A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
Figyelmeztetés: erőszakos tartalom
*
1. fejezet – Scott Payne
Az öltöző tesztoszterontól bűzlik, holott még el se kezdődött a tesi. Talán a meleg, vagy az állott levegő miatt izzadunk, de az is lehet, hogy mindenki a saját bűntudatában ázik, holott még nem is tettünk semmit. Az óra utáni szívatás alanya éppen a budiban öltözik, mint mindig, úgyhogy tudok egyeztetni a többiekkel.
– Na, akkor mind készen álltok? – kérdezem halkan.
– Scott, tuti, hogy meg akarod csinálni? Büntetést fogunk kapni – aggodalmaskodik Adam, elvégre ez a dolga. Ő a józanész hangja, kis udvartartásom főtanácsosa.
– Ha mind benne vagytok, akkor nem lesz baj. Nem büntethetnek meg mindenkit, és majd fedezzük egymást. – Mindenkinek sorban a szemébe nézek, hogy lássam, kik még a bizonytalanok. Adamet nem veszem figyelembe, ő nem fog részt venni benne, de beárulni sem fog minket. Úgy tűnik, az osztály disznója és a csúnya srác a gyenge láncszem a csapatban. Hát persze. A degeneráltak mindig szimpatizálnak egymással. Számítottam erre az eshetőségre.
– Jó-buli lesz, meglátjátok! Az a kis büntetés csak még menőbbé tesz majd minket – jelenti ki csillogó szemekkel Jamie, aki az udvari bolond posztját tölti be a baráti társaságomban. Mindig lelkes, velem nevet mások szenvedésén, ha pedig nincs kin nevetni, ő maga szolgáltatja a műsort. Ő meg Adam áll hozzám legközelebb, ahogy a királyhoz is a tanácsosa és a bolondja. Viszont ez nem egy királyság, csak egy retkes középiskola, gazdag gyerekeknek, így nem parancsolgathatok kedvemre az alattvalóimnak. El kell érnem, hogy azt akarják, amit én.
Megszólal a csengő, úgyhogy elindulunk a terem felé. Andrew is kidugja végre az orrát a klotyóból, és elsuhan mellettünk a terem felé menet. A hosszú szőke haját összefogta a tesihez, úgyhogy most kivételesen látni az arcát. Így még buzisabban néz ki, mint általában. Hagyom, hogy Adam és Jamie előre menjenek, hogy elbeszélgethessek a kövérrel meg a cingár ocsmánysággal. Széles mosollyal megyek oda hozzájuk, mintha a legnagyobb haverok lennénk.
– Sziasztok, srácok! Lenne egy percetek?
– De Sco-Scott, be-becsöngettek – dadogja a kisgömböc.
– Igen, sietnünk kéne. – A cingár próbál a szemembe nézni, ahogy beszél, de még mindig tart tőlem, mióta körbeküldtem róla azt a videót a gólyatáborból. Elbőgte magát a vele ordibáló felsőbb évesek miatt, pedig csak a szokásos beavatási szertartást kaptuk mi is. Azzal az égésével pozícionálta be magát a hierarchia aljára, pont oda, ahova való. Andrew akkor nem tudott ott lenni, mert nem engedhette meg magának. Azt hiszem, a szegénység az ő esetében némi szerencsével is társul.
– Egy percetek azért csak van rám, ugye? Elvégre haverok vagyunk, igaz? – Csak beletörődő bólogatással válaszolnak, úgyhogy kedvesen visszaterelem őket az üres öltözőbe. – Fiúk, ugye benne vagytok a buliban? Kicsit bizonytalannak tűntök.
– Sa-sajnáljuk – makogja a disznó.
– Mi ennek az oka? Nincs bennetek csapatszellem?
– Nekünk Andrew sohasem ártott – veszi át a szót a horgas orrú. Úgy tűnik, valamikor az elmúlt években növesztett magának tököket. Nem tudom, mire fel ez az önbizalom, elvégre az ő külsejével valószínűleg szűzen hal majd meg.
– Még hogy nem ártott?! Annak a srácnak már a létezése is kártékony! Az ilyen kis lányos arcú fiúcskák miatt nem jut az olyanoknak barátnő, mint ti. Ez a buzis külső most a divat, ti férfias férfiak pedig emiatt labdába se tudtok már rúgni.
– Tényleg kicsit lányos, de szerintem ő alkatilag ilyen, nem direkt, plusz nem is láttam még egy csajjal sem beszélni.
– Miért hordja a hülye karpereceket, ha nem azért, hogy a metroszexualitásával villogjon? Lehet, hogy épp nem egy nagy csődör, de, csak mert nem hajlandó közösködni velünk. Szegény, a festményei miatt mégis engedték neki, hogy ide járjon. A Művészúr biztos lenéz minket, tehetségtelen ficsúrokat, azért nem szól senkihez. Hát nem szeretnétek egy kicsit móresre tanítani, hogy leszálljon végre a magas lóról?
– Lehet, igazad van, én benne vagyok – mondja a satnya. Felém nyújtja a kezét, megegyezésünk zálogául. Azt hiszem, hogy meglátta a dologban a feljebblépés lehetőségét. Most ő lehet az, aki sértéseket ordibál, miközben levezetheti a saját sikertelensége miatti feszkót. Legyűröm az undort, amit az okoz, hogy hozzá kell érnem, és mosolyogva rázok kezet vele, még meg is veregetem a hátát bónuszképpen.
– É-én, n-nem tudom. Mu-muszáj?
– Nem kötelező. Ki is maradhatsz, de ha nem vagy csapatjátékos, te se számíts ránk a továbbiakban. Sajnálnám a dolgot, mert jó gyereknek tűnsz, de mindig vannak olyanok, akik nem akarnak közösködni, mert gyávák kiállni a társaikért.
– É-én csa-csapatjátékos vagyok. Cs-csak most n-nincs hozzá ke-kedvem.
– Nem kell a sóder, nyugi, megértem, hogy beijedtél. Igazából nem is számítottam másra, csak reménykedtem, hátha most az egyszer tökös leszel. – Mielőtt a kis dundi válaszolhatna, hatalmas erővel kivágódik az ajtó, és a jól ismert bajszos figura belefúj a sípjába. Már az ordibálás előtt elkezd csengeni a fülem.
– Mi a szart csináltok, a tökötöket vakargatjátok?! Azt hiszitek, csak dísznek vagyok?! Ki kell, hogy ábrándítsalak titeket, kis szarosok, én vagyok a tanár! Ha becsöngetnek, ti jöttök, értve?!
– Igen, uram – mondjuk kórusban, majd futólépésben megindulunk a terem felé. Ahogy kellő távolságba kocogunk a tanártól, a hájas mellém csörtet. Úgy látszik, már ennyi megerőltetéstől is a halálán van.
– Be-benne va-vagyok. – Elmosolyodok, és hátba veregetem, majd kicsit gyorsabbra veszem a tempót, hogy magam mögött hagyjam a két gyenge láncszemet. Ez könnyű volt.
***
Amikor a tesi véget ér, összenézünk a fiúkkal. Egy bólintással jelzi mindenki, hogy tudja mi a dolga. Andrew mit sem sejtve siet el mellettünk, hogy becélozza a legjobb toi-toi öltözőfülkét. Nekünk az öltözőből nyíló zuhanyzó felé kéne vennünk az irányt, de ez nem történik meg. Bezárjuk magunk után az öltöző ajtaját, hogy lelassítsuk a tanárt, ha esetleg észrevenne valamit. A kulcs mindig benne van az ajtóban, de most Jamie zsebre vágja. Persze a tanáriból lehet szerezni másikat, de az időbe telik. Mindenki előveszi a kis kellékeit, hogy teletömködje vele a zsebét. Elég kínos lehetett csak úgy besétálni egy boltba megvenni, de mindent egy jó kis balhéért.
