Mason Murray: Visszatérő végzet

1

A zuhanyrózsából forró vízcseppek ezrei zúdultak a testére. A kabint pillanatok alatt elöntötte a forró gőz, de ettől csak gyorsabban áradt szét benne az adrenalin. Legszívesebben énekelt volna, teli torokból és hamisan, de nem akart nagy zajt csapni. Beérte a halk fütyörészéssel, miközben a finom illatú női tusfürdőt masszírozta a bőrébe.

Az együttlét emléke vele maradt és nem is akart távozni. Újra és újra átélte a maguk mögött hagyott csodálatos éjszakát. Már napok óta tudta, hogy különleges élményben lesz része, amikor megkapja a nőt.

Élete egyik legizgalmasabb flörtje vezette fel a testi beteljesülést. A vágyakozó pillantások, a félreérhetetlen testbeszéd és az egyértelműen kétértelmű utalások mind-mind azt ígérték, hogy fantasztikus élményben lesz részük együtt.

A tusfürdő is a nő illatát árasztotta, ezzel mintha most is az összeolvadás mennyei katarzisát élte volna át. Lehunyt szemmel vetítette magának az éjszaka filmjét, ami jó klasszikus módjára meghitt vacsorával kezdődött, pezsgőzéssel folytatódott, hogy aztán vad, szinte állatias szeretkezésbe torkolljon. Nem tudtak betelni egymással, ezért újra és újra egymásnak estek, amíg csak bírták szusszal.

Ahogy kilépett a zuhanykabinból, jött vele egy nagyobb párafelhő is, ami elég lassan oszlott fel. Így aztán hosszabb időbe telt, amíg megpillanthatta magát a tükörben. A mosdókagyló szélére támaszkodva, kissé előrehajolva tanulmányozta saját magát, méghozzá elég hosszasan, mert nem tudott betelni a látvánnyal. Nem csoda, ha a nők odavannak érte. Bugyi nedvesítően jó pasas, ez vitathatatlan! Dús fekete haja, kreol bőre és égszínkék szeme tökéletesen illik filmsztárokat megszégyenítően vonzó arcához. Arányosan izmos teste pont a legjobb ponton van a testépítő és az aktakukac közötti skálán. A férfiassága pedig… Nos, ez utóbbira különösen büszke…

Mindig a legjobb nőket kapta meg, mint ahogy most is. Ebben nyilván az sem hátráltatta, hogy jómódban élt, megengedhette magának a fényűzést, ami nem kerülte el a gyengébb nem képviselőinek a figyelmét.

A sikerek épp úgy hozzá tartoztak, mint a nyárhoz a napsütés vagy a karácsonyhoz a kereskedelmi akciók. Ezen gondolkozott, miközben a kölcsönvett törülközővel szárazra dörzsölte magát. Amikor végzett, tenyerével végigsimított serkenő borostáján és megállapította, hogy nem baj a borotva hiánya egy szingli nő fürdőszobájában. Egy magafajta jó hapsi sármját csak fokozza az egynapos arcszőr.

Csak úgy, ahogy volt, anyaszült meztelenül kislattyogott a konyhába kávét főzni. Az ablakon kipillantva megállapította, hogy az október továbbra is a csúnyábbik arcát mutatja, mocskosan szürke ködlepel borult a városra. Ez sem tudta elvenni a kedvét, széles mosollyal töltötte be a gépbe a kávét. Amíg a frissítő ital készült, ő csészéket készített egy tálcára.

Úriember lesz, ágyba viszi a reggeli kávét! Ez a legkevesebb azért, amit megkapott ettől a fantasztikus nőtől. Miközben a fekete ital hörögve-prüszkölve kicsurgott, addig ő féktelen jókedvében táncra perdült. Láthatatlan, elképzelt partnerét lágyan átkarolva kecses mozdulatokkal forgolódott a konyha kövén.

A maga cukor-adagjával tisztában volt, ám a nő pohara felett tétovázott kicsit a kanállal, végül úgy döntött, hogy ugyanolyan édesre készíti, mint a sajátját. A kitöltött kávé gőzölgését kedvtelve nézegette egy darabig és meg volt győződve arról, hogy nem nagyon tudnának olyan dolgot mutatni neki ezen a világon, amit ebben a hangulatában csúnyának találna.

A tálcával a kezében óvatos léptekkel ment a hálószobába, a világért sem szerette volna, ha kilötyögteti a szállítmányát. Sorozatos aktusaik színhelye a szerelem és a végtelen élet illatával fogadta, ő legalábbis így érezte.

Óvatosan helyet foglalt az ágy szélén, a tálcát pedig vigyázva az éjjeliszekrényre tette. Saját csészéjét két tenyere közé fogva élvezte annak melegét. Belekortyolt a forró italba és átadta magát az íz kéjes élvezetének.

Milyen szép és milyen jó minden! Tekintete megakadt, majd elidőzött a nő formás bokáján. Megpróbált visszaemlékezni, hány csókkal illette az este folyamán ezt a szépséges testrészt. Reménytelen kísérlet volt, elvégre a végtelen egyben megszámlálhatatlan is!

De nem csak a bokája volt az ékessége ennek a meseszép nőnek! Érdemes volt tanulmányoznia a lábait is, amelyeket nyugodt szívvel kölcsönadhatott volna a lábszőrtelenítést reklámozó modelleknek is. De ott volt a kicsiny tetoválás is, amit az éjjel annyiszor megnézett. Apró rózsa a lábszáron, diszkrét illusztráció a figyelmes szemlélőknek.

Nagyot sóhajtott, amikor a szemrevételezésben az enyhe terpeszben lévő lábak között megbúvó, gondosan ápolt gyönyörvölgyhöz ért. Kénytelen volt megnyalni hirtelen kicserepesedő ajkait. Gyorsan kortyolt kettőt a kávéból, majd folytatta a vizuális leltárt.

A köldökben megcsillanó brill láttán szélesen elmosolyodott, eszébe jutott, hogy kerülgette a nyelve hegyével. A nő ilyenkor hangosan kacagott, állítása szerint azért, mert csiklandós, de ő tudta, hogy a kéj gerjeszti azt a kacajt.

A melleknél is el kellett időznie, újra és újra felidézve a felfedezés felszabadító pillanatait. Szépek voltak és teljesen eredetiek. Manapság nagy kincs, ha egy nő nem művi úton rendelkezik megfelelő méretű és formájú keblekkel! Ő nagyra értékelte ezt.

Ismét beleivott a kávéba. Majdnem meg is itta az egészet. Ezzel tartott egy kis szünetet a testfelmérésben, hiszen a legfontosabb részhez érkezett!

Az egyetlen határozott és erős vágással átvágott torok körül hatalmassá terebélyesedett a vértócsa. A lassan alvadásnak induló sötétvörös vér jótékonyan eltakarta az elvágott nyelőcsövet és az izmokat. A nő arca csodálkozásba dermedt, duzzadt ajkai enyhén szétnyílva maradtak, üveges tekintete a semmibe révedt. Csinos arcára a halál rajzolt örök fájdalmat.

– Főztem neked kávét, de attól tartok fölöslegesen – mondta a halottnak a férfi kuncogva, aztán kiszürcsölte a saját adagjának utolsó cseppjeit.

Reakcióra természetesen nem számíthatott, ezért gyorsan felállt, hogy a csészét a konyhába vigye elmosogatni. A szobaajtóból még visszafordult, mint Columbo hadnagy a legendás sorozatban.

– El is felejtettem megköszönni, hogy az enyém lehetett a halálod. Hidd el, életre szóló ajándék ez mindkettőnknek! Elődeid talán már hálásak is odaát, hogy ebben az életükben megszabadítottam őket a rájuk váró sok-sok bosszúságtól. Én pedig ismét gazdagabb lehettem egy gyönyörű halállal. Akár megtiszteltetésnek is veheted, hogy innentől bennem élsz tovább…

 

 

 

 

 

2

A babakocsit toló nő teljesen belefeledkezett a telefonálásba, a külvilágot kizárva csak a beszélgetőpartnerére figyelt. Így lassítás nélkül lépett le a zebrára, amikor a lámpa még piros volt.

Russel Sheldon ráismert a jelenetre. Valamikor ez már megtörtént. A nő ugyanígy szőke volt és ezt a hosszú sötét kabátot viselte, a babakocsi pedig éppen ilyen idétlen rózsaszínben pompázott. A köd pontosan ennyire burkolta szürke paplanba Boston utcáit. Russel tudta, hogy ez lehetetlen, ugyanez a jelenet még nem történt meg vele, erre számos okot ismert, de idő hiányában nem vehette végig azokat.

Szerencsére a teste hátborzongatóan különös módon hamarabb kapott értesítést a tudatalattijából, mint ahogy felfogta volna a valós veszélyt. Öntudatlanul beleállt a fékbe, mielőtt tisztában lett volna a kialakult helyzettel.

A gumik felvisítottak, Russel kétségbeesetten markolta a kormányt. A fékcsikorgás eljutott a nő tudatáig is, rémülten fordult a vészesen közeledő kocsi felé. Elég közel volt ahhoz, hogy jól megfigyelhető legyen az arckifejezésének változása a csodálkozótól a rettegőig. Az idő lelassult, mintha csak lehetőséget akart volna nyújtani az anyának az élettől való elbúcsúzásra, a sofőrnek pedig a kétségbeesett töprengésre, vajon mivel előzhette volna meg a tragédiát.

A reggeli fékcsikorgós koncertbe sorra kapcsolódtak be további autósok. Egyeseknek a fék taposása mellett még arra is futotta az energiájából, hogy rátenyereljenek a dudára.

Russelnek ez a hangzavar is ismerős volt, szinte várta, hogy felharsanjon. Annak ellenére, hogy a környezet és az esemény minden részletében megegyezett egy korábban átélttel, nem tudta a végét. Rémülten bámulta a halálra várt anyát, és fohászkodott az összes istenséghez, hogy még időben meg tudjon állni.

A Toyota lökhárítója és a nő kabátja között talán egy hitelkártyát lehetett volna csak áthúzni, amikor végre megállt.

– Jézusom! – lehetett leolvasni a nő szájáról.

Russelt elöntötte a hideg veríték, a kezei reszketni kezdtek. Csupán egy biccentésre futotta tőle, amellyel inkább csak saját magának nyugtázta, hogy megúszták a dolgot.

Az utcazajban a fékcsikorgás helyét átvette az össznépi dudálás. A reggeli csúcs többi résztvevője már ment volna a dolgára, ám a szoborrá dermedt nő és lefulladt motorú Toyota útban volt nekik.

– Most már mehet – mondta Russel a szélvédőn keresztül a nőnek.

Amaz is tudott szájról olvasni, hálás pillantással reagált rá.

– Köszönöm! – tette hozzá, aztán bizonytalan léptekkel megindult a túloldal felé.

Russel remélte, hogy épségben átér. Ő maga megpróbálkozott az autó újraindításával, ami másodszorra sikerült is. Rosszul érezte magát, most nem tudott a vezetésre koncentrálni. Félt, hogy valami bajt csinál. Szüksége volt néhány percre, hogy összeszedje magát ezen a rosszul induló reggelen.

Ezért aztán az első lehetőségnél befordult egy mellékutcába, ahol kis idő múltán egy iskola mellé ért. Talált egy szabad parkolót a csemetéiket fuvarozó szülői járgányok között. Megkönnyebbülve állította le a motort, majd kiszállt a kocsiból és mélyet szívott a nagyváros szmoggal fűszerezett ködös levegőjéből.

Sok gyerek volt körülötte, akik hangosan beszélgettek, nevetgéltek, megtöltötték élettel a környéket. Russelt azonban nem tudták jobb kedvre deríteni. Még nyolc óra sem volt, máris két lehangoló élményben volt része.

Percekkel ezelőtt kis híján elgázolt egy nőt és a kisbabáját. Ha agya nem küld vészjelzést a testének, mielőtt még a tudatáig elért volna a szituáció, már kétszeres gyilkos lenne. Egy anya és gyermeke halála nyomná a lelkét, még akkor is, ha jogilag nem terhelné felelősség, senki nem őt hibáztatta volna.

Ezúttal is kisegítette az életét végigkísérő élmény. A legtöbbször átlagos élethelyzetekben tört rá, de volt rá példa, hogy veszélyes szituációban volt a segítségére ez a megmagyarázhatatlan élmény. Valahogy egyszerre éli meg kétszer ugyanazt a pár pillanatot.

Deja vu.

Szinte mindenki ismeri a jelenséget és mindenki át is éli néhányszor. Ő azonban valósággal együtt él a deja vu-vel. Különös életének még különlegesebb állandó kísérője a napi gyakorisággal átélt élmény. Kezdetben megrémisztette, de akkoriban még ez volt a legkisebb problémája. Később elfogadta, ahogy a többi szokatlan dolgot is. Később magyarázatokat keresett, de nem talált. Azóta egyszerűen csak megéli, mint egy mindennapi csodát.

Most hálás volt neki. A motorháztetőre támaszkodva, mélyeket lélegezve lassan lezárta magában a majdnem-tragédiát. Ennek ellenére egyelőre nem indult tovább, mivel mást is meg kellett emésztenie…

Nem volt könnyű dolga, körülötte sűrűn és intenzíven kavarogtak az érzések, még ennyi év után sem tudta teljesen függetleníteni magát ettől a rémisztően különös adástól. Apák és anyák a rájuk váró nap előre várható terheit cipelve, gyerekek az álmokat elhagyva, a felébredés utáni órákat különféleképpen megélve, mind ott jöttek-mentek körülötte. Aggodalom, boldogság, feszültség, féltékenység, sajnálat, vidámság, félelem és az érzelmek skálájának végtelen számú egyéb változata. Mind-mind ott kavargott a közelében, a legtöbb csak egy-egy pillanatra, ahogy elhaladtak mögötte vagy előtte. Az iskola kapuja csak nagyon lassan szippantotta be a folyton utánpótlást kapó tömeget.

Russel lelkében egyfajta bábeli hangazavar tombolt. Ezért nem szerette azokat a helyeket, ahol sokan vannak. Ha csak tehette, kerülte a tömegrendezvényeket, mert az évek hosszú sora alatt sem volt képes függetleníteni magát az őt érő hatástól.

Most meg aztán volt baja elég. Nagyjából egy órával ezelőtt szakított a barátnőjével. Véget ért az eddigi leghosszabb kapcsolata, ami minden nehezítő körülmény ellenére megélt csaknem két évet. Tina eddig bírta őt, amiért minden elismerést megérdemel, az elődei sokkal kevésbé tolerálták, hogy Russel különleges.

Már este lefekvéskor is érezte Tina hangulatán, hogy eljött a vége. A lány annyira gondterhes volt, hogy azt talán még egy átlagember is megérezte volna, nem még Russel Sheldon.

– Jó éjszakát! – suttogta Tina és kevés hiányzott, hogy elsírja magát.

– Neked is – mosolygott rá ő, és a világért sem akarta fölösleges kérdésekkel terhelni.

Nagyon jól tudta ugyanis, már csak egészen rövid idő kérdése, hogy a lány magától is kiöntse a lelkét. Át akarta engedni a kezdeményezést, mindkettőjüknek jobb lehet így. Az elkerülhetetlen mindig bekövetkezik, így az ébredést követő beszélgetés egyáltalán nem lepte meg Russelt, csupán végtelenül szomorúvá tette.

– Russ, beszélnünk kell! – mondta Tina és igyekezett kerülni a barátja tekintetét.

Russel nagyon is jól érzékelte párja gyötrődését, jobban, mint akárki más képes lett volna rá. A párnát a háta mögé tuszkolta és kicsit feljebb húzódva nekitámaszkodott, majd a lány felé fordult.

– Hallgatlak – mondta neki csendesen.

– Nem is tudom, honnan kezdjem – tétovázott Tina, nehezére esett kimondani a keserű valóságot, elege lett ebből a kapcsolatból, ugyanakkor sajnálja ezért a férfit.

Russel érezte a sajnálatot és ettől elszorult a szíve. Rettenetesen utálta, ha más sajnálta őt, hiszen épp elég volt neki az önsajnálat, ami elég sűrűn rátört. Mennyivel könnyebb lenne, ha tele lenne negatív energiával a szoba, ha indulatok feszülnének egymásnak! Csak azt kellene eldönteniük, hogy melyikük rúgja ki elsőként a másikat. Így azonban a szeretet egyre gyengülő kötelékeit kell elszakítani, ami mindig fájdalmas, megviseli a lelket.

– Kezdd ott, ahol a legjobban fáj – tanácsolta a lánynak.

Tina keserűen felnevetett.

– Hát persze! Ezt is megérezted, ugye? Mindig kimegy a fejemből, hogy szinte kitalálod a gondolataimat… Nézd, Russ, én igazán szeretlek téged! Te egy fantasztikus fickó vagy, akinek aranyból van a szíve, akiről nehéz lenne bármi rosszat mondani, de…

A beálló csend és a szipogás hűen mutatta, hogy Tina szomorú bejelentésre készül. Russel segíteni akart neki.

– De ennek ellenére nem akarsz tovább velem maradni – fejezte be a lány helyett a mondatot.

– Látod, hát ez az egyik! Egyszerűen nincsenek titkaim előtted, és ez átkozottul zavaró! Pucér vagyok előtted állandóan, minden gondolatomat kiolvasod. Nincs intimszférám és ebbe bele lehet őrülni! Ha csak egy kicsit kevésbé lennél empatikus, meg logikusan következtető, már sokkal jobb lenne…

Russel bólogatott, ám közben arra gondolt, hogy mit érezne a lány, ha a valóságot tudná, amit gondosan eltitkolt előle, mint ahogy mindenki más elől is. Szó sincs semmi jól fejlett empátiáról, meg borotvaéles észről, amely pillanatok alatt feltérképezi a másik hangulatát és várható mondanivalóját! Ráadásul mindig megpróbált ügyelni arra, hogy minél kevésbé derüljön ki átokként cipelt képessége, a legtöbbször jól titkolta az akaratlanul kapott információkat.

– Sajnálom – mondta aztán Russel, mert nem tudott mást mondani.

Tina szeme sarkából könnycsepp indult az útjára, a lány nem is akarta letörölni, csak bólogatott, mintha saját magát akarná erősíteni.

– Talán még ezt is elviselném valahogy – folytatta Tina szipogva. – Elvégre, ha szeret valakit az ember, akkor sok kellemetlen érzésen felül tud emelkedni. Én pedig szeretlek, Russel Sheldon!

A lány folytatni akarta, de a sírás legyőzte. Kétségbeesett zokogásban tört ki. Russel gyorsan közelebb húzódott és átölelte. Nem mondott semmit, hiszen mit is mondhatott volna? Szorította magához a lányt, akit nagyon szeretett. Simogatta a hátát, próbált annyi pozitív energiát átadni, amennyit csak tud, de okosat mondani képtelen volt.

Teltek-múltak a percek, lassan elapadtak Tina könnyei. Kibontakozott a férfi öleléséből, tenyerével szétkente az arcára folyt könnycseppeket és visszatért a szavakhoz.

– Tudod, mennyire szeretnék egy gyereket!

Russel nagyot nyelt, és valósággal érezte, ahogy a szíve megfacsarodik. Előjött hát a végső érv, amire nincs válasza. Húzta-halasztotta a dolgot, immár hosszú ideje. Maga sem tudta, mit remélt, mikor jön el a pillanat, hogy képes legyen belevágni a családalapításba.

Megtette volna ő szívesen, ha megtehette volna. De hogyan adjon életet, ha magáról sem tudja, hogy valójában kicsoda? Hogyan vállaljon felelősséget egy új életért, ha a saját magáért sem tud? Mit is mondhatna ennek a lánynak, mivel hitegethetné tovább?

– Tudom – bólintott végül és nem mondott egyebet.

Elmondhatná talán a valódi életét és nem azt, amit minden új kapcsolatában afféle fedő sztoriként használ. Elmondhatná, de akkor meg éppen a lány mondaná azt, hogy köszöni, de ebből nem kér. Keres inkább egy normális apát a leendő gyermekének, akivel hétköznapi életet lehet élni, és akire nem vár semmi szörnyen fontos feladat.

Russelben évek óta motoszkált a gondolat, hogy nem lehet véletlen különleges élete. Vár rá valami, amivel megválthatja a normális létet, ami hétköznapivá teheti végre őt is. Igen ám, de ez a valami akár az életébe is kerülhet, ebben biztos volt. Sejtelme sem volt, miért biztos ebben, honnan tudja ezt, és egyáltalán miért biztos abban, hogy rendkívüli élete egyfajta küldetés, amelynek egészen biztosan egy extrém feladat vet véget.

– Elmegyek, Russ – mondta Tina és lekászálódott az ágyról, amelyben a jelek szerint most aludtak utoljára együtt. – Bármennyire is fáj, elmegyek. Családot, gyermekeket akarok, és kiegyensúlyozott életet! Most még visszatarthatsz…

Russel lelkében nagy harc dúlt. Visszatarthatná a lányt egy felelőtlen ígérettel, de semmi garanciát nem látott arra, hogy éppen az előttük álló hetekben, hónapokban válik hétköznapi emberré, ha egyáltalán megtörténik ez bármikor is. Elengedni pedig azért nem akarta, mert szerette, nagyon szerette.

– Nem tartalak vissza… – mondta végül a torkára furakodott gombóctól rekedten.

Tina zokogva öltözött fel, kerülve az ágyban bánatosan üldögélő férfi tekintetét. Indulás előtt egy sporttáskába dobálta a dolgait, és amikor végzett, rájött, hogy még szükség lesz két-három fordulóra, ha hoz magával pluszban egy-két bőröndöt…

– Megtennéd, hogy a többit holnap elhozod? – kérdezte eltaknyosodott hangon. – Nem akarok még egyszer idejönni…

Russel szótlanul bólintott, és alig várta, hogy a lány kilépjen az ajtón. Amikor ez megtörtént, belőle is kitört a zokogás. Öklével a párnát püfölte, amíg csak le nem győzte a kimerültség.

A rátörő fásultság mázsás súlya alatt készült fel a mai napra. El is határozta, hogy megpróbál a munkába menekülni, úgyis egy nagy projekten dolgoznak az ügynökségnél. Russel Sheldon csoportvezető volt a Boston Creatives nevű reklámügynökségnél. Úgy tervezte, hogy mivel útba esik, felveszi az ügyvezető igazgatót, Susan Morrist, úgyis sokszor megígérte már ezt. Meghívatja magát egy jó kávéra, és már rögtön ott átbeszélhetik az óriásplakátokkal kapcsolatos problémákat.

Az iskola lassan az összes gyermeket elnyelte, egyre csökkent Russel körül a nyüzsgés, így a zavaró érzelem-hullámok is ritkultak. Apránként összeszedte magát, megpróbált előre menekülni. Mindig kereste a jót, hogy abba kapaszkodjon, azt figyelje és ne azt, ami lehúzhatja. Most ott volt neki a sajátos életmentés, amit a deja vu-nak köszönhetett, ebből próbált pozitív energiákat meríteni. Tina úgyis rettenetesen hiányozni fog neki, mégsem tehet semmit. A kapcsolatot nem tudja megmenteni, helyette megőrzi belőle a kellemes emlékeket.

Beült hát a Toyotába és célba vette Susan Morris lakását. Remélte, hogy váratlan megjelenése nem kellemetlen meglepetést okoz. Mára épp elég volt a kellemetlen dolgokból!

Susan Beacon Street-i lakása egy vöröstéglás bérházban volt, közvetlenül a Goethe Intézet épülete mellett. Russel egyszer már járt itt, amikor hazahozta kolléganőjét egy hosszúra nyúló értekezlet után. Tetszett neki a környék, szívesen lakott volna errefelé.

Könnyen talált parkolóhelyet, majdnem a bejárattal szemben. Az októberi köd szürkére festett mindent, így ezen a rosszkedvű reggelen eszébe sem jutott a költözés. Egyébként is, most aligha volt olyan hely a világon, ahol szívesen lett volna.

Ahogy kiszállt a kocsiból különös dolog történt. A bejáratnak háttal állt, mivel éppen becsukta a kocsi ajtaját. A szeme sarkából észlelte csak, hogy kilép valaki a lépcsőház ajtaján. Egy hosszú kabátos férfi volt és már egészen közel volt Russelhez, mintha a könyökével egy kicsit hozzá is ért volna.

Most kellett volna Russel lelkén átfutni az idegen pillanatnyi érzésének, ahogy azóta az elátkozott nap óta mindig történt. Évekbe tellett, amíg elfogadta, hogy ezt a terhet is cipelnie kell, akárcsak a rendszeres deja vu érzést.

Az idegen férfi azonban megtörte a varázst! Russel az égvilágon semmit nem érzett, mintha az ismeretlennek nem lett volna semmilyen érzés a lelkében. Russel hátán felállt a szőr, kezei megremegtek, tisztában volt vele, hogy a mások számára természetes állapot nála valami ijesztőt jelent. Nem érezte a másik ember érzéseit. Sőt! Mintha csak gonosz tréfát űzött volna vele a szeme, csupán egy képet vetítve eléje, hiszen valahogy nem érezte valóságosnak az idegent. Sarkon fordult, hogy a férfi után nézzen, ám alig látott valamit, azt egy szemvillanás alatt elnyelte a köd.

Russelt nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Mintha egy érzés nélküli árnnyal találkozott volna. Nem hitt a vámpírokban és a szellemekben, a démoni lényekről olvasva is csak mosolygott, holott ha valakinek lett volna oka természetesnek venni a természetfelettit, az ő volt.

Hirtelen kellemetlenül hidegnek érezte a nyirkos levegőt, de tudta, hogy a lelke fázik inkább. Összehúzta magán a bőrdzseki cipzárját, majd sietős léptekkel megindult Susan Morris negyedik emeleti lakása felé.

Amikor a negyedikre ért és meglátta a bejárati ajtót, megszállta egy ijesztően rossz érzés. A szíve felugrott a torkába, hogy ott dobogjon tovább minden eddiginél erősebben. A tarkóján felállt a szőr, a teljesen hétköznapi ajtó úgy taszította, mintha csak a pokol kapuja lenne.

Őt mégis vonzotta az ismeretlen, ezért egy határozott mozdulattal elfordította a kilincset. Ahogy kitárta az ajtót, valósággal mellbe vágta a benti levegő, ami szokatlanul súlyos volt, mintha csak tragédiával lenne terhelt.

A következő pillanat megint csak a döbbeneté volt, éppen úgy, mint a fékezés a zebrára lépő telefonáló nő esetében.

Noha soha nem járt még Susan lakásában, mégis érezte, mi több, tudta, hogy járt már itt. Egyszer ugyan hazahozta kocsival, de akkor kitette a lépcsőház előtt. Teljesen nyilvánvaló, hogy most először volt itt, mégis minden ismerős volt, szomorúan ismerős…

Amikor a hálószoba ajtajához ért, a szíve ismét feljebb küzdötte magát, már csaknem kiugrott a száján. A tarkójától hirtelen hideg verítékből képződött patak indult meg lefelé végig a gerince mentén. Innen azonban már nem volt visszaút.

Ahogy benézett, egy meztelen női altestet látott, Susan felsőtestét egyelőre kitakarta az ajtó.

– Susan! – kiáltott rá a kolléganőjére. – Én vagyok az, Russel Sheldon! Minden rendben van?

A nő vagy nagyon mélyen aludt, vagy teljesen süket volt, ugyanis a legapróbb jelét sem mutatta, hogy hallotta volna a férfi kiáltásait. Russel vett hát egy nagy levegőt és a legrosszabbra készülve betoppant a hálószobába.

Aztán kis híján hanyatt esett az iszonyattól.

Susan Morris meztelen testén borzalmas seb éktelenkedett. Át volt vágva a torka! Már régen nem volt benne élet, annak ellenére, hogy a feje mellett az éjjeliszekrényen egy csésze kávé gőzölgött…

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.3/10 (42 votes cast)
45 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Tetszett a részlet, bár emlékeztet egy-két tévés sorozatra az alapötlet. Tennék néhány észrevételt.
    – az elején a párafelhő szerintem eloszlik és nem feloszlik.
    – ha eloszlik a gőz, attól még nem látja magát az ember a tükörben mert a pára rácsapódik. Azt előbb le kell törölni és akkor már látja.
    – a gumik inkább csikorognak és nem visítanak, azt a kis malac teszi, illetve elég sokszor ismétled a fékcsikorgás kifejezést.
    Az első fejezet vége jó és meghökkentő volt. Számomra kicsit sok a rizsa, ez a stílus szerintem Stephen King könyveire hasonlít. Nem is nagyon szeretem őket.

    Összességében várom a folytatást.

  2. Ez igen! Már éppen kezdtem elandalodni, és kissé bánkódni is – megint egy szokásos reggeli ébresztő egy rózsaszínű álomban, amikor hirtelen vérfagyasztóvá lett a történet. Jól hátba vágtál. Nagyon jól felépített megnyitás, és a folytatás is kidolgozott dramaturgiai szabályok szerint indul – amennyire értek hozzá.
    Kedves Mason! Gratulálok a felkerüléshez, és az íráshoz!
    Jól megszerkesztett, gondosan szőtt krimire vall a kezdés. Hátborzongatásban remélhetőleg nem lesz hiány a folytatásban sem.
    Jók a párbeszédek, jók a leírások. A második fejezetben, a szakítás leírásakor szerintem kicsit lassítja a narráció a cselekményt.
    Kevés kifogásom van, amit a lektorok a megfelelő pillanatban bizonyára helyre tesznek. Néhány szóismétlésre gondolok, amit az ember a saját munkájában rendre ottfelejt.
    Találtam egy apró elírást. „…mondta Tina és lekászálódott az ágyról, amelyben a jelek szerint most aludtak utoljára együtt.” még nem aludtak, csak aludni készültek.
    A cselekmény szövésében apró pontatlanságot látok. Susan lakásához érve Russel belép az ajtón, holott még sosem járt ott. Kicsit szokatlannak érzem a gesztust, bár hihető, elvégre vannak megérzései a fiúnak. Az kicsit zavar, hogy nincs portás a házban, és Russel mégis simán bejut a házba. Valakihez csengetnie kellene, vagy ismernie a kapunyitó kódot.
    Ettől függetlenül azt hiszem, nagyszerű élményben lesz része az olvasóknak, és nekem is, mert én is az leszek. Imádom a krimit, főleg, ha jól van megírva. A kis misztikum pedig tovább fokozza az élményt. Remélem, hogy ebből is lesz nyomtatott regény. Nem tudom, győzi-e majd a Könyvmolyképző. 🙂 Remélem, hogy igen.

  3. Megint vegyes érzéseim vannak. Látszik, hogy alaposan megtervezett szöveggel állunk szemben, de sok kisebb-nagyobb hiba maradt benne. Olvasás közben jegyzeteltem, ezért tartom most ezt a sorrendet:

    Az első részben a férfi a hiúságával, beképzeltségével egyáltalán nem nyerte el a szimpátiámat (Igaz, a végére kiderült, hogy nem is kell :-D), és az olyan kifejezések, mint a „gyengébbik nem” sem nyerők nálam. Talán a karakter nézőpontjához illik, és akkor viszont passzol a kifejezés ide. Viszont az biztos, hogy a részletekbe menő külső leírást most sem éreztem elegáns megoldásnak. Ne azért higgyem el, hogy vonzó a férfi, mert szerintem is vonzó egy jóképű, sármos pasi. Érezzem a vonzerőt.

    Mindig gyanús lesz nekem, ha ilyet olvasok, mint itt a „frissítő ital”, „fekete ital”. Mert természetellenes, a mindennapokban nem hívná az ember így a kávét, és ezért szinte kikiabál számomra a küzdelem, ahogy próbálja a szerző elkerülni a szóismétlést. Ezeket finomabb, könnyedebb módon kevésbé izzadságszagúan is el lehet kerülni.

    Nagyon erősen érzem, ahogy készíted elő az ellentétezést. Túl hangsúlyozod, hogy milyen szép és tökéletes minden. Ezek után két dolog történhet: vagy mérhetetlen giccsel lesz tele a történet, amely már a beteljesedéssel kezd (ezt valamiért nem hiszem), vagy pedig mindjárt kiderül, hogy az ágyban fekvő gyönyörű boka tulajdonosa már hulla.
    És íme. Átlátok rajtad — és nem jó, ha nem tudsz meglepni.
    Ugyanakkor az, hogy milyen felszabadult a karakter a gyilkolástól, jó (habár később felmerül, hogy ő nem is ember, nincsenek is érzései…?), de ez így sok.

    A második rész története jobb, a nyitóhelyzet a majdnem-balesettel erősebb. Mivel nem a külsőségekre mész rá, ezért közelebb is kerül hozzám a figura. Habár úgy is túl hosszú kicsit a szakítós rész, hogy ez ad Russelnek arcot, itt ismerjük meg a titkait.
    És a második részben sok helyen maradt szóismétlés, amiket — igen, nem olyan feltűnően, de — érdemes elkerülni. (Például az „Elmondhatná talán a valódi életét” és az „egy extrém feladat vet véget.” részek közötti két bekezdésben számold meg az élet és a biztos(an) szavakat. 🙂 )

    Az első és a második rész összekapcsolódását is megsejtettem, de ez nem zavart annyira. Hiszen, ha van egy természetfeletti képességekkel rendelkező emberünk (aki sokra hivatott), és van egy természetellenes gyilkosunk, adja magát a nyomozó-elkövető szerep. Picit túlságosan is adja magát, mondhatni klisés thriller-nyitást kaptunk. Persze izgulni vagy borzongani így is lehet. De remélem, a folytatásban majd elrejtesz sok-sok meglepetés is.

    Még egy dolog, amire érdemes figyelni: túl sok a felkiáltójel a leíró részekben. Összesen 13-at számoltam, ebből az első részben 8 volt. (A párbeszédben is sok volt kicsit, de oké, az párbeszéd.) Úgy érzem, mintha a kiabálással akarnád átadni a hangulatot. Kifejezésekkel, szókapcsolatokkal érdemesebb operálni, átadni az érzést.

    Általánosan az a gondom, hogy habár a szöveg a hibákkal együtt is rendben van és a történet felvetése sem érdektelen, nem látom, mitől lesz ez több, új, olyan, ami ad nekem valami pluszt. Egyelőre sajnos sem a hang, sem a történet nem elég eredeti ahhoz, hogy marasztaljon.

    Köszönöm!

  4. Hát, nem tudom… Nem mondanám rossznak, de nem rántott magába.
    Az első résznél, ahogy a pasas saját magát látta a tükörben az tulajdonképpen borzasztó volt, nem is tudom, ismerek-e ennyire önelégült embert. Aztán jött a „csattanó”, ami megmagyarázta, hogy a pasi nem éppen százas, ezért ezt a nagyfokú beképzeltséget is ennek a számlájára lehet írni, és ettől hihetőbb lett a figura.
    A második rész számomra zavaros kissé. Igaz, hogy maga a főhős is zavarodott hangulatot áraszt, de akkor is jobb lenne valami enyhe konkrétum a sok homályos utalás helyett – de ez persze az én véleményem.
    Amikor Russel kiszállt a kocsiból, már tudtam, hol lesz a kapcsolódási pont. A történet maga érdekelne, de jobban szeretem, ha magába ránt a sztori.
    Ja, ami zavart: a szóismétlések. Pl 2 bekezdésben 3x az érzelem szó, aztán volt még párszor, hogy egy szó sűrűn egymás után többször is szerepelt. Kis tisztázással, átolvasással sokkal jobb lehet.
    De, mint mondtam, ez csak az én véleményem.
    Gratulálok a felkerüléshez és további sok sikert! Ha kikerül a következő rész, el fogom olvasni, mert érdekel, hogy hova tartunk.

  5. Fú ez kellett nekem , nagyon jól eltaláltad a fickót az elején, azért beképzelt és azért viselkedik úgy ahogy mert akkor nem lenne az ami, aki meg nem érti hát ez van, nekem rögtön lejött hogy miről van szó, de ez nem baj, mert alig vártam,hogy kiderüljön hogyan végezte ki a nőt. Hát én egy picit kínzósabb halálmódot választottam volna, de összességében tetszett még egy pici hiba, amin fenn akadtam, kérlek Russel ne sírjon, ha jól gondolom el akarja majd kapni a gyilkost, ahhoz pedig erős idegzet kell! Szerintem a vívódásából is kiderül hogy egyébként érző lélekkel van dolgunk. Szívesen olvasnám tovább mert jól írsz az apró hibák pedig orvosolhatóak.

  6. Fantasztikus!! Nagyon szeretem az ilyen történeteket. Majd leestem a székről, amikor „megpillantottam” a nyílt sebet a nő torkán, a reggeli kávézgatós jelenet közben! 🙂 Nagyon hatásos a gyilkos jelleme, rettentően el lett találva! A gondolatok nagyon hasonlóak a valódi bűnözők látásmódjához, ebben a témába magam is elmélyedtem, az írásaim miatt.
    Mason Murray, izgatottan várom a folytatást! 🙂

  7. Azoknak akik „erre, meg erre emlékeztet” hozzászólásokat írnak a művekhez. (nyugi, nem fogok off-olni 🙂 )
    Azt azért ne feledjétek, hogy a könyvek és filmek világa szinte már fuldoklik a tömegtermeléstől, ahogy mondani szokás „kétféle ember létezik, aki már írt könyvet és aki fog”.
    Sajnos rettentő nehéz olyat alkotni, ami semmire sem hasonlít, és nincs benne olyan részlet, amiről ne jutna eszünkbe mozi, sorozat, vagy valami hasonló… Saját tapasztalat, amíg írtam a magamét és szinte már be is fejeztem, legalább két könyvvel, valamint két-három filmmel találkoztam, amikben visszaköszöntek elemek.
    De ez még nem jelenti azt, hogy nem tud az a történet esetleg újat mutatni.

  8. Az első rész filmszerűsége tetszett, de túlságosan beállított. Addig húztad a lila ködöt, amíg túl átlátszó lett, ezzel elveszett a lendület, és a „hullaság” nem ütött akkorát. Egy nyersebb kezdéssel a férfi viselkedése morbidabb lehetett volna, ha már hamarabb tudjuk, hogy gyilkos.
    Kedves Mason! Ezek pillanatnyi és szubjektív megérzések. Látszik, mennyire sok munka és átgondolás van a művedben, ami becsülendő. Gratulálok! Engem igazán a „majdnem baleset” leírása ragadott meg, ami nagyon érzékletes lett. A szakítást vontatottnak éreztem, és a hulla megtalálása előtti képeket időhúzásnak veheti az olvasó, mert már tudja mire számíthat.
    Tetszett még Russel gondolatolvasó, érzelemolvasó képességének kibontása, jó ütemben érkeznek az információk róla.
    A kötőszavaktól érthetőbb lesz az írás, de lassít. Sok belőlük simán kihagyható. Én is sokszor esek ebbe bele.
    Remélem segítettem a személyes benyomásaimmal. Érdeklődéssel várom a következő részletet!

  9. Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindenkinek, aki megtisztelt a részlet elolvasásával, azoknak pedig kíváltképp hálás vagyok, akik le is írták a véleményüket, akár poziítv volt az, akár negatív! 🙂
    A felvetések némelyikére itt reagálok.
    Attila! A Te pozitív véleményed igen jól esett, hiszen köztudottan alapos ember vagy, aki nem csak másokkal szemben várja el az alaposságot, hanem magától is megköveteli. Neked csak annyit tennék hozzá, hogy az a jelenet, amikor Tina kikászálódott az ágyból, „amelyben a jelek szerint most aludtak utoljára együtt”, már reggel örtént, az alvás után és nem készülődés közben. 🙂
    Katalin! Végül is nem baj, hogy átláttál a szitán, ez is csak azt mutatja, hogy gyakorlott olvasó és jó megfigyelő vagy. Attól azért nem tartanék, hogy a történet végigolvasása közben a további 36 fejezet minden egyes poénját előre kifigyeled. Most ugyan még nem érzel késztetést a továbbolvasásra, de ha idődből kifutja, azért még olvasd el a később kikerülő részletet/részleteket is, hátha teljesebb képet kapsz a történet első szakaszáról! 🙂
    Ami a szóismétléseket illeti, valóban van még mit kapálni az anyagban, ezért aztán figyelembe fogom venni a te észrevételeidet is, csakúgy mint másokét. 🙂

  10. Kedves Mason!
    Be kell vallanom, elolvastam a véleményeket és egy kicsit el is gondolkodtam rajtuk. a szubjektív vélemények mellett igen, úgy látom sok jogos kritikát kaptál. Szeretnék ugyanakkor melléd állni egy kicsit a véleményemmel. Sokak szerint még sok munka ráférne a szövegedre. Szerintem viszont már sok munka benne van, mintha egy kicsit tanácstalanul kerested volna a hibáidat, és túljavítóztad az eredeti szövegedet. Ezt csak te tudod, de nekem ilyen érzésem volt.
    Dramaturgiai benyomások alapján: logikátlan számomra egy zuhany alatt andalgó férfi, aki ilyen heves gondolatfoszlányok közt nem nyúl magához. Bocsánat, de a túlgerjesztett szöveg mondatja ezt velem. Persze a gyilkos karakteréhez szeretnék egy kicsit javallatokat tenni, mert nincs annál szebb, mint amikor egy ilyen perverz kiégett állat kinyitja a Bibliát, megérinti az ujjával és az ominózus hulla fölött megmondja a frankót.
    Szóval a karakterek adják magukat, a tetteket is, és néha a súlyos karakterhez kellenek bizonyos súlyos tettek. Lehet nyelvileg ilyen olyan, nekem különben tetszett a „gyönyörvölgy” kifejezés, vagy a bokája. De az volt inkább gyanús, hogy tudja hol van a szekrényben a kávé, és nem kérdezi meg a csajt hol van. Ez totál nem logikus, a férfiakhoz klisésen hozzátartozik, hogy nem látják, ami az orruk előtt van, és hogy ilyen lazán boldoguljanak a kávéfőzéssel? Nem jellemző. (BOCSIIII)
    Szóval rengeteg munkádat látom benne, és ez megbecsülendő, igazán jól járnál egy megbízható alapos bétával, aki érzékeny a te hibáidra, és segít. Nekem nagyon sokat segített egy kedves béta, és totál átírtam miatta a mondatokat, pedig csak egy egy szóra mutatott rá. Ugye? Tudja magáról, hogy róla beszélek, és még egyszer köszi neki:)
    De most a te szövegedé a porond, összességében tetszett, megérdemelted a felkerülést, és várom a folytatást. Persze Russel nálam se hiteles a párnapüfölő zokogással, de ha erélyesen belemarkol és összeszorítja a fogát, még belefér:):)
    További sok sikert a folytatáshoz:)
    Üdv: Pandi

  11. Ahogy az fb komment sávban említettem, itt vagyok. Na nem a gondolatimat tartott ennyi ideig rendezni, csak volt millió és egy más dolgom. Az írósulit már nem is emlegetem, és az ott elvégzendő szerkesztéseket.
    Mivel egyáltalán nem olvastam thrillert (Látni, már láttam, de mégsem az a fajta film, amit minden nap megnézek), így nem tudok a történetbeli klisékkel kapcsolatban mit mondani. A gyilkos valóban egy tipikus szépfiú, lehetne frappánsabbra is írni a jellemzését. Na meg egy beképzelt halhólyag, de ezt foghatjuk arra is, hogy egy gyilkos.
    A tükrös bemutatást már sokan említették, azt tényleg próbáld kerülni, vagy csempéssz bele valami újat, amit eddig előtted senki sem. :)Most példát nem tudnék mondani, az agyam egy kicsit túl lett terhelve ma.
    A kávéfőzős rész megakasztott. Honnan tudja a férfi, hogy hol a kávé, vagy, hogy a gép hogy működik? Jó, megnézheti, kitapasztalhatja, de akkor ezt jelezni kéne legalább egy fél mondatban.
    Egy kicsit hosszúra nyúlik a tökéletes nő leírása, így valóban egy kicsit élét veszi a gyilkosságnak. Illetve az olvasót nem éri akkora sokk. A pasi őrültségét még jobban kihoznám, de már így is tetszik. 🙂
    A párnapüfölős rész engem személy szerint nem zavart. Sőt, szeretem, ha egy férfinak is vannak érzései, és azok meg is nyilvánulnak.
    Húzkodni kellene a szövegből átolvasni szóismétlések után, átírogatni, feszesebbre venni, és akkor egy nagyon komoly kis történetet kapnánk.

  12. Kicsit offszagú lesz a dolog, de mégsem az. Higgyétek el, hogy a férfiak is tudnak kávét főzni. A kávéfőző technikai eszköz. Azt is higgyétek el, hogy ha a férfi gyilkos, valószínűleg gyűlöli a nőket, szerintem a környezetében egy sincs hosszú időn keresztül, tehát nyilván kiismeri magát a konyhában. Ha a menyem konyhájában kávét kellene főznöm, pillanatokon belül megtalálnám a kávét, mert biztosan nem a tányérok közé teszi. 🙂
    Bocsánat az uffért (offért) nemisaz 🙂

  13. Igaza van Attilának, semmi bonyolult nincs egy kávéfőzőgépen, ez éppen olyan dolog, hogy a különböző márkájú autókat is gond nélkül vezeti az ember, hiszen alapvetően ugyanolyanok. Férfitársaim nevében kérem a hölgyeket, nézzenek ki ennyit belőlünk! 🙂
    Főleg egy olyan pasasból, aki a történetben szerepel. Hogy miért mondom ezt? Ki fog derülni a sztoriból. 🙂

  14. Kedves Tamás!
    Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet az írás! A csattanó előtti rész hosszúságát már többen felvetették és van is benne valami. Ezen még igazítani fogok. 🙂
    Véleményedet köszönöm, igyekszem a magam javára hasznosítani.
    Számítok rád a folytatásnál is! 🙂

  15. Kedves Bogi!
    A szerkesztésekkel én is le vagyok maradva, de hidd el örömmel fogom bepótolni a hiányzókat, mivel olvasóim megtisztelő véleménye ma ehhez az oldalhoz szögez. 🙂
    A tükrös részt többen is említik. Én azt mondom, ezen ne múljon, akár a fényes körmein visszatükröződő látványtól is oda lehet a gyilkos, ennek a problémának az áthidalása akkor sem gond, ha visszaveszem komolyra a figurát.
    A kávéfőzésre és a hosszú rávezetésre másokhoz szólva már reagáltam.
    Végezetül pedig köszönöm, hogy megnyugtattál, vannak nők, aki el tudják fogadni egy férfi kevésbé macsós érzelemkitörését is. 🙂

  16. Na puff, ezt megkaptam! 😀 Indul a nemek harca XD

    Kinézem én a férfiakból, csak általában nem jellemző rájuk. Tisztelet a kivételnek. Legalábbis a nagy többség úgy van vele (akinek nem inge nem veszi magára!!!), hogy ha már az asszony megcsinálja, nekem minek kell még csak tudnom is, hogy merre van. Mondom, aki nem ilyen, az nem veszi magára.
    Olvasás közben az emberi agynak szüksége van támpontokra. Így kerülnek képbe a sztereotípiák, amikre óhatatlanul is támaszkodunk, mint mankókra egy történet befogadása közben. Ha ez a fickó eltér ettől, márpedig eltér, az magyarázatra szorul. Legalább egy fél mondatban. Pl. hogy jól kiigazodik minden női konyhában. Ebbe már bele lehetne csempészni egy kis utalást, hogy jó nőismerő. Ez már egy utalás lehetne az pszichés problémákra. Érted, mire gondolok?
    Persze lehet, hogy most sok hülyeséget hordtam össze, akkor bocsi érte, és majd a bölcsebbek kijavítanak. De én így gondolom, és ahogy elnéztem a hozzászólókat, sok nőtársam is. 🙂

  17. Kedves Pandi!
    Köszönöm a véleményedet! A kávéfőzés rejtelmeiről, és a férfiak érzelmeiről máshol már elmondtam, amit elmondhattam.
    A perverz rosszfiú a továbbiakban is perverz lesz és kellően visszataszító. A súlyos tettekkel sem lesz adós.
    Egy jó béta aranyat ér, bár úgy gondolom, a béták is annyifélék, ahányféle író van. Egy biztos, a visszacsatolás mindig rettentően hasznos.
    Russel fog még kellemes meglepetést okozni, efelől biztosíthatlak, továbbá idővel mindenre fény derül.
    Kérlek, tarts velem a következő részlet(ek)nél is! 🙂

  18. Végre kilépett a zuhanykabin önként vállalt fogságából, s mert a vele tartott pára-rengeteg oly nyomasztó lassúsággal oszlott csak fel, mint a hajnali köd, kénytelen kelletlen maga elé meredt azokkal az égszínkék szemeivel, miközben a mosdókagyló szélén támaszkodva hosszasan gyönyörködött saját teste látványán.

    Na, ez túlírt.

    Az eredeti szöveg joggal szerethetőbb, pedig csak annyiban más, hogy valaki sajátja. Mint említettem, nekem teszik a feltett részlet az írójától. Attól, mert ízekre szedném, még nem leszek jobban. Építő kritikát meg az írjon, aki ért hozzá. Véleményezni nem bűn, csak ne essünk át a ló túloldalára.
    Nem akarok többet tudni annál, amit kapok, rögtön a legelején, mert bízom az íróban annyira, hogy előbb-utóbb jönnek a válaszok. Bizonyos kivesézések, kávéfőzés és a többi, azt a szomorú szájízt sugallják felém, hogy egyesek inkább a maguk ízlésére formálnák át azt, amit kapunk. Egy regény, legyen szó bármilyen témájú és stílusú műről, sohasem lehet teljesen kész. De mért is kéne folyton a tökéletes írást keresni? Nekem tetszik, ha elgondolkodtat, ha egy kissé esetlen, ha nem azt érzem, hogy „frankó, de nulla”, hanem súlya van valaminek. És legyen csak pár grammnyi, de azzal megfog. Mint M. M. részlete, ami például első olvasatra felkeltette a kíváncsiságom. (Örömmel olvasnám tovább ezt a felkerült pályamunkát is.)
    Ez egy egyszeri vélemény volt, nem fogok sírni, ha nem értetek egyet. Új vagyok itt, és egy csöppet arctalannak érzem az ittlétem. Nem egy kép hiányára gondolok. Arra céloztam, hogy nem ismerjük annyira egymást, hogy azonnal átjöjjön minden. Kivételek persze, hogy vannak…

  19. Kedves Mason!

    Először is gratula a kikerüléshez. (és most azt hiszem ezzel a kedves indítóval próbálom kompenzálni, amit ezután írok. :))
    Szóval nem igazán tetszett a részlet, bár az első rész csattanója jól sikerült, tényleg meglepett, és pont jókor tetted oda, ugyanis közel álltam ahhoz, hogy abbahagyjam. Mert a stílus viszont nem jött be. Hogy is fogalmazzak…ahogy egykori valóságsós kisbarátunk mondta: ez tú máccs.
    Na ez nekem is az volt, mint valami Romana részlet, bár az simán elképzelhető, hogy csak én vagyok ennyire tuskó, de jobban kedvelem az egyszerűbb fogalmazást, képet.
    Ilyeneket azért kiírtam, nem mindent, csak egy-két olyan mondatot, ami megakasztott:
    „Sorozatos aktusaik színhelye a szerelem és a végtelen élet illatával fogadta, ő legalábbis így érezte.” -elsőre szinte értelmezhetetlen volt számomra.
    „Belekortyolt a forró italba és átadta magát az íz kéjes élvezetének” – ez a kéjes élvezet dolog nekem megfeküdte a gyomrom.Sok van belőle.
    „Kénytelen volt megnyalni hirtelen kicserepesedő ajkait”. – hirtelen inkább kiszárad, sztem hirtelen nem tud kicserepesedni, az egy folyamat.
    „A nő arca csodálkozásba dermedt” – ez így..csodálkozásba dermedt?
    „Elég közel volt ahhoz, hogy jól megfigyelhető legyen az arckifejezésének változása a csodálkozótól a rettegőig”- a rettegés egy hosszabb folyamat, ha egy pillanatról beszélünk, mint itt, akkor a csodálkozástól a rémültig. Megrémülni meg tudunk egy pillanat alatt is.
    „Russel lelkében nagy harc dúlt”- nekem ez a mondat inkább tűnik ironikusnak, mint komolynak. 🙂
    „Öklével a párnát püfölte, amíg csak le nem győzte a kimerültség.”- ezt a mondatot pedig nem akarom újra elképzelni. :))És nagyon remélem, hogy a Zemberem odabenn, soha nem fog ilyet csinálni. 🙂
    Na abbahagyom, mert nem akarok bicskanyitogató lenni, remélem nem haragszol meg a véleményemért, bár úgy látom, jól veszed a kritikát. 🙂
    Köszönöm, üdv!

  20. Kedves Eloise!
    Először is, nagyon örülök, hogy tetszett a részlet! Másodszor pedig annyit fűznék a véleményedhez, hogy teljesen természetes dolog az, hogy mindenki ahhoz méri mások írását, mintha ő írt volna ugyanarról. Így aztán az olvasó és az író közötti „távolság” függvényében buggyannak ki a kritkius mondatok. Én magam is úgy írok véleményt a többi pályázó munkájáról, hogy a saját írói szűrőmön engedem át az ő szövegüket.
    Mindenki meg tudná írni jobban azt a történetet, amit valaki más már megalkotott.:)
    Várom véleményedet a folytatásról is! 🙂

  21. Kedves Anita!
    Azt szoktam mondani, ízlések és fizetések különbözőek.
    Neked jobban bejön a minimalista stílus, én meg szeretem cifrázni.
    Megesik az ilyesmi. 🙂
    Nem írhatunk mindenki kedvére. Ez tény.
    Meg az is tény, hogy írhatnék ettől jobban is.
    Azért szívesen várom véleményedet a kikerülő folytatásról is! 🙂

  22. Magunkhoz mérni? Érdekes. Én eddig nem így álltam hozzá. Mindenesetre elgondolkodtat.
    Tehetnék én vagy bárki más olyat, hogy magunkhoz mérten? Nekem sajnos nincs meg hozzá a kellő egóm, mert ha így lenne, több ellenszenvet váltanék ki másokból – még úgy is, hogy tőlem egy sort sem olvastak -, mint „dicséretet”.
    Bizony látom, hogy itt sokaknak megvan a mersze, csak időnként a tehetségen kívül mást nem adnak cserébe a sziszifuszi kritikán kívül. Olyan ez, mint a szépség. Semmit sem tettek érte cserébe. Egyszerűen ilyennek születtek.
    A te írásodban volt valami megfoghatatlan báj. És ezt többeknél éreztem. Ha leragadnék a szavak és mondatok helyességén, akkor csak veszíthetek.

  23. Kedves Mason,

    először is gratulálok, hogy bekerültél. Nagyon tetszett a részlet első fele. A második már nem ragadott meg annyira – egészen idáig azon agyaltam, mire is emlékeztet. 🙂 Ebben a pillanatban esett le: gyermekkorom (nem vicc, tilosban jártam akkoriban sokszor:-) ) kedvenc krimiírójára, Evelyn Marshra emlékeztet. Vannak benne apró hibák, de ezt már leírták előttem a nálam jártasabbak. Én csak az érzésről szeretnék írni. Nagyon kellemes. 🙂
    Kíváncsian várom a folytatást. 🙂

  24. Kedves Eloise!
    (Mason bocsáss meg, de itt adódik erre alkalom!)
    Szóval Kedves Eloise!
    Mason udvarias ember, csak általánosságban válaszol Neked, de én megtehetem, hogy eltérek ettől.
    Ne engedj a hitedből! Nyugodtan próbálkozz azzal, hogy nem magadhoz méred az írást, hanem egy valóságos szinthez. Ez lenne a cél nekünk, többieknek is. Nem mindig sikerül, nem mindegyikünknek, de mégis ez a helyes. Azzal is pozitív példát adsz, hogy bízol az íróban. Ezt sokunknak nem ártana megszívlelni. Az olvasó is így áll hozzá, a kritikusnak is így kellene, de sajnos néha elvetjük a sulykot. Az persze nem árt, ha szakszerűen felsoroljuk a hibákat, az segít, de azért arról tényleg nem szabad elfeledkezni, amit leírtál. Bízzunk az íróban! Nem biztos, hogyha valamire nem kapunk azonnal választ, azt az író orra alá kell dörgölnünk. Lehet, hogy okkal tartogat magában adatot a szerző. A kérdések feltevésének nem az első fejezetnél van helye, továbbá a jelentkező kérdések inkább arról beszélnek, hogy az írás jó, nem az ellenkezőjéről. A kérdéseket az író gerjeszti, és a válaszokat szerintem az olvasónak kell megtalálni.
    Kedves Eloise! Biztosan sok minden van, amiben másképpen gondolkodom, mint Te, de ettől egyenrangúak vagyunk. Ne szabadkozz!
    Üdv!
    Mason Cimbora, bocsi, hogy belebeszéltem, de szerintem helyénvaló volt. (Te is jöhetsz hozzám belebeszélni! 🙂 )

  25. Kedve Demeter Attila!

    Értem én, csak időnként felkavaró érzés, ha egyesek kiváltságnak tekintik a véleményezést, és nem megtiszteltetésnek. És mindezt úgy teszik, hogy nálam legalábbis, még csak meg sem közelítik azt a szintet, amit gondolnak magukról.
    Rendben van, nem szabadkozom, de időnként felmerül bennem egy kérdés. Ennyi is elég? Jóformán csak „amatőr szerzők” írásait olvashatjuk, amik olyanok, amilyenek. Van akinek bejön, és van, aki többet akar. De én hiányolom a művek mögötti embert, az alázatot… Írjon inkább egy kicsit rosszabbul valaki, ha lehet így fogalmazni erről, de könyörgöm! Annyira itt, eddig legalábbis, semmi sem volt olyan ütős, hogy azt gondolja a szerző, aki kritikát is ír egyben, hogy elég azzal is beérnie a pályázónak, hogy egy mondat szerkezeti és igeidős problémájával kérdőjelezzék meg. Most még korai, és nem is látom mindig helyénvalónak az ilyesfajta hozzászólást.

    Mason Murray, bocsáss meg, hogy itt tértem erre ki. (Akinek nem inge, ne vegye magára.)

  26. Kedves Eloise!
    Nagyon jók a gondolataid, maradj velünk és mond mond mit is gondolsz. 🙂 Csak hasznunkra lehet. Kiragadnék egy kifejezést, amit használtál, a báj. Valóban Mason írásában van valami férfias báj, és igen, ez tetszik, mert iszonyatos igyekezetet látok benne. Abban is teljesen igazad van, hogy nem kell mindent elsőre tudni. Csak a magam nevében beszélhetek, az én bizalmamat elnyerte, de azzal ha felhívom a figyelmét bármire, úgy hiszem segítem a további munkájában:).
    A kávéfőzéses témánál is (tényleg nem kukacoskodni akarok), csak arra akartam felhívni a kedves szerző véleményét, hogy ott kezdett gyanús lenni a fickó, ahogy olvastam. Nem hibaként, hanem általánosságban beszéltünk róla, és elhiszem, hogy vannak olyan férfiak, akik tudnak kávét főzni. Na jó… De vannak pillanatok, amikor megmozdul a gyanú, és el akartam mondani, hogy ott volt.
    Kedves Mason!
    Nagyon sokat tanulhattunk egymástól a te írásod alapján is, minden tiszteletem a tiéd, hogy ilyen jól viselted a kritikákat, köszönjük a válaszaidat. Részemről várom a folytatást, és további sok sikert kívánok neked, a figyelmemre és építő szándékú megjegyzéseimre továbbra is számíthatsz, itt leszek:)
    Szép napot mindenkinek:) Pandi

  27. Eloise, mindenkinek joga van a véleményhez, amíg az az irománnyal kapcsolatos, és nem személyeskedés. Tisztelettel írom, hogy nem kellene minket zavarjon az, ha sokaknak teljesen eltérő a miénktől a véleménye. Attól a mi véleményünk nem lesz kevesbé hasznos a szerzőnek. És az sem kellene zavarjon, ha más véleményezők más szempontok szerint véleményeznek. Ha a mű tényleg jó, akkor úgyis nyerő lesz a végén, megáll egyedül is, nem a kommentek döntik el, tehát felesleges kritizálni a kritikákat.
    Szerintem azért vagyunk itt, hogy olvassunk egy jót, és a véleményünk által segítsük egymást a fejlődésben. Finomkodni lehet, és hízelegni, de az ilyen vélemény nem segít, és nem mindenki képes dicsérni, ha igazából a szíve mélyén nem úgy érez az olvasmánnyal kapcsolatban. Az értékeket persze el kell ismerni, ha felismerjük őket, de az a szerző aki fejlődni akar, szerintem minden véleménynek, minden apró észrevételnek, minden kérdésnek örül, és nem kell félteni.
    És még egy gondolat: nem kell ahhoz alázatos jó írónak legyen valaki, hogy egy írásról véleménye lehessen. A jó olvasmányokat az olvasók felismerik, ahogy szakácsnak sem kell legyen valaki, hogy az ételre rábólogasson. Ha meg nem tudja megenni, akkor szól: kevés a só

  28. Sajnos tényleg olyanná alakul a beszélgetés, ami nem tartozik szorosan ehhez a műhöz, de mégis fontos. Ha tovább folytatjuk, kaphatunk a fejünkre Masontól is meg Beától is, és még csak nem is védekezhetünk igazán, mert jogos lesz a dorgálás. Ezt a témát feszegettük a hogyan írjunk és hogyan fogadjunk kritikát cikk alatt. Menjünk át oda, mert szerintem nem beszéltük ki eléggé a kérdést.

  29. Jól van, hölgyek, urak, ez egy interaktív weboldal. Mindjárt hozom a kávémat, és írok egy bejegyzést a témában. Aztán alatta lehet ereszd el a hajam. 🙂

  30. Jól felépített kis részt olvashattam. Volt benne fordulat és kiszámíthatóság is. Sejtem, hogy a történet merre akar haladni, és szívesen elolvasnám a következő fejezetet is.

  31. Csak most volt időm elolvasni, kedves Mason. Gratulálok, nagyon velős lett! 🙂 Tetszenek az ilyenfajta írások.
    – A „nő” szó kicsit sokszor szerepelt az elején, ami kizökkentett, de ettől függetlenül élvezetes.
    – Tetszik a Russ név. 🙂 Olyan férfias és teljesen magam elé tudom képzelni a karaktert.
    -„gyönyörvölgy”, hát ez egy kicsit furán hangzik.. :), de nem is tudom, hogyan máshogy fogalmaznám meg..
    – a második rész, ahol már elkezdődnek a párbeszédes részek és a történet is neki lendül, szerintem jobban sikerült, az elejét többször átolvasnám még.
    További sok sikert! 🙂

  32. Először is gratulálok, hogy bekerültél, drukkoltam neked 🙂
    Másodszor pedig: végigolvastam a részletet, és tetszett, érdekelne a folytatás, de egy-két dolog zavart. Az eleje kellőképpen izgalmas, habár számítani lehetett rá, hogy ez lesz. A második résszel az volt a gondom, hogy Russel problémája nekem nem jött át. Igazából ezt a „képességét” sem értem igazán. Tehát úgy él meg rengeteg pillanatot, mintha deja vu-je lenne? De akkor miért olyan empatikus, miért jön azzal a volt barátnője, hogy minden gondolatát ismeri? Persze, lehet, hogy ez a későbbiekben összeáll, de így az elején nekem ez túl zavaros volt, nem tudtam megérteni a szakítással járó drámát.
    Csak ez volt vele a bajom, tetszett úgy az egész, ahogyan rád jellemzően összeérnek a szálak. Szerintem egy jó szerkesztővel ebből egy nagyon jó könyv lenne 🙂 hajrá! 10/7

  33. Mivel egy sorozatgyilkos-szerű férfiról van szó, elnézem neki azt a tévképzetet, miszerint a szerelem ott kezdődik, hogy valakit többször jól megraknak. És pont a fülledt éjszakai leírást mássá változtató jelenet mentette meg a kezdést 🙂

    Lentebb írták, hogy nem rí le az íróról, hogy magyar. talán mégis: angolszász területen mennyire gyakori a Toyota márka…? Mondjuk típust nem írt, és a tengerentúlon minden itteni típusnak megvan az amcsi verziója 🙂 Talán a pontosítással sikerülne elűzni a magyar áthallásaimat.

    A szereplők nevei kissé sablonosak. Tengernyi Susant, Russelt, Tinát láttam már.

  34. Kedves Veronika!
    Köszönöm, hogy elolvastad és véleményezted! Ami a Toyotát illeti, a világ egyik, ha nem a legnagyobb autógyártójaként természetesen nagy számban képviselteti magát az amerikai utakon is.
    Ami pedig a nem túl eredeti nevekkel kapcsolatban mondani tudok, az pedig a könnyebb megjegyezhetőség volt. Végtére is Magyarországon fogják olvasni -remélem, könyv formájában is-, így korábbi tapasztalataimból kiindulva az angolszász nevekkel nehezebben boldoguló magyar olvasók dolgát megkönnyítendő választottam ezeket a neveket.

  35. Hú…
    Ez volt az első reakcióm az első részlet után. Aztán olvastam tovább, és ez az érzés megmaradt. Vannak hibák igen – a többiek már felsorolták, nem fogom én is megtenni -, de engem ezzel a kezdéssel akkor is megvettél. Akkorát hőköltem hátra, hogy majd hátraestem a székkel! : D Az ilyeneket imádom! Mikor egyszer csak a képünkbe vágódik valami nagyon megdöbbentő.
    Nem egészen értettem, Russelnek akkor most kétféle képessége van-e(a déjá vu-s, és az empatikus, megérzős), de gondolom, majd kiderül. Igazából a téma maga nem is annyira egyedi, mert nem egy érzős, meg dévá vu-s sztorit ismerek már, de mondom: ezzel a kezdéssel most nagyon felkeltetted a kíváncsiságom. Meglátjuk, meddig tart! : )
    Mindenesetre sok sikert, szurkolok neked!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük