Pfeifer Vivien: Narké – A felszabadulás

Merde, a Főbirtok és az újoncok Kiképzőjének a vezetője, az asztala fölé görnyedve ült a kandalló tüzétől túlfűtött szobában. Az egész asztalt belepték a papírlapok, ami az évnek ezen a fontos napján természetes állapotnak számított. Már csak egyetlen egy éjszakája maradt, hogy eldöntse, ki az a száz jelentkező, akit meghív a Próbára. Gyűlölte ezt a feladatot. Szeretett mindent precízen és tökéletesen megoldani, ám ötszázból száz fiatal helyes kiválasztása ennél sokkal többet követelt. Megérzéseket, melyekre sosem akart figyelni. Türelmet, mely tulajdonság sosem volt az erénye. Figyelmességet, melyet gyenge idegei, és egyre csak háborgó gondolatai nem engedtek érvényesülni. Tudta, hogy sorsokért felelős. Tudta, hogy emberek jövőjéről dönt, éppen ezért bosszantotta, hogy sokszor csak a véletlenen múlik egy-egy választása. Úgy gondolta, nem léteznek véletlenek, s ezt a fogalmat csak azok ragasztják rá mindenre, akik nem képesek bizonyos eseményekre magyarázatot találni, nem óhajtanak összefüggéseket keresni, még ha az egészen egyértelmű is. Nem akart hinni a véletlenekben, mert azzal lemondott volna a sorsáért vállalt felelősségről. Nem akarta abba a kényelmes illúzióba ringatni magát, hogy egyetlen egy követ sem kell elmozdítania annak érdekében, hogy akadálytalanul haladhasson a kijelölt ösvényen, hogy nem kell döntéseket hoznia, és hogy nem kell hátratekintenie ahhoz, hogy megtanuljon előre látni. Ő a saját erejében, akaratában és hatalmában hitt.

Szilárdsága enyhülni látszott minden egyes alkalommal, amikor a választás terhének súlya nyomta a vállát. Ez volt az egyetlen egy eset, amikor belátta, hogy nem tarthat mindent a kezében, és nem függhet minden tőle. A lelkiismeretét nem sajnálta, azt már régen beszennyezte, s a tisztulásról lemondott. A büszkeségén ugyanakkor nem engedett foltot ejteni.

Választása mindig végleges volt. Nem engedett változtatni rajta, még akkor sem, ha ő is úgy ítélte, hogy helyes volna.

Ötven nyolcéves Szürke gyereket, és ötven tizenhét éves Érzőt kellett kiválogatnia, akik a két csoport közös intézményében, a Kiképzőben sajátíthattak el mesterségeket, és olyan tudást, melyet sehol máshol nem kaphattak meg. Később az övéké lett a legnagyobb tekintély, a legtöbb elismerés és lehetőség. Merdének egy népes közösséget kellett összetartania és irányítania. A legtöbb figyelmét a Kiképzőnek szentelte, ugyanis itt nevelik fel és formálják azokat fiatalokat, akik a Kiképzőből kikerülve fontos szerepet játszanak majd a világ fejlődésében

A Kiképző szimbolizálta a Szürkék és az Érzők békéjének és összetartásának a fontosságát. Merde hitt benne, hogy ezt a békét és harmóniát nem csak a Kiképző falain belül teremtheti meg, és idővel az egész világot az a béke fogja jellemezni, amiről ő maga álmodott, és amiért már megtette az első lépéseket.

A Szürkék már egészen fiatal korukban beköltözhettek a Kiképzőbe, ugyanis az ő erejük a testükben, a fizikumukban lakozott, s ezt időben el kellett kezdeni fejleszteni, gyarapítani. Tízévesen a legtöbb Szürke, aki a Kiképzőben nevelkedett, erősebb volt a birtokok valamennyi felnőttjénél.

Az Érzők csak tizenhét évesen csatlakozhattak a Kiképző lakóihoz, ugyanis addigra értek meg szellemileg arra, hogy a tehetségüket kibontakoztathassák, s kellő önfegyelem és kitartás jellemezze őket. Az ő erejük a szellemükben rejlett. Az érzéseikben, a gondolataikban, az álmaikban, a lelkükben.

Az Érzők elfogadóbbak, a Szürkék csak megtűrik furcsa társaikat. Mindenki fél attól, ami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan és természetfölötti. Nos, a látszólag hatalmas, megfélemlíthetetlen Szürkék ezért nem viselték el szívesen maguk között az Érzőket. Merde elszántan hitt az utópiájában, miszerint évtizedek múlva a két faj teljes harmóniában él majd együtt, segítve egymást, s nem lesz több átok, babona, alaptalan rettegés, és oktalan viaskodás. Ezért az álomért Merde olyan áldozatot hozott, ami talán megbocsáthatatlan.

                Már majdnem hajnalodott, amikor is az összehajtogatott papírokat odaadta szolgálójának, aki majd eljuttatja a szerencsés címzetteknek a meghívókat.

                Merde maga sem kedvelte az Érzőket, de tudta, hogy az egyensúly fenntartása érdekében szükség van rájuk, ahogyan arra is, hogy ő maga példát mutasson. Úgy érezte, a világ összes terhe rászakadt, s sokkal szívesebben lenne csak egy átlagos ember a sok közül, akiknek fogalmuk sincs, hogy mi zajlik körülöttük. Akik nem tudják, hogy a nap nem értük kel fel, a hold nem az ő útjukat világítja be, az évszakok nem értük váltakoznak. A szerepét nem adhatta fel, mert az egyenlő lett volna a bukásával. Nem akart elesni, nem akarta a hatalmát elveszíteni. Azt akarta, hogy az Öreg büszke legyen rá, elismerje, s ezért bármilyen áldozatot képes lett volna meghozni, bármilyen aljas bűnt képes lett volna elkövetni.

                Savré, Al-Amel Irányító egyik legfontosabb embere, az ablak előtt állt, és a napfelkeltét csodálta. Minden egyes napért hálát adott, amiért élhet még, részesülhet a világ csodáiban, a bőségben, és amiért lelke még nem kárhozott el, sőt, majdhogynem tiszta. Tudta, hogy ez az állapot nem fog örökké tartani, és őt is magával sodorja majd az ár, de büszke volt arra, hogy még mindig kitartott. Érezte, hogy mindez hamarosan megváltozik.

Al-Amel, a parancsolója, mindezidáig nem kért tőle semmit, amit meg akart volna tagadni. Al-Amel tudta, hogy Savré soha nem árulná el őt. Becsülte Savré tiszteletteljes viselkedését, és az ártatlanságot, amit sugárzott magából, ugyanakkor tudta, hogy ez az ártatlanság amilyen erővel áthatja, olyan erővel fog semmivé foszlani, s helyébe éppen olyan sziklaszilárd tekintet fog lépni, mint amilyen tekintete saját magának is van.

Nem a tisztáság és az elszántság szilárdsága fog tükröződni a szemében, hanem a megtörtség és a kiábrándultság edzette szilárdságé.

        Savré úgy érezte, tartozik az Irányítónak, ugyanis kilenc évvel ezelőtt, Savré tizenhetedik születésnapján, Al-Amel intézte úgy, hogy a fiú a környezetéből kiemelkedhessen és a Kiképzőbe költözhessen. A vezető megérzései nem csaltak, Savré tehetségesnek bizonyult. Érzékei kifinomultak voltak, melyek azóta még inkább csalhatatlanabbak és megtéveszthetetlenebbek lettek. Megérzései sosem hazudtak, látomásai sosem vezették félre, tanácsai mindig hibátlanok, észrevételei mindig megbízhatóak voltak. Ezért lett hát ő az Irányítók vezérének a legnagyobb becsben tartott bizalmasa.

                Savré nem barátkozott a társaival. Körüllengte egyfajta megingathatatlan titokzatosság, egy áthatolhatatlan burok. Senki nem ismerte a múltját, senkinek nem beszélt az érzéseiről, vagy a titkairól, ha egyáltalán voltak. Sápadt arca mindig rezzenéstelen volt, mintha megfagyott volna. Sötét szeme nem árult el soha semmit.

                A titokzatos kisugárzását megerősítették a különös külső jegyei. Fekete haja majdhogynem a válláig ért, ami kiemelte a sápadt bőrszínét és a fekete szemét. Mindig elegánsan öltözködött, de sosem hordott színes ruhadarabokat. Egyszerű nemességet, és kifinomult ízlést türközött az egész megjelenése.

                Narkét felébresztették a függöny lyukain át utat törő nap sugarai. Tudta, hogy hajnalodik. Izgatottan felült s miután öntudatra ébredt és rájött, hogy mi vár rá aznap, kapkodva elkezdett felöltözni. Egy hátizsákba belezsúfolta minden kincsét, amije volt: egy vékony kabátot, egy vízzel megtöltött palackot, egy sárga almát, és egy vékony, kopott könyvet. Sötétszőke hosszú haját megfésülte, és copfba rendezte. A jobb csukójára felkötötte a mélyzöld, fonott karkötőjét, amit minden nap viselt. Egy jó barátjától kapta búcsúajándékként az Árvák Otthonában.

                Elhúzta a függönyt, kinyitotta az ablakot, és átmászott rajta. Utoljára körbenézett az apró szobában. Örült, hogy hálószobatársa a múlt héten került el a házból, és állt szolgálatba, s így nem kellett attól félnie, hogy felébreszt valakit, aki meghiúsíthatná a tervét. Annak ellenére, hogy gyűlölte azt a helyet, ahonnan most szökni készült, a búcsú fájdalma átjárta egész lényét. Mindig is tudta, hogy itt fogja hagyni a házat, és nem fog arra a sorsa jutni, amire a többiek kényszerültek. Örült, hogy megszabadulhat a ház úrnőjétől, aki folyton hajszolta és igazságtalanul büntette őket. Még boldogabb volt, hogy többé nem kell a ház urával egy fedél alatt tartózkodnia, aki folyton bámulta őt, s ezért a felesége még inkább gyűlölte Narkét. Rettegett a férfitól, nem szeretett egyedül maradni vele.

                A ház tulajdonosai nagyon sok pénzt kaptak a birtok vezetőjétől azért, hogy árvákat fogadjanak be, és neveljék őket tizenhét éves korukig. Narké még csak tizenhat volt, de nem akart még egy évet várni arra, hogy elszabadulhasson onnan. Legtöbb társa a sok ház körüli munka ellenére is elégedetten töltötte el mindennapjait, és összetartóan, barátságban éltek egymással. Narké sosem tudott beilleszkedni. Túlnyomórészt Szürke gyerekeket fogadott be a szintén Szürke család, és Narké, aki Érző volt, még kevesebb esélyt kapott arra, hogy a többiekhez tartozhasson, és részese lehessen a kis közösségüknek. Idegesítette a Szürke gyerekeket, ha Narké elmesélte egy-egy álmát, ami később valóra is vált. Talán ez volt a kiközösítés legfőbb oka. Egy idő után Narké magába zárkózott, már nem mesélt az álmairól, s csak várta azt a napot, amikor elhagyhatja ezt a borzalmas otthont, és megpróbálhatja megkeresni az egyetlen embert, akit valaha megszeretett, és aki törődött vele. Se a nevét nem tudta, se azt, hogy melyik birtokon lakhat. Csak azt tudta, hogy a fiú hozzá hasonló, azaz Érző. Ő tanította meg Narkét arra, hogyan értelmezzen bizonyos jeleket, melyek körülveszik, mit jelentenek az álmai, mire figyeljen, és hogy hogyan használja a képességeit. A karkötőt is tőle kapta ajándékba. Azóta sem felejtette el azt a napot, amikor az egyetlen egy biztonságot adó ember otthagyta őt. Azt az egyet tudta, hogy sikerült bekerülnie a Kiképzőbe, mert a ház úrnője büszke volt erre, és mindenkinek elfecsegte. Narké úgy gondolta, ez az egyetlen út, amin elindulhat, ha sikerrel szeretne járni. Vakon hitt terve megvalósíthatóságában, és remélte, hogy a rendíthetetlen hitéért cserébe az ég is megsegíti őt. Tudta, hogy meg fogja érezni, melyik az a nap, amire olyan régóta várt már, s mikor jön el az ideje annak, hogy útra kelhessen.

                Ügyesen és fürgén ablakról ablakra ereszkedett, és elesett, mikor földet ért. Megijedt, hogy esetleg zajt csapott, de tudta, hogy a ház gazdái olyannyira lusták, hogy délelőtt tíz előtt biztosan nem ébrednek fel. A gyerekek úgyis minden feladatot ellátnak felügyelet nélkül is. Soha nem fordult még elő, hogy bárki szökni próbált volna, hiszen senkinek nem volt hova mennie. Narké nem félt, hogy nem talál helyet, ahol majd álomra hajthatná a fejét. Nem engedte át magát a félelem keserves érzésének. Bízott a képességeiben, és inkább az örömteli izgatottságnak adott helyet.

Futva tette meg az utat a kisbirtok kapujáig, ahol szintén át kellett másznia. Sok Szürke gyerek megirigyelhette volna azt a mutatványt, ahogyan szinte átrepült a kapu felett két mozdulattal. Egy ideig még futott, majd amikor úgy érezte, megfelelő távolságra került a kaputól, a földút szélén folytatta az útját, lassabb tempóban. Jó néhány lovaskocsi hajtott el előtte, de egyikük sem állt meg, hiába jelzett. Már majdnem másfél órája gyalogolt, amikor sikerült leintenie egy kocsit. A fiatal hajtó megállt előtte.

          Mi a baj kislány? – kérdezte unottan, de barátságosan.

          El szeretnék jutni a Főbirtokra. Ma van a Kiválasztás.

          És téged is meghívtak? – kérdezte csodálkozva a hajtó, s közben végigmérte Narkét. Narké szégyellte a piszkos szoknyáját, és a sáros cipőjét.

          Igen. Elestem útközben. Már nincs időm hazamenni, átöltözni.

          Hol laksz? Melyik kisbirtokon?

          Itt, a szomszédban. – hazudta Narké, remélve, hogy a hajtó nem kérdez többet.

          A négy fivér csak nem a bátyád?

          Nem, csak én is azon a kisbirtokon lakom. Narké a nevem.

          Értem. Rendben, gyere, szállj fel! Miért ne vinnélek el, ha úgyis arra tartok? – mondta a hajtó beletörődve.

          Köszönöm szépen! Sokat segít! Hálás vagyok! – lelkendezett Narké, s közben fel is ugrott a kocsira. Többnyire szótlanul ültek egymás mellett, elsőként Narké törte meg a csendet. – Mi ez a hatalmas épület? Félelmetes. – Narké egy kőből épült, négyemeletes, komor, szürke épületre mutatott.

          Ez a Bűnvár. Ide küldik a szabálytalankodókat. Korra, nemre, és fajra való tekintet nélkül. Csak a bűn súlyosságát veszik figyelembe. Érdekes, hogy ezt most látod először.

          Már hallottam róla, de még nem láttam soha. Nem sokszor engedtek ki a birtok határain kívülre.

          Hát akkor te elég tudatlan lehetsz.

          Igen. Nem tagadom.

          Egyáltalán Merde úr házában jártál már? Tudod, az ő udvarában bonyolítják le a Próbát, ahol ötvenre szűkítik a száz meghívott fiatal számát.

          Nem, még soha. Nem ismerem a választás menetét sem.

          Az gyakran változik. Merde szól néhány megható szót a fiatalokhoz, utána kezdődik a Próba, ami titokban zajlik. Nem tudjuk, hogy miért. Egyszerű feladatokat kell csak megoldani, úgy hallottam azoktól, akik részt vettek már rajta. A nap végén meghirdetik az eredményt, és aki bejutott, a hét első napján már be is költözhet a Kiképzőbe.

          A hét első napján? Azt reméltem, hogy már ezen a napon lehetőség van arra, hogy a Kiképzőben elfoglaljam a szállásomat.

          Ha egyáltalán átmész a vizsgákon. – nevetett a hajtó.

          Értem. Ezt nem tudtam. – mondta csalódottan Narké. Nem tudta, hogy mihez kezdjen majd azon a két éjszakán, amíg nem költözhet be. Attól kevésbé tartott, hogy nem teljesíti majd a követelményeket. – A meghívókat leellenőrzik?

          Igen. Anélkül be sem juthatsz, még a kapun túlra sem. Csak nem otthon fejeltetted?

          Nem. Nálam van. – hazudott ismét. Belátta, hogy gondolnia kellett volna arra, hogy nem lehet csak úgy besétálni a Próbára és a Kiképzőbe. Ahhoz, hogy mindehhez jogosultsága legyen, természetesen szüksége lett volna meghívóra, amihez az Árvák Otthonában nevelkedett gyerekek nem juthatnak hozzá. Bár az ő barátjának sikerült, de csak azért, mert ajánlólevelet küldtek az Irányítóknak arról, hogy mennyire tehetséges. Valaki biztosan a száranyai alá vette a kis a barátját, de ő érte senki nem vállalt felelősséget. Csak önmagára számíthatott.

          Akkor nincs miért izgulnod. – felelte bátorítóan a hajtó. Narké azt kívánta, bárcsak órákig eltartana a kocsiút. Kezdett egy kicsit tartani attól, hogy nincs felkészülve az előtte álló megpróbáltatásokra. – Megérkeztünk! – s míg ezt kijelentette a hajtó, megállt a lovas kocsi.

          Köszönöm szépen! – hálálkodott Narké, és leugrott a kocsiról.

          Nincs mit! Sok szerencsét kívánok! Balra indulj el, és kövesd a fiatalok tömegét! – tanácsolta a kocsis.

          Rendben. Úgy lesz.

Narké elindult balra, és megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy ha akarna, sem tudna eltévedni. A sorokban haladó fiatalok terelték őt előre, egyre közelebb a célállomáshoz. Narké gyomra összeszorult. Nem volt terve arra, hogyan juthatna be meghívó nélkül. Nagy nehezen átmászott a tömegen, és leült egy padra. Megfigyelte, hogy a kapun túl négy sorba rendeződnek a kisebb és nagyobb gyerekek, és négy fekete ruhás alak ellenőrzi azt, hogy van-e jogosultságuk a belépésre. Kezdett izzadni a tenyere, tudta, hogy ki kell zárnia annak a lehetőségét, hogy ott jusson be, ahol a többiek is.

Mialatt próbált egy kivitelezhető tervet kieszelni, egy magas és széles vállú fiatal férfi ült le mellé a padra. Az idegennek zihált a lélegezte, izzadt volt az arca, és remegett a keze. Narké egyetlen pillantást vetett rá, és már tudta is, hogy egy Szürke férfi ül mellette. Haja a fajtájához méltóan a hamuszürkétől a sötétszőkéig több árnyalatot képviselt, s csapzott volt, akár a férfi. A lány megállapította, hogy talán tizennyolc éves lehet, azaz most tölti az utolsó évét a Kiképzőben. Felmerült benne a gondolat, hogy kifaggathatná, és értékes információkat gyűjthetne, de nem volt kedve megszólalni. Csak arra tudott összpontosítani, hogy valamilyen módon be kell jutnia a falak mögé, különben esélye sem lesz bebizonyítani, hogy ő is beletartozik a huszonöt Kiválasztott közé, akik a hét elején már el is foglalhatják helyüket a birtokok leghíresebb, legerősebb és legcsodálatraméltóbb épületében.

A férfi légzése kezdett csillapodni, és normálissá válni. Végignézett Narkén, és nem értette, mit keres ott, amikor is minden jelölt a kapuban tolong, nehogy lemaradjanak az eseményről.

          Te aztán nem sokat foglalkoztál a megjelenéseddel. Már a belépőn el fogsz bukni. – mondta mogorván.

          Az lehet. – nézett le sáros cipőjére Narké. – De nem a ruhám miatt. – válaszolt hasonlóan mogorván.

          Miért nem állsz sorba?

          Megvárom, amíg elfogynak. Nincs kedvem közöttük fulladozni.

          Nem félsz, hogy lemaradsz?

          Miért félnék? Ha ott a helyem, akkor be is fogok kerülni.

          Ez aztán a magabiztosság! Nem tudtam eldönteni, hogy Szürke vagy-e, vagy Érző. De már tudom. – mondta a férfi megvetően.

          Miért, talán nyolcévesnek tűntem?

          Nem csak nyolcéves Szürkék vannak itt, mint látod.

          Azt feltételezted, hogy jelentkezni jöttem, és sorba kéne állnom. Ebből kiindulva gondolhattad volna, hogy nem Szürke vagyok, akit elkísértek a szülei a válogatásra.

          Annyira azért nem érdekelt, hogy gondolkodjak is.

          Az nektek úgyis nehezen megy, igaz? – kérdezte Narké. Az idegen csak ránézett fenyegetően, de nem reagált. Narké meglepődött a szürke szempáron. Soha nem látott még ahhoz hasonlót. – Mi a neved?

          Nem mindegy?

          De. Igazából mindegy.

          És neked? – Narké elkapta még egyszer a szürke tekintetet, majd válasz nélkül felállt, és elindult, a kapuval és a tömeggel ellentétes irányba. – Merre mész, te ostoba lány? – kérdezte a férfi, de olyan halkan, hogy csak ő maga halhatta.