– Megszereztem a rajzteremből, amit megbeszéltünk. – Jamie kinyitja a dobozt, hogy bele tudjunk nézni. Piros festék, pont ahogy kértem. – Hármat is belenyomtam, egy kis vizet raktam hozzá, és voala, kész is egy adag friss vér.
– Egy igazi ördög veszett el benned – suttogom oda elismerően. – Mindenkinek tiszta a terv? Én filmezek, Jamie vezényel, Adam pedig figyeli, hogy jön-e a tanár. A többieknek meg csak annyi a dolguk, hogy szórakoznak és segítenek Jamienek. – Épp a mondókám végére érek, amikor Andrew besétál közénk. Úgy látszik, kicsit megijed, hogy itt vagyunk, de a pillanatnyi zavart legyűrve az ajtóhoz siet, ami balszerencséjére nincs nyitva.
– Miért van zárva az ajtó? – Jamie előveszi a kulcsot a zsebéből, és mosolyogva felmutatja.
– Azt hiszem, ezt keresed. – Andrew először a kulcsra, aztán ránk, majd a zárra néz, aztán újra megragadja a kilincset, hátha a feszegetéstől majd megadja magát az ajtó. Jamie egyszerűen csak kiröhögi, majd megindul felé. A többi fiú követi, csak én meg Adam maradunk hátra. Én azért, hogy nyugisan elővegyem a mobilom, és elkezdjek kamerázni, Adam pedig azért, mert ő már csak ilyen. Lehet, együtt érez vele, lévén maga is szegény, de az is lehet, hogy csak félti az ösztöndíját.
Andrew hiába próbálja kitépni a helyéről az ajtót, az meg se mozdul. A mérsékelten felbőszült tömeg eléri őt, majd sok izzadt tenyér markolja meg a pólóját, hogy elhúzza onnan. Remélem, Jamie előhívja magából a show mant, mert ha a tömeg nem jön lázba a lincseléstől, akkor később nagyobb eséllyel köpnek. Ha élvezik a dolgot, nem játsszák majd az erkölcsöst, aki csak kényszer hatására vett részt az egészben.
– Andrew, ha már itt vagy a köreinkben, mesélj! Mit rejtegetsz előlünk olyan bőszen, hogy nem öltözöl vagy zuhanyozol velünk? – Az Andrew körül gyűrűző tömeg kissé szétnyílik, sokan elengedik, míg végül már csak ketten tartják: a kövér, meg a ronda. – Csak nem egy igazi punci van a lábaid között? – Elindul a pusmogás. Vannak, akik kijelentetik, hogy a lányos szőke hajával csak csaj lehet, vannak, akik simán lebuzizzák, és olyanok is akadnak, akiket ez az egész kérdés hidegen hagy, mert már a lényegre akarnak térni. Én is az utóbbi kategóriába tartozok, de ennek most nem adok hangot, csak némán filmezem az eseményeket. Összességében az enyém a legbiztonságosabb pozíció, mert a végén lesz egy felvétel, amin mindenki Andrewal köcsögösködik, csak én meg Adam nem.
– É-én n-nem rejtegetek semmit – makogja Andrew remegő hangon.
– Re-rendesen vá-válaszolj, ha ké-kérdezünk! – Szól rá a kövér, majd belekönyököl az oldalába. Andrew egy kis nyikkanás kíséretében összegörnyed, de aztán újult erővel próbálja magát kiszabadítani két lefogója szorításából.
– Engedjetek el! Ez nem vicces!
– Neked valóban nem. Na, de akkor kezdjünk is neki. Ki veszi le a ruháit? – kérdezi Jamie. Mindenki a másikra néz, hátha valaki bevállalja, mert egy pasit levetkőztetni valahol mégiscsak buzis dolog. – Jó, akkor majd én, hogy lássátok, milyen jó fej vagyok. Bevállalom, hogy leleplezem a rejtélyt. – Odasétál elé és végignéz rajta. – A pólóját nehéz lenne anélkül levenni, hogy elengednénk, úgyhogy csak a nadrágját veszem le. Tuti nincs valaki, aki bevállalná? Nem szívesen érek hozzá.
– Engedjetek el! Nem ártottam nektek semmit! Hagyjatok békén! – A horgas orrú is belekönyököl Andrew hasába, hogy elhallgasson. Jamie kigombolja a nadrágját, majd egy rántással lehúzza, az alsóval együtt, egészen a bokájáig. Mindenkiből egyszerre tör ki a nevetés, ahogy meglátják a pöckét. Andrew abbahagyja az ellenkezést, megsemmisülten áll a tekintetek kereszttüzében.
– Most már mindent értek. Ha nekem ekkora lenne, én sem mutogatnám. Te is ezért rejtegetted ugye, Minipöcs? – A tömegben először csak egy-két ember ismétli Jamie után, de aztán az egész kántálássá duzzad.
– Minipöcs! Minipöcs! Minipöcs!
– Fiúk, mutassuk meg, mit hoztunk neki! Némelyik kis ajándékunk talán nagyobb is, mint a farka! – A fiúk röhögve veszik elő a tamponokat a zsebükből, majd sorban mennek oda a festékes dobozhoz, hogy belemárthassák. A tamponok mohón szívják magukba a festéket, ahogy máskor a vért is. A színük igencsak hatásos, de ahogy a folyadék átitatja őket, petyhüdt férfiassághoz hasonlóvá válnak. Jamie odafordul Andrewhoz, aki teljesen sokkos állapotban van. – Úgy gondoltuk, hogy jó, ha kapsz pár tampont, mert olyan csajos vagy, hogy már lassan menstruálni is elkezdesz. Nem tévedtünk, mert inkább nagy csiklónak, mint kis pénisznek nevezném, amid van. Elég gáz. Na, de, én nem akarok festékes lenni. – Jamie elfordul tőle és beáll a többiek közé. A két szerencsétlen továbbra is szorosan fogja a csuklóját, pont ott, ahol az a két buzis bőrpántféle van. Lehet, hogy lesz, aki őket találja el, de értük nem kár. – Adjuk meg a Művészúrnak azt a megtiszteltetést, hogy most ő maga lehessen a vászon!
Az első, festékkel átitatott löttyedt kukac az arcán placcsan, aztán követi a többi is. Próbál hátat fordítani, de a lefogói nem engedik neki. Ahogy a vörös tamponok eltalálják, festéknyomot hagynak a bőrén, mielőtt leesnek a földre. Mintha sok kis sebből vérezne. A tömeg újra kántálni kezd.
– Minipöcs! Minipöcs! Minipöcs!
Piros festék csorog le az arcáról, a kezéről, a lábáról, a pólója meg mostanra teljesen tönkrement. Valaki eltalálja a lágyékát, a festék pedig útnak indul lefelé, elhalad a kis férfiassága mellett, majd végigfolyik a belső combján. Mintha tényleg menstruálna. Mindenki nagyon vidámnak tűnik, csak ő nem. Nem is bírja tovább, úgyhogy ordítani kezd. A kövér az ujjait a szájára tapasztja, hogy nehogy meghallja valaki, de nem figyel eléggé, és elengedi a kezét. Ő sikeresen kiszabadítja magát a másik srác szorításából is, jobb híján pedig a zuhanyzóba rohan. A tömeg elkezd utána hömpölyögni. Lassan én is követem őket, de meghúzódok a háttérben. Mire odaérek, addigra már beszorították az egyik sarokba, de egy méternél közelebb nem mernek menni hozzá. Pont olyan vad az ábrázata, mint egy sebesült állatnak. Az arcán lévő vérfoltszerű paca pedig még ijesztőbbé teszi.
– Egyszerre kapjuk el, háromra – utasítja a többieket Jamie. – Egy. – Andrew szeme ide-oda ugrál, ahogy kiutat keres. – Kettő. – Balszélen megállapodik a tekintete, ott ahol én is vagyok. Talán azért nincs itt senki, hogy ne takarják ki előlem a képet. – Három. – Ahogy a fiúk Andrew felé lendülnek, ő felém próbál menekülni. Egy kéz hátulról elkapja a pólóját, majd egyre többen és többen fogják ismét. Andrew mintha most először venne engem is észre. A szemembe néz, összezavarodok a tekintetétől. Nem azért, mert vádlón mered rám, hanem mert kellemetlennek találom az érzést. Eddig mindig nagyon élveztem az ilyesmit. – Kicsit forrófejűen viselkedsz, azt hiszem, le kell hűtenünk téged.
– Nézzük meg, hogy ennél kisebbre is össze tud-e menni a farka – kiáltja valaki a tömegből. Az egyik zuhanyzó alá rángatják, majd megengedik a hideg vizet. Akik körülötte állnak, azok is mind vizesek lesznek, ő pedig lányosan sikít, meg kapálózik. Adam az öltözőből kiállt nekünk.
– Jön valaki. – Örülök, hogy végül ő is komolyan veszi a feladatát. Hirtelen mindenki otthagyja Andrewt, ahol van, és az öltözőbe siet. Én még veszem egy kicsit, majd leállítom a felvételt. Láthatóan nem tudja, mit kezdjen a szabadságával. Csak ül a zuhany alatt, teljesen átázott pólóban, mintha azt se tudná, fiú-e vagy lány. Ez, mondjuk, nem meglepő. Odamegyek hozzá.
– Jól vagy?
– Hagyj békén! Te is részt vettél benne! Láttalak! – Válasz nélkül hagyom és felsóhajtok.
– Azt mondták vegyem fel, úgyhogy megtettem, de már megbántam. Szörnyű, amit veled tettek.
– Nem hiszek neked.
– Mit szólnál, ha kitörölném a felvételt? – Felnéz rám, a szája kék a hidegtől, a szeme könnyesnek látszik, de lehet, hogy csak belement a víz.
– Látni akarom, ahogy kitörlöd.
– Rendben. – Leguggolok mellé, és mutatom neki a műveletet. Fáj a lelkemnek, hogy nem nézhetem majd vissza, de igazából még hasznos is, ha nincs bizonyíték.
Feltápászkodok, majd a kezem nyújtom neki, hogy felsegítsem. Elfogadja. Miután feláll, maga elé kapja a kezét, bár már feleslegesen takargatja a szerszámocskáját. Kimegyek a zuhanyzóból, Andrew viszont marad. Azt hiszem, nem akar félpucéran közénk sétálni a nadrágjáért. A tanár közben folyamatosan dörömböl az ajtón, meg ordibál, de a fiúk nem vesznek róla tudomást, mert lefoglalja őket a ruháik le, majd felkapkodása.
– Miért nem végeztetek még? Mindjárt kezdődik az óra! Ki a fene zárta be ezt a rohadt ajtót?! Nyissátok ki azonnal, vagy számítsatok laza tíz körre a következő órátok előtt! – Bólintok Jamienek, aki előveszi a kulcsot, majd elfordítja a zárban, aztán a tömegbe ugrik. Kicsapódik az ajtó, a tanár vérben forgó szemekkel körülnéz valami gyanús után kutatva, de először nem talál semmit, csak egy csapat öltözködő fiút. Aztán lenéz a lábaihoz, és meglátja a tamponokat. Egy párba még sikeresen bele is lép, ami nem tesz jót a fehér edzőcipőjének. – Mi a szar ez? Itt meg mi történt? – Senki nem szólal meg. Ez a jó abban, ha mindenki sáros. – Ki vele, mi a fasz történt itt?! Mindenkit megbüntetek, ha nem mondjátok el, ki a felelős ezért. – Miután nem kap választ, úgy dönt, hogy körülnéz egy kicsit. Közben én is elkezdek öltözködni, ahogy a megindul a zuhanyzó felé.
Nem telik sok időbe, és visszaviharzik hozzánk. A sport dzsekije nincs rajta.
– Ki ezért a felelős?! Szadista kis köcsögök, mit műveltetek? – Andrew sétál ki mögötte, rajta van a dzseki, azzal takargatja magát. Odasiet a nadrágjához, és hiába festékes, felhúzza. A tanár odamegy hozzá. – Ki tette ezt veled? Mutass rá! – Ő csak a fejét rázza. – Fiam, mutass rá, ha mondom! Ki a felelős ezért?
– Mi-mindenki – szipogja, az arcát a tenyerébe temeti, majd zokogni kezd.
***
Senki sem mondta, hogy benne volt, de azt se, hogy nem. Az igazgatótól azt a büntetést kapjuk, hogy ki kell takarítanunk az öltözőket. Még nekem, meg Adamnek is. Andrewn kívül mindenkinek részt kell vennie benne. A tesi tanár, miközben felügyel minket, válogatott szidalmakat ordibál. Amilyen idegbeteg, nem tudom, hogy alkalmazhatják egyáltalán. Azt hallottam, hogy Andrew könyörgött, hogy ne szóljanak az anyjának. Furcsa, mert úgy tűnik, az anyjától jobban fél, mint tőlünk. Az is lehet, hogy felérte ésszel, hogy ha botrányt csinál, akkor még szemetebb lesz vele mindenki.
A fiúk kérdezték, hogy megnézhetik-e a felvételt. Mondtam nekik, hogy Andrew meglátta, hogy filmezek, úgyhogy kitöröltem, elvégre bajban lennénk, ha megnézetteti a mobilomat. Ez persze csak félig igaz, de arról nem kell tudniuk, hogy a bizalmába próbáltam férkőzni. Magam se tudom, hogy miért, de úgy érzem, még hasznos lehet. Ki tudja? Talán így egy ennél is nagyobb buliba is bele tudom majd rángatni.
*
Utálom az ilyen történeteket.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy elit suliban a tanár ilyeneket mondjon.
Nem olvasnám el, szóval a célközönség abszolút nem én vagyok.
Kedves Szerző!
A téma jó, a bántalmazó szemszöge is jó, kapásból beugrott az Amerikai história.
Egy tanár így sosem beszél, szerintem még Amerikában sem, és nehezen tudom elképzelni, hogy egy elit gimnáziumban a gyerekek így viselkedjenek. Ez inkább a javítóintézetekre jellemző, vagy olyan iskolákra, ahová kevésbé kulturált körülmények között felnőtt fiatalok járnak. Azt meg végképp hiteltelennek tartom, hogy egy jó nevű elit gimnázium igazgatója kockáztatná az intézmény hírnevét azzal, hogy a szexuális töltetű csínytevések (magyarán: zaklatások) megtorlását elintézi egy laza öltözőtakarítással.
Néhány helyen nem tudtam, hogy ki van kivel, kicsit zavaros a szereplőgárda felvonultatása. Ettől eltekintve olvasmányos, de engem a főkarakter unszimpatikussága valószínűleg eltántorítana a további olvasástól. Egészen bizonyosan nem tudnék vele azonosulni, nem érdekelne a sorsa, még akkor sem, ha a későbbiekben megkapja a magáét.
Gratulálok a kikerüléshez!
Hu! Látszik lányok, hogy mennyire nem akartam nagyon figyelni, az elit suli bennem fel se merült, végig javítóintézeti környezetet láttam magam előtt. A tanár és az igazgató viselkedése mind ezt támasztotta alá, és még ott van a gyerek félelme saját szüleitől
Jó ötletnek tartom megírni a Carrie-t fiú szemszögből, fiúkkal. Bár én inkább E/3. nézőpontot választottam volna, mert így azt érzem, hogy a szemszög időnként eltávolít a karakterektől. Nem tudom, hogy a fiúk beszélnek-e saját magukról úgy, mint tesztoszterontermelők? 😀 Azért kíváncsi vagyok, mit hozott ki az írója a történetéből.
Újra kérünk mindenkit, hogy a véleménye megfogalmazása során a szövegre fókuszáljon, ne a szerző személyére. Köszönjük.
Kedves szerző!
Gratulálok a kikerüléshez.
Előrebocsátom, nem én vagyok a célközönség, nem venném meg a könyvet, de nem a fizikai erőszak ábrázolása miatt. Ott van például a „Darázsgyár”, ami egy bomlott, fiatal elmét mutat, és lebilincselően teszi.
A szöveg egyébként gördülékeny, olvasható. Az első felében a disznó, kövér… stb jelzőkkel illetett karakterek nehezen, vagy egyáltalán nem beazonosíthatóak.
A testnevelő alakja teljesen irreális (mondom ezt úgy, hogy – sok más mellett- nekem van testnevelő tanári végzettségem is), ezért ezt inkább a klisék közé sorolnám. Amerikában az ilyesmit egyébként sokkal szigorúbban büntetik. A diákokkal sosem takaríttatnának öltözőt, elit gimiben pedig végképp nem. A diákokat valószínűleg felfüggesztenék, vagy kirúgnák. Az igazgató sem intézné el ennyivel az ügyet, mert (mint az számos eset mutatja, lásd: katolikus egyház vs molesztálás, Harvey Weinstein vs sexual abuse) saját egzisztenciáját (netán börtönbüntetést) és az iskola fennmaradását kockáztatná. Nekem az iskolával kapcsolatos leírások az amerikai gimikről való tudáshiányról árulkodnak.
(OFF: fiatalok, miért nem arról írtok, amit ismertek?! Minden második írás arról árulkodik, hogy a szerző nem ismeri a valóságot, amibe belehelyezi a történetet. Bele lehet írni a magyar rögvalóságba is a szerelmet, a misztikumot, a párhuzamos világokat, mindent. Ráadásul magyar közönségnek írtok! Én biztos hamarabb megvenném a „Rómeó és Júlia Karakószörcsögön”-t, mint egy légüres térben sodródó bármit.)
A legnagyobb problémának azonban azt érzem, hogy YA köntösbe bújtattál egy idősebb korcsoportnak szóló művet. A fizikai abúzus leírása túl sok a YA korosztálynak. Wéber Anikó „Az osztály vesztese” szerintem jó példa arra, hogy mi fér bele ennek a korosztálynak, és mi nem. A téma és a konkrétabb ábrázolás idősebbeknek már okés lenne, de ők nem iskolás történetet olvasnának, és talán az abúzus mikéntje sem mozgatná meg őket.
Egyelőre ennyi.
Sok sikert a folytatásra.
??? Nem az szerzőről írtam, fogalmam sincs róla. Arról, hogy hatott rám az írás. A főszereplőről írtam és a tanárról, meg a tippem szerinti témáról. Ha ezekről nem lehet írni, akkor miről lehet?
Kinek szólt az ejnye? Nem értem én sem, pedig elolvastam az összes véleményt. Vagy ne szólítsuk meg a szerzőt? Eddig nem jelezték, hogy ez gond. Ha igen, akkor elnézést kérek.
Gratulálok a kikerüléshez!
Engem megrázott a történet. Én kövér voltam a gimiben, és sokan gúnyoltak is emiatt. De engem mindig megvédtek. Lehet, hogy azért, mert lány vagyok, de mindig volt, aki kiállt értem.
Nem tudtam a főszereplővel azonosulni, nem tudtam másra gondolni, csak, hogy legyen vége. Őszintén remélem, hogy a történet vége az lesz, hogy egy komoly jellemfejlődést láthatunk, de bevallom, én nem biztos, hogy eljutnék odáig. Nekem ennyi elég volt. Ez nem a szerző, vagy a története ellen szól, egyszerűen nem én vagyok a célközönség.
Bevallom, nem is tudom, ki a célközönség. Gimi előtt állónak nem biztos, hogy jó, mert ha a bántalmazóval azonosul, az a baj, ha az áldozattal, akkor az. Ha idősebbnek, el tud határolódni ugyan, de lehet, kisebb sebeket szakítunk fel (vagy épp nagyobbakat), a fiatalabbaknak meg ez túl agresszív. Persze nehéz ezt megállapítani ilyen rövid részlet alapján.
Kicsit sok a káromkodás, és a karakterek szerepei is kaotikusak, de a nyelvezet könnyednek tűnik, igazából hatást gyakorol az olvasóra, és ez nagyon jó, látszik, hogy az író tud valamit- lehengerelni.
Sok sikert kívánok a jövőben!
Kedves Szerző!
Gratulálok a kikerüléshez. Sok mindenben egyezik a véleményem az előttem szólókkal. A helyszín talán javító intézet lehetne, a büntetés nagyon kevés a zaklatás, a megalázás, a szabadság korlátozása miatt. Ezek már bűncselekmények.Nagyon olvasmányos egyébként. Az E/1 nézőpont ebben a történetben érdekes megközelítés, nem szimpatikus a fiú és nem lehet vele azonosulni, persze szeretni sem lehet.A történet mégis rejt számtalan lehetőséget magában. Miért vállt ilyenné a fiú? Milyen hatások érik a további részekben és mennyire tud változni? Erik olyan hatások, hogy szembe néz önmaga tetteivel, és mit vált ki belőle? Ez sem magyarázza egyébként a sunyi, manipulátor, érzéketlen viselkedést. Talán a szembenézés önmagával és a változás hozhatna némi pozitív elmozdulást ebben a szomorú történetben. Tovább olvasnám, bízva a karakter fejlődésében, de feloldozást én nem adnék neki. Gratulálok a kikerüléshez.
(Általában, ha kettős front van, vagy valami országos hangulat pl. szavazás, mindig érezzük az oldalon. Ilyenkor több a feszültség, és személyesebbé válnak a megjegyzések. Ha valaki nem érti, miért moderáltunk, kérem, írjon Fb üzenetet.)
Ildikó, engem töröltek ki, mert elemzés után megemlítettem, de megdicsértem a szerzőt, nem értem.
Lehet, hogy ezt is kitörlik, de más megoldás nemigen van. Szal:
Olivia, engem megtalálsz a facen. Itt nem merek többet írni, de nagyon meg akarok tanulni tőled valamit. Kérlek írj rám messengeren. A face hszek között vagy a bétás csopiban meglelsz több helyen, csak kattints rám! Köszi!
A tanár biztosan nem fogja kimondani az iskolában „Én vagyok a tanár!” A párbeszédek egyébként is hiteltelenek, és a fiúk egészen másképp viselkednek, az ilyen dolgokat sokkal rövidebben intézik, nincs szervezkedés, lerángatják a gatyáját és kész, de ha lány ír ilyet, akkor előbb durván szólva képezze ki magát. A fiú vécében ugyanis közös piszoárok vannak, ahol az ilyen fajta dolgok hamarább kiderülnek. Fals az egész. Ez a fiú még a tudatára sem ébred annak, hogy valami nincs rendben, már az óvodában szárnyra kap a legenda, és titkolózástól mentesen terjed tovább a középiskolás évek végéig. A részlet egyébként is túlnyújtott, a minidráma a valóságban pár percig tart, a vele járó katartikus élmény viszont napokra, évekre beárnyékolja egy fiú lelkét, ezt lehetett volna ecsetelni.
Én is csatlakozom: nem lennék célközönség, rosszul viselem amikor szenvedésről kell olvasnom. (Bármilyenről. Sírok is, meg minden.)
Amit én hiányoltam, hogy nem tudtam meg semmit a főhős érzelmeiről? Nagyon távolságtartó, tárgyilagos így. Az egyetlen részlet, amikor nem az akcióval kapcsolatos gondolatait olvastam azt hiszem ez volt:
„A szemembe néz, összezavarodok a tekintetétől. Nem azért, mert vádlón mered rám, hanem mert kellemetlennek találom az érzést. Eddig mindig nagyon élveztem az ilyesmit. ”
Egy kis idegesség, vagy várakozás, hogy milyen buli lesz? Vagy hogy azért csináljuk, mert? Legalább egy kis utalás, miért is? Nem kell részletes magyarázat, csak valami apróság:)
Esetleg egy kis izgalom, de izzadt tenyér formájában? Vagy ilyesmi?
Amúgy, ahogy a többiek is mondták, nagyon gördülékenyen ír a szerző, Jól megjelenítette a helyzetet és nem szerettem olvasni (ami ebben az esetben jó!).
Kedves Olívia!
Merész ötlet volt, hogy a főzaklató szemszögéből írd meg a történetet, ez nem lehetett egyszerű.
Ezen a témán mindig sokat tűnődtem, hogy vajon mennyire hiteles az, amit az amerikai filmekben látni, hogy valóban ilyen messzire mehetnek-e el a zaklatásban a diákok. Amikor én voltam iskolás, a szekálók inkább szóban bántalmazták „a népet” (bár hátra ragasztott címkék, székre helyezett rajzszögek is előfordultak elvétve, plusz egy kamu pizzarendelésre is emlékszem). Mondanom sem kell, hogy ezt a részletet nagyon rossz érzés volt olvasni, de ez nyilvánvalóan nem véletlen volt.
A helyzet, bár nem teljesen elképzelhetetlen, azért nem túl életszerű nekem. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy osztály teljes fiúcsapatában ne legyen egyetlen jóérzésű gyerek sem, és még a tanár is ilyen negatív legyen (a szadista tesitanár figura már-már sztereotípia). Nem tudom, hogy az amerikai jogszabályok szerint egy ilyen cselekménynek mi lenne a pontos besorolása, ha hatóság elé vinnék az ügyet, de biztos, hogy ott is elérné a bűncselekmény szintjét (szeméremsértés, kiskorúról pornográf felvétel készítése, stb. megvalósul, mindez csoportosan), hát elég durva lenne, ha ezt egy egész osztály bevállalná, mert hű, de vicces. Még ha a lelkiismeretük nem is mond ellent, meg két ember csak félelemből megy bele, azért a következményektől csak kéne tartaniuk, mert ez nem egy sima csíny, amiért juj, megbüntet a tanár. (ha én lennék tanár, és ilyet tapasztalnék, akkor is szólnék a rendőrségnek, ha maga az áldozat is tiltakozna, ez kötelessége mindenkinek.)
Furcsa a narrátor pálfordulása is, nagyon hirtelen és előzmények nélkül jön a lelkiismeret furdalása, valahogy így nem lett kerek egész. Előtte nem fél a következményektől, pont azért csinálják, hogy legyen egy kínos felvétel, korábban is csinált ilyet, és nem lett komoly következménye… Akkor most miért gondolja meg magát? Persze, le van írva, hogy maga sem értette a saját reakcióját, de aztán mindjárt azzal magyarázza, hogy talán akkor még szemetebb lehet majd vele. Valahogy nem befogadható nekem az egész.
A fogalmazás viszont gördülékeny, jól olvastatta magát. Lehet ebből még bármi, gondolom, a narrátor megszelídül a végére, és ebből lesz az elégtételt szolgáló vég, jó sok lelkizés után. Őszintén szólva én nem szívesen olvasnám tovább, de a téma ettől még fontos, és biztos meglenne a maga olvasótábora.
Gratulálok és sok sikert a továbbiakhoz!
Judit
Oh, értem! Köszönöm, azt hittem, én csináltam valami rosszat. 😀
Kedves Szerző!
A negatív kritikák ne tántorítsanak el, a részlet nagyon olvasmányos és nagyon aktuális! Annak ellenére, hogy rossz emlékeket idéz fel bennem, érdekel a folytatás. (Talán pont ezért.)
A tanár alakja erősen el lett túlozva, nekünk is egy szadista jutott, de soha nem ordibált hasonlókat. Andrew jellemfejlődése remélem nagyobb szerepet kap, az ilyesmi egy életre tönkre tudja vágni az embert.
Hacsak nem arról szól, hogy Scott végigterrorizálja az iskolát, és továbbra sem változik meg, én végigolvasnám. Akár a bétázás is vállalnék. Remélem tanulságos a történet, és nem merül ki az öncélú kegyetlenkedésben.
Sok sikert a lektorihoz!
A fogalmazás és a gördülékenység szerintem rendben van. Az első mondatban a „holott” szót „pedig”-re cserélném, mert egyrészt jobban hangzik, másrészt a következő mondatban is szerepel a „holott”. De ez csak apróság. Amin én is végig gondolkodtam, az a célközönség volt. Nekem gyomoridegem lett a részlet olvasása közben, mert sajnos volt részem gyerekként kiközösítésben, ezért tudom, hogy ez évtizedekkel később is rossz érzés marad az elszenvedőben. Azért írom, mert akinek volt hasonlóban része, vagy érzékeny a kiszolgáltatottsággal való visszaélésre, szinte biztos, hogy nem fog ilyen témájú könyvet olvasni. Azok pedig, akik ezt elkövetik, fiatalként szintén nem olvasnak ilyesmit, hogy utána „jó útra térjenek”. Talán felnőttként már előfordul, és akkor utólag megbánja a tettét, és esetleg elgondolkodik azon, hogy ez a bántalmazottnak milyen rossz volt, de akkor már késő.
Ezt nem bántásként írom, csak gondolatok… és lehet, hogy nincs igazam, csak magamból indultam ki.
Kedves Olívia!
Eddig csak csendben olvastam a kitett részleteket és a hozzájuk fűzött megjegyzéseket, de az utóbbi néhány alkalommal azt láttam, hogy építő jellegű véleményformálás helyett inkább élveboncolás folyik, ami biztos nem esik túl jól a szerzőknek. Azt nem tudom, hogy tényleg ennyire kivetítjük-e a választás okozta frusztrációnkat az élet más területeire, vagy csak azért csapnak fel jobban az indulatok, mert közeledünk az előszűrés végéhez, de szerintem célszerű lenne törekedni a kedvességre, mert úgy még egy negatív kritika sem fáj annyira.
A hosszúra nyúlt bevezető után jöjjön, ami a regényedet illeti: én a részleteket mindig közvetlenül felkelés után (még kávé előtt :D) olvasom el, és a tiéd annyira könnyeden és olvasmányosan van megírva, hogy az álmosság és a nem túl idilli történet ellenére is azonnal magával ragadott. Az iskolai környezet, a fiúk reakciója, amilyen gúnyneveket Scott használt számomra rendben volt, nem éreztem úgy, hogy elrugaszkodott lenne a valóságtól, mondjuk az igaz, hogy nem mostanában jártam suliba, és akkor is csak itt, Magyarországon. Maga Scott személye engem kíváncsivá tett (kicsit emlékeztet Sebastianra a Kegyetlen játékokból). Az ilyen karaktereknél mindig érdekel, hogy mitől lett ilyen, vannak-e mélyebb rétegei, és esély a változásra. Mivel a fejezet Scott nevével kezdődik, feltételezem, hogy lesznek más nézőpont karakterek is, gondolom Andrew egyik lesz közülük. A tesitanár karakterét valóban lehetne kicsit árnyalni, de szerintem ezt könnyen meg lehet oldani. Összességében, izgalmas, és kellemesen nem szokványos kezdés. Bár egyáltalán nem vagyok a YA regények célcsoportja, de ezt szívesen elolvasnám. 🙂 Sok sikert kívánok neked a továbbiakban!
Negatív karakterrel kezdeni kockázatos vállalkozás, de ennél a részletnél kíváncsi lettem, hogy miért pont Scotté lett az első nézőpont. Miért lett ő ilyen, milyen lesz később, stb. A fogalmazás gördülékeny, sőt, választékos, mégsem tűnik idegennek a szereplőtől (aki ugye egy erőszakos iskolás fiú, de a nyelvhasználata és a viselkedése is arra utal, hogy nem egyszerűen egy frusztrált bunkó, aki félrelöki a kisebbeket a menzán, hanem nagyon okos és számító, amitől érdekes lehet a továbbiakban). A negatívumokat illetően a többiek már nagyjából mindent elmondtak, amit én is szóvá tettem volna, az eltúlzott, klisés tesitanár, a túl enyhe büntetés, a hosszú előkészület, stb. Illetve, ami nekem még feltűnt, hogy a megalázás után Andrew milyen higgadtan beszél Scottal. Én azt várnám, hogy minimum elküldi a búsba, vagy hozzá se bír szólni. A felvétel letörlése érdekes horog lehet. Én ezt leginkább lélektani történetnek tudom elképzelni, nem is annyira ifjúságinak.
Kedves Olívia!
Hát én imádtam! Korábbi realista regényeknél sok olvasónál felmerült, hogy nem a szívük csücske, ha legalább pici misztikum nincs benne, és általában én is azon a véleményen vagyok. Tőled viszont kaptam egy olyan hőst, ami engem teljes mértékben kárpótol, úgyhogy nagyon szívesen olvasnám még tovább is! Imádom az antihősöket, úgyhogy #teamScott, és nagy gratula a kikerüléshez! Nagyon szurkolok, hogy a lektoroknak is annyira tetsszen, mint nekem ennyi alapján 🙂
A többiek véleményéhez meg annyit, hogy attól, hogy valaki nem ilyen iskolába járt, inkább örüljön neki 🙂 És hogy vegyék hozzá, hogy az egyik diák szemszögéből van a történet! Szerintem ilyenkor bőven belefér a túlzás is, ha neki ilyen a benyomása róla, hogy egy idegbeteg, attól lehet, hogy az nem olyan, mint amilyennek más látná őt. Nem kell rögtön rásütni, hogy nem reális, hanem elgondolkodni, hogy nem is mindenttudó mesélő állítja azt, hogy ilyen van (bár szerintem miért ne lehetne?), hanem egy szubjektív mesélőnk van.
Kedves Szerző!
Nem értek egyet azokkal a véleményekkel, akik szerint nem életszerű és akik szerint a tanár nem mond olyat, hogy ő a tanár, vagy éppen az igazgató nem szab ki túl súlyos büntetést. Aki már járt iskolába, az tudja, hogy néha bizony kiborul a bili a tanárnál, előfordulhat, hogy utolsó érvként (már ha ezt lehet annak nevezni) a hatalmi helyzetét hangsúlyozza, mert nincs más. Más kérdés, hogy ez a tesitanár csak úgy a levegőbe vagdalkozik ezzel, de ilyen vadállat jellegű oktatót is láttunk már. Az igazgató nem szab ki súlyos büntetést – de a közösség kollektíven nem ismer be semmit. Erre elég nehéz igazgatóként normális dolgot reagálni.
Nekem simán elment, hogy elit iskola. Gyakran pont az „elit” gyerekek a legszemetebbek, legkegyetlenebbek, pont azért, mert azt hiszik, nekik mindent lehet. Mert az élet ezt a példát adja nekik.
Nekem az iskolai hangulat átjött, nagyon is, szerintem remekül ábrázoltad.
Kifejezetten tetszik, hogy a zaklató szemszögébe engedsz bepillantást, egy ifjú pszichopata fejébe – bátor vállalkozás, de nem egyedülálló azért, és szerintem fontos, hogy a „gonosz” fejébe is beleláthassunk. Bár azt gyanítom, hogy Andrew szemszöge is meg fog jelenni a regényben, aminek kifejezetten örülök.
Igenis fontos az iskolai zaklatásról írni, olvasni, filmet nézni, mert minden iskolában jelen van. Talán nem ilyen mértékben, de jelen van, és erről tudni kell. Aki átélte, annak biztosan szörnyű érzés, aki nem – és azok vannak többen -, annak még megelőző hatású is lehet.
Míg olvastam, Az osztály című észt film megrázó képsorai lebegtek a szemem előtt, amit hetekkel ezelőtt láttam, mégis azóta is kísért, olyan mély hatást tett rám.
Ha jól kivitelezed a regényt, akkor szerintem hasonló hatású alkotást adsz ki a kezed közül.
Én NAGYON szurkolok neked!
Gratulálok a kikerüléshez!
A történet reális, és aktuális,de nekem semmi sem tetszett belőle, de azért türelmesen elolvastam,hátha majd „kialakul”. A történet túl szokványos, és monoton, a karakterek pedig unalmasak, és kegyetlenek, valamint nem értem,hogy egy elit iskolában miért beszél így a torna tanár. Őszinte, engem nem fogott meg,én nem venném meg a könyvet.
Darcy Graham: nem szigorú, hanem ijesztöen enyhe volt a büntetés. Minden, aminek köze van fiatalkorúakhoz + a szexualítás vagy meztelenség témája, irreálisan kemenyen büntetendő arrafelé. A tanár köteles jelenteni, az igazgató is. Rendőrseg, bíróság.
Pálfi Anikó, nem tudom, mert én most bevallom, nem is az amerikai (?) viszonyokról beszéltem, úgyhogy gondolom, igazad van.
Egyébként jó is, hogy ezt most eszembe juttattad, egyetlen fájdalmam az írás kapcsán az, hogy szívesen megnéztem volna, Olívia mit hoz ki magyar iskolai környezetből, történésekből, de ez már természetesen végképp a saját döntése 🙂
Én is imádtam. Mintha a saját régi iskolámban játszódna. A tesitanárom pont ilyen volt, csak nő. Nosztalgikus hangulatba hozott 🙂 Érdekel a téma, gimiben mi is sok hasonló balhét csináltunk, talán nem ilyen durvákat. Az udvartartás felépítése telitalálat, szintén bele tudom illeszteni az akkori bandánkat. Mindenképpen tovább olvasnám! Sőt, izgalmas lenne, ha a negatív karakter idővel még mélyebbre merülne a sötétségben és látnánk kifejlődni a Gonoszt. Ne haragudj, kicsit elragadott a fantáziám. 🙂
Gratulálok, tényleg jó. Köszönöm hogy olvashatták.
* olvashattam. Bocsánat, belejavított a telefon.
Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a kritikákat, és az észrevételeket 😀 Összességében kb. olyan reakciókat kaptam, amiket vártam, szóval nem vettem magamra semmit 🙂 Igazából ez semmiképp nem az a sztori, ami mindenkinek tetszeni fog, és amit mindenkinek ajánlani lehet, mondjuk azt, hogy egészen under grand szórakozás, amit én próbálok nyújtani XD Minden esetre örülök, hogy azért legtöbbetekre zsigerien hatott, nagy elismerés ez, azok után, hogy vagy 4X átírtam a jelenetet, és még mindig azt mondták rá, hogy nem elég durva :,D Amúgy a tanár és az igazgató kérdését akkor mindenképp át fogom gondolni, ha már ilyen sokan mondtátok, b verzió szerint az ordibálós bácsi helyett lehet cuki csaj is, aki azt se tudja mihez kezdjen amikor ilyen kegyetlenséget tapasztal, de az meg már akkor végképp Carrie koppintás lenne XD Topsy Krett nagyon örülök, hogy valaki észrevette amúgy 😀 És remélem a második részlet kicsit majd árnyalja a dolgokat még (sajna szerintem az Andrew szemszög nem fog kikerülni, mert ez most így is csak az első fejezet fele), illetve nagyon várom a szerkesztő véleményét is. Szeretem ha kritizálnak, ez amolyan írói mazochizmus részemről 😀
Kedves Olivia!
Mindenkinek szíve joga, hogy undergrund szórakozást nyújtson, legfeljebb csak kevesen fogják elolvasni, hiszen a visszataszító részleteket kevesen szeretik, de ez a szándékodon múlik csupán. Csakhogy itt számtalan egyéb kritikus véleményt is megjelenítettünk, nem csupán annyit mondtunk, hogy „bírom, mert a kedvemre valóan brutál” vagy „utálom, mert nincs kedvem brutális dolgokat olvasni”. Én például a nagyjából húsz hozzászólóból egyedüli fiúként megemlítettem, hogy a lányos tájékozatlanság teljesen hiteltelenné teszi a történetnek ezt a részét, hiszen a fiúk – részben biológiai okok miatt – egészen másként viselkednek. A leány hozzászólók ezt nem is vizsgálták, de hidd el, ha ezt egy olyan ember olvassa, aki járt már fiúöltözőben, a legjobb esetben is enyhe mosollyal teszi félre a könyvedet! Mindenesetre megismétlem, talán másodszorra elhiszed: a fiúk határozottan másképp intézik az ehhez hasonló dolgaikat, és egészen másképp viselkednek.
Ezen túlmenően – félretéve férfiúi tapasztalataimat – soha sem képzelhető el olyan zárt társadalom, ahol egyetlen ember szervezésére, egyetlen másik ember ellen egységes tömegdemonstráció szervezhető. Az emberek befolyásolhatóak, de ennyire csak zsenik által. Az ilyen zsenik pályájának ábrázolását kezdhetjük a tornaterem öltözőjében, de a hősöd viselkedése egy ostoba, kültelki, félművelt bandavezérre jellemző; és a zsenik nem így indulnak az életbe.
@Demeter Attila: ha egy, ahogy írod: „ostoba, kültelki, félművelt” emberből bandavezér lesz, akkor ő egy zseni! Sokan jöttek innen az emberi történelem során. Ha ilyen háttérrel képes másokat bevonni, befolyásolni, rátapintani arra, amivel megkaparintja a csoporttagok lelkének egy részét, megemelhetjük előtte a kalapunkat. Ez is egy képesség. Szeretnék egyszer így befolyásolni, megélni azt, hogy milyen érzés, persze nem feltétlenül mint egy Sötét Triád-személyiség, de egy soft módon mindenképp. (Nincs ember, leszámítva a nagyon altruistákat, aki visszautasítana egy ilyen alkalmat. Mind ezt tesszük, befolyásolni akarjuk egymást, így vagy úgy, de hatással lenni a másikra.)
Úgy gondolom, a Torz formák-féle sztorikhoz okosan kell közelíteni, azon kívül, hogy kétségtelenül kell hozzájuk egy lelki alkat. Az okos közelítés alatt értem azt, hogy nem kell komolyan venni az első szótól az utolsóig, hiszen ez a szöveg, ahogy a többi, egy gondolatkísérlet. Az, ahogyan az író lelki szemei előtt elindul a történet, az nem rossz, hanem egy variáció, egy bizonyos kontextusban. Szerencsére imádom a horrorfilmeket és a pszichothrillereket is, így tőlem nem áll távol a fenti történet. Szerintem is jók a karakterek, és a téma szinte örökké aktuális. Az, hogy részleteiben mennyire élethű, az is relatív. Néhány szót kicserélnék benne, jobban mondva kifejezést, és valóban ráfér a szemszögre egy kis fiúsítás, de ebben tud segíteni a szerkesztő. – Azt gondolom, „hiba” megvetni a pszichókat, hiszen megvan a pontos rendeltetésük az emberi társadalomban, sőt: ha megnézzük a Mindhunter
című sorozatot vagy jelenlegi kedvencemet, a My friend Dahmert, abból kiderülhet, hogy azok, akik az ilyen dark személyiségek körül vannak, és neveltetéssel, vagy más egyéb okból hatást gyakorolnak rájuk, hogyan gyúrják, formálják őket azzá, amik végül lesznek. Persze vannak születetten őrült elmék, de olyanok is, akik alkalmilag vagy megszállottságból (lelki defektusok folytán) válnak bűnözőkké. És vannak olyanok, akik macchiavellista, és/vagy narcisztikus, és/vagy pszichopata személyiségjegyekkel rendelkeznek tisztán vagy keverten, és lehet, hogy csak a családjuk életét teszik pokollá, vagy akár egy vállalat élén a tőzsdét, de egy kontinenst is tűzbe boríthatnak képességeikkel. Semmi sincs ok nélkül. Szerintem nem érdemes eltávolítani magunktól egy olyan történetet, aminek az első pár oldalából kaptunk egy kis ízelítőt. 🙂
Kedves Szerző,
Gratulálok a kikerüléshez. Olvasás közben és a kommeneteket átfutva az az érzésem támadt nekem is, hogy a zsenialitás, a finom manipuláció nem igazán jött át. Mindenki tudta, hogy büntetést kapnak, mivel erőltette rájuk az akaratát?
Más: szerintem totál működhet a kissé pszichopata főhős E/1-ben is, de ahhoz jóval mélyebb lelki ábrázolás kéne, mert így nagyon ellenszenves és érthetetlen volt a viselkedése. Mi volt a célja az egésszel? Lehet kiderül később, de talán nem árt elhinteni valamit, mert így elmegy az ember kedve attó, hogy kiderítse. E/3-ban talán egyszerűbb megoldani.
A környezetről való benyomásokat a többiek nagyjából már megfogalmazták. A vége volt még furcsa nekem, a főhős komolyan úgy képzeli, nem jut majd vissza Andrewhoz, hogy ő volt az ötletgazda?
Kedves Topsy Krett!
