Józsi a tegnapi újságot bámulta már tíz perce. A nagy konyhakéssel odébb kotorta a felszeletelt hagymát az asztalon, hogy jobban lássa a nyerőszámokat. Mind az ötöt. Újból és újból végignézte, megszámolta őket, elölről, hátulról kezdte, de mindig ugyanarra jutott. Törölgette a szemét, könnyezett, a hagyma csípte. Kívülről ismerte őket, az ő szelvényén is ezek voltak. Szegény, megboldogult édesanyja születési dátuma, és az övé. Meg a házszáma, hogy meglegyen az öt. Nyolcvankilenc millió volt a nyeremény. A kövér nullák úgy tolakodtak a nyolcas és a kilences mögött, mint ahogy az éhes kiskacsák totyognak az anyjuk után.
Nem tudta, mit gondoljon erről az egészről. Csak egy dologban volt biztos: ma megölik a disznót. Túlhízott, majdnem kétmázsás, utána ki eszi meg a zsírját, a kutyának se kell majd. Tovább vágta a hagymát. A kocsmában mondták neki, hogy több esélye lenne a hatoslottón, de nem változtatott. Gyakran beszéltek statisztikáról, egyszer a kocsmáros még a fiát is odahívta, hogy elmagyarázza nekik, melyiken érdemes játszani. Egyetemre jár a gyerek, de hogy pontosan hova, arra Józsi nem emlékezett. Mély torokhangon felnevetett magában. Milyen jól tette, hogy nem hallgatott rájuk. Szegény szülei is, isten nyugosztalja őket, az ötöslottón játszottak.
Felugrott, eszébe jutott, hogy a szelvénnyel lehet csak felvenni a nyereményt. Megszédült, amikor belekotort a konyhaszekrényen lévő, intarziás fadobozba, amiben a Böcsek család tartotta azokat a Kádár korszak óta. Tömzsi, durva ujjaival nehézkesen csípte fel a felső papírlapot, megtörölte homlokát az ingujjával, amikor látta, hogy a nyerő szelvény volt az. Józsi is precíz ember volt, akkurátusan félrerakta a cédulákat, csak az év végén ürítette ki a dobozt, begyújtásra használta a papírt, könnyen belobbant. Visszatette a szelvényt a helyére, leült, tovább vágta a hagymát. Tudta, hogy Gyuri, az öccse, és a haverok mindjárt megérkeznek, nem álmodozhatott tovább. Csak rájuk számíthatott, amióta szegény édesanyja nem volt már vele, meg amióta a Jolán is elhagyta.
Józsi belevágott az ujjába. Felszisszent, fél kézzel megfogta a pálinkás üveget az asztalon, öntött belőle a sebre, aztán gyorsan leszopogatta. Még jó, hogy végzett a hagymával. Egy dologban biztos volt: senkinek se beszél a nyereményről.
Gumicsizmás lábak trappolását, vastag röhögést hallott az udvarról. Megjöttek a cimborák, reggel öt óra volt. Lehajtottak egy kupica pálinkát, aztán a hajnali derengésben elkapták a hízót. Józsi lágyszívű ember volt, átadta a kést Gyurinak, ő bökte le az állatot. Újból előkerült a pálinkás üveg, megint meghúzták. A hideg levegőben vér és zsír szaga szállt. Fázósan toporogtak a férfiak a jeges udvaron a szürke, februári hajnalon.
̶ Jobb lenne a Riviérán, Józsikám, ugye? ̶ nevetett Gyuri vörösre fagyott kezét fújdogálva ̶ Majd ha nyerünk a lottón!
Józsi nem válaszolt, előbb halotthalvány lett, majd szégyenlősen elpirult, nem volt szószátyár ember. Gyuri röhögve folytatta:
̶ Neked már egy gonddal kevesebb van, Józsikám, legalább az asszonyt nem kell elhagynod. Ha egyszer megnyerem a főnyereményt, az lesz az első dolgom, hogy kidobom a házisárkányomat, és élek, mint hal a vízben.
Ami igaz, az igaz, Jolánnal nem kell többet vesződni, már öt éve átköltözött a postáshoz. Nem hiába állt a kézbesítő biciklije Józsi háza előtt akár fél napig is, ha csak a nő volt otthon. Az emberek meg mehettek be a postára a leveleikért. Elmondták neki a szomszédok, hogyne mondták volna, de ő eleinte nem gondolt rosszra, a Jolán elmagyarázta, hogy játékstratégiákról beszélgetnek. Ki adhatott volna neki jobb tanácsokat, mint a kézbesítő, aki szintén nagy lottózó volt? Foglalkozási ártalom volt ez nála, kevésbé kellemetlen, mintha a feladott csomagokat fosztogatta volna. Aztán egy idő után a postás házában folytatták a közös lottózást. Jolán utazni akart, Velencébe, Párizsba, a piramisokhoz. Mindent le akart fényképezni ezekkel az új gépekkel, amikbe film se kell. Azt gondolta, így boldogabb lesz. Józsi bánta, hogy soha nem vitte el pecázni, akkor Jolán is meglátta volna, hogy mi az igazi boldogság.
A férfiak darabokra vágták a disznót az udvaron, a metsző hidegben. Józsi, amikor azt hitte, senki sem figyeli, otthagyta őket, a konyhába osont, és remegő kézzel nyitogatta a dobozt. Minden egyes alkalommal alaposan megvizsgálta a szelvényt, és őszintén meglepődött, hogy még mindig létezett, még mindig a kezébe tarthatta, és még mindig a nyerő számok voltak rajta.
Felkelt a nap, amikor Gyuri ráordított:
̶ Józsikám, baszd meg, miért járkálsz te be egyfolytában? Milyen jófajta szeszt rejtegetsz előlünk a konyhában? Egyedül akarod bevedelni, vagy bennünket is megkínálsz belőle?
Így történt, hogy Józsinak elő kellett venni a negyven százalékos Jagermeistert, amit a keresztlányától kapott. A szilvapálinka és a Jagermaister különös keveréke megviseli az érzékenyebb embereket, de az események utólagos fényében senki sem gondolta a faluban, hogy Józsi emiatt darálta be jobb mutatóujja amúgy is meggyötört utolsó ujjperecét a májas hurkába.
Józsi barátai kemény emberek voltak, de még ők is meglepődtek azon, hogy Józsi milyen kivételesen jól tűrte a fájdalmat, három embernek kellett betuszkolnia az időközben kiérkező mentőautóba. Gyuri bekísérte a kórházba, és megakadályozta, hogy vérző kézzel megszökjön a fertőtlenítőszagú váróból. Öccse akkor is mellette maradt, amikor a csinos, ügyeletes doktornő összevarrta a sebet. Sajnos nem találták meg a hiányzó darabot a hurka alapanyagában, így Józsiból soha nem lesz már teljes ember. Gyuri végül megértette, hogy bátyja akár az ablakon is kiugrana, csak hogy ne kelljen ott maradnia, ezért beültette a szolgálati Suzukijába. A hazafelé tartó úton Józsi a fájdalomcsillapító és a jagermaister nehezen múló hatása alatt mindent bevallott a nyerő szelvényről és a nyolcvankilenc millióról. Gyuri, flegmatikus természetének hála nem ment neki egy fának, hanem a legnagyobb titokban azonnal intézkedni kezdett, mert abban mind a ketten egyetértettek, hogy erről senkinek egy szót sem ejthetnek. A Szerencsejáték Zrt. munkatársai is így gondolták, főleg azért, mert a belső szabályzat első pontja szerint a diszkréció és az anonimitás megőrzése abszolút prioritást élvezett. Elővigyázatosságból csak egy középkategóriás autót küldtek ki Józsiért, hiszen mégsem mehetett távolsági busszal a kiemelt összegű nyereményért. Egy jelentéktelen részletről feledkeztek csak meg. A marslakók inváziója kevésbé lett volna feltűnő, mint a Böcsek Józsi háza előtt leparkoló, vadonatúj, fekete autó, oldalán az apró, Szerencsejáték Zrt. feliratú matricával.
Sajtóközlemény
Kisalföld, 2009 március 17
Az Észak-Hansági Mezőgazdasági és Csirkekombinát ez úton kíván fellépni a Böcsek József ügyében terjedő mendemondák ellen, és a megye lakosságának tudtára hozni az igazságot.
Dr Adorján Attila, az ÉHMCSK elnök vezérigazgatója határozottan cáfolja azt a híresztelést, miszerint Böcsek József, betanított munkás engedély nélkül behatolt volna a cég vezetőségének irodáiba, és részt vett volna az elnökségi értekezleten. Dr. Adorján Attila azt is leszögezi, hogy az említett munkatárs nem viselt csirke jelmezt, és nem énekelt obszcén dalokat az igazgatóságról.
Az ÉHMCSK ezúton is gratulál volt dolgozója nyereményéhez.
Az ÉHMCSK tudatja, hogy az ÉHMCSK öregfiúk válogatottja szponzort keres, a csapatnak új mezekre lenne szüksége, valamint az öltöző is felújításra szorul.
Józsinak rengeteg ráérő ideje lett a gyárban bekövetkezett sajnálatos incidens óta, pedig nem az ő hibája volt, Gyuri találta ki az egészet. Végül nem bánta, ami történt, végre foglalkozhatott igazi szenvedélyével, a különleges csalik készítésével. Gondolkozott rajta, hogy szabadalmaztatnia kellene a legjobban sikerültet, a tyúkbéllel kevert főtt kukoricásat. Pár napig érlelte, és amikor a szomszéd Neszti néni szóvá tette a szagot, mehetett is vele pontyra. Gyakran megzavarták, sokan benéztek hozzá a nyeremény óta, de ezt már kezdte megszokni. Pénzt nem tudott adni nekik, mert az neki sem volt, a befektetési tanácsadó megtartott mindent. Az ügyfélkapcsolati referens ajánlotta ezt neki Pesten, akit Józsi magában csak a világ legszebb nőjének hívott, még ha hosszadalmas volt is ezt végiggondolni, valahányszor az eszébe jutott. Ez volt a legegyszerűbb megoldás, minden hónap elején a számlájára utaltak egy olyan nagy összegű járulékot, amit még Gyuri felesége sem tudott elkölteni.
Jolán látogatására mégsem számított. Józsi a konyhában kísérletezett a búzadarás, főtt krumplis új ötletén, soha nem lehetett tudni, kárászra hátha beválik, más dolga nem volt, a heti szelvényét már kitöltötte.
Ez a nő már nem az ő Jolánja volt, megváltozott. Józsi eleinte nem tudta, miért, de aztán megértette: Jolán mosolygott rá. A szemöldöke is vékonyabb lett, a haja meg szőkébb. Jolán nem várta meg, hogy Józsi hellyel kínálja, letelepedett mellé az asztalhoz.
̶ Józsi, még egy új konyhabútort se vettél?
Józsi úgy mustrálta a kopottas koloniál tálalót, mintha először látná.
̶ Nincs vele semmi baj, jó lesz nekem ez még.
Jolán elkomorodott.
̶ Józsikám, emlékszel, amikor piros szíves macit lőttél nekem a búcsúban?
Józsi ráncolta a homlokát, de bárhogy is erőlködött, nem jutott semmi se eszébe. Különben sem szerette a céllövöldét, nem járt vadászni. Jolán sóhajtott egyet.
̶ Józsikám, leépítés lesz a gyárban, azt hallottam, hogy engem is kirúgnak. A postán se rózsás a helyzet, lehet, hogy bezárják a hivatalt. Sehol sincs felvétel, mindenki azt mondja. Te vagy az egyetlen, aki segíteni tudna.
Józsi körülnézett, az asztalon halmokban állt a megpenészedett ételmaradék, kísérletezésének mellékterméke. Zoknija szagát Jolán is érezhette, Józsi nem talált tisztát a fiókban, mert Gyuri feleségének nem volt ideje átjönni, hogy kimossa a ruháit. Amióta vett egy házi szoláriumot, egyfolytában abban feküdt, pedig tudhatná, hogy rákkeltő. Józsi lassan vakargatta mutatóujja csonkját a beállt csendben. Valamit mondania kellett.
̶ Ha gondolod, időnként idejöhetnél kitakarítani, megfizetnélek érte.
Jolán szeméből kibuggyant egy igazi könnycsepp.
Köszönöm, hogy elolvastátok 🙂