MÚLT
Mese vagy valóság? Avagy a kollektív tudatalattinkban rejtőző kép végre igazolást nyer?
A világ lélegzete visszafojtva várja a május 15-ét. Még két hét és kiderül, hogy az évszázad legjobban megszervezett és leglátványosabban tálalt átverésének vagyunk-e a tanúi, vagy pedig igazolást nyer mindenidők legrégibb és legelterjedtebb mítosza: a VÁMPÍROK léteznek.
Egy héttel ezelőtt felkerült a világhálóra egy üzenet, amely futótűzként terjedt el, és csupán három nap alatt elérte az egy milliós nézettséget, azóta pedig több milliárdszor tekintették meg. Pillanatok alatt lecsapott rá a bulvársajtó, majd mostanra főcímmé érett a teljes média-dzsungelben, nap mint nap újra tárgyalva, más-más szemszögből megvizsgálva úgynevezett szakértők bevonásával. Mostanra az is kiderült, hogy az emberiség egy igen tetemes hányada foglakozik vámpírológiával és széleskörű kutatásokat folytatva, érdekes publikációkat lobogtatva, érveket és ellenérveket felsorakoztatva próbálják bizonyítani a video hitelességét, vagy épp az ellenkezőjét.
Tény, hogy a felvételen látható „vámpír” premier plánban szembesít minket az előbukkanó agyaraival, majd jóízűen falatozik egy önként vállalkozó hölgyből kerek 30 másodpercig. Végül láthatjuk, ahogy a két fognyom összezáródik, és pillanatok alatt begyógyul a táplálkozás végeztével. Ezután a jó kedélyű hölgy a saját lábán távozik a szobából.
És ha mindez nem lenne kellően sokkoló, a videó végén hallható bejelentés, minden bizonnyal felteszi a pontot az I-re. Szó szerint idézem:
„Eljött az idő, hogy a világ szembesüljön az igazsággal, mely már évszázadok óta ott lebeg a felszín alatt: a VÁMPÍROK léteznek! Bár nem minden igaz, ami a köztudatban él, mégis az egyszerű tény, létünk valóságossága, megkérdőjelezhe- tetlen. Május 15-én előlépünk a sötétből, ahová több száz, több ezer évvel ezelőtt kényszerültünk, és az emberiség egyik legnagyobb dilemmája igazolást nyer. De nem jövünk üres kézzel! Jó szándékunk jeleként, átadjuk a rák az AIDS és a legtöbb betegség ellenszerét.
Egy új kor hajnala közeledik! Egy szebb, egy jobb, egy boldogabb koré, amikor emberek és vámpírok egymást segítve, békességben és elégedettségben élhetnek együtt!”
Elgondolkodtató szavak. Azonban az emberiség történelme során, hányszor hallottunk már hasonló kijelentéseket?…
2013. május 01. Adam Bell
Daily News
————————————————————————————————————————————————–
1. Szép remények
Harmadszorra kellett újrakezdjem a sminkelést. Először a tussal szaladt meg a kezem, másodjára belement a szemembe a szempillaspirál és könyörtelenül lekönnyeztem a már szinte tökéletes sminkemet; harmadszorra megcsúsztam a nedves kőpadlón a fürdőszobában és bevertem a lábamat, de legalább az arcom érintetlen maradt. Igaz a lábam úgy lüktetett, hogy erősen rettegni kezdtem, hogy végig fogom sántikálni az egész randit, ahelyett, hogy sikkesen, ne adj isten, csábosan lejtenék álmaim pasija előtt, mellett, alatt…
Összeszorítottam a fogamat és belebámultam a saját tükörbéli szemembe, és megtartottam magamnak, azt a kis lelkesítő beszédet, ami az este tökéletes kimenetelét hivatott biztosítani.
Elégedetten nyugtáztam, hogy végre minden a helyén van: a frizurám, a sminkem, ja, és igen a pillangók is a gyomromban, bár a vergődésüket értékelve, lehet, hogy nem is pillangók, hanem sokkal inkább pterodactylusok lehetnek.
Minden a helyén, kivéve, Szentséges Szűz Anyám, a ruhám! Fehérneműben, mégsem mehetek randira!
Bár, ha jól meggondolom, minden bizonnyal zajos sikert aratnák! Hah!
Bevágtattam a szobába, magamra kaptam a decens „kis feketémet”, hála neked Coco Chanel!, és a tíz centis magas sarkúmat, melynek a vérvörös talpa, minden lépésnél csábosan kacérkodik az ámuló világgal és a színe tökéletesen megegyezik a körömlakkoméval. Diszkréten visszafogott ékszerek, egy leheletnyi parfüm, egy csipetnyi kacérság és már kész is vagyok; irány a La Marina étterem, ahová normális körülmények között fél éves várakozási idő van az asztalfoglalásra.
Csakhogy ezek koránt sem normális körülmények! Ugyanis, a randi partnerem, nem más, mint a város, sőt az ország legüldözöttebb és legkapósabb agglegénye, a mesés, a tökéletese, a fantasztikus, most kapaszkodj meg!, Ethan Ashford, a gazdag és befolyásos, városalapító Ashford család egyetlen élő leszármazottja és örököse!
Randim lesz Ethan Ashforddal!!! És már az ötödik!!!
Csak azért nem kezdtem hangosan sikítva ugrálni és táncolni, mert még idejében felmerült benne, hogy a mai teljesítményemet tekintve, ez lehet, hogy durva visszaélés lenne a szerencsémmel, ami eddig kitartott és a továbbiakban is gőzerővel kell dolgozzon.
Keresztültipegtem a nappalin, majd egy pillanatra megálltam, hogy kikapcsoljam a TV-t. Már megint egy idióta talk show menet benne, és épp két decens professzor-küllemű idősebb úr tépte egymást, a biztonsági emberek elszánt próbálkozásai ellenére is. Naná, hogy a vámpírokról és arról az idióta videóról volt szó!
Amióta két hete kipattant a sztori, az emberek teljesen megőrültek. Az elmebaj, mostanra a felsővezetést is elérte és vallási, politikai, társadalmi, biológiai, szociológiai és még az ég tudja „mi-lógiai” kérdést csináltak belőle. Még nem rendelkezik semmilyen bizonyítékkal egyik tábor sem, de már háborús patthelyzet alakult ki, szinte a világon mindenhol. Vannak akik, elkezdték elbarikádozni magukat, mások elkezdtek élelmiszert felhalmozni és vannak akik „Isten hozott!” plakátokkal rohangálnak városszerte. Ami már csak azért is baromság, mert a vámpírok saját bevallása szerint is mindvégig itt voltak, köztünk éltek, csak nem tudtunk róluk; vagy legalábbis hivatalosan nem tudtunk róluk. De a legáltalánosabb reakció, az új népi társasjátékban kulminálódik, ami azt jelenti, hogy a fegyver és lőszeripar a háborús időszakokat megszégyenítő forgalmat bonyolít. Ja, és extra mennyiségű nyírfakaró fogy a neten. Mostanra az óvszer és a fejfájás csillapító után, a harmadik legkeresettebb termék lett, amit a gyógyszertárak kivételével a sarki kisbolttól kezdve a benzinkútig, mindenhol meg lehet venni.
Undorodva dobtam le a távirányítót a kanapéra, majd felvettem a kikészített blézert az éjszakai hűvös levegő ellen és a kis borítéktáskámba kapaszkodva elhagytam a lakást. Még épp időben voltam, az előre megrendelt taxi érkezéséig, úgy hogy nyugalmat erőltettem magamra és megfontoltan kisétáltam az elegáns belvárosi bérház elé, ahol immár három éve béreltem ugyanazt a huszadik emeleti lakást, fantasztikus kilátással a város szívét elfoglaló Albert Ashford parkra.
És vártam. És vártam. És idegbajosan vártam! Mert az az átkozott taxi csak nem akart jönni. Már vacogott a fogam a hűvös májusi estében és hiába próbáltam immár tizedjére fölhívni a taxi-társaságot, senki sem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon a hívásomra és az elmúlt negyed órában egyetlen taxi sem járt még az utcám közelében sem. Sőt az egész környék hátborzongatóan kihalt volt, ezzel szemben a távolból furcsa hangok szűrődtek át a környező épületek dzsungelén keresztül és vastag oszlopban felemelkedő füst csúfította el a halvány csillagoktól pislákoló tavaszi égboltot.
Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett, de a hatodik érzékem teljes erőbedobással riadót fújt. Tudtam, hogy ezen a ponton nem kéne tovább visszaélnem a jó szerencsémmel, de valahogy minden józaneszemet felülírva, még mindig nem voltam képes lemondani a mai tökéletes estémről Ethan Ashforddal. Megpróbáltam felhívni, de a mobilom épp olyan döglöttnek bizonyult, mint az a béka, amit tegnap reggel láttam futás közben, a park sétányán. Idegesen toporogtam a járda szélén, győzködve magam, hogy mi lenne a legjobb. Egyes opció: sutba vágva minden figyelmeztető rosszérzést, elindulok gyalog a park túloldalán elterülő, részben a tóra épített, impozáns La Marina felé (végül is csak egy negyed óra a parkon keresztül… este… sötétben…. brrrr). Vagy, kettes opció: hallgatok a józan eszemre és szépen visszamegyek a biztonságos kis lakásomba, reménykedve, hogy előbb utóbb sikerül elérni Ethant.
Nehéz kérdés, nem de?
Természetesen, normális körülmények között, az első lehetőséget még csak futólag sem vettem volna fontolóra! Elvégre minden filmben és sokszor a valóéletben is ekkor szokott mindenféle borzalom történni a gyanútlan hősnővel. De, mint mondtam, ebben az esetben igen távol álltam a normális körülményektől. Elvégre Ethanről van szó! Tudom, tudom! Már nagyon uncsi a rajongásom! Ami természetesen nem mentség a pillanatnyi agybajomra, viszont éppen eléggé elvonta a figyelmemet a belső latolgatásom a lehetőségeimet illetőleg ahhoz, hogy egyáltalán nem tűnt fel a négy tagbaszakadt véres és mocskos férfi, aki néma csendben loholva közeledett felém.
Mire felfigyeltem a belső riasztóm eget-földet rengető jelzésére, már nem volt hová menekülni. Egy, a végsőkig összeszokott gépezet alkatrészeiként, egy pillanat alatt körbe vettek és a falhoz szorítottak, elvágva minden menekülési útvonalat. Ijesztően hatékonyan és gyorsan mozogtak, nyilvánvalóvá téve, hogy nem először hajtották végre ezt a manővert.
Az egyék ráfonta az ujjait a nyakamra és egy erőteljes lökéssel a falnak taszított. A fejem nagyot koppant és egy pillanatra minden elhomályosult előttem, csak hogy aztán minél tisztábban láthassam kétségbeejtő helyzetem komolyságát. Torz vigyorra húzódott a felrepedt, sebes szája, amitől friss vér buggyant elő az éppen csak beszáradt hasadásból, és egy lépéssel még jobban behatolt a személyes terembe.
– Cicuska! Hová? Hová? Nem hallottad, hogy kijárási tilalmat rendeltek el?
– Mi?! – nyögtem fel értetlenül.
Ez, mégis mikor történt?
– Nyilván nem – röhögött fel a haverja. – Máskülönben nem ácsorogna itt így kinyalva.
– Lehet, hogy ránk várt – vartyogta a harmadik.
– Fiúk. Azt hiszem ez a mi szerencsenapunk – nézett hátra a válla fölött kedélyesen vigyorogva az első, miközben az ujjai még jobban belevájtak a bőrömbe.
Hangos, hiénaszerű röhögés volt a többiek válasza.
– Itt laksz a közelben? – fordult vissza hozzám mosolyogva.
A gyomrom összerándult; a sav marni kezdte a torkomat. A gondolataim veszettül cikáztak az agyamban, hogy mit kellene válaszoljak, hogyan tudnák kimászni ebből a helyzetből, miközben kénytelen voltam felfogni, a kijárási tilalom miatt nagy valószínűséggel magamra maradtam. A mobilom nem működik, nem tudok segítséget hívni, és kiáltani sem tudok, olyan erővel szorítja a torkomat a támadom. Nem akartam belegondolni, hogy mi várhat rám!