Mivel nem tartom magam butának, megpróbáltam okosan közelíteni a történethez. Nemcsak okosan, de tapasztaltan is, mivel egykor én is fiú voltam. Ismétlem: fiúként mondom, az ilyenfajta összeesküvés fiúkra abszolút nem jellemző. Másképp intézzük a dolgainkat, nem kerekítünk ekkora feneket az ügynek, lerángatjuk róla a gatyát, és annyi. Ehhez nem várjuk meg, míg az egész osztály összeesküszik, ez különben is lehetetlen, mindig lesz valaki, aki kilóg a sorból. Egy valódi zseni, egy tökös csávó megragad egy pillanatot, nyomást gyakorol a hangadókra, és meglepetésszerű akcióval elrendezi a dolgot. Csakhogy, mivel kemény legény, nem kezd lamentálni, hogy az inget ne is vesszük le, meg ha más nem, hát jó, majd én… Pont ettől nem zseni, hanem egy kültelki nímand. A szomszéd utcáig nem terjedne a hatalma! Lerántja róla a gatyát, és máris ő a nyerő fiú. Nem ismeritek a fiúk lélektanát, de úgy tesztek, mintha tudnátok, mi a hiteles. Amint mondtam ettől függetlenül mindent hiteltelenít az, hogy a fiúk évek óta közös piszoárokban látják egymást, és bizony, megjegyzéseket is tesznek egymásra, hencegnek azzal, ki tud messzebbre pisilni, kinek van hosszabb, kinek rövidebb, tehát nincs ilyen meglepetésszerű akció. Ötéves kora után már minden fiúról tudja mindenki, ha esetleg határozatlanok rajta a nemi jegyek, köztudott lesz, ha kisebb a fütyijük (pöckük! Ne nevettess!) az átlagosnál. Ha netán valaki nem mer részt venni az ilyenfajta hencegésekben, már az magában véve ok a kiközösítésre, ezért semmiképpen nem keletkezhet ilyen szituáció. Többen írják itt, hogy simán el tudják képzelni. Persze, képzelődni lehet, csak éppen nincs valóságalapja.
Mondom, mielőtt alaposnak tűnő véleményt formáltok rólunk fiúkról, lessetek be legalább virtuálisan egy fiúöltözőbe! Igaz, erre nem lesz módotok, de akkor ezt vegyétek figyelembe, és ennek tükrében formáljatok véleményt!
Tökéletesen igaza van Demeter Attilának!
Kedves Olívia!
Szerintem remek ötlet egy ilyen karakter szemszögéből megírni egy regényt! Nyilván utáltam őt végig, de közben nagyon is érdekel, hogy hová fejlődik majd a srác. 😀 (Meg mi lesz Andrew-val.) Scott mégis hiányzott kicsit a részletből, bár ha ez a fejezet egy része, akkor gondolom még többet is megtudunk róla.
Az igaz, hogy nem minden kerek a történetben, ettől függetlenül tényleg érdekes volt, szívesen olvasnám tovább. 🙂
Gratulálok a kikerüléshez és további sok sikert!
Aludtam rá egyet 🙂 A szöveg igényesen megírt, de az elképzelés kidolgozatlan. Nem szoktam olyan karakterről írni, akinek a bőrébe nem tudok 100%-osan belebújni és ezt itt nem érzem. Csak azt tudom hitelesen visszaadni, aminek a csírája megvan bennem, legyen az kegyetlenkedés vagy bármi más. Hiteles íráshoz magamhoz kell ölelnem lényem minden oldalát.
Ha Scott vagyok, tudnom kell, mit és miért csinálok és ezt közvetítenem kell az olvasó felé is, hogy ő is érezze, ki vagyok.
Ha nincs kellő mélysége, akkor a kegyetlenkedés egyetlen célja a sokk hatás és semmi más, ami értelmetlen.
Éltem Amerikában, talán az átlagnál jobban ismerem a kultúrát. Előfordulhat, hogy igyekeznek a szőnyeg alá söpörni ilyesmit, de akkor bünti sem lesz, ha a megtámadott diák ösztöndíjas, szegény sorsú. A tanár inkább volt egy rossz karikatúra, mint egy valós személy.
Gratulálok a kikerüléshez!
Sziasztok!
Látom pörög az oldal, Aranymosó dörgöli a kezét, mindjárt dőlni fognak a kriptovaluta hegyek a malacperselybe 🙂
Demeter Attila eddig úgy hitte, hogy egyedül védi a férfimundér becsületét, de ezennel jelezném, hogy nincs egyedül. A szöveghez kapcsolódóan igazat kell adnom Attilának abban, hogy a fiúk nem így intézik egymás között a dolgokat. Nekem a festékes tamponon is megakadt a szemem. Gimis diákként honnan szerzik a tampont? Boltban veszik? Vagy anyukától lopják? Nem valószínű. Mind a kettő holt ciki lenne. Ez inkább a lányok azt gondolják, hogy… kategória.
Az ízes iskolás fiúbeszéd, és viselkedés tanulmányozására hadd ajánljam egy fiatalkori kedvencemet: Louis Pergaud – Gombháború. Ez a franciák Pál utcai fiúk-ja. Ha valaki fiúkról akar írni, a hangulat/nyelvezet miatt érdemes elolvasni.
Olíviának egyébként nagy gratula, hogy merészet húzott, és belevágott egy ilyen történetbe. Sok sikert a folytatásra.
VAOOOOOOOOOOOO!
Kedves Pp!
Örülök a Gombháborúnak! Nem mertem említeni, ne legyek túlságosan avíttos. 😀 Filmen láttam még a hatvanas években Könyvben nem találkoztam vele, de nyilvánvalóan ugyanolyan remek, mint moziban volt. Bevallom, hogy amikor az előbb azt írtam, hogy a fiú gyerekek távpisilésben versenyeznek, erre a filmre gondoltam – bár tudom, hogy 10-12 éves korban ez sehol sem kuriózum, emlékeim szerint a mi iskolánkban is volt ilyen versengés néha. Csak úgy, hirtelen ötletből: Nézd, milyen messzire megy! Utánam tudod csinálni?
Köszönöm, hogy megemlítetted!
Annyit tennék még hozzá, hogy nő létedre tökéletesen formáltad meg a férfi agyat és hitelesen ábrázoltad a többi fiú karaktert is.
Kedves Attila!
A Gombháború könyvben százszor jobb, mint filmben. (Mint sok minden más, ami előbb könyv, és később lesz film belőle.) Melegen ajánlom, és örülök, hogy te is pont erre gondoltál! Fiúbanda ábrázol@sához tökéletes alapanyag. Üdv, Pp
Talán a front hatására szigorú voltam a főszereplővel, hogy nem adnék neki feloldozást. 🙂 A kitett részlet érdekes és olvasmányos. Nem a főszereplőt kell véleményezni, hanem a kitett részt, és az nekem tetszett annak ellenére, hogy egy olyan világba enged betekintést ami nagyon távol áll tőlem. Biztos, hogy tovább olvasnám. Elmúlt a front 🙂 🙂 🙂
Kissé el vagyok maradva a részletek olvasásával, de erre nagyon kiváncsi voltam már egy ideje. A legjobb, hogy nem kellett csalódnom. Ez egy nagyon érdekes kezdés volt, nálam átjöttek az érzelmek, előre féltem hogy mi fog történni. Nekem tetszett hogy ez a történet szembemegy a szokásossal, ez egy teljesen más hangnem, egy teljesen mas főszereplővel. Izgalmas kezdésnek tartom, én kíváncsi lennék egy ilyen könyvre.
Ettől függetlenül egyetértek az előttem szólókkal, sok a logikai hiba benne (tanárok, büntetés, elit suli) és az elején zavarosak a szereplők. A megfogalmazás pedig kissé lányos, nem illik egy ilyen kaliberű fiúhoz. Attól még szívesen olvasnám tovább, mert bizonyos szinten megfogott és tetszett a részlet, miközben persze az nem, ami történt benne.
Gratulálok a kerüléshez!