Stanley North: Függőség (részlet)

A 9. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

I. rész

1.

Joseph Bower egyik pillanatról a másikra piszkosul elégedett lett az életével. Ahogy kihúzta vénájából a tű hegyét, a jól ismert, kellemes, bizsergető érzés végigfutott a bal karjából a mellkasán át, egészen a jobb keze utolsó ujjpercéig. Átadta magát a szernek, ami végigkúszva a testét behálózó ereken keresztül kitisztította fejét a gondoktól.

Bower leült néhány egymásra halmozott raklapra, amelyek előtt ácsorgott. Egyszerre érzett elgyengülést és legyőzhetetlenséget. Vállát a közeli mocskos konténernek döntötte. Csukott szemmel felszegte a fejét, és mélyet szippantott a levegőből. A heroin eltompította az érzékeit. Már nem érezte olyan kíméletlennek az arcára tűző napsütést, és a zajos külvilág is lehalkult, mintha csak a kedvéért valaki letekerte volna a város hangerejét. A kemény raklapok ellágyultak, és besüppedtek, mint egy kényelmes dívány. Bower arcán ábrándos mosoly terpeszkedett.

Aztán ahogy a mámor hulláma elapadt, Bower lassan visszakényszerült a valóságba, amelyikben rekkenő forróság tombolt, és a kukákból orrfacsaró bűz tört elő; amelyikben ő egy keskeny, árnyékos sikátor eldugott szegletében éppen belőtte magát.

Szánalmasnak és kilátástalannak tűnt a helyzete, de nem törődött vele. Bár már jó ideje számított függőnek, maradt még benne annyi józanság, hogy tisztán lássa a valóságot, és tudja: ezzel az életvitellel nem sokáig fogja már húzni. Egy ilyen gyakorlott szenvedélybeteg, mint amilyen ő is, nem éppen a boldog befejezés felé tart. A jövő nem tartogatott számára szívderítő lehetőségeket.

A dolgok jelenlegi állása szerint, vagy belehal a függőségébe egy rosszul kimért adag miatt, vagy elkapják, és börtönbe dugják, vagy (ami még rémisztőbb) az elvonóba. Egyszerűen a szarból tartott a még szarabb felé. A drog persze nem segített ezen semmit, de amikor az ember agya heroinban ázik, nem is érdekli igazán semmi – pedig valójában kellett volna. Hiszen pontosan a narkó miatt vesztette el a családját. Nem maradt már semmije, csak egy rosszul fizetett meló.

A konténerbe kapaszkodva lassan felállt, letörölte homlokáról a verejtékcseppeket, majd megigazgatta izzadság-foltos kék ingét, és letűrte annak hosszú ujját, hogy eltakarja véraláfutásos alkarját.

Miután rendbe szedte öltözékét, kisétált a sikátorból, át a szomszédos, kevésbé elhanyagolt mellékutcába, melyet felváltva tarkított a délutáni napsütés aranysárga fénye és az utcát szegélyező magas házak árnyéka. Mentében többször is beletúrt középen elválasztott, deresedő, gesztenyebarna hajába, hogy a szétzilált tincseket rendbe szedje. A legtöbb korabeli negyvenes férfival ellentétben Bowert egyáltalán nem zavarták az öregedés olyan nyomai, mint a ráncok, vagy az ősz hajszálak. Sőt, inkább egyfajta boldogsággal töltötték el, mert ezek jelezték, hogy egyre közelebb ér céltalan léte végéhez.

A következő sarkon egyszeriben megtorpant. Az Ocean Drive-hoz érve mintha egy másik világba csöppent volna. Egy világba, ami a hátrahagyott sikátori kietlenséggel ellentétben végeláthatatlanul tobzódott az életben. Bower úgy érezte, a pokoltól csupán két saroknyira a paradicsomban találta magát. Mindkettőt elérhetőnek érezte, már csak azt nem tudta eldönteni, melyiktől irtózik jobban.

Az utca keleti oldalán impozáns épületek sorakoztak, amelyek közé szerényebb küllemű hotelek vegyültek. A tengerre néző háztömbök földszintjeit éttermek, kávézók foglalták el. Egyes vendéglők teraszai pofátlanul egészen a járdáig terpeszkedtek.

A színes napellenzők alatt gondtalanul ücsörgő embereket látva Bower undorodva elhúzta a száját. Szétnézett a forgalmas utcán, s miközben lelépett a járdáról visszaintett a szemközti sarkon strichelő örömlányoknak, akik régi ismerősként köszöntötték. Átkocogott az Ocean Drive másik oldalára, ahol a pálmafákkal tűzdelt füves partszakaszon túl már fehér homokos tengerpart terült el.

Bower a járda-menti fák árnyékában lépdelve látta és hallotta a parti élet minden pezsgő mozzanatát és zaját. Úgy tűnik, a hőség sajnos mindenkit ide vonzott. A rádiókból Michael Jackson legújabb slágere bömbölt, az italbódék előtt hosszan kígyózó sorokban toporogtak a strandolók. A röplabdapályán egyetemista korú fiúk és lányok játszottak, mindnyájan tele élettel, reménnyel és lehetőségekkel; Bower mégis szánta őket. Tudta, hogy közülük sokan most értek fel a csúcsra, és innentől már csak lefelé vezet számukra az út. Pont úgy, mint azoknak a koszos koldusoknak, akik vagy a pálmafák árnyékolta padokon henyéltek, vagy a parton csavarogva pénzt tarháltak, amíg valamelyik helyi járőr el nem zavarta őket a környékről.

A partot szemlélve Bower hirtelen összeráncolta a homlokát; az egyik hajléktalan felkeltette a figyelmét. A férfi az oldalán feküdt, egy félreesőbb helyen, mindenféle árnyéktól távol. A nap kíméletlenül tűzött le rá.

Bower odament hozzá, leguggolt mellé, majd elvette a karját, amivel eddig az arcát takarta, és ellenőrizte a pulzusát. A koldus szíve vert, s Bower az orrát megcsapó bor savanyú szagából azt is tudta, hogy lélegzik; a teste szinte forrt. Valószínűleg egész nap itt feküdt.

Bower körülnézett. Rajta kívül senki sem törődött a tűző napon kifeküdt hajléktalannal, így felnyalábolta, a vállára vette, s a súlya alatt roskadozva a legközelebbi árnyékos padhoz cipelte. Szerencsére a alkoholista csövesek általában nem nyomnak annyira sokat.

– Rendesen benyomtál, öreg – nyögte –, de ne érts félre, nem hibáztatlak. Néha velem is megesik.

A lócához érve zihálva letette a férfit. Megmozgatta sajgó derekát, majd vett egy nagy levegőt, és letörölte verejtékező homlokát.

– Örültem – sóhajtotta.

Vetett még egy hosszú pillantást a horkoló koldusra, aztán továbbállt.

Amikor a legközelebbi sarkon megpillantotta a Hetedik Sugárutat jelölő táblát, visszasétált az utca másik oldalára. Elhaladt egy sor ember mellett, akik mind izgatottan várták, hogy végre láthassák a legújabb akciófilmet (a Die Hard-ot), majd a gyalogátkelőn kikerült két görkorcsolyázó bikinis nőt, és befordult jobbra, maga mögött hagyva a tömeget minden vele járó kellemetlenséggel együtt.

Magányosan baktatott farmernadrágja zsebébe dugott kezével gondolataiba merülve, amíg egy szellő a lába elé nem hordta az aznapi újságot rajta a következő szalagcímmel: REAGAN ÉS AZ INF-SZERŐDÉS ÉLETBELÉPÉSÉNEK HATÁSA A SZOVJETUNIÓVAL VALÓ KAPCSOLATUNKRA. Bower csak átfutotta a címlapot, s már ment is tovább. Kedvelte a színészből lett elnököt, s sajnálta, hogy jövőre befejeződik második mandátuma, de a rakétákról kötött szerződése a szovjetekkel hidegen hagyta.

Elemelte tekintetét az újságról, és egy kertész áruházat pillantott meg, melynek kirakatában különböző típusú és méretű barkácsgépek, szerszámok sorakoztak. A fűnyírókat látva hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába Bowert. Fejében hirtelen homályos emlékképek rémlettek fel: ahogy füvet nyír egy takaros ház előtt, egy elguruló fekete kocsi, aztán egy gyönyörű nő vérbefagyott holteste a fűben. A szívverése felgyorsult, tenyere izzadni kezdett.

Megszaporázta lépteit, s addig meg sem állt, amíg egy újabb sikátorban nem találta magát. A keskeny mellékutca azonban teljesen eltért az eddigiektől – ugyanis serénykedő rendőröktől, kíváncsiskodó járókelőktől és rámenős riporterektől nyüzsgött.

Bower kissé meghökkenve indult a sárga kordonszalag felé, amit az egyik hátsókert drótkerítése és egy villanypózna közé feszítettek ki.

A szalag előtt ácsorgó barna inget viselő járőrök megpróbálták ugyan feltartóztatni, de Bower unottan leakasztotta jelvényét a nadrágja övéről, majd felmutatta kollégáinak, mire azok továbbot intettek neki.

 

2.

Átlagon felüli magasságából kifolyólag Bower nem bújt át a kordon alatt, hanem megpróbálta átlépni, de jobb lába beleakadt a szalagba, és elvesztette az egyensúlyát. Majdnem hasra vágódott a helyszínen tevékenykedő rendőrök szeme láttára, de végül sikerült talpon maradnia.

Miközben rendbe szedte magát, futólag körbenézett, hogy biztos legyen benne, senki sem látta a kínos kis jelenetet, s ekkor tekintete megakadt egy nagydarab, dohányzó férfin. Közvetlenül a kordonszalag mellett állt, sötét zakót és fekete pólót viselt. A nyüzsgő tömeggel ellentétben nem csinált mást, csak állt ott némán, és komor tekintetével a helyszínt pásztázta, miközben fújta a füstöt.

Bower elindult a narancssárga fénybe takarózó kopottas házak között, de még akkor sem tudta levenni róla a szemét, amikor hirtelen egy fiatal, vörös hajú férfibe botlott.

– Joseph Bower nyomozó?

– Mi?

Bower a kölyökre pillantott; szemöldöke rögtön összeszökött.

– Ki maga? És mit akar tőlem ebben a vadonatúj öltönyben? Várjunk csak! – Gyanakvóan méregetni kezdte a jól öltözött fiatal idegent. – Csaknem ügyvéd?

Bower még egyszer hátrapillantott a válla fölött, hátha felismeri a rejtélyes idegent, de azt már elnyelte a tömeg.

– Nem, én…

– Az jó, mert ki nem állhatom a fajtáját – fordult ismét a kölyökhöz. – Nem bízom bennük.

– A nevem Martin Baker, gyilkossági nyomozó vagyok. Shepard hadnagy már kerestette.

 – Azt gondoltam… – morogta Bower. – Engem is egyfolytában zaklat a csipogómon. Bár nem értem, mire ez a nagy sietség. A hulla már nem megy sehová.

Mivel elmaradt a várt helyeslés, és még egy illedelmes horkantást se kapott, Bower másodjára is megtorpant. Alaposan végigmérte a kölyköt: jellegtelen, frissen borotvált, hegyes arca makulátlanul csillogott a délutáni napfényben. Vörös nyakkendője csomóját még egy pedáns kiscserkész is megirigyelte volna.

Bower arca fájdalmas grimaszba rándult.

– Ez az első ügyed, igaz?

– Igen, uram.

– Remek! – morogta az orra alatt Bower. – Hívj nyugodtan Joe-nak, és nyögd ki végre, hogy mit akarsz tőlem.

– A hadnagy küldött. Az első járőrökkel együtt érkeztem a helyszínre, és amíg ön ide… úgy értem, amíg ideértél, sikerült azonosítanom a hullát.

– Jól van, Marty, akkor ki vele! Mondd, mit tudtál meg?

Azzal folytatták útjukat a sikátorban.

– Az áldozat neve…

– Hé! Az meg ott ki? – vágott a szavába Bower. A távolban ugyanis egy ismerős alakot vélt megpillantani, és a felismeréstől jeges rémület és szikrázó harag váltakozó hullámai öntötték el a testét.

– Hank Keleher nyomozó ért elsőként a helyszínre – tájékoztatta Marty.

– Micsoda?! Miért nem ezzel kezdted, kölyök?

Bower megszaporázta lépteit.

– Hé, Hank! Menj távolabb a hullától!

Keleher nyomozó a felszólítás ellenére egy tapodtat sem mozdult. Sötét ingjében és krémszínű vászon-nadrágjában épp egy cigarettára gyújtott, amikor kollégája odalépett mellé, és nem éppen finomkodva elhúzta őt a konténertől, amiben a holttest feküdt.

Bowert feszélyezte, hogy egy ilyen velejéig korrupt rendőr az ő gyilkossági helyszínén tanyázik karnyújtásnyira az áldozattól. Vajon mit keres itt? Hank a város északi részén teljesít szolgálatot amióta a kapitány áthelyezte. Miért jött le délre? Bower biztosra vette, hogy kollégája készül valamire. A feltűnése nem jelenthet jót.

– Hohó! Nyugalom, Joe! Csak segíteni jöttem.

– Segíteni?

Most, hogy a két nyomozó egymástól csak fél méterre állt, Bower belefúrta tekintetét Keleher apró szemeibe. Az igazságot kutatta, de hiába.

Hank Keleher arcát pisze orr és széles áll jellemezte. Megtermett alakja Bowertől legalább fél fejjel eltörpült, de Bower pipaszár végtagjaival ellentétben Keleher vastag, izmos karokkal és lábakkal büszkélkedhetett. Így harmincas éveinek a végen sötét haja erősen ritkult.