 Narké jó darabig sétált a kerítés mentén, majd amikor úgy vélte, hogy megfelelően távol került az emberektől, és senki sem látja őt, eltökélten megkapaszkodott a kerítés két vasrácsában. Az magasabb volt, mint ahogyan képzelte, az ő ereje viszont kevesebb. Alig sikerült a kerítés feléig feljutnia, vissza is csúszott. Néhány lépést hátrált, majd nekifutásból felugrott, s a lehető legmagasabban kapaszkodott meg a vasrácsban. Mivel nem alulról kellett elkezdenie magát felvonszolni, immár a háromnegyedéig eljutott, de ott nem tudott tovább kitartani, és ismét lecsúszott. Megdörzsölte sajgó tenyerét, majd jó néhány lépéssel eltávolodott a kerítéstől, és újból nekirugaszkodott. Néhány centivel sikerült magasabban elérnie a vasrácsot, de nehezen tudta megtartani a súlyát, így lejjebb is csúszott. Lábával is segített a súlyt tartani, és egyensúlyban maradni. Összeszorította a fogát, és ügyesen haladt egyre feljebb. Remegett mindkét keze, mire elérte a kerítés tetejét. Sikerült átmásznia a másik oldalra, s utána már csak le kellett ereszkednie. Megfújta a két tenyerét, hogy hűsítse az égető fájdalmat, mikor mozgásra lett figyelmes. Megdermedt, nem tudta, hogy mozdulatlan maradjon, vagy gyorsan elmeneküljön-e. A hang irányába kapta a fejét, és egy sövénysor egyik bokra alól egy nagyméretű fekete kutya bújt elő. Narké először megrémült, de megnyugodott, amint közelebbről látta a kutya szelíd tekintetét, aki leült Narké előtt.

          Jól rám ijesztettél! – mondta a lány, és közben megsimogatta a fekete kutya bozontos szőrét. – Mondd, neked nem őrizned kellene ezt a területet? – a kutya békésen tűrte Narké simogatását, vakargatását. – Most mennem kell!

A lány felállt, leporolta magát, és folytatta az útját az épület egyik ablaka felé. A kutya mozdulatlanul bámult utána. Narké felkapaszkodott az egyik földszinti ablakpárkányra, és kitárta a résnyire nyitott ablakot. Bemászott a szobába, majd az ablakot visszahajtotta. Résnyire kinyitotta az ajtót, és körülnézett. Úgy ítélte meg, hogy biztonságos kilépnie, így elhagyta a szobát. Követte az emberek morajlásának hangját. Egy szinttel feljebb ment, ott elfordult a folyosón balra, s már látta is az asztalokat körbeülő izgatott fiatalokat. Megpróbált feltűnésmentesen közéjük kerülni, de érezte, hogy jó néhány tekintet rá szegeződik. Ezt azzal magyarázta, hogy öltözete az eddigieknél is megviseltebbé vált, s egy-két apró karcolás éktelenkedett az arcán, és a kezein. Az egyik asztalnál három lány ült, a negyedik szék üresen állt. Narké odalépett az asztalhoz, köszönt a három lánynak, és helyet foglalt mellettük. A lányok abbahagyták a beszélgetést, mikor Narké leült közéjük, és értetlenül méregették őt.

          Bocsánat, ha megzavartalak titeket! Narké vagyok. Nem találtam máshol üres helyet.

          Mint látod Narké, állóhely akad bőven! – felelte mogorván a magasabbik, vörösesszőke, hullámos hajú lány. Narké egy látványosan erőltetett mosollyal felelt, és elfordult tőlük. Nem tudta, hogyan kellene viselkednie. Bánta, hogy nem vágott vissza egy hasonlóan barátságtalan szöveggel, amivel megvédhette volna magát. Nem akart olyannyira megfutamodni, hogy otthagyja az asztalt, és odébb álljon.

          Narké? Nem találkoztam még ilyen névvel. Honnan származol? – kérdezte valamivel barátságosabb hangon, a vörös mellett ülő, vállig érő, barna hajú lány.

          Arról a kisbirtokról jöttem, amelyiket a négy fivér irányítja. Gondolom, tudjátok, melyik az. – rögtönözte a választ Narké. A kocsis szavai ugrottak be neki elsőként, aki megemlítette néhány szóban, hogy van egy olyan birtok, ahol a híres négy fivér él.

          Szóval északról jöttél. – állapította meg a barna hajú. – Akkor te láttad a Nagy Tavakat. Tényleg nyáron is jéghideg a vizük?

          Igen, eléggé. – felelte bizonytalanul Narké.

          Az én nevem Réna. Ő itt Hien. – Réna a bal oldalán csendben üldögélő, hosszú, fekete hajú, vágott, fekete szemű lányra mutatott. – És ő Jill.

          Köszönöm, Réna. Most már biztosan nemsokára elkezdődik a válogatás, addig, ha nem zavarok túlságosan, itt maradok.

          Felőlem! – válaszolta Réna.

          Réna, legközelebb kérdezz meg minket is! – pirított rá a lányra Jill.

Egy ideig némán ültek négyen egymás mellett. Narké figyelte az embereket. Mindenkit komornak látott, esetleg izgatottnak, de nem a kíváncsiságtól, sokkal inkább egyfajta félelemből eredően. Nyugtalanította őt a többiek viselkedése, főleg, hogy tudta, óriási hátránnyal indul. Feltűnt neki, hogy Szürkék nincsenek közöttük. Nem tudta a kérdést magában tartani, így megtörte a csendet.

          Miért csak Érzők vannak közöttünk?

          A gyerekeket nyilvánvalóan külön csoportokra osztják, és más feladatot fognak kapni, mivel hogy nem ugyanazt a szerepet töltik be, mint mi. De hát nem emlékszel? A bejáratnál volt, akit jobbra, volt, akit balra irányítottak. – válaszolta Réna.

          De, emlékszem. Csak azt hittem, vegyesen küldenek Érzőket is és Szürkéket is, jobbra és balra is. – felelte Narké, és hálás volt, amiért elsőre azt a helyet találta meg, ahova ő is tartozott.

          Hát akkor igencsak ostoba vagy.  – vágta rá a szokásos stílusában és modorával Jill. Legalábbis elég egyértelműen elmagyarázták, ki hova menjen, és mi a menetrend. Mi lesz veled, ha bekerülsz a Kiképzőbe? Ott ennél bonyolultabb kihívások várnak rád.

          Majd kiderül.

Narké nem akarta újabb valótlan állításokkal megvédeni magát, így inkább azt a stratégiát választotta, hogy ráhagy mindent az utálatos lányra, amit mond. Nem akart beszélgetni velük, nem akart több sértést elviselni, nem akart feltett kérdésekre válaszokat kitalálni, és legfőképp nem akarta a búskomor, izzadó tenyerű Érzőket sem bámulni. Várta már, hogy történjen valami. Túl akart esni az egész megpróbáltatáson, bármi legyen is az eredménye. Az ujjait tördelve maga elé meredt, s csak próbált nem gondolkodni, igyekezett kizárni a külvilágot. Néhány percet átvészelt ezzel a módszerrel, de ahogy körbepillantott, megakadt a szeme, egy feketébe öltözött, a körmét rágó fiatalon. Úgy ítélte, hogy kilóg a sorból, ugyanis tizenhét éves biztosan elmúlt már. A férfi körülnézett, mint aki meg akar bizonyosodni afelől, hogy senki sem foglalkozik vele, majd hátat fordítva a tömegnek eltűnt. Narké hezitálás nélkül felpattant ülőhelyéről, és igyekezve nem feltűnést kelteni, a férfi után eredt. Lépcsősor vezetett le egy kivilágítatlan helyiségbe. Narké halk léptekkel elindult lefele. A félhomályban négy ajtó körvonalazódott. Narké megállt, és lélegzetét visszafojtva próbált bármiféle neszt meghallani. Miután nem járt sikerrel, a bal első ajtóra tapasztotta a fülét, de egyetlen árva hangot sem hallott. A jobb első ajtónál sem tapasztalt mást. A bal második ajtónál viszont két férfi hangját hallotta kiszűrődni. Nem tudta, hogy mit keres odalent, hogy miért eredt a gyanús férfi után, és egyáltalán mi a célja. Ahogyan ott, az ajtó előtt állva, a homályos folyosón mindez tudatosult benne, akkor értette meg először, hogy mit is jelent Érzőnek lenni, azon kívül, hogy álmokat lát néha, és tud az emberek arcáról olvasni. Rájött, hogy most a fajtájának ösztöne szerint cselekszik. Éppen ezért, nem akart kudarcot vallani. Érezte, hogy valami motoszkál a levegőben, valami, amit meg kell tudnia, el kell fognia.

 Visszament a bal első ajtóhoz, halkan benyitott rajta, s résnyire nyitva hagyta maga mögött. A két bal oldali szoba közös falához lépett, de csalódott, ugyanis onnan sem hallotta élesebben a beszélgetést. Néhány perc elteltével elhatározta, hogy visszatér a többiek közé, nehogy lemaradjon még valamiről, ami később kellemetlenséget okozna, vagy legfőképp, a Próbát el ne szalassza. Már nyúlt a kilincs felé, mikor gyors léptek zaja ijesztette meg. Keze megdermedt, lélegzete kimaradt. A szomszédos ajtó felől kopogtatást hallott. Körülnézett a szobában, s elbújt a mahagóni színű, alacsony faasztal mögé. Most pontosan megérett minden egyes szót, mely két idegen férfi száját hagyta el.

          Elnézést, a zavarásért! A Szürkék kiválasztásával végeztek, az eredményt kihirdették. Kocsira szállt a huszonöt gyermek, és a három kísérőjük. Ideje elkezdeni az Érzőkkel a Próbát.

          Kezdhetjük is! Csak akadt még egy kis elintéznivalóm.

          Bejöhetnék egy percre, uram?

          Talán valami gond adódott?

          Nem, uram, csak nem értek néhány részletet.

          Ezerszer elmondtam már, hogy nem kell mindent értened!

          Tudom, és bocsánatot kérek, de ez a kiválasztással kapcsolatos.

          Adok két percet, de menjünk át a másik szobába!

Ajtócsukódás, ajtónyílás, két férfi megjelenése. Narké próbált meg sem moccanni, és remélte, hogy nem veszik észre. Az egyik férfi magas, szikár, őszülő hajú és mély hangú volt. Eljárt már felette a kor, Narké legalább ötven év körülinek gondolta. A másik férfi jóval fiatalabb volt, úgy ítélte, maximum öt-hat évvel lehet idősebb nála. Testalkata átlagos, haja fekete és leér a válláig. Arca halottsápadt, szeme fekete, s olyannyira nagy, hogy Narké úgy érezte, ha egymás szemébe néznének, elveszne benne. Úgy érezte, a fiatalabbik férfit körbelengi egyfajta titokzatosság, valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. Tudta, hogy ő csakis egy Érző lehet, mégpedig sok erővel felruházva.  Úgy gondolta az idősebb férfi testalkatából ítélve, hogy ő csakis Szürke lehet. A bíbor térdig érő ünnepi felsőrész, és a fehér ing együttes hatása kiemelte szürke haját, szürke szemét, a bölcsességét, állhatatosságát, büszkeségét, és sok-sok leplezett fájdalmat, melyet talán csak egy Érző vehetett észre. Narké látta mindezt. A fiatalabbik tetőtől talpig feketét viselt, csak az ingének fehér gallérja vitt némi színt a megjelenésébe. Az ő arcáról első pillantásra nem sok mindent tudott leolvasni a titokzatosságon kívül. Mintha nem is a földön járna, hanem valahol nagyon távol mindentől, egy másik valóságban. Narké irigyelte őt ezért, szívesebben tartózkodott volna abban a pillanatban akárhol máshol.

          Nem tudom Merde úr, hogy mit kíván tőlem, mi alapján indítsam el az Érzőket. Hiszen minden második jelentkezőnek esélye sem lesz célba érni időben.

          Minden évben a szerencsén múlik a Kiválasztás, tudod jól. Hol ilyen, hol olyan formában. Miért éppen most kezdett el foglalkoztatni téged ez a tény?

          Az eddigi gyakorlatoknál úgy vélem, némi esély volt arra, hogy a jobbak kerüljenek ki. De idén minden a szerencsén múlik. Átverjük az embereket.

          Mindig is átvertük őket. Amikor a legjobb száz gyereket meghívjuk, az is átverés. A Próba is az. A Kiképzőből évente eltűnő egy-két fiatal holléte is az. Ahogyan a Bűnvár működése is, a törvények igazságossága, minden, ami körülvesz minket. Nem lehet ez másképpen. Senki sem tudná jobban és becsületesebben irányítani a birtokot.

          Én úgy hiszem, hogy Merde úr képes lenne rá. Ismerek minden titkot, ismerem a rendszert, jobban, mint bármelyik másik embere. Úgy vélem, ki lehetett volna dolgozni egy tervet, amely megoldás lehetett volna a Kiválasztás eredményességére, és arra, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulhasson el.

          Mindenki úgy indul. Hidd el nekem, egyikük sem jobb a másiknál! Majd ha már megkapták a tudást, különbek lesznek. Addig egyre mennek. Úgy gondolom, nem tartozom több magyarázattal. Tedd a dolgod! Irányítsd az embereidet! Nem is értem, miért törődsz mindezzel. Nem szokott foglalkoztatni téged az igazságosság, sem az esélyegyenlőség kérdése.

          Bocsánat, a bizalmatlankodásért. Épp csak nem tudom elfelejteni azt, hogy milyen szerencsében részesültem, amikor Al-Amel úr kiemelt és esélyt adott nekem. A törvény szerint nem részesülhettem volna ekkora kegyben, mégis kaptam egy lehetőséget.

          Ez nem szerencse volt. Tudatosan segített neked, miután ajánlólevelet küldtek arról, hogy mennyire tehetséges és fogékony vagy.

          Akkor honnan tudja uram, hogy közöttük nincs éppolyan tehetséges és fogékony fiatal, akiket elutasítunk, csak mert épp nem nekik jutott a megoldható feladat?

          Ne bosszants fel, Savré! Ne ringasd magad abba az illúzióba, hogy a dolgok tökéletesen is folyhatnak!

          Rendben! Köszönöm, hogy meghallgatott. Még egy utolsó kérdés. Dann hogyan szűri ki azt, hogy nincs-e a jelentkezők között olyan, aki tiltott személy? Nem kevés egymaga ahhoz, hogy száz fiatalt leellenőrizzen?

          Csak két utat fog figyelni. Azt a kettőt, ahonnan a győztesek kerülhetnek ki. Most pedig, tedd a dolgod! Al-Amel úr a legjobb emberét bízta rám, és küldte nekem segítségül. Nem hiába te segítesz nekem irányítani a Kiképzőt. Ne téveszd szem elől, hogy mi az oka annak, hogy idejöttél!

Savré elhagyta a szobát, rá fél percre Merde is távozott. Narké nem akart rögtön előbújni rejtekhelyéről, így ott gubbasztva igyekezett feldolgozni a hallottakat. Annyit megértett, hogy ő maga valószínűleg nem sok mindent tehet azért, hogy sikerüljön helyt állnia a Próbán. Megijesztette a két alak személyisége. Merde határozott volt, és tudatosan csalt. Savré úgy tűnt, vakon engedelmeskedik Merdének, még akkor is, ha igazságérzete másképpen kívánja. Mindkettőjüket félelmetesnek ítélte, és remélte, hogy találkozik majd bizalomgerjesztőbb és barátságosabb emberekkel is, ugyanis a három lány modora sem számított bíztatónak.

Jó öt perc elteltével Narké kimászott az asztal alól, halkan kinyitotta az ajtót, és óvatosan becsukta maga mögött. Felment a lépcsőn, eleinte hunyorognia kellett a hirtelen fényáradattól, mely a fogadóteremben érte. A terem közepén megtorpant, s rájött, hogy egy apró részletet kihagyott. Az agya elhanyagolt egy információt, melynél minden mást előrébb helyezett. Az ideges férfi nem hagyta el a szobát, ahol először Merde tartózkodott, ráadásul Merde nem akarta Savrét beengedni oda. Narké gyors léptekkel megfordult, s addigi óvatosságát elhanyagolva, leszaladt a lépcsőn, megállt az előtt a bizonyos ajtó előtt, és benyitott. Nem látott ott senkit, bár érezte, hogy ez így lesz. Észrevett az apró szobában még egy ajtót. Bement, és lassan kinyitotta azt is. Olyan látvány fogadta, amiről úgy érezte, soha nem fog tudni megfeledkezni. A szíve dobogását a torkában érezte, remegő kezét a szájára tapasztotta, nehogy elsikoltsa magát. Az idegennek esélye sem volt távozni a szobából, ugyanis holtan feküdt egy faágyon. Ingjét átáztatta a vér, üres szemei a plafont bámulták, teste megmerevedett. Narké egy percig döbbenten bámulta a férfit, közben ezer kérdés cikázott az agyában, s hideg veríték futkosott a hátán.

Nehezen, de összeszedte magát, halkan rácsukta az ajtót a halott férfira, lábujjhegyen elfutott az ajtóig, amit nem csukott be maga után, ugyanis nem akart kockáztatni azzal, hogy zajt csapjon. Biztos volt benne, hogy ha most lebukik, akkor az életével kell fizetnie. El tudta képzelni Merdéről, hogy halállal büntesse őt azért, mert látott valamit, amit nem szabadott volna. Biztos volt abban is, hogy Savré nem habozna jelenteni őt Merdének, ha észrevenné, mi történt.

 A fogadóterem mosakodó helyiségébe belépve megtorpant a tükör előtt. Arcán apró karcolásnyomok éktelenkedtek, haja csapzott volt és izzadt, tekintete rémült, bőrszíne sápadt, s mindemellett piszkos is. Hideg vízzel megmosta a kezét és az arcát, kiengedte a haját, megfésülte az ujjaival, s a mosakodónak támaszkodva néhány percre becsukta a szemét, és igyekezett minden gondolatot kizárni. Tudta, hogy rendbe kell hoznia az idegeit, ha folytatni akarja, amit elkezdett. Tudta, hogy jó háromnegyed óra eltelt azóta, mióta a lányokat itt hagyta. Tudta, hogy az üres fogadóterem annak a jele, hogy már mindenki elindult a Próbára, melynek helyszínéről neki fogalma sem volt. Kezdte bánni, hogy a különös idegen után eredt. Egyelőre nem tudta értékelni a megszerzett információkat.

Nem akarta tovább vesztegetni az idejét, felállt, igyekezett nem elveszíteni az egyensúlyát, visszatért a fogadóterembe, kilépett a főbejáraton, és körülnézett. Örült, mikor hangfoszlányokra lett figyelmes. Elindult balra, a zaj irányába. Kilépett a kapun, s néhány méter megtétele után észrevette, hogy az erdő irányában, egy alacsonyabb dombon emberek gyülekeznek. Futva tette meg a távot, alig kapott levegőt, mikor a többiek közé érkezett. Nem látott ismerős arcokat, nem tudta, kit szólíthatna meg. Egy derékig érő koromfekete haj felkeltette a figyelmét. Odalépett a lányhoz.

          Ne haragudj, hogy zavarlak, Hien! Narké vagyok, találkoztunk már, gondolom, emlékszel.

          Igen. – válaszolta Hien bátortalanul, a földet bámulva.

          Nem késtem le a Próbát? Hova kell mennem? Mit kell tennem?

          Nem késted le. Sorban állunk. Lassan haladunk.

          Mi a feladat? – kérdezte Narké megkönnyebbülve.

          Nem tudom. Négy útelágazás vezet az erdőbe. Egyszerűen csak adott időn belül el kell jutni egyik pontból a másikba.

          Értem. De mégis, hova?

          Érzők vagyunk. A feladat része, hogy ráérezzünk a célra.

          De semmi támpontot nem kapunk?

          Nem hiszem.

          Ennek semmi értelme!

          Nem is fogja mindenki teljesíteni a feladatot, csak a csapat fele.

          És ha kevesebben?

          Akkor azok közül választanak, akik nem értek be időben, de a többiekhez képest, akiknek szintén nem sikerült, a leggyorsabbak voltak. – válaszolt a nem túl beszédes Hien helyett Réna.

          És ha többnek sikerül?

          Mármint huszonötnél több embernek? Akkor gondolom, a huszonöt legjobb időt veszik figyelembe.

          És mi választhatjuk meg, hogy melyik úton indulunk el?

          Nem. Egy utolsó éves irányít minket. Merde, a birtokvezér, és a Kiképző vezetője. Ő szervezi a Próbákat is, és a jobb keze, Savré bonyolítja le.

          Értem már. Köszönöm.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.6/10 (178 votes cast)
37 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves Vivien!
    Írásodon kislányos báj érződik, ami alapján annyi bizonyos, nem nekem szántad.
    Nem is tudtam eldönteni, hogy ez egy nyelvi elemeitől megfosztott mese akar-e lenni, vagy egy ártatlan lelkületű fantasy.
    Azért gratulálok a kikerüléshez 🙂

  2. Kedves Valter!
    Köszönöm szépen, hogy írtál véleményt. 🙂 Igazad van. A főhős a történet elején még valóban ártatlan,tapasztalatlan, ugyanakkor talpraesett és erős karakter. A regény egyik fő mondanivalója az, hogy vajon ez a tisztalelkűség megőrizhető-e, hogy ha a társak, a barátok, a környezet és a körülmények más tulajdonságokat akarnak kikényszeríteni a lányból. (az ok az elején még nem derül ki) A valóságban is meg kell küzdenünk azért, hogy a pozitív értékeinkből ne veszítsünk az idő múlásával.

  3. Kedves Vivien!

    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

    Tetszett az alaptörténet, felkeltette az érdeklődésemet. Szépen fogalmazol, a szöveg gördülékeny, kevés hiba van benne. Néhány dolgot említenék csak meg, ezek apróságok, és nem biztos, hogy olyan nagy a jelentőségük, de azért leírom őket:

    – az elején sok a nyomatékosítás (nem akart, nem akart, tudta, tudta), ami nem baj, de a későbbiekben is észrevettem, hogy többször nyomatékosítasz ezekkel a szavakkal, és emiatt egy kicsit már soknak éreztem.
    – „Narké? Nem találkoztam még ilyen névvel. Honnan származol? – kérdezte valamivel barátságosabb hangon, a vörös mellett ülő, vállig érő, barna hajú lány.” – itt nem értettem, hogy a vörös hajú lány válláig ért a másik lány, vagy a barna haja ért a válláig.
    – ” Az én nevem Réna. Ő itt Hien. – Réna a bal oldalán csendben üldögélő, hosszú, fekete hajú, vágott, fekete szemű lányra mutatott. – És ő Jill.” – három név jelenik meg, de én csak két lányt látok magam előtt. Az egyik, aki beszél, a másik pedig Hien, akinek fekete haja van. Jill egy harmadik személy, én itt hiányoltam, hogy hozzátedd: és nézett a vörös hajú lányra, vagy valami, ami utal arra, hogy ki is az a Jill. A későbbiekben egyértelműen kiderül, meg amúgy is tudjuk, hogy hárman vannak a lányok, de nekem akkor is hiányérzetem volt itt egy kicsit.

    – Más: nekem úgy tűnt, hogy nagyon elő van készítve a terep a lánynak: könnyen bejutott (annyira nem hiteles, hogy egy ilyen fontos esemény során ennyire kevés a „biztonsági óvintézkedés”, később kihallgat egy beszélgetést, ami kulcsfontosságú, senki nem veszi észre…
    – az is furcsa, hogy ők érzők, de senkinek nem tűnik fel, hogy a lány hazudik. Ezt egy érzőnek nem kellene megérezni?
    – A 17 éves fiú, aki kitűnik a tömegből a kora miatt: ha jól értelmezem, akkor a lányok 16 év körüliek. Egy év nem olyan nagy korkülönbség, hogy kitűnjön a fiú. Egy harminc éves férfi sokkal feltűnőbb lenne.
    – Kicsit zavart, hogy a 17 éves fiút, akit először még fiúnak gondol a lány, utána már férfiként jelenik meg. Egy 17 éves fiú nem férfi, esetleg fiatal férfi.
    – Az esélyegyenlőség, egy kicsit úgy hangzott, mintha egy politikai kampányból lenne, de ez már tényleg csak gonoszkodás a részemről. Ne haragudj, csak nekem nem illett bele a szövegbe, ez inkább olyan mostanában hangzatos szó. Ebbe a Háttérvilágba nekem idegennek hat.

    Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok, elnézést kérek érte. Nekem ezek voltak a benyomásaim. Ettől függetlenül tényleg jó a történet, érdekel is a folytatás!

    Sok sikert a továbbiakban! 🙂

  4. Kedves Gitta!
    Nagyon köszönöm a véleményt!! Át is olvastam az egészet a kiemelt hibák fényében. Ezek szerint a lányok bemutatása zavaros, már ötletelek, hogyan lehetne jobban bemutatni őket.
    Narkénak valóban könnyű dolga volt. Igazából a különleges kutya később is szerepelni fog, az ő dolga lett volna megfékezni a betolakodókat. Kiderül majd, hogy miért tűrte el a lány jelenlétét.
    Nagyon jó a meglátásod, valóban le kellett volna buknia, hiszen Savré egy tapasztalt Érző. Le is bukott, de sajnos ez is csak később derül ki. 🙂
    Már írom a hibákat, átnézem a lányok neveit is, és az életkorok körülötti zavart is, amire felhívtad a figyelmem. A 17 éves férfi azért lógott ki a sorból, mert Szürke, és ha a Próbára ment, fiatalabbnak kellene lennie. Ezt az infót pótolni fogom, így tényleg nem egyértelmű.
    Köszönöm! 🙂

  5. Kedves Kamilla!

    Örülök, ha találtál hasznos információt a „kritikámban”!

    Igen amúgy volt egy sejtésem, hogy lebukott a lány, csak a fiú nem vett róla tudomást. Nyilván, ha a könyv a kezemben lenne, akkor tovább olvasnám és a későbbiekben kiderülne. Olvasás közben az ember ennyire nem kritikus, csak ez az egy fejezet nagyon kevés ahhoz, hogy tiszta legyen a kép 🙂

  6. Nekem elnyerte a tetszésem és szívesen olvasnám tovább. Igazából amit hibának tudnék felhozni, más már leírta. Gratulálok!

  7. Kedves Vivien!

    Gratulálok a kikerüléshez. Nehéz helyzetben vagyok, mert nagyon szeretnélek megdicsérni, de muszáj kitérnem pár apróságra, amit tudnod kell, hogy később figyelj rájuk. Nekem is az jutott eszembe a történetről először, hogy bájos, de nyelvi szintje nem nyerte el a tetszésemet, és elkallódik a figyelmem a tartalomról.

    Kigyűjtöttem pár javítandót, de csak a közepéből ollózva, mert szigorúan át kell bétáztatni, elejétől végig, a számos félrecsúszott mondat megakasztja az olvasást. És tudom, hogy senkinek sem esik jól a saját hibái taglalását nézegetni főoldalon, tehát előre is elnézésedet kérem.

    A fogalmazásmód kezdetleges. Okvetlenül ki kell javítani, de a gondolkozásmód, meg hogy mit mutatsz meg mesélőként, hogyan formálod a hátteret, az viszont már nehezebb dió. Az alap eddig tetszik, és tovább fogom olvasni.

    Fura kifejezések, és mondatrészek:

    Az idegennek zihált a lélegezte ‒ ez így érdekes.

    A lány felállt, leporolta magát, és folytatta az útját az épület egyik ablaka felé. A kutya mozdulatlanul bámult utána. Narké felkapaszkodott az egyik földszinti ablakpárkányra, és kitárta a résnyire nyitott ablakot. ‒ ugrálnak a nézőpontok, ráadásul ha úgy gondolod a karakter szemszögében maradtál, akkor nem lát hátrafelé a lány, a hátul hagyott kutyát főleg nem. A mesélő közel-távol figyel hol a lányra, hol a háta mögé. Nem tudom megmagyarázni, miért nem jó, de így biztos nem jó. Olyan zavaros lesz az egész. Ez csak egy példa, de több helyen a lány olyasmit lát, amit nem is láthatna.

    Sok szóismétlés, egy bekezdésen belül hat ajtót is megszámoltam, és az ajtók körüli mozgás is túl gyakori. Úgy mozgatod a szereplőt, hogy főként a lépéseire koncentrálsz, és megfeledkezel róla, hogy nem csak azt akarjuk tudni, mit fog meg, hová mászik, mit zár be a szereplőd, ugrik, mászik, esik, dörzsöl. PL: Narké felkapaszkodott az egyik földszinti ablakpárkányra, és kitárta a résnyire nyitott ablakot. Bemászott a szobába, majd az ablakot visszahajtotta. ‒ Ez még el is menne, ha nem fordulna elő hasonló tucatjával.

    Narké megállt, és lélegzetét visszafojtva próbált bármiféle neszt meghallani ‒ Ebben a mondatban két fontos szó létezne: megállt és figyelt.

    Érezte, hogy valami motoszkál a levegőben…

    Most pontosan megérett minden egyes szót, mely két idegen férfi száját hagyta el. ‒ Elírás is van benne, de a kezdetleges fogalmazás újra előbukkan.

    Az s-ezést felejtsd el, mert nem használ a szövegnek.

    Ajtócsukódás, ajtónyílás, két férfi megjelenése. ‒ Ez a mondat a közepén nagyon kilóg.
    (Megint ajtók)

    A bíbor térdig érő ünnepi felsőrész, és a fehér ing együttes hatása kiemelte szürke haját, szürke szemét, a bölcsességét, állhatatosságát, büszkeségét, és sok-sok leplezett fájdalmat… ‒ Nem tudom elhinni, hogy egy ruhanemű ennyi mindet elárul egy emberről.

    … összeszedte magát, halkan rácsukta az ajtót a halott férfira, lábujjhegyen elfutott az ajtóig, amit nem csukott be maga után… ‒ képszerűen gondolkozol, de itt azért szerintem már kicsit sok a jóból.

    Halhatta – két l.

    Megszólítások elé vessző kell, a párbeszédbe, mondatvégén a gondolat folytatása attól függ, kicsi vagy nagybetűvel kezdődik, kapcsolódik-e a beszéd gondolatához a folytatás. Ezeket jól át kell fésülnöd, mert szinte sehol sem jó.

    Tudta, hogy rendbe kell hoznia az idegeit, ha folytatni akarja, amit elkezdett ‒ ez sem a legszerencsésebb kifejezés. Az idegek rendbe hozása teljesen mást jelent.

    Nem akarta tovább vesztegetni az idejét, felállt, igyekezett nem elveszíteni az egyensúlyát, visszatért a fogadóterembe, kilépett a főbejáraton, és körülnézett ‒ ez is egy kritikus mondat. Általában sok nálad az akarta, valami, igyekezett, készült, stb.

    A párbeszédek nem viszik előrébb a történetet, inkább csak olyan toldalékok, hogy megszólaltasd a szereplőket, igaza van Susuk Melindának, nekem sem tetszett így.

    Nem szedegetem végig, mert hosszú és szerintem, ha úgy adódik, találsz segítséget, aki szépen kifésüli neked a kéziratodat.

    Összességében szerintem aranyos írás, a kislány főleg. Van benne fantázia. Köszönöm, hogy olvashattam.

  8. Kedves Kirie Yume! Köszönöm, hogy írtál véleményt, ráadásul ilyen részletesen kiemelve a hibákat. Már elővettem egy füzetet, és írom a véleményeket, hogy jobban átláthassam majd teljes egészében.
    Jól látod, nem volt bétáztatva a mű, csak itt, a pályázat keretein belül ismerkedtem meg a lehetőséggel.

    Kedves Melinda! Neked is köszönöm a véleményírást. Jegyzetelem a hibákat. 🙂 Örülök, hogy maga a történet felkeltette az érdeklődéseteket!

  9. Volt szerencsém olvasni az egész könyvet. Tetszik, hogy nem próbál laza lenni, sokkal jobban szeretem az olyan könyveket, aminek a nyelvezete is értékelhető, és ez nekem olyan volt. Ugyan, az a világ amit leír, és amit Narkéval együtt ismerünk meg, nem túl szívmelengető, de pont ettől más mint amiket olvasni szoktam. A történet maga tetszik, van mondanivalója, és értéket közvetít, talán tudat alatt még tanítani is szeretne. Rengeteg minden történik benne, váratlan fordulatok is megjelennek.
    A főszereplő lányt én teljesen máshogy képzelem, mint amilyen valójában. A nevek nincsenek összhangban, némelyik elég rossz választás. Az érzelmek leírása nem mindig kiforrott, ebben még lehet fejlődni. A befejezést máshogy képzeltem, de persze logikailag így kellett lennie, úgyhogy végül is rendben van így. Kár, hogy nincs 3. rész is, olvasnám még tovább.
    Összességében érdemes elolvasni mert nem egy tucatkönyv, rengeteg egyedi gondolat van benne, egy új világot teremtett, persze vannak benne hibák is, ahogy írtam, de ezeken még lehet csiszolni.

  10. Nekem nagyon tetszik az, ahogyan megteremted a világot. Nem csak képeket látok, hanem minden képhez érzések is társulnak. Látszik, hogy van élettapasztalat. Érzem, amit a karakterek éreznek, így könnyen bele tudom magamat élni a jelenetekbe. Kíváncsi vagyok a folytatásra, és főleg arra, hogyan fog bejutni Narké a Kiképzőbe. Remélem most már megkapom én is teljes verziot 🙂 Szerintem az érzesek világát az egyik legnehezebb szavakba foglalni, főleg ha ehez egy kis fantasy is társul…

  11. Kedves Vivien!
    Jó látni, ha valaki komolyan gondolja az írást, megvan az erkölcsi érzéke, kombinálókészsége, és ötletességnek sincs híján. Írj és olvass sokat, hogy fejlődjön a nyelvi szinted. Sajnos a tartalomtól elterelték a figyelmemet a körülményes mondatok, a felesleges kötőszavak, a központozási hibák, a nyelvtani bakik, néhol elveszett alanyokat kerestem. A kiforratlanság szembeötlő. Mások már részletezték, amiről beszélek, a tanácsom az egyszerűsítés. Próbáld áthidalni a „hogy” szót, hagyd ki a sok „egy”-et, nem való ide az „s”, figyelj a szóismétlésekre, fejleszd a szókincsed, kerüld a létigék halmozását, és gördülékenyebb lesz a szöveg. A tartalomról: rakj kevesebb információt a leíró részekbe, inkább cselekedtesd a szereplőidet, és tedd elevenebbé a párbeszédeket, akkor jobban átjönnek az érzelmek.
    Maga a történet egyébként ígéretesen indul, sok sikert kívánok!

  12. Próbálok olyan dolgokra kitérni, amit az előttem szólók még nem tettek, ilyen például a világteremtés, ami az alapot adja. Nem szükséges mindent leírni magában a történetben, de az írónak tisztában kell lennie a törvényszerűségekkel, hogy aztán biztos kézzel tudja vezetni az olvasót.
    Már az elején egyértelművé kell tenned, hogy mindenki, aki a világodban él, az vagy Szürke, vagy Érző, vagy ha ez nem így van, akkor tisztázd a helyzetet! Így nem fognak olyan mondatok becsúszni, mint ami arra utal, hogy a tízéves Szürkék a legtöbb felnőttnél erősebbek. Mert akkor milyen felnőttnél? A Szürkéknél, vagy az Érzőknél, vagy a szimpla embereknél? A kiképzés hatására? Kinek és mi szüksége van rá, hogy ők erősebbek legyenek?
    Maga a Próba menete sem tiszta: akkor Merde választ 500-ból 100-at, de ki választja ki az ötszázat? Ki és hogy ajánlhatja a kivételeket, akik tehetségük jogán kerülnek be? Kik nem kerülhetnek be? Van bármi születési joguk, vagy valamilyen előfeltétel, aminek meg kell felelniük? Hányan születnek évente, mekkora területen?
    Mennyire elmaradott a civilizáció, ha az átlag ember azt hiszi, hogy a Nap érte kel fel?
    Társadalmi rendszer? Például, ha Narké azon a birtokon éli meg a 17. életévét, akkor mi lesz a sorsa? Kit fog szolgálni? Ki uralkodik? Mi dönti el, hogy ki uralkodik, a születési jog?
    Mik a Szürkék és az Érzők különbségei? Van látható jelük? Ha van, akkor már messziről megismerik egymást? És hasonló kérdések, amikre nem, vagy nem egyértelműen kapunk választ.

    Karakterek: tulajdonságot építesz rá egy-egy szituációra, túl sokat akarsz egyszerre, és így kevered az ellentétes dolgokat, mint például az elején Merde jellemzése: ha a férfi szeretett mindent precízen és tökéletesen végezni, akkor hogyhogy nem ismeri a türelmet, a figyelmességet, és gyengék az idegei? Az egészen más, ha – mint később kiderül – a fajára való tekintettel a „valóság”, a kézzelfogható világ érdekli jobban, de egy döntéshozó, főleg jelenleg a legnagyobb, nem lehet meg ezek nélkül a képességek nélkül. Most akkor hisz-e a sorsban, vagy sem? Igazságosan döntenek a jelöltekről, vagy sem? Van véletlen vagy direkt torzítják a dolgokat?

    Infóadagolás: nem segíthetsz azzal, hogy eltitkolod a dolgokat, amikről pedig tudomásuk kell lennie a karaktereidnek. Ezt az olvasó egyből kiszúrja, hogy most csak neki nem akarsz elmondani dolgokat, hogy aztán majd amikor előhúzod az információt, akkor nagy meglepetést okozz. Ilyen például Narké barátjának a neve. Egy helyen éltek, tanította, mély benyomást tett a lányra, és akkor nem tudja a nevét?
    Milyen mesterségeket és tudást sajátíthatnak el a Kiképzőben, amit más nem kap, nem kaphat meg? Miért csak ennyit képeznek, ha ez ilyen fontos?

    Párbeszédek: azért erőltetettek, mert olyan infót próbálsz meg átadni velük, amivel vagy mindkét félnek tisztában kell lennie, vagy egyszerűen másoknak kell lenniük a reakcióiknak. Például amikor a kocsis simán elhiszi, hogy Narké „valahonnét a közelből” érkezett.

    Alapos átgondolással a történet jól megindokolt alapokon nyugodhat, egy kidolgozott, színes világban, tehát ne sajnáld az időt rá, hogy minden lényeges elemnek kitaláld a történetét.
    További jó írást!

  13. Az ötlet nagyon tetszik, és igazán nagy ráérzéssel írsz, a karaktereiden pedig látszik, hogy sokat foglalkoztál velük. Viszont sztem nem a legjobb a történet indítása, nagyon belemászol Merde lelkivilágába. Ezen tulajdonságok közül egy csomót nem elregélni kéne, hanem megmutatni Merde beszéde, cselekvései által. Másrészt nem éreztem az összhangot a szereplő tulajdonságai és a feladata, pozíciója közt. Ha 100 oldal után derülnének ki ezek a dolgok, talán érteném, de így az első oldalon tömény, Merde nem akarja feladni a szerepét, de szívesebben lenne csak egy átlagos ember, szeretné tökéletesen, helyesen kiválasztani a fiatalokat, de később elmondja, hogy a kiválasztás a szerencsén múlik. A hosszú Merde-analízis helyett jöhetett volna pár kézzelfogható infó a világról, a környezetről stb.
    Narké karaktere is ellentmondásosnak tűnik nekem. Gyűlölte a helyet, de a búcsú fájdalma átjárta a lényét. Ezt nagyon egyszerűen lekezelted. Persze, van ilyen. De talán jobban ki kéne fejteni. A gyerekeket igazságtalanul büntették, de elégedetten éltek itt. Nem fura ez? Aztán Narké meglát egy halottat, és ahelyett, hogy visítva (vagy épp rettegő némasággal) próbálni menekülni erről a helyről, visszatér a Próbához. Ezek hiteltelennek tűnnek nekem.
    Még egy olyan kérdésem is lenne, hogy most akkor 50-50 vagy 25-25 fiatalt választanak ki, és 500-ból vagy 100-ból? (Ezt nem figyeltem annyira, lehet, hogy benéztem a dolgot)
    A két csoport, Szürkék és Érzők nagyon tetszik, és a történet izgalmasnak ígérkezik. Összességében az egész hangulata, stílusa, valahogy az írói hozzáállásod annyira tetszik, hogy igazán kíváncsi lennék a folytatásra. Ha igazam van a fenti negatívumokban, ezek könnyen javítható dolgok. Gratulálok a kikerüléshez!

  14. Köszönöm Celina! 🙂

    Niki: Köszönöm a véleményed! Örülök, hogy tetszett a sztori. Azon kevesek egyike vagy, akik mindkét részt elolvasták. Örülök, hogy egy vörös pöttyös rajongónak tetszett a regényem története. A nyelvtani hibákat javítom. A nevek tényleg idegenek, de én megkedveltem őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem változatnék rajtuk (Narké és Avel kivételével), de furcsa lenne egy ideig.

    Szilvii: Köszönöm! Sok lesz benne az „érzés”, mivel az egyik fő mondanivalója az, hogy meg kell őrizni az értékeinket, nem vezet sehova az alaptalan gyűlölködés és az előítéletesség.

  15. Kedves Moon!
    Örülök, hogy tetszik maga a történet, remélem, hogy sikerült közvetítenem a mondanivalót.
    A nyelvtant ígérem, hogy javítom. Sajnos nem volt bétázóm, és december utolsó napján bukkantam rá a pályázatra. Természetesen nem mentség, és nagyon örülök, hogy most már tisztább képet kaptam a regényemről, és tudom, hol kell átdolgoznom. Ezt neked is köszönhetem! 🙂

  16. Kedves Rezisz!

    Először is a válasz: legelőszőr Merde választ ki 100 embert, aki elmehet a Próbára. Utána a Próbán már csak 25-25-en juthatnak át.
    Örülök, hogy a stílus és a történet tetszik. 🙂 Narkénak később is lesznek ellentmondásos tulajdonságai, de talán ez az életben is így van.
    Igen, valóban érdekes, hogy Narkét átjárja a búcsú fájdalma. Én már éreztem olyat, hogy valamit nem szerettem, mégsem tudtam megválni tőle, megszokás miatt. A gyerekekkel sem bánnak jól az Árvák Otthonában, de a saját kis közösségükben jól megvannak. Ezek szerint nem ment át az, hogy mindezzel arra akartam utalni, hogy az emberek gyakran inkább a megszokottat és a biztonságot választják, mint a változásokat. Narkénak ezért volt nehéz a szökés, pedig egyáltalán nem szeretett az árvák között élni. A gyerekek is a megszokott „rosszban” találtak némi örömöt is. Átgondolom, hogyan tudnám mindezt a szökés jelenetével és az otthon bemutatásával ügyesebben közölni az olvasóval. Köszönöm ezt az észrevételt, fontos. 🙂 A Merde-analízist is átrágom. Nagyon jó érzés, hogy a hibák ellenére megfogja az olvasókat a teremtett világ és a karakterek tulajdonságai.

  17. Kedves Buza Éva!
    Köszönöm, hogy elolvastad.
    Valóban rengeteg a megválaszolatlan kérdés, és ezek szerint rossz ütemben adagolom az információkat, de szerencsére ezen kérdések nagy részére viszonylag hamar választ kap az olvasó. Van, amire csak később. Meg kellett volna említenem, hogy az Árvák Otthonába a gyerekek nem a valódi nevüket használták – ha volt nekik egyáltalán -, és sok gyerek csak egy számot kapott. Ha úgy tűnik, hogy ezzel félrevezetem az olvasót, akkor valóban hamarabb kell közölnöm ezt az infót. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem! Örülök az észrevételeidnek, és annak is, hogy ilyen részletesen leírtad őket. Most már az ütemezésen és az infóadagoláson is elgondolkodhatok. 🙂

  18. Akkor Narkének miért van neve?
    A „sok gyereknek csak száma van” nem jó megoldás, mert akkor mi dönti el, hogy kinek neve, kinek száma van?
    Ha a barátjának száma volt, akkor miért nem azt emlegeti? Hiszen azt tudnia kell.
    Az jó, ha megvannak a válaszaid, csak ügyelj rá, hogy akkor és ott kapja meg azokat az olvasó, ahol felmerül benne a kérdés. Hogy ő is részese lehessen a történetednek 🙂

  19. Reszisz! Ne haragudj, az előző kommentemben elütöttem a neved! Sok minden jár a fejemben. 🙂
    Kedves Éva! Lemaradt egy megjegyzésem: a kidolgozást valóban korábban kell megvalósítani, talán nem elég Narkéval együtt felfedezni a világot. Remélem, a sok infó leülepedik bennem. Jegyzetelek.

  20. Kedves Buza Éva!

    Szerintem azt azért nem várhatjuk el, hogy az első fejezetben minden egyes kérdésre választ kapjunk. Arra például, hogy „Hányan születnek évente, mekkora területen?” – ez nem statisztika, ennyire pontosan nem lehet belemászni már az első fejezetben, akkor csak számokat olvasgatnánk. Egy évben, ami ebben a háttérvilágban 589 nap, átlagosan 1600 érző születik 95%-os konfidenciaszinttel, 1500 szürke, 90%-os megbízhatósági szint mellett… 100 000 négyzetkilométeres területen. Az egy főre jutó GDP adatai nem kellenének? 😀
    Az oké, hogy nem minden egyértelmű, de ha már az első fejezetben lelövünk minden poént, akkor mi marad a végére??
    A rendszerről: miért kellene azonnal tudnunk, hogy ki uralkodik. Kit érdekelnek jelen esetben az örökösödési jogok?
    Gondolom még van vissza legalább 300 000 karakter a könyvből, ki fog derülni egy s más.
    A szürkék és érzők jellemvonásairól amúgy nagy vonalakban már kaptunk információt, és elég egyértelmű, hogy külsőben nagyon nem térnek el az átlag emberektől, ha két fejük lenne, vagy 3 méter magasak lennének, akkor biztos szólt volna az író…

    Ha hosszú a leírás az a baj, ha rögtön in medis res, akkor az a baj. Nem támasztunk túl nagy elvárásokat?

    Félreértés ne essék, nem ismerem az írót, és nem védelmezni szeretném, de azért gondolkozzunk racionális kereteken belül. Ha elkezdjük olvasni a könyvet, és tetszik, akkor úgysem állunk meg az első fejezetnél, hanem továbbhaladunk és szép lassan úgyis megkapjuk a kis információinkat.

  21. Nem, Gitta Fischer, nem erről van szó 🙂
    Egyáltalán semmi szükség rá, hogy az első fejezetből minderre választ kapjunk, ahogy írtad, olvashatatlan lenne az egész.
    Amire szükségünk van, hogy a történet írója legyen mindezzel tisztában, és csak részleteiben, háttér-információban szűrődjön ez át az olvasónak.
    Azért ezeket a kérdéseket tettem fel, mert ezek merülnek fel először.
    Mint olvasó nem látom át, hogy három 200 fős faluról van szó, vagy egy millió főt számláló birodalomról, mert nagyon nem mindegy, hogy az épített világból mennyit és miért érint a próba.
    Nem szükségesek ehhez a számadatok, csak érzékeljük, hogy igen, ezen a napon a kontinens összes birtokáról idesereglettek a fiatalok.
    Azért fontos, hogy ki és miért uralkodik, mert Narké annyira retteg az utolsó évétől, hogy itt maradjon, ami után szolgálónak adják, hogy elszökik.
    Miért retteg? Mi vár rá? Árvaként milyen jogok és kötelezettségek érintik? Kit fog szolgálni? Miért olyan nagyon rossz ez? Vagy csak az elkövetkezendő itt töltendő egy évtől félt? Miért? (Nem kielégítő válasz, hogy mert rossz itt neki. Ugyan írja, hogy az úrnője hajszolta, az ura pedig vizslatta, de ez nem megfelelő indok a többiek számára.)
    Magyarán mi a társadalmi helyzete?
    Szóval nem levezetve és részletezve kell tudnom a háttér-információkat, hanem automatikusan, részleteiben kell megkapnom őket a cselekményből, a leírásból.
    Ne gondolj nagy dolgokra, mutatok egy példát.
    „nem fog arra a sorsa jutni, amire a többiek kényszerültek.”
    „Narké még csak tizenhat volt, de nem akart még egy évet várni arra, hogy elszabadulhasson onnan.” – Itt is fennáll az ellentmondás, mert nem tudom eldönteni, hogy a lány mit akart elkerülni. De kreáltam megoldásként pár mondatot, hogy megvilágítsam, mit várok el.
    Narké nem akarta itt megvárni az utolsó évét, mert félt, hogy ugyanúgy eladják, mint a kis Elzabot, aki a legerősebb volt tavaly a Szürkék közül. Persze ez nem volt szabályos, nem is így nevezték. Egyszerűen csak a 17. születésnapja előtt átszállították egy másik birtokra, hogy ott szolgáljon, és esélyt sem adtak neki, hogy maga választhasson az urak közül, mint ahogy kellett volna. Narké gyűlölte a röghöz kötést.

    Ennyi.
    Leírtam a társadalom egy szeletét és az életét, amennyit jelen pillanatban az olvasónak tudnia kell róluk. (Ez természetesen nem az eredeti történet, csak egy példa.)
    Én mint az író, tisztában vagyok vele, hogy mondjuk a király uralkodik a birtokok laza szövetségén, mindenki úr a saját portáján belül, és bár vannak törvények, amik rögzítik a szolgák „eladhatóságát”, ezeket nem feltétlenül tartják be, hiszen nincs, aki számon kérje rajtuk a tettüket. A szolgáknak nincs lehetőségük egy felsőbb hatalomhoz fordulniuk.
    De ennek nem kell belekerülnie a történetbe, csak mint egy hálónak kell az egész köré feszülnie, hogy összetartsa azt.
    Ezt nem éreztem a történet során, hogy maga az író foglalkozott volna az egésszel, és nem csak a részletekkel és a cselekménnyel. Hogy lenne összefüggő, megindokolt, működő háttérvilág.
    És igen, az éves GDP értéke is érdekelne, ha olyan fejlettségi szinten járnának, ahol ez fontos adat lenne. 🙂 Vagy mondjuk nagy gondot okozna a világban, hogy minden évben kevesebb Érző születik, és ezáltal egyre csökken az össztermelés, már a Próba léte is veszélybe került, mert nincs megfelelő emberanyag a választáshoz. Érted?
    Bármit el tudok képzelni és el tudok hinni, ha az kellően megalapozott. Itt nem éreztem azt, hogy ezek az infók átjönnének, felém, mint olvasó felé, mert töredékeiben sem látom az összefüggő egészet. Ami nem gond, ha megvan, ha azt és úgy mutatja meg belőle az író, hogy akkor és úgy lássunk belőle valamit, hogy magába szippantson a világ.

  22. Kedves Éva!

    Értem 🙂

    A felvetéseidet eddig is értettem, de még mindig fenntartom azt, hogy elképzelhető, hogy ezeket az információkat szándékosan nem tudjuk.
    Például az, hogy mi történit a többi gyerekkel, akik „arra” a sorsra jutottak: biztos, hogy figyelemfelkeltés miatt maradt megválaszolatlanul.

    Én nem vagyok író, de szoktam írni, és én is hagyok nyitott kérdéseket, melyeknek a későbbieknek nagyon fontos szerepe lesz. Olyan is van, hogy csak a könyv vége felé tudjuk meg rá a választ.
    Természetesen ezek a kérdések nem a h á t t é r v i l á g r ó l szólnak, abban egyetértek, hogy arról tudhatnánk meg egy kicsivel többet. Nekem is voltak fenntartásaim a részlettel, de az általad felsorolt kérdéseket az első kommentben már túl soknak véltem, ezért reagáltam rá.
    Persze, ha Benned ezek mind azonnal felmerültek olvasás közben, akkor az írónak lehet, hogy érdemes elgondolkozni rajta, hogy változtat-e az információadagolás ütemén. Hiszen, ha Benned felmerült, akkor felmerülhet másban is!

    Szép napot!
    Gitta

  23. Kedves Vivien!
    Legeslegelőször Merde nevén akadtam fenn, és sajnos, ezen nem is tudtam túllépni 🙁 A szöveg helyenként döcögős, létszik, hogy nagyon sok mindent akartál elmondani egy-egy mondattal, pedig a kevesebb több lett volna.
    Ettől még nagyon érdekelne a történet, mert úgy érzem, sokkal több van a fejedben, mint ami átjött — ebben csatlakoznék Buza Éva világteremtésről írt kérdéseihez és válaszaihoz, mert biztosra veszem, hogy minderre megvannak a válaszaid. (Nem, azt talán nem kell megadni, hogy ki uralkodik, de egy-egy elejtett szó, pl. „az egész királyságban senki sem látott még ilyet” sok mindent megmutathat, és kereteket adhat a világnak.)

    Remélem, lesz alkalmam továbbolvasni 🙂

  24. Köszönöm a hozzászólásokat! Mostanáig nem gondoltam volna, hogy egy nap alatt tényleg ilyen sok mindent lehet tanulni. Köszönöm Gitta az észrevételeket, remélem senkinek nem okozok csalódást. 🙂
    Kedves Buza Éva! Az egész hosszú terjedelműre sikeredett két részes könyvben a kérdések válaszokra találnak. Természetesen lesz olyan is, amire nem (létszám, birtokok nagysága) mert az egész biztos, hogy nem mindenre fektettem ugyanolyan mértékű hangsúlyt. Elgondolkodtatott a sok kérdésed, végiggondoltam melyikre mikor, hol jön elő a válasz, és amelyikre nem jön, hol lehet pótolni. Rávilágítottál olyan hibákra, amiket tényleg máshogy kellene fogalmazni, máshogy adagolni, átgondolni, másképp ütemezni. Köszönöm! 🙂
    Úgy látom, az árvák kérdése többször is felmerült. Akár meg is toldhatom pár mondattal, ha ott hiányt érzékelnek az olvasók. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem! Egyébként később fel fog bukkanni Pet és Nora (Otthon vezetői), és Narké rémálmaiból még kapunk részleteket.
    (Egyébként, az első rész alcíme a Kibontakozás – „Amikor a kérdések gyűlnek, de a válaszok elmaradnak”. 😀 )

  25. Kedves Laura!
    Köszönöm, hogy elolvastad és a kommentet is. Örülök, hogy a történet tetszik, és a hibákon már dolgozom. (egyelőre fejben és jegyzetelve)
    Érdekelne a véleményed. A Merde név nem tetszik, vagy a többi sem? Melyik az, amelyik még nem? Gyűjtöm az infókat erről is. 🙂

  26. Akkor kell még egy betű. 😀 Ezért érdemes a kitalált neveket google ellenőrzés alá vetni. 🙂 Szerencsére a kiejtés nem egyezik.

  27. Kedves Vivien!

    Nagyon tetszik a történeted, szívhez szól és őszinte. Szerintem sokakat fog megszólítani. Engem legalábbis magával ragadott.

    Nyelvtani szempontból az első bekezdésekben éreztem úgy, hogy túl sok mindent szeretnél pontosan érzékeltetni az olvasóval, szinte irányítani mint gondoljon, mint egy szakmai szövegben. Viszont egy regény esetén szerencsére a fantáziánkat is használhatjuk, szóval indokolatlannak érzem a pontos körülírásokat.

    Rendszerét nézve az tűnt fel, hogy két ember vezet egy ilyen összetett rendszert, akiket mindenki ismer. Ha már rejtélyesek a körülmények, akkor legyenek nagyon azok. 😀 Valamint szerintem túl hamar derül ki az igazság. Én nem szeretném rögtön az elején megtudni, hogy valójában tényleg minden hazugság . Kételkedjünk mi is egy kicsit.

    Mind e melett azt gondolom, hogy tök mindegy mi mit mondunk itt és most. Miért azok alapján kéne regényt írnod, hogy ki mit gondol? Nem hiszem, hogy az írás logikája ezen alapszik. Te vezetsz be minket egy világba, amit te formálsz. Mi ezt élvezzük, nem formáljuk. Ha formálni szeretnénk, akkor mi is regényt írnánk. Gondolom nem íróknak szántad a regényedet. 🙂

    Én személy szerint köszönöm, hogy megosztod velünk ezt a világot.
    Várom a folytatást!

  28. Kedves Vivien!

    Megy ez, csak akarni kell!
    Sok sikert, bátorságot, papírt, tintát, a többi meg van.
    Gratulálok

  29. Kedves Vivien!

    Először is szeretnék gratulálni a kikerüléshez ás sajnálom, hogy csak most oszthatom meg az oh-de-fontos-és-nagyszerű véleményemet 😀
    Egy szóban: tetszett.
    Azt hiszem, hogy beletartozom a célközösségbe így ez nagyon is egy plusz pont a történetednek, mert tudom, hogy én magam ismerek tucat embert akinek ugyancsak tetszene (valószínűleg). 🙂
    Az információ adagolással nekem is voltak néhol problémáim. Engem az eleje a történetnek nem fogott meg. Merde (az internet szerint tényleg nem túl szépet jelent franciául :D) gondolatai nekem furcsák voltak és néhol, ahogy már említették nagyon is ellentétesek.
    A névtelen barát számomra is zavaró volt. Nem tudom, hogy ismered-e a Szeptimusz sorozatot (Angie Sage), de ott a főszereplő ugyanúgy egy árva gyerek, akit tényleg 412-es fiúnak hívnak az első könyv végéig, amíg ki nem derül, hogy ki is ő. Ha ez a rendszer a te világodban is, akkor érdemes valahogy így utalni rá, mert szerintem a legtöbb ember ha valakire gondol akit ismer, annak a neve is (vagy ahogy szólította) beugrik.
    Olvastam a kommentedet a kutya szerepéről, de nekem így is egy kicsit érdekes volt, hogy gyakorlatilag semmi probléma nélkül bejutott.
    A rendszerről én is szívesen hallottam volna többet. Tudom, hogy ez még csak az első fejezet, de én is azt furcsálltam, hogy még azt sem tudtuk igazán meg, hogy vannak-e képesség nélküli emberek.
    A nyelvi szintről én csak annyit tudok mondani, hogy ezt a művet egy előszűrő már továbbengedte, aki nálam sokkal jobba ért hozzá… 😀
    Összességében szerintem egy érdekes történetről van szó, aminek van jövője, amit szívesen olvasnék tovább. Van még mit javítani rajta, talán újragondolni egy kicsit, átfogalmazni, de jó lesz! 😀
    Sok sikert a pályázat folytatásához!

  30. Kedves Maja!
    Nagyon örülök, hogy tetszett. Legfőképpen annak, hogy megszólított. Nagyon szeretnék a történettel adni az embereknek. Mint mindenki, aki ír. Természetesen olvasóknak szánom, de sok valós hibára hívták fel a figyelmemet a hozzászólásokkal, így segítséget kaptam abban, hogyan tudnám jobban közölni a gondolataimat az olvasóközönséggel.
    Ezek szerint a kevesebb néha tényleg több. 🙂

    Kedves Zita!
    Örülök, hogy tetszett, jól esik hallani, hogy érdekel a folytatás is. A célközönséget még kutatom. Még nem sokan olvasták ki mind a két részt (csak decemberben fejeztem be), de akik elolvasták különböző életkorúak és neműek, és mindenki más értéket ragadott ki belőle, más hibára hívta fel a figyelmemet. A mondanivalókat is különböző módon értelmezték.
    Nem ismerem a sorozatot, de nem erre fog épülni a történet. Igazad van, egy nevet megírhatnék sokkal korábban is.
    Nincsenek képességek nélküli emberek. Mindenki vagy Érző, vagy Szürke. A Kiképző mindenkinek a felszínre hozza az egyéni különleges képességét. A tanulóknak esélyük van a tehetségük kibontakoztatására. Külső jegyekben alig térnek el egymástól, de erről később lesz még szó. Akik a Kiképzőben nevelkednek fizikailag és lelkileg is nyomatékosabban fogják képviselni a fajuk jellegzetességit, mint az átlagemberek. Minimálisan a megjelenésük is más lesz.
    Narké nagyon tudatlan. A barátai és könyvek segítségével fog információkat gyűjteni a saját világáról, és vele együtt mi is. Úgy látom, érdemesebb lenne mindezt előrébb hozni, vagy legalább a legfontosabb dolgokat korábban letisztázni, valamint bővíteni. Hasznos tanács, köszönöm. 🙂

    Peter: Köszönöm! 🙂

  31. Vivien és Maja, két fontos dolgot vegyetek tudomásul: a kiadó nem ad ki dramaturgiailag az első tíz oldalban elvérző sztorit. Persze jó lenne, de sajnos nincs az a csoda, ami megoldja egy kézirat problémáját, amin látszik tíz oldal után, hogy a szerző maga sem tudta mit akart, de akart, és később össze is hozza ő, de ettől még a sztori olyan, mint egy lyuk, ami az első tíz oldalban csak rés, de a közepére szakadék lesz, és a sztori bele is fog fulladni. Több gyakorlattal rendelkező szerző utalt rá itt, hogy problémák vannak. A problémák nem is kicsik. Nem a rokonság, baráti kör, a 300 lájk, és felnyomott csillagozás fogja eldönteni a dolgokat, bizony írni tudni kell. Ha nem kér be a lektor, hiába riasztottad fél Magyarországot, nem lesz ebookod. Ez van. Nem kevés idő megtanulni írni, idő, amíg a lényeg is lejön. Szerintem legyél türelmes. Ennél türelmesebb 

  32. Engem nagyon meghatott és megdöbbentett a környezetemben lévő és ismeretlen emberek lelkesedése, az, hogy elolvasták a részletet, véleményt mondtak, értékeltek, kritizáltak. Jobban átlátom a hibákat is. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ha nem jó, amit írtam, akkor nem fogják bekérni/értékelni a lektorok. Mindenesetre, bárhogyan is alakul, én már most hálás vagyok az Aranymosásnak. Nagyon is!!

  33. Kicsit késve értem ide, ezért elnézést kérek.
    Az elején még nem gondoltam, de tetszik. Nem az én műfajom, mégis magával ragadott. Kicsit Harry Potteres feelingem volt az elején, nem is tudom, miért, de a meghívó kapcsán rögtön az ugrott be. Megyek is olvasni a második részt, és ahogy időm engedi, véleményt is írok róla. 🙂

  34. Szokásomhoz híven megint lemaradt, amit mondani szerettem volna. 🙂
    Az elején, a szereplők bemutatásánál külön lehetne őket választani, pl. egy *-gal, hogy jobban átjöjjön, más nézőpontban folytatódik a történet. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük