Stifán Orsolya: Varázslatok könyve gyerekeknek – 2. részlet

Első részlet

Gyuri tényleg varázsló

Gyuri, anya nagybátyja nagy trükkmester volt. Amikor anya még kicsi volt, Gyuri sorra bűvölte el a gyerekeket: hol a saját hüvelykujját varázsolta le a helyéről, hol kártyatrükköt mutatott be, de sokszor az is elég volt a tátott szájakhoz, hogy említést tegyen otthoni falnak támasztott féldisznajáról.

Bojna nem ismerte még Gyurit, amikor már róla álmodott. Álmában Gyuri volt a nagy varázsló, és csuda klassz dolgokat varázsolt, amiket csak egy négyéves gyerek ki tud ötölni csavaros kis fejében. Varázsoltak együtt autókat és darukat és Lego-emberkéket, no meg gumicukrot is. Egy-egy ilyen álom után Bojna mindig elégedetten, mosolyogva ébredt, és még hosszú percekig eltartott, mire rájött, hogy az emeletes ágyán fekszik otthon, pocakjára a tűző napocska mosolyog, és Gyuri varázsló nincs sehol. De még gumicukor se.

Lele pedig annyiszor végighallgatta Bojna beszámolóját Gyuri varázslatos kalandjairól, hogy végül ő is elkezdett róla álmodni. Neki könyveket varázsolt Gyuri és lekváros-kakaós palacsintát habos kakaóval. Esetleg egy kerti gyerekmedencét langyos vízzel, benne Borival, a mesehőssel. És még több könyvet, majd még több palacsintát. Napközben, amikor Lele már nem álmodott, néha azon kapta magát, hogy könyvespolcán soha meg nem született könyveket keresgél, melyeket Gyuri varázsolt neki előző éjjel, mint például ’Lele és a folyamatos kakaóutánpótlás’ vagy ’Lele és Bori legeslegvagányabb kalandjai’ vagy ’Lele saját könyvtárat épít a nyári oviszünetben’.

Gyuri a játszótéren is megelevenedett, Bojna előszeretettel mesélt róla hitetlen barátainak.

– Gyuri nagy varázsló ám, az anyukámnak a nagybátyja. Tegnap este, amikor nálunk volt, egy egész regiment Lego-ember hadat varázsolt nekem, és elfoglaltuk velük a kalózhajót a kádban! – mesélte nagy hévvel kis cimboráinak.

– Bojna, hazudni egyáltalán nem szép dolog! – mondta egy szőke, szeplős kislány és még a mutatóujját is megrázta hozzá, ahogy anyukájától látta.

– De hát én nem hazudok! – védekezett ő. És az volt a legérdekesebb, hogy ő tényleg nem gondolta úgy, hogy hazudott volna.

– Akkor füllentettél. Az sem szép! – vonta meg vállát a szöszi.

– Áh, nem értetek ti ehhez! – legyintett Bojna. – Gyere Lele, hagyjuk is itt őket.

A testvérek megfogták egymás kezét, és otthagyták a fejcsóváló bandát. Felesleges győzködni őket. Ha nem hiszik el, akkor nem hiszik el! Az ő bajuk.

A homokozó felé tartottak, mert azt mindketten szerették. Lele csak leült a peremére és dúdolászva szórta a homokot, míg Bojna kúpvárat kezdett építeni. Jól haladt a munka.

Egyszer csak a szemüveges Boti jelent meg a homokozónál. Volt egy másik Boti is, aki nem hordott szemüveget, ezért emez volt a szemüveges. Meg azért, mert azt, hogy Baumgartner, nehéz volt kimondani. Volt egyébként egy kutya is, akit Botinak hívtak, és ő sem volt szemüveges, se Baumgartner.

Szóval, ez a szemüveges Boti odadobott egy színpompás üveggolyót az építkező Bojna lába elé és ezt mondta:

– Varázsoltass bele az éjjel várat ezzel a te varázsló Gyuriddal! Akkor majd hiszünk nektek! – és se szó, se beszéd, otthagyta őket.

Bojna felvette az üveggolyót, megtörölgette nadrágja szárában, és a nap felé tartotta. Pár pillanatig gyönyörködött benne, majd zsebre vágta.

Este gondterhelten feküdt le aludni. Álomország kapujában azonban már nyoma sem volt az aggodalomnak, Gyuri már várta őt.

– Csimpikém, szervusz! Miben mesterkedjünk ma este? – kérdezte Bojnát. Mert ő minden gyereket csak Csimpikének szólított.

– Szia, Gyuri! De jó, hogy itt vagy! – ölelte át Bojna. – Segítened kell!

– Nocsak, nocsak! Hát mibe keveredtél? – kérdezte Gyuri.

– A gyerekek a játszótéren nem hiszik el, hogy te igenis tudsz varázsolni! Kérlek szépen, varázsolj ebbe az üveggolyóba egy várat! – kérlelte a kisfiú.

– Ó, hát mi sem egyszerűbb annál – nevetett fel Gyuri, pont úgy, öblös hangon, ahogy a Mikulás szokott és máris belevarázsolt egy homokvárat az üveggolyóba. De nem kúposat, hanem Tisza-parti csepegtetőset.

– Szipi-szuper! Nagyon jól sikerült! – ujjongott Bojna és bele is pirult a boldogságba. Gyorsan zsebre vágta az üveggolyót és többet nem is foglalkozott a buta játszótéri gyerekekkel.

Másnap még több gyerek várta Bojnát a játszótéren, mint amennyi egyébként összességében ott lenni szokott. Meg is ijedt tőlük rendesen, zavartan a zsebéhez kapott, kitapintotta az üveggolyót és csak akkor nyugodott meg.

– Lássuk! Hol az üveggolyó? – üdvözlés helyett rögtön ezzel indított a szemüveges Boti.

Bojna lassan belenyúlt a zsebébe, majd hirtelen mozdulattal kirántotta az üveggolyót, és diadalittasan felemelte, bele a napfénybe.

– Mutassad ide, hadd lássuk! – pipiskedett a szöszi tegnapról és felnyúlt a golyóért.

– Tessék! – ejtette bele Bojna az üveggolyót a lány tenyerébe. Ő megfogta, közel vitte a szeméhez, majd visszaadta.

– Hazug! – mondta és hátat fordított neki.

– Hazug! Hazug! Hazug! – skandálták a gyerekek.

Bojna idegesen szeméhez emelte az üveggolyót, melyben tényleg nem volt más, csak színkavalkád. Várnak nyoma sem volt! Se csepegtetősnek, se semmilyennek. Szégyenébe belepirult, mert nem csak a boldogságba lehet ám, hanem a szégyenbe is, és uccu, hazarohant, be a szobájába, nagy párnája alá.

Ettől a naptól kezdve nem álmodott Gyuriról többé. És a játszótérre sem ment egészen sokáig. Pontosan addig, míg egy napon vendégségbe nem jött hozzájuk Gyuri. Az igazi. Anya nagybátyja, nem a varázsló. Bojna félszegen barátkozott vele, de Lele azonnal az ölébe pattant és egy kisebb könyvtárnyi könyvet rögtön elolvastatott vele.

Később a család a városba ment sétálni. Anya a játszótér közelében beszaladt a postára, apa pedig a háztartási kisgépek boltjába, addig Gyurira bízva Bojnát és Lelét. Gyuri rögtön célba vette a játszóteret a hűs fák alatt. A nagy hőségben igencsak csalogatóan nézett ki a azzal a kis szökőkúttal.

A gyerekek nem nagyon tiltakoztak, mert egyáltalán nem akartak beszélni az üveggolyós esetről a valódi Gyurinak, csak abban bíztak, hogy kevés gyerek lesz ott.

Hát tévedtek. A játszótér tele volt gyerekkel. Bojna kelletlenül leült egy padra, jó távol mindenkitől. Gyuri látta, hogy valami nem stimmel, így elővett autóstáskájából egy kártyapaklit.

– Varázsoljak nektek, Csimpikéim? – kérdezte és máris fénysebességgel keverni kezdte a lapokat. Bojna megdöbbent.

– Hogyhogy, te tényleg tudsz varázsolni? – kérdezte, és rémülten körbenézett. Néhány gyerek már el is indult feléjük.

– Hahaha, hát persze! Anyukád nem mesélte? – kérdezett vissza Gyuri és most pontosan olyan volt, mint álmában, azzal a mikulásos nevetéssel.

– De – mondta bizonytalanul Bojna – csak nem tudtam, hogy igaz-e.

– Ugyan már! Figyelj! Pontosabban figyeljetek! Ti is megnézitek, gyerekek? – kérdezte Gyuri az összesereglett gyerekeket. Köztük volt a szemüveges és a nem szemüveges Boti, a szöszi, sőt, még Boti kutya is.

A gyerektömeg és a kutya egyként bólintott, de nem szólaltak meg. Bojnát méregették és a jókedvű ismeretlent a kártyáival.

Ekkor Gyuri megfogta a kártyapaklit és lappal lefelé kiterítette a padra maga mellé, ahogy sikerült. Megkérte Borit, aki nem a mesehős Bori, hanem egy igazi, fekete hajú lány, hogy húzzon egy lapot. De azt a lapot ne mutassa meg neki, csak a többieknek, a gyerekeknek, és jól jegyezzék meg, mit húztak. Addig Gyuri szépen összeszedte a kártyalapokat a padról és megkérte Borit, hogy tegye a pakli tetejére a kihúzott lapot úgy, hogy ő továbbra se lássa, mit húztak. Majd találomra középtájt kettéválasztotta a paklit és az alsó részt ráemelte a felsőre, így végleg eltűnt a lap szem elől, már nem lehetett kivenni, merre lehet. Gyuri kevergette a lapokat egy ideig, varázsigéket mormolt, majd egyszer csak megfordította a paklit, kiterítette megint a padra és erős gondolkodás közepette tüzetesen elkezdte nézegetni a lapokat.

– Teringettét, ez sem az! Hát hova dugtátok? Hova dugtátok? – kérdezte hamiskásan mérgesen, kikapva egyet-egyet. Mert nem volt igazából mérges, csak úgy csinált.

A gyerekek még levegőt sem mertek venni. Egyre fogytak a lapok, és az a bizonyos lap még mindig ott volt a padon. Aztán egyszer csak felkiáltott a nagy varázsló:

– Tudom már, ez lesz az! – és lecsapott az egyik kártyára. És ez a lap pontosan az a lap volt, amit előzőleg Bori választott.

A gyerekek nem hittek a szemüknek. Bojna kipirult az izgalomtól és büszkeségtől – mert azoktól is lehet – és így szólt:

– Hölgyeim és Uraim és kutya! Üveggolyóba nem tud homokvárat építeni, de egyéb varázslatokra igenis képes a mi Gyuri varázslónk! Köszönjük, hogy megtiszteltek figyelmükkel, a viszont látásra! – mondta és elkezdte húzni Gyurit maga után.

– Ne rángass, Csimpikém! És mi ez a varázsgolyós izé? – kérdezte Gyuri.

– Nem mondunk olyat, hogy izé! És gyere kérlek, anyu éppen most jött ki a postáról, látod? Majd elmesélem, ha te is elmondod, hogy csináltad ezt – mondta Bojna.

Gyuri felkelt a padról, elköszönt a gyerekektől és anya elé indultak mind. Hamarosan apa is előbukkant, majd egy óriási fagyizás után hazatértek. Este lefekvéskor Bojna elmesélte Gyurinak az egész üveggolyó-ügyet, Gyuri pedig elárulta a kártyatrükköt. Apa és Bojna jegyzeteket készítettek róla, hogy el ne felejtsék. Tessék, nézzétek csak! Apa írta, Bojna rajzolta.

1. Vegyél elő egy kb. 32 lapos kártyacsomagot!
2. Nézd meg és jól jegyezd meg a legalsó és a legfelső lapot. Ezután már ne add senki kezébe a paklit!
3. Kérj meg valakit a közönségedből, hogy húzzon ki egy lapot a pakliból, amit jegyezzen meg, de neked semmiképp se mutasson meg! Majd kérd meg, hogy a pakli tetejére tegye vissza azt a lapot úgy, hogy te továbbra se lásd.
4. Ezután válaszd ketté a paklit, és az alsó részt emeld a felső tetejére. Így a kihúzott kártya pontosan azon két lap közé fog kerülni, melyeket ismersz!
5. És már csak néhányszor kell megkeverned a paklit, nagyon vigyázva, hogy a három lap egymás mellett maradjon, majd kezdődhet a műsor: játszd el, hogy nagyon koncentrálsz, hogy megtaláld azt a kihúzott lapot!