– Épp a környéken jártam – magyarázta Keleher –, amikor rádión hallottam a hívást. A járőrök még nem értek ide…

Véletlenül, mi? – gondolta magában Bower. – Azt kötve hiszem.

– …úgyhogy addig biztosítottam a helyszínt, nehogy valaki tönkre tegye a nyomokat.

– Jól van, de most már itt vagyok. Mehetsz a dolgodra.

Bower a karjánál fogva megpróbálta elindítani Kelehert, de az túl jól vetette meg a lábát, és lerázta magáról kollégája távozásra biztató kezét.

– Hát ennél azért egy kicsivel több hálát vártam volna, Joe – korholta Keleher. – Legalább mi, zsaruk tartsunk össze, nem?

Bower arca látványosan megrándult.

– Mi az? – emelte fel a hangját Keleher. – A nagy Joseph Bower nyomozó túl jó ahhoz, hogy összefogjon néhány hétköznapi rendőrrel? – A helyszínt biztosító járőrök erre felkapták a fejüket. – Igaz nem mindegyikünk kapcsolt le egy olyan nagy kaliberű szemétládát, mint te, de az már sok éve történt, Joe. Azóta megváltoztak a dolgok, ahogy te is.

Bower zavartan pislogott jobbra-balra, aztán karon ragadta kollégáját, és sikerült az egyik ház tövében álló romos deszkákból összetákolt fészer mellé vezetnie.

– Ez meg mit akar jelenteni?

– Micsoda?

– Amit az előbb mondtál.

– Csak annyit, hogy minden zsarunak megvannak a maga kis stiklijei, és amint megtudom a tiédet, neked annyi.

Bower arca kifejezéstelen maradt, kezével azonban önkéntelenül is az összeszurkált karjához kapott.

– Véget vetek ennek a végletekig tisztességes nyomozó látszatnak. Azt hiszed jobb vagy nálunk, de nem. – Keleher lassan ingatta a fejét. – Egy cseppet sem vagy különb tőlünk, és ezt be is fogom bizonyítani.

Bowerben tudatosult az árulkodó mozdulat, és gyorsan leengedte a kezét.

– Mit keresel itt?

– Mondtam már, csak segít…

– Kímélj meg a baromságaidtól! – torkolta le Bower. – Neked a város északi részén kellene lenned.

– Ez nemrég még így volt, de a hadnagy visszahelyezett.

– Micsoda? A kapitányi parancs ellenére?

Bower szóhoz sem jutott a megrökönyödéstől.

– Még az asztalomat is visszaadta – újságolta büszkén Keleher, majd kihívóan folytatta. – Most mit fogsz tenni, hm? Rohansz a kapitányhoz, hogy a hadnagyot is felfüggessze úgy, mint Hartot?

– Szóval erről van szó? – ocsúdott fel Bower.

– Jim  jó zsaru volt. Nélküle…

– James Hart egy féreg! Pénzért cserébe eltussolta több tucat ártatlan ember meggyilkolását, akik véletlenül rosszkor voltak rossz helyen. Persze neked nem kell bemutatnom, ugye? Hiszen a társad volt. A bírósági meghallgatás ellenére is biztos vagyok benne, hogy tudtál a dolgairól, sőt, benne is voltál egy-kettőben. Semmit sem sajnálok, amit azzal az üggyel kapcsolatban tettem, csak azt, hogy nem sikerült börtönbe juttatnom. De nagyon remélem, hogy a jövőben veled ugyanezt a hibát nem fogom elkövetni. – Keleher gyilkos tekintettel meredt Bowerre. – És most takarodj a gyilkossági helyszínemről!

Ezzel búcsúzott Bower, majd faképnél hagyta Kelehert, és visszasétált a hullát rejtő konténerhez, ahol Marty már várt rá.

– Mi volt ez? – kérdezte a fiatalember.

– Semmi – intette le Bower –, csak a kedves nyomozó egy kicsit zabos rám, amiért felfüggesztették a korrupt barátját.

– A korrupt barátját? Egy rendőrt?

– Igen.

– Miféle korrupcióban vett részt?

– Egy kis pénzért tett pár szívességet a maffiának. Manipulálta a nyomozást néhány gyilkossági ügyben – magyarázta Bower, miközben az egyik kezére kék gumikesztyűt húzott –, de csak közvetett bizonyítékok szóltak ellene, így nem került börtönbe. Persze a bírósági tárgyalás még mindig tart, szóval még reménykedem, hátha sittre vágják. Hm… Bár már az is eredmény, hogy elvették a jelvényét. De várjunk csak! Szerintem, inkább az áldozatról kellene beszélnünk, ő is biztos ezt akarná – már ha nem lenne halott.

Rövid társalgásuk alatt Keleher a közelükbe osont, hogy a háttérben meghúzódva figyelemmel követhesse a vizsgálatot. Bower a szeme sarkából észrevette ugyan kotnyeleskedő kollégáját, de nem tett semmit. Azon tűnődött, hogy Keleher mit keres még mindig itt. Talán a nyomozásról akar többet megtudni? Merengve a konténerhez lépett, és ahogy felnyitotta, a szíve kihagyott egy dobbanást.

– Az áldozat neve…

– …Leó Ross.

Baker és Keleher nyomozó is elképedt. Bower háttal állt nekik, mégis szinte látta meghökkent arcukat. Rádöbbent, hogy elszólta magát.

– Igen, Mr. Ross drogdíler volt – mondta Marty. – Többször is bevitték kábítószer birtoklásáért.

– Egy gyilkossági nyomozóhoz képest elég tájékozott vagy, ami az utcai dílereket illeti, ha már név szerint ismered őket – jegyezte meg Keleher inkább gyanakvóan, mint elismerően.

– Nem azt mondtam, hogy húzz innen?

– Pedig a fickó nem tűnik nagy halnak – fűzte tovább zavartalanul Keleher.

Bower megállta, hogy visszaszóljon. Számára elég nagy jelentőséggel bírt ez a kisstílű drogdíler, ugyanis tőle szerezte be a heroint az utóbbi években. A kissé túlbuzgó, de mindig jókedvű, és legfőképp valamiért megbízható Leó, akinek kerek arcát szinte mindig kettészelte széles, fültől fülig érő, hófehér vigyora.

A kis növésű afroamerikai most felpuffadt, kék-zöld zúzódásokkal teli arccal, és szétvetett tagokkal feküdt a kukában felhalmozott szemétkupac tetején.

– Volt felesége? – puhatolódzott Marty. – Gyereke, rokona, hozzátartozója? Bárki, akit értesíthetnénk?

– Nem hiszem, hogy lenne bárki, akit érdekelne – ingatta a fejét Bower. – Hogy azonosítottad?

– Itt a tárcája – mutatott fel Marty egy átlátszó műanyagtasakot.

Bower elvette tőle, kicsomagolta, és gyorsan átkutatta. Sem készpénz, sem pedig személyes iratok nem hiányoztak belőle. Nem rablótámadás, következtetett.

– Mikor ölték meg? – kérdezte, miközben a holttest fölé hajolt, hogy alaposabban is szemügyre vegye.

– A halottkém előzetes véleménye szerint tíz és éjfél között történhetett.

– A halál oka?

– Puszta kézzel agyonverték.

– Hm… úgy látom, védekezett.

– De nem lehetett túl hatásos, hiszen meghalt – szólt közbe Keleher.

Bower eleresztette füle mellett a megjegyzést.

– Miből gondolod? – kérdezte Marty.

– A sebek az öklén – válaszolta Bower, miközben a csuklójánál fogva felemelte az áldozat kezét. – Ezek friss sebek. A halottkém nem említette?

Marty a fejét ingatta.

– Vagy hanyag volt, vagy azt hitte, egyértelmű. Bár nem tett semmit, hogy megvédje a bizonyítékot, úgyhogy én inkább az előbbire tippelnék. Gyorsan, hozz két műanyagzacskót.

Marty elsietett, s kisvártatva két újabb átlátszó tasakkal tért vissza.

– Ezekre miért van szükség?

Bower elvette tőle a zacskókat, és a felhúzta a hulla kezeire, majd a simítózárral rögzítette a csuklójához.

– A laborban majd vesznek belőlük mintát. Ha Leó vérén kívül más vérét is megtalálják a sebben, mondjuk vércsoport alapján, jó bizonyíték lesz a tettes ellen.

–  Hogy került volna bele más vére? – ráncolt a homlokát Marty.

– Leó is felsérthette a gyilkosa bőrét, esetleg eltalálhatta az orrát, és ha tettes vérzett, akkor van benne ráció. Ostobaság lenne nem megpróbálni. – Bower ezzel lezártnak tekintette a vitát. – Lássuk csak, mi van még itt?

Bower tekintete a hulla kezéről a fejére vándorolt.

– Látod a halántékán azt a fura lenyomatot? – kérdezte Martyt. – A méretéből és az alakjából ítélve az egy gyűrűtől származik. – Bower még közelebb hajolt a hullához; az orra majdnem súrolta Leó arcát. – Nézz csak ide, kölyök. Mintha a gyűrű valamilyen kövekkel lett volna kirakva. Látod az apróbb pontokat? Mintha egy háromszög, három sarka lenne.

– Én csak kettőt látok – állapította meg hunyorogva Marty.

– Pontosan! Vagyis az egyik hiányzik, vagyis a tettes gyűrűjéről is hiányzik egy.

– De miért viselt egyáltalán gyűrűt, ha gyilkolni akart?

– Szerintem nem tervezte el – ingatta a fejét Bower, miközben felegyenesedett, és levette a gumikesztyűket. – Hirtelen felindulásból ölt. Aztán megijedt, és elfutott. Ezért nem kutatta át az áldozatot. Talán a vevői között lesz a tettes. A gyilkosság idején nem járt senki a környéken? Ki talált rá a holttestre?

– Egy nő. Valószínűleg prostituált. A vallomásában azt állítja, hogy egy férfit látott kijönni ebből a sikátorból. A személyleírás is itt van valahol – tette hozzá Marty, miközben a jegyzeteit lapozgatta.

Bower ellépett a szemetestől, és tekintetével a tanú keresésébe kezdett, de mindenhol csak egyenruhásokat látott.

– Hol van most a nő?

Marty tétován szétnézett, aztán az egyik rendőrkocsihoz lépett, és kinyitotta az ajtaját, de senkit sem talált a hátsó ülésen.

– Itt… hagytam – felelte megsemmisülten. – Mondtam, hogy itt várjon, amíg a másik nyomozó meg nem érkezik.

Bower bosszankodva megrázta a fejét.

– De megvan a címe – mentegetőzött Marty.

– Egyéb nyomok?

– Találtunk jó néhány cigarettacsikket a konténer környékén. A megmaradt végek alapján mind ugyanaz a fajta. Ha maradt bennük elég dohány, a laborban az összetételükből pontosan meg fogják tudni mondani, hogy milyen márka.

Bower átvette a műanyagtasakba csomagolt csikkeket, a fény felé emelte, és közelebbről is megszemlélte. Valahonnan ismerősnek vélte őket.

– Érdekes…

– Mi az?

Bower néhány másodpercig még elmerengett, s csak aztán szólalt meg.

– Jól van, Marty! – fordult a kölyökhöz. – Menj vissza az őrsre, és gépeld le a jelentést, aztán add át Shepard hadnagynak. Én még körülnézek egy kicsit.

Marty biccentett, és elindult a kordonszalag felé. Bower egy ideig követte tekintetével, azután borostás állát vakargatva Keleherhez fordult – a nyomozó azonban már továbbállt. Bower magára maradt Leó Ross holttestével.

Ahogy gondolataiba merülve vakarózott, a kellemetlen viszketés nemhogy enyhült, egyre elviselhetetlenebbé vált. Még alig egy órája, hogy belőtte magát, de az első elvonási tünet máris jelentkezett. Talán túl keveset használtam?

Bosszankodva méregette a hullát. Gondolkodni próbált, de a viszketés túlságosan zavarta. Aztán a semmiből hirtelen támadt egy ötlete. Elővette Ross tárcáját, és annak a titkos zsebnek a keresésébe kezdett, amibe a díler a tartalék narkót szokta tartani.

Kutakodás közben már a puszta tudattól, hogy nemsokára heroinhoz fog jutni, elkezdett enyhülni a viszketés – hát még ha a szervezetébe jut ez a csodás szer.

A tárca apró, titkos zsebe heroin mellett egy összehajtott papírfecnit is rejtett. Bower mindkettőt kivette, és sebtében körbenézett. A narkót tartalmazó tasakot a nadrágja zsebébe süllyesztette, a cetlit pedig lassan széthajtogatta:

Joseph Bower nyomozónak!

Tudom a piszkos kis titkodat, és mindenkinek el fogom mondani. Okádnom kell a fajtádtól. Hamarosan találkozunk.

Bower kalapáló szívvel a levél fecnire meredt. Nem talált rajta aláírást.

 

3.

Vajon ki akar zsarolni? És miért? Ez a két kérdés pattogott oda-vissza Bower fejében, miközben rozsdabarna kabriójával az őrs felé tartott. Feladatai hirtelen megduplázódtak abban a pillanatban, amikor megtalálta azt a levelet Leó tárcájában. A gyilkosság mellé még ott a zsarolás is. A rá váró temérdek munka már egyszerű gondolatától is megfáradtnak érezte magát. Kétségek gyötörték. Nem tudta, hogyan oldhatná meg egyszerre a két ügyet.

Joe, hát a heroin már a maradék eszedet is teljesen elpusztította? – kérdezte egy bosszantóan józan hang a fejében. – Nyilván a zsaroló ölte, vagy ölette meg a dílered, így ha megtalálod a gyilkost, azzal eljutsz a zsarolóhoz is.

A rendőrőrs krétafehér kétszintes épületének keleti és nyugati szárnya V alakban találkozott az utca sarkán. Az épületre merőlegesen, mindkét oldalon sötét karosszériájú, fehér ajtós járőrkocsik sorakoztak. Bower két ilyen autó közé parkolt le.

Kiszállt a kabrióból, majd a tűző napsütésben kiszáradt szájjal visszasétált a sarokra, ahol az őrs bejárata nyílt.

A kétszárnyú ajtón belépve egy tágas és kellemesen hűvös, ám mégis zavaróan szegényes berendezésű előtérbe érkezett. Két oldalt a csupasz, hófehér falak tövében néhány kényelmetlen szék állt, de ezeket leszámítva az egész helyiség kongott az ürességtől. A bejárattal szemben egy információs pult állt, melynek mindkét oldalát lépcsők határolták. A baloldali az emeletre vezetett, a jobboldali egy nyomasztó alagsorba, ahol a kihallgató és a zárkák sorakoztak.

Bower balra vette az irányt. Cipőjének kopogása visszhangot vert a fekete-fehér járólapon. Ahogy elhaladt a pult mellett, a szeme sarkából észrevette ügyeletes kollégáját. Az őszes hajú, unott arcú, deréktájt kissé megereszkedett egyenruhás épp az aznapi újságot lapozgatva ücsörgött.

– Befejezték az emeleti mosdót – szólt a hírlapból fel sem pillantva.

– Remek – válaszolta a lépcsőket szedve Bower.

– Meghozták az új vécéket is. Láttad már?

– Nem – szűrődött le a lépcső tetejéről.

– Olyan tiszták, alig mertem ráülni – dörmögte az ügyeletes inkább magának, mint kollégájának.

Az őrs nemrég költözött át egy másik épületbe, és mivel a zsaruk az előző hely mocskához szoktak, minden tiszta vécécsésze egy-egy szenzációval ért fel az épületben dolgozók között. Sokan feszengtek az új őrsön, és néhányuk egyenesen gyámoltalanul közlekedett a tiszta, frissen festett falak között.

Bower a második emeletre érve végigsétált egy hosszú világosszürke folyosón, majd befordult jobbra, egy alacsony belmagasságú, íróasztalokkal telezsúfolt terembe. A falakat irattartó szekrények szegélyezték, s az egész helyiség írógépek csattogó zajától morajlott. Az utcára néző ablakokat szalagfüggöny takarta, mely megszűrte a betolakodó napfényt. Mivel a klíma nem működött, ventillátorok próbálták meg felvenni a harcot a hőséggel. A földszinttel ellentétben itt már nem lehetett unott arcokat látni. Az emberek gyöngyöző homlokkal rohantak fel-alá az irodában.

Bower nyugodt léptekkel lavírozott az íróasztalok között. Haladtában észrevette, hogy egy-egy nyomozókollégája rengeteg kacatot halmozott fel a saját asztalán, köztük bekeretezett képeket a családjukról, barátaikról. Az ő íróasztalán viszont csak a legszükségesebbeket lehetett megtalálni: egy írógépet, ami körül pár rosszul megfogalmazott jelentés hevert összegyűrve, egy fekete, tárcsázós telefont, mellette névjegyzéket és naptárat, valamint néhány papírokkal teli mappát, illetve elvétve egy-két ceruzát és tollat.

Bár egy avatatlan szemnek a nyomozó íróasztala rendetlennek tűnt, Bower tudta, mit hol talál, így számára ez a felfordulás jelentette a rendezettséget. Különben is, az igazán fontos dolgokat a fiókokban tartotta.

Már épp lehajolt az egyikhez, amikor egy kellemetlen nőszemély jelent meg az asztala előtt. A hadnagy nagydarab, kövér titkárnője azóta viselkedett ellenszenvesen vele, amióta Bower visszautasította a nő közeledését.

– A főnök beszélni akar veled.

– Jó, jó, egy pillanat.

– Most, Bower!

– Értem! – emelte fel a hangját a nyomozó. Jobb kezével még mindig a legalsó fiókban matatott. Miután megtalálta a keresett barna bőrtokot, elhelyezte azt a széke háttámlájára akasztott sötét zakó egyik belső zsebébe.

– És rakj rendet az asztalodon! – vetette oda neki a nő. – Rossz ránézni.

Bower szúrós tekintettel felnézett arra a vörös, zsíros fürtökkel keretezett kiállhatatlan, puffadt ábrázatra.

Akkor ne csak nézegesd, cseszd meg! Takarítsd le! – gondolta, majd egy széles vigyort erőszakolt az arcára.

A titkárnő egy ideig furcsálló tekintettel méregette Bower grimaszba idomuló vonásait, aztán lassan elfordult, és köszönés nélkül továbbállt.

Bower követte tekintetével, majd komótosan felkelt, magára vette a zakóját, és morogva átvágott az íróasztalok között, a terem túlsó végében elhelyezkedő iroda irányába. Nem elég nekem ez a rohadt viszketés, még ez a hárpia is baszogat.

A hadnagy irodájának bejárata mellett két szék állt: az egyiken egy tizenkét éves-forma, korához képest alacsony, de jó húsban lévő szőke fiú ücsörgött, pirospozsgás, pufi arccal. Nagy kék szemével érdeklődően nézett mindenfelé. A másikon valószínűleg az anyja foglalt helyet, aki fiatalkora ellenére eléggé lestrapáltnak tűnt. Bower prostinak tippelte. A nő hullámos fekete haja a vállára omlott, és táskás, zöld szemeivel megvetően nézett végig az őrsön. Sovány alakja még Bowernek is szemet szúrt. Nem tűnt egészségesnek, sem vonzónak, s bár Bower most látta őt először, valahonnan mégis ismerősnek találta.

Az iroda ajtajának üvegtábláján ez állt nagy, fekete betűkkel: MORRIS SHEPARD, HADNAGY. Bower ahogy közelebb ért, meghallotta a résnyire nyílt ajtón keresztül kiszűrődő beszélgetést. Óvatosan benyitott.

Shepard íróasztala mögött ülve épp telefonon beszélt. Amikor meglátta Bowert, némán beinvitálta, és az asztala előtt álló székekre mutatva hellyel kínálta. A nyomozó leült, és türelmetlenül várt.

A viszketés kezdett egyre elviselhetetlenebb lenni, így Bowernek kényszerítenie kellett magát, hogy másra figyeljen. A szék karfáját görcsösen markolászva körülnézett az új irodában.

A helyiség két oldalában állt néhány irattartó szekrény, valamint egy fekete kanapé, ami a bejárattal szemközt terpeszkedett. Shepard asztala mögött két hatalmas, fedetlen ablakon keresztül áramlott be a fény. A közéjük felfúrt polcon a hadnagy teketrófeái és bekeretezett kitüntetései sorakoztak. Az elismerések láttán Bower megvető fintorra húzta a száját.

James Hart, Hank Keleher és Morris Shepard – a korrupt trió. Ők azok a rendőrök az őrsön, akikről köztudott, hogy lefizethetőek. Míg Bower egyértelmű érzéseket táplált a két nyomozó iránt, a hadnagyot nem tudta elítélni. Régóta ismerte mindhármukat, és tudta, hogy Shepard sosem kapzsiságból ment a plusz pénz után, hanem beteg gyereke miatt. A fiú különleges ellátása csillagászati összegekbe került a hadnagynak, s felesége halála után egyedül kényszerült viselni a költségeket.

A következő pillanatban Shepard dühösen lecsapta a kagylót, majd felpattant a székből, és az ablakhoz lépett. A hadnagy átlagos magasságával nem tűnt ki a tömegből, robosztus alakjával azonban még Keleheren is túl tett. Kurta nyaka miatt néha úgy tűnt, mintha a vállai egyenesen a tarkójából nőttek volna. Feltűrt ujjú fehér ingét barna nadrágjába dugta. Ezzel a testalkattal és vastag, szőrös alkarjával leginkább egy hivatali öltözékbe bujtatott gorillára hasonlított.

– Mi az, Morris? – érdeklődött Bower. – Történt valami a gyerekkel?

– Nem – legyintett bosszúsan Shepard. – Szerencsére ő jól van… az állapotához képest. Az intézet igazgatójával beszéltem. Előleget akar. Az ápolás díja így is elég magas – sóhajtotta –, de legalább rendesen gondját viselnék. Azok a köcsög ápolók a kisujjukat se mozdítják, ha nem teszek a zsebükbe egy kis mellékest minden héten.

Kínos hallgatás következett. Bower nem tudta, mit mondjon, így hát csendben maradt.

– Ááá, el van baszva ez az egész – mondta keserűen Shepard, majd lassan megfordult, megdörzsölte az arcát, és leült a nyomozóval szembe. – De nem azért hívtalak ide, hogy a nyavalygásomat hallgasd. A gyilkossági ügyről akartalak kérdezni.

Bower összevont szemöldökkel nézett vissza a hadnagyra.

– A kis seggdugasz, akit utánam küldtél a helyszínre nemsokára legépeli a jelentést, és idehozza. Mi olyan sürgős?

– Keleher szerint ismerted az áldozatot. Ez tényleg így van?

– Igen.

– Honnan ismerted?

– Jesszus! – fakadt ki Bower. – Miért van mindenki így ráizgulva ennyire a témára? Az informátorom volt, oké? – lódította. – Egyszer-kétszer kisegített.

– Hm… – töprengett a hadnagy. – Úgy tűnik, valakinek feltűnt, hogy köpött, és végleg elhallgatatta.

– Igen, ez is egy lehetőség – bólintott Bower. – Nekem is eszembe jutott – füllentett ismét. Még nem igazán gondolkodott ezen. A zsarolólevél minden mást kiűzött a fejéből. – Átnézem az ügyeket, amikhez köze volt, hátha találok valamit.

– Más nyomok?

– Öhm… még semmi. – Bower ösztönei azt súgták, ne beszéljen a gyűrűről. Minél később tudja meg Marty jelentéséből, annál jobb. Már így is bőven kijutott a gyanús dolgokból a mai napra. Először Keleher feltűnése a gyilkosság helyszínén, most meg a hadnagy túlzott érdeklődése az ügy iránt. Furcsállta az egészet. Úgy gondolta valami más is állhat a háttérben, amiről még nem tud.

– Rendben – felelte hátradőlve Shepard. – Szólj, ha van valami eredmény.

– Úgy lesz, de nekem is lenne egy kérdésem, Morris. Mi a helyzet Keleherrel? Hogyhogy újra itt van?

– Miután beszéltem Thurman kapitánnyal, visszahelyezte a létszámhiány miatt. Te is tudod, hogy így is milyen kevesen vagyunk a körzetben.

– Aha, értem – biccentett Bower, bár elég gyengének érezte ezt az érvet, azért nem tette szóvá. Inkább felkel a székből, és kisietett az irodából.

Miután becsukta az ajtót, elindult a mosdó felé, amíg valami hirtelen megállásra nem kényszerítette: derék tájt beleütközött valamibe, és hirtelen nedvesnek érezte a nadrágját.

Lenézett átázott farmerjára, aztán feljebb emelte tekintetét, és meglátta a kis növésű, kövér, szőke fiút, amint fél pohár vízzel a kezében dermedt arccal bámul rá.

– EZ NEM LEHET IGAZ! – üvöltött fel Bower. – A ROHADT ÉLETBE! MIÉRT NEM NÉZEL A LÁBAD ELÉ, HÁJPACNI!

A kisfiú nem védekezett csak megszeppenve állt, és némán tűrte a szidalmazást.

– Mi az?! Megnémultál?! Szólalj már meg!

– Hé, baromarc! – hallatszott az iroda másik végéből. A lepukkant prosti az íróasztalok között átvágva közeledett felé, hogy villámló szemmel keljen fia védelmére. – Miért kiabál ezzel a gyerekkel?! Ki az atyaúristennek képzeli magát, mi?!

– Az idióta kölyke most öntött le egy pohár vízzel!

– Na és?! Ez még nem oka arra, hogy így beszéljen vele!

– Nem, hát persze, hogy nem! – hangzott a szarkasztikus válasz a nyomozótól. – Egyébként gratulálok hozzá! Jó nevelést kapott, hiszen még bocsánatot sem kért!

A dühös anyuka ezt eleresztette a füle mellett, és aggódva lehajolt gyerekéhez.

– Jól vagy, Mike?

– Naná, hogy jól van! Nem vertem meg, vagy ilyesmi – bosszankodott Bower.

A nő most gyilkos tekintettel fordult hozzá.

– Nagy szerencséd, vénember, hogy itt vagyunk ezen az őrsön – sziszegte –, mert ha ez az utcán történt volna…

Hogy a prosti mit művelt volna Bowerrel az utcán, az már örökre rejtély marad. A következő pillanatban kinyílt mögöttük az ajtó.

– Mi ez az ordibálás? – kérdezte emelt hangon Shepard. – Mi folyik itt?

– Én csak…

– Ez az alak ráförmedt a kisfiúra – vágott közbe a prosti felháborodva –, csak mert egy kicsit vizes lett a nadrágja.

– Ki maga?

– Tiffany Collins.

– Collins? – ismételte tűnődve a hadnagy. – Az a gyermekvédelmis-dolog?

– Igen.

– Hol van a gyámügyes?

– Lement a földszintre telefonálni.

– Jól van – sóhajtotta Shepard. – Jöjjenek be, majd a titkárnőm megkeresi, és szól neki, hogy itt vannak.

Azzal beterelte az ingerlékeny anyukát és annak hallgatag fiát az irodájába, majd becsukta az ajtót, mintha Bower ott sem lett volna.

