Rezeda Réka: Sörhab

A gangon ülök egy korsó Kőbányaival. Figyelem, ahogy a buborékok elpattannak a hab tetején.

Utálom a sört.

A percek egyenletesen csepegnek, mint az infúziós folyadék.

Nehéz káposzta- és zsírszag terjeng a levegőben. A placc túloldalán a Kutyás Néni a Süket Bácsival beszélget, aki mindig úgy üvölteti a tévéjét, hogy az utcafronton is hallani. Egy ütött-kopott körasztal mellett ülnek, az öregasszony zsemleszínű, borzas keveréke kitikkadva liheg a gazdája műanyag széke alatt. A kutyát Datolyának hívják. A néni nevét nem tudom. Hat éve élek ebben a társasházban, a néni meg harminc. Egyszer mondta. A nevét is mondta, de nem jegyeztem meg. Nem figyeltem.

A járványhelyzetről beszélgetnek, vagyis inkább kiabálnak, mert a Süket Bácsi nem hallja se a Kutyás Néni szavát, se a magáét. Normális esetben nem figyelnék rájuk, de normális esetben ki sem ültem volna a gangra.

– Tudja, miért van kint a fekete zászló? – kérdi a Kutyás Néni, és a bejárati kapu felé bök az állával.

A levegő fülledt, mégis megborzongok. Egész testemben viszketni kezdek, mintha hangyák mászkálnának a bőröm alatt. Elkapom a tekintetemet a beszélgetőkről, és a sörhabra meredek.

– Hogyisne tudnám – krákogja a Süket Bácsi, a hangja száraz, mint egy könyvlapok között préselt virág szirmai. –, hisz’ én kopogtam be Gyurkához, amikor láttam, hogy nem ült ki a szokásos esti sörével a gangra. Én hívtam ki a mentőket.

– Hol kaphatta el azt a fránya vírust?

– Nyilván a boltban. Máshova nem járt.

Fészkelődni kezdek a székemben. Vajon mikor illan már el a sörhab? Az órámra pillantok. Folyton úgy érzem, hogy az idő észrevétlenül elszivárog, átfolyik az ujjaim között. Még meg kell főznöm a spagettit, el kell magyaráznom a matekot Lilinek, és megvarrni Marci ingét az anyák napi ünnepségre. Áron megint sokáig dolgozik, farkaséhesen fog hazaérni, én meg itt ülök és sörözök, ahelyett, hogy a vacsorát főzném.

Nem sörözök, csak nézem, ahogy kimegy a Kőbányaiból a szénsav.

És egyébként is azért ültem ki a gangra, hogy egy kicsit lelassítsak.

Hogy arra a kis időre, amíg a hab elillan a korsóból, valaki más szemüvegén keresztül nézhessem a világot.

Hogy emlékezzek.

– Anya! – Lili kidugja a fejét a fehérre mázolt bejárati ajtón. – Nem értem a törteket.

– Nemsoká bemegyek, kicsim.

– Mit csinálsz itt? – Kislányom vékony szemöldöke felkúszik búzaszőke frufruja mögé. – Azt hittem, utálod a sört.

– Vedd elő a memoritert, majd este átnézzük a matekot.

– Magának van, aki bevásároljon, Ferenc? – kérdi a Kutyás Néni a Süket Bácsitól, miután Lili visszasomfordált a házba.

– Egyszer becsöngettek valami önkéntes sihederek. Adtam nekik bevásárló listát meg pénzt, aztán úgy elporzottak a nyugdíjam felével, hogy vissza se néztek. Én aztán egy fityinget se adok többet ilyen pernahajdereknek! Inkább elbicegek a sarki boltig.

– Csak nehogy úgy járjon, mint a Gyurka!

– És ha elkapom azt a kórságot? Se kutyám, se macskám, nem hiányoznék én senkinek. Gyurka volt az egyetlen barátom, talán jobb is, ha utána megyek.

– Ne beszéljen badarságokat! Én is a barátja vagyok.

– Maga az utolsó a házban, aki szóba áll velem. Régen bezzeg mindig volt kihez szólni, de ezek a mai fiatalok folyton csak rohannak. A minap belefutottam abba a flancos ügyvédnőbe a másodikon, meg mertem kérdezni, hogy vannak a gyerekek, erre közölte, hogy nincs ideje trécselni, mert a konfitált kacsacomb nem fogja megsütni magát. Sokat szűkölködtem életemben, de ilyen lelki szegény sose voltam! Régen a szomszédok megosztották, amijük volt. Ha semmink sem volt, akkor jó szót adtunk. Vigasztalást.

Görcsösen megmarkolom a nyirkos sörös korsót. A mellkasom szorít, mintha satuba fogták volna a szívemet.

Belém hasít Gyurka bácsi mazsolaszerű arcának emléke, a kép, ahogy néhány hete a szokásos esti Kőbányaija mellett ülve megkért, hogy hozzak neki néhány zsömlét. A karom hasogatott a dugig pakolt bevásárlószatyroktól, a fejem lüktetett Marci óbégatásától, aki azért bömbölt, mert nem engedtem be a játszótérre.

– Holnap hozok – vetettem oda türelmetlenül az öregembernek.

– Lehetne a Sanyi péktől? – kérdezte Gyurka bácsi. – Nála mindig friss az áru.

– A közért esik útba – feleltem nyersen, és faképnél hagytam a szomszédomat. A vacsorakészítésen járt az eszem, meg azon, hogy mielőtt elmentem dolgozni, elfelejtettem kiteregetni a mosott ruhát. Nem jutott eszembe megkínálni Gyurka bácsit a magunknak vett zsömléből, pedig olyan sokat vásároltam belőle, hogy pár nap múlva ki kellett dobni a felét.

Másnap Gyurka bácsi megköszönte a szikkadt közértes zsömlét, amit vittem neki, és nem kért többet pékárut. Aztán most hétfőn, amikor átvettem a műszakot az éjszakás nővértől, Gyurka bácsi ott feküdt a covid osztály egyes kórtermében.

Csütörtökre már üres volt az ágya.

Zsibbadt szívvel nézem a Kőbányait. Gyurka bácsi mindig ezzel a sörrel ült a gangon. Minden este kint ücsörgött az ajtaja előtt, és bámulta a napsárga italt a csorba füles korsójában. Egyszer megkérdeztem, miért nem issza. Azt mondta, az ő Lujzájára emlékezik így, az asszonyra, aki sosem ivott, de szerette nézni, ahogy kimegy a sörből a szénsav, aki mindig azt mondta, a sör olyan, mint az idő, hogy a percek úgy pattannak el észrevétlenül, mint a buborékok a habban, először úgy tűnik, rengeteg van belőlük, de egy szempillantás, és semmi nem marad.

Nem értettem, miről beszél, és nem is érdekelt igazán, mert aznap még három adagot kellett kimosnom, és kivasalni Áron ingeit.

De most már értem.

– Kezét csókolom, Marika! – A Süket Bácsi feltápászkodik a körasztaltól, és nehézkesen elindul a lépcső felé. Korábban sosem vettem észre, hogy sántít. Sosem vettem észre, mert nem figyeltem.

Felállok a helyemről. A gondolataim a főzés és Lili házi feladata felé vándorolnak, de elcsitítom őket, és a Süket Bácsi után szaladok.

Ferenc. Ferencnek hívják.

Mikor utolérem, lefékezek mellette.

– Jó napot, Ferenc bácsi! Megengedi, hogy bevásároljak magának? Itt lakom a földszinten. Ígérem, nem tűnök el a pénzével.

Ferenc bácsi sófehér, bozontos szemöldöke összefut a homlokán.

– Köszönöm, nincs szükségem semmire.

– Akkor üljön oda mellém! Hozok még egy Kőbányait. Nézhetjük együtt a sörhabot. Mint Gyurka bácsi.

Ferenc bácsi cserepes ajka csibészes mosolyra görbül.

A szívemből elszivárog a zsibbadás.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.4/10 (21 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük