Pintér Edit: Történetek az angyalok ligetéből – 1. részlet

Bíborhajú Bianka iskolába megy

Bíborhajú Bianka vidáman szökdécselt Tündérerdő kanyargós ösvényein. Rettentő izgatott volt, hiszen aznap ment először iskolába. A legszebb ruháját vette fel, azt amelyikre tulipánokat hímzett az anyukája arany fonallal. Piros iskolatáskájában csupa érdekes dolog lapult. Egy szélforgó, a légáramlatok meghatározásához, egy angyalhaj ecset a tündérpor kikeveréséhez, rózsaszirom lapok a megtanulandó varázslatok lejegyzésére, három csengő hangú kristályüveg, és a „Tündérek mágikus növényei gyógyfőzetekhez” című tankönyv első kötete. A legfontosabb mégis egy háromdarabos varázspálca készlet volt, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna a tündértudományok alapjainak elsajátítása egy iskolakezdő nebuló számára. A táska alján azonban még valami rejtőzött. Egy szorosan lezárt üvegben egy hullócsillag ragyogott. Még az augusztusi égboltról kellett minden tündérnövendéknek begyűjtenie egyet, hiszen nélküle lehetetlen lett volna bármiféle kívánságteljesítő csillagpor elkészítése.
A Tündériskola az erdő déli szegletében, az Angyalok ligetében állt. Félreértés ne essék, nem bujkált itt egyetlen pajkos angyalka sem, csupán ezernyi hófehér angyalvirág nyitogatta a szirmait a zöld fűszálak sűrűjében. Formás kis harangfejüket ide-oda billentették, ahogy megcirógatta őket egy-egy csintalan, őszi szellőgyerek.
Bíborhajú Bianka boldogan lépett be az iskola ódon kapuján. Mielőtt felszaladt volna a kacskaringós lépcsőn, egy pillanatra még megállt, hogy egy jókora puszit nyomjon az anyukája aggódó arcára. Egy másodperc múlva már el is tűnt a szeme elől.
Az 1. T. osztály azaz a „tündérpalánták” első évfolyama az első emeleten volt. Bianka mosolyogva futott be a tanterembe. Bíborszínű hajfürtjei lobogtak utána.
– Nézzétek, lila haja van! – kiabálták a gyerekek, ahogy megpillantották.
– Biztosan a fejére borítottak egy üveg tintát! – gúnyolódtak tovább.
– Vagy inkább három üveg tintát! – kiáltotta el magát az egyik szőke fürtös kislány, Aranyhajú Anna. Az osztály hangos kacagásba tört ki. Bianka arcáról hirtelen eltűnt a mosoly. Lehuppant az egyik padba, de bizony senki sem akart mellé ülni.
– Te nem is vagy igazi tündérlány! – rikoltozták a gyerekek – Nincs is aranyhajad!
Aranyhaja ugyan tényleg nem volt, de esze annál inkább! A tündér ABC betűit már régóta ismerte, elolvasta az északi és a déli tündérek képes krónikáját valamint számtalan egyszerűbb varázslat birtokában volt. Tudott például füstöt gerjeszteni az asztal fiókjából vagy láthatatlanná tévő csipkét varázsolni a pók hálójából, sőt még friss vizet is képes volt fakasztani az erdei sziklákból. Ez utóbbinak különösen nagy hasznát vette, amikor a nyári forróságok idején a pagonyban barangolt.
Bezzeg az iskolában nem lehetett ilyen izgalmas dolgokat csinálni! Ráadásul a tanító néni folyton olyan egyszerű feladatokat írt a táblára, amiket ő pillanatok alatt megoldott.
Sajnos a gyakorlati feladatok se voltak túl bonyolultak: „Milyen a helyes és kecses varázspálca tartás?”, „Mi a titka a hangtalan tündérjárásnak?” vagy „Mit tegyünk ha varázslás közben hirtelen „huss” kirepült a fejünkből a varázsige?”.
Őt viszont viszont sokkal jobban foglalkoztatta hogyan lehetne a hétpettyes
katicabogárból nyolcpettyeset csinálni, a nyári záporból téli hóesést vagy Csiga Csanád lassú lépteit úgy felgyorsítani, hogy végre meglátogathassa az erdő szélén élő csigarokonait.
– De jó lenne ha történne már valami izgalmas dolog! Végre megmutathatnám a többieknek, hogy mit tudok! – sóhajtozott nap mint nap, de az egyhangú perceknek valahogy sohasem akart vége szakadni. Az órákon rettenetesen unatkozott. Hintázott a székén, ásítozott, dobolt a lábával, és titokban tündérszárnyakat tervezgetett az asztal alatt a vázlatfüzetébe. Egészen addig, amíg a tanítónéni észre nem vette, és egy fekete berkenyét nem tűzött a neve mellé a „Tündérleányzók magatartása” feliratú táblán.
Az osztálytársai folyton borsot törtek az orra alá. Hol a haját húzogatták, hol erdei makkokkal dobálták, hol pedig elgáncsolták az iskola udvarán. Egyszer aztán megelégelte a sok bosszantást, előkapta a varázspálcáját és össze-vissza kuszálta a többiek aranyhaját. Lett is nagy sírás-rívás, amikor a piros fésűvirággal megpróbálták kibogozni az összegubancolódott hajszálakat. A tanítónéni nagyon mérges lett. A rózsaszirom füzetbe fekete tintával rögtön be is írta az első „tündérfigyelmeztetőt”.
Egy szép, szeptemberi napon a gyerekek az iskola mögötti Tündérdombon mályvavirágot, zsályaleveleket és árvacsalánt gyűjtögettek.
Bianka egymagában ücsörgött a domb árnyékos oldalán, és éppen a katáng azúrkék szirmait csodálta, amikor hangos zokogásra lett figyelmes. A sírás irányába fordult, és akkor megpillantotta a domb lábánál Aranyhajú Annát. Olyan fancsali képet vágott, hogy még a szomorúfűz is megirigyelte volna, ha valami különös véletlen folytán a tó partjáról a mezőre tévedt volna.
– Brühühü, brühühü! – hullottak Anna könnyei, mint a záporeső! – Nem tudok felállni! Jaj, jaj nagyon fáj! Brühühü, brühühü!
Bianka nem tétlenkedett, azonnal felpattant a katáng azúrkék szirmai alól, és lerohant a dombról. Anna lábán egy mély seb tátongott.
– Mi történt veled? – kérdezte tőle.
– Legurultam a dombról, és nekivágódott a lábam ennek az átkozott szikladarabnak – mutatott a mellette heverő méretes kődarabra.
Bianka egy szót sem szólt, hanem sebtiben előrántotta a piros hátizsákjából az egyik kristályüveget, aztán elővette a hullócsillagot is. Óvatosan letört belőle egy pici darabot, és belemorzsolta az üvegcsébe. Az angyalhaj ecsettel jól összekeverte, majd a seb köré szórta a csillagport. A legkisebb varázspálcájával néhány furcsa mozdulatot tett a seb fölött. A csúnya vágás ekkor szép lassan el kezdett összehúzódni. Először akkorára mint egy érett, piros csipkebogyó, aztán mint egy fekete áfonya, végül már csak akkora volt mint a pipacs magja. Egy szempillantás múlva pedig már híre hamva sem volt a rémes sérülésnek.
– Nagyon ügyes voltál Bianka! Hogy te mi mindent tudsz már! – ámult el a tanítónéni.
– Ezt meg, hogy csináltad? – kérdezték szájtátva a gyerekek.
– Nem olyan bonyolult, csak sokat kell gyakorolni! – válaszolta büszkén Bianka.
A rózsaszirom füzetbe még aznap beírta a tanítónéni az első piros tintás tündérdicsérőt! Biankával madarat lehetett volna fogatni, annyira boldog volt.
Másnap reggel jókedvűen viharzott végig az iskola folyosóján. Alighogy belépett az osztályterembe, a gyerekek rögtön köré sereglettek és tapsolni kezdtek. Ekkor váratlanul odalépett hozzá Aranyhajú Anna. Az orra körül szeplők sorakoztak.
– Melléd ülhetek? – kérdezte félszegen.
– Hát persze! – vigyorodott el Bianka.
Ez volt a barátságuk legelső napja. Ettől kezdve olyan elválaszthatatlanok lettek egymástól, mint a zöld dió a héjától.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.9/10 (31 votes cast)
10 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Szia!

    Nagyon aranyos a mese eleje, kíváncsian várom a folytatást! (Úgy tűnik, az idei mesék abszolút sztárjai az iskolát kezdő vagy majdnem kezdő leánykák). Egyedül azt hiányoltam, hogy legyen legalább egy-két tündérgyerkőc, aki nem gonosz Biankával, még ha nem is mer kiállni mellette, mert az nem reális, hogy egy osztályban egyetlen jóérzésű gyerek se legyen, és a csúfolásokból a tanító semmit se vegyen észre, de Bianka védekező csínyét egyből megtorolja, meg sem kérdezve, miért tette. Ezt leszámítva tetszett, sok kreatív ötlet van benne, én szívesen olvasnám a család leánykáinak.

    Üdv,
    Judit

  2. Szia Edit!

    Elso olvasatra is nagyon tetszik a mesed! Felnottkent is elvezetes, szemleletes a tortenet! A sajat lanyaim mar nagyok, de remelem az unokaimnak majd teli esteken egy szepen illusztralt konyvbol Bianka iskolas eveinek tovabbi kalandjait meselhetem!

    Nem irom le minden gondolatomat, hagyok a tobbieknek is lehetoseget!

    PS: A tunderek es az angyalok egyebkent is a szivem csucskeben laknak!

    Sok sikert kivanok!
    Varom a folytatast!

    A.

  3. Gratulálok, nagyon jó írás. Igen jól szemlélteti a fantázia világán át, hogy a mai gyerekek hogyan képesek bánni egymással, ha valaki kicsit más,mint ők. A történet végére jó irányt vesznek az események, ez tetszik. Várom a folytatást, egy 8 éves Aranyhajnak nagyon tetszett.

  4. Leírom, hogy legyen ellenvélemény is. Igazán próbáltam elolvasni. Egy-két bekezdés ment is, aztán úgy jártam, mint a túl édes süteményekkel. Telítődtem. A lányom imádja a tündéres történeteket, elég sokat néztünk-olvastunk együtt, de ezt képtelen lennék végignézni-felolvasni neki. A „formás kis harangfejüket”, „ódon kapu”, „jókora puszit nyomjon az anyukája aggódó arcára” nekem annyira túlzó, művien választékos, mint amikor teázásnál eláll a kisujj. Már vártam a hímport, trillákat, meg a midőnt… de úgy tűnik, erre is van kereslet, tehát hajrá!

  5. Kedves Edit! Gratulálok az írásodhoz. Remek tanmese felnőttek, gyermekek számára egyaránt. Törzsanyagként taníthatnánk az iskolákban. Bíborhajú Bianka hittel, tudásvággyal, gyermeki kíváncsisággal indul az iskolába. Igazi felfedező, lelkes, befogadó mindenkivel szemben. Aztán kiderül hogyan lehet egy ragyogó gyermeki elmét gúzsba kötni, szabályok közé kényszeríteni.A véletlen? vagy mégsem a véletlen lehetővé tette számára a kibontakozást és megtapasztalta a teljes elfogadás élményét. Kíváncsian várom a folytatását,azt hogy milyen kalandok várnak még Biankára, hogyan tud szembe nézni a reá váró kihívásokkal. További jó munkát kívánok!

  6. Nagyon kedves mese bátorságról, gyermeki tiszta szeretetről.Egészen különös világba csöppentem, egy nagyon tiszta világba, ahol hullócsillaggal és varázsnövényekkel gyógyítanak tündérek. Bizony tanulhatunk a kis tündérpalántáktól, hogy tudjuk magunkról miben vagyunk jók. Mert mindenki jó valamiben. Merjünk őszinték lenni és merjünk szeretni,segíteni embertársainkon, az emberi világunkban is.

  7. Aranyos történet, szerethető szereplőkkel, szinte tapintható, szép fantáziavilággal, természeti képekkel.
    A giccsesen számomra még (!) éppen innen…
    A szereplők térbeli elhelyezkedése nem igazán következetes: a balesetnél elvileg Anna egyedül sírdogál, de a gyógyulásnál már ott van az egész társulat. 🙂 És én azt sem értettem, hogy Bianka és Anna egymáshoz képest a domb melyik oldalán üldögélnek… (de ez már csak egy igen apró részlet… szerencsére az ilyeneken nem nehéz javítani 🙂
    Remélem, még sok érdekes részletet olvasunk ebből!

  8. Sziasztok!

    Nagyon köszönöm mindenkinek,aki elolvasta az első részt,és még véleményezésre is szánt időt!
    Amióta beadtam a pályázatra a mesémet szándékosan nem vettem elő újra, mert szerettem volna,ha ülepszik bennem kicsit a szöveg,ha kissé eltávolodom tőle.(Természetesen a beadás előtt többször átnéztem.)Most olvastam el újból,amikor kikerült az oldalra.Valóban akad benne olyan mondat,amit talán túlságosan felöltöztettem,és nem ártana levenni róla pár „ruhadarabot”,de azt hiszem ez könnyen fog menni 🙂
    Kedves Luca! Külön köszi az észrevételt a „térbeliségre”!Tényleg nem egyértelmű.Tipikus esete annak,amikor időnként „fejben ír” az ember 🙂
    Az osztály a domb tetején gyűjtögeti a növényeket.Bianka a domboldalon ücsörög.Nem messze tőle gurul le Anna,de ő nem látja,mert közben a virágot csodálja.Csupán Anna sírására fordítja csak arra a fejét,majd gyorsan leszalad segíteni.S igen,itt kimaradt egy mondat: a többiek is meghallották a sírást,de mire odaértek Bianka már megoldotta a helyzetet.
    Örülök, hogy szerethetőek a szereplők és a történet is!
    Remélem tovább olvashatjátok majd Bianka és Anna kalandjait a Tündérerdőből,és megismerkedhettek a többiekkel is!

  9. Szia Editke!

    Érdeklődéssel és kíváncsian olvastam a mesédet.Mosolyogtam, mert az iskola, a hozzá tartozó tanulás, a gyerekek viszonyulása, a tanító néni szerepe, mind az életed meghatározó része volt. Ebből a világból merítetted a mese alapjait.A főszereplő megnevezése sem ismeretlen számomra.A környezetet kedvesen, meseszerűen mutattad be, teljesen elképzelhető volt a sok felvonultatott természeti jelenség.A valóságos történetet mesterien keverted a csodás elemekkel. Egy modern mai kor meséjének tartom.
    Kíváncsian várom a folytatást!

  10. Kedvves Edit!

    Nagyszerű a mese, nagyon kedves történet. A karakterek kiválóak. Egyetlen hiányérzetem volt a legvégén. Mintha még valamire vártam volna, nem is tudom, hogy mire….. lehet, hogy a folytatásra????

    tünde

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük