Rajzcy Mátyás: Ezüstgyűrű – 2. rész

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/mesek/ezustgyuru” newwindow=”yes”] Ajánló[/button]

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/rajczy-matyas-ezustgyuru-1-resz-1410.html” newwindow=”yes”] 1. rész[/button]

 

 

2. Egy új barát

Csanágládot az ősz végén nagy eső lepte meg. Úgy szakadt három napon keresztül, mintha dézsából öntenék. Az eső megzúgatta az erdőt és széttépte a ködfátylat. Utána jött a sár, a patak iszapos áradata, ami lehetetlenné tette a kinti munka folytatását. Az eső mindenkit bekergetett a házába, csak egymás között jártak. A gyerekek is bőrig ázva, dideregve jöttek át Eresz nénihez a mese folytatását sürgetvén. Szerencséjük volt, mert éppen hozzá jött össze a fonó. Így egészen estig maradhattak és még a „nagyok” között is elvegyülhettek.

– Hová úszott fel a tengeri gyermek?

– Merre bújt el a hableány?

– Ugye lesz szarvas, csodaszarvas is benne?

– Meg griff is?

Marcipán Ereszre csak úgy záporoztak a gyerekek kérdései, de még a nagyok is kíváncsian nézték, ismervén kimeríthetetlen mesélő kedvét.

– Jól van, jól van! Elmondom én, hogyan s merre járt Tengeri Jankó Sóhaj Erzsébet nyomában, de most nektek is segítenetek kell!

Na, támadt is erre olyan izgatott sustorgás, kacagás, kiáltozás az aprónép körében, hogy a konyhaszekrényre tett öreg petróleumlámpa is remegett belé, pedig az a ház túlsó végében állt. Csitítani kellett őket, annyira örültek hogy ők is részesei, alakítói lehetnek a történetnek.

Az eső illata a hideggel együtt bekúszott az ajtórésen. Tettek a tűzre, hogy ne fázzanak a szőnyegen ücsörgő gyerekek, majd Eresz néni folytatta a mesét.

 

Ment, mendegélt Tengeri Jankó, úszott felfelé a folyóban, míg egy patakban nyomát vesztette Sóhaj Erzsébetnek, a világjáró sellőlánynak. Tanácstalanul ült le a parti kövekre. Hát most mit tegyen, merre menjen? Szerencsére nem kellett sokáig tanácstalanul várnia. Szénégetők jöttek az erdőbe fáért. Mikor meglátták a tengeri gyermeket a patakparton üldögélni, egyből megesett rajta a szívük és kunyhójukba vezették. Itt megvendégelték és megtanították nemcsak járni, élni is a szárazföldön. Napról napra ügyesedett, végül már csak egy kőrisfa botra volt szüksége a járáshoz.

Megköszönte a szénégetőknek vendégszeretetüket, majd nekiindult hegyen-völgyön át hetedhét országnak. A szénégetők tisztességgel feltarisznyálták, nem éhezett hát az úton. Pár nap múltán betért egy faluba, hogy a szerelme felől kérdezősködhessen. Mit gondoltok, szerencsével járt?

 

– Biztosan – felelte Kuttyos Mária, mintha a világ legegyértelműbb dolga volna, hogy tengeri gyermekek kopogtatnak a szegény ember ajtaján – megtalálta a királykisasszonyt, visszatértek a tengerbe és boldogan éltek, amíg meg nem haltak!

– Várjunk még – vetette közbe a megfontoltan gondolkodó, nagydarab Sajka Benedek – a hősnek próbákat kell kiállnia!

– Úgy bizony! – kapott észbe Szákos Jóska.

– Na, és mik legyenek azok a próbák? – tette fel a kérdést Mária.

Hosszú sustorgás következett, majd a gyerekek egymás szavába vágva, veszekedve kezdték el mondani a mesék próbáit, míg Béni és Józsi rendet nem teremtett közöttük.

– Kitartás! Tengeri Jankónak kitartónak kell lennie! Úgy nyakára kell hágnia az útnak, mint ahogy a mi Pomink ropogtatja a velős csontot!

– Legyen a Jankó… na, Széli ne lökdöss már! Legyen kedves beszédű, hogy mindenki szeresse!

– Ugyan már – vágott közbe lökdösődő Szelő János – szeretik őt már épp elegen! Bátornak kell lennie! Mire megy azzal a sok szeretettel, ha kevés benne a mersz kérdezni, cselekedni?

A kis Mari csak ült, játszott a rongybabájával és sértődötten felhúzta az állát, valahányszor csak kérdezték. Ezek a fiúk mindig csak bonyolítják a dolgokat! A lányok teljesen mások. Egy rugóra jár a fejük, ha fiúkról van szó! Gondolatát végül egy nagylány fogalmazta meg, ki a gyerekek háta mögött hallgatta a mesét.

– Vajon hűséges a mi Jánosunk, kedves Eresz nénénk? Ki óvja meg szeme világát, ha egyszer kaput nyitnak neki és meglátja a gazda szép leányát?

– Jól mondod Luca lányom! Nehogy belévakuljon a szerelembe, hiszen neki csak egy kedvese van!

– S ráadásul királylány! – tette hozzá a Kuttyosék lánya.

A mesélő körül néma csend támadt. Egy pillanatig nem tudta senki merre s hogyan tovább. De Marcipán Eresz nem azért volt hetedhét határon híres mesemondó, hogy egy ilyen helyzet kifogjon rajta.

– Azt hiszem eljött az idő, hogy ti is Jankó nyomába szegődjetek. Hisz még a legtalpraesettebb sárkányölő, királylánymentő vitéznek is szüksége van egy segítőtársra. Vajon ki legyen az? Egy legelőkről megtérő táltos juhászbojtár, egy libapásztor lány, kinél a szívek lakatjának kulcsa van? Vagy egy rigómadár is jó lenne? Na hadd halljam, ti melyiket választanátok?

Eresz néni komoly kihívás elé állította a gyerekeket, és ők nagy lelkesedéssel fogtak feladathoz. Természetesen mindenki legelőször az általa választott táltos-állatot akarta segítőtársnak. Egy egész állatkertre elegendő beszélő kígyó, béka, sündisznó, ló, rigó és kakas gyűlt össze, mire Béni felállt és magát ajánlotta az állatok helyébe.

– A táltos paripák úgyis csak a sárkány palotájának kapujáig hordják a királyfit. Én követem őt még a túlvilágra is, ha kell!

 

Hát, amint beért a tengeri gyermek a faluba, pont az utca elején találkozott egy kavicsozó fiúval. Lásdmeg Ledneknek hívták, a molnár legkisebb fia volt. Tőle kérdezte meg, látta-e a világ legszebb teremtését.

A fiú nem sokat késlekedett a válasszal. Tréfának vélve a dolgot huncutul azt válaszolta, látott ő nem is egy, de száz szép teremtést is nemrégen a lakodalomban. Szép volt a menyasszony, de kecsességben, pajkosságban a koszorúslányok sem maradtak el tőle. A táncban pedig lehetetlen volt megtalálni a legszebbet.

Jankó értette a tréfát és jót kacagott a kis ember beszédén. Ahol ilyen vidám emberek élnek, ott biztos talál szállást éjszakára! Előtte azonban nem árt egy kicsit körülnézni. Megkérte hát a kavicsokkal játszadozó gyereket, vezesse végig a határban.

Hadd halljam, ti mit mutatnátok meg neki?

 

– Elvinném a szántásra, hadd lássa, hol terem az ember kenyere!

– Adnék neki a nagy körtefánkról! Ugye szereti a körtét?

– Igen, szereti – felelte a mesemondó – nincs is neki kedvesebb termése a földnek, mint a ropogós körte!

– Azért a Bodrit is látnia kell!

– Meg a Cirmit, meg a Zsömlét!

Mindazon örömből és szórakozásból, amit a falu nyújthat, végül Szákos Jóska találta meg a legjobbat.

– Eresz néni! Eresz néni!

– Igen, Józsi?

– Fáradt vándornak legelébb egy fürdő dukál! Mért ne kereshetnének egy forrást, ahol Jankó lemoshatja magáról az út porát?

 

Ledneknek, a molnár fiának nagy öröme volt aznap, hogy vendéget fogadhatott. Végigvitte Tengeri Jankót a kertek alján. Szakított neki vackort az útszéli fákról és bevitte a vargáékhoz kismacskákat simogatni.

De mindezeket vajmi kevésre vette a határban megbúvó kedvenc forrásához képest. Olyan csodaforrás volt az, hogy ha követ dobtak belé, gyöngyöt vetett a partjára. El is nevezték Gyöngypénz-forrásnak. Annyi gyöngyöt szedett össze a falu népe, hogy egész ruhát tudtak varrni belőle. Büszkék is voltak a ritka portékára. Jobban vigyáztak rá a szemük fényénél is.

Történt Újév napján, hogy egy fekete macska – sokak szerint maga az ördög – ellopta a ruha egyik gyöngyét. A gyöngyruha úgy szétszakadt, hogy nem volt az az ügyes kezű szabó, aki meg tudta volna varrni! Bosszankodott is rajta eleget a falu népe. Csak azért tűrték meg a macskákat, mert az év első miséjén a pap megtiltotta Isten kedves állatainak bántalmazását.

Hanem az már nem segített a gyöngyruhán. Azt újra meg kellett varrniuk. És a forrás pont ezt a szerencsétlenséget követő évet választotta vasárnapjának. Dobhattak bele annyi követ amennyit csak akartak, nem adott az még egy koszos kagylóhéjat sem!

Összegyűlt a falu népe megtanakodni, hogyan szerezzenek újra gyöngyöt. Le kell ereszkedni a forrás mélyére és megnézni, mi gátolja a forrás csodatévő erejét. Eddig kétszer próbálkoztak minden eredmény nélkül. Harmadjára már Tengeri Jankó és Lásdmeg Lednek is ott volt.

A tengeri gyermek ugyancsak elcsodálkozott az emberek elszántsága láttán. Minden porcikája alvás és álom után sóhajtozott, de mégsem maradhatott ki szégyenszemre egy ilyen kalandból! Csatlakozott a forrás mélyének kutatásához és Lednek sem maradt el tőle.

– Egy életünk, egy halálunk, ha jöhetünk, megháláljuk! – fogadkoztak.

 

Így keveredett a nagy kalandba a molnár fia és a tengeri gyermek. Ki is tartottak egymás mellett mindvégig. Megtalálja-e kedvesét Tengeri Jankó? Mi zárta el a forrás csodatévő erejét? Fog-e valaha újra kincset adni?

Nem tudom. És ők se tudják. Ha a Gyöngypénz-forrás ki is apad, a kérdések kútja sohasem! Későre jár, ideje hazamennetek. A kérdések kútjából merítsetek vizet Álomországban, és reggel hozzatok el nekem belőle egy vödörrel! Tükréből majd kilessük a válaszokat.

 

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.0/10 (3 votes cast)
1 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Meg kell mondanom, nekem is jobban tetszett a második rész, mint az első. Így, hogy kibontakozik a kerettörténet, ami csaknem olyan hangsúlyos, mint maga a mese (sőt, talán még inkább), kedvesebb, követhetőbb a dolog.
    Pár apróságon mondanék: a nevek nem elég következetesek nekem, mert a mesélőt Marcipán Eresznek hívják, előfordul Lásdmeg Lednek nevű mesefigura, ugyanakkor a hableány Sóhaj Erzsébet, a főhős Tengeri Jankó. Nekem tisztább lenne, ha vagy magyaros nevek vagy mesenevek lennének, illetve ha a mesében szereplőknek volnának fantázia-neveik. A kis Mari bátran belecsacsog, aztán csak sértődötten ül. Nem világos, miért (az, hogy a fiúk kalandokat, próbákat akarnak, a lányok meg csak a szerelmi, vagyis hűségpróbát szerintem nem indok és kicsit furcsa is.)
    „Csak azért tűrték meg a macskákat, mert az év első miséjén a pap megtiltotta Isten kedves állatainak bántalmazását.” – ez nekem úgy jön le, mintha Isten kedves állatai a macskák lennének, pedig nyilván az összeset értetted. A gyerekek beszédét átgondolnám, szerintem nem valószívű, hogy egy kisfiú fürdőt ajánl a fáradt vándornak jutalmul, a másik meg a túlvilágra is követné a főhőst (gyerekek nem fogalmaznak így).
    Mindenesetre a falusi mesemondás mint kerettörténet, érdekes és aranyos. Én is kíváncsi lennék a befejezésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük