Sümegi Emília: Mogyorós csók

Cibó kínos udvariassággal mosolygott a vele szemben ülő, nagyszakállú törpére, miközben szoknyájára ejtett kezében forgatta a tollát. Nehezére esett nem kattintgatni. Három… kettő… egy. Csing-csing-csing-ling! A fodros szoknyában sertepertélő gnóm asszony csengettyűjének hangja, mint valami apró szabadság-harang, betöltötte a tágas, tízasztalos cukrászdát. Végre! A csilingelés hallatára minden asztal mellől felállt a férfi, és megkeresve a következő sorszámot, átadta helyét az utána jövőnek. A törpe elköszönt, Cibó pedig gyorsan lefirkantotta az érdeklődést jelző cédulán a neve mellé a kedvenc sütijét. Megkönnyebbült szusszanással dőlt a szék támlájának, bele a nyitott ablakon át benyúló, későtavaszi napfény meleg ölelésébe. Ha még egy percig hallgatnia kell, hogy az ő varázslatosan vörös hajához milyen művészi malachit ékszereket készítene a törpe a műhelyében, inkább felmond a gyakorlati helyén. Komolyan, talált már rá bárkire ilyen helyen a szerelem?

Persze, a hely rendben volt, a halvány eperturmix színű falak közt úgy sorakoztak a csipketerítős, faragott lábú asztalok, mint selyempapírba ültetett bonbonok a dobozban. A negyed csak gazdagodott a takaros kis cukrászdával. De ez a párkeresésnek álcázott nyomozás… Cibó abban sem volt biztos, hogy ez hivatalosan is létező módszer. Bár ahogy a távolabb ácsorgó, nyakát nyújtogatva a következő sorszámú asztalt kereső kollégáját elnézte, őt ez egy csöppet sem zavarta. Mikor a fiú a mellette elhaladó pincérnőtől kért valamit, a kis gnómlányka szélesen elmosolyodott. Retónak mindenkihez volt egy-két jó, kedves vagy vicces szava.

Cibó megrázta a fejét, és rápillantott az ét- és itallapra. Forrócsoki chilis, málnás, egeres meg még vagy tízféle ízben, cappuccino, ikrahabos latte, limonádék, csirkés, vargányás és pockos snackek, biztosan az alakváltóknak, pudingok és legalább ötvenféle pite és felfújt. Itt tényleg mindenki megtalálhatja a kedvére való finomságot. És úgy fest, meg is találta. Cibó almás rétes és levendula fagylalt illatát érezte a mellette lévő asztaloktól és az egész cukrászdát megtöltötte a halk villa- és kiskanálkocogás. Orrát csiklandozta az előtte pihenő forrócsoki édes gőze. Nem tudott ellenállni a mogyorós illatnak, belekortyolt. De még a rőt pihék is felágaskodtak a karján, ahogy a forró ital megperzselte nyelvét és szájpadlását. Gyorsan letette a bögrét és száján át mélyen beszívta a levegőt. Még ez is! Amúgy is, micsoda hülye munka ez! Ki találta ki? Most komolyan, melyik nyomozó ad ilyen feladatot a gyakornokának? Hogy sütemények után kémkedjenek a cukrászda megnyitása alkalmából rendezett párkereső eseményen?

A következő férfi, egy magas, délceg elf, kimért mosollyal és kis biccentéssel köszöntötte, mielőtt leült. Már most idegesítette a fickó és ez később sem változott. Váltottak néhány szót a város új különlegességéről, a forró gnómcsokiról, a férfi udvariasan kérdezgette, tartotta vele a szemkontaktust, de nem bámulta idegesítően, mint az a nyomoronc törpe. A kedvenc sütije pedig a pásztortáskalepény. Unalmas fűzabáló!

Öt perc után megszólalt a csengettyű. Cibó a lábát lógázta és ezúttal óvatosabb volt, szürcsölve ivott néhány apró kortyot. Mikor rájött, hogy az meg illetlenül hangosra sikerült, behúzta a nyakát, és inkább vett a középre tett tálkából pár szem mandulát. Halkan ropogtatta, élvezte a sós-pirított ízt és a vállát cirógató szellőt. Még most is előtte volt a kollégája vigyora, amivel átadta a főnök üzenetét a feladattal: mindenkitől kérdezzék meg és jegyezzék fel a kedvenc süteményét. Még csak azt sem árulta el, milyen ügyhöz kell ez a nyomoronc süti-statisztika. Cibó biztos volt benne, hogy az ember jót szórakozik rajta, és élvezi a helyzetet, hogy neki bosszúságot okozhat. No meg, hogy míg ő a férfiaknál puhatolózik, addig amaz a szép hölgyeket puhíthatja. Hogy egy fenyőfa dőlne rád, Reto!

Újra árnyék vetült az asztalra. A hórihorgas, kampós orrú figura olyan gyorsan ült le a székre, ahogy egy héja csap le az áldozatára. Cibó karján felmeredt a szőr, összébb húzta magát.

– Szép napot, kedves! – villantotta felé mosolyát a férfi. De a szeme körül a ráncok nem mélyültek el.

– Jó… jó napot! – makogta Cibó.

– Van már kivel eltöltenie a délutánt?

– Még nincs, uram… – A férfi szemei éhesen tágabbra nyíltak, Cibó nyelt egyet, szájában megkeseredett a mandula íze.

Bosszankodott, minek engednek ide ilyen alakokat? Közben az asztal alatt összeszorította térdeit, baljával a csipketerítő szélét morzsolgatta. Teljen már le az öt perc! Nyavalyás sütisztika!

– Látom, szereti a mandulát – mutatott hosszúkörmű, csontos ujjával a tálkára a férfi, majd összetámasztotta maga előtt ujjbegyeit. – Mit szólna délután egy ízesített likőrhöz?

– Ta… talán inkább beszélgessünk előbb. Mi a kedvenc süteménye, uram? – Cibó idegesen mocorgott, izmai menekülésre készen megfeszültek. Retónak bezzeg biztosan nincsenek ilyen kínos pillanatai… Megkereste a fiút tekintetével és kicsit megnyugodott. Hiszen ez csak egy munka.

– A krémeseket szeretem – nézett rá meredten a férfi, mintha szuggerálni akarná. Cibó sarka idegesen mozogni kezdett. Tap-tap-tap-tap-tap.

A gnóm hölgy megrázta a csengettyűt, de a férfi nem kapkodott. Lassú mozdulattal a tálba nyúlt, a szájába dobott egy szem mandulát és közben a lányt bámulta. Mire egy erős markú tenyér támaszkodott az asztalnak, közvetlenül Cibó jelenlegi partnere keze mellett. Ahogy a lány felpillantott a borostás, jókiállású fiatalemberre, izmai engedtek feszülésükből. Reto szigorúan összevonta a szemöldökét, jelentőségteljes pillantást vetett az idegenre, aki nem is állta sokáig a tekintetét, gyorsan a következő sorszám után nézett. Tap-tap-tap-tap. Cibó nyugtalanul topogott még azután is, hogy a vércsemozgású férfi elhagyta az asztalát. Nem szívelte a ragadozó alakváltókat, mindig kirázta tőlük a hideg.

– Hogy megy a munka, Cibó? Kissé idegesnek látszol – ereszkedett le a felszabadult székre Reto.

A lány óvatosan pislantott fel, és meglátva a fürkésző, mogyoróbarna szemeket és a férfi ajkán bujkáló mosolyt, a gyomrát újra melegen csiklandozta az elfogyasztott forrócsoki. Persze, várható volt, hogy egyszer szembe kerülnek a játékban.

– Menj a francba! – szaladt ki a száján.

– Ugyan, miért? – vonta fel a szemöldökét Reto.

– Mert most is vigyorogsz! Élvezed, hogy itt kínlódom, igaz? – Cibó szorítása lazult a bögrén, de a sarka még mindig halkan topogott.

– Nem, egyáltalán nem – dőlt hátra az ember. – Melyik a kedvenc süteményed? – Lábfeje közben megtalálta a lányét, cipője orra tetejével megcirógatta az ütemesen mozgó bokát. Tap-tap-tap. Finom, szelíd érintés a saruja szíja felett. Cibó nem húzta el a lábát.

– Tessék?  – billentette oldalra a fejét.

– Melyik a kedvenc süteményed?

– A mogyorós – makogta a lány.

– Hmm. Mikor legutóbb kérdeztem, elszaladtál. – Reto tekintete a bögrét markoló, vékony ujjakról Cibó arcára vándorolt.

– Én csak… siettem… – A lány érezte, hogy elönti a pír. Nem lesz ez így jó! Tap-tap.

– És mikor ettél utoljára mogyorós csókot?

Cibó hirtelen roppant érdekesnek találta a forrócsoki kavargatását, de így is magán érezte a kíváncsi tekintetet, bokáján a cirógatást. Lábszárán kellemes borzongás kúszott fel. Letette a földre a sarkát. Tap.

– Egy hete – felelte a bögréjének és gyorsan kortyolt is belőle.

– Valóban? – A férfi komoly ábrázattal közelebb hajolt.

Cibó felnézett, beharapta az ajkát, mielőtt válaszolt.

– Na jó, tegnapelőtt – Aztán hadarva folytatta. – Egyébként is, miért kérdezel tőlem ilyeneket?

– Meg kell kérdeznem itt minden hölgytől. Tudod, ez a feladat. – Reto arca komoly maradt, de a szeme sarka ráncokba szaladt. A feladat, persze… Cibó mosolyát újabb kortyba bújtatta. – Ismersz még valakit az őrsön, aki szereti a mogyorós sütit?

A lány simogatni kezdte meleg bögréje oldalát.

– Nos… én…. nem. De… miért kérded?

A férfi egyik kezét keresztbe tette maga előtt az asztalon, másik keze hüvelykjével pedig megtámasztotta az állát. Cibó csak lopva sandított rá, szeretett volna elbújni a csokija selymes gőze mögött. Biztosan amiatt érezte az arcát is forrónak.

– Valami rendszeresen megrágcsálja az ebédhez vitt süteményeimet.

Cibó abbahagyta a bögre simogatását, orra megremegett. Egyszer csak megérezte a cipőorrot finoman felfelé simítani a lábán. Dam-dam-dam-dam. Ezúttal a szíve kalimpált.

– Miért hozol mindig mogyorós sütit? – A hangja zavart makogássá vált, ahogy Retóra emelte a tekintetét. Kicsikét előrébb csúsztatta a talpát, így a cirógatás elérhette a vádliját. A borzongás pedig a combját.

A fiatalember előre nyúlt és Cibó füle mögé tűrt egy vörös tincset.

– Mert tudom, hogy a mókusok szeretik.

Megszólalt a csengettyű.