
Aranymosó, gondoltam, de azért muszáj volt bepróbálkoznom, hátha! 😀 Drukkolok nagyon, hogy még jöjjenek részletek, és köztük legyenek azok is, akiket várok. 🙂
Aranymosó, köszönöm! 🙂
Krisztina kapta a legtöbb kommentet a művére. Kap valami jutalmat? Egy gyümölcskosarat mondjuk? 😀
„A május becslés volt.” NAUGYEHOGYUGYEHOGY! 😀 😀
És milyen jó, hogy ahelyett, hogy megkérdeztük volna, itt lamentáltunk rajta. Elmaradt volna egy tök jó beszélgetés. 🙂
Jason!
Anita Boza részlete alatt 95 hozzászólás volt 🙂 Mondjam, hogy találod meg, hogy elkérhesd a címet ahová a gyümölcskosarat küldheted? (foxpostal is mehet:)
„Illetve van egy negyedik, de ez még csak most indult, a novellapályázataink nyertesei beadhatják a Deluxba a műveiket.”
Most könnyek szöktek a szemembe, mert bevallom, elég nehéz volt kivárni ezt a három (vagyis a beadástól számítva négy) hónapot… :/
A gyümölcskosarat örömmel fogadom! 😀
Aranymosó, ez komoly? 🙂 és a korábbi novellapályázatok nyerteseire is vonatkozik, vagy mostantól érvényes a „Vágyom rád” és a jövőbeli pályázatokra?
(Bocsánat, hogy Krisztina részlete alatt teszem fel a kérdést, de itt hangzott el az információ.)
Hű, de sokat írtatok. Olyan jó olvasni! Hamarabb telik az idő két kikerülés között.
Most pályáztam először. Én is folyamatosan agyalok a részletekről, arról, hogy melyik vajon milyen értéket tartalmaz, miért kerülhetett a honlapra. Valószínűleg szigorúbb vagyok, mint az előszűrők. Mondom mindezt úgy, hogy az én pályázatom talán be sem mutatkozik Annak viszont örülök, amikor a lektori döntés egybecseng a megérzéseimmel.
Már hetek óta úgy gondolom, május vége van. Ki tudja, hány hétig lesz még május vége, bízom benne, hogy júniusban is május lesz.
Az a bizonyos 4. bekerülési mód nagyon jó!
És hogy a kikerült részletről is szóljon valami: egyszer már írtam, hogy tetszik a részlet. Két dolog merült fel bennem: az egyik, hogy a könyvek eltűnésének varázsát, amit az író egy bekezdésbe sűrített, szívesen tapasztaltam volna meg történés útján, bár a mese szempontjából ez valószínűleg csak egy százéves mellékszál, tehát jobban kifejteni sem érdemes. A másik pedig a karakterábrázolás. Vajon az animációs mesék miatt látom élénken magam előtt a nyegle lányt, vagy a leírás hozza elő az érzetet? Valószínűleg a második opció, mert az öreg is nagyon tetszett. A fiúról viszont egyelőre nem sokat tudtam meg.
Jut eszembe, ez itt a reklám helye, sok szeretettel várok mindenkit az írói Facebook-oldalamon. 🙂
https://www.facebook.com/SzaboKrisztina.Author/
(Pont úgy nézel ki, amilyennek egy történetem egyik mellékszereplőjét képzeltem…)
Váó! Véletlen? És én hasonlítok az egyik szereplődre Csikesz?
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2185420571538886&set=a.117709638310000&type=3&theater
Te az én egyik szereplőmre hasonlítasz, bár nyilván csak a kukker miatt. 😀
És nem, nem küldök képet magamról… Pedig biztos hasonlítok valakinek a főgonoszára…
@Lobo YES!!! Szerepelek egy könyvbe 😀 Remélem túlélem a végét 😀