– Nem kell válaszolnod – hajolt közelebb a fogva tartóm.
Egy határozott mozdulattal kirántotta a kezemből a táskámat és egy percen belül már tisztában voltak vele, hogy pontosan a lakásom előtt álunk. Ismét felhangzott a gúnyos kacagás.
– Ne vedd magadra szivi, de szükségünk van egy helyre, ahol egy darabig héderelhetünk és itt tutira nem fognak keresni a zsaruk. És mivel te, olyan jó háziasszony típusnak nézel ki, gondolom, joggal várhatjuk el, hogy szórakoztass minket – vigyorgott bele az arcomba.
Az önelégült arckifejezése és a győztes hadvezért idéző magabiztossága, amely kétséget sem hagyott afelől, hogy minden pontosan úgy fog történni, ahogy azt ő elképzelte, éppen elég volt ahhoz, hogy feloldja az átkot, ami eddig mozdulatlanságra kényszerített. Gondolkodás nélkül, ösztönösen cselekedtem; hirtelen felrántottam a térdemet és teljes erővel tökön rúgtam a pasast. Visítva görnyedt össze és vinnyogva terült el a földön magzati pózba húzva össze magát. A többiek egy pillanatig döbbenten bámultak, majd vérben forgó szemekkel fordultak felém. Az első pofontól nekitántorodtam a falnak és bevertem a homlokomat. Azonnal elfeketedett előttem minden és jótékony érzéketlenségbe süllyedt a testem.
———————————————————————————————————————————————–
Káosz és vérontás, béke és jólét helyett!
„Egy új kor hajnala közeledik! Egy szebb, egy jobb, egy boldogabb koré, amikor emberek és vámpírok egymást segítve, békességben és elégedettségben élhetnek együtt!”
Még csupán két hete hallhatta először a világ eme szavakat, azon a bizonyos sorsfordító videofelvételen. Csupán két hét alatt totális káoszba és rombolásba taszította a világot egy olyan kijelentés, amely még csak igazolást sem nyert; egy ígéret, amely szép reményeket ígért, de 100 éve nem látott pusztítást végzett néhány nap leforgása alatt.
Május 6-án délután 5 óra 18 perckor zavargások törtek ki London belvárosában. Két be nem jelentett tüntetés résztvevői csaptak össze a Trafalgar téren. A kezdeti szóváltást követően a helyzet gyorsan eldurvult. Mire 20 perccel később a különleges egységet kivezényelték, a tüntetők elbarikádozták magukat autókkal, padokkal és minden egyéb mozdítható tárggyal. Mire a tömeget feloszlatták, az összecsapások során legalább 50 ember meghalt, 36-an súlyosan, 120-an könnyebben sérültek meg. Az anyagi kár több milliós.
A Trafalgar téri összecsapás lett a katalizátora az egész világot robbanásszerűen elborító tüntetéseknek és zavargásoknak. Csak becslések vannak, de egyesek szerint mostanra a halálos áldozatok száma világszinten meghaladja a 4000, míg a sérültek 10000-nél is többen lehetnek. Az anyagi kár felbecsülhetetlen.
Május 8-án este 7 óra 53 perckor minket is elért az erőszakhullám. A város vezetősége felkészülten várta az eseményeket, így csupán 36 perc alatt véget vetettek a tüntetésnek, mely így nem követelt halálos áldozatot, és csupán 10-en sérültek meg könnyebben. A rendőrség 25 embert letartóztatott és további 10 keres. A körözöttek névsorát és fényképeit a rendőrség honlapján meg lehet tekinteni. A rendőrség jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőknek.
A polgármester és a városi tanács május 8. este 9 órától kezdve, azonnali hatállyal kijárási tilalmat vezetett be, mely az este 9 és reggel 6 óra közötti időszakra vonatkozik. A kijárási tilalom és határozatlan idejű érvényessége újabb feszültséget okozott városszerte. A polgármester türelmet és megértést kér a polgároktól.
2013. május 09. Adam Bell
Daily News
————————————————————————————————————————————————–
2. Az ajánlat
Lélegzetvisszafojtva, a végletekig megfeszült testtel vártam a záporozó ütéseket és a maró fájdalmat. De a vattaszerűen eltompult, ködös tudatom, valami egészen mást, valami lehetetlenül szokatlan észlelt: vérfagyasztó állati morgást, émelyítően nedves bugyogást, hörgést és artikulátlan sikolyokat. Egy pillanatig az volt az érzésem, hogy minden bizonnyal elaludtam a kanapén, valami hihetetlenül kényelmetlen pózban, miközben a TV néztem, és egy idióta horrorfilm hangjai keresztülhatoltak az álmom vaskos szövetén félig felrázva a tudatomat. Aztán a homályos gondolat szétfoszlott, mielőtt még valóban felfogtam, értelmezhettem volna és visszasüllyedtem a hívogató sötétségbe.
Amikor legközelebb magamhoz tértem, két ismerős ragyogóan fekete szempár mosolygott rám, aggodalomtól enyhén ráncolódó angyali szépségű arccal keretezve. Ébenfekete haja, a homlokába lógott, félig eltakarva az egyik szemöldökét miközben a tincs vége belegabalyodott a mérföldhosszú, sűrű fekete szempilláiba egyszerre kölcsönözve neki édesen romantikus és vérforralóan sexi külsőt.
Hangosan felsóhajtottam, mire ragyogó mosolyra húzódott a halványpiros, csókolnivalón tökéletes szája.
– Csakhogy magadhoz tértél, Csipkerózsika.
– Ethan – leheltem elvarázsoltan.
– Jól rám ijesztettél!
– Mi történt? – ültem fel hirtelen.
– Nyugalom! – nyomott vissza az ágyra ellentmondást nem tűrően. – Alaposan beverted a fejed, úgy hogy nem kéne ilyen hirtelen mozdulatokat tegyél.
Igaza volt; a fejemben egy egész csordányi elefánt kezdett hullahoppozni. Felnyögtem és az oldalamra fordultam. Hálásan fogadtam a két szem fájdalomcsillapítót és fejfájáscsökkentőt, amit óvatosan a számba helyezett, csakúgy, mint a segítségét, hogy félig ülő helyzetbe tornázzam magam, a néhány korty víz és a tabletták legyűréséhez. Mire visszahanyatlottam a párnáimra, mint egy haldokló tragika, az elefántokhoz, szteppelő vízilovak is csatlakoztak. Felnyögtem, miközben az alkarommal eltakartam a lüktető szememet.
– Az lenne a legjobb, ha most pihennél egy kicsit – simogatta meg a fejemet.
– De, előtte elmondanád mi történt – morogtam az orrom alatt.
– Persze – sóhajtotta, bár most mintha egy csöpp ingerültség is vegyült volna, az egyébként selyemsimaságú hangjába. Vagy csak az agyam túl nagyot löttyent a koponyámban. – Mire emlékszel?
– Nem sokra. Inkább csak hangokra, szagokra, benyomásokra. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ezek valóban emlékek; túlságosan furcsák.
– Ezt, hogy érted? – kérdezte feszült hangon, ami leginkább úgy hangzott, mintha az összepréselt ajkai között kényszerítette volna ki a szavakat.
– Hát… Furcsán fog hangzani, de morgást, sikoltást, hörgést hallottam. Meg émelyítő loccsanást, mintha valami sűrű fröccsent volna ki nagy mennyiségben. És büdös volt…
– Ez úgy hangzik, mint egy horrorfilm – nevetett fel hangosan. – Azt hiszem sokkal jobban beverted a fejed, mint ahogy azt először gondoltam – simogatta meg az arcomat.
– Igen, én is erre tippeltem, de én utálom a horrorfilmeket. Soha nem nézek ilyesmit – tiltakoztam erőtlenül.
– Elhiszem. De akkor honnan vetted ezt az egész zagyvaságot – hallottam a hangjában a kételkedő mosolyt.
– Nem tudom – vontam meg a vállam. – Mi történt a támadóimmal?
– Egyet te magad terítettél le. Kettőt, Wolf a sofőröm. A negyedik segített a többieknek felkecmeregni és elszeleltek, amilyen gyorsan csak tudtak.
– Köszönöm, hogy megmentettél – nyúltam a keze után, hogy egy könnyed csókot leheljek a tenyerére.
Keringési rendellenesség miatt, mindig hideg kezei, most meglepően melegnek tűntek. Összefonta az ujjainkat és lehajolt, hogy egy szűzies csókot leheljen az ajkaimra. Elveszetten sóhajtottam, amikor felemelkedett, miközben, immár századjára rimánkodtam némán, hogy végre túllépjen a középkori lovagi kódexet is megszégyenítő erényességén, és végre úgy istenigazából megcsókoljon. Most sem történt meg. A szexuális frusztrációm, immár az egeket verte.
– Szerencse, hogy idejében érkeztünk – mosolygott rám angyali arccal.
– Tényleg, hogy kerültél ide? – ötlött fel bennem a nyilvánvaló kérdés.
– Úton voltam az étteremhez, amikor kiadták a kijárási tilalmat. Amikor odaértem, te nem voltál sehol, viszont mindenki pánikszerűen menekült. Próbáltalak felhívni, de a mobilom nem működött, feltételezem a zavargások miatt, így hozzád indultam. Tudnom kellett, hogy biztonságban vagy! – nézett rám komoly arccal.
– Ez olyan kedves tőled – sóhajtottam a szerelemtől olvadozva.
– Ez nem kedvesség, hanem természetes, hogy vigyázok arra, aki fontos nekem.
Kész! Végem van! Ez most már hivatalos: halálosan szerelmes vagyok Ethan Ashfordba!
Valamit láthatott a szememben, vagy talán végre neki is feltűnt az az idült áhítat, amivel csüggök minden szaván, minden apró kis mozdulatán, mert egy pillanatnyi habozás után lecsapott a számra és olyan éhes vadsággal csókolt meg, annyi tűzzel és szenvedéllyel, ami félő volt, hogy elevenen felperzsel, teljesen elemészt. Mire percek múltán, melyek évtizedeknek tűntek, elengedett jobban szédültem és közelebb álltam az ájuláshoz, mint ahogy azt a dudor a fejemen valaha is indokolta volna.
Végzetesen elvesztem…
– Most pedig aludj – adta ki az ellentmondást nem tűrő parancsot.
Én pedig, mintegy varázsütésre, egy pillanattal később álomba merültem.
A tűző nap melengető sugarai ébresztettek. Nyögve feltápászkodtam, és a kávé csábító hívogatásának engedelmeskedve kibotorkáltam a konyhába. Majd kis híján összeestem az elém táruló rendkívüli képtől: Ethan, félmeztelenül, amint az ablak előtt ülve újságot olvas, mellette egy üres kávéscsésze és egy maradék darab zabkeksz eperlekvárral.
Uram Isten! Ethan Ashford, az én konyhámban!! És félmeztelenül!!!
Mély áhítattal csodáltam meg táncosokat megszégyenítő nyúlánk alakját, a tökéletesen kidolgozott izomzat játékát, a selymes fényű bőre alól előtűnő erek térképét; egyszóval szemérmetlenül csorgattam a nyálam.
Talán megérezte a jelenlétemet, vagy talán csak meghallotta az egyre szaporább légvételeimet vagy a hangosan dörömbölő szívdobogásomat; mert mielőtt még kellően kiélhettem volna magam a csodálatában, felkapta a fejét és rám pillantott egy olyan mosoly kíséretében, amitől az agyamban rövidre zártak és kisültek az áramkörök.
– Reeva! – állt fel teljes isteni valójában.
– Ethan? Nem mintha panaszkodnék, de hogy kerülsz te ide?
– Itt aludtam – nézett rám kissé értetlenül.
– Itt?! – esett le az állam. – Hol?
– Hát a kanapédon, természetesen – ráncolta a homlokát. – Remélem nem bánod, de a kijárási tilalom miatt itt ragadtam. Plusz rád is figyelni kellett. Nem voltam benne biztos, hogy nem-e kaptál agyrázkódást.
A kanapémon… Itt aludt a KANAPÉMON!!! Itt aludt és én még csak nem is voltam tudatában; ráadásul a kanapémon. Menten elbőgöm magam!
– Valami baj van? Rosszul érzed magad? – lépett felém most már tisztán látható idegességgel.
– Nem! Dehogy – kaptam észbe.
– Kellemetlenül érint téged, hogy itt töltöttem az éjszakát?
– NEM! A leghatározottabban, nem! Egyszerűen, csak meglepődtem. Nem számítottam ilyen kellemes meglepetésre, de nagyon örülök neki, hogy itt vagy – léptem közelebb csábos mosollyal az ajkaimon.
A tekintetünk összeakadt és magába szippantott az a feneketlen mélység, megszüntetve körülöttem a való világot, nem hagyva mást hátra, csak a lecsupaszított, érzelmektől remegő bensőmet. Sosem tudtam meg, hogy mit válaszolt volna, mint ahogy azt sem, hogy mit tett volna a következő pillanatban, mert megszólalt a telefonja és megtörte a varázst.
– Wolf! – szólt bele a mobiljába.
Néhány pillanat után, homlokráncolva befejezte a beszélgetést, majd gondterhelt arccal, ismét rám nézett.
– Mi a baj? – néztem rá egyre növekvő balsejtelemtől remegő térdekkel.
– Az éjszaka több támadás is történt. Az egyik, épp ebben az utcában. Nem tudni pontosan hány áldozat van, mert még nem sikerült maradéktalanul begyűjteni a maradványokat.
– Mi? Nem értem. Mit akarsz ezzel mondani?
– Az áldozatokat cafatokká tépték…
Azonnal bevillant az agyamba az éjszaka hallott hangok és benyomások kavalkádja. Levegő után kapkodva tántorodtam neki a falnak. Ethan egyetlen lépéssel mellettem termet és szorosan magához ölelt.
– Nyugodj meg. Nincs semmi baj – duruzsolta a fülembe.
– Én… én hallottam – ziháltam a pániktól elnehezült tüdőkkel. – Nem csak képzeltem azokat a borzalmas hangokat, azt a szagot! Ott voltam!
– Nem! Nem lehettél ott. Hiszen én semmit sem láttam, amikor megérkeztem – tiltakozott.
– De, akkor hogyan? Hogy hallhattam? – kezdett rajtam kitörni a hisztéria.
– Nem tudom. Az sem biztos, hogy valóban bármit is hallottál. Ne felejtesd el, hogy beütötted a fejedet.
– De annyira valóságos volt! – tört fel belőlem a zokogás.
Valahol mélyen, tisztában voltam vele, hogy túlreagálom a dolgot, és valószínűleg sokkal többet képzelek bele, mint ami lehetséges, még sem voltam képes reálisan nézni a helyzetet. Ethan felnyalábolt, mint egy magatehetetlen gyermeket és bevitt a nappaliba. Leült a még vetetlen kanapéra és az ölébe húzott, ringatva, a hátamat simogatva, nyugtató szavakat duruzsolva a fülembe. Úgy kapaszkodtam belé, mint egy hajótörött a mentőcsónakba, a háborgó tenger habjai között.
Percek teltek el, mire végre lenyugodtam.
– Reeva. Beszélnünk kell – nézett rám nagyon komolyan.
Nem válaszoltam, csak kérdőn néztem rá.
– Először is, beviszlek az ügyeletre, hogy csináljanak a fejedről egy CT. Biztos akarok benne lenni, hogy nem történt semmilyen komolyabb bajod.
Még mindig nem szóltam, csak egyetértően bólintottam.
– Azután pedig visszajövünk, összeszeded a legfontosabb holmijaidat, amire feltétlenül szükséged van, és átmegyünk hozzám.
– Miért? – bukott ki a számon. Nem értettem mit akar ezzel.
– Szeretném, ha egy időre hozzám költöznél.
– Mi? Miért? – néztem rá döbbenten.
– Figyelembe véve a történteket és az elkövetkezendő egy-két hét bizonytalanságát, amíg tisztázódik ez az egész vámpír-mizéria, többé már nem biztonságos egyedül maradnod. Sem neked, sem másoknak – tette gyorsan hozzá, látva a homlokráncolásomat. – Nem biztonságos ez a környék. Egyszerűebb lenne, ha hozzám költöznél, mintha nekem kellene minden nap idejönni, hogy vigyázzak rád.
A döbbenettől kikerekedett szemekkel bámultam rá.
– Reeva. Nézd ésszerűen a dolgokat! Az a logikus lépés, ha elfogad az ajánlatomat, és vele együtt a védelmemet. Rendkívüli módon megkönnyítenéd az életemet, ha nem kellene fölöslegesen izguljak a testi épséged miatt – nézett rám könyörgően.
– Értem izgulnál? – leheltem.
Valószínűleg, mégis csak komolyabb lehetett az az ütés a fejemen, mint ahogy azt gondoltuk, mert az egész szónoklatból, csak ennyit fogtam fel.
– Természetesen – nézett rám megütközve. – Azt hittem, ez mostanra már nyilvánvaló, de lehet, hogy nem ártana tisztázni a helyzetet.
Várakozóan néztem rá.
– Reeva Ravenwood, nagyon fontos vagy nekem! – mondta ünnepélyesen. – Elfogadod a védelmemet és a gondoskodásomat?
– Igen – leheltem könnyektől elhomályosult tekintettel.
Attól tartok, már most sejtem, hova akar kifutni a történet, kicsoda a csábító Ethan valójában, és a szöveg pongyolaságai (sikert aratnák) sem segítettek a beleélésben. Amit a sűrű bevezető jelenetben töményen megkapunk, (kicsit olyan érzésem volt, hogy minél előbb el akarsz minket juttatni Ethanhez) abból, alaposabban kidolgozva, jó első (két) fejezetet lehetett volna írni. Például a zavargások: kik csaptak össze kikkel, és miért is? Mennyiben fogja ez befolyásolni a hősnő életét? (Vagy esetleg az újságíró lesz majd fontos?)
Ezzel együtt érdekel, miként alkottad meg a világot és a mitológiát, figyelemfelkeltő ötlet a halálos betegségek ellenszerét felajánlani az elfogadásért cserébe. Remélem, olvashatom majd a folytatást. 🙂
Nekem nagyon tetszett ez a mű. Közel állnak a szívemhez az efféle történetek. Így mondhatom ez az első alkotás amit lélegzet vissza fojtva olvastam és a végére is értem. Csak Gratulálni tudok!
Kedves Szerző!
Utálok negatív kritikát írni, és azt hiszem ez még annál is rosszabb lesz.
Sajnálom, de nekem akkora klisé az egész, hogy végig fogtam a fejem. A cím tucatnak tűnik, de még az is lehet, hogy később értelmet nyer. A vámpíros történetekre alpból vérszemet kapok (ez mondjuk nem emiatt a történet miatt van így, csak elcsépelt…). Már az, hogy a főszereplő szerelme egy városalapító család utolsó, gazdag leszármazottja, aki történetesen leírhatatlanul jóképű és jószívű és mindene a – jaj úgy sajnálom – végtelenül egyszerű hölgyemény, aki oldalakat regél arról, hogy milyen a sminkje, a ruhája és a cipője talpa…
Egyébként a fogalmazásoddal nincsenek nagy gondok, kifejezetten humoros szófordulataid vannak, épp csak azok fele is klisé. Olyan mondatokat is olvastam, amik nekem máshonnan is rémlenek.
„Egy új kor hajnala közeledik! Egy szebb, egy jobb, egy boldogabb koré, amikor emberek és vámpírok egymást segítve, békességben és elégedettségben élhetnek együtt!” Amikor elolvastam, Zordon jutott eszembe az Oroszlánkirályból 😀 Ő mondja ezt a hiénáknak (Bizony, már rég nagykorú vagyok 😀 ).
A főszereplőnek voltak olyan gondolatai, amik az adott pillanatban nem voltak reálisak (részemről). Pl, amikor felébred az ágyban és azon elmélkedik, hogy a hapsi haja merre kunkorodik és fennakad a szempilláján, amik orbitálisan hosszúak.
A helyesírásodon néha megütköztem, egy-két elírásod olyan súlyos, hogy olvasás közben szinte pofonvág.
Utolsó megjegyzésem pedig a nevekhez fűződik: trilliószor leírták már őket, klisések.
Sajnos mivel ennyi lerágott dolog van benne, már sejteni lehet, hogy mi a „nagy titok” a történetben. Egy fiction oldalon el tudom képzelni – tinilányok és fiatal nők nagyon élveznék -, de könyvben nem. Szerintem ezeknek a történeteknek már lejárt az idejük.
Most pedig megyek és kukoricára térdelek a gonoszságom miatt.
Olvasás közben azon gondolkoztam, milyen jó regény lehetne ez, ha a módjával adagolt irónia egy ízléses vámpírklisé-paródiát hozna ki belőle. Érezni vélem a hangodban az erre való készséget, de sajnos a várakozásom nem igazolódott be. A témaválasztás és a stílus is megmarad klisésnek, a reakciók hiteltelenek, Reeva karakterétől pedig már néhány mondat után villogni kezdett a fejemben a „Mary Sue alert” táblácska. Merj elszakadni a kézenfekvőtől, csavarj egyet az elsőre kínálkozó ötleteken – és apróság, de magyarban a páros szerveket egyes számban használjuk. Az angol cím különösen fájó pont – ráadásul a Vérvihar olyan szépen alliterált volna! Ez a részlet sajnos nem vett meg.
Nem is tudom, hol kezdjem.
Sok pozitívumot sajnos nem tudok kiemelni, hacsak azt nem, hogy a legtöbb helyen olvastatja magát a szöveg. Jól írsz, ez kétségtelen, de az egész sztori sablonos, legalábbis eddig nekem semmi újat nem tudott mutatni.
Negatívumokból azonban sokkal többet van.
A legordítóbb hiba, amit nem tudtam nem észrevenni: aratnák, tudnák! Az elsőnél azt hittem, csak elütés, a másodiknál már nem! Engem az ilyen rettenetesen tud bosszantani.
Sokszor ismétled magad, több helyen leírod ugyanazt. Ilyen rövid részben ez zavaró. Példák: „igazolást nyer”, „decens”, „új kor hajnala” (SABLON), „anyagi kár”, „nem tudtunk róluk” (ennél a mondatnál elég lenne, ha a „hivatalosan” szó után pontot tennél, mindenki érteni fogja így is, mit akarsz mondani.
Azt írod, a lány próbálta hívni a taxitársaságot, de nem vették fel a telefont, pár sorral lejjebb pedig, hogy Ethant azért nem érte el, mert döglött volt a telefon. Most akkor ez hogy is van? Másnap reggelre azonban semmi baja a készüléknek, hiszen Ethannek telefonált a sofőrje.
Kihagysz vesszőket, máshol rossz helyre teszed őket.
A főszereplődről: kiszól az olvasóhoz. Ez hiba. Amikor megtámadják, megszeppent kislány, majd hirtelen amazonná válik. Túl gyors ez a változás, és nem illik rá a korábbi leírások tekintetében. Amikor megtudja, hogy a pasi a kanapén aludt, a csalódottságából az jött le, hogy miért is nem tett magáévá még este, miért is nem az ő ágyában aludt. Sablon ez is. Sok történetben a sérült hős(nő) és a társa a sebesülések, lőtt sebek, stb. ellenére is egymásba gabalyodnak és szenvedélyes éjszakát töltenek el. Unalmas. Plusz nem hihető. Ha trauma ér, nem vágyok másra, csak pihenésre.
Talán a következő részből kiderülnek dolgok, például, hogy nem is annyira sablonos a történet, mint az eddig kiderült.
Gratulálok a kikerüléshez, és további sok szerencsét!
Kedves Szerző!
Amikor megláttam a vámpírfogakat az oldalon, fogtam és lecsuktam a laptopom tetejét, de aztán eszembe jutott, hogy az előszűrők írták, hogy sok ilyen történet van, és csak az igazán egyedit engedik tovább. Hát azt mondtam, rendben van, ezek szerint ez nagyon egyedik lesz. Bár már jó előre törtem a fejem, hogyan nőheti ki egy történet az Alkonyatot, vagy Truebloodot, vagy a hasonló kaliberű könyveket.
Szóval némi előítélettel hozzákezdtem az olvasáshoz.
A csaj már az elején kiakasztott… az nem baj, hogy háromszor kezdte kisminkelni magát, gondolom ezzel is érzékeltetni akartad, hogy mennyire nagyon izgul. Oké. De az annyira nem igaz, hogy az embernek nem tűnik fel, hogy félmeztelen… és utána még az önhitt kijelentése, hogy nagy sikert aratna. Mármint aratnék, a Te megfogalmazásodban aratnák!! amúgy ehhez hasonló hiba volt a tudnák is, ami nagyon nagyon kiábrándító volt.
Aztán olvastam a férfi nevét, és azt mondtam, áhhá, megvan a vámpírunk. Kérlek, könyörgöm, mondd, hogy nem ő a vámpír, hanem a lány. És a férfi a vámpírvadász 😀 Akkor az egy izgalmas fordulat lenne, bár nem egyedülálló, mert már ilyennel is találkoztam. (Igen, volt idő, amikor én is olvastam vámpíros történeteket, csak már elegem lett Kristen Fucking Stewartból – hogy a Hollywood Hírügynökség szavaival éljek – és a hozzá hasonlókból).
Aztán voltak szóismétlések, mindegy nem lényeg, előfordul velem is gyakran… nagyon gyakran. De a decens kifejezetten idegesített, mert ha már egyszer használtad, utána kicserélhetted volna a magyar megfelelőjére: illedelmes, tapintatos, vagy tudom is én, hogy mi…
Szófordulatot is ismételtél, ebből is a jó szerencsével való visszaélést és a normális körülményeket emelném ki.
Továbbá, ami engem még zavart: sikoly, sikítás és társaik… ezeket szerintem általában nők szokták hallatni, sokkal találóbb férfi esetében az üvöltés, vagy ordítás. Kicsit lányosak lettek a támadók a sikolyok miatt.
Ahogy szegény szívdöglesztő főhősünket is meglehetősen nőies vonásokkal ruháztad fel: szűzies csókot lehelt az ajkaira, angyali arc, és ami nálam a prímet vitte: táncos alkat (persze én is jártam már balett előadáson, és tényleg nagyon jó teste volt némelyik pasinak, de mindegyik harisnyát viselt, így disszonáns érzelmeket váltott ki belőlem a hasonlat…), ha már macsó, és olvadozik tőle a bugyink, akkor inkább tudom elképzelni kisportoltnak, atléta alkatúnak, vagy triatlonosnak, vagy akármi másnak, de biztos nem a balettos srácok jutnak először eszembe egy jó testű keménykötésű legényről.
A keringési rendellenességnél már majdnem nevettem, de csak majdnem 🙂 Ha valóban ő a vámpír, akkor nem kell ennyire előrevetíteni, ha viszont nem ő lesz az, akkor meg ne vezess félre 🙂
Az újságíró reményeim szerint nem csapódik a két szerelmesünk közé és nem ő lesz az a bizonyos harmadik a szerelmi háromszögben, aki próbálja majd megvédeni a főhősnőnket a gonosz vámpírbácsitól.
A pillangókról a gyomorban: no komment.
És a sofőrös, gazdag, sármos pasi nagyon emlékeztetett Christian Grey-re a Szürke ötven árnyalatából. (És, ha hasonlóan perverz tulajdonságokkal van felvértezve Ethan is, akkor, nos… lehet, hogy nagyon izgalmas lesz ez a vámpírtörténet 😀 )
Hát összegezve: engem ez nem győzött meg, mert
– már eleve nehezen lehet ebben a témában újat mutatni
– nem különösebben egyedi
– vannak benne zavaró hibák
– a karakterek sablonosak – bár ez nem feltétlenül nagy baj, ha a történet jól van megírva, hiszen mindannyian besorolhatók vagyunk első ránézésre egy sablonba. (Én gondolom a kotnyeles, rosszindulatúba tartozom 😀 )
Nagyon sajnálom, ha megbántottalak, biztos, hogy nehéz lehet ezeket a kritikákat fogadni, ezek elsősorban nem ellened irányulnak, elképzelhető, hogy lesznek nagy fordulatok a következő részekben, ezért el fogom olvasni, mert amúgy maga az írás egész gördülékeny volt, a végére értem, és ez már nálam nagy szó.
Gratulálok a bekerüléshez!
Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy vette a fáradtságot és elolvasta a kikerült részletet, mint ahogy a véleményekért is hálás vagyok.
A történet három részre tagolódik: múlt, jelen, jövő. Ebből a jelen a hangsúlyos, a múlt csak a kiindulási helyzetet villantja fel, amiből aztán továbbfejlődnek az események, és maga a főszereplő is. Ugyanakkor (bár az eleje megtévesztő), nem egy romantikus történetről van szó.
Még egyszer mindenkinek köszönöm a rám fordított időt.
Talán ez a néhány idézet, pontosabb képet nyújt, a történet hangulatáról:
Ethan: „A világ egy kegyetlen hely, ahol az ilyen naiv és idealisztikus bolondokat élve felfalják! Nekem elhiheted. Én már csak tudom.”
Gabe: „A szabad ember, halott ember! Ez van.”
Chimera: „Megtanultam értékelni az élet minden formáját.”
Reeva: „Én pedig, rá kellet döbbenjek, hogy az amit életfogytig tartó szerelemnek hittem, még sem az; a férfi, akit tökéletesnek láttam, mégsem nekem lett teremtve; a jövő, amit elképzeltem, légvárként omlott össze, együtt semmisülve meg az egész emberiséggel.”
Ami tetszett: jól írsz, a szöveg olvasmányos, vicces, pörgős, lehetett vele haladni. Engem a szóismétlés, helyesírási hiba annyira nem zavart, ezeket ki lehet javítani.
Nekem is inkább az a fő problémám, hogy klisésnek, túl kiszámíthatónak érzem e fejezet alapján a történetet és a szereplőket.
Keringési rendellenesség: van egy olyan érzésem, hogy Ethan nem az esze miatt zúgott bele a plázacicusunkba. Számomra sajnos kicsit unszimpatikus a főhősnő. Életszerűtlen, hogy megtámadják a lányt, kábultan magához tér, de a szexuális frusztrációja mégis az egekben van. Az embernek szerintem ilyenkor nem ezen jár az esze, még akkor sem, ha az álompasi ott van mellette. Inkább hálát ad az égnek, hogy ennyivel megúszta és próbálja feldolgozni a történteket.
Ami nekem még kicsit homályos, hogy pontosan mi is a zavargások oka, miért tüntetnek ezek az emberek? Hiszen még igazolást sem nyert ez a vámpíros dolog, máris ez lesz belőle? Mindez egy videó miatt, ami nyugodtan lehet akár kamu is? Remélem, ez a későbbiekben ki lesz bontva.
Egyetértek azzal a hozzászólással, amelyik azt írja, hogy lehetett volna Vérvihar a címe. Nekem jobban tetszett volna. Azért a folytatásra kíváncsi lennék, egy fejezet erejéig még mindenképp, hátha ott bújnak meg az érdekes fordulatok.
Sziasztok!
Én személy szerint nem tartom rossznak az ötletet, főleg a helyszín választás miatt. Végre egy sztori, ami nem a sokszor emlegetett USÁ-ban játszódik. Legalábbis az újságíró „cikkéből” ezt vettem ki. 🙂
Van, amivel egyetértek a korábbi hozzászólásokban, de nekem nem épp a Twilight jutott az eszembe, hanem valami különös módon egy leheletnyi Vavyan Fable és persze az Anita Blake sorozat. De Karen Marie Moning-ot is felfedezni véltem.
Nem merek nyilatkozni a klisé-dologgal kapcsolatban, mert szerintem bármiből bármit ki lehet hozni 🙂
Ami a helyesírási problémát illeti az nekem is szemet szúrt.
Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez 🙂
Kedves Szerző!
Gördülékenyen írsz, jól ki tudod fejezni magad, láttam találó szófordulatokat, ám ezekben alig érhető tetten az egyediség.
A főhős szőkeagyú libaként viselkedik, emiatt néhol parodisztikusnak éreztem a regényrészletet. A durva nyelvtani hibák, a lerágott csontot idéző klisék riasztóak, ráadásul a történetben rettenetesen kiszámítható minden, és a hiteltelenség szemet szúró. Feltűnő az élettapasztalat hiánya is, de minderre mentség, ha még nagyon fiatal vagy.
Olvass sokat, sokfélét, akkor megtudod majd, hogy az írás nem csak ennyiből áll, és akár megtalálhatod az egyedi hangodat is, amire láttam villanásokat a szövegben. Sok sikert!
A képet és a címet meglátva kissé lelombozódott a lelkesedésem. Ismét egy vámpíros könyv!
Az első cikk majdnem meggyőzött arról, hogy nem egészen a szokáso Twilight-másolattal van dolgom. Azonban ahogy elkezdődött a történet, elszállt ez az illúzió. Nem tetszett az a tinilányos epekedés, ahogy Ethanről áradozott, Idegesítettek a kiszólások – mintha Reeva tudatosan mesélte volna valakinek ezt a történetet, holott valószínűleg nem így van. A kissé esetlen lány nekem Bellát, a hősszerelmes Ethan pedig Edwardot juttatta eszembe, amire ugye a vámpírok is ráerősítettek. És sajnos hibáktól sem volt mentes a szöveg.
Bár kétségkívül a célközönségbe tartozom – leginkább YA-kat olvasok – engem nem győzött meg. Sablonos volt, és számomra nem tűnt ki a többi hasonló témájú tiniregény közül.
Tudom, hogy ez most kissé brutálisnak tűnik, de egyáltalán nem bántásból mondom. A vámpírok terén nagyon telített a piac, nehéz újat hozni, és Neked – ezen részlet alapján – nem sikerült. Lehet, hogy később lesznek benne fordulatok, de nem vagyok biztos benne, hogy eljutnék odáig. Sajnálom.
Ettől függetlenül őszintén szurkolok Neked!
Sally
Még egyszer köszönöm az összes véleményt és hozzászólást.
Érdekes volt végigolvasni őket, és még érdekesebb volt levonni a következtetést, mely szerint szinte kivétel nélkül mindenki biztos benne, hogy a történet, hogy fog folytatódni, ugyanakkor, még csak megközelítő vélekedés sem hangzott el. Az alapvető tévedés abból adódhat, hogy mindenki kapásból romantikus limonádéként címkézte fel, pedig nem a romantikus szál áll a középpontban. Az első 3 fejezet, csupán a múlt, a kiindulási helyzet, amely egy romantikus történetben, nagy valószínűséggel úgy folytatódott volna, mint ahogy azt a legtöbben tippelik.
Ettől függetlenül, hihetetlenül boldog vagyok, hogy egyáltalán túljutottam az előszűrőn, és hálás vagyok az építő kritikáért.
Kedves Red Dragon!
Ebben az esetben gratulálok, mert akkor nagyon ügyesen „félrevezettél” bennünket! 🙂
Annyi meglátásom lenne még, és utána tényleg abbahagyom az okoskodást, hogy a könyv eleje (ahogy azt az Indigónál is írtam) meghatározó az olvasó számára. Értem, hogy később teljesen más cselekmény bontakozik ki, de az első benyomás akkor is nagyon fontos.
Ha kézbe veszem ezt a könyvet a könyvesboltban és beleolvasok, akkor ezt elkönyvelem egy romantikus vámpír sztorinak. Ami két kimenettel járhat:
1. megveszem, mert imádom az ilyen jellegű könyveket
2. visszateszem, mert irtózom tőlük
Az első oldalak alapján az ember szereti behatárolni, hogy ez most egy ilyen olyan könyv lesz. Kényelmesen hátradőlök és kikapcsolódásként elolvasok egy szellemes romantikus regényt. Aztán az ötvenedik oldalhoz érek, és elpusztul az emberiség, vámpírok járkálnak fel-alá, minden vérvörös és rémisztő.
Akkor az olvasó azt mondja, hogy most, akkor mi van?? Én nem erre számítottam. Egy jóképű sármos pasit vártam, aki majd nőt farag a mi kis hősnőnkből. Szenvedélyes csókváltásokra, nagy sóhajokra, könnyekre, nevetésre, ármányra és szerelemre – és ebben az esetben sok-sok vérre 🙂
Az nem baj, ha a cselekmények kibontakozása váratlan, fordulatos, vagy meglepő, sőt, nagyon jó!! Csak ez a változás ne kategória, vagy stílusváltást jelentsen, mert akkor kicsit „becsapsz” vele. A Te esetedben nem tudom, hogy melyikről van szó, ez majd a későbbiekben úgyis kiderül.
Mindezektől függetlenül, tényleg várom a folytatást, mert most már felkeltetted az érdeklődésemet, és kíváncsi vagyok, hogy végül mi is bontakozik ki a történetből!
Kedves Gitta Fischer!
Nem hiszem, hogy okoskodnál. 🙂 És, komolyan mondtam, hogy köszönöm az építő kritikát, nem csak udvarias szófordulatnak szántam.
Teljesen igazad van a stílus váltás tekintetében,bár a fülszöveg (ami jelen pillanatban nem elérhető)és a fejezetek közötti újságcikkek talán előrevetítik, hogy nem épp egy habos-babos cukormázas lányregény várható a történetet továbbolvasva. Hogy mennyire hibáztam, azt úgy is az olvasók döntik el. Minden esetre tisztában vagyok vele, hogy van mit még tanulnom, mert ha nem így lenne, akkor most nem itt beszélgetnénk. 🙂
Kedves Szerző!
Biztos vagyok benne, hogy nem az én képem lebegett előtted, amikor az Ideális Olvasót próbáltad vizualizálni. Meglehetősen és nagy mértékben felnőtt vagyok, ezen kívül a Twilight sorozatban nem Cullenéknek vagy a Volturinak drukkoltam.
Ennek ellenére el kell árulnom neked, hogy az oldalra kikerült pályaművek közül ez az első, amit el tudtam olvasni végig. Valamennyire értek az irodalomhoz, már csak a végzettségem miatt is. Szerintem te nagyon jól írsz. Nem tökéletesen, de nagyon jól. A jó pedig lehet mindig még jobb… Én nem fedeztem fel azokat az elrettentő gyöngeségeket a művedben, amit az előttem szóló olvasók olyan hosszasan és lelkesen ostoroztak. De mindegy, most nem róluk és nem rólam van szó.
Igen, vannak nyelvtani hibák a szövegben, de ebből a szempontból is fejlődőképes vagy minden bizonnyal.
10-est adtam neked! 🙂
Nem szeretek negatívan értékelni, és általában egy-egy történet pozitívumaira szertek inkább koncentrálni. De. Megláttam, és felsóhajtottam. Már megint a vámpírok… szeretem, de már kicsit elegem van belőlük. Egyet kell értenem sok előttem szólóval, eddig sablonosnak és kiszámíthatónak tűnik a történet. A csaj unszimpatikus, komolyan beverte a fejét, de annyira dolgoznak benne a hormonok, hogy agyrázkódással is a pasi kinézetén csorgassa a nyálát. Ja, és milyen családba akar bekerülni? Áh.
Miért vannak a zavargások? Vámpiristák vs. anti-vérszívók? A rák ellenszere? Azt hittem, lefordulok a székről a röhögéstől.
Miért? Miért kell még mindig a vámpírokat nyomni? 🙁
Engem a tudnák, aratnák … stb. nem zavart. Tájnyelvi cucc is lehet, én falulú’ gyüttem, azt olyanokkal dobálózok néhanapján, mint a „ne legyél már tiknyó” meg „mondogalódok”, ha valami nem tetszik… a stílusod kellemes, és magát olvastató, szóval érdemes lenne kevésbé lerágott csontot alapul venned.
VISZONT! Ha a hozzászólásaidat tekintve tényleg nagy fordulat vérható… akkor érdemes egy ici-picit előre sejtetni 😉 Ezt azokra tekintve mondom, akik egy-két fejezet alapján döntenek. Én mindig a könyv 1/3-áig várok, hogy tetszik-e, vagy sem, kivéve ha a stílusa nem tetszik az írásnak. Hogyha kikerültél, nem lehet vészes a folytatás. Romantikus vámpírmaszlagból már éppen elég van, szóval ha tudsz ezzel újat mutatni, akkor kíváncsian várom a folytatását. Viszont ha ennyi negatívat tudnak az emberek felsorolni – és én is, aki aztán tényleg csak pozitívat szeretek írni – akkor érdemes elgondolkozni azon, hogyan lehetne jobban elkezdeni. Egyik tanáromat idézve: „LEPJ MEG”:) remélem sikerül. 😉
Kedves Red Dragon!
Először is nagyon gratulálok a kikerüléshez!
Én alapjában véve nagyon szeretem a young adult könyveket, legyenek azok romantikusak vagy kalandosak (a kedvenceimben keveredik a kettő). Azt hiszem, hogy én a tökéletes célközönség vagyok…
Magukkal a vámpírokkal nekem semmi bajom, sőt néha kifejezetten szeretem őket, bár ahogy azt mondták már sokan, úgy érzem én is, hogy nehéz egyedit alkotni e témában.
A stílusod a szóismétléseken és nyelvtani hibákon kívül nekem tetszik, bár Reeva karaktere nem tetszett nekem egyáltalán, nekem is furcsa volt a reakciója és értem én, hogy ott van a szexi és (gondolom font) milliomos pasi, de akkor is megtámadták, könnyen megerőszakolhatták volna, vagy megölhették volna…
Nekem jobban tetszett volna szerintem, ha inkább a nagy világ eseményeire koncentrálsz. Felettébb érdekelt volna, hogy miért hitték olyan egyszerűen a videónak az emberek (hiszen ma is mennyi ilyen videó készül), hogy pontosan kik támadtak egymásra, összességében, hogy miért és hogyan reagál mindenki.
Az egészben talán nekem az újság cikkek tetszettek legjobban és hiányoltam a folytatásukat…
Olvastam a válaszodat és én örülök neki, hogy nem csak egy vámpíros szerelmes történetről van szó (bár el kell, hogy ismernem, hogy vannak pillanataim, amikor szeretem az Alkonyatot), engem is érdekel, hogy hogyan folytatod a történetet, szóval remélem, hogy olvashatom a folytatást.
A címmel kapcsolatban bár én imádom az angolszász kultúrát és az angol nyelv messze a kedvenceim közé tartozik ebben az esetben nekem is jobban tetszik a Vérvihar elnevezés.
Tehát igazán még nem tudom, hogy miképpen vélekedek a történetről. Nem nyert meg eddig száz százalékosan, de adnék még neki esélyt.
Neked pedig nagyon sok sikert kívánok a pályázat további szakaszaihoz!
Ha tényleg várható az a bizonyos nagy fordulat, akkor az előbbi kommentem felét semmisnek lehet tekinteni. De egyetértek Gitta Fischerrel, ez vagy csalódást jelent a meglévő olvasóidnak, vagy pont emiatt el sem jut a dolog a megcélzott réteghez, mert visszariadnak a „holtigtartóanőrültennagyonszerelmes” maszlagtól. Picit több előrevetítést! (Igazad van abban, hogy az újságcikkek sejtetnek valamit, de nem eleget. Az esetleges feszültség, amit hordoznak, elveszik a szerelmes nyáltengerben.) Picit kevesebb „jajjdeimádlak”-ot, és picit több feszültséget. Nem azt mondom, hogy lődd le előre a poént, de amikor az olvasó elér odáig, ne azt érezze, hogy „most meg mivan?!”, hanem azt, hogy „hűűű”.
Remélem érthető voltam. Amikor belelovallom magam valamibe, néha nehezemre esik érthetően fogalmazni. 🙂
Sally
A felütés a cikkel nekem is nagyon tetszett, ami utána következett, az nagyon nem… Látom viszont a hozzászólásaidból, hogy a történet később egészen más vonalon akar folytatódni, és ez jó! Ettől viszont még a lány elbeszélésének első oldalai után nagyon sokan le fogják tenni a könyvedet.
Adok egy jó tanácsot, ha megengeded. Biztos vagyok benne, hogy meg tudod valósítani, hiszen tulajdonképpen már el is indultál ebbe az irányba.
A regényrészlet legerősebb darabja az első cikk. Kiváló ötlet az elbeszélést meg-megszakítani ezekkel a kis szövegekkel. Tehát csináld ugyanezt nagyban! Ha látod, hogy ennyire ellenszenves nekünk az elbeszélő/hősnő, akkor tegyél be mellé még egy nézőpontkaraktert. Lehetőleg olyat, aki okosabb és főleg bölcsebb nála. 🙂 Aki pl. olvassa a lány szövegét, vagy meghallgatja őt, és néha beleszól. Így két legyet ütnél egy csapásra: rögtön kiderülne, hogy a lány szövege milyen körülmények között mesélődik (napló? pszichológusnak írja/mondja?), és mindjárt lenne valaki, aki pont úgy, felülről lenézve viszonyul a lányhoz, mint az itt jelenlevő olvasók (beleértve engem is). Ha nem akarod, hogy a szereplődet lesajnálják, tedd meg te magad. 🙂
Közben utólag csatlakozom azokhoz, akik szerint ebből az ötletből remek vámpírregény-paródiát lehetne írni. Nevetni meg mindenki szeret. Népszerű lennél. 🙂
Utóirat: Ha lenne hallgatósága/olvasója a lánynak, az előre is vetíthetné, sejtethetné a későbbi kimenetelt. Ezért is hasznos volna.
Ez az olvasó lehetne akár az ő saját későbbi önmaga is, aki az események után, érettebb fejjel visszaolvassa a régebbi naplójegyzeteit, és időnként megjegyzi, hogy „milyen ostobaságokat is csináltam!” stb.
Azt olvastam, hogy a trémából csak a legegyedibbek csusszantak át a rostán, bár a vámpírtársadalom nyilvánosságra lépése ismerős a True Blood után (ami közöttünk szólva nem valami lehengerlő sorozat. Nagyobb a hype körülötte, mint amit megérdemel.)
Nem tudok elmenni emellett, arról nem is beszélve, hogy simán egy Nalini Singh-féle „lepetézek ettől a pasitól” dologba is átfordulhat minden.
Voltak hibák szép számmal, és ahol hiányosságokba botlik az ember, azt kiemeli. Elmondja. Megmutatja. Ezt teszem én is most.
– úgynevezett szakértők –
Az első cikkben némi irónia, gúny süt, egy magára valamit is adó, komoly újságíró (és nem kritikus) ilyet nem engedne meg magának. Híroldalak cikkeit ha csak olvasod, vagy normálisabb újságok hasonló rovatait, a hírközlés a cél, nem a gúny.
– átadjuk a rák az AIDS és a legtöbb betegség ellenszerét –
Nem tudom, komolyan átadják-e, de a hasonló momentumokra mondom én azt: Na persze. Mert a könyvek világában a főhősnek minden elsőre sikerül, még az is, amiben nincs gyakorlata, és perszer könnyen gyógyulnak, mindenki azonnal, menthetetlenül beleszeret, még akkor is ha teljesen átlagos, stb.
– belebámultam a saját tükörbéli szemembe –
Ez furcsán hangzik.
– ja, és igen a pillangók is a gyomromban, bár a vergődésüket értékelve, lehet, hogy nem is pillangók, hanem sokkal inkább pterodactylusok lehetnek. –
Ez egész jó, bár a „vergődés” a szövegkörnyezethez idegen.
– Minden a helyén, kivéve, Szentséges Szűz Anyám, a ruhám! Fehérneműben, mégsem mehetek randira! –
Ha felépítesz egy világot, ami a tiedtől – már a valóstól – eltérő, nem baj, ha természetfeletti tartalom van benne, még ha az a valóságtól elütő is. Az ésszerűségtől. De bármilyen világban is vagyunk, azért legyen már a főhősnek annyi esze, hogy „Hoppá, nincs rajtam ruha.” Ez nemcsak nálad fordul elő, más könyveknél is, és mindig szanaszét áll az eszem, ha olvasom.
– koránt sem tökéletese menet józaneszemet… józan eszemre… egyék (egyén)… fogva tartóm… sexi… csináljanak a fejedről egy CT –
Sok az elütés. Valahova feleslegesen rakod a szóközt, máshol kihagyod, és akadnak helyzetek, ahová felesleges betűket is teszel, vagy épp lehagyod.
– elkezdték elbarikádozni magukat, mások elkezdtek élelmiszert felhalmozni –
– csak nem tudtunk róluk; vagy legalábbis hivatalosan nem tudtunk róluk. –
Az ehhez hasonló szóismétlések is előfordulnak. Néhol az ismétlés fokozás, a hangulatkeltés miatt jó, de nem itt.
– decens… kulminálódik
Néhol használsz ritkán előforduló szavakat. Volt egyszer egy ember, aki nagyon okosnak akart tűnni, és mindig használt egy új szót, amikor annak jelentését megtudta, de észre sem vette, hogy ezután egy-két napig folyamatosan ezt szajkózta, így fitogtatva, mennyire értelmes, mikor sütött róla, hogy nem az. Ezzel nem azt mondom, hogy te nem vagy az, csak a szövegkörnyezetből nem hiányoznak a speciális szavak. Bennem például olyan gondolatot ébresztett,”Minek ez ide?”
– És vártam. És vártam. És idegbajosan vártam!
– Még csupán két hete hallhatta először a világ eme szavakat, azon a bizonyos sorsfordító videofelvételen. Csupán két hét alatt totális káoszba és rombolásba taszította a világot egy olyan kijelentés –
Ha már ismétlés, ez már inkább jobb, egyfajta fokozás. Egy másik dolog. Az iskolában mindig azt mondták, hogy „És”-sel ne kezdjünk mondatot. Néhol szerintem megengedhető, bár itt jobb lenne egy „Vártam… és vártam… és idegbajosan vártam. Vagy nem… Nekem így jobban tetszik, neked lehet, hogy nem. Ha te így érzed jónak, legyen.
– hiába próbáltam immár tizedjére fölhívni a taxi-társaságot, senki sem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon a hívásomra –
– Megpróbáltam felhívni, de a mobilom épp olyan döglöttnek bizonyult, mint az a béka, –
– A mobilom nem működik, –
Itt némi zavar van a történetben. Egyrészt ha hívni próbálta a taxitársaságot, nem lehet döglött a mobilja. Ha pedig a hívás után kapcsolt ki, hibásodott meg, azt jelezd valahol, mert logikai bukfenc van már a történet elején.
– Próbáltalak felhívni, de a mobilom nem működött –
– a következő pillanatban, mert megszólalt a telefonja és megtörte a varázst. –
Szóval Ethan mobilja sem müködött este, reggelre pedig csodák csodája megjavult.
– belső latolgatásom –
Ez is kicsit furcsán hangzik.
– néma csendben loholva –
Ezt nehéz elképzelni. A loholás hangadással kapcsolódik össze.
„a”
Láttam olyan mondatot is, ahol feleslegesen rakod a névelőt.
– aratnák… tudnák –
A ragozási hibák is sokszor nagyon csúnyák.
– artikulátlan sikolyok –
Nők sikoltanak. Ők voltak? Vagy a támadó férfiak? Férfiak nem sikoltanak, bár egy komédiában hallottam már hasonló hangokat tőlük is.
sexi
– angyali szépségű arc –
Ezzel nincs gond. Néha már unom, hogy markáns arcú iozompasirtáktól folynak ki a bugyijukból a főhősnők. Prsze ez az „angyali arcozás” nálam 16 éves koromban volt jellemző, és ma már gyerekesnek gondolom, hogy ilyet mondtam.
– Mire visszahanyatlottam a párnáimra, mint egy haldokló tragika, az elefántokhoz, szteppelő vízilovak is csatlakoztak –
Látszik, hasonló könyvek akadtak már a kezedbe, már csak a hasonló mondatok miatt is. Ez nem rossz, csak észrevétel.
– Keringési rendellenesség miatt, mindig hideg kezei –
A világfelépítésről és logikátlanságról már beszéltem. Értem, hogy jelenleg csak néphisztéria, hogy a vámpírok létezhetnek, és nem is minden lehet igaz róluk – mint például hideg-e a kezük, vagy nem – de az ilyen belemagyarázós „tök buta” szövegek erőltetettek általában. Még kiadott könyveknél is.
– lehajolt, hogy egy szűzies csókot leheljen az ajkaimra –
– felemelkedett, miközben, immár századjára rimánkodtam némán, hogy végre túllépjen a középkori lovagi kódexet is megszégyenítő erényességén, és végre úgy istenigazából megcsókoljon. –
– egy pillanatnyi habozás után lecsapott a számra és olyan éhes vadsággal csókolt meg, annyi tűzzel és szenvedéllyel, ami félő volt, hogy elevenen felperzsel –
Éles a váltás, talán túlságosan is.
Szép jó estét kívánok mindenkinek, aki még fen van eme késői órán!
A legelső véleményezésem itt, kicsit brutálisan őszintére sikerült, ezért megfogadtam, hogy több véleményt nem írok míg a pályázat tart, de mivel szívemnek kedves témáról van szó, így most megszegem fogadalmamat.
Először is azokhoz szólnék néhány sort, akik előttem már kinyilvánították a véleményüket eme mű elolvasása után.
Kicsit felháborítónak tartom, hogy csak azért kapott rosszabb kritikát, mert vámpírok szerepelnek benne! Vámpíros történetek 60 évvel ezelőtt is voltak, most is vannak és 100 év múlva is lesznek, úgy, hogy aki nem szereti vagy már tele vele a puttonya az ne olvassa el, vagy ha mégis veszi a fáradtságot az elolvasáshoz, akkor próbáljon meg elvonatkoztatni a vámpírágtól és inkább a történet mondani valóját próbálja meg megtalálni.
Abban egyet értek, hogy ebben a témában nem lehet már újat írni és, hogy miért nem? Mert a vámpír kultusz adott. Mit jelent ez? Csak annyit, hogy a vámpírsíághoz hozzá tartoznak a hegyes fogak, a vér ívás, a fakarók, ezüst feszületek, a vámpír méreg stb. Ha ezeken egy hozzá nem értő író személy változtat pl.:Meyer, akkor egy olyan lényt kapunk, ami már nem állja meg a helyét a fogalomban és ebből lesz a nép butítás. Ennek köszönhetően idestova 5 éve mindenki utálni kezdett egy olyan lényt, ami azóta létezik, hogy Drakula néven ismert lett. És, hogy miért utálják az emberek 90%-a? Mert ez az „írónő” szerethetővé tette őket. A barátnőm szavával élve „A ketrecbe zárt démont Meyer kiengedte az Alkonyatával. A velejéig romlott, lelketlen önimádó brutális gyilkosból szeretettre képes, emberek mellett élni akaró hős szerelmest csinált.” Valóbban ebből a fajta történetből több, mint elegendő van. De ha kérhetném, ne soroljunk már minden vámpíros történetet ebbe a kategóriába! Hiszen számos olyan vámpíros könyv van ami nem erről szól, amit már 20 éve megírtak, csak senki nem kapott érte, mert nem volt ez a hullám.
Kedves Szerző!
Az előző véleményemből észre vehetted, hogy nekem nincs bajom azzal, hogy vámpíros a történet. Sőt! Kifejezetten örültem, amikor reggel megláttam az illusztrációt. Nagy lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Nagyon tetszenek a szófordulataid, örülök neki, hogy nem mesterkélt, nagyon is természetesnek hat olvasás közben. Viszont! Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok írni, de ez a történet sokkal érdekesebb, magával ragadóbb lenne, ha E/3-ba íródott volna. Jó magam is E/1-be írok így nem volt nehéz belemásznom a nő fejébe, de az újság cikkek ebben a formában zavaróak, ugyan is megtöri az esemény sort, ami miatt kizökkenek a történetből.
A nő reakciói valóban nincsenek összefüggésben a helyzetekkel, de ezt némi javítással megoldható. Nagyon tetszett, hogy a főhősnőd, olyan dolgokat részesít előnyben egy férfi külső leíráskor, ami nem szokványos. Végre nem azt olvastam, hogy szálkás izmos test, kék szem szőke haj. 🙂 (Itt megjegyezném, hogy a táncos férfi test ebben az esetben valószínűleg, nem harisnyában nikkel bolha ként ugrándozó férfiról lehet szó. A verseny táncot űző férfiaknak nyálcsorgatóan jó testük van. :D)
A helyesírásodat nem bírálom, mert én se vagyok világ bajnok helye síró. 🙂 A párbeszédeid nagyon tetszettek, a többi műben erőltetettnek éreztem itt viszont laza volt és könnyed, mintha tényleg megtörtént volna a jelenet.
Én személy szerint várom a folytatást. 🙂
Gratula a kikerüléshez!
Kedves Prücsök!
Igazad van, hogy Reeva egy naiv liba, de ebben az esetben pont ez a lényeg; hogy honnan, hová jut el a történet alatt. Míg az elején a legfontosabb problémája, hogy a körme színe tökéletesen megegyezzen a cipőjével, addig a végére, eljut odáig, hogy képes lesz mások érdekeit a sajátja fölé helyezni, képes lesz az önfeláldozásra és felnő a feladathoz, hogy egy közösség élére álljon. Senki sem tökéletes, és hepehupás az út, amin végig kell mennie.
Ha egy mondatban kellene összefoglaljam a történetet, akkor ezt mondanám: a túlélés érdekében változni fejlődni kell, szó szerint és átvitt értelemben is, és ez épp úgy igaz az egyénre, mint a tágabb értelemben vett világra.
Mielőtt még nagyképűnek gondolnál, le szeretném szögezni, egyetlen célom volt a történettel: hogy szórakoztassak. Hogy ez mennyire sikerült, azt úgy is ti döntitek el, és ezen a ponton már nincs rá befolyásom.
Az újságcikkekkel kapcsolatban, csak annyit, hogy azzal kezdődik és azzal is ér véget a könyv, valamint a fejezetek között is végig megtalálhatóak.
Még egyszer köszönöm a megszavazott bizalmat.
Ja! A vámpírokkal kapcsolatban még el kell mondjam, hogy ebben a történetben ők csak katalizátorai az eseményeknek és eszközei a végeredménynek, de épp úgy lehetettek volna helyettük akár földönkívüliek is.
Kedves Dragon!
Én tegnap nagyon-nagyon megdicsértem a fejezetedet, elragadtatásomat fejeztem ki írói kvalitásodat illetően. Sajnos Aranymosó nem jelentette meg a vélemenyemet az oldalon. Lehet, hogy ennek az volt az oka, hogy tegnap meg nem volt e-mail címem… lehet, hogy más oka volt.
Kedves Aranymosó! Úgy érzem, az Írónak joga van megtudni, hogy olyan olvasója is volt, akinek nagyon tetszett a fejezet.
Kedves WertzgfdcxJ!
Ha nincs e-mail cím, akkor nem jelenik meg, az írásokhoz tartozó kommentek automatikusan kerülnek fel az oldalra, nem válogatják ki őket!
Kedves WertzgfdcxJ!
Nagyon köszönöm a dicséretet. Rendkívüli módon jól esett 🙂 Remélem lesz alkalmad a teljes történetet elolvasni, és nem okozok majd neked csalódást.
Kedves Gitta!
Volt e-mail cím… csak, mint kiderült, nem működött 🙂 vagy nem létezett… már nem is értem.
Egyebekben: „Your comment is awaiting moderation”. De Isten bizony nem emiatt akarok itt pörlekedni. Aranyos vagy, hogy írtál. 🙂
A gyerekemet megharapta egy kutya (már jobban van), így az elmúlt 3 napban pár pillanatra voltam netközelben, annyira, hogy kiengedtem a hsz-ket. Most is kiengedtem ötöt.
A beszélgetést átfutottam, és pár dolgot szeretnék egyértelművé tenni.
– Az előszűrők a nyelvileg gördülékeny műveket engedik ki, nem a korszakalkotóan zseniális nyitásokat. (Ha ezt tennék, valószínűleg 1-2 mű felelne meg, ellenben kiesnének azok, melyek szerkesztéssel kiadhatóak.)
– A könyveket olvasórétegek alapján válogatjuk. A vámpírok a 13-20 éves, misztikus romantikát kedvelő lányok érdeklődési köre. Tényleg nehéz újat írni, de van egy jó vámpíros lektorunk, aki fel fogja ismerni a kliséket.
– Nem baj, ha egy mű nem a véleményező érdeklődése, ízlési köre. Minden gondolat értékes, minden vélemény fontos.
– Tartsátok tiszteletbe a másikat. Az oldalon csak a szövegről beszélgetünk, a szerző vagy a kritikus személyéről nem. Illetve az „azt gondolom, hogy azt gondolod, hogy azt gondolom” köröket sem érdemes lefutni.
– A pályázat nagy nyomás mindenkinek. Időben elég hosszú, és nagy érzelmi ingadozást is okozhat. Kezeljétek egymást türelemmel, szeretettel, így egy közös, kellemes élmény lesz, nem pedig egy újabb hely, ahol frusztrálódhat az ember. 🙂
Kedves Izraelita20!
Köszönöm a biztató szavakat 🙂
Szia, Dragon!
Szinte sajnálom, hogy mi nem vagyunk szerzőtársak 🙂 ámbár lehet, hogy ez rád nézve nem akkora szerencsétlenség 🙂
Nagyon csalódott leszek, ha nem olvashatom majd el az egész művet.
Kedves WertzgfdcxJ!
Ne haragudj, azt hittem, így működik, mert nekem eddig elsőre felkerültek a hozzászólásaim. Bocsi a téves infóért!
Nagyon sok spam jön, így a legelső komment egy Ip-ről vagy mélcímről mindig moderálás alá kerül.
Kedves Aranymosó!
Tudom,hogy a hozzászólási lehetőség nem ezt a célt szolgálja, de hadd írjam meg, hogy a kutyaharapast illetően nagyon egyutterzek: nekem is volt benne részem sajnos; amikor megtörtént velem, szegény szuleim teljesen kikeszultek, olyan kacifantos és gyötrelmes volt az eset. Jobbulást kívánok!
Wert, köszönöm.
Kedves WertzgfdcxJ!
Te is írsz?
Nehéz, nehéz….. az én szerény véleményem ugyanaz, mint a többieké: nekem ez már kicsit elcsépelt történet. Akkor is, ha fordulat lesz benne, akkor is, ha a vámpírok csak mellékszereplők, akkor is, ha tudni kellene elvonatkoztatni – ez jelenleg szinte lehetetlen, ha minden második iskolás lány tolltartóján még mindig Edward Cullen lóg 😀 Az, hogy nem lehet új és fordulatos történetet írni a vámpír-témában, szerintem nem igaz, csak kell néhány év, amíg lecseng az Alkonyat hatása, mert most tényleg töményen túladagolták az embereket a vérszívó-sztorikkal 🙂 Ez pedig akaratlanul is azt váltja ki a többségből, hogy meglátja a vámpír szót és rosszul van 😀
Ettől függetlenül maga az írás gördülékeny volt és jó, szerintem azzal semmi gond nincs. Jól használod a szavakat, jelzőket, a nyelvtani hibáktól eltekintve azt mondom, hogy stilisztikailag szép mű 🙂 Csak egy kicsit még várni kell rá, hogy megint értékelni lehessen a vámpíros történeteket 🙂
Szia, Dragon!
Ha van kedved, írj nekem a
cherry@privatepost.hu
címre, hogy értékes eszmecserénket tovább folytathassuk.
Egyébként a válaszom: igen, de én nem palyaztam még.
Este tudok leghamarabb e-mailezni. Szia!
Én csak egy ártalmatlan kérdést intéznék a tisztelt olvasókhoz/kommentelőkhöz. Miért gondolja rögtön mindenki azt, hogy ha Vámpír az már egyenesen arányos a YA kategóriával, és a tinirománccal. Csak azért mert volt egy Twilight és egy Vámpírnaplók? Nekem ez kevés indok. A vámpírirodalom sokkal sokrétűbb és de azért azt nem szabad elfelejtenünk, hogy már a megalakulásakor is benne volt a sötét romantika.
Kicsit álságosnak érzem, hogy amiért nem is olyan régen rengetegen csorgatták a nyálukat, most már inkább ciki, és egy hamisnak vált irodalmi sznobizmus által vezérelve eleve diszkriminálják a témát.
És mielőtt mindenki nekem esik, előre bocsátanám, semmi közöm, sem a vámpírtémához – nem is kifejezetten szeretem – sem a szerzőhöz. Csak egész egyszerűen feltűnt, hogy csípőből tüzeltek, és egymás „negatív” hozzáállásából merítetek. kezd olyan érzésem lenni, hogy az itt olvasott „kritikák” már nem is is önálló kritikák. Egész egyszerűen azt látom, divat lett lehúzni az adott témát mintha ez már az irodalom legmélyebb bugyra lenne, ahova magára valamit is adó értő olvasó nem teheti be a lábát, mert onnantól kezdve lehúzhatja magára a redőnyt, és ciki kedvelni.
Nem tudom, érthetően fogalmaztam-e meg, de engem ez zavar. És igazából nem csak ennek a műnek kapcsán érzem ezt a fajta ál-sznobizmust. Természetesen nem sértésből és nem azért írtam le, hanem, mert úgy érzem, egy regénypályázatnak a nyitottságról kell szólnia, a sokszínűségről, és arról, hogy megtapasztaljunk más világokat is.
Rengeteg, ha nem csak lerágott csont van az irodalomban, a mai zsánerek között meg aztán pláne. Az dobja rám az első követ, aki maradéktalanul egyedit alkotott…
Úgy érzem, hogy jelen esetben a nyitottságotok csak a saját világotok és az a saját elfogatott nézeteitek keretein belül működik.
Mindezzel nem azt akartam mondani, hogy mindenkinek mindenre csak és kizárólag pozitív kritikai megjegyzéseket kell írni, de azt hiszem, egy nyílt regényírói pályázatra több nyitottságot várnék, és több rugalmasságot, nem pedig saját nézetekhez való megszállott ragaszkodást.
Elnézést ha valakit megbántottam volna. Az általánosítás szándékos volt 🙂
És ha már itt vagyok, pár mondat magáról a részletről.
Ami kimondottan megfogott és behúzott azok az újságcikk részletek. Nagyon ötletesnek tartottam, és tetszett. tetszett még a nyelvezet is, gördülékeny és olvasmányos volt. Azt hiszem a kikerült művek közül ez volt a harmadik amit végig tudtam olvasni. És nem a vámpírok miatt 😛 Egész egyszerűen vitt magával. A karakterek élők voltak, ha nem is teljesen kiforrottak, de úgy vélem egyetlen fejezet alapján korai még a kiforrott karakterekről beszélni. És szerintem nem meglepő, ha azt mondom, aki engem leginkább ez alapján érdekel, az az újságíró :)A helyesírási hibák, tudnÁk-ok engem nem igazán zavartak, azokon úgyis lehet javítani, és nem is a mi tisztünk ezen most fennakadni.
A címmel kapcsolatban, nekem is jobban tetszene a magyar cím. Szerintem sokkal jobban hangzik, VérVihar… beszélő cím, és azon nyomban egyfajta hangulatot ébreszt. talán előre is vetíti, hogy nem feltétlen egy tini romantikus vámpírtörténetről van szó.Engem érdekel a folytatás. És gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez! Remélem, lesz folytatás 🙂
Azt hiszem, külön regényt írtam…hoppá!
Blanka, igen, ez gyakori. Aki nem ismer mélyen egy adott alzsánert, annak a misztikus-romantika nyálas vámpírt, a sci-fi béna űrhajókat, a fantasy meg karddal rohangáló kigyúrt ürgéket jelent. 🙂
A kép, a cím, a témaválasztás egyértelműsítette, hogy nem én vagyok a célközönség. Ezen igyekeztem túllépni.
Viszonylag komoly mennyiségű helyesírási hibát találtam (igeragok, hiányzó tárgyeset-jelek, olykor értelemzavaró vesszőhibák). A keringési rendellenesség szerintem sem illik a szövegkörnyezetbe. Ezeken egy (két) átnézés segít.
Az újságrészleteknek írt szövegek akár ténylegesen is megjelenhettek a megnevezett újságban. Feltételezem, hogy a szerző bőségesen átnézett néhány cikket a DN-bulvárhasábjain, mielőtt megírta volna ezeket a részleteket.
Nem tudom, ki hogy van vele, de „A” plázacica gondolkodásáról és beszédéről csak elképzeléseim vannak. Nekem ez a nő belefér ebbe a képbe
Azt a részt, amikor Ethan megjelenik, már nem olvastam el végig. (Elnézést kérek érte.) A figura kissé kevéssé hiteles, mint a nő, de mivel nem olvastam végig, lehet, hogy tévedek.
Összességében szerintem műfajának megfelelően, jól megírt műről van szó.
Arra azonban én is inteném a szerzőt, hogy olyan részlettel kezdje a történetet, ami nem jellemző az egész történetre. A könyvesboltban a fülszövegen túl az első 1-2 oldalig van ingyen figyelem.
Nekem ez a könyv könnyed szórakozást, kissé erotikus, kissé csöpögős történetet, szeleburdi hősnőt, erőszakos háttérvilágot sugall. Nekem ez jön le. Ha a könyv a szerző szerint nagyon nem ilyen, az részben lehet az én hibám, másrészt az, hogy nem elég informatív az első pár oldal. Viszont ha nekem bejön az általam vélt írói ígéret, akkor megveszem a könyvet és csalódni fogok. Ha pedig igazából azt adja a könyv, amit szeretek olvasni, de ami az első 2-3 oldalon nem látszik, akkor nem veszem meg…
Mostanában nagyon hanyagoltam az ilyen vámpíros könyveket. Miért? Mert a csapból is az folyik. Nem azt mondom, kedves Szerző, hogy ezentúl el kell felejteni az ilyen történeteket, de nem árt, ha szüneteltetjük egy időre. 🙂
Számomra az Alkonyat és az Anne Rice könyvek az etalon. Tudom, hogy nagyon sok másik ponyvaregény is piacon van, de éppen azért nem érdekelnek, mert nem igazán tudnak „újat” mutatni.
Félre ne érts, az látszik, hogy gördülékenyen írsz, van egy szerethető humorod, és egy blogon vagy online formában elolvasnám az írásod, de papírformában biztosan nem venném meg. Kint Amerikában rengeteg példa lenne rá, hogy valaki saját könyveinek Amazonra/ebayre dobásával eléri azokat a bizonyos twilightereket, akik ilyen könyveken nőnek fel, de sajnos a magyar piac azt mutatja, hogy erre nem igazán van már kereslet.
Azt gondolom, hogy egy időre el kell felejteni a YA irodalmat és próbálkozz meg más jellegű történetek olvasásával/írásával. A stílusodon azt látom, hogy még fiatalka vagy (már ami az írást illeti. 🙂 ), de sok gyakorlással, írással, olvasással idővel kiküszöbölhetőek ezek a hibák.
A szereplők nem igazán fogtak meg. Mások már leírták, hogy mi a baj velük. Sajnos elengedhetetlen egy történet szempontjából, hogy az olvasó azonosulni tudjon velük, vagy legalább legyen bennük valami olyan dolog, ami kicsit kiemeli őket a sablonkarakterek közül.
Mivel az egyik kedvenc könyvem a Lenyűgöző teremtmények, ezért nagyon haragszom rád a Ravenwood, Ethan és Ashford miatt. 🙂 Azért mert valami egyszer bevált, még nem kell másolni. Bátran légy egyedi!
Mindemellett örülök, hogy kikerült az írásod, mert szerintem ez egy jó lehetőség, hogy minél több tapasztalatot szerezz!
További sok sikert! 🙂
Kedves Cassy Blacksmith!
Nem olvastam a Lenyűgöző teremtményeket. Az említett neveket egy online „névkönyvből” bogarásztam ki.
Igen, a nevek nekem is ismerősnek tűntek külön-külön, de most, hogy olvastam a megjegyzést rájöttem, hogy miért is, eddig nem olvastam egybe a neveket… 😀
Én biztos vagyok benne, hogy véletlen volt, mert nem hinném, hogy eszedbe jutna csak így kimásolni, főleg, hogy a cím alapján nincs problémád az angollal és magad is könnyedén kitalálhatsz neveket vagy ahogy tetted az első honlapon az interneten szó szerint milliót találhatsz. 🙂
Viszont, utólag tényleg zavaró lehet azok számára, akik szeretik a Lenyűgöző teremtmények sorozatot…
Javasolnám, hogy a nevekkel kapcsolatban is legyél kreatív. A kreativitásod megvan, a regény részletből ez számomra kiderült!
Nyugodtan beszélő(bb) nevekkel is próbálkozhatsz szerintem, ha már összetett családneveket használsz. 🙂
Ez csak egy tipp, de a tapasztalataim szerint szeretik az emberek még a nevek mögött is az összeesküvés elméleteket keresni, s egy egyedi nevet könnyebben megjegyeznek! 🙂
Szerintem ebben semmi sznobizmus nincs, egyszerűen amikor felkapnak egy témát és rövid időn belül átrágják ötezer formában, ráadásul mindezt nagyon igénytelenül, akkor az emberek egyszerűen besokallnak. Amikor már vagy lassan 3-4 éve az folyik a csapból, hogy „vámpír meg vámpír”, akkor az ember már nyitott sem tud lenni a dologra, mert csak valahova a háta közepére kívánja ezt a témát, akármilyen új meg egyedi. Pontosan ezért írtam, hogy szerintem lehet még jó könyveket írni erről, de igenis kell egy kis idő, amíg lecseng a vámpír-mánia, mert a „besokallás” egy természetes emberi reakció.
Hozzáteszem, már akkor is sokan kritizálták pl. az Alkonyatot és az utánuk érkezett vámpír-sztorikat, amikor divatba jött a téma. Nem hiszem tehát, hogy ezek kritizálása csak egymás majmolása lenne, úgyhogy amennyire nyitottnak kell lenni egy történetre, ugyanannyira el kell fogadni azt is, hogy megvan az ideje a vetésnek és megvan az aratásnak – márpedig ezt a témát már learatták mostanában.
Ömm, nehéz dolgom van, mert az írás minden létező sebből vérzik.
A címe semmitmondó, és az eddigi részből nem derült ki, hogy ki vagy mi lesz ez a BloodStorm. Legalább valami utalást be lehetett volna szúrni.
A főszereplő nő neve csak a legvégén derül ki, jobb lenne hamarabb megemlíteni.
A főszereplő nő egyébként tényleg nem túl szimpatikus, és még gondolkozni is mesterkélten gondolkozik. Komolyan, ott ül, gyomorgörcse van, és pterodactylusokon jár az agya?
Számomra a részlet legnagyobb rejtélye, hogy mit akar Ethan a lánytól, mert biztos nem a személyisége fogta meg, szép nőt meg bármennyit talál egy városban.
Úgy általában, elég sok zavaros dolog maradt benne – lehet, hogy ezzel a kíváncsiságot, érdeklődést akarta felkelteni a szerző, de inkább csak a számat húzogattam, és hiteltelennek éreztem. Pl. a tüntetések, 50 áldozattal – a rendőrség meg addig malmozott? És senkinek nem sikerült kideríteni, hogy miért zavarogtak? Ha kijárási tilalom van, azt miért vezették be olyan csöndben, hogy Reeva nem hallott róla? Ha pl. aludt, az esetleg indokolhatná, hogy miért nem hallotta, amikor bemondták. Ha Ethannak keringési rendellenességei vannak, akkor miért érezte a lány melegnek a kezét? Valami megváltozott a lány hőérzékelésével? Az ilyesmiket jelezni lehetne.
Szóval, számomra ez egy eléggé érthetetlen katyvasz volt, pedig biztos vagyok benne, hogy némi magyarázattal, jobb információ-adagolással jó történetet lehetne kihozni belőle.
Kadmon: kérdeznék valamit (nem ezzel az írással kapcsolatban), tudnál esetleg adni egy e-mailcímet, ahol elérhető vagy? Köszi
Elérhető vagyok az a_kadmon@freemail.hu címen, vagy pl. Facebookon Just Kadmon -ként. Nagyjából hetente szoktam emailt ellenőrizni, úgyhogy ne ess kétségbe, ha nem válaszolok rögtön.
Kedves Red Dragon!
Viszonylag sokat gondolkoztam rajta, hogy írjak-e neked véleményt vagy sem, hiszen a történeted alatt olvasható kritikák meglehetősen részletesek. Aztán mégis úgy gondoltam, hogyha már túljutottál az előszűrésen, akkor igenis van valami az írásodban, amiért érdemes elolvasni, és ha egyszer már elolvastam, akkor tartozom neked egy kritikával is.
Egyértelműen a célközönséged tagja vagyok, bár az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy amikor megláttam a vámpíros témát, vegyes érzésekkel fogtam neki az olvasásnak. Nyilvánvaló, hogy a vámpíros történetek az utóbbi években elárasztották a könyvpiacot, és ha valaki ilyen sztorival áll elő, akkor azonnal megbélyegzik azzal, hogy sablonos.
Nekem újító elgondolásnak számítottak az újságbejegyzések, és azonnal elkezdtek forogni a fogaskerekek az agyamban, hogy vajon milyen szerepe lesz Adam Bell-nek! Remélem legalábbis, hogy lesz! Viszont ahogy belépett a képbe a gazdag, jóképű pasi egyből A szürke ötven árnyalata jutott eszembe, és onnantól kezdve én is elkezdtem elkönyvelni a történeted egy vámpíros-erotikus történetnek, holott akkor még szexről szó sem volt!
A főszereplőről alkotott képpel nekem nem különösebben volt bajom. Egyértelmű, hogy jellemfejlődés céljából ruháztad fel ilyen-olyan tulajdonságokkal. Bár az is igaz, hogy kicsit furcsa volt, hogy ide-oda csapongtak a főszereplőd tettei; az egyik pillanatban még Ethan után sóvárog, aztán retteg, majd helyben hagyja a támadóit, és megint csorgatja a nyálát. Én lehorgonyoznék egyik, vagy másik mellett, és ha egy félénk lányról van szó, akkor maradjon is az, aki persze a jellemfejlődés révén, a könyv végére akár meg is erősödhet. Aztán megláttam a lány nevét. Reeva. Tetszik, mert különleges. Viszont a Ravenwood már kevésbé nyerte el a tetszésem, hiszen Ravenswood címmel már fut egy sorozat. Ráadásul a Lenyűgöző teremtményekben már megjelent egy Macon Ravenwood nevű karakter.
Ami viszont tetszett, az a humorod! Szerintem ez volt az, ami miatt olvastatta magát a történeted. A kiszólások engem csak néha zavartak, amikor kicsit erőltetettnek éreztem, és olyan megint A szürke ötven árnyalata jutott eszembe. A véleményeket végigolvasva láttam, hogy ez a részlet még csak köszönőviszonyban sincs a többi vámpíros sztorival. Ezzel kapcsolatban egyetlen gondolatom van, hogy jó lett volna, ha ezt az első részletben is megjeleníted, hogy az olvasó legalább sejtse, hogy valami csavar fog következni, és nem egy újabb vámpíros-szerelmes történetről van szó!
Amennyiben ki tudsz lépni a „vámpírok árnyékából”, ebből akár egy teljesen jó történet is kerekedhet. Kápráztass el! Én megadnom neked az esélyt!
Üdvözlettel: F.P.Diana
Kedves Red Dragon!
Gratulálok a kikerüléshez! 🙂 Ez már önmagában sokat jelent – nem véletlenül olvashattuk a soraidat. 🙂
Végigolvastam, de inkább csak szaladtam a szövegen. Nem tudtam elmerülni a részletekben, de ha már elolvastam, úgy gondoltam, írok is róla.
Viszont most nagyon nagy gondban vagyok. Nem érzem azt, hogy ez a történet így, ebben a formában elég komoly lenne… Az okok, amiért így látom:
– túl gyors,
– nem kapunk elég információt, leszámítva a szemfestéket,
– hiteltelen,
– nem tudom elképzelni, hogy egy csók jobban foglalkoztasson valakit, mint egy esetleges „élet elleni bűncselekmény”
– ahogy A Férfiról írsz, az nekem nagyon fanfictiönös. Kábé ennyit látunk belőle: hú, de szexi, nemhiszemel!, szép a szeme, itt aludt, randizni fogunk, nemhiszemel!, kidolgozott a felsőteste, nemhiszemel!, annyira fontos vagyok neki, és természetesen nemhiszemel!
ez annyira felszínes! nem is egy embert látunk, hanem egy szuperférfit, amilyen már nincs is. 😀 Ez lehet egy baromi nagy utalás a történetre is, de a titokzatosság, és a kevesebb, az bizony sokszor jobb párosítás ennél.
Nem akarok okoskodni, mert nincs nagyon mire, csak olvasóként írtam le a benyomásaimat. Ezt lehetne fejleszteni, a gyorsaságból visszavenni, többet magyarázni, lassítani, átgondolni picit a karaktereket. Nehéz meló, de nem lehetetlen, legalábbis én így látom.
Ettől függetlenül, szurkolok neked! 🙂
Erika
Kedves Red Dragon!
Először is gratulálok! 🙂
Kevés időm van az utóbbi időben a gép elé ülnöm, és olvasnom, de a Te írásod lekötött. Nem fogok negatívumot írni, ezt előttem már páran megtették.
Én csak szeretném olvasni a folytatást! Felkeltetted az érdeklődésemet! 🙂
Láttam a képet, olvastam a címet és eszembe sem jutott beskatulyázni előre a történetet, minden sort kíváncsian vártam.
Az, hogy ki milyen főhősnőt teremt a saját történetéhez sem elbírálandó dolog – szerintem. Nem tudhatjuk az első fejezetekből, hogy a karakter milyen fejlődésen vagy cselekménysorozaton megy majd keresztül, aminek hatására ilyen, vagy olyan változás következik a személyiségében.
Nyilván nehéz egyedit teremteni, hiszen temérdek mennyiségű történet létezik, elkerülhetetlen a hasonlóság, még ha csak a szemszínről, hajszínről vagy a főszereplő alapvető jelleméről van is szó, de ha új történetet kezdünk olvasni, akkor érdemes megpróbálunk minden általunk ismert sztoritól elvonatkoztatni. (Akkor is, ha vámpírokról van szó…)
Persze előfordulhat, hogy tényleg nagyon sablonos írás születik, ahol az olvasó már sejti, mi lesz a következő fejezetben, de szerintem az előszűrésen továbbjutott történetek nem ebbe a kategóriába tartoznak.
Minden kritikát próbáltam két szemszögből olvasni:
mint kívülálló, másik olvasó, és mint maga az író…
Ne felejtsük el, hogy az írónak minden kritika építő jellegű, de a szerző az általa megálmodott történet minden egyes karakterébe (és szóközébe 🙂 ) szívét-lelkét beleírja… Az ő fejében komplex a sztori. Nem feltétlen tökéletes, elképzelhető, hogy javításra szorul – akár a történet, a világ amit teremtett, stb. -, de ő látja át minden részletét.
Azonban ha sikerült az előszűrőn átjutni, akkor van benne fantázia!
Még egyszer gratulálok! És bízom benne, hogy olvashatjuk a folytatást! 🙂
Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy elolvasta a felkerült részletet, valamint a véleményeket és kritikákat is.
Kedves Nilla!
Értem, hogy gyorsnak érzed, de mint fentebb írtam, a történet három részre tagolódik: múlt, jelen, jövő. A múlt csupán három fejezet, mert csak a kiindulási alapot szolgáltatja (teljesen lényegtelen, hogy mikor és hol találkoztak, vagy, hogy mi történt az első négy randi alatt, mivel a történet nem kettőjük szerelméről szól). A lényegi rész a jelenben játszódik (50 év múlva). A folyamatos újságcikkek bőséges háttér információt szolgáltatnak.
Kedves Diana!
Ha valóban ennyire beletaláltam a névvel, akkor egyszerűen cserélni kell. Nem olyan fontos, hogy ragaszkodjak hozzá (a Reevahoz, viszont annál inkább :D).
Köszönöm a megszavazott bizalmat.