– Elnézést kérek a történtekért – szűrődött át az üvegtáblán. – Tudja nagy a fejetlenség mostanában errefelé, és az emberek…

Bower bosszúsan ingatta a fejét, amiért Shepard ilyen gyorsan meghunyászkodott, és bocsánatot kért a prostitól – persze, azért ő is örült, hogy nem kellett folytatnia a vitát. Meglepte a fiatal nő agresszivitása, és gondolatai még a mosdóba lépéskor is az összetűzés lehetséges kimenetelei körül forogtak.

A hűvös kishelyiség falait fehér csempe takarta és fertőtlenítőszer szúrós szagától bűzölgött. Bower valahogy ridegnek érezte az egészet. A hideg futkosott a hátán, ahogy az ajtótól legtávolabb eső fülkéhez ment, és magára zárta azt.

Bent lehajtotta az ülőkét, majd helyet foglalt, és elővette zakója belső zsebéből a barna bőrtokot, amit a vécépapír adagolóra terített ki. A tok a legkülönbözőbb eszközöket rejtette: egy gumiszalagot, egy evőkanalat és egy fecskendőt.

A nyomozó annyira izgatott lett, hogy azt sem tudta, mivel kezdje. Kapkodva feltűrte inge bal ujját, aztán a gumiszalag után nyúlt, de a mozdulat közben meggondolta magát, és inkább kivette az öngyújtóját meg a fehér port tartalmazó kistasakot a nadrágja zsebéből. A por egy részét a kanálba adagolta, hozzáadott egy kis folyadékot a fecskendőből, majd meggyújtotta az öngyújtót, és az evőeszköz alá tette. Sóvárgó tekintettel figyelte a változást, amíg a por pezsegve fel nem oldódott a folyadékban. Azután a kanál végét gyorsan beékelte a papíradagoló és a fal közé, majd elvette a gumiszalagot, s fürgén megkötötte a felkarján. Amikor elég szoros lett a csomó, pumpálni kezdett az öklével, amíg láthatóvá nem vált a vénája. Miután ez megtörtént, sebesen ismét a fecskendő után nyúlt, és felszívta vele a kanálban pihenő folyadékot.

Gyerünk, Joe! – sürgette egy türelmetlen hang a fejében. – Mi lesz már!

Bower a fény felé emelte a fecskendőt, néhányszor megkocogtatta, és megszabadulva az utolsó légbuboréktól, türelmetlenül kidagadó vénájába döfte.

Abban a pillanatban, hogy megnyomta a fecskendő végét, zsigerei hálás bizsergésbe kezdtek, mint egy doromboló macska. Egy csapásra elmúlt a viszketés, a falakat sem találta már olyan barátságtalannak, s nem zavarta nedves nadrágja sem. Valójában nem zavarta már semmi. Hmm… tényleg jók ezek az új vécécsészék, gondolta magában. Eddig hogy nem vettem észre?

A heroin kellemes bódulatától vezérelve jókedvűen távozott a mosdóból. Az irodába visszatérve azonban mintha jeges vizet zúdítottak volna a nyakába. A hullámos fekete hajú nő és szőke fia az ő asztalánál ücsörögve várakozott. Bower elképzelni sem tudta, hogy mit kereshetnek ott.

Ekkor feltűnt mellette Marty, kezében egy mappával.

– Na végre, Joe! – szólt megkönnyebbülve. – Már mindenhol kerestelek. Hol voltál?

Bower egy kurta intéssel elhessentette a lényegtelen kérdést.

– Kik azok az asztalomnál?

– Pont miattuk kerestelek. Nemrég járt itt a gyámügy, és ezt hagyta itt neked. – Bower gyorsan átvette a dossziét, de már az első oldal fellapozása után megdermedt. – A fiú Matthew Collins, a nővére Tiffany Collins. A gyámügy szerint a te gyerekeid.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.2/10 (24 votes cast)
19 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Általában nem szeretem a krimiket, de ez most megfogott! Tetszik, ahogy az író a különböző szálakat keveri, és a fejezet csattanója is izgalmas volt! Remélem, hogy pozitív lektorit kap, nagyon szeretném végigolvasni! 🙂

  2. Hali! 🙂

    Jó részlet volt, felettébb élvezetes! Különösen a jelenetek végét emelném ki; mindháromnak sikerült tovább ragadnia a figyelmemet a következő részre 😀
    Én sem vagyok nagy ‘nyomozós sztori’ rajongó, mert tapasztalat alapján ha már egyet láttam, akkor láttam az összes többit is, de itt mégis friss kíváncsisággal olvastam minden új bekezdést.

    Gratulálok a továbbjutáshoz,
    Sok sikert kívánok a lektorhoz! 🙂

  3. A mondatszerkesztés hibátlan. Képszerű és filmszerű is. Mindent láttam magam előtt. Egy picit nekem a heroinos belövős rész a Patrick Melrose-t hozta szó szerint. A másik, nem nagy probléma, hogy minden bekezdés elején ott van Bower, holott vele vagyunk, mintha rajta lenne kb. egy gopro kamera, így ha nem írnád ki mindenhol, Bower, akkor is egyértelmű, hogy ő a cselekvő (próbáld meg felolvasni sokkal kevesebb Bower-rel, simán működik). A krimiket szeretem, kicsit klisés a sikátor, de jó az ellentét meg a pokol, meg az egyforma távolság, ezek mind nagyon magas szintűvé teszik az írásod minőségét. Hiba még a párbeszédek valószerűsége, pl.: Mit akar tőlem ebben a vadonatúj öltönyben? (ez béna, ilyet senki nem kérdez) vagy maga az, hogy a nyomozó figurának mindenképp egy szétesett karakternek kell lenni függőséggel (ahogy a Die Hardban pont Bruce Willis karaktere vagy Mel Gibsoné a halálos fegyverben vagy a svéd és dán krimik 90%-ának nyomozói stb.), illetve túlságosan a szánkba rágod, hogy milyen évet írunk (Michael Jackson szám, Die Hard, az újság szalagcím), ezek egy filmben elmennek, de leíráskor sokkal jobban be kellene őket burkolni. Remélem, a sztori izgi és tele van meglepetéssel. Hajrá!

  4. Jó húzás volt, amikor kiderült, hogy a narkós egy nyomozó.

    A 80-as évekre történő utalás viszont lehetne sokkal, de sokkal finomabb 🙂

  5. Nem ártott volna megkérdezni egy toxikogust vagy simán csak a neten rákeresni a heroin hatására. Itt úgy van leírva, mintha a hatása kb egy titokban elszívott cigarettáé lenne („A heroin kellemes bódulatától vezérelve jókedvűen távozott a mosdóból.”) Azt sem tartom reálisnak hogy egy ilyen szintű függőség rejtve maradhat (ráadásul pont a rendőrségen?!) hiszen a heroinhasználatra nem csak a tűszúrások utalnak. Lehet hogy az amerikai rendőri állomány a nyolcvanas évek vége felé eléggé szét volt hullva fejben, de ez azért messze van a krimitől minimálisan elvárható hitelességtől. Márpedig ha a hitelesség rögtön az elején, egy ennyire kulcsfontosságú részletnél megbicsaklik, az az álmoskönyvek szerint nem jelent jót.

  6. Kedves Abigail, Norbert, László!
    Köszönöm az észrevételek! Örülök, hogy tetszett a részlet.
    Kedves Beretton!
    A gopro kamerás hozzászólás nagyon tetszett 😀 majd ígyekszem rítkítani a „Bower”-eket, illetve finomabban utalni arra, hogy milyen évben játszódik a történet.
    Kedves Csikesz!
    Köszönöm a hozzászólást. Kíváncsi vagyok a véleményedre. Szerinted hogyan lehetne hitelesebbé tenni? A heroinhasználatra milyen utalásokat kellene még tenni?

  7. Hi Stanley, a kikerült részlet alapján ítélve nagyon igényes munkát adtál be és már kerek egységet alkot a történet. A heroinfüggés realisztikus ábrázolása azonban komoly változtatásokat igényel, amit két dolog miatt tartanék mégis megfontolandónak. Először is, ez egy ígéretes kézirat és megéri tökéletesíteni a gyenge pontjait. Másodszor ha nehéz témához nyúlunk, szerzőként van egy bizonyos morális felelősségünk a hitelességért. Szóval nem könnyítetted meg a dolgodat 🙂
    Kihasználhatnád a high és a hiánytünetek kettősségét: eufória vs totális kontrollvesztés. Olvass utána, esetleg beszélj jelenlegi vagy már tiszta használóval, milyen is a high, meddig tart, milyen utána (hát nem olyan, hogy jókedvűen visszamegyünk dolgozni, vagy akár képesek vagyunk logikusan gondolkodni). Ez lenne a magasság. A hiány meg lehetne a mélység, de nem az itt felvázolt irritáltság hanem a használót fizikailaig és pszichikailag is működésképtelenné tevő pokol amikor csak az hajtja hogy újra belőhesse magát. Jekyll és Hyde. Továbbá kapóra jöhet hogy a heroinhoz legtöbbször a fájdalomcsillapító hatása miatt nyúlnak, amit felhasználhatsz ha Bower előéletéről van szó.
    Összességében azért tartanám fontosnak, hogy a droghasználat a művedben ne ez a kissé naiv és felületes vonal maradjon, hanem hogy íróként kihozd belőle a teljes potenciált. Olvass utána, beszélj használókkal, addiktológusokkal. Bónuszként felajánlom egy ismerősöm segítségét aki a nyolcvanas évek végén fedett nyomozó volt a new jersey-i rendőrség drogellenes osztályán. 😉

  8. Gratulálok!
    Nekem túlírtnak hat, sokszor elveszik a fókusz a lényegtelen részletekben. Ezen kívül, amit már többen említettek, hiteltelen több lényeges pontban. Kokóval, esetleg MDMA-val működhetne, hernyóval semmiképp. A rendőri intézkedés sem látszik épp sszakszerűnek, semmi szakzsargon. Szerintem ráfer még a polír.
    Sok sikert!

  9. A zsaruknak rendkívül széleskörű, a családra is kiterjedő biztosítást köt a város. Kizárt, hogy Shepherdnek a beteg gyerek miatt kéne korrumpálnia magát. A korrupció oka egyszerűen az, hogy a pénz jó dolog.

  10. Kedves Csikesz!
    Olvastam a témában, és tisztában vagyok az általad említett dolgokkal, de úgy gondoltam, a dramaturgia miatt nem kezdhetem az első fejezetekben a „működésképtelenné tevő pokol”-lal. Próbáltam ezt is felépíteni, ívet adni neki. A főhős a történet elején még kevésbé súlyos elvonási tüneteket tapasztal, mert könnyen és gyorsan heroinhoz tud jutni, de idővel egyre több időbe telik majd, és akkor jönnek az egyre durvább elvonási tünetek. A főhős el fogja érni azt a részt, amikor már csak az hajtja, hogy újra belőhesse magát, mert a heroinhiány ebben fog kicsúcsosodni.
    Kedves Tibi!
    Köszönöm az észrevételeket. Az első fejezetet illetően megértem a csapongó fókuszt. A második és harmadik fejezetben is észrevettél ilyet? Szerinted heroinnal miért nem működik? Véleményed szerint a rendőrségi intézkedés hogyan lehetne szakszerűbb? Milyen szakzsargonokat hiányoltál?
    Kedves Richárd!
    Nem láttam a filmet, de pótolom a hiányosságot. A biztosítással kapcsolatos dolog eszembe se jutott volna, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem.

  11. Gratulálok a kikerüléshez!
    A szöveg szerkezetét nézve, szerintem ez egy nagyon jó írás. Sőt, talán azt is megkockáztatnám, hogy az egyik legjobb stílusú szövegrészlet a kiemeltek közül. Nekem a párbeszédes résznél süllyedt egy kicsit meg, az nem igazán hiteles. A karakter akit megjelenítettél, Bower, az én képzeletvilágomban biztosan nem így beszél. Rövidebb, karakteresebb mondatokat adnék a szájába.
    Hogy tartalmilag mennyire hiteles a dolog, az attól is függ, milyen stílusban írsz. Az biztos, hogy a világirodalomban volt már függő nyomozó, aki világhírűvé tudta tenni íróját. A kérdés: tudsz – e újat hozni a témában, hogy ne másolat legyen.

  12. Kedves Kristin M. Furrier!
    Köszönöm az elismerő szavakat.
    A párbeszédeket nem először éri kritika, úgyhogy azokon mindenképpen változtatok.
    Remélem, sikerült egy nem túl klisés történetet összeraknom, de ez majd kiderül.

  13. A heroinhasználó nem csak elvonáskor mutat tüneteket. Ajánlom mindenki figyelmébe a Skagboys című regényt. A Trainspotting szerzőjének műve. Az a film Amerikai Pite stílusú a könyvekhez képest.

  14. Jó stílusú, részletgazdag írás, pontosan láttam magam előtt a jeleneteket, mint egy filmen. A horgok remekül fenntartják a figyelmet, és izgalmas titkokat ígérnek. Mondjuk az apaság kiderülése inkább meghökkentő volt, és egyelőre elképzelésem sincs, hogyan fog illeszkedni egy lecsúszott, heroinista zsaru sztorijába. De éppen ezért olvasnám tovább. 🙂

  15. Kedves Mrs. Dalloway!
    Köszönöm! Az apaságos történetszál is ki lesz majd bontva, és értelmet nyer. Örülök, hogy tetszett. 🙂

  16. Kedves Stanley!
    Tetszetős szerzői név, bár a Scott jobban illett volna hozzád. Laikus szemekkel is kiváló iromány, legelső olvasásra is az volt… szerencsére a helyesírás is a helyén van! Ne foszd meg az olvasókat a további részletektől, a Pufis jelenetek a kedvenceim.
    Sok szerencsét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük